Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
8 1988. ÁPRILIS 30., SZOMBAT Színházi levél Ha pénzünk volna rá, akkor sem ihatnánk folyton tokaji borokat és francia konyakokat. Kell időnként a limonádé is. De az már nem mindegy, milyen is az a limonádé. Mert annak is vannak minőségismérvei. Nem hiszek azoknak, akik a színháztól örökkön csak a súlyos, magvas, elgondolkodtató, a nézőt torkon ragadó, tanító, meggyötrő, szégyenkezésre késztető, orrba vágó, er- kölcsnemesít'ő és világmegváltó darabokat kérik számon. S nem azért nem hiszek, mert abban nem hinnék, hogy a színház igenis lehet katedra, szószék, lelkünk épülését szolgáló, vagy épp lelkiisme- ret-vizsgálatra. önmagunkkal szembenézésre késztető intézmény. Az igazán színháznak nevezhető művészet természetesen mindezt adja, kínálja, nyújtja, mert ez is a dolga. De aláhúznám a kötőszót. I s — azaz emellett még számos más funkciót is elláthat, sőt, el is kell látnia. Például szórakoztathat. Nem alpári módon, nem övön aluli viccekkel és öncélú hülyéskedések- kel, nem ezeréves ötletekkel és kétezer éves sablonokkal persze. És ha a szórakoztatást, a néző felderítését, meg- nevettetését a könnyűnek nevezett, ám egyáltalán nem könnyű műfaj igényes művelésével teszi, abban nincs semmi kivetnivaló. Ám a hangsúly itt is a minőségen van. Mint a limonádé esetében, amelyben ha van kellő mennyiségű citrom, cukor és jégkocka, igen üdítő, felfrissítő ital. Ha a receptből valami hiányzik, vagy nem any- nyi van belőle, amennyi kell, esetleg a cukor helyett sza- harint, a citrom helyett bor^ kősavat, a jégkocka helyett pedig hideg csapvizet használunk, akkor az már nem limonádé lesz, hanem ihatatlan panes. A szórakoztató színház is kínálhat igazán kellemes limonádét és akkor szívesen fogyasztjuk. A baj akkor kezdődik, ha gáncsot kapunk. M ondom mindezeket abból az alkalomból, hogy újabb kellemes csacskaság látható színpadjainkon. Más megfogalmazásban: a limonádé, amit kapunk, kifogástalan minőségű. És ezért szívesen kortyolgatjuk, nehezebb italok élvezete közben, vagy akár azok helyett. S nem érezzük magunkat hátrányos helyzetben emiatt. A csacskaság elég régi, de Izei mégis frissen maradtak. A Józsefvárosi Színház játsz- sza Szüle Mihály—Harmath Imre—Walter László Egy bolond százat csinál című zenés vígjátékát. Írója, Szüle- Sárossy Mihály, nyolcvanas évei derekán járva is fiatalos, életerős, jó humorú, anekdoták százait ontó, színesen mesélő férfiú, akit a bemutató közönsége is megtapsolhatott, mert megjelent a darab végén, a tapsrend szokásos ceremóniáján, a színészek között. Otthon volt köztük is, a színpadon is. Sok évtizedes színészi, színigazgatói pályafutása a magyar színháztörténet egy színes, érdekes darabja — s ha azt veszem, hogy e színháztörténet egyben az amerikai magyar színjátszás történetéhez is kapcsolódik, mert épp ő volt az egyik szervezője, vezetője, mindenese e távolra szakadt magyar színházművészetnek sok-sok éven át, akkor az ő személyében, ahogy mondani szokták, nagy idők tanúja van jelen köztünk. (Vajon kiaknázza-e valaki ezt a kincses- bányát, mesélteti-e Szüle Mihályt magnetofonra, videóra órákon át — napokon át, mert hogy ő valószínűleg eny- nyi idő alatt sem fogyna ki a mesélnivalóból.) Nos, az Egy bolond százat csinál 1939-ben került először színre, a Royal Színházban, mely most a Madách Színház otthona. Nagy siker volt, a szerzőtől tudjuk, hogy egy- végtében megért '275 előadást, Nem is csoda: a főszerepei A munkahelyi