Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-23 / 45. szám

mr MEG*l 1988. FEBRUÄR 23.; KEDD Az Emigránsok Zsámbékon hét támogatóval Szenvedélyek négyes fogatban Nyakkendős ünnepi hangulatban Melocco Miklós, a díszlet- tervező szobrász és a rendező: Bicskei Gábor Milyen reklám, milyen nép­szerűsítés kell egy amatőr színjátszócsoportnak? — Ne problémázzon rajta — bizta­tott Melocco Miklós szobrász- művész, Slawomir Mrozek: Emigránsok című darabjának olvasópróbáján. Csak annyit írjon: jön, jön, jön! Ennyi hír­verés, biztatás azonban szük­séges. A zsámbéki művelődési házban Bicskei Gábor rende­zésében júniusban újra láthat­juk ezt darabot; a budaörsi művelődési ház munkatársa, Kovács Ferenc és a Budapes­ten közgazdászként dolgozó Kokavecz Iván közreműködé­sével. Reményteljes próbák Ebben a négyes fogatban Me­locco Miklós a díszlettervező, de minden próbán jelen van, s így segédrendezővé is válik. A szereposztás négyük között persze nem mereven elhatá­rolt, hiszen közös intellektuá­lis teljesítményről van szó; együttes szellemi erőfeszítés­ről, amelyben ötletek, gondo­latok, szenvedélyes indulatok izzanak, s így alakul ki a megjelenítés kicsiszolt, végső formája. Az utóbbi évtizedekben Ma­gyarországon is népszerű szer­zővé vált a Lengyelországban született, és 1964-től Nyugat- Európában is élő Mrozek. Abszurd és groteszk színda­rabjai tág lehetőséget kínál­nak rendezőnek és színésznek egyaránt. Az 1974-ben írott Emigránsokat 1978-ban olvas­hattuk a Nagyvilágban, majd ’79-ben volt a Játékszínben az első bemutató. Székely Gá­bor rendezésében, Garas De­zső alakította az értelmiségit, A. A.-t és Avar István a se­gédmunkást, X. X.-et. Később, 1980 októberében a Vígszín­ház vendégeként Andrzej 'Wajda vitte színre; nagy si­kerrel, . ___ . .... i I lyen előzmények után bá­tor Vállalkozásnak tűnik új- rarendezni az Emigránsokat. Bátor, ugyanakkor látva az ötödik olvasópróbát, remény- teljes is. Bicskei Gábor tehet­ségét, egyéni látásmódját bi­zonyítják a korábbi sikerek. Négy-öt évig volt műsoi’on Czakó Gábor Disznójáték cí­mű darabja. 1986-ban főisko­lásokkal vitte színre Ariszto- phanes: Lüzisztraté című víg­játékát, majd Rozsgyesztvensz- kij Requiemjét falusi szín­játszókkal. Tavaly ismét a fő­iskolásokkal beilehemes-játé- kot, gyermekszínészekkel Lá­zár Ervin: Dömdödömjét, Ja- nikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című darabját és a művelődési ház ifjúsági klub­jában Rejtő-regényrészletek megjelenítését —, hogy ne so­roljuk tovább az eredmények sorozatát, ezek mind-mind egy kiváló pedagógus és rendező munkáját jelzik. Lám, így is lehet! Azt kérdezhetnénk, hogy miből telik minderre, az anyagi szűkösséget visszajelző kulturális életünkben. Nos, en­nek a darabnak a színrevite- le — bár csak kétszereplős — több tízezer forintba kerül. Hét művelődési ház biztosítja ezt az összeget: a budakeszi, a budaörsi, a pilisvörösvári, a szentendrei, a toki, a törökbá­linti és a zsámbéki. Lám, így is lehet! Az egyezség alapja, hogy mindegyik településen egy előadást ingyen mutatnak be. A nyilvános főpróba jú­niusban Budakeszin lesz, majd a bemutató Zsámbékon. Viharzó párbeszéd Az anyagi megfontolásokon kívül a darabot olvasva és látva megérthetjük, hogy miért esett erre a választás. Hogy aktuális a probléma- felvetése? — ez közhelysze­rűen magétól értetődő. Párizs­ban, szilveszter éjszakáján, egy helyszínen a pincelakás­ban elhangzó párbeszéd az