Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
1988. MÁRCIUS 26.; SZOMBAT 5 Váljon általánossá a takarékosság Megváltoztatni a gyakorlatot A HÉT HÍRE TYÚKTOJÁS # A Hazafias Népfront Országos Tanácsa építési bizottsága a Dunakanyar üdülőkörzet hosszú távú fejlesztési programjának korszerűsítéséről rendezett vitát. 9 Nemzetközi reklámkonferencia zajlott le Kecskeméten, Ablak a világra címmel. O Amerikai formatervezési kiállítás nyílt meg az Iparművészeti Múzeumban. O A hét híre az is, hogy a Magyar Élelmiszer-ipari Tudományos Egyesült a baromfigaz- dasáa feilődését elemezte. Másfél évtizede a párt és a kormány határozatai szinte könyörögve kérték a takarékosabb gazdálkodást minden szinten. A határozatok, a miniszteri és más utasítások viszont nem számoltak azzal, hogy a társadalom fegyelme fellazult, anyagilag és erkölcsileg a lakosság jelentős része (nem csak az ipari üzemben dolgozók) nem segíti a takarékosabb gazdálkodást. A jó szervezeti, szerkezeti és az anyagi érdekeltségi feltételek is hiányoztak, s hiányoznak egy racionálisabb gondolkodásmód kialakításával együtt. A közelmúltban a magyar és a nemzetközi sajtóban olvastam, hogy például az USA- ban az elhasznált fém üdítőitalos-, sörös- stb. dobozokat egy élelmes amerikai — csaknem egymillió darabot — gyűjtött be és mintegy 10 ezer dollárt kapott a hulladékot ismét felhasználó vállalattól. Milliárdos nagyságrendekről írt a cikk, abból az országból, ahol a takarékosság szervezeti és anyagi érdekeltségi formáit már régen megtalálták, pedig nem szegény országról van szó. Svédországban, Svájcban vagy az NSZK-ban — amelyek ugyancsak nem tartoznak a szegény országok közé, mivel az egy főre eső nemzeti jövedelem többszöröse a miénknek, — a lakosság vérében, tudatában van a takarékosság elve, gyakorlata. Vajon nálunk ez miért nem fejlődik így? A városi, s így a budapesti utcákon is reggeltől estig a „gúberálók" sorát lehet működés közben látni. Az egyik gumikesztyűs, jól felszerelt ember elmondta, hogy az átlagos havi jövedelme nettóban 16 ezer forint a hulladékokból! (Biztosan nem fizet jövedelemadót !) Mi pedig csak dühöngünk azon, hogy változatlanul még mindig nagy a kidobott kenyerek mennyisége. Nagyon régen elszoktunk a takarékosságtól, nem kényszerített erre a gyakorlatra az élet (ez alól én sem voltam kivétel). Anyáink, nagyanyáink még ma is a kenyérből morzsát csinálnak, gyűjtik az üvegeket, az újságokat és lecammognak a MÉH átvevőhelyeire, s ha fillérekért is, de eladják ezeket, mert a korábbi nehéz kapitalista életforma erre a mentalitásra nevelte őket. Ez a gondolkodásmód nagy hiánycikk a mai generációknál, akik saját életük pazarlása mellett a takarékosságra sincsenek tekintettel, ami nem csodálható, mert az üzemekben és intézményekben dolgozó felnőttektől sem ezt a régi jó gyakorlatot tanulják a fiatalok, hanem az ellenkezőjét. Miért tennének tehát ők másként? A szülői házban kezdődik a nevelés, a családokon belül és kiegészül, illetve folytatódik ez az iskolában. Ma sajnos csak azzal dicsekedhetünk, hogy bármilyen szabályozórendszer volt eddig, és bármilyen a hulladékok begyűjtésének szervezeti és szerkezeti rendszere, tehetetlenül állunk a nemtörődömséggel és a pazarló vállalati gazdálkodással szemben. Szigorúan és