Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-16 / 115. szám
4 ^fífgfCTP 1988. MÁJUS 16., HÉTFŐ A bányatavak és a Duna-ág partján A szántóföldekre folyik Ez a helyzet sokáig nem tartható AHg: van Pest megyében olyan település, ahol ne lenne alkalmi vagy krónikus gond a szemételhelyezés, a szennyvízürítés. Ahol van még hely a szeméttelepen, ott a takarás, őrzés a gond. Ahol pedig betelt, ott az új lerakóhely kijelölése jelent olykor megold- hatatatlan feladatot. Ha a ^ geológiai viszonyok lehetö- ^ vé tennék a szemét leraká- ^ sát, akkor kiderül, hogy vé- { dett növény- vagy állatvi- í lág van a közelben, eset- ^ leg a védőtávolságból « hiányzik néhány méter. Megint másutt az üdülőtelkek tulajdonosai által termelt hulladék és szennyvíz okoz gondot, mint például Duna- varsányban és társközségeiben. Az előbbi esetében a bányatavak teszik vonzóvá a helyet, akárcsak Délegyházán, míg a másik társközségbe, Ma- josházára a Ráckevei-Duna vonzza a víz szerelmeseit. Vettek két autót — Nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben — jegyzi meg Kucsera Benő, a közös tanács elnöke, amikor az üdülőterület gondjairól kérdezem. — Kilepcszázezer forintért vásároltunk harminc darab, egyenként öt köbméteres konténert. Ezekbe helyezhetik el az üdülők a zsákokba rakott hulladékot. így a szemétszállítási díjat is a tanács szedhetné. — Kérdés, hogy akarnak-e változtatni az üdülők a régi módszeren, amely nem működik ugyan zökkenőmentesen, de már megszokták. Igaz, a tanács a konténeres szemét- szállítás díját közadó módjára is kivetheti az üdülőtulajdonosokra, de ez nem cél. — Keressük a lehetőségeket, miként lehetne javítani az ellátás színvonalán — folytatja a tanácselnök. — Nagy. gond a településen a szennyvízelhelyezés. A PVCSV szippantó- autóira éppen elég sok panasz érkezik. Ezért határoztuk el, hogy vásárolunk két kocsit. Ezeket most bérbe adtuk a szakvállalatnak. Pontos szolgáltatás — Mi a haszna ebből az akcióból a tanácsnak? — Nem a haszon a lényeg elsősorban, bár az sem lehet egészen mellékes szempont — válaszol a tanácselnök. — Havonta meghatározott összeget kapunk a PVCSV-től és garantálják, hogy pontosan végzik a szolgáltatást Dunavar- sányban és társközségeiben. A másik kérdés az, hogy nem elég szippantó gépkocsit vásárolni, ez mit sem ér leeresztési engedély nélkül. — Ügy tudom, itt a közelben a taksonyi térségi szeméttelepen erre van mód. — Áldatlan állapotok uralkodnak ott, a szennylé már a szántóföldekre folyik. Ez a helyzet sokáig nem tartható. Ügy gondolom, hamarosan aktuális lesz újabb leeresztő hely kijelölése. A környezetet szennyező, csúfító anyagok eltüntetése fontos feladat, de ez csupán az üdülőterületekkel való foglalkozás kisebbik része. Ha csupán ezt végzik megelégedésre, az kevés, és a munkának a kevésbé látványos része. A bányatavak körül és a Duna-ág mentén gombamód szaporodó házak tulajdonosai, a vállalati üdülők vendégei pormentes utat, villanyt, szolgáltatásokat is szeretnének. — Komoly ígéretet kaptunk a Közép-Duna Vidéki intéző Bizottságtól, hogy másfél milliós támogatást kapunk a délegyházi Forcon üzemtől a 4. számú tóig húzódó két és fél kilométeres pormentes út megépítéséhez. A teljes költség meghaladja az ötmillió ötszázezer forintot. Ezen a nyáron szeretnénk belekezdeni az útépítésbe. Abban már reménykedni is alig merünk, hogy a Magyar Naturisták Egyesületének telepén végzendő több mint két és fél millióba kerülő elektromos szerelési munkához sikerül támogatást kapnunk. Vágja aki akarja — A majosházai Duna-sza- kaszon talán könnyebb a tanács helyzete, hiszen ott a part nagy része már beépült, az infrastruktúrával is előbbre vannak. — Valóban, bár ez is csak látszólagos — helyesbít Kucsera Benő. — Itt másfajta gondjaink vannak. Például az a hosszú, keskeny, úgynevezett Domaribai-sziget, amelyen jóléti erdő található. A terület a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság kezelésében van, s az utóbbi időben megszaporodtak itt az illegális erdőirtások. Ráadásul energiavezeték húzódik a Duna alatt, a visszatöltés nyomán kellemes sóderes part alakult ki, s ez lett a majosháziak kedvelt strandoló helye. Természetesen illegálisan, hiszen a minimális higiéniai feltételek sincsenek meg ehhez. Az embereket is meg lehet érteni, hiszen a majosi strandot bezárták, ennek ellenére az itt nyaranta kialakuló helyzetet sem lehet sokáig tartani. M. K. Névtelenül Nagyot fordult a világ. Már a. névtelen bejelentők sincsenek biztonságban. Egyik községünk tanácselnöke mesélte a napokban, miként sikerült a névtelenség fátylát letépnie egy helybeliről. Lassan egy éve már, hogy kézzel címzett, de géppel írt levelet kapott az elnök, amelyben jogos panaszt tett szóvá a feladó, ám több sértő kijelentéssel illette őt, sőt a tanácstestületet is. A címzettet különösebben nem rázták meg a mocskolódó sorok, de túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen hidegen hagyta. Ezt bizonyította az is, hogy amikor hónapok múlva postabontásnál kezébe került egy pontos feladóval ellátott boríték, azonnal felismerte a névtelen levél feladójának írását. Ezek után szinte mar gyerekjáték volt a tanácson hosz- szabb írásmintát találni az illetőtől, és így teljes bizonyossággal meggyőződni róla: ő vetette papírra azokat a sorokat. A névvel aláírt levél után udvarias hangú választ küldött számára az elnök, s kérte: keresné fel Őt a tanácsházán egy meghatározott napon és órában. A levélíró megjelent a jelzett időben. Akkor lepődött csak meg, amikor nem csupán az elnök fogadta, hanem a tanács több dolgozója, sőt ott ült az asztal túlfelén a körzetközpont tanácselnöke is. A levélíró az írások összehasonlítása után megtört és elismerte, ő volt a feladó. Választhatott, hogy megköveti a tanácstestületet, vagy perre megy a tanácselnökkel. Természetesen az előbbit választotta. Ebből a kis történetből nyilvánvalóan más tanulságot olvas ki az átlagpolgár és a notórius névtelen levélíró fs. Pedig az eset tanulsága nem csupán annyi, hogy aki mocskolódó levelet ír a tanácselnököknek, párttitkároknak, munkahelyi vezetőknek (nem kívánt rész törlendő), az ne címezzen kézzel borítékot... emká Valóság lett a fantasztikumból A jelek itt vannak ma is A műholdas televíziózásról szólván tulajdonképpen az az első kérdés, egyáltalán miért kell a műhold. Az ötlet egy tudományosfantasztikus író agyában szü letett 1945-ben. Arthur C. Clarke, a Wireless World című folyóirat 1945 októberi számában publikálta elképze- ' lését, mely szerint három, a föld körül elhelyezett műholdról, illetve az azokon elhelyezett rádióadókról az egész föld