Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-18 / 91. szám
1988. Április is., hétfő 5 Harmincéves az aszódi Petőfi Múzeum Barangolás a Galga mentén Pest megyében jelenleg mintegy ötven múzeum vagy múzeumi jellegű kiállítóhely, emlékház, falumúzeum közül válogathat az érdeklődő. Ennek a múzeumi hálózatnak egyik jelentősebb intézménye az aszódi Petőfi Múzeum, amelynek irányításával még öt környékbeli településen jött létre néprajzi, történeti értékeket bemutató faluház. Május 11-én lesz éppen három évtizede, hogy Aszódon, a volt Evangélikus Főgimnázium épületében megnyílt a Petőfi Múzeum. Korábban a gyűjtőmunka főleg a Petöfi- emlékekre koncentrálódott, később azonban kiterjedt a Galga mentére és a Gödöllői- dombság területére eső régészeti, történeti, néprajzi értékekre is. Ma már a múzeum mintegy hatvanezer darab műtárggyal rendelkezik és kilenc teremben — betartva a kronológiai sorrendet — mutatja be a környék fejlődését. A múzeum épületébe lépve, az első, úgynevezett fogadóteremben a Petőfi Múzeum történetébe kaphatunk bepillantást. és a Galga mentéről, a Gödöllői-dombságról, annak geológiai adottságairól tájékozódhatunk. Aszód kőkori történetével ismerkedhetünk meg a második teremben, tematikus csoportosításban. így megelevenedik előttünk a neolitikum (i. e. 5500—3400) emberének élete, az akkor élők hagyatékának, azaz használati tárgyainak bemutatásával. A holtak öröksége az akkori lakók temetkezési szokásairól, vallási hiedelmeiről szolgálPetőfi aszódi iskolája, a Scola latina Paraszti gazdaságok használati eszközei a század elejéről. A neolitikumban már ismerték a szövést. Ilyen egyszerű alkalmatosságot, úgynevezett kősúlyos szövőszéket használtak. tat ismereteket. Aszód már ebben az időszakban is kereskedelmi -• központ volt, hiszen itt találkoztak a kőkori „országutak”. Az élénk kereskedelemre utalnak azok a kerámiatárgyak, amelyek bizonyíthatóan más vidékeken készültek. A kőkor vallásáról és művészetéről a művészeti alkotások legtöbbször csak töredékesen szólnak; a vallás bonyolult jelképrendszerét, a hiányos anyag miatt nem lehet teljes mértékben feltárni. A harmadik teremben a rendkívül fontos nyomjelzőt, a kerámiamüvességet mutatják be, az őskortól a középkorig. Aránylag későn, a korai vaskorban, i. e. VIII. Népviselet a Galga mentén. Elsősorban a nők öltözködése fejezte ki árnyaltan az életkort, a családi állapotot, a rangot és a gazdagságot. (Hancsovszki János felvételei) A verseny eredményhirdetése magyar beszéd Szép Szombaton az Eötvös Loránd Tudományegyetemen befejeződött a pedagógusjelöltek Ka- zinczyról elnevezett szép magyar beszéd versenye. A Művelődési Minisztérium, az ELTE és a Kazinczy-ala- pítvány immár 15. alkalommal megrendezett versenyére a hazai pedagógusképző egyetemek és főiskolák több mint félszáz hallgatója nevezett be, s idén először részt vett a versenyen három külföldi intézmény — az újvidéki egyetem, a nyitrai pedagógiai főiskola és az ungvári egyetem — egy- egy diákja is. A kétnapos rendezvény első napján a hallgaszázadban jelent meg a Kárpát-medencében a fazekaskorong. Csak az őskor végén, a keltáknál vált általánossá. A római, a népvándorlás- és középkori kerámiák elárulják a készítők technikai fejlettségét és gondolkodásmódját a világról. A negyedik teremben a Galga mente fejlődéstörténetét láthatjuk a bronzkortól a középkor végéig. A XVIII. századtól a XX. század első feléig a gazdasági, társadalmi változásokról tanúskodnak az ötödik teremben található használati tárgyak ugyanúgy, mint az írásos dokumentumok. A hatodik teremben Aszód mezővárossá válásáról szerezhetünk ismereteket: arról, miként fejlődött ki itt az ipar és a kereskedelem. A következő két teremben a gazdag Galga menti népviselet, népművészet hagyományai tárulnak fel előttünk és gyönyörködhetünk a galgamácsai Vankóné Dudás Juli által megőrzött szokásokban. A legutolsó teremben, a kilencedikben megismerkedhetünk