emigráns értelmiségi és a se­gédmunkás között nem csupán az idegenbe szakadásról, a gyökerek elsorvadásáról, a be­illeszkedni nem tudásról szól. Bár tény, hogy ezeknek a ha­tásoknak a végiggondolása életbevágóan fontos, hiszen azt tapasztalom, hogy sok csa­ládnak van „külföldre sza­kadt” rokona. A két szereplő — hozzá kell tenni, tökéletesen a darab mondandójához kiválasztott karakter — párbeszéde közben gyakran figyelhetünk föl egy- egy olyan mondatra, amely­nek hallatán azt érezhetjük, hogy ezek kimondásáért író­dott meg talán az egész. Többéves program fejeződött be A biotechnikai állomáson Több éven át tartó tenyész- juhállomány-mentési prog­ram fejeződött be a Keszthe­lyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári mezőgaz­daság-tudományi karának bio­technikai állomásán. A kuta­tók import útján hazánkba ér­kezett lacaune-nyáj szaporí­tását oldották meg embrió­átültetéssel, az állatok ugyan­is — amint az állategészség­ügyi vizsgálatok megállapítot­ták — fertőzöttek voltak. A kórokozó a nyirokszerveket támadta, az immunrendszert tette tönkre. Az egyébként magas genetikai értékű, első osztályú tej- és hústípusú ál­latokat karanténtelepen he­lyezték el — nehogy megfer­tőzzék a hazai állományt — és „embriótermelésre’’ fogták. A fertőzött juhokból kioperál­ták az embriót, majd beültet­ték a magyar fésűsmerinói anyákba, amelyek egészséges, tovább szaporítható utódokat ellettek. Az első csoport mér újra tenyésztésbe került, a két generációban több mint 100 mentesített állatot számlálnak, amelyeket rövidesen átadják a nagyüzemi tenyésztőknek. Az állománymentesítési el­járással — amelyhez a MÉM és az OMFB anyagi támoga­tással járult hozzá — tetemes értéket sikerült megmenteni, hiszen a szakemberek véle­ménye szerint a lacaune-faj- tának a juhtermelésben akko­ra szerepe lehet, mint a hols- tein-fríznek a szarvasmarha- ágazatban. Az importnyájat már megsemmisítették, jelen­leg a mentesített állomány gyarapítása folyik. A szuggesztív színészi játé­kon, a rendezői ötleteken, a fordításszöveg közös kicsiszo­lásán áll vagy bukik egy da­rab sikere. Egy párbeszéd több, mint egy órán keresztül — magában hordozza az una­lom lehetőségét. Mrozek ön­magában feszültségeket, tragi kus mélypontokat tartalmazó dinamikus darabja a négy művész szenvedélyes?' munkál ja nélkül a színpadon felis- merhetetlenné válna. Így azonban — már a próbák han­gulatából is érezhetően — vi­harzó, lankadni egy percig sem engedő színdarabra szá­míthatunk. A jelen pillanatban ennek színreviteléről, a reményteljes várakozásban nemcsak annyit mondhatunk, hogy JÖN, ha nem, hogy Jöjjön, jöjjön, jöj­jön! ■Cjj Írisz Lefaragni egy fél lépcsőfokot Megérdemelt rangnak tartják Január elsejétől kísérleti jelleggel négy megyében — Fejér, Komárom, Szolnok és Vas — bevezették a kétszintű közigazgatást, hogy a tapasztalatok alapján döntsenek majd országos elterjesztéséről. Pest megyé­ben ugyanilyen meggondolásból négy nagyközséget vontak közvetlenül megyei irányítás alá. A kétszintű irányítás látszó­lag a közigazgatás belső, szak­mai ügye. A változások azért érintik az állampolgárt is, ha enríek nincsenek is látványos megnyilvánulásai. Számíthat­nak rá például a négy telepü­lés lakói, hogy a helyi tanács­nál — a lehetőségekhez mér­ten — színvonalasabban inté­zik majd ügyeiket. Ugyancsak megnyugtató lehet, hogy a másodfokú hatóságnál, a me­gyei tanácson felkészültebb, egy-egy szakterületre