besugározható. Az ötletből lassan lett valóság. Nagy állomások persze voltak, az 1957-es első szput- nyiktól az 1960-as Courier IB nevű műholdig, amely elsőként sugárzott vissza jeleket. A mai helyzet a múlt évtized vége óta áll fenn, s manapság több tucatnyi műhold'sugároz rendszeresen üzleti alapon. Az ötletről már szóltunk, ám lássuk a technikai hasznát is! Az egyik gond a föld- felszíni műsorszórással kapcsolatban, hogy az adónak és a vevőnek tulajdonképpen egymásra kell látnia. Ez az összefüggés nagyobb frekvenciákon egyre jobban érvényes, vagyis, az UHF-sávban nem is gyakori a távolsági tévévétel. Igen ám, de a sok földi adó eléggé drága, s manapság is, már azoknál olcsóbb egyetlen műholdat megfelelő pályára juttatni, mint egy teljes, egész országot ellátó adóhálózatot megépíteni. (Nagyobb országokban ez egyértelműen igaz.) Igaz, ekkor a vétel megszervezése okozza a nagyobb bajt, hiszen a műholdvételhez drágább antenna kell, mint a földi adókéhoz. De azt már nem az állam állja ... Tudjuk tehát, hogyan lehet és milyen frekvencián adni, következhet a vétel. Előbb azonban az adás technológiájáról kell tudnunk valamit. Fenn, a kozmoszban, a csúcstechnológiai követelményeknek megfelelve, jóformán csak napenergiából lehet elektromos energiát nyerni, tehát rendkívül fontos, hogy a járulékos energiafelhasználás kicsi legyen. A műsorszétosztó műholdak teljesítménye 25—50 watt, míg a későbbiekben felbocsátásra kerülő közvetlen műsorszóró műholdak (amelyeket a Direct Broadcast Satelitte angol szavak kezdőbetűiből DBS- holdaknak is neveznek) ezek tízszerese körül van. Tehát már van műholdunk, tudjuk, hogy milyen rendszerben ad, a műsort már csak vennünk kell. Most jönnek a bajok az antennával ... Ugyanis a kb. 40 ezer kilométeres távolságból érkező jeleket igazán megbízhatóan eddig csak parabola- antennákkal (pontosabban: forgási paraboloid alakú szerkezetekkel) lehet venni. Fontos azonban tudni, hogy az antenna alakja nem frekvenciafüggő, azaz mindegyik műholdra jó az egyetlen parabola. A gond a tányér nagyságával függ össze. A műsorszétosztó műholdhoz legkevesebb 2,2-3 méteres lavór kell, az alatt széteső, rossz minőségű képet kapunk. Ez törvényszerű! Ne tévesz- szük össze azonban ezt a DBS-műhold vételéhez szükséges kisméretű antennával. Mivel ezek tízszer nagyobb teljesítménnyel sugároznak, ott már tényleg elegendő 60 cm—1,2 m átmérőjű an- ’ tenna. Látszólag tehát egyetlen „lavórral” minden égi jelet otthonunkba varázsolhatunk. Ez még sincs így, hiszen a műholdak nem egy helyről sugároznak. Ballai Ottó Nyolc éra munka után Négy óra adminisztráció A‘z ötvenes évek korlátainak szorításából felszabadult kisiparosok örömmel nyúltak ismét szerszámaikhoz. Mi is örömmel vettük tudomásul, hogy a csöpögő csap, a betört ablak, a lyukas cipő nem barkácstehetségünk próbálkozásai nyomán kell, hogy ismét használhatóvá váljon. A fusizó és ügyeskedő kontárok is szépen fogytak, miközben az országban legálisan dolgozó mesterek száma lassan elérte — az árutermelőkkel együtt a 150 ezret. Most egyre gyakrabban találkozunk magániparosok bezárt üzleteivel, megszüntetett műhelyeivel. — Nem teszem ki magam annak, hogy kontárkodáson fogjanak. Nincs nekem erre szükségem! Visszamentem az üzembe, ahol annak előtte is dolgoztam. Nincs már sok időm Gumiba mártott kesztyűk zal, hogy elfogadtassák a találmányt; amit két társával Mezner Sándor, az ágazat vezetője kísérletezett ki. A pamutbélésű, gumibevonatú kesztyűk előállítása az évek során fokozatosan változott. Ma már maguk kötik a pamutkelmét, szabják, varrják speciális varrógépekkel ezeket a kézvédőket. Kiküszöbölték ezzel a bérmunkát és a bedolgozók közreműködését, amivel növelték a termelés biztonságát. A modellek kétféle — természetes és szintetikus — gumibevonattal kerülnek forgalomba. Az évi 500 ezer pár azonban már kevésnek bizonyul. Képeink: Speciális varrógépen ölt formát a pamut Metz Nándocjié keze alatt. (A cím fölött balra.) Menzel Lilla körkötőgépen gyártja a pamutkelmét (a cím fölött jobbra). A gépsor porcelánkezeiről Ecsedi Tiborné szedi le a kész kesztyűket (balra lent). Kerekes Gyuláné hidraulikus szabászgépen vágja ki a kesztyűk formáját (jobbra lent). Kép és szöveg: Hancsovszki János ... úgysem a nyugdíjig — kesereg a volt gödi kisiparos. Ez lett volna az aranybánya? — jut eszembe a számtalan irigykedő megjegyzés. Való igaz, a kisiparosok többsége könnyebben élt, de nehezebben dolgozott! Az idős órás másként indokol: — Lehet mondani, hogy én csupán kis ideig dolgoztam állami szektorban. Amint lehetett, visszavettem az ipart. Nem is volt semmi baj, jól kijöttünk egymással, mármint az állam és én. Fizettem az adót, nem volt kevés, de meg tudtam keresni a rávalót. Mestervizsgám van. Régen mindössze két könyvet kellett vezetnem, egyszerű volt, mint a pofon. De kérem, én nem jártam könyvelői iskolát, hogy a mostani adminisztrációt követni tudjam! Én tiszteltem és tisztelem a törvényt, nem fogok verekedni az igazamért öreg napjaimra! Arra pedig, hogy könyvelőt tartsak, bizony nem futja. Hiába segít a szövetség, nem szaladgálhatok folyton a nyakukra. Még ha Vácon lenne üzletem, de így, vonattal? Ugyan, kérem! Sorolhatnám tovább is. Statisztikát is idézhetnék, s akkor a hivatalos számokból az derülne ki, hogy a 150 ezerhez viszonyítva, milyen kevesen adták vissza az ipart. Magam csupán tizenkét iparát megszüntető kisiparossal beszéltem. S ha summáznám — nem statisztikailag —, a szerintük túl magas adókon kívül, kilencen a bonyolult adminisztrációra és az azt követő —tévedést sem elismerő — büntető következményekre hivatkoznak. Szerintük, ha egy magániparos nyolc órát dolgozik egy nap, ezt követően még négy órát kell adminisztrálnia. — Meg kellene próbálni — mondta egy asztalos —. hogy az adóhatóság mennyi idő alatt készítene el egy széket? Értsék már meg, hogy én ennek lekönyvelését nem tudom annyi idő alatt elkészíteni, mint egy könyvelő, annak az a dolga. Nekem meg a szék- csinálás! Választanom kellett. Nekem az adókönyv lett a Luca széke. Lehet a dolgokon vitatkozni;, mindez a kisebb településeket érinti érzékenyebben. Mert az állami és szövetkezeti szolgáltatók időközben átengedték a terepet a visszatérő kisiparnak. Mégpedig azért, mert az ő tevékenységük ráfizetéses volt. — Most — mondja az autóvillamossági szerelő —, már csak a kontároknak éri meg. Radányi Lajos A Sasad Termelőszövetkeze diósdi ipari ágazatában éven te mintegy félmillió pár savnak, lúgnak, olaj- és benzin; származékoknak is ellenálló ■ munkavédelmi kesztyűt gyártanak. A kezdet itt sem volt könnyű: három év telt el az-