a Petőfi Gimnázium történetével, Petőfi Sándor és családjának aszódi kapcsolataival. Mindent egybevetve, ez a gyűjtemény, anyagának értékességével, elrendezésének módszerességével, kiválóan alkalmas arra is, hogy a diákokat múzeumbaráttá tegye. Ezzel magyarázható, hogy Pest megyében először itt szerveztek középiskolás honismereti gyűjtőtáborokat. Ű. I. Óvjuk szeretettel Műemléki nap Nem véletlen, hogy egyre több figyelmet fordítunk a korábbi századok építészeti értékeinek megóvására. Hiszen ezzel a tevékenységgel történetiségünk egy részét mentjük, s nemzeti vagyonúnkat gyarapítjuk. Ma, április 18-án ünnepi keretek között emlékezünk meg a nemzetközi műemléki napról. _ A központi eseményekre ugyan Esztergomban kerül sor, de számunkra is igen fontosak ezek a rendezvények. Már csak azért is, mert több tanulsággal szolgálhat például az esztergomi történeti együttes rehabilitációjáról szóló előadás. Rendkívül érdekes téma: miért került a budai Várnegyed és Duna-part az UNESCO — úgynevezett — világörökség listájára. Pest megyében a védett épületek száma meghaladja az ötszázat, s mintegy harminc városképi jelentőségű emléket tartanak nyilván. És akadnak nagy kiterjedésű műemléki városközpontok, mint a szentendrei és a váci. Szűkebb pátriánk értékeinek túlnyomó többségéről már — és még — jelenidőben beszélhetünk, bár fennmaradá- suk-fenntartásuk súlyos gondokat okoz. Ezeknek megoldásából próbál részt vállalni a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottságán belüli műemlékvédelmi albizottság. Igaz ugyan, hogy egyelőre az útkeresés köti le energiáját, de kitartása is becsülendő. Bizonyosra vehető, hogy későbbi eredményeivel hozzájárulhat nemcsak megyénk, hanem hazánk reális megmérettetéséhez. Különösen jó alkalomnak látszik erre az idei őszi magyar—nyugatnémet műemléki szeminárium, amelyet Ráckevén rendez a ICO- MOS — az UNESCO Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa — Magyar Nemzeti Bizottsága. V. A. mTv-ftgyelő' (Iflem. Furcsa mód az a sorozat, amelyet A védelemé a szó címmel indítottak útjára, gond nélkül folytatódni látszik. Lepergett az első rész, és a minap véget ért a harmadik folytatás is. Az persze már más kérdés, hogy emez az utóbbi sem tetszett jobban, mint a nyitány, hiszen ugyanazok a hibák jelentkeztek benne. Nevezetesen a kimó- doltság, a papírosíz, na és az, hogy szinte csak a szó eszközére építenek a szerzői. A múltkoriban — nyilván sokan emlékeznek még rá, egy gyilkossággal vádolt fiatalembert alakított igen-igen élethűen, az ügyhöz méltatlanul nagy energiákat felhasználva Madaras József —, nos, akkor szinte csak az ő vallomása tette ki azt a szűk egy órát, most meg Benkő Péteré, aki tanárként járt el méltatlanul egy fiatal cigánylánnyal. Mindketten csak mondták-mondták a föltehetően megtörtént bűnügyekből merített jegyzőkönyvi szöveget, és a jóságos, méltósággal közreműködő Bács Ferenc csupán alkalmanként szakította meg őket, azzal a dramaturgiai megbízatással, hogy lendítsen egyet a tragikus mesén. A rádióban még csak-csak elmegy az efféle sztorizás, hiszen ott a látvány nem zavar, a hallgató képzelete sok mindent kiszínezhet, ám a kamerák világában egy idő után hol unalmassá, hol bosszantóvá válik ez az akusztikus monotónia. Sejthették ezt a gondot maguk a szerzők is, s ezért igyekeznek némi körítést si- keríteni a bírósági tárgyalásokhoz, az ügyvédi munka- közösség életének felvillantásával. Ám ez a kicsi ráadás is kimerül néhány közömbös szóban, amit hol az ügyvédbojtárjával, hol a kedves Fó- nay Mártával vált a .fő ad- vokátus, akit rendben tartó mindenesként látunk, hallunk abban az aktabirodalomban. A kocsi tehát elindult, egy bizonyos divat és ütem szerint szalad, ilyenformán ettől a vállalkozástól nem túl sok jót várhatunk. Nézni azért majd nézni fogjuk, már csak azért is, mert mostanában igencsak szegényes a kínálat. Ősi és még öregebb külföldi filmeket pergetnek hetek hosszán, s néző legyen a talpán az, aki valami különleges csemegét talál magának mind a két csatorna programjában. De ez már egy másik história — kár is belevágni .,. Csemegét emlegettünk az imént, s ha valami ilyen ízletes falatnak ígérkezett, az Hofi Géza Hoféliája volt. Nem kevesebb, mint ötszáz- szőr adta elő ezt a Madách Kamarában, és amikor úgy érezte, hogy vége, megengedte volt munkaadójának, a televíziónak, hogy rögzítse ezt a hetven percet. Ez a felvétel is azonban jó régen, még valamikor tavaly történt, s azt sem tudni, hogy miért éppen most tették rá képernyőre — a szilvesztert szokás ilyesmivel megünnepelni —, ám akár okkal, akár ok nélkül elővették, az előfizető csak örvendhetett: Hofi ugyanis a legjobb formáját hozta. A szó legszorosabb értelmében véve könnyesre kellett kacagni magunkat ezen a hűs és amúgy is mindenféle gondokkal teli áprilisban, mert a Hamlet-paródiából előlépő komikus mind mondandójával, mind jelenlétével önmagához hűen eredeti volt. Szinte föl- foghatatlan, hogyan tud így ide-oda kapkodva is egy-egy gondolatkört véggijárni, kive- sézni, azokkal a csúsztatott poénokkal olyan szellemesekké tenni. Helyenként olyan telitalálatos a monológja, hogy még az itt-ott becsempészett apró trágárságokat is elnézzük neki. Egy dolog azonban nyilván sokakban fölmerült. Vajon miért nincs jobb viszonyban a tévével ez a mindentudó nagy bohóc. Köztudomásúan odaszerződtették egy Időben de a sorozatos föllépéseiből nem lett semmi. Újabban pedig alig látjuk. Hátha ez a nyilvánvalóan országos — sőt, határainkon túlra is megjósolható — nagy siker visszaédesgeti a stúdiókba, és gyakoribb vendégként üdvözölhetjük házi mozijaink elülső oldalán. Akácz László hogy elkerülje a párt feloszlatását, de még így is megtörtént az elsorvasztás. Visszatekintve az akkori időkre, Kádár János 24 évvel később — nagyrabecsülését kifejező írásában — a következőképpen nyilatkozott Veres Péter és a kommunisták viszonyáról: „Veres Péter és a kommunista párt között az idők folyamán három nagy kérdésben volt komoly nézet- különbség és összeütközés. A viták egyik forrása Veres Péter egy időben vallott azon nézetei voltak, amelyeket a kisparaszti-kisárutermelői illúziók és nosztalgiák terheltek. A másik forrás, amelyben Veres Péternek az akkori hivatalos állásponttal szemben kezdettől igaza volt: azok a torzulások, amelyek a negyvenes évek végén, az ötvenes évek első felében súlyos károkat okoztak a szocializmus építésében, A harmadik nagy vitánk ezen hibák kijavításának útját-módját illetően volt." A kötet ebben a szellemben tárgyalja a parasztpárt és a szocializmus viszonyát, s megállapítja, hogy nagyon sok helyes kérdést vetett fel, különösen a szövetkezeti kérdésekben foglalt el megszívlelendő álláspontot, de sorsán még az sem segített, hogy feladva önállóságát, vállalkozott rá, hogy az MDP politikájának egyirányú transzmissziója legyen. A kommunisták akkori vezetői erre sem tartottak igényt, s formálisan, szervezetileg is felszámolták a parasztpártot Ez azonban már nem az MDP monopolhelyzetének objektív követelményéből, hanem a szektás-dogmatikus torzulásból fakadt. A kötet a mára is nyújt tanulságot. Érdemes elolvasni. Gáli Sándor ráciával együtt a párt is a szocializmus irányába fejlődjék, hogy tömegei elfogadják a nemzeti-történelmi sajátosságok figyelembevételével épülő szocializmus perspektíváját”. Hogy milyen legyen ez a szocializmus, mind a pártban, mind a kommunistákkal kapcsolatos tárgyalásokon éles vita alakult ki. A parasztpárt álláspontja fokozatosan közeledett a kommunisták elképzeléséhez, persze megfogalmazásában és egyéb elképzelésekben voltak különbségek. A parasztpárt egyetértett „a kizsákmányolás megszüntetésével a termelésben, a termelés társadalmi megszervezésével, az osztály kiváltságok megszüntetésével”, viszont a szövetkezetesítéssel kapcsolatban eltértek az álláspontok. Az ezzel kapcsolatos nézetét Veres Péter a Paraszti jövendő című könyvében fejtette ki, amely igen éles visszhangra talált, még a parasztpárton belül is vitatták egyes pontjait. Erdei Ferenc a szövetkezetek mellett állt ki. hangoztatta, hogy az a jövő útja. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy figyelmet kell fordítani az önkéntes termelőszövetkezeti kezdeményezésekre és az ilyen szövetkezetek gondozására. Ekkorra azonban már a kommunista párt elhatározta, hogy a szövetkezetesítés sztálini útját választja, s hogy a parasztpártot felszámolja. Mindez a parasztpártban is zavart okozott, előretört a szektás-dogmatikus felfogás, amely végül is oda vezetett, hogy a párt feladta eszmei-politikai identitását, rét, Szabó Pált, Darvas Józsefet és másokat, akik a haladás, a parasztság felemelése mellett álltak ki vagy a szocialista út lehetőségét latolgatták. Veres Péter a szocializmus feltétlen híve volt, hiszen lényegét tekintve sohasem lett hűtlen 1919-es direktóriumi múltjához, az agrárszocialista tevékenységhez, 1944-ig tagja volt a szociáldemokrata pártnak. Erdei Ferenc marxista képzettségű népi író volt, aki már a harmincas években a szövetkezeti mozgalom kiváló szakértőjének számított. Ök ketten voltak azok, akik a felszabadulás után meghatározták a parasztpárt politikáját. A szerző röviden elemzi azokat az eszmei-politikai vitákat, amelyek 1945 és 1947 között a Nemzeti Parasztpárt vezetőségében lezajlottak, s amelyek végül is elvezettek ahhoz, hogy a jobboldal (Kovács Imre vezette szárny) kiszorult a pártból és a parasztpárt végül is a szocializmus megvalósítása mellett kötelezte el magát. A parasztpártiak részt vettek a baloldali blokkban, hangsúlyozták a munkás-paraszt szövetségnek a fontosságát, olyan programot dolgoztak ki, amely felölelte az ország gazdasági, politikai és szociális életének minden területét. A Nemzeti Parasztpárt álláspontja közeledett a Magyar Kommunista Pártéhoz. Erdei megfogalmazása szerint ,miután a párt mind vezetőit, mind tömegeit tekintve antikapitalista, van rá lehetőség, hogy a népi demok- « A ki akkor született, amikor történetünk játszódik, az is már negyvenéves. Ugyanis most olyan könyvet szeretnék ismertetni, amely a Nemzeti Parasztpárt és a szocializmus viszonyát vizsgálja, ismerteti a körülményeket, amelyek között az események zajlottak. Az 1947—1948-as esztendőkről van szó, amikor már bizonyosra vehető volt, hogy hazánkban győz a népi demokratikus forradalom, s megteremtődnek a lehetőségek a szocializmus alapjainak a lerakására. Ezt elemzi Benkő Péter könyvében, amelyet a Kossuth Kiadó jelentetett meg a Négy évtized című sorozatában. Előre szeretném bocsátani, hogy a tanulmány nem a parasztpárt történetét tartalmazza, hanem csak abból a szempontból vizsgálja az eseményeket, hogy miként viszonyult a szegényparasztság pártja a szocializmushoz, mindenekelőtt két markáns vezetőjének, Erdei Ferencnek és Veres Péternek az írásai, beszédei alapján. A Nemzeti Parasztpárt történetét már megírták. Tóth István könyve, A Nemzeti Parasztpárt története, 1944—1948 még 1972-ben megjelent, amelyet Benkő Péter is sokat idéz, felhasználja, hogy bebizonyítsa mondanivalójának lényegét. Ismert, hogy a Nemzeti Parasztpártot a népi írók mozgalmának balszárnya hozta létre 1939-ben. Az alapítók között találtuk Veres Pétert, Erdei Ferencet, Kovács lmA Nemzeti Parasztpárt és a szocializmus Történelmi visszatekintés toknak egy, a magyar irodalomból szabadon választott ér- tekező-prózai szövegrészletet kellett felolvasniuk, szombaton pedig Arany János egy tanulmányának részletével mérték össze gondolatkifejező és -közvetítő készségüket, valamint jártasságukat a helyes hangképzésben és hangsúlyozásban. A tíztagú bírálóbizottság elnöke Benkő Loránd akadémikus, egyetemi tanár, díszelnöke Péchy Blanka színművésznő. érdemes művész, a Ka- zinczy-versenyek alapítója volt, s a zsűri által legjobbnak ítélt versenyzők szombaton vették át a díjakat.