következetesen kell megkövetelni az igazi takarékos gazdálkodást! Jelenleg csak kényszermegoldásokhoz folyamodhatunk, mert az erkölcsi-tudati alap hiányzik. Ha valahol, úgy ezen a területen is gyors, alapvető mentalitásváltásra van szükség! Nem vagyok híve a kényszerítő, adminisztratív intézkedéseknek, de ehhez is hozzá kell nyúlni, mert már így is késő. A gyakorlatot meg kell változtatni, és tanuljunk a tapasztalt öregjeinktől, akik tanácstalanul és értetlenül nézik a mai pazarló társadalmi gondolkodásmódot, gyakorlatot. Nem messze a lakóhelyemtől van egy kisiparos, aki szocialista milliomos attól, hogy a különböző hulladék műanyagokat granulálja, azt továbbadja műanyag-feldolgozó kisiparosoknak és így lesz a fillérekből sok millió. És akkor csodálkozunk, hogy az úgynevezett feketegazdaságban nőnek az ellenőrizhetetlen és adózatlan jövedelmek!? A kormányprogramok, az átfogó miniszteri feladattervek sokszor foglalkoztak és foglalkoznak a hulladékanyagok újrafelhasználásával. Gyakori a panasz az importhiányra. Ám mindannyian nézzünk magunkba, hogy vajon mindent megtettünk-e ezen a téren! Őszintén meg kell mondanom, nem tartom magam gyenge vezetőnek, de talán én is tehettem volna többet, és nyugdíjazásom után az újmunkakörömben egyik fő feladatomnak fogom tekinteni ezt a tevékenységet is. Egyetértek azzal, hogy a jót a jövőben is publikáljuk, tegyük általánossá és népszerűsítsük, de jelenleg ne higgyük azt, hogy egy-egy jó kezdeményezés általánosat bizonyít és jelent! Ma a háztartásokban asszonyaink elővették a könyvet és számolnak, naplósze- rűen vezetik a bevételt és a kiadást, mert a csökkenő élet- színvonal gondolkodásra kényszeríti őket, bennünket. Ha ez igaz otthonunkban, akkor legalább olyan igaz az értéktermelő vállalati, szövetkezeti közegekben, mert a nagy anyagfelhasználás, a fajlagosok csökkentése nem analóg az 1-2 kilogramm disznókaraj árával. Milliárdok úsznak el még ma is a selejttermelésben, a felelőtlen selejtezésben, a felesleges segédanyagok készletezésében stb. Az állami bürokrácia pedig elgondolkodhat azon, hogy sorozatos jogszabályaival, előírásaival hány tonna papír felesleges felhasználására kényszeríti a rosszul fizetett adminisztratív dolgozókat. A gazdag tőkés országokban és a jól működő szocialista államokban is alapvetővé vált a hulladékanyagok hasznosítása, újrafelhasználása, ami csökkenti a költségeket, pótolja az import nyersanyagok jelentős részét. E téren is a fejlett világ takarékos gondolkodásmódjától való elmaradásunk legalább olyan nagy, mint a technológiai, a technikai, a gyártási és a gyártmányfejlesztési hátrányunk, vagy a termékszerkezetváltás lassúsága. Nagyon rosszak itt még az eredmények. Gyenge részeredményekről beszélhetünk és nem általános tendenciáról. Lehet, hogy sokan megmosolyogják e sorok tartalmát Az alábbiakban három olyan munkatársa mondja el véleményét róla, akik évtizedekig dolgoztak vele együtt. Peterdy Vince, a Forte jelenlegi igazgatója: — Valóban, egy híján huszonöt esztendeig tevékenykedtünk együtt a Fortéban dr. Lenyó Lászlóval. Ebből az utóbbi tizennégy évben vezetőként. Amit a legfontosabbnak tartok kiemelni, az az, hogy életem fontos részévé vált a vele szövődő barátság, amely az idő múlásával egyre mélyebb és tartalmasabb