Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-16 / 90. szám
1 inan A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1988. ÁPRILIS 16., SZOMBAT Pénzügyek — bégetéssel Megy a juhász a Zsigulin... Balázs Sándor jó néhány évig dolgozott Cegléden. Az Állami Tangazdaságban találta meg számításait mint gépkocsivezető. Vagy mégsem találta meg? Mert két évvel ezelőtt hírül vette, hogy a gazdaság szerződésbe kívánja adni Tápiószentmártonban lévő Liszenko-telepének kezelését, ahol emberemlékezet óta juhokat tenyésztettek. Nos, Balázs Sándor — akit ma tréfásan Liszenko bárónak hívnak a környékbeliek — sokáig töprengett, és arra az elhatározásra jutott, hogy megpróbálja. Nem volt teljesen ismeretlen számára a feladat, mert nagyapja is juhokkal törődött, elleshette tőle a mesterfogásokat. A jószágokkal is korán barátságot kötött, hiszen Cegléden, a Cigányszéken letelepedve mindig is tartott otthon állatokat. Skála-birkák Hosszas gondolkodást kővetően — társat még véletlenül sem talált — aláírta a CÁT- tal a szerződést, miszerint évi hétszáz forintot fog fizetni juhonként (bérleti díj) és még száz- forintot a legelőért. A szerződésben azt is tisztázták, hogy a CÁT gondoskodik a takarmányról — nyilván nem ingyen — és az értékesítés is a gazdaság közreműködésével történhet. A bárányokat a Skála veszi át. A vállalkozásokról általában olyan a közvéleményben kialakult kép, hogy jön a szerencsés újmagyar, befektet egy csinos összeget és fél év múlva elkezd neki „fialni” a pénze, aztán már mehet is megvenni a fényesre suvic- kolt Mercedest. Nos, a valóságban egészen más a helyzet. A gazdasággal kötött szerződés „kicentizi” a várható hasznot, s ennek előzetes ismeretében adják bérbe a legendás hírű Liszenko-telepet. A környezet régi és fényes kolhozgazdálkodásra emlékeztet. Az egyik ház lakóit nem is hívják másképpen, mint régi kolhozistáknak. Az istállók mellett olajszivattyúk, ma -már nem használják őket. Valamikor, a hőskorban, dolgoztak itt a telepen vagy kétszázan. Amikor Balázs Sándor „juhászbáróként” ide érkezett, nem talált mást, mint lepusztult épületeket, kétes egészségű állatállományt, és elképesztő mennyiségű kolhozszemetet a környékben. Nyilvánvaló volt, hogy a gazdaság ki akart vonulni a juhtenyésztésből, illetve a folytatást nem látja máshogyan lehetségesnek, csak úgy, hogy bérbe adja a telepet. Ami pénz a vállalkozásban megteremhet, az az élőhús és a gyapjú értékesítéséből van. Tejet évek óta nem fejnek. Csakhogy idén csökkent a gyapjúra adható állami támogatás összege, tavaly 153 forintot könyvelhetett el a juhász egy kiló gyapjú eladásával, idén a támogatás húsz- százalékos csökkentése 120 ezer forintos kiesést okoz. Házkockázat A juhász- vállalkozó egyetlen főállású alkalmazottat foglalkoztat. Aki most dolgozik nála, hűséges típus. Tavaly az alkalmazottak kivétel nélkül elszöktek, mert nem bírták a tempót. A telepen ugyanis rendnek kell lennie, mert itt nem valamiféle elvont állami tulajdon az, amit őrizni kell A juhásznak minden öthetes bárány után pénzt számolnak a markába, s a leadott bárány nem lehet akármilyen. Az állománynak egészségesnek kell lennie, a juhász zsebében injekcióval mászkál a telepen. A felelőtlen munkaerő távozik, nincs más út. Vagy, mint jeleztem, megy magától is, mert itt a telepen nagy a lekötöttség, a főjuhász is csak úgy szabadul, ha megszökik — saját magától. A hét évre kötött szerződés első két éve után a vállalkozó nem tett szert milliókra. Gondosan ügyel arra, hogy az év végi leltárok alkalmával meglegyen az az állomány, amit bérbe vett a gazdaságtól. Ennek érdekében a ki- lencszáz állat mellé kétszáz biztonsági tartalékot tart, az esetleges hiányzókat pótolni. A szerződés feltételei között találjuk, hogy az állományt vemhes állapotban és gyapjúban adja majd vissza, ha kitelik a hét év. Biztosítékul a juhász városi házát is föltette az üzletre, magyarul a legnagyobb kockázatot is vállalta, a juhásznak ugyanis három gyereke van. Innen csak egy ugrás, hogy az irigykedők között természetesen havi fixből élő állami alkalmazottakat találunk. — Nem meggazdagodni jöttem ide — mondja Balázs Sándor —, csak annyi maradjon, amiből tisztességesen megélek a családommal. Én nagyon sajnálom, hogy a juhász nem akar meggazdagodni. Titokban azért remélem, hogy beválik neki az üzlet. Nagyüzemi tenyésztésben a juhonkénti havi hasznot négyszáz forintra tervezik, juhászunk viszont egyéb kiadásai miatt havi kétszázat számol. Balázs Sándornak azzal kellett kezdenie, hogy kifestette az aklokat, ám a tető karbantartása annyi pénzt emésztene fel, amit egyelőre nem mer vállalni. A kis lakás kamrájában olyan állatgyógyszerek sorakoznak, amelyek decilitere öt—hatszáz forintra rúg, az alkalmazottakat etetni és itatni szükséges. Van itt annyi kiadás, mint a nyű, hogy ennél a nem éppen pontos közgazdasági kifejezésnél maradjunk. Hol a suba ? A gazdasági körút végén igazi séta következik. Végignézzük a vályúkat, megsimogatunk néhány kisbárányt — a tarkák a legpompásabbak — és elővezettetik két makrancos csacsi. Aztán jön a kis- csikó — öthetes éppen —, végül a teljes nyáj élőben. Citromsárga Ladán megyünk, a juhász a subát meg a furulyát otthon felejtette. Azért kinn a pusztában az öreg alkalmazott kezében rögtön felfedezem a kampósbo- tot, és ott a puli is, beugat a kocsi belsejébe. Ereimben balzsamos népiesség csöpög, pedig tudom, hogy itt nem a birkabáj számít, és nem a csönd meg a kellem meg az idill, hanem a gazdaságosság meg a befektetés meg a rezsi... Jegyzetfüzetembe azért fölírom: táj, igazi juhásszal, bégetnek a birkák. Aztán rohanok, mert indul a buszom vissza. Rab László Menedzserklub Dr. Angyal Ádám, a Ganz- Danubius Hajó- és Darugyár vezérigazgatója vendégeskedik a ceglédi menedzseíklub legközelebbi foglalkozásán. Előadásának témája: A vállalatok és a kibontakozási program; a vállalati stratégia; a helyes vezetői magatartás. A találkozó április 18-án 16 órakor lesz a kaszinóban. Megtalált dallamok Egy házibulin támadt az ötlet Néhány hónapja igen gyakran szerepel egy hazai rockegyüttes a rádió különböző műsoraiban. Legutóbb a 22-es stúdióból közvetítették Hajdú Gábor és barátai koncertjét. A ceglédi zeneiskola egykori tehetséges növendéke szinte hetente hazatér szüleihez. A napokban sikeresen mutatkozott be együttesével a művelődési központ diszkórendezvényén. — Mindig nehéz volt a zenekaroknak. Manapság éppúgy sokat kell dolgozni azért, hogy fusson egy banda szekere. Miért alapítottál együttest? — Végül is én ezt nem vállalkozásként fogtam 'föl. Egyszerűen volt négy-öt fiú. akiket barátság fűzött egymáshoz. Engem a Ferihez kötöttek a szálak — aki szintén ceglédi —, őt a Péterhez, mert együtt katonáskodtak, az Attilával egy a munkahelyünk ... A gondjaim, örömeim, érzéseim otthon egy gitáron megfogalmazódtak, dallá formálódtak. Némelyik kompozíció kevésbé sikeredett, a szövege viszont megmaradt, amihez a Feri írt új dallamot. Nos, egy házibulin támadt az az ötlet, hogy hangszereljük meg ezeket a nótákat. Ügy lett. Ezzel párhuzamosan felvettük kazettára az egyik számot. Mondván, hogy ez emlék, meg olyan jópofa dolog. Erre láttunk egy pályázati felhívást a múlt évben. Beküldtük a kazettánkat — semmi különöset sem reméltünk. Mit ad az ég! Kaptunk egy pozitív visszajelzést. Na, srácok, ha így állunk, érdemes mindent beleadni. Kétségtelen, hogy anyagilag egyáltalán nem olcsó mulatság az ilyen zenekarosdi. Egy-egy szerelés őrült pénzekbe kerül, a legjelentéktelenebb csatlakozónak is szép ára van. Szerencsére mindannyian zenéltünk már valahol, tehát volt. hangszerünk és néhány felszerelésünk. Persze, legalább ennyire fontos a lelkesedés. — Bemutatnád a társaid? — Köcsényi Attila elektromos gitáron játszik, ö a jövőben hangszerével egyben majd szintetizátort is vezérelni fog. Így még tökéletesebben hangszerelhetjük meg a dalainkat. Lipka Péter a billentyűsünk. Fésűs Ferenc basszusgitározik és vokálozik. A dobos ebben a pillanatban egy dobkomputer. Lényegesen egyszerűbb számára megírni a programot. Egyelőre ehhez a megoldáshoz ragaszkodunk. Ugyanis a doboson áll vagy bukik a zenekar, s nem könnyű jó muzsikust találni. Új könyvtárban A múlt év végétől a Gubody utcában, a posta melletti épületben működik a városi gyermekkönyvtár. A ház alagsorából nemrégiben költözött ki az Express utazási iroda, így a könyvtár az átalakítás befejeztével teljes kínálatát tudja nyújtani a gyerekeknek. (Apáti-Tóth Sándor felvételei) — Legtöbb együttes meggyőződéssel vallja, hogy a stílusa senkiéhez 'nem hasonlítható. Ti...? — Valóban, legtöbb csapat úgy kezdi, hogy eddig még ilyen zenét senki nem csinált. Eszünk ágában sincs, hogy mi besoroljuk magunkat. Nálunk minden megtalálható: a klasz- szikus rock and rolltól a heavy métáiig. A Gondolj rám címűre ráfogták, hogy country. Talán súrolja a műfaj határát, de mégsem az. Teljesen mindegy, hogy milyen címkét ragaszt rá bárki is, fő az. hogy őszintén szóljon. — A név ... ? — Mi nem gondolkoztunk a néven. Adódott egy lehetőség, és valahogy oda kellett menni. Mivel eddig nekem volt a legtöbb nótám, és szólót énekeltem. a srácok azt mondták, legyen a név Hajdú Gábor és barátai. Ez dzsembori jelleget ad, műfaji korlátok nélkül. Szeretnénk valami frappáns nevet, ám nem erőltetjük. — Hogy jött össze ez a rádiókoncert? — A rádióban tavaly december óta megy a Rock gyermekei című slágerlista a Zenerulett keretében. Felkerültünk erre a listára, hetekig a második, sőt az első helyen álltunk. Így kaptunk' lehetőséget a 22-es stúdióban. — Ki mit tud? — Április 17-én az Almássy téri szabadidőközpontban lépünk fel — ez már országos döntőnek számít. — Mi lesz, ha nem győztök? — Semmi. Ennek ellenére alaposan rákapcsolunk. — Terveitek? — Nem szabad ebben a műfajban nagy terveket kitűzni, mert az embert könnyen érhetik csalódások. Hiszen a konkurencia óriási. A rádióban három dalt veszünk fel. Ugyanakkor szeretnénk a repertoárt bővíteni. Egyelőre ennyi... S hogy meddig jutunk el, az nemcsak rajtunk múlik. Fehér Ferenc Első Emelet Április 17-én 19 órakor a városi tornacsarnokban Első Emelet-koncert lesz. Az együttes tagjai már délután 15 órakor találkoznak a rajongókkal a Szabadság téri villamossági boltban, ahol lemezeiket dedikálják. Díszmadárbörze Vasárnap; április 17-én, 9— 13 óra között olyat rendeznek Nagykörösön, ami eddig még nem volt! Díszmadárbörzére hivják-várják az érdeklődőket. Akinek van madara, az menjen el azért, akinek meg nincs, az meg az okból, hogy madaras legyen hazafelé tartva. S hogy valaki díszpintyet vagy papagájt ad vagy vesz, azt most még csak jósolgatni tudjuk. Ahhoz sem kell különösebb tehetség, hogy a sikert is látatlanban megelőlegezzük ... Ügy hírlik, kéthavonta megismétlik majd a remek börzét. Adófanfolyam A TIT megyei szervezete adótanfolyamot indít magán- vállalkozók számára. Jelentkezni április 20-ig lehet Cegléden. a Pesti út 45. sz. alatt (telefon: 10-342). Fizess és lépj le! A magyar vendéglátóipar ** már régen bekapcsolódott a dohányzás elleni küzdelembe. Hogy módszerei mennyire finomak és emberségesek, arra csak az utóbbi időben jöttem rá. Ha az ember például naponta öli magát a cigarettával, csak belép a presszóba, mondván, hogy ott benn nevükhöz méltó módon szeretik látni a vendéget, hát egy-egy csomag cigarettát is csak tán tartanak. Persze olyan szörnyű és elvetemült emberekről van szó, mint amilyen én is vagyok, akinek rendszerint este tízkor szokott elfogyni a nyavalyás cigarettája. Nos, amint belépek, azonnal rám néznek és megállapítják: „Íme az átkozott dohányos, eljött közénk, a kulturált vendéglátás fellegvárába, és most azonnal megvenne egyszerre két csomag cigarettát is, és már füstölne is bele a világba.” Ezt gondolnák, amint betoppanok, és még hozzátennék: „No, majd mi leszoktatjuk.” Kezdődhet a küzdelem. Annyit kérdezek célratörően, hogy van-e cigarettájuk. Látom, hogy gondolkodnak a kíméletes válaszon. Nem akarják nekem rögtön megmondani, hogy ők most küzdenek érettem, mert érzik, hogy a szokásos szöveggel elriasztanának a dohányzás elleni küzdelemtől. Rafinált módon kapom a választ. — Nem tartunk cigarettát, kérem. — Miért nem, csókolom? — kérdek vissza, és arcomra kiül a mindenre elszánt, ámok- futó dohányos széles vigyora. A vendéglátós szép asszony — újra tapintatosan — közgazdasági magyarázatba kezd. — Nem árulunk, mert rátették a 25 százalék általános forgalmi adót. Tetszik érteni? — és néz rám, hátha nem értem. És azonban megátalkodott ember vagyok, átlátok a szitán. — Nem értem és nem is hiszek el semmit — mondom —, meg aztán mi közöm van nekem a maguk áfá-já- hoz? Van cigaretta vagy nincs? — Nekünk nem éri meg — vágja el beszélgetésünk fonalát az egészségnevelő tehetséggel megáldott pincérnö. Elkullogok. Más helyeken is tapasztalom ezt a nemes elszántságot lepusztult egészségem védelmére, mert amikor megkérdezem az ebédeltetőkombinátban — étteremnek hívták valamikor az ilyeneket —, tudnának-e nekem hozni egy csomag Sopianaet a kávémhoz, s a válasz még egyértelműbb, mint az előbbi helyen. — Nálunk nincs trafikáru, mit képzel? — s gyilkos szemmel néznek rám, „ki innen, átkozott dohányos!" Lám, most sem azt mondják, amit igazából gondolnak, hogy majd ők megmentenek engem az egészséges tüdejű holnapnak, nem. A „nem éri meg” mögött én érzem a nemes szándékot. A magyar vendéglátás a legjobb úton halad abba az irányba, hogy pompás presszóiba csupa-csupa egészséges ember járjon. Most már csak azt várom, hogy döntő csapást mérjenek az alkoholfogyasztókra is. Mert bort, sört meg pálinkát azért ma még árusítanak. De az nem olyan veszélyes, mint a cigaretta. Lenne néhány ötletem arra nézve, hogyan lehetne leszoktatni a teljes magyar lakosságot az alkoholfogyasztásról. Azt is úgy kellene intézni, hogy egy szép napon ne érje meg. Vagy hogy a legegyszerűbb példánál maradjunk, nem kellene semmit sem szállítani a vendéglátóipari helyiségekbe. Üres polcok, kongó hűtőládák közé vezetném a szenvedélyektől legyengült szervezetű népeket, s annyit mondanék nekik: — Tessék, kérem, gyorsan fizetni, a fogyasztásra most nincs idő, az nekünk nem éri meg. A vendég egy ilyen találkozás alkalmával csak bólintana, letenné a pénzt az asztalra. nem inna. nem enne, nem szívna semmit, csak újra bólintana és boldogan távozna. így talán a vendéglátásnak is megérné. Hiszen ma még csak velünk, elkényeztetett tömegekkel törődnek. Mikor gondolnak már magukra is? (r.) iSN 0133—268* (Ceglédi Hírlap)
