Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

PFST 1988. ÁPRILIS 16., SZOMBAT Tardí Gábor: Egy romantikus álom Akkoriban egyebet sem csinált, mint naphosszat olvasott, a történe­tek világában élt, ezért álmai köiiy- nyűek és szépek voltak, mint a szí­nes léggömbök, ha elszakad a cér­naszál, s messzire röpíti őket a szél. Talán a Csendes-óceán volt, talán csak a Balaton, mindenesetre a hid- roplán ott lebegett a víz felett, ko­sarában Viktorral, meg a sárga ha­jú lánnyal, akit a fiú abban az- idő­ben elképzelt magának. A férfi alakját már odafentről megpillantotta: félterpeszben állt az öbölben, s a víz felett lebegő párán át egy bizonytalan eredetű zöld fényt fürkészett, mely hol felvillant, máskor homályba veszett. Mögötte hatalmas kert húzódott, ami ápolt parkra emlékeztetett, a körbehuza- lozott fákon lampionok lebegtek bi­zonytalanul. akár a magányos hin­ták, piros-sárga-kék világuk alig észrevehetően hunyorgott a hold­fény éles sugarában. A hidroplán leereszkedett, és Vik­tor partra segítette a lányt. — Valami Gatsbyt keresünk! — fordult aztán a férfi felé. T- Én vagyok, öreg bajtárs — mozdult Gatsby. Viktor egyáltalán nem lepődött meg a megszólításon: tisztában volt vele, hogy az egykori katonatiszt — bár ez is csak sejthető — így nevezi társaságának férfitagjait. Gatsby szórakozottan végignézett rajtuk. A hajviseletükön, és a ruhá­zatukon hosszasan elidőzött a pillan­tása — a lány mellére omló bő pó­lón felirat: „Gatsby”. — Esküvő volt itt, vagy házibuli? — nézett körül Viktor. — Nem, esküvő még nem volt. — Gatsby hangja egy pillanatra mint­ha rnegcsukiott volna. — Csak a szo­kásos szombat éjszakai estély, öreg bajtárs. Fáradjatok be a házamba, meghívlak benneteket egy italra. Miközben átvágtak a frissen nyírt ..gygpen, s. mcgkeriUtók az úszómé-' dencét — Gatsby. természetesen nem sejtette, hogy egy késő nyári napon, ott, a falevelektől tarkálló, szellő kavarta vízen éri a végzetes lövés —, a lány kezében megjelent a ka­zettás magnetofon, és felharsant a jazz. Gatsby megtorpant, szeme villant. — Ez az! — kiáltotta. — A zeném, a korszakom... A fák közül hirtelen előbukkant a ház: hatalmas, hófehér építmény, baseballpálva méretű terasszal, vi­lágos ablakokkal. A hall is fényár­ban pompázott, akár egy indulásra kész hajó. A falon a naptár az ezer- kilencszázhuszonötös esztendőt mu­tatta. Gatsby kitárta a bárszekrényt. — Még a szesztilalom idejéből va- -lók — kacsintott az üvegekre. — Magam csempésztem. — Na, akkor jó vének lehetnek — jegyezte meg a lány. — Ugyan! — intette le Viktor pi­ronkodva. Gatsby pillantást váltott a fiúval. Majd leemelt a polcról egy üveg whiskyt, s kristálypoharakba töltött Ittak — a házigazda csupán az il­lendőség kedvéért nyalt az italba. — Scott küldött benneteket? — érdeklődött később. — Kicsoda? — húzta föl a sze­möldökét a lány. — Mr. Fitzgerald — mondta gyor­san Viktor. — Nem. ismerek ilyen nevű em­bert — így a lány. Gatsby szemrehányóan nézett rá. — Mondd csak, te nem olvasol, baby? — Dehogynem! A divatlapokat, és a heti slágerlistát. Viktor ismét nyitotta a száját, ám mint az álmokban oly sokszor, kép­telen volt megszólalni. — Tudom, kissé elfogult vagyok vele szemben... — kezdte Gatsby mélán, aztán erőt merítvén felhaj­totta az italát. — Azt is tisztán lá­tom, hogy rosszul áll a szénája