Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-15 / 63. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! /D-iOlXmd^uíL AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÄGR ES I ! XXXII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Ára: 1,80 forint 1988. MÁRCIUS 15., KEDD Ma Visegrádról Duna-expedícló ! Nemzetközi Duna-expedíció érkezett Budapestre az Amur nevű szovjet hajóval. A Nem­zetközi Duna-kutató munkakö­zösség és az Ukrán Tudomá­nyos Akadémia szervezte az ex­pedíciót azért, hogy a munka- közösség több mint három év­tizedes biológiai kutatásainak eredményeire alapozva, kilenc Duna menti ország szakembe­rei komplex kémiai, fizikai, biológiai, higiénés és halászati vizsgálatsorozatot végezzenek a Duna hajózható szakaszán. Ma Visegrádnál, az épülő vízlépcső nagymarosi térségé­ben folytatják a vizsgálatot. Az expedíció utolsó állomása Passau. Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Mihail Gorbacsov Belgrádiban Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és felesége a jugoszláv állam- és pártelnökség meghívására hétfőn a kora délutáni órákban Belgrádba érkezett. Péntek délig tartózko­dik jugoszláviai hivatalos baráti látogatáson. Útjára elkísérte Vagyim Medvegyev, az SZKP KB titkára és több tanácsadó. A belgrádi repülőtéren az IL—62-es különrepülőgépből ki­szálló Gorbacsovot. feleségét és kíséretének tagjait ünnepélyes külsőségek között Lazar Mojszov, az államtanács elnöke, Bos- ko Krunics, a JKSZ KB elnökségének elnöke, Marjan Ró­zsi cs, a szövetségi parlament elnöke, Branko Mikulics, a szö­vetségi kormány elnöke és más magas rangú személyiségek fogadták. Az SZKP KB főtitkárának ez az idei első külföldi útja. Először jár Jugoszláviában, ahol a Szovjetunióból utoljá­ra 1976-ban Leonyid Brezs- nyev tett ilyen jellegű láto­gatást. Mihail Gorbacsov az ünne­Keresve azt, ami összeköt Grósz Károly egyházi vezetőkkel találkozott A Minisztertanács elnöke az egyházak vezetőivel a Parla- y a, mentben Grósz Károly, á Miniszter- tanács elnöke hétfőn a ma­gyarországi egyházak vezetői­vel találkozott a Parlament­ben. A miniszterelnök elöljá­róban köszönetét mondott azért a támogatásért, amelyet az egyházak közéleti tevé­kenységükkel társadalmi-gaz­dasági törekvéseink megvaló­sításához nyújtottak az elmúlt időszakban. Miként hangsú­lyozta: a mostani eszmecse­re is várhatóan jelentősen hoz­zájárul ahhoz a hagyományo­san jó együttműködéshez, amely az állam és az egyhá­zak között az elmúlt évtize­dekben kialakult, kapcsolódik a kormány döntéseinek haté­konyabb előkészítéséhez, a kormányzati munka színvona­lának javításához. Grósz Károly a továbbiak­ban emlékeztetett arra, hogy legutóbbi ülésszakán az Or­szággyűlés jelentést hallgatott meg a kormány egyházpoliti­kai tevékenységéről, körvona­lazva a politikai törekvése­ket is. A miniszterelnök ez­úttal elsősorban a gondokról, a politikai folyamathoz szer­vesen kapcsolódó részkérdé­sekről szólt. Megállapította: társadalmi rendszerünk szi­lárd, politikai alapjai lehető­séget teremtenek hosszú távra meghirdetett programunk va­lóra váltására. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy az em­berek döntő többsége a szo­cializmus társadalmi viszonyai között keresi saját és család­ja boldogulását, a nemzet sor­sának jobbítását, gazdagodá­sát. Nagy nemzetközi rokon- szenv kíséri törekvéseinket — mondotta a miniszterelnök. (Folytatás a 2. oldalon.) pélyes fogadtatás után a re­pülőtérről belgrádi szálláshe­lyére, a Beli Dvorba hajtatott. Mutassanak nekem olyan országot, amelynek nincsenek problémái. Ha ilyen akad, ak­kor én innét, Jugoszláviából Moszkvába hazatérőben, nyomban odautazom. Mihail Gorbacsov ezekkel a szavakkal fordult hétfő dél­után a föderáció palotájában a szovjet—jugoszláv csúcs- lálkozó kezdetére várakozó újságírókhoz. A szovjet—jugoszláv csúcs­találkozó a tervezettnél fél órával későbben kezdődött el, mert a Belgrád felszabadítá­sáért elesett jugoszláv és szov­jet hősök emlékművének meg­koszorúzására indult Gorba­csovot a Knez Milos utcán összegyűlt tömeg lelkes ün­neplésben részesítette, s az SZKP KB főtitkára a gépko­csisort megállítva kiszállt autójából és elbeszélgetett az emberekkel. A szovjet—jugoszláv kap­csolatoknak mély történelmi gyökerei vannak — mondotta a főtitkár — ami pedig a leg­utóbbi évtizedeket illeti, együttműködésünk töretlenül fejlődött. Az egymás között folytatott politikai párbeszéd tartalmas, a gazdasági és ke­reskedelmi kontaktusok gyü­mölcsözők. Az együttműködést most ki kell terjeszteni a köz­társaságokra, tömegszerveze­tekre, az ifjúságra, a vállala­tokra. A mostani találkozó meg fogja szilárdítani mindazt, ami a szovjet—jugoszláv vi­szonyban eddig pozitív ered­mény, törekvés és tapasztalat. Üjabb és újabb ösztönzést fo­gunk adni ezek fejlesztésének. Éppen erről tárgyalunk most — mondotta Gorbacsov. Ne higgyék, hogy nem kap­nak tőlem választ, ha a nem­zetiségi kérdésről érdeklődnek — jelentette ki az SZKP KB főtitkára az újságíróknak. — A nemzetiségi probléma nap­jainkban sok országban felve­tődik — mutatott rá —, törté­nelmi távlatból kell megköze­líteni. Le kell vonni a tanul­ságokat. Sohasem késő a tör­ténelemtől tanulni. Jugoszlá­via és a Szovjetunió soknem­zetiségű ország. Ez egyfelől A SZOT elnökségének állásfoglalása A fogyasztói érdekek védelmében A Szakszervezetek Országos' Tanácsának elnöksége állás- foglalást bocsátott ki a Mi­nisztertanácsnak az áremel­kedések mérséklésére elfoga­dott irányelveiről. Az állás- foglalás rámutat: a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa február 19-i ülésén hangsú­lyozta, hogy érdekképviseleti, érdekvédelmi funkciójának igényesebb ellátásával is hoz­zá kíván járulni a belpoliti­kai stabilitás fenntartásához, a gazdasági, társadalmi problé­mák feltárásához. Ezért rendkívüli fontosságot tulaj­donít annak, hogy az árak emelkedése ne haladja meg az 1988-ra tervezett 15 száza­lékos mértéket. A SZOT elnöksége üdvözli a kormány irányelveit és erő­síti mindazokat a szándéko­kat, amelyek az árszínvonal növekedését a tervezett ha­táron belül tartják. Az el­nökség felhívja a szakszerve­zeti szerveket, központi ve­zetőségeket, a területi és vál­lalati szakszervezeti testüle­teket és tisztségviselőket, hogy társadalmi felelősségüket át­érezve segítsék elő az inflá­ció mérséklését. Felkéri őket, segítsenek tudatosítani, hogy a termelői árak indokolatlan emelése a vállalati közösség­nek is csak átmeneti hasznot hozhat, ezzel szemben súlyo­san károsítja a fogyasztókat, az egész szakszervezeti tagsá­got. A SZOT elnöksége ezért szükségesnek tartja, hogy tá­mogassák azokat a helyi és országos törekvéseket, ame­lyek a jobb minőségű és szer­gazdagság, másfelől az állami és egyéb szervek részéről nagy figyelmességet követel. Min­den nép olyan közösségben ér­zi jól magát, ahol minden té­ren — kultúra, nyelvhaszná­lat és egyéb területen — egyenjogú. Ahol ilyen szem­pontból zavar támad, ott gon­dok adódnák. Örményország­ban és Azerbajdzsánban nem arról van szó, hogy az ottani népek ellenzik a szocialista rendszert, vagy megkérdőjele­zik az SZKP politikai vonalá­nak helyességét, hanem arról, hogy bizonyos dolgokat na­gyon elhanyagoltak, s azok be­folyásunkon és hatásunkon kí­vül kerültek. Az SZKP KB főtitkára hét­főn délután a föderáció palo­tájában megkezdte hivatalos tárgyalásait Lazar Mojszovval és Bosko Kruniccsal. A napi- (Folytatás a 2. oldalon.) vezettebb munkát segítik, mert csak a jó minőségű, kor­szerű, takarékosan előállított termékek tömeges piaci jelen­léte segíthet az infláció meg­fékezésében. A szakszervezetek a meg­valósítás cselekvő részesei­ként tovább folytatják társa­dalmi ellenőrzési tevékenysé­güket, tapasztalataikat to­vábbra is a nyilvánosság elé tárják, hogy a közvélemény folyamatosan ismerje az árak alakulását és annak indokait. Ugyanakkor javasolják a kor­mánynak, az illetékes állami szerveknek, hogy az eddigiek­nél következetesebben és nyilvánosan járjanak el a tisztességtelen term,élői és ke­reskedelmi áralkalmazás és a fogyasztói érdekek megká­rosítói ellen. MÁRCIUS IDUSÁN H em hagy nyugodni az irkafirka, ame­lyet napokkal ezelőtt láttam a bu­szon. Talán nem is kellene különösebb jelentőséget tulajdonítani ennek, mégis újra és újra magam elé idézem az ülés támlájára vastag irónnal felrótt ákom- bákomot: Vesszen a Duran Duran! Éljen a Communards! A rongáló hajlamú ifjú így teszi közhírré, hogy a két jó hírű rockegyüttes közül a francia forradalmá­rokról elnevezett áll közelebb a szivéhez. Nem tudok szabadulni a kesernyésen iro­nikus gondolattól: ennyiben ki is merül a ma ifjúságának forradalmisága... Ez túlságosan egyszerű következtetés lenne, ámbár bizonyos, hogy a buszon firkáló fiatalembernek ennél több köze nem lehet hozzá. És másoknak, a társadalmi réteg­ződés különböző lépcsőfokain állóknak milyen a viszonyuk hozzá? Ezen már ér­demes mélyebben eltöprengeni. Kivált annak okán, hogy őszintén szólva a kor magyar ifjúsága nemigen tud mit kezde­ni olyan elvontnak látszó fogalmakkal, mint nemzettudat, hazafiság, forradalmi- ság. Ha visszatekint 1848. március 15-re, akkor még igen, de ha napjaink valósá­gában keresi a választ, akkor már nehe­zebb a dolga. A kor ifjúsága nem akar, nem tud for­radalmivá lenni, s ezt nem is várják tő­le. Gazdasági, társadalmi problémáink úgy hálózzák be tudatunkat, hogy az anyagi biztonság megteremtését, az egzisztenciális megkapaszkodást tűzik ki feladatul. Van, aki tudja, akarja ezt vállalni, van, aki nem. Van, aki a buszon firkál, vagy kon­certekre jár, lemezeket hallgat — persze ez is kell —, s ezzel megelégszik. Mások tanulnak, keményen megdolgoznak boldo­gulásukért, s ezért nem jut eszükbe a forradalmiság. De mondom, a kor, amely­ben élünk ezt nem is követeli meg. Társadalmunk, s benne egyéni sorsunk jobbra fordulásának útja ma reformokon keresztül vezet. Ennek felismeréséhez nem kell különösebb éleslátás. A ma valósá­gát megérteni és befolyásolni akaró fia­talok, elsősorban is az értelmiség, úgy ér­zi, hogy helyzetének javulása szorosan összekapcsolódik a változások előrehala­dásával. A társadalom valamennyi elemé­re kiterjedő átfogó reformlépésektől vár­nak mindent: a tudás és benne saját sze­repük felértékelődését, a nyilvánosság ki- teljesülését, a döntésekbe való szélesebb körű bevonást, a társadalmi kapcsolatok tisztázódását, az emberi, szakmai megmé­retés egyértelműbbé, teljesítménytől füg­gővé válását. így fogalmaznak az egyik folyóiratunk legutóbbi számában közölt tanulmány szerzői is, hozzátéve: „a fiatal értelmiség törekvései az értelmiségi klu­bok, egyesületek létrehozásában, a helyi társadalomban vállalt csoportos vagy egyéni szerep erősítésében, az ifjúsági szervezeten belüli önálló rétegmegnyilvá­nulásokat felvállaló struktúrák kialakí­tásában érzékelhetők.” A fiatal értelmiség kétségkívül nyomást gyakorol a társada­lomra, annak intézményrendszerére a re­formfolyamat következetes véghezvite­léért, képviselve ezzel egy tágabb közös­ség érdekeit. Valahogy így volt ez a le­gendás márciusi ifjak életében is. Lehet, hogy akkor ebben rejlik korunk forradal­misága? Igen, ez könnyen lehet, de még így sem tudunk mit kezdeni ezzel a fogalom­mal. Lám, a KISZ Központi Bizottsága is szakított ezzel. Az idén már nem rendez forradalmi ifjúsági napokat, a tavaszi hármas ünnepről való megemlékezéseket más keretbe akarja foglalni. Ahogy a szervezet egyik vezetője nyilatkozott er­ről: egy kiüresedett, nem egyszer lélek­telen automatizmussá váló rendezvényso­rozattól válnak meg. Elsősorban azért, mert a saját történetiségükből kiszakított ünnepek szépen illeszkedő sorozata azt jelképezte, sugallta, hogy a forradalmi cselekvés már nem lehet más, mint a na­pi helytállás a munkában, a közösségtől kapott feladatok tisztes végrehajtása. E koncepcióban a kritikusan fellépő, forra­dalmi mondanivalókra rezonáló ifjúság már nem fért bele. Szóval bajban vagyunk ezzel a foga­lommal, értelmezésével, ugyanúgy, mint magyarságunkkal, nemzettudatunkkal. Márpedig ezek nagyon is összefüggenek, nélkülük, s persze egy átfogó történelem- szemlélet nélkül, nem lelhetjük meg he­lyünket a világban, de társadalmunkban sem. Használni, tenni sem tudunk ennek hiányában. Igen ám, de Magyarországon nem nagy dolog — s ezért nehéz — ma­gyarnak lenni. Ez a státus ugyanis szü­letésünktől fogva jár nekünk, természe­tesnek érezzük. Az iskolában, otthon, vagy társaságban olykor dicső eleink ne­veit, magasztos történelmi dátumokat pu- fogtatunk, s ettől ideig-óráig jól érezzük magunl^at. Csakhogy sem az iskolában, sem otthon, vagy a társaságban nem ta­nítottak meg bennünket arra, hogyan vi­seljük méltósággal magyarságunkat. Kül­földön persze más. Ahogy autóba ülve elhagyjuk az országhatárt, mindjárt véd­telenné válunk, tartozni akarunk valaho­vá, s minden adandó alkalommal villo­gunk, tülkölünk a hazai rendszámú ko­csik láttán. Visszafelé, néhány kilométer­re a biztonságtól, a hazától, már csak a kifelé jövők jelzéseit fogadjuk, de nem válaszolunk ... Pedig milyen nagyszerű lenne itthon is jó magyarnak lenni! Szemérmességünk és a nemzet történe­tének intő példái akadályoznak ebben. Már-már görcsösen ügyelünk arra, hogy a nacionalizmusnak még a látszatát is el­kerüljük, de ezzel egyúttal elaltatjuk egészséges magyarságtudatunkat is. Egyik városunk tanácsi vezetője mesélte pél­dául, hogy a városháza homlokzatára, de még hivatali szobájába is szívesen kitűz­né a nemzeti lobogót. Megtisztelve és méltóságot adva ezzel az államigazgatás helyi színterének, ahol magyar állampol­gár a magyar hivatalnokkal ennek okán is jobban szót érthetne egymással. Ugyan mi bajunk származhatna ebből? H át sok mindent kell még tisztába ten­nünk, kivált a fiatalok fejében. Fe­lelős gondolkodásra, cselekvésre mozgósí­tani másként hogyan lehetne? Ez nem könnyű feladat, de a jövőért érzett ag­godalom megköveteli. Erre figyelmeztet­nek a békéscsabai elméleti tanácskozáson elhangzottak is: Az ifjúság felvált ben­nünket, ez a folyamat örök, emberi. Ká­ros lenne a magyar nemzet szempontjá­ból, hogy ez konfliktusokkal oldódjon meg. Ma teret kell biztosítani az ifjúság­nak ahhoz, hogy részese lehessen a gon­dok megoldásának és képviselhesse a sa­ját jövőjét, amely az egész nemzet jövő­jét jelenti. Kövess László A címfotó az isaszegi emlékművet áb­rázolja. Ünnepi összeállításunk az 5. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents