Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-12 / 112. szám
« MM. MÁJUS 12.; CSÜTÖRTÖK A nagykőrösi Basafa és Máriabesnyő legendája Unokáink is mesélni fogják Unokáink is mesélni fogják címmel, február első felében pályázatot hirdettünk olvasóinknak. Ebben arra kértük a vállalkozó szellemiteket, hogy írják le és küldjék el nekünk a lakóhelyükhöz kapcsolódó legendákat, furcsa történeteket, egy-egy földrajzi helyhez vagy hires emberhez kötődő, meseszerű mendemondákat — olyanokat, amelyeket jó lenne közkinccsé tenni, megmenteni az utókornak. Több mint száz munka érkezett hozzánk. Közülük jó néhány nem felelt meg a követelményeknek, mert nyelvtörténeti fejtegetéseket tartalmazott, vagy pedig különféle történeti dokumentumokat dolgozott föl. Ezeket esetleg — pályázaton kívül — o későbbiekben közölni tudjuk majd. Minden héten csütörtökön adunk válogatást az érdekes, mondákból, legendákból. A legjobbakat — olvasóink szavazatai alapján — a végén értékes tárgyakkal jutalmazzuk. Várjuk tehát leveleiket! A borítékra Írják rá: Unokáink is mesélni fogják. Hajdanta járhatatlan bozót fedte az egész Nagykörös környéki vidéket. Az országút felől behatolhatatlan rengetegnek látszott. Itt, a védett helyen tanyáztak a juhászok. Egy alkalommal az országúton, Kőrös felé haladtában a budai pasát nagy zivatar érte utói. Az eső elől menedéket keresve, a Sajtosba jutott el kíséretével együtt. Így azután ráakadtak a juhásztanyára. Az ólálkodó aga A számadójuhász illő vendégszeretettel fogadta a házába vetődőket, sőt zsendicével is megkínálta őket. A friss zsendicét a basának a számadó szépséges leánya, Rózsi szolgálta fel fatányéron. A basa kíséretéhez tartozó egyik aga szemet vetett a leányra, és amikor eltávozták a törökök a Sajtosból, visszatért oda. Eleinte ügyet sem vetettek erre a juhászok, de később a sűrű látogatás felnyitotta a szemüket. Megpróbálták elűzni a törököt. A buckák között lestek rá. Azonban az aga gyönyörű sárga paripája oly gyorsan futott, hogy 'mindig'"kisiklott a kezük közül. Az egyik juhász mégis vállalkozott rá, hogy végez a törökkel. Leste a napöt, apáikor az aga léjön Kőrösre. Nem kellett soká várakozni. Az aga újból a Sajtos körül ólálkodott... A juhász előresietett a Kőrös felé vezető úton, és ott várt a kellemetlen vetélytárs- ra. Tudta, hogy a Sajtosból egyenesen Kőrösre veszi útját. Mindig így tett. A legény tehát megállt az úton, egy nagy tölgyfa alatt. Hamarosan két mankót faragott az ágakból és feldobta azokat a tölgyfa lombjai közé. Azután lefeküdt a fa alatt a földre, és várta az agát. Előre mosolygott a bajusza alatt, mert biztos volt a sikerben. Mohamed parancsa Nemsokára jött az aga. Mir kor az útkanyarodónál feltűnt, a legény elkezdett ordítani, segítségért kiabálni: — Jaj! Jaj! Emberséges muzulmán, segíts rajtam! Az aga nem tudta mire vélni ezt a nagy jajgatást. Senki nem látszott a közelben, aki bántotta volna a földön vonagló embert. Továbbment volna szívesen, de Mohamed szigorúan megparancsolta az igazhívőknek, hogy a bajba jutottakon segítsenek. így hát ő is megállította a lovát, az ördöngös sárga paripát. Bár ne tette volna! Gyanakodva fordult a jajgató felé: — Miért üvöltesz, ebhitű? — Már hogyne jajgatnék, emberséges aga, amikor mind a két lábamban meghaltak az inak, a mankóimat meg a rossz emberek az előbb feldobták erre a tölgyfára. Az aga gyanakodása