Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-17 / 65. szám

■ Abonyi krónikái Hirdetés után hirdetés Gazdátlan a stafétabot Varga Sándor Hogy jobb legyen a vízellátás CEGJLÉDI vytíírfqp A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 65. SZÁM 1988. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Hordári szerepben Elérhetők-e az áhított deszkák? get. Idén februárban léptem ki a Radnóti Színpadról. — Ha nem volt státusod a Radnótiban, miből éltél? — Dolgoztam. — Hol? — A Bosnyák téri piacon. — Mint kereskedő? — Mint tróger. Lehet, hogy nem hiszed, de sokszor azt se tudtam, jut-e ennivalóra pén­zem. Muszáj volt már valamit csinálni. Egy ismerősömmel találtuk ki a Bosnyák teret. Próba szerencse alapon, ösz- szetákoltunk egy hordárkocsit — annak előtte fogalmunk sem volt, milyen a hordárko­csi —, kiültünk a piacra, és vártuk a jótevőt. A társam hamar megelégelte: rosszul esett neki hajnalban kelni, izzadni, cipekedni. — Albérletben laktam, va­lamiből élni is kellett, úgy­hogy én nemigen latolgathat­tam: maradok-e vagy lelépek. Általában hajnali fél kettőkor kászálódtam ki az ágyból, s aztán a megbízásoktól füg­gően hatig, esetleg délig tar­tott a munka. Csak ezután kö­vetkezett a színház. A piac világa veszélyes. Mert anya­giakban megadja ugyan, amit vársz tőle, de nagy az esély arra, hogy szellemileg előbb- utóbb leépülsz. Persze a Bos- nvákon megtalálható a tanár és a mérnök is, de a forgatag ezeket a különbségeket ma­gába olvasztja. — Mikor hagytad ott a pia­cot? — Nem hagytam ott a mai napig sem. Ez van. És van egy előadói engedélyem is Rengeteget töprengtem azon. egyáltalán érdemes volt-e mindezt végigcsinálni. Most azt válaszolom, nem biztos. Mit látok, ha az elmúlt né­hány év eredményeit lajstrom­ba veszem? Nincs szerződé­Jegyre várakozva Visszatérő utaspanasz, reg­geli bosszúság a ceglédi vasút­állomáson, hogy csupán egy, legfeljebb két pénztár műkö­dik. Pedig mindenki tudja, Az ország gazdasági telje­sítménye szűkre fogja a honi közművelődés perspektíváit. Persze eddig sem volt éppen jtllemzö, hogy a községi mű­velődési házak kapui előtt jobbnál jobb szakemberek ácsorogtak álláslehetőségre várva. Ma erre még kisebb az esély. Az elbizonytalanodó távlatok azonban jó alkalmat Icinálnak, hogy színre lépjenek azok is, akik a közművelődést valamiféle zavarosnak tekin­tik, ahol még érdemes halász­niuk. Csapda. — Szerettük volna a nagy­községi művelődési házat anyagilag vonzóvá tenni — mondja Kiss Mihályné ta­nácselnök-helyettes. Ha máraz épület rendbehozására nincse­nek meg a kellő milliók, leg­alább a benne dolgozók érde­keltsége nőjön. Ebből kiindul­va 20 százalékkal emeltük a béreket. Azt gondoltuk, így már tényleg vonzó lesz. — Amikor Korbély Csabá­vá, a ház megbízott igazgató­ja jelezte, hogy nem akar az intézményben maradni, szét­néztünk, akad-e az abonyi pedagógusok között rátermett ember. Jó néhányukkal be­széltünk is. de egyikük sem vállalta. Nem maradt más hátra, meghirdettük az állás­helyet. — Hány érdeklődő jelent­kezett? — Hét pályázó papírjai fu­tottak be. Találkoztunk velük személyesen, és meg kell mondanom őszintén, egyikü­ket sem tudtuk elképzelni az abonyi intézmény élén. Olyan persze volt, akinek a pályá­zat íölcsigázta az érdeklődé­sét, ám ő maga nem felelt meg a föltételeknek. Azt kér­deztük, vajon hol vannak a népművelők. — A hét között volt Sz. is? — Igen, közöttük volt Sz., aki magyar-történelem szakon v égzett, előbb egy ceglédi is­kolában tanított, de jelentke­zése idején, már Szolnokon dolgozott színházi