Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-26 / 48. szám

2 1988. FEBRUAR 26., PÉNTEK A szovjet kormány jó szándékát tükröző döntés Megkezdődött a rakétakivonás Közös ügyünk a béke megőrzése A Szovjetunió kormánya nyilatkozatot tett közzé, ame­lyet szerdán az alábbiakban ismertetett a TASZSZ: A Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a köze­pes és rövid hatótávolságú ra­kétáikra vonatkozó, 1987. de­cember 8-án aláírt szerződése előírja azoknak a szovjet OTR—22 (SS—12) rövid ható- távolságú rakétáknak a meg­semmisítését is, amelyeket — válaszként arra, hogy több nyugat-európai országban amerikai közepes hatótávolsá­gú rakétákat telepítettek —, az NDK és Csehszlovákia te­rületén elhelyeztek. A Varsói Szerződés tagálla­mai politikai tanácskozó tes­tületének 1987 májusában, Berlinben létrejött megállapo­dása értelmében a szovjet kor­mány, jóakaratának kinyilvá­nításául, úgy határozott, hogy az NDK és Csehszlovákia te­rületéről, az említett orszá­gok kormányával való egyet­értésben, visszavonja a szovjet OTR—22 (SS—12) rakétákat, indítóállásaikat és kiszolgáló egységeiket még az INF-szer- ződés életbelépte előtt. A rakétákat 1988 februárjá- ban-márciusában visszavon­ják a Szovjetunió területének azokra a pontjaira, amelyeket az említett szerződéssel kap­csolatos kiinduló adatokat rög­zítő jegyzőkönyv megjelöl. Tegnap megkezdődött a szovjet harcászati-hadműveleti nukleáris rakéták kivonása az NDK területéről. A Szovjetunió ezzel már annak hatályba lépése előtt megkezdte a közepes hatótá­volságú és harcászati-hadmű­veleti rakéták felszámolásáról szóló szovjet—amerikai szer­ződés végrehajtását. A Drezda közelében fekvő Bischof swerdában, valamint az északi, Neubrandenburg Belgrádban csütörtökön dél­előtt zárt plenáris ülésen foly­tatódott a hat balkáni ország külügyminisztereinek találko­zója. A részvevők kifejtették véleményüket a szerdai beszé­dekben elhangzott kezdemé­nyezésekről és javaslatokról. A zárt plenáris ülés rendkí­vül konstruktív légkörben folyt le — közölte a jugoszláv szóvivő. Szakértői csoportokat hoztak létre a tanácskozáson eddig elhangzott javaslatok összegezésére, a záróokmány kidolgozására munkabizottsá­got alakítottak. A vélemény- csere során mind a hat mi­niszter felszólalt. A török diplomácia vezető­je bejelentette, hogy kormá­nya kész megszervezni a bal­káni országok gazdasági mi­nisztereinek értekezletét. Pe­tur Mladenov bolgár külügy­miniszter kifejtette: reális le­megvei Warenben ünnepi gyű-' léseken búcsúztatták a hazaté­rő szovjet rakétás egységek első különvonatait. A nemzetközi sajtó nagy ér­deklődésével kísért bischofs- werdai gyűlésen Vlagyimir Olejnyikov őrnagy, a szovjet egység politikai tisztje az MTI tudósítójának kérdéseire el­mondta, hogy az első vonattal SS—12 típusú rakéták 25 ki­lövőállása és önjáró szállító­járműve kel útra a Szovjet­unióba. A szerelvény úti célja a kaukázusi katonai körzet. Tizenkilenc mozgó rakéta- indító-állás bevagonírozásával csütörtökön megkezdődött a szovjet OTR—22 (SS—12) tí­pusú hadműveleti-harcászati rakéták kivonása Csehszlová­kiából is. A vasúti szerelvény délután elindult a fegyverek­kel és a kezelőszemélyzettel. Az észak-morvaországi Hra- nice na Morave település kö­zelében 39 rövidebb hatótá­volságú szovjet rakétát és 24 mozgó rakétaindító-állást te­lepítettek válaszként az ame­rikai Pershing—2 rakéták és manőverező robotrepülőgépek nyugat-európai elhelyezésére — közölte a kivonás megkez­dése alkalmából tartott hely­színi sajtóértekezletén Vja- cseszlav Granovszkij alezre­des, az egység parancsnoka. Elmondta: március közepéig elszállítják valamennyi raké­tát és robbanótölteteiket is. A sajtótájékoztatón részt vett Jan Krizán altábornagy, a csehszlovák rakétaerők és tüzérség parancsnoka. Elmon­dotta, hogy Csehszlovákiában csak a Hranice na Morave-i támaszponton vannak, illetve voltak szovjet hadműveleti­harcászati rakéták, és a Cseh­szlovák Néphadsereg semmi­lyen atomfegyverrel nem ren­delkezik. hetőség van arra, hogy jövő­re Szófiában aláírják a térség államainak környezetvédelmi egyezményét. Egyes értékelések szerint a balkáni csúcsértekezlet meg­tartására megteremtődtek a legfontosabb feltételek, mások szerint viszont a belgrádi kül­ügyminiszteri találkozón kije­lölt feladatok megvalósításá­val kell biztosítani az állam­fői értekezlet sikerét. Egyet­értettek abban, hogy a kül­ügyminiszteri megbeszéléseket rendszeressé kell tenni, Egyes elgondolások szerint kétéven­ként kerülne rájuk sor oly módon, hogy napirendjükön egy-egy konkrét téma megvi­tatása is szerepelne. A minisz­terek megerősítették, hogy kormányaik készek további erőfeszítéseket tenni a térség többoldalú államközi együtt­működésének fejlesztése és megszilárdítása érdekében. A NATO-országok nem szán­dékoznak — a Szovjetunió példáját követve — hamarabb leszerelni megfelelő osztályú rakétáikat — jelentették be csütörtökön a katonai tömb brüsszeli székhelyén. Az NDK és Csehszlovákia területén telepített szovjet OTR—22 (SS—12) nukleáris rakéták kivonásával összefüg­gésben egy szóvivő hangsú­lyozta, hogy a NATO-nak sok­kal kevesebb hasonló rakétá­ja van. (A NATO az NSZK területén 72 darab, amerikai nukleáris fejjel felszerelt Per­shing 1—A rakétát helyezett el, amelyeket a szerződés rati­fikálása után három hónappal kell megsemmisíteni.) A szovjet kormány jószán­dékát tükröző döntéséről a NATO-szóvivő kijelentette, hogy a KHR—HHR megálla­podás előírja a végrehajtás menetrendjét és az ellenőrzés módozatait, de ezek nagyon összetettek. Meggyőződését fe­jezte ki ugyanakkor, hogy a NATO-országok az előírások­nak megfelelően cselekednek majd. George Shultz, az ame­rikai diplomácia vezetője csütörtökön délután Izrael­be érkezett, hogy kísér­letet tegyen a palesztin problé­ma megoldására — vagy leg­alábbis a 80 napja tartó népi lázadás, a polgári engedetlen­ségi mozgalom leszerelésére. Az alapkérdéseket homályban hagyó Shultz-tervet o közvet­lenül érintett arab országok fővárosaiban erős fenntartá­sokkal fogadták, s Izraelben is csupán a munkapárt vezetői­nek támogatását élvezi. Pa­lesztin'részről a PFSZ felhívá­sára ezúttal is elzárkóznak az amerikai külügyminiszterrel való izraeli találkozó elől — de ez nem jelenti, hogy a tér­ségben valahol másutt ne ke­rüljön sor a közvetlen kapcso­latfelvételre. George Shultzot a repülőté­ren izraeli kollégája, Simon Peresz üdvözölte. Pénteken Hájim Herzog államfővel, Jichak Samir miniszterelnök­kel, Simon Peresz külügy- és Jichak Rabin hadügyminisz­Az egypártrendszer vagy a többpártrendszer nem azonos a demokrácia meglétével vagy annak hiányával. Annak kér­dése, hogy milyen formában gyakorolják a hatalmat — egy vagy több párt működése mellett —, gyakorlatilag po­litikai kérdés, amelynek meg­válaszolása az adott ország­ban kialakult konkrét törté­nelmi körülményektől függ — hangsúlyozta a csütörtökön Moszkvában, az APN székhá­zában tartott sajtóértekezleten Kiriií Guszev professzor, a társadalomtudományi akadé­mia tanára. A tudós a történelem fehér foltjairól szóló sorozat kere­tében rendezett tájékoztatón arra a kérdésre kereste a vá­laszt, hogy kinek a hibájából alakult ki egypártrendszer a Szovjetunióban, s igaz-e, hogy a többi pártot a hatalomra került kommunisták szétver­ték. Guszev hangsúlyozta: a bol­sevikok mindvégig többpárti kormányban gondolkodtak, hi­szen azért küzdöttek, hogy a hatalmat a szovjetek vegyék kezükbe, amelyek többpártiak voltak, sőt, nem is bolsevik többségűek. A szovjetek békés hatalomátvételére a szocialis­ta forradalmárok (eszerek) és a szociáldemokraták (mense- vikek) magatartása miatt nem került sor; ezek a pártok „a forradalom . megmentése” érdekében együttműködtek a nagypolgári pa* tokkal. Az egypártrendszer tehát Francois Mitterrand Dublinban tárgyaI Francois Mitterrand francia köztársasági elnök csütörtökön megérkezett Dublinba. Az ír kormány szóvivője szerint a Charles Haughey miniszterel­nökkel tartott első megbeszé­lésen a kétoldalú kereskedel­mi és kulturális kapcsolatok­ról, illetve a Közös Piac ügyeiről volt szó. A csúcs után Varsói bejelentés A nyár elején, a moszkvai Gorbacsov—Reagan csúcs után hivatalos látogatásra Varsóba várják az SZKP KB főtitká­rát — jelentette be csütörtö­kön a lengyel külügyminisz­térium szóvivője. Stefan Staniszewski néhány héttel ezelőtti kinevezése után tartott első nemzetközi sajtó- értekezletén elmondta, hogy Mihail Gorbacsov varsói tar­tózkodása alatt fogja tájékoz­tatni a moszkvai csúcsról a szocialista országok első szá­mú pártvezetőit. Staniszewski bejelentette azt is, hogy még tavasszal a szov­jet fővárosba utazik Zbigniew Messner kormányfő. terrel — külön-külön folytat megbeszéléseket, az egymást kizáró nézetek egyeztetésével. A jeruzsálemi bázisról kiin­dulva szombaton kezdődik Shultz ingaútja: egykori előd­je, Henry Kissinger stílusát felidézve naponta ellátogat egy-egy szomszédos arab fő­városba. A megszállt területeken meglevő status quo ma már egyik félnek sem jelenthet szi­lárd alapot — jelentette ki George Shultz amerikai kül­ügyminiszter Izraelben. A Tel Aviv-i repülőtéren mondott rövid beszédében így fogalmazott: A legutóbbi cisz- jordániai és gázai események világosan igazolták, hogy a je­lenlegi status quo tarthatatlan. Mindazonáltal nem lehet a status quót úgy megváltoztat­ni, hogy az veszélyeztesse Iz­rael biztonságát. Shultz azt mondta, hogy realista javaslatot vitt magá­val, olyat, amely a közel-keleti békét szolgálja. nem volt kommunista követe­lés. A bolsevikok érdeme, hogy 1917 decembere és 1918 márciusa között kétpárti kor- múny működött Szovjet- Oroszországban, amelyből a baloldali eszerek a breszti békekötés miatt vonultak ki. Jurij Muhacsov kandidátus ugyanezen a tájékoztatón azt bizonyította, hogy a mensévi- kek és eszerek magatartását mindvégig támogatták a nyu­gati országok oroszországi képviselői, s a bolsevik hata­lom megdöntésére buzdították őket. így a Nyugat lényegé­ben résztvevője volt a szov­jetunióbeli egypárti rendszer kialakulási folyamatának. A demokratikus ellenforra­dalmat hirdető mensevikek és eszerek taktikája nem veze­tett sikerre, csak Kolcsak és a fehérgárdisták számára nyi­tott utat. Ezt felismerve sem döntöttek a bolsevikok támo­gatása mellett. Ismét Guszev szólt arról, hogy a kispolgári baloldali pártok hibás politikájuk miatt fokozatosan elvesztették a tö­megek támogatását. Termé­szetes módon hullottak szét — hangsúlyozta Guszev profesz- szor. Emlékeztetett arra, hogy 1922. második felében Ukraj­nában, Szibériában, Petrog- rádban, az Urálban, a Volga- vidéken tartottak konferen­ciákat a volt eszerek, majd 1923 márciusában Moszkvában összeült kongresszusuk, amely megállapította a párt teljes széthullását, visszavonta KB­(Folytatás az 1. oldalról.) sát javasolta Moszkvában. Ez a konferencia — mondta Andrej Gromiko — lehetősé­get teremtene arra, hogy szé­les körű konstruktív párbe­szédet folytassanak a huma­nitárius kérdések teljes kö­réből ; új lendületet adna az összeurópai enyhülési folya­matnak, s a kapcsolatokat minőségileg új szintre emelné. ,Andrej Gromiko végezetül a Szovjetunió nagyrabecsülé­sét tolmácsolta azért a tevé­kenységért, amelyet Magyar- ország folytat a béke és a nemzetközi biztonság megőr­zéséért, támogatva a Szovjet­Franz Vranitzky osztrák kancellár a nyugatnémet saj­tónak nyilatkozva kifejtette: legjobban az szolgálna hazája jelenlegi nehéz belső és kül­ső helyzetének megoldását, ha Kurt Waldheim köztársasági elnök lemondana tisztségéről. Vranitzkyval a Die Welt cí­mű napilap és a Stern című képes hetilap külön-külön ké­szített interjút, ezek csütörtö­kön jelentek meg. A kancellár kijelentette: mér eddigi állásfoglalásai is úgy értelmezhetőek, mint Waldheimhez intézett sürgős és egyértelmű felhívások: te­gyen meg mindent a helyzet tisztázásáért. Megengedhetet­len ugyanis, hogy Ausztria elszigetelődjék, és a rossz em­lékű múlttal azonosítsák. Vranitzky megállapítása sze­rint sok jel arra mutat, hogy Waldheim valóban nem volt háborús bűnös. A második vi­lágháborús múltját kivizsgáló történészbizottság jelentése mindamellett rögzít némely olyan szempontot. afdfiüúezt a kérdést" nyitva hagyja. Véleménye szerint azonban az elnök és tanácsadói rossz taktikát választottak, amikor érvelésüket kizárólag jogilag próbálták alátámasztani. A vita már régen nem egysze­rűen második világháborús események körül folyik, s az elnök nem értette meg: mai kérdésekre mai válaszokat kell adni. Az osztrák elnök, vagyis Ausztria legmagasabb képvi­selője, az állam jelképe és ösz- szetartásának megtestesítője tagjainak megbízatását. 900 fő kinyilvánította készségét, hogy belép a kommunista pártba. A párt XII. kong­resszusa hozott döntést felvé­telükről. Vidéken bizottságok alakultak a volt eszerek fel­vételére. Hozzáfűzte, hogy hasonló folyamat játszódott le a men- sevik pártban. Először a grúz szervezet mondta ki önfelosz­latását 1923-ban, majd 1924 márciusában az ukrajnai szer­vezet, kevéssel később a le- ningrádi. Így az eszerek 1923- ra, a mensevikek 1924-re megszűntek szervezett politi­kai erőként működni. Az elmondottakból egy kö­vetkeztetés vonható le: maguk a kispolgári pártok — ame­lyekkel a bolsevikok készek voltak együttműködni — ve­tették el a koalíciós szovjet­kormány, a többpárti szovjet szocialista rendszer létreho­zásának lehetőségét — muta­tott rá Guszev. A sajtóértekezleten Anatoli} Butenko, a szocialista világ- rendszer gazdaságával foglal­kozó akadémiai kutatóintézet professzora azt mondotta, hogy a szocializmusnak nem szükségszerű velejárója az egypártrendszer. Arra a kér­désre, hogy létrejöhet-e a Szovjetunióban többpártrend­szer, megállapította: a jelen­legi körülmények között erre nincs szükség. Elméletileg azonban lehetséges, de csak abban az esetben, ha ezek a pártok olyan programokkal rendelkeznek, amelyek kifeje­zik a szovjet társadalom kü­lönböző rétegeinek érdekeit. Emlékeztetett rá, hogy a világ 16 szocialista országában 23 nem marxista párt működik, közülük 11 Európában. unió békekezdeményezéseit. Ezt bizonyította a közelmúlt­ban közzétett hárompárti kez­deményezés, amelyben az MSZMP, a Finn Szociálde­mokrata Párt és az Olasz Szocialista Párt az atomfegy­verrel nem rendelkező áLlamok közös fellépésére szólított fel a nukleáris veszély, a hagyo­mányos fegyverzet csökkenté­séért, az európai bizalom és együttműködés erősítéséért. Á csütörtöki program záró­eseményeként Andrej Gromi­ko és felesége Németh Károly és felesége társaságában meg­tekintette a Magyar Állami Népi Együttes műsorát a tár­sulat székházában. szempontjából már valamivel többre van szükség, mint csu­pán arra, hogy Waldheim nem volt háborús bűnös — mon­dotta a kancellár, hozzáfűzve: Ausztria — Waldheim miatt — a legnehezebb helyzetben van a második világháború óta. A Sternnek adott nyilatko­zatában Vranitzky erélyesen elhatárolta magát Waldheim- nek attól a megjegyzésétől is, amelyben saját második vi­lágháborús tevékenységét Ri­chard von Weizsäcker nyu­gatnémet szövetségi államfő katonaidejével vetette egybe. Kurt Waldheim osztrák köz- társasági elnök nem kíván be­szélni az Ausztria német be­kebelezése, az anschlúss 50. évfordulója alkalmából már­cius 11-re tervezett állami em­lékünnepségen, de külön tv- beszédet mond majd — ezt jelentette be csütörtökön az elnöki hivatal. SZÖULI TÜNTETÉS- : - ~"T' .rrp Több ezer diák tüntetett csütörtökön Szöul üzleti köz­pontjában, Ro Te Vu, az az­nap beiktatott új államfő tá­vozását követelve. A dél-ko­reai elnöki beiktatási aktus első külföldi visszhangjaként csütörtökön a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság bí­rálta Ro Te Vu hatalomra ju­tását. A mintegy 3 ezer szöuli tün­tető ellen a rendőrség gumi­botokat és könnygázbombákat használt. Dél-Koreában az el­lenzék mindmáig azzal vá­dolja Ro Te Vut, hogy csa­lással nyerte meg az elnök- választást és irányítási mód­szerei hasonlítanak diktátor elődjeinek módszereihez. mCsak RÖVIDEN...m HELMUT KOHL, az NSZK szövetségi kancellárja csütör­tökön hivalatában fogadta az NSZK-ban tartózkodó Németh Miklóst, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát. A szí­vélyes légkörű megbeszélésen áttekintették a két ország gaz­dasági kapcsolatainak idősze­rű kérdéseit. Németh Miklós tájékoztatást adott a magyar- országi stabilizációs program előrehaladásáról. TIZENHAT PAKISZTÁNI ellenzéki párt felhívást inté­zett az ország kormányához: írja alá Genf ben az afgánkér­dés megoldását célzó megálla­podást, ne szabja ehhez elő­zetes feltételül a jelenlegi af­gán kormány távozását. HEROINT TALÁLTAK a csehszlovák vámszervek szer­dán a Varsóból Bécsbe tartó Chopin nemzetközi gyorsvona­ton. A dél-morvaországi Brec- lav határállomás vámosai a titkos rekeszekbe rejtett 480 gramm kábítószert lefoglalták. A heroincsempész személye is­meretlen, a hatóságok meg­kezdték a nyomozást. RADZSIV GANDHI indiai kormányfő sajtóértesülések szerint rövid munkalátogatás­ra meghívta Ziaul Hakk pa­kisztáni elnököt az afganisztá­ni rendezéssel kapcsolatos ügyek megvitatására. KÍNÁBAN nagy példány­számban kiadták Mihail Gor- bacsovnak, az SZKP KB főtit­kárának Átalakítás és új gon­dolkodás című könyvét. A kö­tetet csütörtökön mutatták be a pekingi szovjet nagykövetsé­gen. Balkáni külügyminiszteri találkozó Hat ország az egyiittműködésrőí Belgrádban csütörtökön folytatódott az első ízben megrende­zett balkáni külügyminiszteri találkozó. A képen: a bolgár diplomácia vezetője, Petar Mladcnov (jobbról) kezet fog al­bán kollégájával, Reis Maljiljeával. Shultz-terv Kissinger-stílusban Békés célú realista javaslat Sajtótájékoztatón a történelem fehér foltjairól Szocializmus és egypártrendszer? Vranitzky a köztársasági ebök lemondását javasolja Interjúk a kancellárral

Next

/
Thumbnails
Contents