Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-04 / 54. szám
1988. MÁRCIUS 4., PÉNTEK IsftSftfap 3 „Jaj, de éhes vagyok!” Hol is a meleg családi fészek? A kistermelést már csak a tehetetlenség mozgatja Nem többet, de sokkal jobban S Szegedi József 1918. június 24-én született Debrecenben. S Húga, Krisztina 1979. december 7-én Budapesten. A fiú S kortársai ma negyedik osztályos általános iskolások, ö ^ első osztályos. Krisztina is. Hogy Józsika az elszalasz- ^ tott három évet kin kéri majd számon, azt ma még nem ^ tudni. Egyelőre a betűkkel ismerkedik, a magyar ábécé ^ három betűjét, az L-t, az E-t és az R-t már felismeri a ^ kezemben tartott kártyanaptáron. Öt plusz kettő Aratóéknál vagyunk, mellettem Milus Mária, a ceglédi Mészáros Lőrinc Általános Iskola első K(orrekciós) osztályának tanítónője. Tőle tudom, hogy a gyerekek februárban kerültek Ceglédre, s hogy életkoruk ellenére nem tudnak írni-olvasni. Aratóék konyhájában az edények szép rendetlenségben, hátul disznóólak, a kapu előtt óriási — és értékes — bernáthegyi kutyák. Akkorák, mint egy-egy kisborjú. Arató Lajos és felesége arról nevezetes a környékben, hogy öt saját gyermekük van, s most magukhoz vették a két Szegedi gyereket is. A Budai úti emeletes házban Józsikának és Krisztinának külön szobája van. Sorsukat tekintve fogjuk fel ezt némi kárpótlásnak. — Mondjad csak anyuék címét — szólítja Józsikát Ara- tóné. Józsika mondja, közben szipog, anyuék Érden laknak, a Bogyó utca 26-ban. És hozzáteszi, Bogyó utca, az ófalusi részen. Amikor anyuról és apuról kérdezek, a gyerek elhallgat. Józsika nem járt óvodába, csupán előkészítőbe, mert e.nélkül ma nem lehet iskolába menni. A két gyerek tavaly, december tizennyolcadikén került Pomázra, intézetbe. Éppen akkor jelentkeztek Aratóék, hogy szeretnék megpályázni a hivatásos nevelőszülői állást. A terv nem sikerült, a két érdi gyerek mégis Ceglédre utazott. Kezdtek járni orvosi vizsgálatokra, s miután minden ceremónia lezajlott, mehettek iskolába is, hogy végre belekóstoljanak a betűvetésbe. — Már Pomázon Is kellett egy kicsit tanulni — mondja Józsika. — Meg játszani lehetett, kocsival. Meg sok gyerek is volt. Az Érdi Tanács gyámügyekkel foglalkozó munkatársa, Valicskó Ilona kezdeményezte, hogy a gyerekek elkerüljenek a Bogyó utcából. — Az anya nem gondoskodott a gyerekekről, elhanyagolta őket — mondja. — Mikor szereztek először tudomást arról, hogy a gyerekek nem járnak iskolába? — Évek óta tudjuk, többször kapott figyelmeztetést a család. Bírságot is kiróttunk rájuk. Mikor aztán úgy látszott, hogy nincs más megoldás, megszületett a határozat. De én ezt az ügyet úgy örököltem az elődömtől. — Jártak-e személyesen a Bogyó utcában? — Nem engedett be az anya. Azt tudom, hogy az apa 1969 óta rendesen dolgozik, az anyának nincs munkahelye. Nagy kockaházban laknak, egy szobát használnak, a lakásban a villanyt többször kikapcsolták, mert nem fizették az áramdíjat. A gyerekeknek a 8-as számú, parkvárosi iskolába kellett volna járniuk. Az iskola jelezte is, hogy hiányoznak. Ki is mentek látogatni, elkészült a környezet- tanulmány. Én tavaly április elsején kezdtem a tanácsnál, akkor vettem át pket. — Volt-e ellenállás a szülök részéről? — Nem. Az anya aláírta az állami gondozásba vételről szóló határozatot. Az apa a feleségét hibáztatta, hogy minden pénz kifolyik a kezéből, hiába túlórázik, hiába dolgozik reggeltől estig, csak nem látta el az asszony a gyerekeket — Növekszik-e az állami gondozottak száma? — Igen. Érd környékén különben is kritikus helyzet alakult ki. A város már ötvenezer ember lakóhelye. Akik nem tudnak letelepedni a fővárosban, ide jönnek, köztük sok a kispénzű meg az alkoholos család. Állami gondozást csak végső esetben szorgalmazunk, azt segítjük, hogy a gyerekek otthonukban maradjanak. Persze ellentmondásos ez a gyakorlat. Szinte semmi következménye nincs annak, ha valakitől elvesszük a gyereket, a szülő éli tovább a világát. Közben a gyereket megfosztjuk a személyes szabadság gyakorlásának lehetőségétől. Mert nem a gyerek dönti el, hogy milyen családba fog kerülni a későbbiekben. Nem a pénzért Bán L ajosnét, a Pomázi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet ceglédi nevelőszülőfelügyelőjét lakásán keresem fel. Lánya, Bán Beáta, szintén az intézet dolgozója, ott volt Pomázon, amikor Aratóék jelentkeztek. — Rögtön eljött velük a két gyerek, ugrottak az új szülők nyakába — mondják. — Hogyan lehet valakiből nevelőszülő? — Nekünk az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk a környezetet, ahová a gyerek majd kerül. Aratóékat gyerekszerető családnak ismertük meg, saját gyerekeiket rendesen nevelik, taníttatják őket. Tavaszváró vetőgépek A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár az idén is jelentős meny- nyiségű erőgépet, talajmegmunkálót, valamint vetőgépet tervez szállítani a magyar gazdaságoknak. Ezekben a napokban folyamatosan kerülnek le a gyártósorról a nagy teljesítményű, korszerű Cyclo 900-as vetőgépek, amelyek rövidesen megkezdik a kukorica vetését az ország különböző gazdaságaiban. A képen; kiszállításra készítik elő a vetőgépeket — Milyen anyagi támogatást kapnak a nevelőszülők? — ök kapják a családi pótlékot, ez 1700 forint gyerekenként. Józsika és Krisztina után plusz 640-640 forintot is. Nem akkora összeg, hogy a mai árak mellett valaki az anyagiak végett vállalná a ne- velőszülőséget. — Hogyan kerülhetnek visz- sza a gyerekek a vér szerinti szülőkhöz? — Rendszeresen kell őket látogatni. A döntő mégis az, hogy a gyerek érzelmileg kö- tődik-e szüleihez. Általában nem ez történik. Bán Lajosné olyan eseteket említ, amikor a hatósági osztályok eljárást indítottak szülők ellen, ifjúság elleni bűn- cselekmény — gondatlanság — elkövetése miatt. Amikor kiesett a gyerek az iskolapadból, s csak ennyit mondott: Jaj, de éhes vagyok! Utólag derült fény a két gyáli gyerek Twist Olivér-i sorsára: a szülők már egy hete voltak távol otthonuktól, és a gyerekeket tíz forinttal hagyták otthon. A lakásban a pedagógus meg a gyámügyes száraz kenyér- és szalonnadarabkákat talált. Kiverte őket a hideg veríték. Egy másik eset: a hároméves kisfiút a szülei a vasútállomáson felejtették, és eltávoztak. A gyerek meg várta őket, hogy majd biztos jönnek. Hát a szülők nem jöttek. Azóta se. Annak a kislánynak az esete is tanulságos, aki rohamot kapott, miután megtudta, hogy az anyja haza akarja vinni — végleg. Ordítozott, hogy ő nem megy sehová, a kórházban ápolták napokig. Ma is retteg, ha az anyja felbukkan a környékben. Elvesztett esztendők A Szegedi gyerekek sorsa — úgy tűnik — megnyugtatóan alakul. Aratóék, ha hivatásos nevelőszülők nem is lehettek — két-három ilyen eset van a megyében —, hagyományos formában elláthatják a család újonnan érkezett tagjait. Csak az a három év ne lenne, amit Józsikával kihagyattak. Az életéből. Rab László A hernádi Március 15. Tsz lehetőségei A hernádi Március 15. Tsz baromfi-feldolgozójának ebédlőjében ülünk. Munkahelyi értekezletet tartanak. Fehér köpenyes, hímzett fejkendős asszonyok hallgatják Kele András elnök szavait az elmúlt év eredményeiről és az idei kilátásokról. Olyan dolgokról esik szó, amelyek nagy fontosságúak a szövetkezet életében a jövőt nézve. Figyelem az arcokat a hallgatóság soraiban, de nem tudom eldönteni, hogy megértették-e az elhangzottakat. Amikor a bruttósításról szól az elnök, megkérdezem a mellettem ülő középkorú asszonyt: meg volt elégedve az első bruttósított fizetésével? Miként érthetném meg én ezt, amikor folyton arról beszélnek mindenhol, hogy még azok sem tudnak mindent, akik ezzel dolgoznak. Egyet tehetek — teszi hozzá —, bízom a szövetkezet vezetőiben, hogy nem kapok kevesebbet, mint amennyi jár. Amikor Kele András a ba- romfi-feldolgozóbeliek konkrét feladatairól szól, mintha megélénkülni látszana a hallgatóság. Csökkenteni kell a költségeket, hangzik el. Nem lehet száz csirkét kétszázhúsz zacskóba csomagolni, s nem lehet egy évben több ezer műanyag ládát összetörni. Sárga csirkét kér a piac Szép, sárga bőrű csirkét kér újabban az exportpiac is. Márpedig ilyen, kapirgáló kinézetű baromfit csak akkor tudnak szállítani, ha kisebb hőfokon forráznak. így sárga marad a csirke bőre, ám lényegesen nagyobb feladat hárul a dolgozókra, hiszen nehezebb eltávolítani a szárnyvégekről, a hajlatokból a tollat. Kérdés nincs, több ezer baromfi vár még feldolgozásra ebben a műszakban, s hamarosan jön a busz is. A problémák nem ezen a szinten hangzanakel, mondja mintegy magyarázatképpen Oláh István üzemvezető. Akinek valamilyen gondja van, bármikor jöhet. Igaz, így a munkahelyi értekezletek kissé egyoldalúak, de ez semmi nehézséget nem jelent. Kele András irodájában folytatjuk a beszélgetést. Témánk az országos hírű szövetkezet jövője, lehetőségei. Hiszen, amikor a Március 15. Tsz kialakította a nagyüzemi baromfitartás és -feldolgozás A sellyei bíró naplója Történelmi napok Érdekes kortörténeti dokumentumot őrzött meg napjainkra a feledés: a hajdani sellyei bíró, Rákótzi József 1S2S és 1852 között vezetett naplóját. A Rákótzi- ház tatarozásakor találták meg a mesteremberek a tetőgerenda mögé dugott füzetet. Ma már kideríthetetlen, hogy mikor és miért került a napló a padlás zugába, mindenesetre teljesen megfeledkezett róla a család. A könyvecskét egy Rákótzi-leszármazott átadta Pápay Jenő helytörténésznek, az Ormánság ismert kutatójának, aki feldolgozta a dokumentumot. Rákótzi József iskolázott, művelt férfiú lehetett, erre vall maga a tény is, hogy parasztember létére naplót írt. Leginkább a családdal, az időjárással és a gazdálkodással kapcsolatos dolgokat vetette papírra, de érdeklődése kiterjedt a politikai eseményekre is. Egyszerűen, világosan fogalmazta meg mondanivalóját, szép nyelvezete sok régi, jellegzetes ormánsági kifejezést őrzött meg. Sajnos a napló töredékes, lapokat téptek ki belőle. Érdekessége viszont az is, hogy bíró uram saját kezűleg készítette a naplónak használt füzetet, úgyszintén házilag kotyvasztotta a tintát a fa- gyalbogyó levéből. Az 1848-as forradalom és szabadságharc közelgő 140. évfordulója különös aktualitást ad a sellyei naplónak. Rákótzi József szűkszavúan, de pontosan rögzítette a mozgalmas időszak eseményeit, naplója az első hiteles krónika a szabadságharc sellyei történetéről. A szerző maga is nemzetőr volt, s mint falujának választott vezetője, részt vett a szervezőmunkában. Egy fontos feljegyzés 1849-ből: „megparantsolta- tott a népfölkelés és ki is állott a nép. El is mentek Hárságyig (ma: Somogyhárságy), de onnan visszapa- rantsoltatott az egész sereg, hogy álljanak őrt a Dráva szélén, hogy az ellenség át ne jöjjön Magyarországra.” A krónika egyébként két 1826-os bejegyzéssel kezdődik. Az első szerint meghalt a szerző édesapja. A másik szerint a bíró újjáépítette a leégett házukat. Egy másik esemény 1835-ből: „az ötsémet, Rákótzi Susát eladtam férjhez Göndör Mihálynak ...” Susa (Zsuzsa) természetesen leány volt, de az Ormánságban régen a fiatalabb testvért nemétől függetlenül, öcsnek nevezték. 1842—43 tele ugyanolyan enyhe lehetett, mint a mostani, mert a sellyei gazda azt jegyezte fel naplójában, hogy december 15-én szivárványt láttak, újév napján eső esett, utána pedig „egész tavaszi napok voltak,” úgyhogy lehetett szántani és vetni. bázisát, nagy volt a legnagyobbak között. Azóta azonban ugyancsak szaporodott a konkurencia. — Amikor genetikailag túl sokat követelünk az állattól, akkor fokozottabban kell ügyelni a tartásra — mondja Kele András. — Különben nő az elhullás, emelkedik a fajlagos takarmányfelhasználás. Ezek a szakmai kérdések önmagukban is gondot jelentenek, ám ehhez még vegyük azt a bizonytalanságot, amely az idei gazdálkodásunkat jellemzi. A mai napig nem jelent meg jogszabály a részesművelésben baromfit tartó magánszemélyek adóztatásáról. Márpedig a hernádi csirketartók nem vállalkozók. Tőkével alig rendelkeznek, a szövetkezettől kapják az állományt, a tápot, a szakmai felügyeletet. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy rájuk nem vonatkozik a mezőgazdasági tevékenységből származó ötszázezer forint árbevételig szóló adómentesség. Sürgés intézkedés kell A tények: egy, .a munka mellett csirketartással foglalkozó család — három-négy személy — havi tiszta jövedelme e tevékenységből öt-hatezer forint körül van. Ám ennek az árbevételvonzata meg haladja az évi félmilliót. Nem nehéz kitalálni, hogy mivel válaszolnának ezek a termelők arra az intézkedésre, ha a baromfi tartásból származó jövedelmüket a főmunkaidőben szerzett pénzükkel összesíte- nék. — Sürgős és megnyugtató intézkedésre lenne szükség — magyarázza az elnök. — Már most is látszik, hogy a tartás rendszerét csak a tehetetlenségi erő mozgatja még. Amíg van állomány, addig dolgoznak. A malacot se tapossa agyon a parasztember, ha már megszületett, de a következő vemhes koca átvételét alaposan meggondolja. Aggasztó jelei vannak ennek a bizonytalanságon ala puló bizalmatlanságnak. Ahol fólia és baromfiól is van gazdasági udvarban, az egyik biztosan üres. Az emberek várnak. — A tizenegymillió állat feldolgozására képes baromfi- üzemünktől két és fél milliós dollárbevételt várunk. A sző vetkezet teljesítményorientációjának harminc százalék kai kellene növekednie ahhoz, hogy az idei szabályozók mellett is talpon maradhassunk. Űj dolgokba nem kezdhetünk. azt a kapacitást kell kihasználni, amely rendelkezésünkre áll. Van lehetőségünk a sertés- és baromfitermékek további feldolgozásával. Már piacra kerültek új baromfifelvágottaink, a Her- csi pástétom, a sonkaszalámi és a combhús. Ezek kímélő kategóriába tartoznak, tehát rendkívül korszerű termékek S az sem elhanyagolható, hogy az exporttal megcélozható minden nagy felvevő piac, így a fizetőképes arab országok is. Eddig ugyanis azokból vallási okok miatt szorultak ki — ; mégoly finom, ám — sertés húsból készített termékek. Korszerűen takarmányoznl ma már premixek nélkül aligha lehet,a nagyüzemekben. Erre törekszik a hernádi szövetkezet is. A baromfi- és sertésvágóhíd melléktermékeit fehérjetakarmánnyá dolgozzák fel. Évente hét-nyolcszáz tonna takarmányfehérjéhez jutnak ezzel. Osztrák—magyar vegyesvállalatot alakítottak olyan takarmánykeverési technológia alkalmazására, amelyből bizonyos mennyiségű szója kihagyható minőségromlás nélkül. Ezzel olyan piacokat — pl. Egyiptom — célozhatnak meg. ahol eddig a szója hiánya miatt alig volt baromfi- tartás. Lenyelték az áremelést A sertésfeldolgozó árbevétele a szövetkezetben tizenhét százalékos részarányt képvisel. Eredménye tehát rendkívül fontos. Értékesítési gondjuk még nincs, bár kétségtelen, hogy a minőségi, tőkehúsok iránt — karaj, comb — ötven -százalékkal csökkent az érdeklődés. S mivel a hernádi felvágottak a vevők által egyre inkább kedvelt olcsóbb termékek közé tartoznak, a felesleges hús hasznosítására kevés lehetőség kínálkozik. Ugyanakkor úgy tűnik, a sertésfelvásárlás a zöldségpiac sorsára jutott; kialakultak a különféle érdekcsoportok, s mintha ellentétbe kerültek volna a regionális kisüzemek és a nagy termelőválalatok, húskombinátok. Míg az előbbinek a hazai piac ellátását szánnák, a nagyokat az exportpiacok megszerzéséért küldik versenybe. Ám messze van még az az idő, amikor a nyugati vevő a magyar disznósajt vagy a-bácskai hurka után áhítozik, márpedig a sonkát és a fehérpecsenyét adó sertésből készülnek az előbbiek is. A hazai vevő pedig egyre gyakrabban keresi az olcsó felvágottakat. Az utóbbi időben azonban ezek minősége olykor a fogyaszthatatlanságig romlott. Igaz, ez nem vonatkozik a hernádiak ízletes termékeire. ök ma is jól fűszereznek, de tény, hogy a pácsó, a bél vagy a fűszerek árának olykor ötvenszázalékos emelését nem tudják érvényesíteni áraikban, le kell nyelniük ... Igazi gazdaszemlélettel — Reméljük, hogy az Idén sem lesznek értékesítési gondjaink — bizakodik Kele András. — Bár intő jelek mutatkoznak. Azért is lenne súlyos ez ránk nézve, hiszen idén először félre kellett tennünk a régi, demokratikus tervezést, amikor is az üzemek határozták meg tervszámaikat, s ebből állt össze a szövetkezeti terv. Most kiszámoltuk, hogy mi az a terv, amely legalább a tavalyi eredményszintet adja, s ezt osztottuk vissza egyes üzemekre. Tételesen megvizsgáltuk a költségcsökkentés lehetőségeit, még az évente 10 millióba kerülő munkás- szállítás felszámolása is felmerült. Elvetettük, azt viszont igyekszünk tudatosítani dolgozóinkkal, hogy csak nagyobb figyelemmel, igazi gazdaszemlélettel, nem több, de sokkal jobb munkával tarthatjuk a tavalyi szintet. Talán szűnik a bizonytalanság. Bár az is tény, hogy az utóbbi hetekben több mint ötszáz jogszabály jelent meg az idei gazdálkodással kapcsolatban. Ezt már áttekinteni is szinte lehetetlen, nemhogy alkalmazni. Búcsúzóul, a bizonytalan helyzetet példázandó, Kele András egy személyijövede- lemadó-ívvel ajándékoz meg. A szövetkezet nyomdájában készül, s mint megtudom, még a többszázezredik elkészülte után is változtatást kért a megrendelő. Vajon ez már a végleges forma? Móza Katalin