lett. Nagyon fontos ez nekem, hiszen sokszor érezhettem és tapasztalhattam, hogy nem vagyok egyedül. Emellett szeretnék kiemelni még egy dolgot. Ma különösen értékes emberi tulajdonságnak tartom a korrektséget, s ez jellemző dr. Lenyó Lászlóra. Soha nem tapasztaltam az ellenkezőjét, és ez a kapcsolatokban olyan szintet teremtett, amely megfelelő alapot, hogy leegyszerűsítsem : nyugalmat adott a munkához. Bár soha nem mondta, most már tudom, hogy tudaazzal, hogy „ma ez az ország legnagyobb gondja, amikor az adósságállomány nő...?” Igaz, hogy nem a legfontosabb téma ez, de ki vonhatja kétségbe, hogy ha felgyorsul fejlődésünk ezen a téren is, akkor könnyítünk országunk gazdasági gondjain? Terveink megvalósítása csakis rajtunk múlik és e halasztást nem tűrő folyamathoz anyagi forrás sem kell a legtöbb esetben, csak jobb, igazi tulajdonosi szemlélet. Nem deklarálni kell tehát a feladatokkal kapcsolatos teendőket, hanem tenni kell érte végre valamit! Jelentős szerepe van itt a szak- szervezetnek is, hiszen a régi szakszervezeti mozgalom a hőskorban ezzel is foglalkozott, nemcsak az érdekvédelemmel. Húsz évvel ezelőtt javasoltam, hogy gyűjtsük be az ezüstöt a lakosságtól, nyerjük ki a fixirből az ezüstöt és emeljük fel a nemesfém árát a finomság függvényében. Akkor a hivatalos válasz többek között így hangzott: „Nem érdemes, mert kevés a lakossági ezüst, kis mennyiség gyűlne össze, nem lenne arányos az eredmény a ráfordított munkával stb.” Jött az első megrázó nemesfémkrízise, és uram bocsá’, néhány hét leforgása alatt több mint 100 tonna ezüstöt adott el a lakosság! Ezt a lépést is a kényszer szülte. De mennyi ilyen és mennyi hasonló területe van a gazdaságuknak... Több évtizedes vezetői tevékenységem és korábbi munkáséletem tapasztalatai alapján állítom, hogy ezt a pazarlást meg kell és meg is lehet állítani. Nevelődjön ebben a szellemben a jövő nemzedéke, hogy országunk majd a többel is szerényebben tudjon gazdálkodni, mint ahogy ma a nehezebb gazdasági körülmények között a kevesebbel sem tudnak jól gazdálkodni és sajnos hozzá kell tenni: érdektelenül nem is akarnak. Nem sértő mondatoknak szántam a leírtakat, de úgy érzem nem vonható kétségbe: mindannyiunknak kivétel nélkül sokat kell tennie, hiszen mindenkinek nagy a felelőssége. Vegyük tudomásul, hogy az e téren végzett jobb munka is az életszínvonal jövőbeni emelkedésének nem kis részét jelenti. Dr. Lenyó László, o váci Forte Fotokémiai Vállalat nyugalmazott igazgatója tosan készített fel a vezetői tevékenységre. Nagyon lényegesnek tartja elődöm — és ezt vallom én is —, hogy minden vezetőnek tudnia kell kapcsolatokat teremteni és tartani. A véleményét is mindig őszintén mondja el az ember, s ha kell, kemény szavakkal bíráljuk a hibákat. Dr. Lenyó Lászlót arról ismerik mindenütt, hogy nem rejti véka alá álláspontját, és ez az emberek többségében tisztelet et ébreszt, míg néhányuk- ban bizonyára ellenérzéseket vált ki. Megtanultam a vezetői diplomáciát is, mert erre is gyakran van szüksége az igazgatónak. S végül, de nem utolsóként hadd említsem meg: nyilvánvalóvá vált, hogy józan politikai ítéletalkotás nélkül nem lehet tartós senkinek a tekintélye. Amikor elköszönt, azt mondta, csak akkor jön a Fortéba, ha hívjuk. Nem akar beleszólni a dolgokba. Nos, alig múlt el néhány hét nyugdíjba vonulása óta, de már ment is a meghívó. Néhány nappal ezelőtt ugyanis itt, a gyárban adta át Golubkov szovjet miniszterhelyettes Sajtótájékoztató Az energiatermelésről Az energiapolitika távlatairól tartott sajtótájékoztatót pénteken az Országházban Kapolyi László, a Minisztertanács kormánybiztosa. Elmondotta, hogy az Ipari Minisztérium energiapolitikai tanácsa a napokban tárgyalta meg ezeket a hosszú távú elképzeléseket, amelyek szorosan kapcsolódnak az ipar szerkezet-átalakítási és a kormány stabilizációs munkaprogramjához. A testület megerősítette, hogy a felhasználók körében továbbra is alapvető cél olyan korszerűsítési megoldások szorgalmazása, amelyek o fajlagos energiaigényességet csökkentik, és így összességében lehetővé teszi a népgazdasági fogyasztás mérsékeltebb növekedését. Elsősorban a lakosság energiafogyasztásának emelkedése növeli — mérsékelten — a népgazdasági felhasználást, mert a termelőágazatoké lényegében változatlan marad. A növekvő igények kielégítését szolgálja Pakson a két 1000 megawattos atomerőműblokk, a magyar félnek 430 megawatt áramot adó Bős—Nagymaros vízlépcsőrendszer. Ezen kívül befejezik a széntüzelésű erőművek rekonstrukcióját és több kombinált típusú gázturbinás erőművet építenek, közülük az elsőt még a következő ötéves tervben létesítik, Százhalombattán. A hazai vil- lamosenergia-ellátást mintegy 400 megawatt többletimporttal is kiegészítik, s az ausztriai, illetve a nyugat-európai villamosenergia-rendsze- rekhez kapcsolódó, energiakooperáció bővítésének feltételeit is megteremtik. Mérsékelt forgalom tapasztalható a január óta kéthetenként rendezett tőzsdenapokon. Mint ismeretes, a Magyar- országon működő bankok és pénzintézetek még a múlt esztendőben megállapodást kötöttek az értékpapír-kereskedelem összehangolására, s ennek keretében elhatározták, hogy minden második hét keddjén a nemzetközi kereskedelmi központban zártkörű üzleti találkozót tartanak, ahol áruba bocsátják értékpapírjaikat. Az első tőzsdenapon a vállalati kötvényekből mintegy 100 mila Szovjetunió Vegyiparának Kiváló Dolgozója kitüntetést dr. Lenyó Lászlónak. Országh Ferenc, a szakszervezeti bizottság titkára: — Együttműködésünkben nagy előnyt jelentett, hogy a volt igazgatónk maga is a szakszervezetben kezdte mozgalmi munkáját. Ha véleménykülönbség volt köztünk, korrektül lehetett egymással vitatkozni, s az„ hogy mindenki nyíltan elmondhatja az álláspontját, s nem kell attól félni, hogy a másik kihasználja, kiforgatja, számomra fontos emberi értékmérő. Azt is lényegesnek tartom, hogy ha úgy adódott, mindig elfogadta a kritikát, változtatott álláspontján. A döntésekben a vállalat érdekeinek rendelt alá mindent, de a szakszervezet — egy kicsit megelőzve a ma kibontakozó folyamatokat — meglehetősen nagy önállósággal működhetett, képviselve, védve a dolgozókat. Az elmúlt esztendőkben szerintem a vezetés — érthetően — munkáscentrikus lett, s ennek sajnos kedvezőtlen következménye is lett. Romlott a műszaki értelmiség helyzete, amely végül is visszahat a vállalat eredményeire. Az utóbbi években ezért a gazdasági vezetéssel a folyamat megállításán és visszafordításán fáradoztunk, és ebben fontos szerepet vállalt dr. Lenyó László. Néhány