Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-19 / 67. szám

SzÍNHÁZr LEVÉL

A lelkifurdalás drámája

Miközben Európa a fasiszta hatalmi téboly véres játékterévé vált és a frontokon naponta tízezrek pusztultak el, a fajüldözés pedig a számos haláltáborban más tízezreket küldött gázkamrába vagy a krematóriumba, szerencsésebb lakói még hallomásból is alig tudtak erről valamit. Sokan még ezt a keveset sem hitték el. Ma már közismert, hogyan reagáltak például az Egyesült Államokban a koncentrációs táborok és a zsidóüldözés híreire. Propagandának, rémhírnek tartották, sőt, rágalomnak. Hiába jöttek hírek közvetlenül is a csodával határos módon megmenekültektől, ennek sem hittek. Sok ezer kilométerre az eseményektől, Európa felől amúgy is nagyon heveset tudva, az amerikai álom és az amerikai fölény bűvöletében, élve, az USA még akkor se nagyon ocsúdott föl, amikor már maga is hajlandó volt háborúba bocsátkozni. A modern amerikai irodalom nem egy kiemelkedő alkotása — Irwin Shaw Oroszlánkqlykökje, Norman Mailer Meztelenek és holtak- ja, Joseph Heller A 22->es csapdája, hogy csak a legismertebbeket említsem — a világháborús témán belül is elsősorban azt a megdöbbenést ábrázolja, mely a háborút holmi kedélyes leestem revolverpárbajként elképzelő cmerikai katonákat szinte letaglózta, mikor a véres valósággal kerültek szembe. Egy rettenetesen gazdag és rettenetesen önmagával eltelt ország valóságos sokkot kapott, mikor kiderült, hogy a háborúban az ellenség is lő és ebben a lövöldözésben, az amerikai fölény dacára, meg is lehet halni. És amikor a haláltáborok közül néhányat az rmerikai hadsereg is felszabadított, azt is tudomásul kellett venniük, hogy a frontok poklánál voltak még sokkal szörnyűbb poklok is.

A gondolkodó amerikaiak elég nehezen tudták megemészteni ezt az élményt. Akik Európában jártak a hadsereg tagjaként, annyi előnynyel tálán rendelkeztek, hogy valamivel jobban megértették, mi is történt, miért történt, ts miért történt úgy, ahogyan történt. Legalább valami fogalmuk volt arról, hogy Európa nem Amerika és hogy a népek és nemzetek meg fajok problémái és konfliktusai itt, ezen a tájon, nem azonosak rz amerikai gazdag-szegény, fehér-színes konfliktusokkal. De az úgynevezett átlagamerikai legfeljebb akkor volt közelebbről érintett e kérdésben, ha a családjából valamelyik fronton elesett valaki. És miután Amerika a különböző frontokon, más hadviselő nemzetekkel egybevetve, viszonylag csekély veszteségeket szenvedett (az USA 300 ezer, Magyarország 600 ezer, Anglia 400 ezer, Lengyelország 6 millió, a Szovjetunió 20 millió halottat vesztett — utóbbi kettő adataiban a polgári lakosság veszteségei is benne foglaltatnak), még a közvetlenül érintettek köre is elég szűk volt, tekintve az USA akkori népességét, mely hozzávetőlegesen 135 millió volt.

Ugyanakkor a náci haláltáborokban összesen 18 millió embert tartottak fogva az

évek során, s ezekből 11 milliót pusztítottak el. Csak a leghírhedtebb táborban,

Auschwitzban, négymillióan haltak meg; többségükben zsidók. A koncentrációs táborok zsidó áldozatainak száma 6 millió fölött volt; ötmillió halott mis származású volt.. Csak a számarányok érzékeltetésére: Dánia, Norvégia

Finnország lakossága jelenleg egyik országban sem éri el a hatmilliót.