közönség- szervezőként. Végül is rokon­szenves, reálisnak látszó el­képzelésekkel állt elő. Meg­nyugodtunk: na végre itt a megoldás. — A tanácsülés hozzájárult Sz. kinevezéséhez, és a szol­gálati lakást is megkapta. Minden ment a maga útján, éppen csak az okozott gon­dot, hogy Sz. már a legelső napon nem jelent meg a munkahelyén. Senki nem tu­dott róla semmit, s mikor ke­restük, másfél hét után de­rült ki, hogy kórházi kezelés alatt áll. Csakhogy Sz. még így sem tudott 8 nappal el­számolni. — Az a hír terjedt el, hogy Sz. öngyilkosságot kísérek meg. — Nem, ez nem igaz. — Hogyan folytatódik a történet? — A januári tanácsülés megvonta tőle a bizalmat. Egyébként felénk se nézett azóta sem. Elég nagy csaló­dást okozott nekünk ez a do­log, emberismeretből nem vizsgáztunk jelesre. — Időközben megüresedett a művészeti előadói állás is. — Amire V. jelentkezett. Ö eredetileg kirakatrendező, de szobrászattal is foglalkozik, a nagyatádi művésztelep veze­tője volt. Megkötöttük vele a szerződést, egy hétig dolgo­zott is, aztán eltűnt. Mindösz- sze egy távirat jelezte: vala­hol megbetegedett. Ezt a be­tegséget (több mint 20 napos távollétről van szó) semmivel sem tudta igazolni. így hát csöndben megváltunk egymás­tól. — Mi a következő lépés? — Üjabb pályázati hirde­tést adtunk fel, de eddig még nem jelentkezett senki. ★ — Szerintem az, hogy a közművelődés erőforrásai is mindinkább elakadnak, elő­csalogat a helyéről egy cso­mó komolytalan embert, akik aztán hosszabb-rövidebb idő­re bekapcsolódnak a szakmai kádermozgás folyamataiba — mondja Korbély Csabáné művelődésiház-igazgató. Ha valaki egy kicsit is reálisan látja a közművelődés mai helyzetét, az most kivár, nem mozdul. Nem fog bele vállal­kozásba és nem kezdeményez állásváltoztatást sem. — Egyre élesebb határt kell húznunk a valóság és a vá­gyak között. A tapasztalt nép­művelő manapság csak akkor cserél munkahelyet, ha a ré­ginél lényegesen jobb körül­mények közé kerülhet. Aki pedig nem gondolja ezt vé­gig, határoz és elindul, az szerintem tapasztalatlan, il­lúziókat kerget. — Egyáltalán • miért kell ide új igazgató? — Mert ez a beosztás a szabály szerint felsőfokú vég­zettséget kíván. És nekem nincs. Igaz, lehetett volna, hi­szen első nekifutásra bejutot­tam a tanítóképző főiskolára, ráadásul a félévi vizsgák na­gyon jól sikerültek. Mégis ab­bahagytam, mert tanulni meg rendesen fölnevelni a két gye­reket együtt nem lehet. Döntenem kellett, nekem me­lyik ér többet. — Ha jól tudom, az égvi­lágon senki sem tett szemre­hányást ezért a döntésért... — így van. Engem nem akartak kitessékelni a műve­lődési házból, külső hatás nél­kül jöttem ró, hogy az eddi­ginél nagyobb vagy jobb tel­jesítményre már nem vagyok képes. De más még képes le­het. Ezért aztán úgy másfél évvel ezelőtt el is mondtam a tanácsnál, hogy ha találnak egy szakképzett igazgatót, azon nyomban átadnám a helyet és mennék a könyv­tárba dolgozni. — De miért? Maradhatna művészeti előadó is. — Ilyet elképzelni sem tu­dok. Mégpedig azért, mert eb­ben az intézményben eddig nekem volt lehetőségem dön­teni. Jön az új ember, övé a lehetőség, de nincs hozzá kel­lő helyismerete. Szinte tör­vényszerű, hogy még ha nem is akarnám, ráerőltetném az elképzeléseimet. Óhatatlanul is gátolnám abban, hogy miha­marabb önállóvá legyen. És ez nem tisztességes. — Meddig tart ez az átme­neti állapot? — Az igazgatóváltás egy stabil időszakban simán lezaj­lott volna. De most, hogy a művelődési házak helyzete romlik, egy furcsa kis törté­net kerekedett ki belőle. Ügy tudom, a tanácsiaknak van valamilyen elképzelésük a to­vábbiakról. Persze ezt tőlük kellene megkérdezni. Az értesülések alapján az abonyi Emberek egy bizonyos hányada újra és újra kérdezi, hogy a nagyközségben miért nem tekintenek el a község­fejlesztési hozzájárulás, közis­merten a teho fizetésétől. A kérdés megválaszolására a helyi tanács szakigazgatási szervének vezetőjét, Varga Sándornét kértük fel. — A községfejlesztési hoz­zájárulás 1985 végén meg­szűnt, s helyette 1986-ban a településfejlesztési hozzájáru­lást vezettük be. A fizetendő összeget a tanácstestület in­gatlanonként évi 720, lakás­bérlet esetén pedig 504 fo­rintban határozta meg. — Eredetileg a fizetésre kötelezhető családok, illetve személyek száma 4600, a szá­mításba vett összeg pedig 3,6 millió volt. Mivel mind a jogszabály, mind a tanács- rendelet mentesíthet, illetve méltányossági elbírálásra adott és ad lehetőséget, az érintettek köre, s ezzel együtt az együttes pénzösszeg is csökkent. Tavalyelőtt 2,1, ta­valy 3 millió forintot köny­velhettünk el ezen a címen. A kérdéssel foglalkozó tes­tületi ülésen olyan döntés született, hogy a település­^ Arról a két ceglédi diák- ^ ról, akik a pinceklubban, ^ gitárkísérettel énekelték 3 erdélyi magyar költők ver- 3 seit, kétkedés nélkül hihet- ^ tűk, színésszé lesznek. Mi ^ mássá lennének?! Öt esz- ^ tendő telt el azóta, s egyi- ^ kük nevét március első fe­li lében több helybeli műsor- i plakáton kinyomtatták. — Tehát színésszé lettél? — Nem sokkal az erdélyi műsor után elkerültünk Ceg­lédről — mondja Bosznyai Jó­zsef —. de a Színművészeti Főiskolára egyikünket sem vették föl. Viszont bekerül­tünk a Nemzeti Színiház stú­diójába, ahol igencsak kemé­nyen megdolgoztattak ben­nünket. Több közös műsorral is megpróbálkoztunk, de ezek nem éltek soká. Micsinyei Karcsival egyre halványult a kapcsolatunk, ő aztán — még mielőtt véget ért volna a há­roméves stúdió — Békéscsa­bára ment le. Én elvégeztem a kurzust. — Utána pedig rögtön a Radnóti Színpadhoz kerültél. — A Radnóti Színpadhoz, ahol nem ígértek semmit. Mégis az elején főszerephez jutottam egy gyerekeknek szó­ló darabban. — Ez hogyan történt? — Számomra szerencsésen alakultak a körülmények, már amennyire helyénvaló itt a szerencsét említeni. A szín­házban éppen abban az idő­ben nem akadtak gyakorló fő­iskolai hallgatók, akik be- ugorhattak volna a gyerekda­rab megbetegedett főszereplő­jének helyére. így kerültem én sorra. Két próbával meg tudtam formálni a szerepet, ami határozottan jó indulást jelentett. — A nyári szünet után pe­dig... — Továbbra sem ajánlottak állást. Aztán pedig megjelen­tek a főikolai hallgatók is. Szeptemberben még behívtak a gyerekdarab főpróbájára. Ott derült ki: csupán ezért hogy nézzem meg. Már nem én vol­tam a főszereplő, sőt számom­ra még mellékszerep sem ma­radt. Egyetlen hang nélkül vették el előlem a lehetősé­fejlesztési hozzájárulás cí­mén befolyt összeget a VII. ötéves terv első két esztende­jében a már megvalósult is­kolabővítésre, majd a község ivóvízhozamának növelésére használják fel. Gondolom, afelől senkinek sem lehetnek kétségei, mennyire fontos mindkettő. Mivel az előbbi cél megvalósult, az 1988-ban és a következő két esztendő­ben befizetésre kerülő 720, illetve 504 forintokat a meg­felelő vízellátás megteremté­sére kell felhasználni. Erről nem tudunk és nem is sza­bad lemondani. — Miért? — Abonyban évente 70-80 új családi ház épül, s ezek mindegyikében fürdőszoba is készül, ami évről évre foko­zódó vízigényt jelent. Eddig sem volt elegendő vize a te­lepülésnek a működő kutak csökkenő hozama és a nö­vekvő igények miatt. Ezért a tervidőszak további éveiben a Mátyás király úton meg­fúrt kutakat mindenképpen üzembe kell helyezni, amihez a Köjál előírásai miatt költ­séges tisztítóberendezéseket szükséges beszerezni és fel­szerelni. — A jelenlegi árakkal szá­molva az összköltség előre­láthatólag 40 millió körül lesz, amiből évi 2,5 milliós településfejlesztési hozzájáru­lással számolva 1990. év vé­géig 7,5 millió jön össze. Mint sok máshoz, ehhez szin­tén igényelhető úgynevezett megyei céltámogatás, ám erre abban az esetben számítha­tunk, ha bizonyos összeggel a településünk is rendelke­zik. Lényegében ezért nem mondhatunk le a fizetésre kötelezettek pénzéről. — Ha már a vízről esett szó, milyen változást remél­hetnek a helyi strand majda­ni látogatói a másfél hónap múlva kezdődő szezon idejé­re? — A strand területén ta­lálható épület tetőzetének és külső falainak felújítására két évvel ezelőtt 1.7 millió forintot költöttünk, s most másfél milliót fizetünk ki. A május elsején esedékes nyi­tással egy időben üzembe he­lyezzük a nagy medence köze­lében felépült vízforgató be­rendezést, amely nemcsak az ottani vízfelhasználást mér­sékli, hanem , lehetővé teszi, hogy garantáltan tisztább. Vi- giénikusabb vízben lubickol­hasson minden felüdülni vá­gyó látogató. Gy. F. sem, nincs ismeretségem. Nem voltam képes azokban a helyzetekben dörgölőzni, ami­kor, ha megteszem, saját sor­som lendítettem volna.- Már­pedig ezek nélkül egy képe­sítés nélküli színész Magyar- országon nem jut messzire. — De kénytelen elindulni. — Csakhogy egyelőre nem tudom, merre. Várok, és haj­nalban kimegyek a Bosnyák térre. Tanácstagi beszámolók Március 21-én 17 órakor a 21-es körzet tanácstagja. Far­kas Károly, a Kinizsi úti ál­talános iskolában; 18 órakor a 34-es körzet tanácstagja, Ócsai Sándor, a Május 1- Ruhagyár­ban; a 46-os körzet tanácstag­ja, Hornyák Imre, a Talajja­vító Vállalatnál; a 53-as kör­zet tanácstagja. Magyar Lász­ló, a Bem József Szakmunkás- képzőben; március 24-én 16 órakor áz 58-as körzet tanács­tagja, Terjéki Antal, Kossuth Tsz; 18 órakor a 28-as körzet tanácstagja, Ottohál Vilmos, a Malom téri általános iskolá­ban; 15 órakor a 60-as körzet tanácstagja, Oláh István, Czá- rák-dűlői általános iskolában; március 25-én 17 órakor a 29-es körzet tanácstagja, Ol­dal László, a Kossuth Tsz köz­pontjában tartja beszámoló­ját. Fogadóóra Sós János, a városi tanács elnökhelyettese március 23-án, szerdán délután 2-től fél 7-ig fogadóórákat tart a városházán hivatali helyiségében. áruházak számára — öltönyö­ket, kabátokat. A Petőfi Népe február 12-i számában jelent meg Borzák Tibor Színvonalas megyei könyvek című könyvismerte­tője. amelyben bemutatja a Cumania, a Bács-Kiskun me­gyei múzeumok évkönyve ti­zedik, jubileumi kötetét. A kö­tetben megjelent Novak Lász­ló tanulmánya is. amelyben a három város — Cegléd, Nagy­kőrös és Kecskemét — hiva­tali rendszerét elemzi a 19. század közepéig. Az Élet és Irodalom feb­ruár 12-i számában olvastuk ár. Kőszegi Dénesné Tömör­kény Erzsébet Édesapám, Tö­mörkény István című válasz­levelét Vyrgha Balázs egy ko­rábban megjelent írásánál Eb­ben az író leánya néhány ér­dekes adatot is közöl Stein- gassner József és Stróbl Má­ria — Tömörkény István szü­leinek — Ausztriából Cegléd­re kerüléséről. A Somogyi Néplap február 13-i számában jelent meg a Miniszteri szemle az albertir- sai vasútállomáson című írás, amely részletesen beszámol Urban Lajos közlekedési mi­niszter február 12-én Álbert- irsán, az átépítés alatt levő vasútállomáson tett látogatá­sáról. A Magyar Hírlap február 19-i számában jelent meg a Kínálja az élet című írás a ta­nácstagok közszolgálatának mi­nőségéről. A cikk követendő példaként említi a Cegléden létrehozott tanácstagok klub­ját. ahol meghatározott idő­közönként módszertani mun­kamegbeszélésre jönnek össze a városi tanács tagjai. összeállította: Késik Lajos Sikeres koncert Varsányi László zongoramű­vész koncertezett a hét elején az abonyi Bihari János Zene­iskola hangversenytermében. Műsorában Schubert, Chopin, Debussy, Saint-Säens és Liszt szerzeményei csendültek fel. Nagy kár, hogy hasonló zenei élményben, esetleg évenként egyszer-kétszer részesülhet az abonyi, komoly zenét kedvelő közönség. Moz Cegléd, Szabadság Film­színház, szombaton és vasár­nap délután: BMX banditák (ausztrál kalandfilm). Este: Az utolsó csillagharcos (ameri­kai fantasztikus film). Szom­baton éjszakai előadás: Szu­permodell (amerikai krimi). A kamaramoziban: CHA- CHA-CHA (magyar film). A mesemoziban, szombaton és vasárnap, délelőtt és délután: Kis egyszarvú (japán rajz­film). ISSN 0133—260» (Ceglédi Hírlap) * V. S. Cegléd a hazai lapokban A Képes Űjság január 9-i számában jelent meg Gombos Jolán Csőd és kiút című ké­pes riportja Herceg Ferenc­cel, a Duna—Tisza Közi Álla­mi Építőipari Vállalat gazda­sági igazgatójával, amely vál­lalat a fővárostól kezdve Kis­kunhalason, Cegléden át egé­szen a déli határig mindenütt épített és épít lakásokat. A Telefon című üzemi lap január 13-i számában olvas­tuk, hogy a ceglédi városi kór­ház rendkívüli véradónapot rendezett a Telefongyár nagy- kátai gyáregységében. A Képes Űjság január 16-i számában látott napvilágot iWáíé Judit A néző élményre vágyik című írása a Népszín­ház műsorpolitikájáról, ,A cikk írója többek között összefog­lalja a ceglédi Kossuth Mű­velődési Központban a Nép­színház Háry János-előadá- sán szerzett tapasztalatait is. A Daily News február 4-i számában láttunk egy felvé­telt, amely Cegléd egyik kon­fekcióüzemében készült, ahol elsősorban exportra készíte­nek — közelebbről NSZK-be- li butikoknak és svájci nagy hisz a pénztárak mellett ha­talmas menetrendi táblák dí­szelegnek, hogy reggelente sok vonat halad át Cegléden. Mintha e menetrendet a pénz­tárrend nem akarná figyelem­be venni, az amúgy is „korlá­tozott” utasközönség a korlá­tok mellett taktikázik, hová álljon. Március 9-én, reggel 7.20—7.50 között a két műkö­dő pénztár mellett további kettőnél matattak a bélyegzői­vel. Tudom, arra szükség van, mert a kalendárium szerinti napot kell mutatnia a bélyeg­zőnek. A függöny maradt 20 perc után is, s nőttön nőtt az idegesség: mikor fut be a vo­nat, s melyik a pillanat, mikor hoppon marad az utas. A reklámban szerepel ugyan az elővétel, de aki naponta, esetleg két-három naponként kénytelen utazni, azt nem il­domos mégsem ilyen módon nevelgetni. Nem ingyenes szí­vességet kérnek az utasok, hi­szen elég borsos áron utazhat­nak. Akkor kívánatos a pénztá­rakat üzemeltetni, amikor sok az utas. Egyszerűnek tűnik, mégis szóba kell hozni, s to­vábbi lutrik elkerülése végett javasolható, hogy legyen ex­pressz pénztár: percek és vo­natok sora rohan el, mert va­lamelyik másik kolleginához kell a pénztárosnak odamen­nie, hogy a helyfoglalást kap­kodva tisztázza. Ha pedig len­ne ilyen, a Szeged, a Szabolcs, a Napfény és sok más helyje­gyes vonat leendő utasai há­romnegyed 8-kor nem idege­sítenék a mindössze Monorig utazgató embereket. Bízom b-nne, nem nagy ügy. S. D. r.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents