Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-17 / 40. szám

1988. FEBRUAR 17., SZERDA A régi és az új építészeti egysége Gödiek — a gödieknek A színházteremben a gyermekbalett csoport próbál. Aligha akad autózó, aki ne vetne legalább egy pillantást a 2-es főút jobb oldalán álló szép házra. Nemcsak azért, mert méreteiben különbözik a többitől, hanem mert a ter­vező remekül oldotta meg a régi és az új építészet egy­ségét. Hiába keresem azonban Pest megye műemlékjegyzé­kében a gödi művelődési há­zat, nem találom, mert álla­milag nem védett. Hogy most mégis meghatározója, jellem­zője a település arculatának — az a korábbi és a mostani tanácsi vezetés érdeme. Ahol öröm dolgozni Az ajtón belépve még na­gyobb meglepetés ér. Az üre­sen kongó előcsarnok helyett kávéházi hangulatot találok. A' kicsi, kerek asztalokat fe­hér abrosz borítja, sárgaréz­ből készültek a lámpák és a ruhafogasok. Nem egészen középen egy filagóríára em­lékeztető bárpult áll. Egysze­rűvé és mégis ünnepivé va­rázsolja a termet a matt, sö­tétbarna fabútorzat és a fal fehérségét meg-megszakító ía- keretformák. A hatalmas, négyszárnyas ajtó apró, csi­szolt üvegtáblái mögött pedig a könyvtárterem sokszínű köt teteit látni. — Öröm lehet ilyen helyen dolgozni — jegyzem meg. Csanda Miklósné, a könyvtár vezetője és Jámbor Gyula, a művelődési ház vezetője oszt­ják véleményemet. A ház gazdája szívesen kalauzol vé­gig birodalmán. A bejárattól balra nyílik a színházterem. — A múlt héten indítottuk a dzsesszbalett-tanfolyamot — tájékoztat. — A tizenkét-ti- zenöt éves fiúk-lányok is itt próbálnak, mert nagyon nagy az érdeklődés. Az első órára negyvenen jöttek el! Egyéb­ként a népi táncosok a fel­sőgödi Ady-klubban gyakorol­nak. Ebben a színházterem­ben a gyermekbalett, az aero- bik és a karate kedvelői is helyet kapnak. S természetesen alkalmas különböző előadások megtar­tására. Erre is van igény a tizenhatezres lélekszámú tele­pülésen. A beépített padlás­tér három szobájában klubok, kiscsoportok működnek: kert­barát-, nő-, ifjúsági klub és a nyolcadikosok klubja, vala­mint a bélyeggyűjtők, a gye­rekhorgászok, fotósok kaptak itt helyet. No meg a Horizont (nyugdíjas értelmiségi klub) — hogy csak a legfontosab­bakat említsük. — Sok esetben bizony szűk­nek bizonyul a ház — mond­ja Jámbor Gyula. Történész vendégek — Megvalósul-e a gödi ga­léria terve? — Egyelőre még mindig csak elképzelés — válaszolja, miközben a hangulatos nagy­teremhez érünk. — Ez lett volna a galéria — mutat kör­be. — A különleges építészeti megoldás és a megfelelő fényviszonyok ellenére sem tudunk ebben kiállítást ren­dezni, mert a különböző nagy létszámú tanfolyamokat csak itt tudjuk megtartani. Sokan tanulnak gépjárművezetést, német, illetve angol nyelvet és gépírást. Készülünk ugyan egy nagyobb tárlatra Csíkzsö- gödi Nagy Imre festményei­ből, amelyek március 14-től a tanács nagytermében látha­tók. Él ugyanis Gödön egy távoli leszármazottja, aki ren­delkezik egy kiállításnyi anyaggal. — A nagyközségben számos ismert személyiség telepedett le. Folytatódnak-e a gödiek — gödieknek elnevezésű rendez­vények? — Az első ilyen eseményen — a helybeliek közül — Ber­kes János operaénekes mu­tatkozott be, a műsorvezető Kopeczky Bajos volt, és meg­hívottként fellépett Pitti Ka­talin. E héten szombaton pe­dig Inke László, Hacser Jó- zsa, Sinkó Péter közreműkö­désével kabaréest lesz. Tehát mindenképpen hagyományos­sá szeretnénk tenni ezeket a találkozókat. Van még egy elképzelésem: önálló előadó­estre felkérni neves színésze­ket és előadóművészeket. — Milyen a művelődési ház kapcsolata az iskolával? — Magam is tanár vagyok, magyar-történelem szakos. Szívesen szervezek az irodal­mi tananyaghoz köthető prog­ramokat. Folytatódik közös rendezvénysorozatunk, amely­nek címe: Találkozás törté­Hétfő reggeltől vasárnap estig nyitva áll a gödi művelődési ház. neszekkel. Hétfőn, február 22-én Ránki György tart elő­adást. Egyébként hadd je­gyezzem meg, hogy nyitott ház. vagyunk, tehát hétfő reg­geltől vasárnap estig bárki betérhet hozzánk. A presszó­részben folyóiratok várják a vendégeinket. Itt is megvásá­rolhatók a jegyek különböző rendezvényeinkre... Zavaró apróságok Megmutatja, hol alakították ki a folyóirat-olvasót. A körsé ta után visszatérve ide. azon ban századfordulós kávéházi hangulatomat megzavarta né­hány apróság: a mennyezet és a falak imitt-amott repe­dező, lyukasodó vakolata, a nem csukódó vagy rosszul záródó ablakok, ajtók látvá­nya. Reméljük, a kivitelező váci magasépítők nem sokáig váratnak magukra a hibák kijavításával! Vennes Aranka Minden héten rendszeresen találkoznak a sakkozók. (Vimola Károly felvételei) IALLITOTERMEKBOL Állásfoglalásra késztetnek Rádiófigyelő! gall ISTVÁN indulása. Az ötvenes évek elején egy ismeretlen kiskatona beállított a pécsi Dunántúl szerkesztő­ségébe egy paksaméta kéz­irattal. A határőrségnél szol­gált és az egyik eltávozását használta föl arra, hogy az akkor már egyre nagyobb te­kintélynek örvendő folyóirat szerkesztőségének ajtaján be­kopogtasson. Csorba Győző, a kitűnő költő és Szántó Tibor, a tehetséges, fiatal novellaíró az ismeretlen kezdőknek ki­járó udvariassággal fogadták és a látogatót biztató szavak­kal bocsátották útjára azzal, hogy ha ismét erre jár, néz­zen be hozzájuk, addig elol­vassák írásait. Legközelebb már meleg szeretettel üdvözölték, de fél­tő óvatossággal is. A tehetség kétségkívül bontakozó jelei ugyan megmutatkoztak min­den során, de a témák, me­lyeket a katonaéletből merí­tett, az akkori — déli szom­szédunkkal való — ellenséges viszony idején nemcsak kö- zölhetetlenek voltak, hanem hazaárulásnak is minősültek volna. Ám a baráti buzdítás hatására a fiatal írójelölt nem vesztette kedvét, és el­indult azon a pályán, mely a Kossuth-díjat meghozó Mé­nesgazdáig ívelt. Gáli István személyében új író formáló­dott a pécsi alkotóműhelyben. Élete során a segítő szót mint irodalomkritikus, majd az Üj Írás prózai rovatának a szerkesztője, valamint a rá­dió dramaturgja igyekezett meghálálni. Sok fiatal útját egyengette, nyesegette a vad­hajtásokat őszinte, ám tapin­tatosan megfogalmazott véle­ményével. Ezzel önmagát is megtisztelte. Kritikusi mun­kásságáról azt vallotta, hogy amikor a szépirodalom és a kritika ellentétéről, sőt szem­benállásáról olvas, értetlenül csóválja a fejét. Hiszen egy­másrautaltságuk nyilvánvaló, írótársakról van szó, mert mindenfajta alkotás elsősor­ban gondolkodói folyamat, és csak a „végtermék” formája más írónál és kritikusnál, amikor is elválik egymástól a művészi megjelenítés, terem­tés és a teoretikus értékelés, elemzés. Egymásból élnek: a kritikusok nyersanyaga az iro­dalom, azt elemezve jutnak el esztétikai és ideológiai követ­keztetésekig — az író pedig korának esztétikai és ideoló­giai elemeiből készít munká­jához gondolati vázat, amire (jó esetben) olyan művet tud ráépíteni, amiből a kritika megint új törvényszerűségeket fog kielemezni. Egy időben a Magyar Hír­lap szerkesztőségében együtt dolgoztunk. Hetente számolt be a legújabban megjelent fiatalok prózai munkájáról. Tanúsíthatom, hogy heve­nyészett, alaposan át nem gondolt írás soha nem került ki a keze közül. Valóban író szólt az írókról. A mesterség tisztelete, a művészet szere- tete érződött minden monda­tán. A rádióban az íróvá avat­nak című műsorsorozat kere­tében mutatkozott be Gáli István, ez a rokonszenvesen szerény és szerénységében oly tehetséges író. Sajnos a déli határainkon töltött kemény szolgálat nemcsak írói élmé­nyekkel ajándékozta meg, ha­nem egy életre szóló beteg­séggel, mely fiatalon megpe­csételte sorsát. A könyv, a film után annál inkább nagy élmény volt hallgatni a rész­leteket fő művéből, a Ménes­gazdából, amely utánozhatat­lan remekmű. VÉDTELENÜL. Az összeál­lítás gyerekekről szól, akik ki vannak téve a felnőttek ridegségének, bántalmazásá­nak, sokszor bizony emberte­lenségének is. Méghozzá azok részéről, akiknek védőpajzsot kellene köréjük vonni, meg­védve a gyermekpalántákat a külvilág erőszakos, romboló hatásától. A szerkesztő-mű­sorvezető, Ungváry Ildikó már eleve nem ígért derűs perceket műsorához fűzött megjegyzésében. Bizony, eb­béli szavát be is tartotta. Kü­lönösen az adás utolsó har­madában, amikor két gyer­mek, köztük a kilencéves Anikó mondja el az ő szaka­dozottan fűzött szavaival azo­kat az állapotokat, melyek otthon uralkodnak. A börtön­viselt apát még jobban sze­reti, mint az iszákos anyját, nem beszélve a vele élő em­berről, aki szintén minden­nap mélyen a pohár feneké­re néz. A tombolásba fajuló randalírozások elől legfeljebb az egyik szobába bezárkózva menekülhetnek. Valószínűleg az apa sem lehet jobb a Deákné vásznánál, azonban a szeretetre kiéhezett kis szív már a valamivel jobb bánás­módot is méltányolni tudja A riportsorozat éppen emiatt volt a hallgató számára mé­lyen fölkavaró. Szombathelyi Ervin píteni, jobbítani, boldogítani akarja az emberiséget. Annak küzdő, szenvedő, feltápászko- dó rétegét figyeli, küzdelmét ábrázolja szobraiban. Az 1933-as magyar munkanélkü­li alakjától így jut el szemlé­lete a Menekülő koreai, a Hi­rosimái áldozat, Beloiannisz, Lumumba, Che Guevara, Ho- Si-Jdinh, Robeson, vietnami szenvedők, afrikai elhagyottak művészi láttatásáig. Kétségtelen, hogy éppen a történelem sokasodó problé- maözöne késztette őt szünte­len emberi-szobrászi állás- foglalásra. Az érmek és a plasztikák áradása azonban színvonalát egyenetlenné tet­te. Ezért emlékezünk a haj­dan fontos plasztikák tömke­legéből azokra, amelyek az idő szigorú ítélete alapján ál­landó értékeknek bizonyultak. Ilyen az 1933-ban mintázott Anyám, amely József Attila hasonló tematikájú verseinek méltó párja, az 1936-os kelte­zésű Féllábú, mellyel az első világháború áldozatainak állí­tott megrendítő emléket, az 1939-es Ébredő Afrika. Az. Át­kelés a hídon című bronz­plasztikájában a sok figurá­val a vietnami háború szob- rászi enciklopédiáját valósí­totta meg. A műveket rostá­ló idő megerősítette a fölso­rolt alkotások emberi és szob- rászi értékét: életünket tisz­tító örökségünkké váltak. Mi­vel tematikailag és eszmeileg együvé tartoznak, érdemes lenne a váci gyűjteményben egy kamarakiállításon egybe­vetni Farkas Aladár és Hincz Gyula afrikai, spanyol, chilei, koreai, vietnami szobrait, gra­fikáit, festményeit. így nem­csak művészetük találkozási pontjait érzékelhetnénk, ha­nem a világ egykori neural­gikus állapotát, szenvedését Cserőháti Kovács István: Pa« rasztházak árasztó veszélyzónáit, ame« lyekre azonos választ ad E» festő és a Szobrász. _ Önálló sziget Cserőháti Kovács István tö« rekvései biztatóak és rokon« szenvesek. Főleg azért, mert tájait és portréit áthatja a bizalom és az ember, a fes« tészet iránt érzett tisztelet, odaadás. Mindazonáltal az lát­szik időszerűnek, hogy mérle­gelje a továbbiakban: merra akar és tud haladni. Mit vá­laszt ki abból a sok irány­ból, amelyet a valóság ajánl témában, fogalmazásban. Egyetlen ösvényt indokolt megtalálnia — a magáét. Bírd Lajos és Félegyházi László egykori tanítványának mun­káiból így válhat önálló szi­getté képírásunkban Cserőhá­ti Kovács István művészete. Losonci Miklós A Dömsöd Nagyközségi Közös Tanács pályázatot hirdet vb-titkári munkakör betöltésére. Feltétel: jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség. Lakás megoldható. A.pályázatokat részletes önéletrajzzal, a jelenlegi munkakör megnevezésével március 1-jéig írásban nyújtsák be a tanács elnökénél. Cím: Dömsöd, Petőfi tér 6. 2344. Pilisvörösvár nagyközség tanácsának elnöke az 1/1987. (VI. 24.) számú MTTH rendelkezés alapján pályázatot hirdet az 1988. augusztus 1-jén megüresedő vb-titkári állás betöltésére. Feltétel: állam* és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, legalább ötévi államigazgatási gyakorlat. A nagyközség 1988-tól részt vesz a kétszintű igazgatásban. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a nagyközségi tanács elnökénél. A pályázatok benyújtásának határideje: 1988. március 31-e. I / Február 28-ig látható a Mun- j kásmozgalmi Múzeumban Far­'S kas Aladár szobrászművész / életműtárlata. Cserőháti Ko- '/ vács István képei szintén a í hónap végéig megtekinthetők j a Pest Megyei Művelődési j Központ és Könyvtárban, Z Szentendrén. Az erőszak ellen Farkas Aladár szobrászmű­vészt — aki 1909-ben született Újpesten — kormányzatunk Munkácsy-díjban részesítette és érdemes művész lett. A földrészekre kiterjedő együtt­érzés, a homo militans elve alapján cselekvést sürgetett az erőszak ellen, a szenvedés megszüntetésére. , Farkas Aladár elkötelezett művész. Annak idején, az 1939-ben mintázott Spanyol anya című szobra hasonló me­mento volt, mint Thomas Mann Európa, vigyázz! című írása. A küzdelmet vállaló együttérzés Farkas Aladár szemléletének jellemzője ma­radt. Olyannyira, hogy szob­rai, plasztikái, rajzai, amelyek a koreai, vietnami, chilei köz­állapotokat ábrázolták, az el­múlt évtizedekben megrendí­tő hatással voltak a hazai és a külföldi közvéleményre. Mű­vei úgy gyönyörködtetnek, hogy egyúttal állásfoglalásra is késztetnek; a világszolida­ritás új szövetségesévé, tagjá­vá avatják a szemlélőt. Hincz Gyula hasonló men­talitással szerkesztette spa­nyol, chilei, vietnami tárgyú festményeit, szobrait. Farkas Aladár és Hincz Gyula viet­nami asszonya egyaránt siko­lyával válik mozgósító erővé. Csupán annyi a különbség, s ezt bárki érzékelheti, aki Far­kas Aladár szobrait egybeveti a váci Hincz Gyűjtemény mesterműveivel, hogy Farkas­nál az indíték elsősorban po­litikai jellegű, s úgy válik művészetté, Hincznél pedig festői karakterű, s így lesz politikummá. Farkas Aladár művészete mindenekelőtt kor­dokumentum — nem a pub­licisztika, hanem a szobrászat szintjén. Ebben hallatlanul következetes. Megrendítő emlék Mintha Barbusse és Romain Rolland utódja lenne: a világ pulzusára teszi a kezét, mű­vészete élő lelkiismeret, szé­

Next

/
Thumbnails
Contents