Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-27 / 49. szám

8 %?£Man 1988. FEBRUÁR 21., SZOMBAT Fűtik az utcát a lakótelepen Nyitott ablakok mellett Szigetszenlmiklóson számtalan lakó próbálja elvi­selhetővé tenni otthona hőmérsékletét úgy. hogy nap­hosszat tárva-nyitva tartja az ablakát. Akkor, amikor rádióban, televízióban, sajtóban mást se hall, olvas az ember, mint azt: erre sincs pénz, arra sem futja. Ugyanakkor a lakásokban huszonnyolc, harmincegy fo­kot mutat a hőmérő higanyszála, s a lakók jobb híján az utcát melengetik. Igen ám! De ki vonható ezért felelősségre? Eleget fagyoskodtunk tavaly télen Adott egy lakótelepi ház Szigetszentmiklóson, a Bajcsy- Zsilinszky úton. Nemrégen költöztek be a boldog tulaj­donosok, s élvezhetik, élvezik a meleget. A földszint egyik lakásában él Erdei Ferenc: — Nálunk nemigen van a hőmérséklet huszonhat fok alatt. Nem is baj, mert ta­valy annyit fagyoskodtunk, hogy most inkább örülünk a jó melegnek. Legfeljebb gyak­ran nyitjuk ki az ablakot, (Hm!) A harmadikon azonban már harmincegy fokot mértek nemrégiben Ily és Istvánék. Azt mondják, náluk majdnem mindig nyitva van az ablak. Télen’. — Miért van erre szükség? Nem Jelesleges luxus az utcát fűteni ilyen gazdasági hely­zetben? — kérdeztem az Épí­tőipari és Kommunális Üzem vezetőjét, Szilasi Lászlót. — Valójában nem az a baj, hogy ezekben a lakásokban túl meleg van, hanem az, hogy ugyanakkor máshol hi­degre panaszkodnak a lakók. S ahhoz, hogy azokban az otthonokban, ahol különböző okok miatt hideg van, felvisel­hető legyen a hőmérséklet, jobban kell fűtenünk. így egyes helyeken a meleggel, másutt a hideggel van bajuk az ott élőknek. Szabályozni pedig nem tudják a hőmér­sékletet. Valamikor, úgy más­fél évtizeddel ezelőtt takaré­kossági szempontokra hivßt-, kozva „kitalálták” az úgyne­vezett egycsöves fűtési rend­szert a korábbi kétcsövessel szemben. Ez a kétcsöves meg­oldás alkalmas volt arra, hogy túlfűtés esetén a? egyik csövet lezárják, s csak a má­sik üzemeljen. A lakások el­helyezkedése, szigetelése, tá­jolása erősen befolyásolja a hőmérsékletet. Ez a városrész egy kecskeméti lakótelep min­tájára épült, s majdnem biz­tos vagyok benne, hogy még r radiátorok számát is az ott szerzett tapasztalatok alapján tervezték meg. Arra nem gon­doltak, hogy itt más az épüle­tek tájolása, nem gondoltak arra, hogy a szélső otthonok­ba több radiátortagot helyez­zenek el, mint a középsőkbe. Ezek tervezési hiányossá­gok. Persze, a mi üzemünk is ellentmondásos helyzetben van. Valamikor úgy képzel­ték, hogy itt háromezer lakás épül fel. Amikor az elsők el­készülték, megépítették hozzá a távfűtőművet, akkora ka­zánnal, amely a háromezer lakáshoz kell! Azután változ­tak az idők, változott a gaz­dasági helyzet, s kiderült, jó, ha ezeregyszáz lakás felépül. Így a korábban üzembe he­lyezett kazán csak félig van kihasználva — jobb esetben. Az állandó ki- és bekapcsolás, elzárás és újraindítás miatt csökken a berendezés élettar­tama. Ily módon többszörösét kell karbantartásra fordíta­nunk, mint amennyit eredeti­leg terveztünk. Ugyanakkor mindig az volt a döntő szem­pont, hogy olcsóbb legyen a beruházás. Itt is kispóroltak valamit a kivitelezésnél, amott is, s a végén többe kerül az üzemeltetés, mintha a drá­gább megoldást választották volna. Nem szabályozták be jól — Ezek szerint a szóban forgó lakásban azért van túl meleg, mert csak úgy tudják más, előnytelen fekvésű laká­sokban biztosítani a szüksé­ges hőmérsékletet. — Igen, de van itt más is. Nemrég adták át ezt az épü letet a kivitelezők, s amíg a garanciális idő le nem jár, mi nem nyúlhatunk a rendszer­hez. Tudunk arról, hogy vol­tak olyan részek, ahol egy­általán nem volt fűtés, s itt sor került egy szakasz kicse­rélésére is. De azt hiszem, igazából az a gond, hogy a kivitelező PÁÉV nem szabá­lyozta be á fűtési rendszert. — Lehetséges ez? — kér­deztem a Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat szavatos­sági ügyekkel foglalkozó mun­katársától, Nagy Sándornétól. — Az épület műszaki át­adására ugyan nyáron került sor, de az elképzelhetetlen, hogy úgy adtuk volna át, hogy nem szabályoztuk be a rendszert. Ez a lakhatóság egyik feltétele. Persze igaz az is, hogy a beállításhoz valódi tél kellene legalább mínusz tíz fokkal, s idén eddig ilyen legfeljebb, ha éjszaka volt. S van még egy dolog. Mi akkor nézünk utána a hibáknak, ha azt bejelentik a lakók vagy az OTP. Márpedig hozzánk nem érkezett olyan panasz, hogy túl melegek lennének a laká­sok. Varga András, a ház közös képviselője ezzel kapcsolatban a következőket mondta: — Igazából nem az a baj, hogy meleg van. Inkább le­gyen meleg, mint hideg! Mert ha sokat panaszkodunk, még képesek annyira csökkenteni a hőmérsékletet, hogy a végén fázni fogunk. Szigorú előírások léptek életbe Tavaly januárban fggn ijjfei- gorú hőszigetelési előírások léptek életbe. Ekkor határoz­ták meg, hogy a lakótelépi lakásoknál a távfűtők kötele­sek a konyhákban és az elő­szobákban 16 fokot, a szo­bákban, lakóhelyiségekben a 20 fokot biztosítani. Ha ennél alacsonyabb a hőmérséklet, joggal berzenkedik az ember, s inkább annak örül, ha kicsit feljebb kúszik a hőmérő hi­ganyszála. Az azonban elgon­dolkodtató, hogy harminc fok van. A távfűtő azért melegít ennyire, hogy az előnytelen fekvésű, de ugyanahhoz a hőközponthoz tartozó lakások ban is jól érezzék magukat a lakók. Az építőipari vállalat pedig nem ad úgy át lakáso­kat, hogy ne szabályozná be a rendszert. Ügy tűnik tehát, mindenki jót akar, sok helyen mégis az utcát fűtik, s az ablakon át repül ki a pénz. Ami viszont nemcsak a mai gazdasági helyzetben, hanem józan ész­szel gondolkodva, még a Kánaánban sem engedhető meg. Fiedler Anna Mária Beiratkozni a nagy történelembe Mit akar a kókai baráti kör? Három focipálya, három ját­szótér, százhatvan négyzetmé­ternyi díszkőburkolat az is­kolaudvarra. Háromszáz köb­méter szemét leszállítása a te­mető környékéről, s ugyaneny- nyi föld került a hulladék he­lyére, egy autóparkoló építé­séhez. Szép eredmények egy esztendő leforgása alatt egy olyan településen, mint Káka. Ám, akkor igazán értékelhető mindez, ha hozzátesszük: a gyarapodás nem a tanácsi költ­ségvetést terhelte, hanem a ta­valy április végétől működő kókai baráti kör tagjainak agilitását dicséri. Nehéz kezdet, fél siker — tartja az újkori mondás. Ez a baráti körre feltétlenül igaz. Alighogy megalakultak és a településen régóta nem ta­pasztalt aktivitással dolgozni kezdtek, levelek, beadványok sora született ellenük, a leg­különfélébb helyekre címezve. Az ok; törekvéseik keresztez­ték egy kókai ember terveit, aki magán kertmozit működ­tetett és italt árult nyaranta azon a helyen, ahol később a baráti kör sportpályát alakí­tott ki. Beadványok sora Az ügy végül meg nyugta­tóan zárult. A feljelentések, beadványok alaptalannak bi­zonyultak, s nem is tudták kedvét szegni a frissen ala­kult baráti kör tagjainak. Sőt, a közelmúltban megrendezett közgyűlésükön olyan lelkese­dés mutatkozott céljaik iránt, amely sokakat meglepett. — Ötvenötén alakítottuk a kört. mára már jóval három­száz fölött van a tagok, illet­ve a pártolók száma — mond­ja Laczkó István, a kör elnö­ke. — A tagdíj 100 forint egy esztendőre, míg a pártoló ta­gok tetszés szerinti összeggel támogathatják céljainkat. Eb­ben eddig a felső határ, a leg­magasabb befizetés tízezer fo­rint volt. — Az egyéni boldogulásért, a pénzért folytatott hajsza mind­inkább elidegeníti az embere­ket. S ilyen jelek már faluhe­lyen is mutatkoznak. Miként lehetséges, hogy Kákán több százan még pénzt is áldoznak azért, hogy környezetükért társadalmi munkát végezze­nek? — Egyre inkább tisztában vannak az emberek a helyi ta­nácsok sanyarú anyagi hely­zetével, mi az, amire nincs fe­dezet és energia. Azt is tud­juk, hogy miként maradnak magukra gondjaikkal a vá­lasztott vezetők a különféle társadalmi szervezetekben. — Ezért döntöttek úgy, hogy nem a már működő szervezeti formák valamelyikéhez, a ta­nács vagy a Hazafias Népfront településfejlesztési akcióihoz csatlakoznak, hanem egy me­rőben új kibontakozási for­mát keresnek maguknak? — Igen, de ez természete­sen nem jelent semmiféle szembenállást. Az iskolaudvar rendezéséhez például a cemen­tet és a sódert a tanács adta, az eszközöket, a munkát és a pénzt a baráti kör. Hajdani KISZ-esek — Amikor érdeklődtem ká­káinktól a baráti körről, egy néni azt mondta: a régi KISZ-esek ébredtek fel Csip- kerózsika-álmukból... — Kókán a hetvenes évek elején-közepén pezsgő, igazi KISZ-élet volt — válaszol Laczkó István. — Politizál­tunk, klubunk volt, hegyeket tudtunk volna megmozgatni, és sok mindent alakítottunk is akkoriban a falu képén. Az­után lassan kiöregedtünk, csa­ládot alapítottunk, jöttek a felnőttélet hétköznapi gond­jai. Helytállni a munkahelyen, fedelet építeni a fejünk fölé. S közben az utánunk jövő ge­neráció már nem igényelte a mienkhez hasonló KlSZ-szer- vezetet. — Eltelt másfél évtized. Felépültek a házak, megnőt­tek a gyerekek, elmúltak a fiatalkori gondok, s most már jobban van idő a környezettel is foglalkozni. — Valóban, és azt szeret­nénk, ha fiaink, lányaink a mainál szebb, komfortosabb környezetben élnének. Tavaly nem sokat foglalkoztunk az­zal, hogy a baráti kör munká­ját adminisztráljuk. így is ösz- szejött vagy másfél millió fo­rint értékű társadalmi munka. A közgyűlésen rendkívüli felajánlások születtek. Az amúgy is aktív nyugdíjasklub például százezer forintot aján­lott fel. Tévedés ne essék! A klubtagok nem idős kókai mil­liomosok, általában igen sze­rény nyugdíjjal rendelkeznek. Ám, ha a baráti kör vásárol­na egy autóbuszt, ők fejen­ként ezer forinttal járulnának hozzá a költségekhez. Erre összesen százan ajánlották a százezret. Már ott elhangzott, hogy egy ilyen jármű üzemel­tetése, fenntartása meghalad­ná a baráti kör vagy a nyug­díjasklub erejét. Reálisabb, ha szabadidőparkot alakítanak a község határában, az úgy­nevezett Vincellér-laposon. Elhatározták azt is, hogy a régi községi szeszfőzde épüle­tét falumúzeummá alakítják. Jellemző a közgyűlés hangula­tára, hogy alig úolt felszólaló, aki komoly pénzösszeget vágj’ egyszerűen két keze munká­ját, lelkesedését ne ajánlotta volna fel. Egy kókai fiatal­ember, egy jól prosperáló kis­szövetkezet elnöke például százezer forintot ajánlott. Fáklyákkal a dombon — Nagy érdeklődéssel és ro- konszenvvel figyelem a kó- kaiak mozgolódását — mondja Tóth Ferenc, a nagykátai pártbizottság munkatársa. — Olyan erők szabadultak fel, amelyek eddig rejtve marad­tak a népfront, á párt helyi aktivistái előtt. Sokan talán értetlenül fogadták az egyesü­letalakítási szándékot. Mond­ván, miért nem csatlakoztak a már létező fórumokhoz, miért nem a népfrontban vagy tanácstagként próbáltak jobbí­tani a helyzeten? Én úgy gon­dolom, igenis van lét jogosult­sága ezeknek a köröknek, ha bizonyítják nemes szándékai­kat, ha olyan erőket tudnak felszabadítani, amelyeket, ha a tanács is támogat, megsok­szorozhatják a településfej­lesztési célokra rendelkezésre álló pénzt. Még valamit megtudtunk Kókáról. Errefelé nagy ha­gyománya van az 1848-as for­radalom megünneplésének. Történészek által ugyan nem bizonyított, ám a néphit sze­rint a tavaszi hadjárat idején Kossuth a kókai kápolna- dombról szemlélte meg a ma­gyar sereg felvonulását az isa- szegi csatamező felé. Ezért vo­nul március 15-én minden mozdulni tudó kókai fáklyák­kal a kápolnadombra. Szép hagyomány. Azt példázza, hogy a legkisebb településnek is fontos, hogy ha egészen ap­ró betűkkel és halványan is, de beírja nevét a történelem­be. A baráti kör pedig az ed­dig csak pálinkájáról híres Kólta jelenkori történelmét írja. Móza Katalin Bort ivott, vizet prédikált Belgiumban évente rendez­nek ínyencversenyeket. Ta­valy orvos, a brüsszeli dr. Janssen nyerte meg a ver­senyt. Érdekes módon eddig mindig büszkék voltak a szak­társak, ha valaki közülük nyerte meg az előkelő és meg­tisztelő Első számú ínyenc cí­met. Most azonban annak el­lenére, hogy Janssen doktor a csirkék ízéről képes volt meg­állapítani, hogy az ország me­lyik vidékéről származtak; a sajtról, hogy Belgiumban, Svájcban, az NSZK-ban vagy Franciaországban gyártották-e, egy-egy borról nemcsak, hogy honnan származik, hanem még azt is, hogy milyen évjáratú, az orvosok mégsem lelkesed­tek túlzottan érte. Ez a derék doktor ugyanis utálta a salátát és a kristály­vizet, és egyáltalán nem tudott különbséget tenni ezek szár­mazása és összetétele között. Menten csődöt mondott íz- és szagérzékelő képessége, mi­helyt nem alkohol tartalmú italról és nem magas kalória­tartalmú húsról, zsírról vagy süteményről volt szó. A 120 kilós győztes ínyencmester or­vos tanácsát valószínűleg ke­vesen fogadják meg, ha kaló­riaszegény és vitaminban, zöldségben és főzelékben gaz­dag étrendet javasol. így van ez minden doktornál akkor, ha égő cigarettával tanácsolja: hagyják abba a dohányzást. Szép, világos ki'rnyezetben tanulhatnak Százhalombattán az új szakközépiskola diákjai. A belső falakat amatőr fes­tőművészek alkotásai díszítik. Munkájukat a helyi képző- művészkör szervezte. (Földes György felvétele) Itt öröm tanulni. Ivóvíz öt dénárért Elposványosodott a patak A RÉGI MESÉKBEN, mondákban a vándor, ha szom­jazott, lehajolt a patak vagy forrás hűs vizéhez, a tenyeré­vel merített belőle, s így oltotta szomját. A Pilis hegységben évszázadokkal ezelőtt talán csak a remeték ihattak ingyen tiszta patakvizet. A „királyok va­daskertjét” a török időkben szétdúlták, a halastavak kiszá­radtak, a felduzzasztott, vízimalmokat hajtó patakok gátjai leomlottak, elpusztultak, s a források eliszaposodtak. A vész­terhes kor előtt sűrűn utaztak lóval-szekérrel ezen a tájon keresztül a különböző rangú utasok, s fogadókra — gyak­ran a kolostorok szolgáltak ilyen célra —, étkezésre, hűsítő vízre volt szükségük. Az apró falvak így lassan mezőváros­sá lettek, mint Santhow opidum — Szántó mezővárosa, az­az a mai Pilisszántó „... ahol a pálos remeték — szerzete­sek — o herceg úrhoz jöttek kéregetni, adtam 1. ortot". (Ortnak nevezték a számítási egységül szolgáló forint ne­gyedrészét, ami egyenlő 25 dénárral, összehasonlításként: egy fürt szőlő 6 magyar dénárba került.) Továbbá az — úton — vezető parasztnak adtam az ivóvízért a herceg úr részére 5 magyar dénárt.” (A fenti két idézet első fordítója latinból magyarra e cikk írója.) A hegyek belsejében lévő mészkőüregekben, s a barlan­gokban összegyűlt karsztvizek elcsorgatása, elfolyatása és szennyezése a XIX. századi szénbányászati kutatásokkal vet­te kezdetét a Pilis hegységben. Ugyanez történt a budai hegyekben is. A Miesbach-féle ipartársaság 1846-ban előku­tatásokat kezdett a Pilis hegységben. Erről hosszabb jelen­tésben számoltak be: „...először a vidéken minden találha­tó árkot, minden földomlást és vízmosást pontos átkutatás­nak vetnek alá, és ilyen szempontból magát a helyárkot (a bányahelyet), amelyet már úgyis széntöredék darabok nyo­mán vezetett árkokkal, fúrólyukakkal és kutatóaknácskákkal átkutatni elkezdtek ...” A munkálatokról azt olvashatjuk a továbbiakban a német nyelvű feljegyzésből, hogy több hónapos előrehaladás után a nehézségek miatt (gyakori volt a vízbetörés) a há­ny alétesítéssel fel kellett hagyni, és a hegyvonulat déli kö­nyökénél próbálkoztak tovább. Így váltak a múltban kopár­rá napjainkig sem rekultivált hegyoldalak, dombok, ahonnan a víz gyorsan lefutott, s a korábban bővizű források hozama lecsökkent vagy teljesen elapadt. Az a fontos, hogy ma már elkezdődött nálunk a nép- gazdasági szintű s a nagy anyagi áldozatoktól sem vissza­riadó küzdelem környezetünk védelméért, ezen belül a vizek tisztaságáért, az egészséges ivóvízért. Sajnos, ennek eredmé­nye azonban — nem a papíron, hanem a valóságban — nem olyan látványos, mint szeretnénk. Egy példa: a pilisszentkereszti ásatásokat szerettük vol­na megtekinteni. Az ásatásokhoz közeli patak pártján, a nyárfák, fűzfák alatt kívántunk megpihenni. Ám a patak bűzös mocsárként terült szét, mert hanyag, rosszakaratú em­berek rozsdás bádogdobozokat, elromlott motorkerékpárt és nagyobb műanyag dobozokat dobtak a vízbe, pontosabban a patak medrébe. A bedobált tárgyakon a gallyak, fűcsomók és falevelek megakadtak, a vízfolyást eltorlaszolták, s így az fokozatosan elposványosodott. Kirándulóknak nem valami kellemes szórakozás, de mégis nekiláttunk, s a rozsdás vasakat, az iszappal megtelt műanyag dobozokat kihúzogattuk. A patak vize mindjárt sebesebben áramlott, magával sodorta a korhadékot is. Meglepő, hogy gyakran távol a szántóföldektől, erdőszé­leken, vízvájta területeken a patakok medrének oldalán két párhuzamos, sókristályos csíkot láthatunk. A víz kimosta gyökerekre is vastagon rátapadt már a fehér hab. Ügy lát­szik, hogy valaki mindjárt egy egész pataknyi halászlét akart főzni, s megsózta a patakban úszkáló halakat. Az eredmény: a halak többet nem úszkálnak, a partok kiálló köveit pedig üvegszerűen bevonta valami műtrágyaszagot árasztó anyag. A PILIS ERDŐS tájaiban gyönyörködő, fáradt-pihenten hazatérő kirándulót újra lehangolja az utak szélén húzódó fiatal tölgyesekbe dobált aszfalttömbök és cseréptörmelékek sokasága. Nemegyszer mázsányi mennyiségben az árokba öntik a rothadó gyümölcsöt, de még a hordós káposztát is, így a régi évszázados, mohás kövű kutak vize ihatatlanná válik. Szabó László Gábor s

Next

/
Thumbnails
Contents