Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-19 / 92. szám

1988. ÁPRILIS 19.. KEDD %%gyf*ip 5 Nagykovácsiban Szavalóverseny Immáron 15 éve, hogy meg­rendezik Nagykovácsiban a MÉM Hevesi Ákos Nevelőott­hon lakói házi szavalóverse­nyüket, amelyre a megyei testvérotthonokból is érkez­nek versenyzők. Az idei ver­senyen 21 gyermek vett részt. A zsűri — amelynek tagjai a Színház- és Filmművészeti Fő­iskola növendékei voltak — az értékeléskor szigorúan bí­rálta a szövegtudást és a be­szédkészséget. Felvételünkön Major Béla felső tagozatos, Milne: Kis fekete tyúk című versét mondja. (Csécsei Zoltán felvétele) Antennarendszerek a BHG-ból Műholdas programokhoz is A BHG Híradástechnikai Vállalatnál, az NSZK-beli Hirschmann cégtől vásárolt li- cenc alapján rövidesen meg­kezdik olyan közösségi anten­narendszerek előállítását és forgalmazását, amelyekkel műholdprogramok is foghatók. A tervek szerint az idén né­hány tíz ilyen komplett anten­narendszert összeszerelnek, és felállítanak megrendelőiknél. Egy-egy antennarendszer — amely körülbelül egymillió fo­rintba kerül — egyidejűleg sok ezer előfizetőnél biztosítja a különböző, köztük műholdas televíziós programok tiszta, jó minőségű vételét. A BHG az Elektromodulon keresztül vette meg a Hirsch- mann-rendszer gyártási és for­galmazási jogát. A hárommé­teres parabolaantenna-tükrö­ket itthon gyártják majd, a hozzájuk szükséges konverter egységeket viszont importból szerzik be, mert azok hazánk­ban egyelőre nem állíthatók elő gazdaságosan. A komplett rendszerhez összesen mintegy 20 százalékban importálnak alkatrészeket. A többi elemet, elektronikus egységet a BHG- ban gyártják, illetve állíttatják elő más vállalatokkal, szövet­kezetekkel a licenc alapján, s ezekből exportra is szállítani szeretnének az importegysé­gekért cserébe. A BHG fejlesztési intézeténél elmondták, hogy a gyár főleg távbeszélőközpontokat és adástechnikai berendezéseket készít, s nemrég a Híradótech- nikai Vállalattól vették át a televíziós vételtechnikai be­rendezések, közösségi vételi rendszerek gyártását. Az el­ső ilyen rendszert néhány hó­nappal ezelőtt a Gazdagréti lakótelepen szerelték fel, ahol hatezer készülék veheti a kü­lönböző műsorokat, illetve a gazdagréti stúdió- és film­programokat. Az NSZK-beli Hirschmann cég már korábban átadott a BHG-nak egy műholdvevő mintarendszert — amelynek licencét végül is megvásárol­ták —, mégpedig a kommu­nikációs távközlési műholdak műsoraihoz, összesen 13—14 program érkezik az Intersat F—12 és ECS—1 műholdakon keresztül, közülük a posta há­rom továbbítási jogát engedé­lyezte. Mivel egyik sem német nyelvű, s a hazai lakosság többsége az idegen nyelvű adások közül éppen a néme­tet kívánja fogni, várható, hogy a programkínálat rövi­desen bővül. Annál is inkább, mert még az idén több közvet­len műsorszóró műhold fel­lövése várható, amelyek egyen­ként 4—5 műsort sugároznak, a luxemburgi Astra például 16 program továbbítását tervezi, mégpedig Paí-rendszeren ke­resztül, amihez még dekóder sem kell, csak műholdvevő berendezés, antenna. Az óriási kínálat továbbításához a BHG- nál a mostani licencszerződés­sel megkezdték a felkészülést. Anyanyelvi nevelés már az óvodában is Aztán már nem beszélgettünk Részlet egy levélből, ame­lyet egy 14 éves lány küldött szerkesztőségünknek: „Szil­vivel a buszmegállóban tálát­koztam. Szia, mondta ö, szia, vágtam rá én: Törttvé ez a busz. Látom, feleltem. Azért valahogy felpréselődtii’nk. Az­tán már nem beszélgettünk.” A jelenség elkeserítő és saj­nos a történet teljesen hihe­tő. Elég, ha arra gondolunk, hogy kisdiákok miként mesé­lik el filmélményeik tartal­mát egymásnak. Immár nem­csak a szép beszéd, hanem általában a szóbeli kifejezési mód került veszélybe. Dr. Szépe György egyetemi tanár Gödöllőn óvónők és általános . iskolai tanárok előtt beszélt erről és anyanyelvi nevelé­sünk mostani helyzetéről. Csecsemőcsere önmagában az a tény, hogy a még nem iskoláskorú gye­rekek nevelőit is meghívták erre a tanácskozásra, már előrelépést jelent. Hazánkban ugyanis egyetemi szinten'csak elvétve foglalkoznak óvodape­dagógiával. Holott a szakem­berek megfelelő képzése el­engedhetetlenül szükséges len­ne ahhoz, hogy az anyanyel­vi nevelés ne tantárgyi fel­adat legyen, hanem minden pillanatot hasson át. A be­szédkészség kialakítása szer­ves része a személyiség fej­lődésének, a perszonalizáció- nak, illetve jelentősen befo­lyásolja az egyén szocializá­cióját, beilleszkedését a tár­sadalomba. Ilyen alapon az anyanyelv tökéletes elsajátításának há­rom fázisát különböztethetjük meg. Természetesen sehol nem lehet éles határvonalakat húz­ni. Az egyes kategóriák egy­másba csúsznak, illetve az adott körülményektől függően mindenkinél más és más he­lyen vannak. Legbiztosabban az életkorhoz kötött, többé- kevésbé azonos környezetvál­tozásokhoz kapcsolhatjuk azo­kat. Mindenképpen elsődleges a család szerepe, az a közeg, mely a gyereket születése pil­lanatától körülveszi. Nagyon találó az elnevezés, hiszen a kisgyerek azon a nyelven fog megszólalni, amelyet édesany­jától vagy az azt helyettesí­tő személytől hall. Vagyis ha egy norvég és egy magyar csecsemőt kicserélnénk, az előbbi tökéletes magyarsággal, az utóbbi pedig nevelő orszá­ga nyelvtani szabályai sze­rint beszélne. “ Természetesen szükség van az apákra is, hiszen az ő stí­lusuk, intonációjuk jelzi, hogy eltérő minták sokaságából le­het választani. Tapasztalati tény, hogy elszigetelten, kizá­rólag nők között nevelkedő fiúgyerekek kortársaiknál vé­konyabb hangon szólalnak meg. A családi környezetnek még viszonylag szerves, az élet­kori sajátosságoknak jobban megfelelő folytatását jelenti az óvoda. Feltéve persze, ha felkészült és munkájukat sze­rető nevelőkről van szó. A legnagyobb traumát ép­pen a második fázis, az is­kola megkezdése jelenti. A hatéves kor mint egységes szobályozó, sokak szerint, túl­zottan korai. Ennél is na­gyobb probléma, hogy a kö­rülmények semmilyen szem­pontból nem felelnek meg az igényeknek; a merev padok szinte kínzóeszközök, és az óvodához képest jelentős pe­dagógia-történeti visszalépést jelentenek. Továbbá, ez az in­tézmény már kifejezetten a verbalitást, azaz a szöveges megnyilatkozást helyezi elő­térbe. Ez viszont azzal a hát­ránnyal jár, hogy növeli az indulás pillanatában meglévő különbségeket, Hiszen egyál­talán nem mindegy, hogy va­laki milyen fokon és milyen gyorsan tudja elsajátítani az általánosan megszokottól el­térő iskolai jelrendszert. Ta­lán már az óvodában jobban előkészíthetnék a gyerekeket. Az olvasás megtanulását pe­dig nem szabályokhoz, hanem a