kezdett oszlani, sőt, ő is gondolt valamit, Hátha ezt a gonoszságot a juhászok követték el, és akkor rajtuk is üthét. Megbüntetheti őket és talán a leányt is könnyebben megszerezheti. Ilyen értelemben kérdezősködött hát: — Csak nem a juhászok voltak? — Azok, uram, azok! És még tódított is a dolgon a juhász, elmondva, milyen kegyetlenül elverték. Az aga nem habozott tovább. Ez az ember jó lesz tanúnak, gondolta, amikor elhúzza a nótáját az ebhitűeknek. A bosz- szú és a kegyesség is jótettre sarkallta. Leszállt a lováról, a kardját á nyeregkápára akasztotta és felmászott a fára a mankóért. A legénynek sem kellett több, hiszen éppen erre várt. Felugrott a nyeregbe és kivont karddal várta a visszatérő agát... Az csak természetes, hogy az aga többet nem járt a Sajtos körül. A tölgyfát pedig, amelyen a mankók voltak, ma is Basa tölgyfájának hívják. A Saitosból már régen kiköltöztek a juhászok, semmi sem mutatja, hogy egykor ők laktak itt. Csak az éber szemű monda lát vissza a múltba... Erdélyi Zsolt tanuló Nagykőrös Augusztusi szánkózás Mária Terézia 1751-ben látogatást tett Gödöllőn. Nyolcezer, fára aggatott lampion világította meg Kerepestől az utat Gödöllőig. Ekkor esett meg a híres tréfa, hogy Gras- salkovich felhintette a mára- marosi sóbányák termésével a kastélykaputól a besnyői templom kapujáig vezető, szilfákkal és diófákkal szegett 3 kilométeres. nyílegyenes fasort, s azon szánkóztatta végig a királ^nőt^ aki bundába burko- ÍóÖ2yá"'didérgertt' —tréfából' — augusztusban. Grassalkovieh harmadik feleségének, Klobusitzky Teréz- nek hintáját Bag felől jövet egy ízben elragadták a lovak, s megfogadta, ha megmenekül, templomot épít. A lovak maguktól megálltak, ott, ahol az országút Besnyőre kanyarodik. A Grassaskovich-pár felépítette a kápolnát 1764- ben. A kápolna építése közben egy XII. századi, megfeketedett, elefántcsont szobrot talált egy munkás. Ezt egy- házvlag hivatalosan csodának, a szobrot csodatevőnek nyilvánították. Grassalkovieh tizenkét briliánssal verette körül. Ennek jegyében lett Bes- nyő búcsú járó hellyé. Fekete Gáborné Gödöllő Kiállítás Szerdán az aszódi Petőfi Sándor Múzeum fennállásának 30. évfordulója alkalmából időszaki kiállítás nyílt a Gal- ga menti régészeti kutatások kincseiből, a vidék néprajzi értékeiből, ismertetik továbbá a múzeum létrejöttét. Az épület falai között hajdan Petőfi Sándor koptatta három éven át az iskolapadot. Az elöregedett házat a helybéliek társadalmi összefogásával hozták helyre. Az elmúlt évtizedekben a környék ásatásaiból, néprajzi, régészeti, képzőművészeti értékeiből értékes gyűjtemény alakult ki, ezek legjava látható a most megnyílt kiállításon. Közöttük szerepelnek a hévízgyörki ásatásoknál feltárt szarmata sírokból előkerült üvegedények, gyöngyök. A néprajzi gyűjteményt gazdagítják a Galga menti községekből származó tulipános ládák, hímzett nép- művészeti ruhák. Föllép a váci Vox Humana Europa Cantat Pécsett Mint arról már hírt adtunk, július 28 és augusztus 7. között Pécsett rendezik meg az Europa Cantat elnevezésű kórustalálkozót. Ez az első alkalom, hogy a Kórusok Európai Szövetsége szocialista" országot választott rendezvénye színhelyéül. Az eseménynek külön érdekessége, hogy a pécsi állami zeneoktatás idén ünnepli fennállásának 200 esztendős jubileumát. A 10 napos kórustalálkozón mintegy háromezer amatőr énekkari tag jelenik