művelődés jövője Ne legyen díszlettevékenység! A közművelődés irányítása állami feladat. A dolgozók művelődését minden munkahelyen társadalmi és munkahelyi közösségi érdeknek kell tekinteni. Az intézmények, vállalatok kötelesek gondoskodni a dolgozók művelődéséről, általános műveltségük, szakmai képzettségük fejlesztéséről. Ezt mondja ki a közművelődésről szóló 1976-os V. törvény. De vajon a jelen gazdasági helyzetben, amikor minden fillért megnéznek, mire is adják ki, amikor jelentős mértékben csökkent a művelődési ágazat állami támogatása, amikor a vállalatok is teljes mértékben magukra vannak utalva, él-e még a gyakorlatban ez a törvény? Erről kérdeztük Németh Ilonát, a Művelődési Minisztérium közművelődési koordinációs titkárságának osztályvezetőjét. Rádiófigyelői kétszer veszett el, amit a cáriak zsákmányként hurcoltak el magukkal. A rádióadás során így is hallatlanul izgalmas kép alakult ki az ellenfél látószögéből. Az egyik az, hogy mérhetetlen önbizalommal indultak el ebben a hadjáratban. Zendülésnek minősítették az egészet, amit szedett-vedett csőcselék pattantott ki, és ezért a minden oroszok cárja meg akarta leckéztetni ezt az egész magyar társaságot. Többé-kevésbé azonban nyomon lehet követni, hogy hamarosan észbe kellett kapniuk, hiszen a magyar csapatok elszánt lelkesedése, Görgey vezetése alatt sorra kényszerítette térdre az ázsiai hadjáratokhoz szokott, főleg az emberfölényre alapozott hadvezetést. A naplók és a följegyzések arról árulkodnak, hogy a hadjárat során a cári tisztek és a katonák egyre inkább megtanulták tisztelni a magyar sereget. Különösen a tüzérséget csodálták, azt hitték, hogy franciák állnak az ágyuk mögött. Ezzel párhuzamosan egyre több rossz szó érte Paskievics főhadiszállását. A gyors sikerekhez szokott oroszok nem értették meg azt a taktikát, mely a magyarok kimerültségéhez vezetett, hanem módszereit baklövések sorozataként könyvelték el. Pedig, mint tudjuk, végül neki lett igaza, Világosnál a gyalogosoknak máskoztak, hogyan kapcsolható a művelődés a vállalati alaptevékenységhez, hiszen érzékelték, hogy a munkahelyek többsége — nem alap nélkül — a szociális ellátás körébe sorolta a közművelődést. , A d kultúra „termelővé emelése k pedig bizonyítás nélkül leha- tetlen. Míg néhány helyen, a ^ messzelátó vezetés hatására e körvonalazódhatott a munka- helyi érdekű közművelődés. . addig másutt egyre romlottak . a bizonyítás lehetőségei. Mindaz, amiről eddig beszéltünk, bizonyítja, hogy ma * már elodázhatatlan annak a j, vizsgálata, hogy milyen kul- t túrát igényel a munka. A k műveltség fejlődésére szükség a van és nemcsak a munka ol- 1 daláról. Hiszen jórészt a mun- j- kahelyeken zajlik le a szocia- * lizáció, itt alakulnak ki az t értékrendek, a társadalmi e kapcsolatok és itt, jelenik meg s az ember számára közvetlenül 1 a társadalomalakítás lehetősé- r ge. 1 t • Érdekes, ellentmondásos , helyzet ez. Miközben anyagi nehézségekről, a rövid távú szemlélet okozta stagnálásról, 2 sőt visszafejlődésről Is be- 2 szélünk a munkahelyi műve- c lődés kapcsán, érezzük és r tudjuk: igény van a gazdasá- { gi életben egy másfajta tu- < dásra. Miközben tudjuk, hogy ^ milyen fontos az emberi tényező, a tudás — a konkrét érdekeltség megteremtésében 1 nincs jelentősebb előrelépés. * — Az objektív körülmények * jelentősen befolyásolják a j munkahelyi közművelődés mai j létét, tartalmát. Fel kell ké- s szülni egy olyan helyzetre, r amikor megindul'a szerkezet- s átalakítás és a hatékonyabb ] gazdálkodás egyértelmű kÖ- ( vetelmény^lesz. Ennek^fiídaf{ x feltételeit kell előre biztosíta- ^ ni. Az új munkaköveteimé- ^ nyék más magatartást, új y gondolkodást, több kultúrát r igényelnek. y ® Hogyan lehetne meghatá- a roznl, ml Is a vállalatok dől- £ ga a munkahelyi művelődés- t ben a mai körülmények kö- ^ zött? — Vannak olyan feladatok, 1 amelyeket csak az üzemek, t elvára k oldhatnak mper PpIául: ott kell tudni, milyen ulturális hiányok akadályoz- ák a jó munkát. Tehát pél- ául meg kell ismertetni az mberekkel, hogy mi változott gazdasági önállóság életbe- épésével, milyen jogaik, kö- elességeik vannak az új kö- ülmények között. A lehetősé- ;ek és jogok tartalmát belül- öl kell megújítani és ennek :apcsán szélesebben kell érelmezni a kultúrát, a mun- ;ahelyi művelődést is. Hiszek ibban, hogy nincs más vá- asztásuk a vállalatoknak, nint hogy másként gondol- ;ozzanak, gazdálkodjanak, lolgozzanak, hiszen csakis inmagukra számíthatnak. S :hhez meg kell teremteni a izellemi erőforrásokat is. A cülső kényszerítő körülmé- íyek ugyan még nem hatnak gazán, de nincs más alterna- íva. Többek között a munka- íelyi közművelődés szférájáén dől el, hogy vajon van-e presztízse a tudásnak. S a cérdésre adott válasz kihat íz ott dolgozók egész élet- nódjára. Ha követelményeket ;ámasztanak a munkással izemben, akkor fejlődik, ha rém, elsorvadnak a meglévő gényei is. Sajnos, a vezetők lálunk ma még nem az era- serről, hanem munkaerőről gondolkodnak. Eddig a tech- lika bűvöletében éltünk. Azt i ittuk, a fejlődéshez elég a ;őke, az új technológia, a létszám és aztán nem értettük, niért áll nálunk ugj'anaz a ;ok millióért vásárolt «^gép, ímelyik Nyugaton jól rfujkö- lik. Valaki rosszul nyomott negiiegy gombot... Az anyait és az emberi kultúra együtt iát a teljesítményre. A munkahelyi művelődésnek tehát íem díszlettevékenységnek kell ennie, hanem a munkához, i munkahelyhez kell kötődnie, i ha az értelmét igazolni udjuk, nincs az a gazdasági 'ezető, aki ne kapcsolódna :hhez — ha ma még nem is átja át — legalább hosszú ávon... Körmendi Zsuzsa re kevesebb volt a mintát adó közösség is. A műveltség értékének és a művelődésben való érdekeltségnek a csökkenését mutatja, hogy még a felnőttképzésben való részvéte] iránt is csökkent az érdeklődés. Mindemellett sokat változott, alakult a közművelődés felfogása, módszere. A művelődésszervezők már nerr arra akartak tömegeket mozgósítani, amit önmaguk kultúrának véltek, hanem azt vizsgálták, mi érdekli az embereket, milyen eredménnyel jár, ha bevonják a brigádokat a közművelődési munkába Csoportokban kezdtek gondolkodni, és az együttlét lehetőségeinek biztosításában Egyszóval tágult a kultúra felfogása, megkezdődött az emberközpontúbb közművelődés formálódása. Éppen ezekre a változásokra építhetünk a jövőben. • Bizonyára az olyan kéz- deményezésekre gondol, min a szabás-varrás tanfolyamok vagy a gyermekneveléssel* í kertészkedéssel kapcsolatoi közhasznú ismeretek továbbadása, vagy más, a mindennapi kultúrát fejlesztő lehetőségek megteremtése. — Valóban, hiszen akadt néhány vállalati népművelő aki azt is figyelembe vette, milyen szükségleteik és igényeik vannak az embereknek, s ezekhez milyen kultúra kapcsolható. Mert rájöttek, hogj csak a valóságos igények, érdekek ismeretében szervezhe- hető a munkahelyi közművelődés. Aztán azon is elgondol(egy kettős figurát, megannyi játéklehetőséggel) — nem kisebb komikus játszotta, mint a fénykorában lévő Latabár Kálmán. Nem sokkal később film is készült a darabból, ebben is a népszerű Latyi volt a főszereplő. Ez a kis darab roppant egyszerű történetet mesél el — de azt elég jól megkavarva, ügyesen bonyolítva. Hasonlít ez a sztori egy kicsit a Mágnás Miska alapötletére, de sebaj. Az áthallás talán még segít is a nézőnek. Itt is egyfajta bosszúról van szó, mint a Szirmai-operettben. A hírneves Alhambra mulatóból, mely a csodás francia Riviérán üzemel, különböző link- ségek miatt a főnök kidobja Dömötört, a fizetőpincért és barátját, Rudit, a lokál karmesterét. A barátok bosszút esküdnek, s visszatérnek, a pincér Suarez gróf, a híres oroszlánvadász képében (akihez feltűnően hasonlít), a zenész egy nem kevésbé híres halbiológus hasonmásaként. Bejön a képbe még két csinos amerikai lány is, akik szintén másnak adják ki magukat, mint akik; ők milliomoscsemetének avanzsálnak. A két fiú s a két lány persze összetalálkozik, és ebből a többszörös félreértéshalmazból mi más kerekedhetne, mint a tévedések, összetévesz- tések, átöltözések és álöltözékek vidám láncolata. Mivel mindez néhány máig sláger számmal is össze van eszká- bálva, aligha kétséges, hogy a kis komédia most is siker. Nemrég a zalaegerszegi színház is felújította, s most a Józsefvárosiban vette elő Pet- rik József rendező, jó érzékkel. Annak fogta fel a játékot, ami: bő két és fél órás fergeteges komédiázásra alkalmat adó mesének, ötletei ezt a mesét bonyolítják, színezik, variálják, a kitűnően megcsinált zenés számok, a nagyon ügyes táncok (Szekeres József koreográfust dicsérik), a jól variálható díszletek és a szellemes kosztümök (Horváth Éva tervei) segítségével és kereteiben. Hasonló játék jó színre viteléhez körülbelül háromszor annyi rendezői ötlet, sziporka, poén szükséges, mint egy átlagos más műfajú darabhoz. Petrikről rég tudott: nagyon otthon van e műfajban, s győzi ötletekkel, szusszal, lendülettel. És győzik a színészei is. Elsősorban Ó. Szabó István, aki Dömötört játssza. Vele még Debrecenben láttam egy Mágnás Miska-előadást; kiváló tán- coskomikusi adottságait már ott megcsillogtatta. A mostani kettős szerepben ez még fényesebben csillog. Kitűnő partnere az egyik amerikai lány, Betty szerepében Szilágyi Zsuzsa. Táncol, énekel, robog, hódít, lehengerel, elan- dalodik, — és mindezt egy csöppnyi öniróniával teszi. Életet képes lehelni a figura sablonjaiba. L imonádé? Az. De annak épp olyan, amilyennek lennie kell. Erre és ennyire vállalkozik, és amit vállal, azt maradéktalanul teljesíti is. Takács István E’mélet és gyakorlat • Mit ér a szellemi munka ? • Az ember legyen középpontban Nines más választás* A technika bűvöletében — A közművelődési törvény hosszú távra született és így napjainkban is igaz. Az más kérdés, hogy a feltételek az elmúlt években nem úgy alakultak, ahogy azt a végrehajtás megkövetelte volna. Gondolok itt többek között a gazdasági körülmények, vagy mondjuk az életviszonyok változásaira, hiszen ezek függvénye is, hogy az egyes embereknek milyen kulturális szükségletei vannak. Elég csak utalni arra, hogy heti 76-78 órás munka mellett sok minden háttérbe szorul, még akkor is, ha volnának igények, mert megvalósulásuknak olyan objektív korlátái vannak, mint a szabadidő hiánya, vagy az árak kedvezőtlen alakulása. Visszatérve a közművelődési törvényben megfogalmazottakra, a munkahelyi végrehajtás kezdeti évei egybeestek a gazdasági problémák első jelentkezésével. Ahogy telt az idő, az elvonások növekedése a vállalatoknál rövid távú gondolkodást, szorító kényszereket, a fejlesztések elmaradását idézte elő. A szűkülő források, az ellenösztönzések eredményeként a technika elöregedett, a munkatartalom leépült, egyre kevesebbet ért az élő munka, a szellemi teljesítmény. Tovább folytatódott tehát az extenzív szakasz, s ez a művelődés ellen ösztönző gazdasági-érdekeltségi viszonyok alakulását eredményezte. A munkahelyek és az egyes emberek számára nem a hogyan, hanem a miből éljünk kérdése vált vezérlő elvvé. O A munkahelyi művelődés szervezőinek mit Jelentett mindez? — Elég gyorsan lanyhult a nagy tömegakciókban, mozgalmakban jelentkező közművelődési kampány, a kulturális szükséglet növekedésére pedig nem építhettek, mert a fejlődésben szerepet játszó munka nem állított magasabb műveltségkövetelményt. Tehát a népművelőknek szinte a kezdettől fogva az objektív szükségletek átrendezésével kellett számolniok. A 80-as években csökkent az életszínvonal, nőtt a szabadidőben végzett munka aránya, s egyfél töltény jutott puskánként, az ágyuknak pedig mindösz- sze egynapi lőszer volt tartalékban. Kétségtelen, hogy az oroszok is tanultak a magyar hadvezetésből, amit később megpróbáltak saját gyakorlatukban kamatoztatni. Mindenesetre megcsappant fölénnyel vonultak ki . az országból. VESZÉLYBEN. Az Ifjúsági rádió műsora ez alkalommal a Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztályára kalauzolt el. Az ügyeletes rendőrtiszt először egy fiatalembert igyekezett jobb belátásra bírni, hogy az az út, amelyen halad, az a teljes lezülléshez vezet. Annál is inkább nagy a felelőssége — hivatkozott rá —, mivel tizenhat esztendős élettársa gyermeket hord a szíve alatt, és ennek ő q.z apja. Hogy mennyire találtak célba a szavak, azt nehéz eldönteni, gondolom, csak annyit értek, mint ördögnek a szenteltvíz. Mint ahogy azoknak a lányoknak, akik később kerültek eléje, az intézetből szöktek és „csövezésen" érték őket tetten, szintén nem sokat használt az emberi problémákat értő és azokat feloldani kívánó mondanivaló. Sajnos a bajok forrása mindegyikük esetében az áldatlan szülői kapcsolatokból ered, melyet átokként ront meg az. italozás ördöge. Szombathelyi Ervin TÉR — IDŐ. Csaknem másfél évszázad után hozzáférhetővé váltak a magyar szabadságharcot leverni segítő cári hadsereg tisztjeinek naplói, visszaemlékezései. Hogyan látták a szabadságharcot? Milyen volt számukra az ő világuktól sokban különböző idegen kultúra? — Elöljáróban így vezeti be a műsorújság a rádió Tudományos figyelőjének legutóbbi adását, melyben Lukácsi Béla szerkesztő-műsorvezető beszélgetőtársaként Katona Tamás történészt látja vendégül. Mindjárt az elején felbukkan a kérdés; vajon miért kellett ennyi időnek leperegni az idő homokóráján, míg ezek az iratok napvilágra kerültek a levéltárak legtitkosabb zugaiból? Mint kiderült, hosszú hercehurcával terhes kutatómunka eredményeként. Ugyanis a forradalmi utódok is úgy kezelték, mint az orosz történelem legsötétebb lapjaira kívánkozó bizonyítékokat és még a tudományos feldolgozás elől is hét lakattal őrizték. Nálunk eddig egy sor sem jelent meg, másutt a világban jelentéktelen lapocskákban néhány oldalnyi a századforduló táján. Most egy nagyobb rész lép hamarosan a nyilvánosság elé. Még ez is foghíjas, ám már meglehetősen jó áttekintő ad. Az anyag természetesen a Szovjetunió birtokában va í. Hogy mekkora lehet, arra abból lehet következtetni, hogy Bem teljes levéltára Szilágyi Zsuzsa és ö. Szabó István, az Egy bolond százat csinál főszereplői
