Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
6 1988. FEBRUAR 6., SZOMBAT ZINHAZI LEVET. Ismeretlen ismerős Korai volna még bármiféle értékelést adni a folyó színházi évadról, de any- nyi azért megállapítható: az igazi revelá- ciókra, a nagy kiugrásokra, az országos szakmai és közönségsikert kiváltó teljesítményekre egyelőre várni kell. Jó ha tisztes eredményekről tudunk beszámolni. Sok csodálkozásra persze nincs ok; a színházak éppen elég nehézséggel küszködnek ahhoz, hogy az évad művészi munkája is megérezze e gondokat. Épp ezért számít különösen örvendetesnek, ha mégis akad egy-egy jeles vagy érdekes, vitára serkentő produkció. És az sem baj, ha ezek nem fővárosi színházakban találhatók. Az újságolvasó ember ma már természetes módon érdeklődik az egész ország ügyei idánt az élet igen sok területén. Rég nem igaz, hogy csak a legszűkebb környezetébon történőkre figyel, A televízió eleve rászoktatott bennünket a szélesebb kitekintés igényére. Miért lenne ez másképp a színházat illetően? Nos, az utóbbi napokban két olyan színházi élőadást ás láthattam, amelyekre nyugodt lélekkel rámondható: kiemel- kedöek, széles körben figyelmet érdemlők. Történetesen az egyikre Szolnokon, a másikra Győrben került sor, de ez legfeljebb annak meglepő, aki nem tudja, hogy számos vidéki színházunkban találkozhatunk alkalmanként bármely fővárosi színház produkciójával egyenértékű előadásokkal. Nem feltétlenül jobb egy adott színház egész évadbeli teljesítménye, mint a nagyobb lehetőségekkel, esetleg nívósabb színészgárdával rendelkező budapesti sztoM- zaké, — de egy-egy MttQvá,' emlékezetes bemutatót mindegyik vidéki színházunk minden egyes évadjában leket tar^ Iá! ni. A szolnoki színház (amely egyébként megyénk egyik legérdekesebb színházi _ programmal rendelkező intézményében, a gödöllői művelődési központban rendszeres vendég sok éve) egy ismeretlen mű dramatizálásával rukkolt ki. Nyugodtan mondhatjuk: világpremiert hozott létre. Az előadás ugyanis, Borisz Paszternák Doktor Zsivago című regényének dramatizált változata, egy olyan alkotást nyújt át a közönségnek, amely gyakorlatilag ismeretlen nálunk, noha 1956-ban fejezte be az író, miután kilenc évig dolgozott rajta. Orosz nyelvű kiadására nem kerülhetett sor, minden kiadó és folyóirat visszautasította. Ennek ellenére 1958-ban Paszternák irodalmi Nobel-díjá- nak indokolásában már ennek a regénynek az érdemei is benne voltak. Az olasz Feltrinelli kiadó -ugyanis abban az évben kiadta a művet, olaszul. Később angolul és németül is megjelent. Ismeretes. hogy Paszternák a Nobel-díjat nem vette át, visszautasította (ma már tudjuk: nem egészen a saját jószántából..,). Időközben a regényből film készült (nagyon eltorzítva a mű lényegét,, jószerivel csak egy szerelmi háromszög-történetre szűkítve a hatalmas. ívű regény körképét). Oroszul csak most kezd megjelenni: folytatásokban közli ez év januárjától a Novij Mir című folyóirat (az, amely 'annak idején elsőnek utasította vissza ...) A most látható előadás érdeme. azon túl, hogy az első dramsiizálás dicsőségét mondhatja magának, az' is, hogy egy rendkívül jelentős műről hoz hírt. A Doktor Zsivago tudniillik egv nagyjából két évtizedes: időszakot fog át: a század első éveitől a polgár- háború esztendeiig követi nyomon főhőse útját. Zsivago tipikus orosz értelmiségi, abból a fajtából, mint a klasz- szikus orosz nagyepika számom hőse. Végigszenvedi, vé- gigbolvongja a forradalom és Jelenet a Tragédiából: az egyiptomi szín. Lucifer: Derek a belső harcok megannyi Kati, Ádám: Lamanda László, Éva: Nyakó Júlia helyszínét, megmártózik mindenféle szennyben, vérben és nyomorúságban, hogy végül is úgy váljon meg az élettől, hogy nyugvópont, felhőtlen boldogság soha ne jusson osztályrészéül. Szikora János, a rendező és színpadra író egy személyben, a szinte megoldhatatlan feladatot a körülményekhez képest igen jól oldja meg; a szolnoki előadás megindító, szép munka és kíváncsiságot kelt a hamarosan magyarul is megjelenő regény iránt. A győri előadás egy nagyon jól ismert művet újít fel: Madách Imre Az ember tragédiája című klasszikus alkotását. De az előadás megtekintése után nem tudunk szabadulni az érzéstől: ezt a nagyon ismertnek vélt művet tulajdonképpen nem ismerjük eléggé. Illés István rendezése olyan gondolatokat, olyan ösz- szefüggéseket bont ki a szövegből, amelyek eddig is benne rejlettek, de valahogyan átsiklott fölöttük megannyi előadás. A bemutatót megelőzően sok riport, interjú foglalkozott egy merésznek tűnő ötlettel, hogy ti. Lucifert színésznő. Berek Kati játssza majd. Nagyon nem jól Ítélnénk meg ezt az előadást, ha csak ezt vennénk észre belőle. Az igazán érdekes ugyanis nem Lucifer neme, hanem a gondolatai. Az, hogy — az általam látott legalább húsz Tragédia-színrevitel közül most először — ez a bukott angyal egyértelműen az Ür társa, mégpedig azáltal, hogy benne testesül meg a nélkülözhetetlen kétkedés szelleme, az előrehaladáshoz, az Űr által létrehozott Mű működéséhez elengedhetetlenül szükséges hajtóerő, a vita. a semmit magától értetődőnek el nem fogadó keresés és kérdezés^ paenjalitápa( dubito ergo' süni, a "kételkedem," tehát vagyok megtestesülése ez a győri Lucifer, olyan ember (igen,' ember)j aki csak .azért, mert az Úr kezében van a hatalom és a dicsőség, nem hajlandó mindent kritika és kétkedés nélkül elfogadni. Az ellentmondás szelleme nála az ellentmondások egységének dialektikájává alakul. Arra int bennünket, mai nézőket, hogy merjünk a saját fejünkkel gondolkodni, hogy a tekintély elvét ne fogadjuk el az egyedül üdvözítő elvnek, s hogy legyen bátorságunk akkor is küzdeni, ha talán magunk is tudjuk: a siker nem feltétlenül garantált. ok-sok mindent újra- gondoltat velünk ez a győri Tragédia és ez a Lucifer. Azt nem mondanám, hegy az előadás minden ízében kifogástalan (gyönge például a szintén érdekes megoldás, a megkeítő- zött, fiatal és idős Ádámot és Évát bemutató rendezői ötlet színészi megvalósítása a fiatalok részéről; nincs elég erős kézben számos moUékszerep- lő sem), de az tény, hogy ezen a Tragédián muszáj eltöprengeni, muszáj szembenézni számos kérdésével. És lehet-e szebb feladata a színháznak, mint hogy megjobbí- tásunkat szolgáló kérdéseket tegyen fel nekünk? Takács István A kárhogyan is csűrjük- csavarjuk, bármenynyire is magyarázgatjuk, bizony kevesebből kell megélnünk és gazdálkodnunk, mint eddig. Az árak szép csöndesen kúsznak fölfelé, az állami költség- vetés pedig igyekszik mindjobban összehúzni a nadrágszíjat. Ezt a törekvést köztudottan erősen érzi a művelődési ágazat. Kevesebb jut az idén tanteremépítésre, az oktatási hálózat bővítésére, a színházak, mozik, egyéb kulturális intézmények és kutatóintézetek támogatására, valamint a könyvkiadás finanszírozására. Nemrégiben ezekről az anyagi gondokról nyilatkozott a televízióban a művelődési államtitkár is. Arra a kérdésre, hogy emelkednek-e a közeli jövőben a könyvárak, határozott nemmel válaszolt, majd hozzátette: ha a nyomda- és papírköltségek változnak, akkor az természetesen hatással lesz a könyvárakra is. Ez tehát annyit jelent, hogy miután többet költők élelemre, gyermekeim ruházkodására, fűtésre, világításra — egyáltalán arra, hogy éljek —, valamiről (sőt, több dologról) le kell mondani. S vajon mi az, amitől az emberek nagy többsége viszonylag könnyedén megválik? Egyszerű. Nem jár szórakozni, nem megy el koncertre, színházba és nem vásárol könyvet, vagy ha mégis, az eddiginél jóval kevesebbet. Tudom, ez a megállapítás nem igaz mindenkire, hiszen akadnak még olyanok, akik inkább az elemi szükségleteken spórolnak, de nem szállítják le művelődési igényeiket, nem mondanak le az olvasás gyönyörűségéről. Ennek ellenére nehéz helyzetbe kerültek a könyvkiadó és -terjesztő vállalatok, s jövőjük körül egyre szaporodnak a kérdőjelek.i A hogyan tovább- ról beszélgettünk Drucker Tiborral, a Könyvértékesítő és Könyvtárellátó Vállalat igazgatójával. 1 — Nem adjuk föl! — fogalmazta meg lakonikus tömörséggel véleményét az igazgató — Nem adjuk föl még akkor sem, ha sokan sugallják: most a visszavonulás az egyetlen kiút. Egy sportból vett, aktuális hasonlattal élve, nem győzhet az a focicsapat, amelyik csak védekezik. Pedig a mi helyzetünkben ez tűnne logikusnak, hiszen mintha minden felelős ember megfeledkezne arról, hogy szellemi háttér nélkül hiú álom lehet csak a gazdasági kilábalás. Most azonban úgy látszik, mintha a magyar társadalomnak mégsem kellene a kultúra. A piacgazdálkodás minden vonulatán — így a kulturális szférában szintén — egyre kevesebb az ellenőrzés, amelynek rossz hatásait nem védik ki, holott még a tőkés rendszer is feladatának tartja a művelődést érintő negatív hatások megszüntetését. ® Milyen konkrétumokra gondol? — Ismerik a videó-erőszak terjedésének következményéit és tesznek is ellene. Mostanában például modellértékű lehet ebből a szempontból nálunk a Kobra című film. A sajtó ugyan egyértelműen elítélte a bemutatást, de meg kell nézni, mekkora tömegek állnak a mozik előtt. Az embereknek sajnos ez kell — s ez a filmforgalmazásnak is, hiszen nyereséget akar! Ám érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy mivé válnak ilyen modell alapján a meglevő és eljövendő kulturális értékeink. Mi történik, ha az élet minden területén a pénz kerül előtérbe és a kultúra a szó minden értelmében áruvá lesz? Bőszen az értéktelen, csak az ösztönöket borzoló filmek mellett sok egyéb ellen is támadást lehetett és kellett volna (és mindinkább kellene!) indítani. © Ilyen alapon jobb, ha nem is látjuk az út végét... — Az MSZMP KB mellett működő művelődéspolitikai munkaközösség 1984 októberében megfogalmazott egy állásfoglalást. Mostanában sokat forgatom. Figyeljen csak! Idéjzetj: ..A népgazdaság teherbíró' képessegének figyelembevétele és a hatékonyabb gazdálkodás követelményei mellett is alapvető társadalompolitikai érdek a művészi alkotó munka, a kulturális nevelés és fogyasztás állami pénzügyi támogatásának fenntartása.” Aztán még egy további, elgondolkodtató kitétel: „A jövedelmezőség, az önfinanszírozás egyes területeken indokolt érvényesítése sem adhat ürügyet a kommerciali- zálódásra. az izlésrombolásra, az eszmei és minőségi engedményekre. Vissza kell szorítani a kulturális szabályozó rendszer korszerűsítésével kapcsolatos döntések végrehajtása során tapasztalt káros jelenségeket.” Nos, jelenleg minden ellentmond az 1984-ben megfogalmazottaknak. Pedig nem lehet a kultúra általános céljait teljes egészében eldobni. Nálunk viszont most egyik évről á másikra szüntetik meg a kulturális támogatások rendszerét. Mi lesz így például a kortárs magyar irdalom forgalmazásával? Hiszen azt mindenképpen dotálni illenék. Számomra döbbenetes volt a KSH múlt évről szóló jelentése. Az adatokban — emlékezetem szerint először — az a szó, hogy kultúra, egyáltalán nem szerepel. Az egyik alcímben említik az oktatást és ki is térnek a számszerű ismertetésre, ám ellentétben az eddigi gyakorlattal, sem a megjelent könyvek számáról, sem a színház-, mozi-, múzeumlátogatók arányáról nem tudósítanak. Tavaly még volt ezekről néhány sor. A tények tehát azt igazolják, hogy a kultúra egyáltalán nem fontos, teljes mértékben kiesett az oiszág vezetőinek látóköréből, pedig a kiművelt emberfőkre igazán napjainkban és a közeli jövőben lesz szükség. © Bizonyára ezt szintén a művelődés oldaláról közelíti. Mondana példákat? — Nem arról van szó, hogy ne adják ki például a Tarzan- köteteket. A most megjelenő kommersz müvek között ez még a tinédzser korosztály romantika iránti igényét elégíti ki és közel sem olyan káros, mint sok más társa. A tisztességes emberek felelősségére kell apellálnunk, hogy segítsék ellensúlyozni, szabályozni azokat a negatív hatásokat, amelyek a pénz utáni hajsza eredményeként következnek be. Az úgynevezett aluljáró-irodalommal szemben szükségünk van íróink igényes alkotásaira is. No meg arra. hogy a kiadók ne elsősorban Rádiófigyelő AZ OTTHONÁBAN. A dombtetőn álló házon belül hófehér falak, kevés bútor, néhány kép, könyvespolc, ci- comátlan paraszti, természetesség nagyvárosi környezetbe oltva. Ízlés és mérték, derűs harmónia jellemezte Reich Károly egész környezetét. Akárcsak egy hófehér rajzlap, rajta dallamos vonásokkal felírva a kép. — Nem gondoltam fiatal koromban, hogy a rajz, a vonal lesz a mesterségem. A Balaton mellett, Szemesen születtem, apám bognár volt. Egy ízben majdnem szobafestőnek csaptam fel, de jó sorsom boltosinasnak szegődtetett el — mondta beszélgetés közben. A bolt Karádon volt, ahol nagyapja a kocsifányező- és szíjgyártómesterséget űzte. Itt barátkozott meg a lovakkal, melyek visszatérő motívumai művészetének. Akkor is, a készülő lapjait forgatva, legtöbbjük büszke méneket, játékos csikókat mutatott. Kettesben, hármasban, lágyan összehajolva; olykor szelíd tekintetű hajadon, olvasó fiú, szerelmespár társaságában. Pályája úgy kezdődött, hogy a bolt egyik emberének megakadt a szeme az egyik rajzán, mire áthelyezték a fővárosba a vállalat reklámosztályára. Ezt követte a főiskola, majd a háború, s ismét a tanulás. Domanovszky, Korecs- ni és Hincz hatott rá legjobban. Témái szerint rendkívül gazdag és változatos művészetének a színképe. A beszélni tanuló kisgyerek számára készülő leporellótól Füst Milán két drámájáig, a gyermek- és felnőttirodalom színe-java. Csak találomra emelhetjük ki a nagyszerű színekben pompázó Bartók gyermekképeskönyvet, a sajátos hangulatokat közvetítő Krlezsa-balla- dákat vagy pedig a Gesta Ro- manorum nagyszerű lapjait. Az otthonában tett látogatásra emlékezve, hadd írjuk le az akkor sebtében megfogalmazott ars poeticáját, miszerint mint illusztrátor, életében soha nem akart egyé- nieskedni. Szándéka szerint, figyelembe véve az olvasót, elsősorban az irodalmi anyaghoz igazodott, mivel a feladat szabja meg a technikát, a rajzi megoldást. Azt a technikát, amelynek nem szabad öncélúan hivalkodnia. Az egyszerűséget tartotta szem előtt, ami természetesen nem jelentette a kifejezés leegyszerűsítését. Könyveiben lapozgatva valóban szinte mindegyik más és más. Természetesen Reich Károly egyéni művészetének határain belül. Közös bennük a gazdag képzeletvilág, a gyermekkorból hozott mesei fantázia. A STÚDIÓBAN. Fönteb- biekben a művész otthoni környezetéből igyekeztem ízelítőt adni éppen abból az alkalomból, hogy a rádió a nemrég elhunyt nagyszerű grafikusnak az emléke előtt adózott egy régebbi felvétellel, amikor is^ Reich Károly a stúdióba látogatott, s gyermekolvasói kíváncsi kérdéseire igyekezett munkásságáról vallani. Talán éppen az ragadott meg leginkább, hogy éppen az őáltala oly híven szándékolt népi hangok menynyi rokonszenvet váltanak ki az ifjú olvasók körében. A hozzá intézett kérdések többsége közvetlenül vagy közvetve ezt mutatta. Az adásból kitetszett, hogy ez az embernek is elragadóan rokonszenves művész mennyire otthon érezte magát ebben a társaságban, mely rajongva figyelt Karcsi bácsi minden szavára, nem mulasztva el azokat a pillanatokat, amikor némi képet nyerhet az alkotás varázslatos titkairól. Mindvégig úgy érztem, hogy Reich Károly nemcsak az otthonában. hanem a stúdióban is vendégszerető házigazda. Szombathelyi Ervin a lektűröket kívánják megjelentetni. Az eddig elmondottak ellenére sem vagyok azonban pesszimista. Szerintem rövid időszakról van szó — csak éppen a hatása tart majd sokáig. © Mit jelent az anyagias szemlélet a könyvkultúrára lebontva? — Elsősorban az irodalom tényleges értékrendjét veszélyezteti. Veszélybe kerülnek a kortárs és klasszikus irodalmi alkotások, holott ezeket még Nyugaton js támogatják. A dotáció nálunk egyik napról a másikra megszűnt, s a kiadók kénytelen-kelletlen visszaadják az alkotóknak az igényesebb műveket, mondván, azokat úgy sem veszik meg, más kell az olvasónak. Veszély fenyegeti a szak- é3 tudományos irodalmat is, hiszen a kiadás tényleges költségei nagyon megemelik az árakat, s akiknek ezekre a kötetekre lenne szükségük, mind nehezebben tudják majd megfizetni. A kulturális vállalatok jelenleg éppen úgy ki vannak szolgáltatva a magyar bank- rendszer törvényeinek, hitel- politikájának, mint bármely más gazdasági ágazat. Erre azonban a kulturális területet az illetékes szakminisztérium nem készítette fel. Tőlünk például tavaly visszamenőleg vontak meg 20 milliós támogatást. December végén közölték velünk, hogy megszűnik a 70 milliós bankhitelünk és szanálni kell a vállalatot. Más kérdés, hogy hat nap alatt sikerült pénzhez jutnunk ... © Hogyan tud helytállni a Könyvért ebben az esztendőben, a megváltozott körülmények között? — Nyereséggel zártuk az elmúlt évet. ám most olyan piacgazdasági1 helyzetbe kerültünk, amilyenre a tőkés világban sincs példa. Ugyanakkor, női utíflf kőííjAtárellátők is vagyunk, a tényleges értékeket kell biztosítanunk, hiszen a biblotékákban még él a valódi művelődési igény. Föl kell készülnünk arra, hogy hosszabb távra tudjunk finanszírozni, mert másként nem tudjuk beszerezni a megfelelő számú kötetet. Tavaly hét százalékkal nőtt a könyvtári beszerzések mértéke, ám más volumenben csökkent. Az idén még rosszabb lesz a helyzet és csak abban reménykedhetünk, hogy a tanácsok, a szakszervezetek megóvják a hanyatlástól a hozzájuk tartozó könyvtári hálózatot. Mindenképpen meg kell keresnünk az együttműködés megfelelő formáit, lehetőségeit. mind a társadalommal, mind a kulturális vállalatikkal. Csak így tudjuk megőrizni a valódi értékeket. © Mindez hogyan érinti majd a vásárlót? — Bízunk abban, hogy az olvasás és a könyv iránti igény megmarad, bár a romló életszínvonal nehéz próba elé állít bennünket, akár az olvasót és a vásárlót. Az érdeklődés fenntartása érdekében a legjobban rászoruló — anyagi helyzetük és kulturális érdeklődésük miatt halmozottan hátrányos helyzetű — rétegek (nyugdíjasok, műszaki értelmiségiek, pedagógusok, népművelők) számára kedvezményes akciókat tervezünk. Növeljük a fél áron forgalmazó boltjaink számát Budapesten és vidéken egyaránt. A könyvtári ellátásban továbbra is a minőség javítására, a szolgáltatások bővítésére törekszünk. A szövetkezeti könyvesboltok forgalmát folyamatos és gyors szállítással segítjük. Az a fő célunk, hogy az előttünk álló nehéz esztendőkben ne csak megőrizzük a vásárlókat, hanem kulturált kereskedői magatartással tovább bővítsük, szélesítsük a könyvszeretők táborát. Jelszavunk változatlanul: menekülés előre. Mint mondottam, szeretnénk ió kereskedők lenni, ám úgy, hogy ez összhangban legyen művelődéspolitikai céljainkkal, az értékek védelmével. Körmendi Zsuzsa A jelszó: menekülés előre! A könyvi erjesztés kérdőjelei