jelentkező igényhez kellene igazítani. Még későbbre lehet ne tenni az íráskészség kiala­kítását, elsajátíttatását, és ez­által az írásbeli számonkérés mindent kiszorító uralmát. Tőmondatokban Biztató jel, hogy a tantár­gyi felosztásban már blokkok kialakítására törekszenek amelyek közül az egyik a nyelvi kommunikációs lenne. Nem emlékeztünk meg még egy fontos dologról, a televí­zióról. Felmérések tanulsága szerint 1982-ben a tizenéve­sek napi három órát televí­zióztak. Arról sajnos már nem készült kimutatás, hogy mi­lyen alkotásokat részesítettek előnyben. Saját tapasztala­taim szerint a műsorok jiyél­vezete sem az általános 'be­szédkultúrát * fejleszti. Hiszen a. tómondatos megfogalmazá­sok, a töltelékszavak túlbur­jánzása is szoros összefüggés­ben van az olvasási szokások változásával. Szinte kitapint- hatóan érzékelhető a képre­gények stílusa, egyeduralko- dása a szépirodalom rovásá­ra. Nincs szükség rá Az iskolai különbségek még látványosabban jelentkeznek a harmadik szakaszban: a mun­kavállalásnál, munkába állás­nál. Az ehhez szükséges nyel­vi közeggel korábban nem találkozhatnak a diákok, ezért o tanulási folyamat itt foly­tatódik. Legalábbis ez lenne a kívá­natos. De jelenleg a dolgozók több mint hatvanöt százalé­kának munkája során nincs szüksége írásra, illetve olva­sásra, nem is szólva az egyéb kifejezési formákról; például a rajztudás kilencven száza­lékuknak felesleges.... Szabó Z. Levente Fegyelmi eljárás a horgász ellen Véletlenül sült el a fegyver? Megint vér folyt a vízen. Még élénken él emlékeztünkben a néhány esztendeje történt tragédia, amikor a tilosban, a szi- getszentmiklósi Halinno Vállalat halasta­ván, horgászó fiatalember életét oltotta ki egy vadászfegyverből kilőtt golyó. Nem­régiben, április 8-án, a Ráckevei-Duna- ágat átszelő taksonyi híd közelében, a Duna-szigeten ismét eldördült egy fegy­ver. A légpuska Bán István, a Budapesti Hőerőmű Vállalat nyugdíj előtt álló mechaniku­sa kezében volt. A lövedéket Kolozsvári Gábor kenus sze­möldökcsontjából operálták ki, aki a Szöulba készülő olimpiai keret tagja. Beakadt a zsinór Bán István a dömsödi hor­gászegyesület tagja, s mi most az egyesület Duna-parti iro­dájában ülünk. Nagy Attila, a fegyelmi bizottság elnöke a következő tartalmú határo­zatot teszi az asztalra: „A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítom, hogy ön április 8-án Szigethalom térségében, a 37. folyamkilo­méternél horgászott. Délután 18 óra körüli időben a part­tól 10—15 méter távolságban haladt Ráckeve irányába Ko­lozsvári Gábor válogatott ke­rettag kenus, aki beleakadt az ön horgászzsinórjába. Szó­váltásba keveredtek, melynek során a horgásztárs a par­ton Vevő légpuskájával sze­möldökön lőtte Kolozsvári Gábort. A légpuska jogtalan használatával nemcsak bűn- cselekményt követett el — ami miatt a rendőrség a vizs­gálatot jelenleg is folytatja —, hanem súlyosan vétett a hor­gászetika szabályai ellen is, amit az egész horgásztársada­lom elítél. Az elkövetett fe­gyelmi vétség miatt a Ma­gyar Országos Horgász Szö­vetség és tagegyesületei fe­gyelmi szabályai szerint, jog­körömnél fogva, a horgásztárs ellen a fegyelmi eljárást el­rendelem. Az eljárást és a horgászatra való jogát felfüg­gesztem.” Aláírás: Gergely Lajos, a dömsödi horgászegye­sület elnöke. A