esztendeje együtt kezdtük tanulni és a gyakorlatban alkalmazni az új vállalatvezetési formák lényeges Homályba vész annak eredeti, mert annyira távoli időpontja, mikor is kezdett foglalkozni az ember máig leghűbb haszonállatával, a szárnyasokkal. Amint az régészeti leletekből, reánk hagyott írásos emlékekből, ábrázolásokból kikövetkeztethető, ebben a hűséges és egyoldalú ragaszkodásban semmi másnak, kizárólag az érdekeknek volt fő szerepe. A baromfi ugyanis igénytelen, nem követel külön élelmezést (megél a háztartási hulladékon, a maga kereste, lelte, kaparta táplálékon), tartása könnyen megoldható gallyakból, kukorica-, napraforgószárból ösz- szeügyeskedett ólakban is, ugyanakkor tojása, húsa, tolla, csontja mind-mind érték, anyag, felhasználható. Eleink tehát ilyen tapasztalatokra hagyatkozva ragaszkodtak a baromfihoz, csak éppen a sokféle szárnyas jószág sorsa a történelme folyamán mindig is hasonlított a tyúkról és a tojásról szóló példabeszédhez. Nem lehet ugyanis tudni, mi volt előbb, az a gond-e, mi legyen a sorsa a fölös árunak, avagy a másik, miért nincsen kellő kínálat. Ezt a történelmi örökséget lió forintos forgalmat bonyolítottak le. Az ezt követő találkozókon már kisebb volt a forgalom, ami többek között azzal magyarázható, hogy a bankok egy része jelenleg is likviditási gondokkal küszködik. A lakossági kötvények forgalma sem jelentős a tőzsdenapokon, mert ezeknek az értékpapíroknak az adásvételével csupán néhány pénzintézet — elsősorban a Budapest Bank, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, a Befektetési Bank, valamint az OTP — foglalkozik. elemeit. A vállalati tanácsban is hamar kialakult az a szellem, amely jó irányba terelte törekvéseinket. S mi nyugodtan dolgozhatunk tovább, hiszen a Forte — gond ide, gond oda — stabil lábakon áll, s ebben nem kis része van, volt az igazgatónknak. Gyetven János műszerész: — Én korábban, még 1953- ban jöttem a gyárba dolgozni. Dr. Lenyó Lászlót — s kérem, ne értse félre — talpig úriembernek tartom. Amikor idekerült a Fortéba, hogy minél előbb megismerhesse az embereket és az üzemeket, mindennap járta az irodákat és a termelőegységeket. Számára a munka a legfontosabb, mindent annak rendelt alá. Barátságos, közvetlen emberként ismertük meg, s ez a vélemény ezután sem változik meg bennünk. Jó vezetőnk volt, ajtaja nyitva állt a hozzá fodulók előtt, s olyan ügyekben is segített, amelyekre nyugodtan mondhatta volna azt is: „nem rám tartozik”. Amit megígért, mindig teljesítette. Lehet, hogy nagy szavaknak tűnik, de tudom, sokan szeretik itt a gyárban, még akkor is, ha olykor kicsit hevesebben bírálta a hibákat, indulatosabban fogalmazta meg a véleményét. G ilyen ember, és ezt megszoktuk. Sőt, én azt mondom, lehetett volna egy kicsit erélyesebb is, állíthatta volna magasabbra a mércét, hiszen sokan tudják róla: önmagával szemben maximalista! Furucz Zoltán máig őrzi a baromfigazdaság. Napjainkban éppen a tojástúlkínálatnak lehetünk a tanúi. A mérsékelt áraknak Örül a háziasszony, arra viszont nem gondol, lesz ennek keserves következménye is, mert némely helyen a megyében riasztó ritmusban szá-J molják fel a tojóállományt. Á termelőknek persze igazuk van, ráfizetésből nem lehet megélni. Csak éppen a hosz- szabb távú érdekek sikkadnak