A

z amerikai lelkiismeret azért a legjobb írókban, művészekben felébredt. Nem éppen túl frissen, nem is mindig igazán meggyőzően, de az tagadhatatlan, hogy épp mert az ő életük, civilizációjuk, kultúrájuk, gazdagságuk nem forgott közvetlen veszélyben, úgy érezték, valamiféle felelősség mégis terheli őket is. Ennek a lelkiis- meret-furdalásnak (is) volt köszönhető az a négyrészes tévésorozat, melyet az NBC-televí- zió forgatott és sugárzott 1977- ben, Holocaust (betű szerinti fordítása: Tűzáldozat) címmel. Az amerikaiak tízmilliói ebből a különben hozzánk el nem jutott sorozatból értesültek először azokról a rémségekről, melyek a második világháborús Európában napirenden voltak. A fogadtatás: részint elször- nyülködés, részint felháborodás, részint lelkifurdalás és önvizsgálat („Ezenközben mit tettünk mi?”j, részint merev elutasítás, mondván: ez az egész csak hatásos propagandafogás, kitaláció, filmsztori, és azok a hírhedt haláltáborok, azok a szörnyű embertelenségek és üldözések nem is léteztek. A sorozatot aztán a világ harminchárom országának tévétársaságai vették meg s vetítették, miután az USA- ban .a számítások szerint százhúszmillió néző látta. (Nálunk nagyjából ebben az időben futott a Gyökerek című amerikai tévésorozat...)

Abban a színpadi műben, amely most a Várszínházban Játék, az időért címmel került bemutatásra, az író, Arthur Miller, igen szembeszökően hármas indíttatástól vezettetve írja meg egy auschwitzi epizód történetét. Az első indíttatás nyilvánvalóan az a nagy, általános amerikai lelkifurdalás, mely alól Miller sem kivétel. Már az 1964-ben írt darabja, a Közjáték Vichy- ben, jelzi ezt a lelkifurdalást és erkölcsi alapokon álló ok-, okozatkeresést. A második indíttatás észrevehetően a Holocaust sokkja lehetett; talán nem is közvetlenül maga a sorozat, hanem mindaz, ami annak kapcsán előkerült és felmerült. A harmadik indíttatás közvetlenebb: egy annak idején híres francia énekesnő, Fania Fénelon 1976-ban megjelent emlékiratai, melyek az énekesnő auschwitzi élményeit mondják al.

iller — meglehetősen tapadva a Fénelon-memoár- hoz — először egy tévéjátékot írt a témából, melyben Fania szerepét Vanessa Redgrave játszotta. Egy rövidített forgatókönyv-változat a Nagyvilág 1982. decemberi számában is megjelent magyarul. A Nemzeti Színház már az 1986 87-es évadban tervezte a színpadi változat bemutatását; erre csak most került sor.

A Játék az időért igen erősen magán viseli a hármas indíttatás jegyeit, s nem is mindig előnyösen. Miller sajnos sem tényanyagban, sem pszichológiai motívumokban, sem karakterábrázolásban nem tud. újat nyújtani —legalábbis nekünk, akik itt már régen tudjuk, mi volt s mit jelentett (konkrétan és jelképesen is) Auschwitz. Hiába jobb” a rendezés és az előadás számos ponton, mint a darab, az egész valahogyan a déja vu. az „ezt már láttam valahol” érzetével hat, és alig érezzük, hogy itt mégiscsak egy szörnyű népirtásról van szó.

Takács István

M'

Szellemi hagyaték egy példányban

Értékmentés önerőből Gombán

Eredeti szépségében pompázik a XVIII. századbeli Fáy-kúria, ma tanácsháza

A ritka szép természeti környezet már évszázadokkal ezelőtt vonzotta ide a gazdag birtokosokat. Földje jó, s munkaerő is akadt bővén. Ám ez a helyzet furcsa módon megosztotta az akkortájt alig kétezer lelket számláló Gomba községet. Lakói a szerint barátkoztak. vagy különültek el, hogy ki melyik úrnál szolgált. Olyannyira, hogy ez még a házasságkötéseknél is meghatározó szerepet játszott. Ma már egységesebb a község etnikai arculata, elindult egy folyamat, amely a település története — így műemléki jellegű épülete — felé is fordította a figyelmet. Nem csupán hasznosításukról gondoskodtak, hanem — lehetőségeikhez képest — rendben tartják, időközönként felújítják azokat.

Kevés az értő mester

Nagy előkerten kell átsétál-' ni, ha az ember a tanácsházára igyekszik. Az ezerhétszázas évek közepén Fáy György építtette. Most eredeti szépségében csodálhatjuk.

— Annak ellenére — jegyzi meg Szarvas Gyuláné, a községi közös tanács vb-titkára

, hogy az Országos Műemléki Felügyelőség meglehetősen elhanyagol bennünket. Pedig alig néhányszor szerettünk volna támogatást kérni a felújításokhoz. Legutóbb, a központi konyha miatt fordultunk a műemlékisekhez, mert nem új létesítményről volt szó, hanem egy elhanyagolt, használaton kívüli kúriáról. Végül megoldottuk önerőből.

Kiderül az is, hogy a pénz sem segít mindenben. Nehéz értő mesterembert találni, pedig nem mindegy, hogyan oldják meg a szokatlan feladatokat. Szerencsére, több is akad a faluban. Páczi László kőműves például tökéletesen festette le a tanács korinthoszi fejezetű pilléreinek faragott köveit. Lehota Imre, a ga- mssz asztalosa elkészítette az egyedi ajtókat, ablakokat.

A tanáccsal átellenben egyszerű barokk kastély áll. Nemrégen tatarozták. Létesítéséről egyetlen adat pontos: 1773-ban Bárczay András építette rá az emeletet, jelenleg ez a Fáy András Tsz központja. Műemléki felelőse. Fekete Károly épületgépész készségesen végigkalauzol az épületen.

— Jóllehet a tornácokat már nem tudjuk visszaállítani — mutatja helyüket —, mert korábban beépítették, de igyekszünk menteni, amit lehet.

Marsek Gabi (Elzviela) és Hámori Ildikó (Fania) a Várszínház előadásának egyik jelenetében

Máté Józsefné óvatosan emeli föl az értékes régiséget: egy üvegből készült lámpát.

Megőriztük a nagyméretű faragott ajtókat, s ahonnan hiányoznak. ott hasonlókkal pótoljuk. Szeretnénk idevaló kilincseket szerezni, bár ez elég nehéz lesz...

Fiókban a gyöngyös párta

A falu szélén, a Monor felé vezető út mentén szomorú látvány az enyhén szólva leromlott egykori Patay-kastély. Különös hangulatú építészeti emlék, mert két hegyes torony emelkedik a két végében. Felirata jelzi, hogy ez a művelődési ház. Ám február óta zárva. Vezetője, Máté Józsefné, mégis behív. Mondhatni, festői idebent a rendetlenség. Pontosabban: festés előtti. A szőke fiatalasszony örül is, meg nem is.

— Kellemetlen a helyzet, de legalább belül tisztaság lesz — mondja. — Hogy mikor kerül sor a külső tatarozásra? :

<4:* VMjk ■

Sajnos arra egyelőre nem telik.

Az emeleti irodában állunk. Aggódva tekint a földre rakott fiókba. Aztán óvatosan kiszabadít a rápakolt iratok alól egy gyöngyös pártát. Kissé megtört, elhajlott, de még így is csodálatos darab. Mint ahogy a többé-kevésbé épen maradt néhány régi porcelán is az. Féltőn, vigyázva mutatja mindegyiket. Azt gondolom: milyen jó lenne ezeket egészben, itt a házban kiállítva látni — a karcsú cserépkályhával együtt... -*<*

Védett épület az Iskola Is; a XVIII. század közepéről fennmaradt Fáy-kúria. Rétvári Béla igazgató tömören fogalmaz:

— Erkölcsi kötelességünknek tekintjük, hogy elültessük, beleneveljük a gyerekekbe a hely, a település iránti szere- tetet, kötődést.

— Éppen ezért a hetedik osztályban, fakultációban hely- történeti csoport működik — veszi át a szót Arató Éva igazgatóhelyettes. — Két esztendő óta járjuk a környéket s áso- gatunk. Ez, úgy is mondhatom, családi örökség nálunk ...

Géppel írt kötetben őrzik

Édesapja hosszú évekig volt az iskola igazgatója, de már nem él. Édesanyja nyugdíjas pedagógusként még mindig tanít. A negyedikesek között találom meg.

— 1951-ben kerültünk ide — emlékszik vissza Arató Ferencire. — Láttuk, hogy romokban hever a sok szép kastély. Sokfelé kilincseltünk, hogy csináljanak belőlük valamit, napközit, szociális otthont, bármit. De hát akkori;

Kívül-belül rendben tartják, gondozzák a tsz-központ vé- (lett épületét,

ban senkinek nem volt pénze. A férjem azonban merő kíváncsiságból adatokat, történeteket gyűjtött, nemcsak a régi épületekről, hanem a település történetéről is. Bevonta a gyerekeket, s az iskolában ugyancsak sokat mesélt nekik, velem együtt, A lányunk, aki most igazgatóhelyettes, diplomamunkájában Gomba feudalizmus korabeli történetét dolgozta föl...

A nebulók csöndben figyelik a beszélgetést. Az idős pedagógus feléjük fordul; van-e kedvük most mesélni? A válasz igenlő. Egymás után kapásból válaszolnak a tanítónő kérdéseire. Öröm látni, hallani a kisdiákok lelkesedését. Mert ez annak bizonysága: lesznek, akik megőrzik, tovább viszik Arató Ferehc szellemi hagyatékát, amelyet egy géppel írt kötetben is összegyűjtött a hajdani igazgató.