száraz hivatali nyelvezet félreérthető, s ezt Nagy At­tila is érzi, mert hozzáfűzi: az egyesület elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett, amit egyben fel is függesztett ad­dig, amíg a bíróság döntése megszületik. Ebből követke­zik, hogy Bán István az el­járás befejezéséig nem hor­gászhat. Lehet, hogy utána se. Amennyiben az ellene felme­rült alapos gyanú beigazoló­dik, akkor a MOHOSZ fe­gyelmi szabályzata szerinti legsúlyosabb büntetés várhat rá... Igen ám, de Bán István nem érzi magát bűnösnek. Leg­alábbis abban nem, amit a közvélemény a számlájára ró, hogy: szándékosan lőtt! Az ő története szerint véletlenül sült el a fegyver.., S ezért vállalja is a felelősséget. Az­tán nagyon bántja Bán Ist­vánt az is, hogy — szavai sze­rint — a sajtó ellene for­dult. Sorra marasztalják el az újságcikkek, de az ő vé­leményére senki nem kíván­csi. Pedig nagyon elmondaná. Illetve: nem is tudja... Va­laki azt tanácsolta, hogy jobb, ha hallgat, mert különben csak magának ártana. A döm­södi irodában azonban meg­tört a jég, Bán Istvánból öm­lött a szó. Ám a tisztesség úgy kívánja, hogy először hallgattassák meg a másik fél... Kolozsvári Gábor, aki majdnem elvesztette szeme világát, így nyilatkozott a Népsport április 10-i számá­ban: Két történet „— Az edzőtábor felé tar­tottunk, mellettem klubtár­sam, Boldizsár Gáspár kenu­zott. A taksonyi híd után a hajóm orra beleakadt egy horgászdamilba. A lapáttal le­akasztottam a damilt, ám a horgászbot tulajdonosát és a feleségét ez nagyon felbőszí­tette. Elkezdtek becsmérelni bennünket, szóváltásba keve­redtünk. A pecás azt kiáltot­ta felénk, hogy: „Kilövöm a szemeteket!« A felesége pe­dig így fenyegetett minket: »Innen nem mentek el élve!« Én erre azt válaszoltam, hogy megeszlek benneteket. Erre dobálni kezdtek bennün­ket. Mi, kenuskifejezéssel él­ve, «elv er ettünk», tovább eveztünk. Közben az asszony így biztatta a férjét: »Lődd le őket! Lődd le őket!« Körül­belül 15—20 méterre lehet­tünk a parttól, amikor a fér­fi felkapta a puskáját, felénk kiáltott, én visszanéztem, és már dördült is a lövés, Ak­kor nem tudtam, hogy ez lég­puska, csak az villant át az agyamon, hogy rám lőttek, s pillanatok alatt véres lett minden.. És most hallgassuk meg Bán István történetét is: — Kiültem horgászni, egy idő múlva mellém telepedett a feleségem. Vittem a lég­puskát is. Van nekem egy ku­tyám, igen játékos, gondol­tam, lövök neki verebet... Elássa, kikaparja, ellesz vele egy darabig. Aztán mégsem lőttem, mert nem volt ná­lam az a szemüveg, amivel célozni tudok. Letettem hát a puskát egy farakásra a tölté­sen. Inkább gallyakat dobál­tam a kutyának, játszottunk. Szóváltást hallottam a vfz’fe- lől, aztán meg azt, hogy a feleségem kiabál: Gyere, mert viszik a felszerelésedet! Oda­szaladtam és láttam, hogy be­akadt a zsinór a kenuba, a feleségem meg a kezében tartja a botot. A kenus mi­nősíthetetlen szavakkal sér­tegette, engem is sértegetett. Szó szót követett. Én is kia­báltam. Aztán megindult fe­lém, fenyegetett. Látszott, sokkal erősebb nálam, elmen­tem a farakáshoz a puskáért. Azzal hadonásztam, nem fog­tam rá, csak keresztben tar­tottam magam előtt. Azt mondtam: ez olyan fegyver, hogy még a szemét is meg­sértheti! De ő csak üvöltött, jött közelebb, támadt az eve­zővel, én meg a