el megint, mint történt ez — ismétlődően — a nyolc-, vanas évek közepén a vágóJ kacsa és a vágópulyka esetében a megye gazdaságaiban; Akkor ugyanis a nagytér-; melők szinte száműzték ezeket a szárnyasokat (a vágókacsa temelése például a ko-, rábbinak a felére esett visz- sza 1985-ben), majd következett a kapkodás: volt kereslet itthon és külföldön, de nem kínálkozott elegendő áru ... Tyúk és tojás elsőbbségének örök vitája ölt testet a mai tyúktojáshegyekben, s a holnapi, szinte elkerülhetetlen dombocskákban, amelyekké majd a hegyek zsugorodnak. Kevés a kitartás a termelőknél, mondják a szakemberek, mindenki szinte azonnal akar pénzt látni a baromfiból. Amire persze nem okvetlenül az emberi oktondiság viszi, veszi rá a termelőket, hanem meglehet, valami más, amit bevételi kényszernek, szabályozási, érdekeltségi ellent-, mondásoknak nevezhetünk. Ez a kényszer, ezek az ellentmondások vezettek oda, hogy a már-már felszámolásra ítéltetett baromfigazdaság (a mélypont 1985-ben volt) tavaly a megyében az állattenyésztés sikerágazatának bizonyult, egyedül itt nőtt ugyanis az értékesített áru- mennyiség. Ami népgazdasági összesítésben úgy igaz, hogy 1987-ben minden korábbit meghaladó mennyiséget, 206 ezer tonna baromfit adtak el a kereskedők külpiacokon. Annak a világnak persze régen vége van (öreganyó két-három tyúkocskájától eltekintve), amikor kapirgált a jószág magának élelmet, s meghúzódott rissz-rossz szár- nyékok védelmében is. A megye közös gazdaságaiban a baromfinevelők foglalják el a legfontosabb alapterületet (a törzsólakat és tojóházakat is ide számolva, 200 ezer négyzetméter feletti mennyiség ez), s a tartás- és táplálkozástechnológiai előírások sem akármilyen szabályok ezeken a helyeken, hanem folyamatos tudományos kutatások eredményei, következményei. Magyarán: a baromfiágazatban ma már jelentősek a fajlagos ráfordítások és még jelentősebb az, amiként alakulnak ezek a költségek. Néhány hét alatt összejöhet ezen a területen a nagytermelőknél a milliós veszteség, ám korántsem jön össze ilyen könnyen és gyorsan a milliós haszon. A kockázat mértéke tehát nagyobb, mint a megnyerhető haszoné. S ez a viszony teszi érthetővé, miért kell(ene) a hosszabb távú, kiegyensúlyozottságot teremtő termelési biztonság. Évek óta ötszázmillió darab körül állandósult a megyében a tyúktojástermelés. El ne feledjük, ennek csupán egy- harmadát adják a nagygazdaságok, kétharmad onnét kerül ki, ahová viszont alig jut kellő figyelem, a háztáji és kisegítő gazdaságokból. S ez az arány érzékelteti, abból az előbb említett termelési biztonságból bizony ide is jutnia kell valamennyinek. S persze, nem pusztán a tyúktojásra érthetjük, értjük ezt. Mészáros Ottó Munkatársak a volt igazgatóról Már hívták, jönnie kellett A takarékosságról szóló cikkünk szerzője, dr. Lenyó László, néhány hete vonult nyugdíjba a váci Forte igazgatói székéből. Nem átlagos ember. Budapesten, a Kén utcában született, s már fiatalon, 1957. február 16-tól dolgozója a gyárnak. Legutoljára őt választották Vác díszpolgárává. Harminchét éve tagja a Magyar Üjságírók Országos Szövetségének. Számos kitüntetés, köztük a Szocialista Magyarországért Érdemrend és az Eötvös-díj birtokosa. Az első tőzsdei napok tapasztalata Csak mérsékelt forgalom j