Talán még arra is sor kerül majd, hogy igazi könyv lesz belőle, amelyet nem csupán a helybeliek forgatnak. .

^..í.W4»í» Vennes Aranka

Töredezett, elhajlott, de még így is szép ez a kastélyban talált , .-V« régi gyöngyös párta.

(Vimola Károly felvételei)

Rádiófigyelő'

magyarán SZÓLVA. Magyarul tudni jólértesültség és jólneveltség dolga, írta egy helyütt Illyés Gyula. Hadd fűzzem hozzá Kosztolányi Dezső szavait, aki az mondotta: magyarul kell gondolkodnunk és akkor magyarul fogunk írni és beszélni. Ez pedig nem nemzetieskedés. nem csupán alaki kérdés, nem csupán külsőség. Mihelyt a gondolat elszakad a nyelvtől és nem együtt lélegzik vele, maga a gondolat is elhomályosul. Egy találó nyelvi fordulat, ríiely er— tőről fogan a mondanivalóval, úgyhogy az egyik a másikat termékenyíti, többet tesz a megértés érdekében, mint bármilyen, a szavak zsúfolódó árjában fulladó terjengős fejtegetés.

Sajnos az utóbbi időben az ember lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy a szép magyar beszéd tekintélye a közvélemény széles körében megkopott. A pongyolaság már az iskolában terjed, még a tanárok egy része is szemét huny fölötte. Hiszen annyi mindennel kell megbirkózniuk az órákon, hogy a helyes fogalmazás pallérozására vajmi kevés idő marad. Ugyanakkor a család segítségére sem számíthatnak — éppen azt kellene ellensúlyozniok. Abban pedig, hogy a mocskos kifejezések oly mértékben eluralkodtak a

fiatalság berkeiben is, derekasan kivette a részét a televízió, karöltve egyes újmódi titánokkal, akik mondanivalójuk hiányzó valóságértékét ezzel kívánják hitelesíteni.

Azokkal értek egyet, akik szerint mindezt nem lehet ..lábhoz tett fegyverrel” tisztes távolbgl szemlélni. Ezek közé tartpzik a rádió is néhány kiváló műsorával. Közülük is a szívemhez legközelebb a Magyarán szólva című adás áll. Grétsy Lászlónak és munkatársainak. Szűts Lászlónak és Hernádi Sándornak köszönhetően most már évek óta friss és eleven maradt az összeállításuk. Nem kóvályognak légüres térben, valóban naponta előforduló problémákat tűznek gombostű végére. Mint legutóbb is, amikor a félművelteknek azt a szokását állították pellengérre, hogy nemcsak idegen szavakat használnak, hanem azokat még egy igekötővel meg is ..fejelik”. így lesz a ledevalválódik, a ledegradál, nemkülönben a háromkerekű tricikli is a mindennapos szóhasználat része.

Természetesen a Magyarán szólva a szép stílus követelményeit is szem előtt tartja, erre volt meggyőző példa most a Szeptember végén című Petőfi-vers egyik sorának elemzése a stílusportya rovatuk keretében. Hadd tegyem mindehhez hozzá, hogy tudom, heti egy műsor csak szélmalomharcot vívhat a nyelvünket érő tengernyi támadással szemben. Ám, ha hetenként csak néhány új hívet nyer meg a magyar nyelvművelés ügyének, szerepét akkor is betöltötte.

MÚLTIDÉZŐ. A műsor a 48-as emlékművek jelentőségéből kiindulva végül oda lyukadt ki, hogy miért nincsenek emlékművek a második világháborúban elesettek emlékét őrizve. Gerö András és Mi- hancsik Zsófia összeállítása meglehetősen kényes kérdést érintett, melyre Juhász Gyula történész okfejése igyekezett választ adni. Magyarországnak a második világháborúban való részvételéhez meglehetősen sok mellékíz tapad. A háború jellege is megváltozott. Míg az első világégésben a frontok megközelítően felismerhetők voltak, ezek már Horthyék idejében teljesen összemosódtak. A csatározásoknak a közkatonák nem az egyedüli mártírjai voltak.

Amiért ebben a zűrzavarban még ma sincs minden tekintetben eszmei rend, abbán történészeink is nagy mértékben ludasak. Örömmel tapasztaljuk, a rendcsinálás már megkezdődött.

Szombathelyi Ervin