specia­lizálódott szakemberek hoznak majd döntést. A szóban forgó települések esetében az elő­nyök közé sorolható, hogy Bu­dapest könnyebben megköze­líthető, mint a körzetközpont. Annál is inkább, mivel mind a négy helyről a dolgozók 70—80 százaléka naponta fő­városi munkahelyre utazik. Nem szakad meg A körzetközponttal való kapcsolat ennek ellenére nem szakad — nem is szakadhat — meg. A bíróságok, a föld­hivatalok, a rendőrségek ez­után is eddigi helyükön ma­radnak. Ebből a szempontból Pilisvörösvár van a legelőnyö­sebb helyzetben, hiszen ezek az intézmények a fővárosban vannak, míg a körzetközpont tanácsa Budaörsön, ahová csak Budapesten keresztüljut­hatnak el. Megmarad a körzetközpon­tok középfokú ellátó szerepe, még ha némiképp módosul is. Az érintett négy település ugyanis arra törekszik, hogy helyben minél nagyobb kom­fortot tudjon teremteni. Pilis- vörösváron és Vecsésen pél­dául van szakorvosi rendelő és középiskola. Gyálnak mind­ezt a karnyújtásnyira lévő XVIII. kerület adja. Egyre inkább fejlesztik a helyi ke­reskedelmi ellátást és szolgál­tatást. Kerepestarcsán például két új takarékszövetkezeti fiók nyílik, felajánlott a ta­nács egy helyiséget az OTP- nek is, hogy kirendeltséget nyissanak; piacot és szolgál­tatóközpontot is terveznek. Egyöntetű a vélemény: a lakosság — a mindennapi elő­nyökön túl — rangként érté­keli, hogy közvetlenül a me­gyéhez tartozik lakóhelyük tanácsa. Hasonlóan véleked­nek a vezetők is; Gazdik Ist- vánné gyáli elnök mondta: megérdemeltük, keményen megdolgoztunk ezért az ön­állóságért. Pilisvörösváron Keszléri József tanácselnök úgy véli, hogy ez a döntés elősegíti egy urbanizációs fo­lyamat kibontakozását. A ve- csési elnök, Csányi János bő­vebben fejtette ki véleményét. Megsértődtem volna — Ha teljesen őszinte aka­rok lenni, én nem látok eb­ben a dologban semmi újat. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem értem a célját. De szerintem a kötöttséget nem a járás, nem a körzetközpont jelentette, hanem o gazdálko­dási korlátok. Az új tanácsi gazdálkodási rend bevezetése óta én közvetlenül a megyé­vel tárgyalok. Vecsés egyéb­ként sem kötődött soha Mo- norhoz, nevezhették járási székhelynek, vagy körzetköz­pontnak. Ekkora település gondjait Monor nem képes megoldani, ott sincsenek az apparátusban jobb szakembe­rek, mint nálunk. De az egészségügyi ellátásban sem tudnak többet nyújtani, mint mi. Én eddig is a megyével tartottam a közvetlen kap­csolatot, de biztos, hogy meg­sértődtem volna, ha minket kihagynak a kísérletből. Gazdik Istvánná is termé­szetesnek, egy folyamat részé­nek tekinti a mostani változá­sokat. Mint mondja, nem is kísérletnek fogja föl. Szerinte semmi újat nem találtak ki, csak eljutottak oda, amit már az 1971-es tanácstörvény meg­fogalmaz. Nehéz elképzelni A nagyobb önállóságot, a közvetlen megyei irányítást tehát mindenütt örömmel fo- godták, munkájuk elismerését, presztízsük növekedését látják benne. Ennek ellenére sehol nem akarják a kapcsolatot megszakítani a körzetközpont­tal. Mind a négy elnök to­vábbra is tagja marad a vá­ros környéki bizottságnak, to vábbra is fizetik a pénzt a közös alapba. Pilisvörösvár a Kisnémedi és a Kanári-szigetek Ha nem megy, megszüntetik — Bocsásson meg! Maga mellé ülhetnék néhány percre? — Kérem, tessék! — Volna szíves egy kérdés­re válaszolni? Az előbb felso­rolta, hogy, merre dolgoznak a főágazat munkatársai. Mégis mit vállalhatott el egy kis köz­ség termelőszövetkezete a Ka­nári-szigeteken? — Kiállítást rendeztünk ott, a külkereskedelmi cégek be­mutatóit készítettük elő — vá­laszolja természetes egyszerű­séggel Deák Imre, a kisnéme- di Aranykalász Termelőszövet­kezet 2. sz. szolgáltató, ipari­kereskedelmi főágazatának ve­zetője, akiből a beszélgetés után negyedórával igazgató lett, mert Tóth János, az új­jáválasztott elnök a közgyűlés résztvevői előtt bejelentette: igazgatósági rangra emelik eredményei alapján, jövőbeni feladatai miatt a főágazatot. A múlt évi kiállítások listá­ján szerepelt még Kuvait, Nyugat-Berlin. Ezt is a tsz megbízottai rendezték. — Miket csinálnak még? — Például takarítunk Buda­pesten. Munkatársaink többsé­ge a környék lakosságából áll, akik középületek, múzeumok, műhelyek napi tisztaságáról gondoskodnak. Vállalunk cso­magolást, szakipari munkákat, gépszállítást, villamosgép-javí- tást, üvegezést. Most például utat építünk Kisvárdán. Budaörs által szervezendő igazgatási társuláshoz is csat­lakozni kíván. A bizakodást, a lelkesedést látva mind a négy település vezetőjétől megkérdeztem: mi­lyen esélyt adnak a kétszintű irányítás teljes körű bevezeté­sének Pest megyében? A vá­laszok ezúttal is egyöntetűek voltak. Egyikük sem tudja el­képzelni, hogy miként lehetne ezt megvalósítani egy ilyen nagy területű, ennyi önálló tanáccsal rendelkező megyé­ben. Csányi János szerint a kis, 5—7 fős apparátusok sem­miképpen sem tudnának meg­birkózni a megnövekedett fel­adatokkal. Kételkedett Gazdik Istvánná is, majd hozzátette, hogy éppen ezért tiszteletre­méltónak tartja a megye pró­bálkozását. A kerepestarcsai vb-titkár, Mladoniczki Mihály véleménye járhat legközelebb az igazsághoz. — Fontos ez a kísérlet, mert mondjuk a Vas megyei ta­pasztalatokat semmiképpen nem lehetne ide, az agglome­rációba adaptálni. Márpedig — ami Pest megyét illeti — éppen itt, a fővároshoz szoro­san kötődő településeken lehet jövője a közvetlen megyei irányításnak. M. Nagy Péter Szájtátva Gumioptika Befejeződtek a soron levő tanácstagi beszámolók, a 41 ta­gú testületből harminckilen­cen megtartották kötelező és hasznos számadásukat a vá­lasztóknak Nagykátán. Nehéz lenne a kérdésre válaszolni (mert akkor arra is felelni kellene, mihez mérten), vajon a beszámolókon megjelent 1290 állampolgárt soknak, kevés­nek, elegendőnek tartsuk-e, bár más településeken szerzett tapasztalatok birtokában ki­mondhatjuk, nem rossz ez a megjelenési arány. S még von­zóbb az aktivitás! A beszámo­lókon 265 választópolgár nyil­vánított véleményt. A témák? Nos, akadnak íróasztal-politi­kusok, akik a témák hallatán bizonyára kicsinylően legyin­tenek, de mint szinte minde­nütt másutt, Kátán is az utak, a járdák állapota, a közleke­dés, a kereskedelmi ellátás, a közvilágítás adta a döntő ré­szét az elhangzott vélemények­nek. Szájtátva hallgatjuk gyak­ran azokat az eszmefuttatáso­kat, amelyek birtokosai sze­rint az ilyen és hasonló té­mák az állampolgár éretlensé­gének bizonyítékai, hiszen amikor a politikai intézmény- rendszer korszerűsítése . .. amikor az államigazgatás két­szintű rendszerének a kialakí­tása . .. Igen, ilyenkor is, mint mindenkor máskor, az állampolgár elsősorban azzal foglalkozik, ami a húsába vág, ami a bőrét égeti. Az állam­polgár, szemben a valóságra kevésbé érzékeny okosokkal, mesteri kezelője annak a kü­lönleges közéleti gumioptiká­nak, amely (hasonlóan a fotó­zásban használt igazihoz) fo- kozati váltások nélkül képes kicsit és nagyot, közelit és tá­volit láttatni, egymásra úsztat­ni. Nem a szólamok, nem a kí­vánalmak szabják meg, mit lát az állampolgár, ö a maga gumioptikájának hisz. Ha ez az optika azt mutatja, hogy kicsi és nagy, közeli és távoli összemontírozható képet kínál, akkor elhiszi azt is, ami az ő optikájának látómezején kívül áll. MOTTÓ Magyar-belga vállalat Algatenyészfés Magyar—belga közös vál­lalat létrehozásával algate­nyésztésre rendezkednek be a Csongrádi Állami Gazdaság­ban. Az előzmények: a liége-i egyetem algatenyésztéssel fog­lalkozó kutatói, illetve te­nyésztői munkát több ország­ban szervező, összehangoló belgiumi vállalat, a Bioprex szakemberei javasolták, hogy Csongrád város határában hozzanak létre egy algate­nyésztő telepet. Szerteágazó felmérés után esett a válasz­tás az Alföldnek erre a részé­re, ahol rendkívül kedvezőek az éghajlati és egyéb termé­szeti körülmények: az alga te­nyésztéshez nélkülözhetetlen a sok napfény és az olcsó fűtési lehetőség. Csongrádon a nap­sütéses órák száma évente át­lagosan meghaladja a 2100-af; A tudálékos értelmiségi, Kokavecz Iván ülve magyarázza a segédmunkást alakító Kovács Ferencnek: Mi is lehetne a lét értelme, az élet lényege ...? (Csécsei Zoltán felvételei) kik piacot, mert az áru saját formatervezésünk. Szóval, a világon mindent csinálunk. Adunk-veszünk. A pesti Bos- nyák téren is van egy keres­kedelmi kirendeltségünk. — Tehát a hozzáértés — ho­zom szóba még egyszer. — Nézze, nekem nem kell mindent tudnom. Az ágazatok önállóak. Meg kell találnom a szakembereket és menedzsel­nem kell őket. — Azt látom, hogy ha nagy- vállalatok fognak ilyesmibe, többnyire középszerűen csinál­ják vagy veszteségesek. — Na jó, de mi nem dol­gozunk olyan nagy rezsivel. És hát nem szabad nehézkesnek lenni. — Mit tesznek önök például, ha valamit veszteségesnek lát­nak? — Egy hónapon belül meg­szüntetjük és még azt is elfe­lejtjük, hogy volt valaha ilyen tevékenységünk. — Ha nem vagyok indiszk­rét: hány éves most? — Ötvennyolc. — Két év múlva hatvan. Utána hogyan tovább? — Ezt a ciklust még végig­csinálom. — Újabb öt évet? — Hát igen. Megígértem az elnöknek. És ha már itt meg­választottak, most már nem le­het, nem illik kilépni. C n<,nnn T TcIttÓh — Tehát magukhoz tartozik az építőipari ágazat is? — No, igen —, jelenti ki hangsúllyal, hozzátéve: De nem az, amelyik veszteséges. A mi tavalyi árbevételünk 311 millió forint volt és 30 mii­. lió 651 ezer forint üzemi nye­reséget értünk el. — Érdekes és sokoldalú a vállalkozásaik rendszere. Eny- nyi mindenhez nem lehet ér­teni. Egyáltalán mi az ön szakmája? — Gépésztechnológus és ra­diológus. No, nem orvosi, ha­nem ipari. Korábban norma- technológus is voltam. —r És hogy került kapcsolat­ba a mezőgazdasággal? — Még 1953-ban a tsz-szer- vezések idején. Azelőtt ez po­litikai feladat volt. Biztosan emlékszik. Aztán itt is marad­tam. Az Aranykalásznál tizen­egy éve vagyok. Harmincán kezdtük, ma kilencszázan va­gyunk. Háromszáznegyven vállalattal állunk kapcsolat­ban. Mind régi partnerek. Az idei évre már teljesen lekö­töttük a kapacitásunkat. Az ebédnél ismét közel ke­rülünk egymáshoz. Az asztal fölött csendesen megszólít. — Ha lehetne, írja még meg, ne­hogy sértődés legyen, ha ki­hagyjuk őket: van egy textil- ágazatunk. Évi 10-15 ezer ■ dzsekit varrnak szocialista és nyugati exportra. A kereske­delmi ágazat könnyen talál ne-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents