Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-11 / 60. szám
1988. MÁRCIUS 11., PÉNTEK Ifjúsági napok Tavaszi ünnepek Ilyenkor márciusban egymást váltják jeles történelmi évfordulóink. Érdekes módon éppen a tavasz, a megújulás hónapjában mozdult meg kétszer is a nép, a nemzet, hogy bizonyítsa: Nem vagyunk tunyák, szolgalelkűek, s ha talán akadtak is, akik előre látták, vagy csak sejtették, hogy a küzdelem nem éri el a célját, már a bizonyításért, a történelem, az utódoknak szánt példáért is vállalták, amit a kor parancsa diktált. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Városi Bizottsága ünnepi rendezvénysorozata az idén is március 15- ével kezdődik. Délelőtt 10 órakor történelmi játszóházzá változik át a városi párt- és tömegszervezeti székház nagyterme, ahol úttörők, általános iskolások lesznek a vendégek. Utána játékos poétikai vetélkedő kezdődik. A városi ünnepségre délután háromnegyed négykor kerül sor a szabadságharcos emlékműnél, ahol a városi pártbizottság, a KISZ, a társadalmi szervek és a fegyveres testületek képviselői koszorúznak, az iskolák diákjai virágokat helyeznek el. Ezt követően fél ötkor ismét a párt- és tömegszervezeti székházban folytatódnak az események, ahol történelmi-irodalmi emlékezést tartanak Köves Gábor előadóművész közreműködésével. Délután öt órakor a 2. Sz. Általános Iskolában is ünnepi eseményre kerül sor, ahol az iskola KISZ-alapszervezete átveszi magas kitüntetését, a KISZ KB vörös vándorzászlaját. Este hat órakor a víztorony melletti emlékműnél a 2-es és 3-as Sz. Általános Iskola képviselői tisztelegnek. Az emlékműveknél ezen a napon urnákat helyeznek el az új szabadságharcos emlékmű adományai számára, melyre más napokon a városi KlSZ-bizottsá- gon lehet csekket kérni. DUNAKESZI ^túiap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Fénycsövekből csöpög a víz Öt szoba lakhatatlan A pénz nem akadály Az országútról nézve lakható épületnek látszik a Gárdonyi Géza Szakmunkásképző Intézet diákotthona. Ám amennyiben a formája tipikusan az elmúlt évtizedekben kialakult lakódobozokhoz hasonlít, úgy a kivitelezés is napjaink, vagy már egy évtizede tipikus jelenségeit tükrözi. amely 1987. augusztus 1. lett volna, meghiúsult. Öt szoba lakhatatlan. Rontom-bontom Fantasztikus lódításnak tűnt voina valaha az, amit fehé- ren-íeketén kénytelen volt leírni a Váci Népi Ellenőrzési Bizottság néhány szakembere. A fénycsőarmatúrákból csöpög a víz. Már azt is nehéz higgadtan végiggondolni, hogy ezt a viszonylag fiatal, alig egy évtizede átadott épületet bármely pontján is fel kell újítani. Megállapították, hogy a diákotthon szerkezeti, statikai megerősítése nyomán a csőhálózat és a vizesblokk felújítása is szükségessé vált Vagyis, ha jól értjük ezeket a mondatokat, néhány ponton úgy erősítettek, hogy máshol megint bajt csináltak? De kik? Milyen szakemberek? A jelentés szerint korábban a városi tanács vb költség- vetési üzeme volt a kivitelező. Helyébe most a gödi Du- namepti Termelőszövetkezel ■építőipari főágazata lépett. A pénz nem akadálya annak, hogy határidőre felújítsák. amit fel kell újítani, magyarul ki kell javítani. Most is dolgoznak az építők, de az első műszaki átadási határidő, Tiszta vizet a folyóba Az iparosítás kedvezőtlen kísérőjelensége a környezet- szennyezés. Vegyszeres, szeny- nyezett vizek, folyadékok csordogálnak a folyók medrébe, károsítják az élőlényeket, mérgezik a halakat, védőintézkedéseket kell tenni egészséges ivóvizünk, egészségünk érdekében. A MÁV Járműjavító Üzeme is több százezer forint büntetést fizetett ki még három évvel ezelőtt, azután 52 millió forintos beruházással elkészítették a fizikai és kémiai ipari szennyvíztisztító berendezéseiket. Az úgynevezett szociális létesítményekből, az üzemi konyhából, az öltözők zuhanyozóiból ma még a városi csatornahálózatba kerül a szennyvíz, de a zsírokat, olajat. festéket, vegyszert tartalmazó ipari szennyvíz már megtisztítva kerül a Dunába. Képeinken: Romhányi Jó- zsefné (jobbra fenn) gombnyomással vezérli a tisztítóművet Bednarik Lászlóné laboráns (lent) a már megtisztított víz állapotát vizsgálja Azt jelentették a népi ellenőrök, hogy a továbbra is húzódó felújítás vaskos aktáinak áttekintése, a kérdés alapos tanulmányozása szükséges azoknak a szakértőknek a részvételével, akik máris újabb hibákat tártak fel. Elképzelhetjük az intézet diákjainak, tanárainak a han gulatát, akik az 1984/85-ös tanév megkezdése óta kénytelenek 1 eltűrni a műszaki munkálatok összes viszontagságait. Nem csoda, ha ezek után nem hisznek abban, hogy akár még az idén befejezik a hibák kijavítását a most itt dolgozók. Ki a felelős? A tipikus és sajnos gyakori esetek ismeretében az újságíró elgondolkozik azon, hogy egy-egy új ház építésekor va jón mit csinálnak a műszaki ellenőrök. Mert ugyebár a ház nem cipő, nem is gálaöftöny, amit kész állapotban vizsgálnak meg és vesznek át a gyári meósok. Az építési munkákat folyamat közben kell ellenőrizni. Azt kell vizsgálni, hogy milyen erősségű cementet használnak, az előírt tér vek alapján szerelik-e a vízvezetéket, a villanyt, a felszámolt költségek alapján használják-e az anyagot. Ezenkívül még számtalan el- lenőriznivaló akad, melyek miatt ott kell tartózkodni legtöbbet, ahol a munka zajlik. Mert utólag már nagyon nehéz kideríteni a bajok forrását, s eldönteni: ki a felelős értük? Nyilvánosság, több eszmecsere A közös érdek erőket mozdíthat Mellékletünk csak egy oldalon jelenik meg, s az is csak hetenként egyszer. Szigorúan kell emiatt rangsorolnunk. hogy a sok helyi információból melyik a sürgősebb. fontosabb, mi az ami várhat, amit sajnos végképp ki kell hagynunk, esetleg az érintettek sajnálatára. Műfajunk törvénye a rövidség, ezéi't sohasem tudunk elmondani mindent az adott témáról, s néha későn teszünk eleget annak az ígéretünknek, hogy egyik-másik részletére még visszatérünk. így vagyunk most a tanács január 28-i ülésével is, melyen a kormány munkaprogramjának helyi megvalósítása érdekében készült tervezetet hagyták jóvá. A kérdés talán megfogalmazódhat az olvasóban: — szükség volt erre? Érvekkel A választ azok az érvek adják meg, melyeket az előterjesztők fogalmaztak meggyőző mondatokkal. Ezek szerint a központi célokkal öszszefüggésben fontos feladatok várnak a tanácsokra, mivel- a nehezebb gazdasági körülmények között is megmaradnak a településfejlesztési gondok, tennivalók. Együtt dönteni Ezek megoldása nemcsak gazdaságilag, hanem társadalmilag is eredményesebb és demokratikusabb együttműködési formák keretében valósulhat meg. A tanács vezetői úgy vélik: fel kell tárni azokat a lakossági érdekeket, amelyek még mozgásba hozhatják a cselekedni kész erőket. Tovább kell bővíteni a közös vállalkozások körét, többek között a város telefonhálózatának bővítése, a vízvezetékek és utak építése miatt is. De ha ezeket az erőforrásokat kutatják, ha a város polgáraitól közreműködést várnak, akkor a véleményüket is ki kell kérni, mielőtt még döntésre kerülhet sor. Kulcskérdés a helybeli „kormány”, vagyis a tanács Seperjünk a házunk előtt! Lomtalanítási akció Legyen tiszta a város — kívánjuk általában, de ezzel még nem megyünk sokra. Adósa vagyok magam is valakinek, mert megígértem, hogy illetékes helyen felvetem a kérdést, amivel sokszor magam is küszködök, ha a tömbház kapuján kilépve szilárd vagy fémes tárgyat akarok a szemétbe dobni. Ilyenkor eszembe jut a slágerszöveg: „De hová, de hová tegyem?” A konténerben ugyanis nincs helye, mert tönkreteszi a hulladékot elszállító gépezetét. Amire nem értem rá eddig, kérdezem hát nyilvánosan f — hová tegyük a hulladék téglát, rozsdás kilincset, ördög tudja még miféle lomokat? A környezetvédelmi operatív bizottság — mert ilyen is van már — első ülésén a helyzet áttekintése után meghatározta a tennivalókat. Köztük legfontosabbljént, azt, hogy a tavaszi ünnépek előtt tisztává, széppé kellene tenni a várost. Azt kérik, hogy mindenki tegyen rendet a portája előtt, akár magánlakás tulajdonosa, akár üzem vagy közintézmény vezetője. Az új lomtalanítási akciót elsejétől huszonötödikéig szervezik. Nemcsak a felesleges tárgyakat, lomokat szállítják el ez alatt az idő alatt, hanem a lefűrészelt ágakat, s minden egyéb környezetszennyező, csúfító tárgyat is. Kérik, hogy a tulajdonosok, a lakók tegyék rendbe a járdákat, az árkokat, a zöldterületet. Vágják le a fák behajló ágait, ha szükséges, már a szép formák miatt is nyessék meg a bokrokat, sövényeket. A jelzett időszakban körze tenkgfá változik az . elszállítás ideje, amiről szórólapokon értesítik a lakókat. Huszonötödiké után a közterület felügyelők tartanak ellenőrzést a körzetekben. Mindez világos. Csak azt nem tudjuk még, mi az a „kommunális szemét”, amit tilos a „lomtalanítási anyag” közé rakni. meghatározó szerepének növelése — ahogy ez az előterjesztésből kikövetkeztethető. Megállapították, hogy a testületek munkáját a szocialista demokrácia széles körű alkalmazásával kell továbbfejleszteni. Ide tartozik, hogy a nagyobb jelentőségű terveket, fejlesztési célokat is meg kell ismertetni a választókkal, akik nemcsak passzív meghallgatok hanem minősítői is legyenek véleményükkel a* elgondolásoknak. A tanácstagokra az a feladat vár, hogy az eddigieknél többet forgolódjanak választóik körében, s ne csak értekezletek, hivatalos beszélgetések formájában, hanem közvetlen kapcsolatok fenntartásával is. Így talán megvalósulhat az az óhaj, hogy a testületi tagok, de mellettük a lakosság is rendszeres információkhoz jusson. Felkészülten örülünk annak a megállapításnak, hogy a lakosság minél szélesebb körét érdeklő előterjesztéseket és határozatokat többek között mellékletünk segítségével is terjeszteni kell, vagyis ahogy fogalmaztak: .......ennek érdekéb en a Pest Megyei Hírlap mutációját jobban, tudatosabban kell felhasználni.” Ez rajtunk eddig sem múlott, bár többször derült ki, hogy elmaradt az a tájékoztatás, amivel épp hogy a város lakóinak meg a tanácsnak segíthettünk volna. Ettől függetlenül meggyőző a jóváhagyott dokumentum, amely szerint a kábeltelevíziós rendszer helyi bővítésével is segítenek az információk gyorsabb áramlásán. Eddig még munkaerőhiányról volt szó a városban, de itt már megfogalmazódott: „...fel kell készülni az esetleges szerkezet-átalakítással járó felszabaduló munkaerő foglalkoztatásának megoldására. A feszültségek mérséklését hatékonyabb munkaerőirányítással elő kell segíteni. Amennyiben szükségessé válik, meg kell teremteni a közhasznú munkavégzés feltételeit.” Reméljük, hogy ez utóbbira nem kerül majd sor. Péntektől péntekic — Horgásznap. 12-én, 14 órakor a Dunakeszi Vasutas Horgász Egyesület tart közgyűlést a művelődési központ színháztermében. A többnyire férfiak által kedvelt sportot A Dunatáj szerelmese Halkan szólnak a fülemülék — Alföldi ember vagyok, csak tizenöt éve élek itt. De nagyon szeretem Gödöt, a Duna menti tájat — kezdte a felszólalását egy helybeli értekezleten Dániel Attila, aki szép, választékos beszédével bizonyította lokálpatrióta érzelmeit. Az utóbbi időben egyre kedvetlenebből megyek le a folyópartra, — jelentette ki. — Katasztrofális a pusztítás! Irtják a Liget-erdő ősfáit. Erőszakos parcellázásokat tapasztalhatunk, olyan helyen, hol értékes kanadai nyárfákat vágnak ki. — Alföldet említett? — Szólítottam meg a gyűlés után. — Honnét települt ide? — Messziről, még az Alföldnek is a peremvidékéről, Szabolcs-Szatmár megyéből. Az élettörténet eredete az a tipikus gond, amely a hazai táj felől a fővárosba vonzotta az embereket, már három évtizeddel ezelőtt is. Az otthon nem látható jövő, a hiányzó munkalehetőség, mely miatt az ifjúság évei már Budapesten múltak el. Közben tanult, villamosmérnök lett, ma az Országos Mentő- szolgálat osztályvezetője. — Mi vonzotta ide a Duna mellé? — Itt áll mellettem a tettes — mutatott kedvesen mosolyogva a feleségére. Ö ebben a községben született, itt ismerte a viszonyokat, így könnyebb is volt, meg szívesebben is teremtettünk magunknak otthont idehaza, ahol még mindig jó a levegő, tágasabb a tér. — Nézze! — folytatja aztán érezhető lelkesedéssel — nekem megéri az a 20-30 perces utazás, ami után még azt is elfelejtem, hogy Pesten dolgozom. Itthon nagyon jól ki tudom magam pihenni, s járom a gyönyörű partszakaszt. Sok idős, fővárosi ember járna jól, ha ide cserélné el pesti, lehet, hogy kis kalickának számító Iákását, amiért ott mégis milliókat kapna. — Csak azt sajnálom — vált aztán témát —, hogy ma már a múlté az a világ, melynek csak a maradványaiból sejtem, meg az apósom meséiből. hogy milyen lehetett ré-' gén. — A part menti kilométer hosszú sziget mellett strandok alakultak ki, csónakházak álltak, de ami ezekből maradt, mi már nem vigyázunk rá féltő gonddal. A pusztuló tájat lassan elhagyják a fülemülék, amiket mindig szívesen hallgattam, de már halkul az énekük, mert csak két-három példányuk maradt itt, s az is ki tudja, hogy még meddig. — És az Aíba-kert! — folytatja azután. — Ez az ősnádas, füves környezet, ahol az új tulajdonosok egy része, mondjuk a tíz százaléka, pusztít mindent maga körül. Az alföldi emberből lett gödi polgár aggódva beszél a Veszendő értékekről, aztán egy kis szünet utón megszólal. — Megírhatná, hogy ha egyszer majd kijut az ország a gondok mai dzsungeléból, akkor végre fejleszthetnék a Dunakanyar bal partját is, elkezdhetnék a 2-es főútvonal elterelő országútjának építését, mert bizony nagy és egyre nő itt a zaj. A gépkocsiáradatnak minden évben áldozatául esik két-három polgártársunk. Olyan emberrel beszélgetünk, akire mások szerint a tettek mezején is mindig lehet számítani. Ahogy ő mondja: ha két kapavágással szépíthet a község arculatán, neki már az is nagy örömet okoz. nyáron családi víkendezéssel is összekötő pecázások színesítik, jól érzik magukat a Vasutas Horgásztelep tulajdonosai, akiknek a környék rendezése miatt sok gondjuk-vitájuk volt az elmúlt időszakban. Ezért élénk eszmecsere vái’ha- tó a közgyűlésen. Az értekezlet fáradtságát este 7 órától a horgászbálon igyekeznek majd feloldani, várva a hölgyvendégeket, akikkel a Polárys együttes zenéjére táncolhatnak. — Verseny és vizsga. Ez is hagyomány már a József Attila Művelődési Központban. A mozgás szépségét tükröző társasági táncok versenyére, valamint a haladó tanfolyamok vizsgájára 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor. A műsorvezető: ismét He- gyesi István lesz. — Úttörők ünnepnapja. Szülők, gyerekek örömére szolgál, életre szóló esemény marad emlékezetükben a 3. számú általános iskola úttörő- és kisdobosavató ünnepsége. Helye a művelődési központ. Az első 16.30- kor, a második 17.40-kor kezdődik. 15-én kedden reggel 7.30- kor a felavatott csapatok ünnepi gyűlést tartanak. — Népszerű ismeretek. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat programjai közül kiemelkedik A Vág völgye című előadás 15-én, 14 órakor, Tompa Tibor szereplésével. 16-án 17.30- kor Kazi Zoltán beszél törökországi élményeiről. Mindkét programra a művelődési központ klubtermében kerül sor. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Erdősi Ágnes