majd meg 27 országból, 71 kórus tagjaként. Hazánkat három kórus képviseli majd, ezek közül az egyik a váci Vox Humana. A találkozó plakátját Vidor Vasarely tervezte. Az eseményről tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit a budapesti Vigadóban dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetője, M. Marcel Corneloup, a Fédération Européenne des Jeunes Chorales elnöke és Komlódi Jó- zsefné, Pécs Megyei Város Tanácsának elnökhelyettese. A nyitó hangverseny július 29-én lesz Pécsett, Ligeti András vezényletével, a záró koncert pedig — amikor Liszt Ferénc Koronázási miséjét adják elő, augusztus 7-én. A rendezvény ideje alatt mindennap tartanak koncerteket. Az Europa Cantat legfőbb törekvése, hogy a különböző országokból érkezett, dalolni szerető emberek találkozzanak és egy olyan közös európai kórust hozzanak létre, ahol az együtt éneklés segítségével nemzetiségre, való tekintet nélkül könnyebben megértik egymást. A pécsiek arról sem feledkeztek meg, hogy kiállításokkal, nyári színházi produkciókkal biztosítsanak érdekes programokat a kórustalálkozó résztvevőinek. Az alkalomra egyébként Magyarország számos neves politikust és kulturális személyiséget is meghívott. Tv-FIGYELŐ' Biztató? Tizenhét jelentkezése után szombaton véget ért az egészségvédelmi program nagy vállalkozása, a Biztató. Ilyen még nem volt — mondhatjuk teljes joggal, hiszen a televízió sugárzott már éppen elég hasonló tárgykörű sorozatot, ám a Magyar Tudományos Akadémia most először adta a nevét egy ilyen, mindenkihez szóló ismeretterjesztéshez. És nemcsak a nevét adta, hanem azt is szavatolta, hogy az egyes szakterületek legkiválóbb hazai művelői üljenek oda a kamerák és a mikrofonok elé arra a negyedórára. Súly és rang nem hiányzott tehát ebből a kezdeményezésből. Csak éppen az maradt ki belőle, ami a nézőt szellemi, mágnesként a képernyők elé vonzza. Egyrészt tehát egy olyan műsorvezető egyéniség, aki, közkeletűen fogalmazva, jól el tudja adni a soron lévő témakört, másrészt meg a mondandó izgalma, érdekessége. Különösen ez utóbbival akadt gond, lévén, hogy a tizenhét beszélgetés túlnyomó többsége éppen nem valami biztató volt, hanem egyenesen — riasztó. Így igaz. Hétre hét, szinte mindig csak arról társalogtak a professzorok, hogy ezt ne, azt ne; ettől így sérülünk, amattói meg amúgy pusztulunk. A szó legszorosabb értelmében véve éppen hogy nem biztattak, hanem ellenkezőleg, riogattak, minden földi jótól eltiltani igyekeztek. Abba az általános hibába esett bele tehát ez a jogosan megkérdőjelezhető Biztató is, mint ami amúgy, általában az egészségügyi ismeretterjesztést jellemzi. Hogy tudniillik szinte csak a kórokról és a. kórokokról beszól, és dehogyis hoz szóba olyasmit, ami egy többé-kevésbé egészséges szervezet működésére vonatkozik. Márpedig az emberek többségét az érdekelné jobban, hogy milyen a még nem vagy csak kevéssé károsult szervek, szervrendszerek működése, a kellőképpen igénybe vett, de még súlyosabban nem károsodott látókánk, járókánk és más egyebünk hogyan funkcionál. Hát ettől a nagy nevekkel fémjelzett' akadémiai mutatványtól mindezt alig-alig kaptuk meg. Annál inkább részesedhettünk mindenféle ejnye- bejnvében, eddig és ne tovább !-ban, zordnál is zordabb fejcsóválásban. Mármint az a néző jussolta mindezt, aki úgy az ötödik, hetedik, tizedik folytatásnál meg nem rémült végleg, s fogta magát, hogy nagy riadalmában ' inkább rápipáljon, még egy kávét lekortyintson — hogy egyéb vétkek elkövetését ne is emlegessük. Sport. Amennyire ácsingóztunk — mert kénytelen-kelletlen ezt kellett cselekednünk — régebben a sportadások után, egy ideje minderre nemigen lehet panaszunk. Akad bőven ilyen mutatvány, és ráadásul a vasárnap esti Telesportok igen gyors és részletes tudósításokkal számolnak be a hétvégék eseményeiről. Megtört tehát a jég, azazhogy ledőltek a korlátok: mind az egyes, mind a kettes számú csatornán rendre feltűnnek a focipályák, a teniszstadionok, a Forma—1-es futamok szebbnél szebb helyszínei. Hiányérzetünk mégis változatlanul van. Nevezetesen az, hogy még mindig kevés a nem budapesti helyszín, a Tiszán innenről, illetőleg a Dunántúl túlsó csücskéről szóló tudósítás. Tudván tudjuk persze, hogy a Szabadság téri intézmény illetékes szerkesztőségeinek a bukszája is meglehetősen lapos, hogy azokat a már igencsak elhasznált közvetítőkocsikat sem lehet ütre-puffra hol Nyíregyházára, hol Zalaegerszegre fu- rikáztatni, ám a városi televíziók embereit a maguk videós masináikkal talán egy kicsit többször is foglalkoztatni . lehetne. Nyilvánvaló, hogy az ő technikájuk nem tud tökéleteset nyújtani, de ha valami országosan közérdekű — mint például most a zalaegerszegi kosarasok bajnoki diadala —, nos, akkor az ilyen csúcsok elérésének egyes lépcsőiről, titkos mesterfogásairól bizony szívesen látnánk egy-egy bejátszást. Ott az Ablak — az már felfedezte magának ezeket a helyi strázsákat, helyszíni embereket .., Akácz László Heti filmtBgyzeti A zsaru és a szex A zsaru és a szex című francia film női főszereplője: Ambre, véletlenül éppen felöltözve Hangzatos cím, és ha tudjuk, hogy rendezője Alain Corneau, aki több sikerült bűnügyi filmet készített már, a nézővonzó cím nem is meglepetés. Nagyobb baj, hogy maga a film sem tartogat semmi meglepetést. A sok-sok alaptörténet egyikéről van szó. Egy nehezen kezelhető, a kollégáival s a főnökeivel is folyton nézeteltérésekbe keveredő fiatal hekus, aki elsősorban kábítószerügyekben nyomoz, az egyik razzia során megismerkedik egy csodálatos, párducléptű, gyönyörű alakú, észvesztőén erotikus színes bőrű lánnyal, aki persze nem az angolkisasszonyoknál nevelkedett. Hekusunk annak rendje és módja szerint beleesik ebbe a prostituáltba, de ez a kisebbik vész. A nagyobbik, hogy Jo (ez a lány neve) közvetlen kapcsolatban van egy nagy kábítószer-maffiával, és így hekusunk, miközben igen változatos helyeken és módozatokban áldoz a szépséges Jo hathatós együttműködésével a szerelem oltárán, ott áll a borzasztó dilemma előtt: szeretni v.agy dolgozni. Más szóval: gyakorlatilag ki sem bújni Jo körmönfont örömöket kínáló ágyából, vagy sittre vágni a maffiát. Hekusunk — akit egyébként Willie-nek hívnak, és sok baja tetejében még gyerekkori traumák is gyötörnek — megpróbálja összekötni a kettőt, s ez sokáig igen kellemesen sikerül is neki. Akkor lesz bosszús egy csöppet, amikor a szépséges Jo gátlástalanul ráhozza a maffiát, illetve, még kevesebb gátlásosságot mutatva, pillanatnyi késlekedés nélkül lefekszik az első arra járó férfival. És Párizs, mint tudjuk, forgalmas város. Willie aztán, hirtelen felindulásból elkövetett többórás autós üldözésből, valamint páncéltörő rakétával való lövöldözésből kifolyólag ripityomra lövi a gaz kábítószercsempészeket, akik szegény kis szűzies Jóval sem mindig bántak úgy, mint egy született úrinővel. Ámde az igen kevéssé megértő rendőr kollégák és -főnökök, minimális humoi’érzék- kel sem rendelkezve, Willie viselt dolgain el sem mosolyodnak, ellenben őt vágják sittre. Nem derül ki pontosan — de lehet, hogy a szépséges Jo megússza. Ha ettől az érzelgős, sziru* pos és a megfelelő pillanatokban természetesen elég izgalmas és eléggé érzékeket borzoló sablontömegtől elte- .kjntühkj akkor a filmet akár érdeíciodíssél is nézhetjük, Corneau tudniillik érti a mesterségét, ismeri a műfaj szabályait, ismeri a hatáskeltés fogásait. Hogy ezt a figurát, s ezt a történetet némi eltéréssel már a jó öreg Serpicó- ban is láttuk, és azóta már tucatszor, az nem zavar senkit. A megcélzottnak tűnő képlet — akciófilm plusz lélektani krimi — ugyan nem kerül megoldásra, de annyi baj legyen. A megoldást pótolja, hogy a fásultabb pilla* natokban Corneau valamilyen ürüggyel mindig levetkőzteti Jo kisasszonyt. A pokol katonái Kezdetben volt a Tengerészgyalogság című amerikai dokumentumfilm, amelyből megtudtuk, hogy ezt a fegyvernemet az USA legkeményebb, legostobább, legszadistább tiszthelyettesei képezik ki, a saját képükre és hasonlatosságukra, és az így kiképzett katonák minden rázós akció leghasználhatóbb emberanyagát adják. Láttuk az Apokalipszis, most szörnyű háborús képsorait, a vietnami csaták rettenetéit. Aztán egész sor minden képzeletet felülmúló más amerikai filmben találkoztunk a Vietnam miatt rossz amerikai lelkiismeret ókozta traumákkal, meg a vietnami veteránok háború utáni súlyos beilleszkedési problémáival. (Legutóbb a Madárka különös főhőse is vietnami veterán volt.) Most pedig itt egy újabb amerikai film, amely A pokol katonái címmel ismét a vietnami háború körül forog, mert hősét, a vietnami amerikai hadsereg egyik fiatal katonáját, amiért megszökött csapattestétől, büntetőtáborba csukják, s ott a vietnami rémségeket is meghaladó bánásmódban részesül társaival együtt. A gyakorlatilag pszichopatává lett fiú, sokszori öngyilkossági kísérleteiből rendre visszarángatva az életbe, végül is kiprovokál egy szökés közbeni lelövetést, és halála elindít egy tiltakozási folyamatot, a szögesdrót kerítéseken belül is, kívül is. A fiú talán nem pusztult el hiába. Robert J. Siegel filmjének van azonban egy súlyos hibája. Nevezetesen az, hogy a felsorolt, nálunk is vetített filmekből ismert helyzeteket, figurákat, ötleteket, mondanivalókat ismétli, alacsonyabb szinten, mint például az Apokalipszis, most, vagy éppen a Madárka. Végig nem tudunk szabadulni az ezt már láttuk érzéstől. És miután arról is sokat beszéltek már, filmben, regényben, színdarabban, hogy a vietnami háború miatt mennyire rossz lett az amerikaiak' lelkiismerete, s menynyire szeretnének szabadulni a bűntudattól, a filmnek ez a vonala sem hoz semmi újat. Mint ahogyan az sem, hogy szadista őrmesterek idegösz- szeomlásba tudnak kergetni nekik kiszolgáltatott embereket. Califar malma Klasszikusnak számító román író, Gala Galaction regénye alapján készítette ezt a filmet az első filmes rendező, Serban Marinescu. A történet némiképp emlékeztet a filmklasszikus A vörös malomra, de itt az ördöggel cimboráid molnár és áldozatai históriájába erős folklorisztikus — balladás — ízek keverednek. A komor témához és környezethez illő a fekete-fehér kópia. Takács István