puska csö­vét fogva suhintottam felé. Menekültem fel a töltésre. El­csúsztam. Bal kezemben a puska, a jobbommal a sóder­ba markoltam. Azzal dobál­tam, mire ő távolodott. Ak­kor sülhetett el a puska. Csattanást, dörrenést nem hal­lottam, csak azt, hogy kia­bált: Meglőttek, folyik a vé­rem! Én akkor ezt el sem hittem, de aztán megnéztem a puskát: tényleg nem volt benne a töltény... Véletlen volt. Régebben vadásztam, tudom, hogyan kell a fegy­verrel bánni. Véletlen volt. Még szerencse, hogy nem tör­tént komolyabb baj. Így is nagyon sajnálom a fiút. Őszintén sajnálja Hallgatjuk Bán Istvánt: hogy is volt, mint is volt? Nem az a dolgunk, hogy igazságot tegyünk, az a rendőr­ségre, a bíróságra tartozik. Bán István megszeppent ember benyomását kelti. Őszintén sajnálja, ami tör­tént, de körömszakadtáig ra­gaszkodik a saját történeté­hez, azon változtatni semmit nem akar. Ilyen alapállásból várja a nyomozás befejeződé­sét és az esetleges bírósági tárgyalást. Nem lesz könnyű dolga. Ahogy elmondta: tübb ügy­védnél is járt, de eddig senki nem vállalta a védelmét... Kövess László Selyemből. rfl Szebbnél szebb selyemblúzokat, -köntösöket varrnak a gödöllői Dia­na Ruhaipari Szövetkezet megrendelésére Nagykátán a Magyar— Koreai Barátság Tsz varrodájában. Képünkön Sós Istvánná keze alól kerülnek ki az összeállított anyagok. (Erdősi Ágnes felvétele) Szájtátva Gátfutók Kérdi a hírlapíró, csak úgy, beszélgetés közben, azaz mel­lékesen, mekkorát lendít a cégnél a műszaki fejlesztés szekerén az új amortizációs rendelet. A nagyvállalat gaz­dasági vezérigazgató-helyette­se szerint csekélyke ez a len­dítőerő. A rendelet maga ugyan hozott némi könnyí­tést a korábbi állapotokhoz képest, a gyakorlati hasznot azonban nem innét kell néz­ni, hanem a másik oldalról. Onnét, vajon miként pótolha­tók az elavult gépek, berende­zések. Mint gátfutók előtt az aka­dályok, úgy sorakoznak a vál la lat (ok) előtt a pénzügyi korlátok. Az természetes, hogy a gépért fizetni kell vétel­árat s a szállításnak is van költsége. Ha azután az új eszköz importból származik, akkor — sorolja a szakember — már „csak” a következők terhelik ív vevőt: a vám, a vámilleték, a statisztikai il­leték, a behozatali illeték s végül az általános forgalmi adó. . . Hallgat és jegyez szájtátva az ember, s akkor csodálkozik el igazán, amikor megtudja, ezen a módon va­laminek a tényleges ára több mint a kétszeresére hízhat annak, mint amit az eladó kért. . . Nem mondhatni te­hát, bagóért juthatnak hozzá a hazai termelők a pótlás vagy éppen a fejlesztés gépeihez, berendezéseihez. Amire elő­ször azt mondja a laikus, he­lyes, neki sem bagóért ad­ják azt, amit adnak az üzle­tekben. Később azután elbizonytala­nodik a botcsinálta közgazda. Ha jogosak, helyesek ezek a sokféle terhek, akkor kézen­fekvő, a termelők is jogosan és helyesen hárítják majd át a költségeket az áru árában a felhasználóra, a fogyasztó­ra. S ha drága a korszerű technika, akkor a rajta ké­szült termék is az lesz. Csak éppen azt nem tudni, miként igazodik ehhez az élőmunka ára (bére), annak amortizá­ciója (újratermelésének költ­sége) hol, miben ölt testet. S ha ezt nem tudhatni, vajon tudható-e, jogosak, helyesek valóban azok a vámok, illeté­kek, adók ...?! MOTTÖ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents