Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-29 / 75. szám
1988. MÁRCIUS 29., KEDD 5 Ki mit tud? — Pest megyében A TIT szervezi Tanfolyamok sok témában Az autóbuszvezetéstől a méhészetig, a tejházkezeléstől a villámvédelemig sokféle szakma ismereteit lehet elsajátítani a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tanfolyamain. Országszerte évente mintegy 24 ezer ipari, négy és fél ezer mezőgazdasági fizikai munkás tanul szakmát vagy gyarapítja szakismereteit, az alkalmazottaknak, értelmiségieknek szóló tanfolyamokat is beszámítva pedig összesen ötvenezren tanulnak a TIT-ben. A legnépszerűbbek — a megyei szervezetek kimutatásai szerint — a könnyű- és nehéz- gépkezelő, a gáz- és olajka- zán-kezelő-, a targoncavezető-, a programozó-, a gépíró-, a darukezelő-tanfolyamok. Az elkövetkező időben sok helyen szabadul fel munkaerő az elengedhetetlen szerkezetváltás következményeként, s a munkásokat más munkakörre kell átirányítani. A TIT megyei és városi szervezetei minden megyében felkészültek arra, hogy időben ajánlani tudjanak a helyi igényeknek megfelelő céltanfolyamokat. Módos Gábor aktfotói Kevesebben, de jó színvonalon A Ki mit tud? erőt összemérő versenyeit ötévenként rendezi meg a Magyar Televízió. Az idén Pest megyében február húszadika óta hat helyszínen válogatták ki a legtehetségesebb fiatalokat, akik bejutottak az országos vetélkedőre. Különböző kategóriákban összesen 125-en jelentkeztek versenyezni, hogy Vácott, Nagykátán, Cegléden, Nagykőrösön és Gödöllőn, majd legutóbb Dunakeszin bemutassák produkcióikat. A megyét képviselők közül ösz- szesen huszonkilencen jutottak tovább. Nagykőrösön, az országos Arany János balladamondó versenyen mindössze hét megyei szereplő volt, s az erős mezőny miatt kiestek. Gödöllőn pedig, ahol az országból öt színjátszó csoport mérte össze az erejét, egyelőre a Kaposi László vezette gödöllői gyermek színjátszó csoport jutott tovább, a többiek sorsáról még nincs végleges döntés. Hátravan még a Szentendrén bemutatkozó bábcsoportok selejtezője, ami szintén országos vetélkedő, hiszen mindössze hét jelentkező volt. A megyei rendezvények főszervezői — Űjváry Irén, a Pest Megyei Tanács művelődési osztályának munkatársa és Hangay László, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár művelődési osztályának vezetője — elmondották, hogy a tánc kategóriában. amelyben kivételt képez a néptánc, a bábcsoportok és színjátszók közül országosan rendkívül kicsi a jelentkezők létszáma. Űjváry Irén véleménye szerint ahhoz képest, hogy egy-egy művelődési ház milyen gyakran indít különböző tánctanfolyamokat, nagyon kevés a versenyen induló. A paródia műfajában bemutatkozó kisegyüttesek jelentkezése is gyérnek mondható. Ma mást jelent Ma egészen mást jelent egy Ki mit tud?-versenyt megszervezni, a megyei selejtezőt lebonyolítani, mint öt évvel ezelőtt. Az erre fordítható pénzösszegek megcsappantak, s ugyanakkor az is érezhető, hogy kevesebb fiatal szán szabadidejében energiát arra,' hogy valamilyen művészeti területen hobbiból vagy csak pusztán érdeklődésből eredményeket érjen el. Az idén szűkebb pátriánkban a mintegy 80 ezer forintra rúgó költségek nagy részét — ötvenezer forintot — a Pest Megyei Tanács művelődési osztálya biztosította. Az Országos Közművelődési Központ fedezte a zsűritagok tiszteletdíját és még