ma­napság. Nyakig van az adósságban és az új regényével sem halad. Es­ténként felönt a garatra, rendszerint a taxik tetején utazik a feleségével meg a barátaival, ha kedve szoty- tyan, bankjegyeket tépked a fogá­val, aztán szerteszórja, mint a tehet­ségét; a taxisofőr, amikor nem tudja tovább nézni, lefékez, kiugrik a pénz után; Scott akkor maga ül a volán mögé, s tovaszáguld ... — Érdekes ember lehet — vélte a lány. Okosabban teszi, ha eltűnik a kör­nyékről ... Viktor ettől már ébredezni kezdett — emelkedik a hidroplán, tűnőben az álom, de Gatsby képzelt alakja még biztosan ott van az öbölben, te­kintete nyugtalanul kutatja a mesz- szeséget, és nem gondolhat a fékcsi­korgásra, a tompa puffanásra, meg a vérre az autó vészhárítóján, a fegyverre, s az erősek törvényszerű diadalára, a gyengék tavirózsaszerű lebegése felett, amely már akkori­ban sem számított árulásnak. Hólabdaálmai mégis állják az ' időt. HiSz'en még manapság is kiáru­sítható belőlük póz, gesztus és diva­tos ruhadarabok. SAMU GÉZA: FA — Valóban az... Éppen ezért, a „Nagy Gatsby”-t igazán elolvashat­tad volna tőle, baby. Gatsby elfordult, a nyitott abla­kon nézte a vizet, amely most egy dézsa szurokra hasonlított, — csu­pán a zöld fény motozott a távol­ban. — Látjátok?! — fakadt ki csillogó szemmel. — Csónakkikötő lámpása lehet — mondta Viktor. — Hazugság! — kiáltotta Gatsby. Rögtön azután kézfejével megtöröite a homlokát, elmosolyodott. — Az nem lehet, öreg bajtárs. Rosszul tu­dód. Egy üdéig éSönd vólt. Szél indult, a függöny sejtelmesen meglebbent, mint teniszező lányok szoknyája a szervánál. — Ugye, maga nagyon gazdag? — kérdezte a lány. — Igen, én nagyon gazdag vagyok — felelte Gatsby őszintén. — És hogyan szerezte a vagyo­nát? Gatsby válasza helyett dúdolni kezdett: Én vagyok az arab sejk, Szeretsz engem, tudom, hej*! Hogyha alszol éjszaka, Bebújok a sátradba ... — Ne mondja, hogy olajkutatás­sal foglalkozott, vagy részvényekkel spekulált... — folytatta a lány. — Azt azért mégsem! — kacagott föl Gatsby. — Akkor tán aranyásó volt? — Az sem. Viszont ne feledd, ba­by, hogy egy kevés ésszel minden időben előre lehetett — lehet — jutni. Viktor álomporral hintett szeme előtt pergőn követték egymást a ké­pek — mennyi mindent megpróbált, mégsem jutott kellőképpen előre, annak ellenére, hogy nem tartotta magát teljesen ostobának. A lány sokat ígérőén pislantott Gatsbyra. — Ha akarja, elvehet feleségül — mondta egész halkan. Gatsby a mutatóujját szelíden vé­gighúzta a lány arcán. — Valahol, az öböl túlsó partján áll eg.v ház — kezdte ismét a távol­ba révedve. — Éppen olyan nagy, és éppen olyan gazdag, mint az enyém. — Maga pedig egyszerűen kira­bolta! — csapott a homlokára a lány. Viktor lesütötte a szemet, de Gatsby mintha nem is hallotta volna a szavakat, zavartalanul folytatta: — Egy hölgy is él abban a ház­ban, a legszebb, és talán a legeiké- nyeztetettebb. akit valaha ismertem. A háború előtt, amikor én még na­gyon szegény voltam igencsak jóban voltunk. De az idők során elszakad­tunk egymástól, s most hiába kere­sem Egyszer azonban hírét veszi az estélyeimnek, így majd ő talál meg engem ... — Megtalálja, feljelenti, Gatsby urat meg jól bezárják! — kiáltotta a lány. — Megtalál, ismét belém szeret, és egymáséi leszünk. — Ahogy azt Gatsby úr elképzeli! Törő István: Tavaszi hangok Surran a madár, éneke habzik szívemen, nyesedék, s venyige füstje száll, pattog rüggyel telt garád, s mandula­sziromba bújva hálálkodik a méh — kiemelkedtünk a hideg poklából, szemünk pillája alá áldott napsugarat gyűrünk, kiszcliőztetett puha ágyban égig lobban szerelmünk — lelkünk oly üde, tenyerünkön szerszámok nyelétől hólyagok duzzadoznak, hét halárba is elhallik hangunk, s messze elhúzó szelek cipelik a távolba törő friss asszony! nevetést. Ágh István: Napleányok Schéner Mihály művére Forog a föld főikéi a nap sugarát lengeti elfogy a hó a hóvirág bimbója kezdi ki Hóból lettél fehér virág nap a te aranykoronád szivecskéd szívbeli Forog a föld felszáll a nap sugarát elveti kékebb az cg a májvirág magát is égnek képzeli Mennyből fakadtál kék virág lelkem lett második hazád veled telis-teli Forog a föld elül a nap sugarát költi ki szapora szív a szívvirág erőmet ellepi Szívemből nőttél szívvirág engedd kezem kisvánkosát alád illeszteni Bemutatjuk Andreas Seifert tilringiai költőt Andreas Seifert 1958-ban szü­letett Meiningenben. Ez a dél-tü- ringiai kisváros Pest megye test­vérmegyéjének, Suhl megyének szellemi és kulturális központja. A lipcsei Kari Marx Tudomány- egyetemen szerzett bölcsészdiplo­mát. s ugyanott esti főiskolán ma­gyarul tanult. Diplomamunkáját a magyarországi németség kultú­rájáról írta. A meiningeni múzeumban dol­gozik. mint irodalomtörténész. A költészet mellett műfordítással is foglalkozik, fölea a kortárs ma­gyar irodalom érdekli. Szoros baráti köréhez tartozott a tragikus hirtelenséggel elhunyt kitűnő szobrász, Kígyós Sándor, s ma is baráti szálak fűzik Ella István zeneművészhez, valamint a szentendrei múzeum néhány múzeológusához. Több ízben járt Magyarorszá­gon, jelenleg is a magyarországi németség helyzetét elemző tudo­mányos kutatással foglalkozik. H. F. 'Andreas Seifert versei: Az első fagy Éjféltájt gyengéden, csendesen Holle anyó, nénje isteneknek megrázza pendelyét. A gyermek rég alszik talán. Aranyos gyapjúról álmodik. A sanda Hold gubbaszt trónusán, fehér árny ül a boszorkánytanyán. A német mesekertben megrémülnek a hercegek. Piroska pengéje nyomán rablók kocsánya remeg. Sokáig ne várj engem! A német mesekertben megifjodnak a kételyek. A kútnál Arany-Marié áll, lépne: ténfereg. A jós most hagyta cserben. A Hold szemére köd függönye hull. Agyadban régi tűzhelyek izzó bokra. Szívünkbe az északi éj nadálya nyomul. Egy jóságos kéz kell a késői napokra. Halottak napja Persze, biztosan így kell lennie: esik, csurom víz minden, a világ egy elázott rongycsomó csak, a dermedt fákon nedves pillantás lebeg. Hová, merre, s miért mennénk innen? Hályogos köd az ég és föld metszetén. A szív terei lassan kiürülnek, már alig tarthat itt valami. A VOLT MEGNŐ ÉS ZSUGORODIK A „REMÉNY”. Vajon márciusban sarjad-e itt a barka, feledve havat? Gyermekkorod mezői a tavaszt látják újra, érintett tárgyaid lebegnek misztikus térbe hullva. DE AZ EMBER ELMEGY S A TÁRGY ITTMARAD. A harangszó belehal a tájba: visszhangot nem hallani. Tovatűnik gyorsan mi jöhetne. Látom Coburg városát fclscjlcni. Az erdőben kerítések kóborolnak. MINTHA „HATÁRUNK” KÖZELEDNE. Már kézzelfogható a sötét. A rózsa kezdetet keresi. A falu fényei felvirágzanak. KEDVESEM, OTTHON VÁR VALAKI. Hann Ferenc fordításai Piactér Dur kő Gábor rajza

Next

/
Thumbnails
Contents