plusz 10 ezer forintot juttatott a megyének. A rendezvényeket ugyanekkora összeggel támogatta a KISZ Pest Megyei Bizottsága is. A megyei tanács ifjúsági és sportosztálya pedig hat díj anyagi fedezetét, tehát ösz- szesen 3 ezer forintot biztosított. Kulturális életünk jelenlegi zavaraiból következik végül is, hogy összességében minden megyei selejtezőre kevesebben jelentkeztek, mint korábban. Ez viszont nem jelenti azt. hogy a mi huszonkilenc továbbjutónk produkciójának színvonala alacsonyabb lett volna, mint a korábbi Ki mit tud?-okon. Vácott, ahol a pop-rock- dzsessz kategóriában 23 együttes és 14 szólista mutatkozott be, voltak kellemes meglepetések. Az együttesek jobban szerepeltek, mint az önállóan fellépők. Így Vácról a Maka- cas, Monorról a Fortinbrass, Tahitótfaluból az Éjszakai műszak, Ceglédről Hajdó Gábor és barátai, Százhalombattáról a Helyi járat nevű együttesek jutottak tovább. Több figyelmet Nagykátán a felfedezés örömét váltották ki a ráckevei tamburás cigányzenekar tagjai, akik először mutatták be tudományukat a világ előtt. A néptánc, népdal területén erejüket összemérőik közül továbbjutott még a sziget újfalui német nemzetiségi zenekar, a táborfalvai Csutorás együttes, a Tápiómente néptáncegyüttes tagjaiból összeállt kamara- és a lórévi szerb nemzetiségű Branko Radicse- vics táncegyüttes. A szólisták közül a citerás Kékesi Attila Tábörfalváról, Benedek Krisztina és Kovács Cecília népdalénekesek, Gödöllőről, illetve Szadáról. Cegléden a rejtélyes egyéb kategóriában kiemelkedő volt a két zongorista: Kerepesi László Ceglédről és a 13 éves vi^uór. tehetség, Morva Péter Dunakesziről. Mölhauser Martina megzenésített verssel került az országos döntőbe. A három fiúból álló gödöllői Vakolat együttes humoros összeállításával aratott sikert. Az operaénekesek közül Pál Márta Ceglédről és a Gaudium kamarakórus Budakesziről jutott tovább. Bizony nem túl érdekfeszítő a huszonkilenc továbbjutó nevének felsorolása, ráadásul több szót érdemelnének, hiszen számukra ezeken a megyei selejtezőkön való szereplés sorsdöntő lehetett. Tisztességes felkészülésük, lelkesedésük miatt is több figyelmet érdemelnének. Ebben erősített meg az elmúlt hét végén Dunakeszin látott verseny is, ahol három színjátszó irodalmi kör és harminckét versmondó szerepelt. A csoportok közül az inárcsi irodalmi kör március 15-i műsora sablonokat kerülő, a mára vonatkozó tanulságokat közvetítő előadása mindenképpen megérdemelte a továbbjutást. Ambrus Sándor és Garabits Erika kamaradarabja, Szilágyi Domokos verseiből és kobozzal kísért népdalokból álló műsora nemcsak a közönség, hanem a zsűri tetszését is megnyerte. Az egyéni versmondók színvonalasabban szerepeltek. Ahányan voltak, mindannyian más színt képviseltek. Közülük Érdről Kiss Kati, a Fóti Gyermekvárosból Kiss Éva, Vácról Kanalas Aranka és Márton János, Erdőkertesről Stefán Szilvia, és a legfiatalabb, 15 éves versenyző Turcsány Andrea lnárcsról jutott tovább. A zsűri tagjaival — Rátái Jánossal, aki az MTV dramaMásodszor vesz részt a Ki mit tud?-on Kanalas Aranka ápolónő Gödről. A cím feletti képen: az inárcsi általános iskola színjátszóköre (Vimola Károly felvételei) turgja és a kilencfordulós Ki mit tud? szerkesztője, Gálos Tiborral, aki az Országos Köz- művelődési Központ titkára és a verseny operatív bizottságának vezetője, Kovács Zsuzsával, aki a megyei pedagógiai intézetet képviselte, dr. Szabó Andrással, aki irodalomtörténész és a Forrás kör előadóművésze, valamint Tímár Emőkével, aki a PMKK művészeti előadója — beszélgetve meggyőződhettem arról, hogy az amatőr mozgalomnak vannak még lelkes, lelkiismeretes támogatói. Reálisan, átgondoltan értékelték a szereplők teljesítményét, s mindent egybevetve a színvonalat reményteljesnek találták. Hullámvölgy után Rátái János szerint az idei Ki mit tud? versenyének neve talán most a legtalálóbb. Az amatőr mozgalomban az elmúlt évek hullámvölgye után. újra fellendülésnek, tartalmi feltöltődésnek lehetünk tanúi, amit a versenyzők jobbik felének az országos megmérettetés, összehaj sonlítás szerint is kimagasló színvonala bizonyít. Ű. I. Nyitott kapuk Képeskönyv a régi Marosszékről E gy gyönyprű könyvet ajánlok olvasóink figyelmébe. Megjelent az Európa Kiadónál Kútvölgyi Mihály kötete, amelyben a Maros, Nyárád és Kis-Kükül- lő vidékének faragott kiskapuinak képei találhatók. A szép képekhez az utószót Pé- terfy László írta, aki szakszerű dolgozatában eligazít bennünket a képek világában. Százhatvan oldalnyi feketefehér kép a múltról, a történelemről mesél. Egy népcsoport gazdag érzelem- és gondolatvilágát tükrözi, megmutatja, hogy milyen módon alakult ki a székelységnek a Marosszékben élő tagjainál ez a csodálatos népművészet: a faragott kiskapuk sokasága. A véletlen úgy hozta, hogy személyesen is láthattam még a maradványokat, néhány eredeti kiskaput, amelyeket nemcsak megcsodáltam, hanem elgondolkodtam, hogy készítői miként élhettek, dolgozhattak azon a vidéken. Ugyanis 1986 nyarán éppen Orbán Balázsnak, a Székelyföld leírójának könyveit olvasva határoztam el magam, hogy ellátogatok arra á vidékre. Elhatározásomban megerősített Malonyay Dezsőnek A magyar nép művészeté című sorozatának második kötete, amelyben a jeles szerző több mint negyven rajzot és fényképet közölt az erdélyi kiskapukról. A tulajdonképpeni úti cél Szováta és környéke, Székelyudvarhely és környéke volt. Kolozsvárott azonban a sors összehozott bennünket egy Nyárád menti fiatal házaspárral. Éppen a Kolozsvárról Tordára vezető út mentén pihentünk, amikor egy Dacia személygépkocsi mellénk húzott. Kértek bennünket: segítsük ki őket néhány liter benzinnel, mert Székelyhidá- ról jövet elfogyott a benzinjük, s nem tudnak hazamenni. Segítettünk, s cserébe meghívtak: látogassuk meg őket falujukban, esetleg ott is alhatunk, mert még mesz- sze van Szováta, ahová igyekeztünk. S nem árt, ha pihe- rünk-alszunk egyet, és csak reggel folytatjuk utunkat. Így történt, hogy ha már a Nyárád mentére kerültünk, szétnéztünk néhány kisközségben: Cserefalván, Szentbenedeken, Backamadarason, Makfalván és Kibéden. Sikerült néhány eredeti faragott kiskaput látnom. Nagyon megkapott a művészi kivitelű, dús ara- beszkekkel és a növénydísszel ékesített székely kapu. Még csak növelte elragadtatásomat, hogy Korondon és környékén, Székelyudvarhelyen is találtam még ilyen remekműveket. S íme, most képeskönyvben láthatom viszont Kútvölgyi Mihály nagyszerű képein a pompásnál pompásabb kiskapukat, némelyikükön még a felirat is olvasható. Íme, ilyen szövegekkel: „Hogy az igazság a kapun kívül hű pártolást nyerjen, a hamisság belül pisszenni se merjen’’, vagy „Ha jó szíved, neved, e kapun béjöhetsz — Ha pedig álnokul élsz, fel s alá mehetsz’’. Milyen is a székely kapu? Péterfy László B. Nagy Mar- gitot idézi az utószóban, aki 1970-ben megjelent tanulmányában részletesen leírja az építményt. „A mai székely kapu három oszlopra állított kétosztású építmény. Részei a befelé nyíló nagykapu — ez a megrakott szénásszekér magasságához igazodik — és a gyalogosok részére készült kisajtó.” Megtudjuk a leírásból, hogy a három tartóoszlopot közös szemöldökgerenda fogja össze, erre épül a néhány sor zsindellyel, esetleg cseréppel fedett egy-vagy kétsoros galambdúc. A székely kapun sok esetben évszám és felirat is van, s gyakori kedves kiegészítője az estéli és vasárnapi beszélgetések színhelye, a mellette lévő fedeles pad, az úgynevezett szakállszárító. Ezekről a — ma már csak sok községben — hírmondónak maradt kapukról készültek a Nyitott kapuk című könyv felvételei, képei. Szerzője azzal a reménnyel készítette és adta közre, hogy még így, töredékesen is érzékeltetik népművészetünk egyik legjelentősebb, ma már halódó ágának, a kapufaragásnak hajdani gazdagságát. A könyvet nem akarom magyarázni, látni kell a fényképeket. az utószót pedig elolvasni, hiszen belőle megtudjuk, hogy milyen gazdag ennek a vidéknek a népművéGyönyörködtető örök Évák Színes fotográfiák. A képeken kedves arcú lányok, formás, arányos testűek, kecses tartású örök Évák. a maguk természetességében. A póz, amelyben megörökítették őket, szemet gyönyörködtctően hangsúlyozza testük vonalát, lírai hangulatú természeti környezetben. Mintha minden értük lenne, körülöttük forogna a világ: a rét zöldje, a csillanó víztükör, a lágy barázdájú föveny, a sejtelmes szikla, a fák lombkoronáján dicsfényként áttörő fénysugarak. Az aktok a Képzőművészeti Kiadó jóvoltából megjelent Aktalbumban láthatók — és ezekben a napokban Cegléden egy kamarakiállítás képeiként is. Módos Gábor fotóművész alkotásai. Az aktfotografálás nálunk az 1960-as évektől kapott helyet, elismert kifejezési lehetőséget a művészetben. Módos Gábor is akkortájt, huszonévesen kezdte fotós pályafutását, művészi kifejezése eszközéül a fényképezőgépet, az emberi testet és a természetet választotta. Szombathelyről, a Savaria fotóklubból indult pályafutása. Aktfotóval 1965-ben a dunaújvárosi országos fotó- kiállításon szerepelt: arany fokozatú díjjal jutalmazták. Számos országos kiállításon vett részt ezek után. Élete, sorsa 1967-ben Pest megyébe hozta: Gödöllőn telepedett le, éveken át a kutatóintézet fotósa volt. Ekkor kezdett hivatásszerűen fényképezni. Sorra jelentek meg képei divatlapokban, hanglemezborítókon, reklámokon — s ezzel egyenes arányban csökkentek kiállítási szereplései. Egy évtizede, hogy a fotóspályán, annak is a reklám szakos területén a szabadúszók szete, milyen művészi színvonalon készítették, faragták a kapukat, hogyan díszítették: a körök, rozetták, faragott és deszkákból illesztett különös napkorongok, az ember és félhold alakú bálványfák, az állatpárok mellett az edényből kinövő, körkörösen hajladozó indájú virágtő vagy szőlőinda szerepel gyakran a kapukon. Mindez a magyarság gondolat- és érzelemvilágára utal. A stilizált napkorong, a rozetta szinte minden jelentősebb régi és újabban készített kapun szerepel. A készíttető neve és az évszám hiányzik a kapukról. A már említett feliratok mellett gyakran olvashatunk isten áldását kérő, vendéget invitáló és életbölcsésségeket tartalmazó feliratokat. A kötet semmi mást nem akar, mint gyönyörködtetni, megmutatni, hogy milyen gazdag volt ennek a vidéknek a népművészete, egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a kapukon kívül is sok minden látható, fellelhető még a Marosszél községeiben: templomkapuk, festett-fara- gott kazettás mennyezetek, a temetők faragott kopjafái — s egyéb tárgyakon levő rajzok, festmények —, amelyek egy korábbi egységes kultúrára utalnak. Ennek megmutatása azonban szélesebb kutatást kívánna, mindenekelőtt az erdélyi fejedelemség és a reformáció időszakának a vizsgálatát. I ^gy is aki meg tudja vásárolni ezt a szép kivitelű képeskönyvet, gazdagabbnak érezheti magát, növelheti könyvtárának értékét, de ha ajándékba adja, akkor is örömet szerez vele. Gáli Sándor csöppet sem egyszerű útját járja. Szerkesztőségi beszélgetésünk — ceglédi bemutatkozása kapcsán — épp csak ízelítőt ad tevékenységéről, napjairól. — Saját magam ügyintézője vagyok, többnyire megrendelésre dolgozom — említi. — A fényképezés kétéltű lett a szá-. momra: egyik a mindennapokhoz tartozik, a kenyérkeresethez, a másik a szívügy. Aktfotóban elkülönítem — az igénylők kívánsága és érdeklődése szerint — reklám vagy dekoráció céljára készülő képeimet azoktól, amelyek valóságosan művészi aktfotóként fogalmazódtak meg bennem és a képeken általam. Így van ez első Aktalbum kötetemben is. Az egyik fotó viszi, megjelenéshez segíti a másikat. A ceglédi kiállításhoz — öröi- mömre —az album képei közül magam választhattam. Poszterek, újságképek kerülnek szóba. Módos Gábor évek óta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alkalmi kiadványának, a farsangi sajtóbálra megjelenő Tollasbálnak a fotósa. — A kártyanaptár? Hát, kész agyrém. A reklámnak szánt naptárhoz a cégek a hirdető segítségével választanak képeimből. Arról jobb nem szólni, milyen nagy a különbség a fotós és a megrendelő ízlése és igénye között. Még szerencse, hogy ezek a reklámfotók az alkotót a névtelenség homályába burkolják. Persze, itt most csak az általam készített, tőlem rendelt képekről beszélek. Szívügyéről, a művészi aktfotók készítéséről tesz említést. Modelljei többnyire nem hivatásos fotómodellek, hanem a mindennapi életből névtelenül kilépő és oda ugyanúgy visszatérő szereplők. Barátok, fotós kollégák, filmesek, művészek és reklámpúlyatársak országjárásaik alkalmával felhívják a figyelmét, ha képeihez illő természeti környezetet látnak munkájuk során. Villanásnyi Pest megye is megörökölt nem egy fotóján. — S ha már említjük a környezet kiválasztásában segítőket, hadd szóljak barátomról és fotóstársamról Csák Miklósról. Témaválasztásban, képi megfogalmazásban sokszor, úgymond, egy húron pendü- lünk. Fotóalbumomban is vannak közösen készített képeink. Módos Gábor a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak is tagja. Nemegyszer hívják kiállítások képanyagának zsűrizéséhez. Alapító tagja egy 1967- ben alakult fotós alkotócsoportnak, a Studio Nádornak. Művészete korunk modern világában járatlanabb utat mondhat magáénak, mint a természet adta anyagokkal dolgozó alkotóművészek nagy múltú, népes hadásé — grafikusoké, festőké, szobrászoké. ö ezt a járatlanabb utat járja, képeivel bizonyítja a fényképezés helyét, rangját a művészetekben. Eszes Katalin
