Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-15 / 38. szám
1988. FEBRUÁR 15., HÉTFŐ 5 Nagy érdeklődés kísérte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tartott tudományos diákköri konferenciát tudományos diákköri tevékenység Gödöllőn Tisztelet a szakma iránt Barta Katalin beszámolóját vetített grafikonok és diaképek színesítették (Csécsei Zoltán felvételei) ■Tv-FIGYELÖW Különös, de nem véletlen, hogy a tudományos teljesítmények társadalmi megítélése — változó. Napjainkban mintha leértékelődés következett volna be. Hogy ezt a kedvezőtlen folyamatot megállítsuk és visszafordítsuk, abban nagyon sokat segíthet a tudományos diákkörök tevékenysége. Hatezer azoknak a leendő szakembereknek száma hazánkban, akik már egészen fiatalon elkötelezték magukat, s esztendőkön — esetleg egy életen keresztül — egy-egy téma határozza meg munkájukat. Erről hallgatóként a tudományos diákköri konferenciákon számolhatnak be. A napokban ismét sor került e nagy eseményre. Igv volt ez a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen is, ahol már az intézmény léte óta — tehát több mint "három évtizede működnek s .diákkörök. A, tagok; .száma eléri a kétszázat. Tulajdonképpen mit jelent a mozgalom a felsőoktatási intézmény számára s mit a fiataloknak? Menet közben Dr. Kecskés Mihály tanszékvezető egyetemi tanár a GATE tudományos diákköri tanácsának elnöke így foglalja össze: — Ezek a hallgatók időt és energiát nem kímélve már menet közben is bizonyítanak. Mindnyájunk érdeke, hogy kibontakozhasson képességük. Hiszen a mozgalom visszahat az oktató-nevelő munkára, s annak minőségére is. Túlértékelni azonban nem szabad a tevékenységet; végtére is nem lesz mindegyikükből kutató. De az itt megszerzett ismereteikkel többlettudásra tesznek szert, s jobban meg fogják érteni a kísérleti tevékenység fontosságát is ... A konferencián kilencven- három előadást — száznégy diák dolgozatát — vitatták meg és értékelték. A résztvevők közül elsőként Vincze Zsolttal, az üzemtani tanszék negyedéves hallgatójával beszélgettünk. Előadásában a juh-ágazat ökonómiai helyzetét vizsgálta országos összehasonlításban és egy rendszer adatai alapján. — Azért választottam ezt a témát — magyarázta —, mert igen ellentmondásos az ágazatról kialakult felfogás. Én azt vallom, hogy megéri a juhokkal foglalkozni, annak ellenére, hogy az embertől igen nagy figyelmet igényel. A hazai takarmányok megfelelőek, a gyapjúra pedig szüksége van az országnak. Ugyanakkor a külpiacon a juhhús és a tejtermékek iránt is növekszik a kereslet... Mikrobiológiát is tanult Mecséry György véleménye szerint a mezőgazdaságban elért eredmények egyre inkább meghatározzák jövőnket. Az előirányzatok szerint 15 százalékkal kell növelni a baromfihús-termelést. — A mai helyzetben nem mindegy, hogy milyen befektetés árán — hangsúlyozta. — Meggyőződésem, s erre hívtam fel a figyelmet beszámolómban is, -hogy a fólia héjszerkezetű épületek jóval olcsóbbak. Ezek alkalmazásainak tapasztalatait és fejlesztési lehetőségeit vizsgáltam a baromfitartásban Szentesen, illetve Her- nádon... Barta Katalin V. évfolyamra jár, ötös az átlaga és kiemelt ösztöndíjat kap. — Másodéves hallgatóként kapcsolódtam a tudományos diákköri munkába — emlékezett vissza. — A leggyakorlatiasabb témát választottam. A rhizobium olyan, a pillangós virágú növények gyökerén élő baktérium, amely megköti a nitrogént. Ha ezekből több kerül a talajba, gazdagabb lesz a bab- és a borsótermés. Igaz, a kutatás sok előkészítést igényelt, mert külön kellett mikrobiológiát tanulnom. Ugyanis csupán egy félévig kötelező tantárgy. Remélem azonban, hogy megéri, már csak azért is. mert ha megfelelő pontszámot érünk el, még diplomamunkaként is elfogadják ... A szakma iránti tisztelet Számomra a legizgalmasabb Fehérvári Andrea harmadik évfolyamos hallgató dolgozata volt. Áttekintést adott a felszín alatti vizek ma már világszerte súlyos gondokat okozó elnitrátosodásáról, a magas nitráttartalmú ivóvíz fogyasztásának egészségkárosító hatásáról és a lehetséges megelőzésekről is. — Minden erőt a megelőzés szolgálatába kell állítani — jelentette ki. — Annál is inkább, mert még ma sem derítették föl, hogyan terjed a szennyeződés a mélyebb rétegekben, hogyan befolyásolja a víztermelés a talajvíz mozgását. Egy éve foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, sajnos azonban gyakorlati munkára nem volt lehetőségem. Remélem, módomban lesz majd az adott területen méréseket végezni. Egyébként véletlenül kerültem kapcsolatba ezzel a témával: erről szóló cikkeket fordítottam az AGROINFORM-nak és ennek hatására elhatároztam, hogy a kalocsai mezőgazdasági főiskoláról ide jövök tanulni... Igaz ugyan, hogy fiatal emberekről van szó, de a lelkesedésben és a hivatástudatban nincs hiány. Arra a kérdésre, hogy folytatják-e a tudományos diákköri munkát, mindegyikük igennel válaszolt. Hiszen így egy-egy szakterületen mélyebb ismereteket szereznek — s ugyanakkor az elért eredményekről összefogottan tudnak beszélni. Azt hiszem, még valamit megtanulnak: a szakma iránti tiszteletet., Milyen jó lenne, ha olyan munkahelyre kerülhetnének, ahol hasonló gondolkodású társakkal találkozhatnának. Hiszen tőlük is függ a magyar tudomány szellemi teljesítménye. Vennes Aranka A z érdi illetőségű, szabolcsi származású író, Kunszabó Ferenc, a Széchenyi és a Magyarország felfedezése-soro- zatban megjelent Sárköz és több más könyv szerzője fogadott szülővárosáról, Nyírbátorról írt könyvet. A Szépirodalmi Kiadó gondozásában megjelent kötet egyetemes érvényű, jóval túlmutat egy város határán, az egész magyarságnak szól, azokról a küzdelmes évszázadokról, amelyeket ezen a földön, ebben a hazában a magyarság legjobbjai vívtak megmaradásunkért, a nemzet jövőjéért. Az egyéni hangú, érzelmektől átfűtött munkája egyszerre véd- és vádbeszéd: a kezdettől napjainkig kíséri figyelemmel ennek a sokat szenvedett nyírségi településnek életét, történetét. Sikerült a mélyre hatolni, megmutatni, hogy miként jutott el a máig a lakossága, és azt is, hogy Nyírbátor történelme lényegében egy a magyarság történetének utolsó kilenc évszázadával, hiszen ez a település, jobban mondva, Belsőnyír már a honfoglaláskor létezett, illetve: a magyarság megtelepült benne. Ismert, hogy a nagynevű és történetű Báthoryak székhelye, bár nem róluk nevezték el a települést, hanem a településről a Báthoryakat. Bátort a Gut—Keled nemzetség négy tagja kapta birtokul Kun Lászlótól. (A helységnevek arra utalnak, hogy már Szultáni rendelésre Óriás vázák Herendről Űjabb óriás vázát készítenek a Herendi Porcelángyárban a brunei szultán megrendelésére. A 2,17 méter magas remeket közösen tervezte az üzletet közvetítő angol kereskedő — aki egyszersmind a brit királyi udvar ékszerésze — és Palkovics Imre, a gyár mesterfestője. A szultán már korábban is rendelt két, 1,25 méter magas vázát, úgyhogy a herendi iparművész már két esztendeje kizárólag neki dolgozik. A most készülő vázaóriást, melynek alapszíne az elefántcsontéhoz hasonló, iszlám motívumok díszítik, amelynek uralkodó színe a tűzpiros és az arany. Két tájkép is lesz majd a vázán, az egyik a szultán mecsetjét, a másik pedig rezidenciáját ábrázolja. A művön fél esztendeje dolgozik a festő, s amint elkészül vele, megcsinálja ikerpárját, mivel ebből a fajtából is kettőt rendelt a szultán. A vázák egyenként 20 ezer angol fontot érnek. Az idén tizenötödik alkalommal hirdették meg a Ki tud többet a Szovjetunióról elnevezésű országos vetélkedőt, melynek mindmáig védnöke és gazdája a Művelődési Minisztérium, a KISZ KB, az MSZBT és a Paliasz Lapkiadó Vállalat. Az iskolai selejtezők után szombaton Vácott, a Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskola dísztermében került sor a megyei fordulóra. Pest megyében összesen kétezer-tizenhatan jelentkeztek a vetélkedőre. A január 12-i iskolai döntők legjobbjait hívták Vácra, ahol a tét már az országos elődöntőbe jutás volt. Kilenc középiskolai és nyolc szakmunkásképzős csapat mérte össze tudását külön- külön, de a forgatókönyv ezúttal megegyezett. Többek között villámkérdések, szellemi öttusa várta őket. A játékvezető Bojtor Jánosné, aki a kérdéseket föltette és az egyes játékokat elindította már 10 éves játékvezetői tapasztalattal a háta mögött állt a diáekkor több Batur nevű település létezett, így ma is vannak Bát-, Batt- tövű helyneveink — Bátmonostor, Báta- szék, Battonya, Batta, Nagy- bátony stb.) Megírja, hogy a Báthoryak fénye hogyan nőtt a magyarság, az ország emelkedésével. S miközben megírja a település fejlődését — éppen a Báthoryak és velük kapcsolatban levő főurak révén — a magyar történelemről is képet kapunk. Társadalmi és emberi viszonyokról, a város kialakulásáról, fejlődéséről, arculatáról. Hiszen alig ismerjük ezt a nagy múltú települést, amely hűen őrzi múltját és tevékenyen építi a jelent. Ezzel kapcsolatban az író könyvében így meditál: Ha a városházával szemoe állok, akkor bal kézre esik az első világháborús magyar hősi emlékmű, jobb kézre az országzászló rúdja. ahol nemzeti ünnepeinkre emlékeztünk mind 45 előtt, mind utána, hátamnál rézsűt pedig a felszabadulási emlékmű, mely alá száz meg száz szovjet halottat temettünk azon az emlékezetes őszön. Igen, itt a város, de az egész magyarság közelmúltja, egybesűrítve. De távolabbról érzékelem a két történelmi templomot, a kettő között a Bóni-gyártelepet, másik oldalon pedig, a Rózsa Ferenc és Hunyadi utcák vonalán túl a régi gazdanegyedet, megtűzIsttll veletek ... Takaros kis szemináriumi dolgozat születhetne egy bölcsészhallgató tollán arról, hogy ugyan mennyi nyersanyag került bele a minap látott Isten veletek, barátaim című tévéfilmbe Tersánszky Józsi Jenőnek az Egy kézikocsi története című kisregényéből, illetőleg, hogy mily mértékben dúsította fel azt a forgatókönyv szerzője, Bíró Zsuzsa. A televízió nézői azonban nem filológusok, ők abban ringatóznak el, ami elébük kerül, így hát ezúttal is arról kell szólni, ami a föntebb emlegetett elegyítés nyomán megszületett. Tegyük gyorsan hozzá, hogy dicsérő jelzők kíséretében kell és lehet erről a regényfeldolgozásról beszélni, hiszen a kitűnő alapanyagból egy igazán jó jelenetsor született. Elsősorban is azért, mert Bíró Zsuzsa roppant ügyesen montírozta egymás mellé a legkülönfélébb emberi sorsokát, amelyeket voltaképpen csak az a háború fenyegette pesti bérház kötött össze. Ezt a valóban mesteri montázst pedig a rendező, Simó kok elé. A zsűri élén — amelynek tagjai megyénk párt-, KISZ-, népfront- és tanácsi tisztségviselői voltak — Csikós Tóth Ágnes foglalt helyet, aki már a kezdet kezdetén is részt vett a vetélkedők szervezésében és lebonyolításában. Az eredményhirdetéskor elismeréssel szólt a megjelentek felkészültségéről. A gimnáziumok és szakközépiskolák közül első lett a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola, második a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola, harmadik helyen pedig az érdi Vörösmarty Gimnázium négytagú csapata végzett. A szakmunkásképzősök között első lett a Ceglédi 203-as Szakmunkás- képző Intézet, második szintén Ceglédről a Gép- és Gyorsíró Iskola abonyi tagozata, míg a harmadik helyet a Péceli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet csapata nyerte el. delve újabb gyárakkal meg friss lakótelepekkel. Ugye, ismerős a kép, akár Pest megye bármelyik városában megtalálhatnánk ezt, ha nem is éppen így, de hasonlóan. Példázva ezzel, hogy az e hazában élőknek mennyire közös a sorsuk és a jövőjük is. Mint írás is nagyszerű, olvasmányos a kötet, mert Kunszabó tud mesélni, helyzeteket teremteni, a dokumentumokat úgy feloldani a mondanivalókban, hogy azok cseppet se legyenek unalmasak. A szo- ciográfusi megközelítést vegyíti a vallomásos irodalmi színnel, s mindezt úgy, hogy amikor az adalékokat, a helyi tényeket közli, egyben az ország ügyeire is kitekint. Kemény és őszinte szavakkal szól szűkebb pátriájáról, annak szinte minden gondjáról, tagadhatatlanul elfogultan, de jó szándékkal, az „érted haragszom, nem ellened” közösségi ihletésű, jobbító érzésű elkötelezettséggel. Így válik izgalmas olvasmánnyá nemcsak azoknak, akiket a nyírségi emberek gondjai és gondolatai érdekelnek. hanem minden ember számára. Mindebből már kitűnik, hogy egy jól megszerkesztett műről van szó, társadalmi valóságunkat mutatja be egy nagy múltú település: Bátor felmutatásával, amelyhez holtig tartó szerelem fűzi. Sándor nagy-nagy műgonddal elevenítette meg. Mindehhez az írói és rendezői igyekvéshez pedig még ott voltak a jobbnál jobb színészi alakítások, amelyek közül szinte illetlenség egyet is kiemelni a másik rovására, hiszen a népes szereplőgárda egyetemesen brillírozott. S ha mégis név szerint említjük meg például Esztergályos Cecília és Sinkó László kettősét, vagy Kari Gyöngyit, meg az ő kárpitos Janikáját szintén mesterien elibónk állító Gáspár Sándort, nos, ezt csak azért tesszük, hogy kifessék: micsoda remek duettek születtek ebben a minden ízében igényes, nagy hangulati erejű, a második világháború tragikus végét oly megrázó erővel felidéző tévéfilmben. Kés. Még jó, hogy Budapest fölszabadulásáinak évfordulóján műsorra tűzték ezt a filmgyárral közösen készített művet, mert az a másik televíziós vállalkozás, amely a Kortársaink képernyője című sorozat újabb darabjaként került az előfizetők szeme elé, hát az még azt is kétségbe vonatta, hogy ugyan mi végre találták ki a kamerákat meg az egész sugárzási technikát. Újhelyi János Kés van nálam című momológ-csoporto- zata ugyanis ellentmondott mindannak, ami mozgókép, ami akció, ami figyelmet lekötő. szíveket megdobogtató dráma. Elsősorban is azért, mert maga az alapmű is csupa sémából állott össze, közhelyszerűen mondta el egy hajdani parasztcsalád széthullásának részleteit; másodsorban pedig azért, mert ezt az elvált asszonyos, festőművész fias tanmesét Mihályfy Sándor rendezése még tovább metélte, még jobban szétdarabolta. Mintha semmi közük nem lett volna a szereplőknek egymáshoz, olyan magukra hagyatva sorolták el bújukat-bajukat, s ha nagy néha mégis egymás mellé keveredtek, akkor is irdatlan nagy távolságból érkezett a másiknak címzett szó. Teljes kudarcnak csupán csak azért nem minősíthetjük ezt a sorozatdarabot, mert mindnyájunk örömére fellépett benne Törőcsik Mari is, aki a magányából menekülni szándékozó anyaként úgy mondta el a fűrészporos mondatait, mintha egy görög sorstragédiát recitálna. Érdemtelenül szép alakítást produkált! Akácz László Megszólaltat embereket, akik életükkel és munkásságukkal példázzák az egész nép életét. Különböző sorsok, emberek és családok, osztályok és rétegek vonulnak fel, egyvalamiben azonban megegyeznek, hogy küzdő emberek, legyenek azok akár magyarok, ukránok, zsidók, mint ennek a városnak is egykori lakói, mint ahogyan egy 1926. évi vallási összeírásból kitűnik: a lakosság közül református 46, izraelita 20, római katolikus 19, görög 14 százalék. Ahogyan Kunszabó leírja: a legérzékenyebb veszteség a háború után megmaradt zsidóság távozása volt. A század- ■fordulón ugyanis ők tettek talán legtöbbet a város jejlő- déséért. Mások is sokan elmentek, úgy, hogy évtizedekig csökkent a lakosság száma. Mára megállt, sőt némileg emelkedik. Anyagilag és szellemileg is gyarapodik a város, mint ahogyan az egész ország. Ez a summázata Kunszabó írásának. 1 gyekezett tárgyszerűen, lényegre törően írni, megmutatni a ragaszkodást a szülőföldhöz, a történelmi tudat fontosságát, azt, hogy a család, a gyermek, a munka, a helytállás, a szebbre, a jobbra való törekvés mennyire szükséges jövőnk szempontjából. Vagyis felmutatni az emberi értékeket. Elődeink ezek alapján működve tették lehetővé életünket, mi is ezekhez ragaszkodva biztosíthatjuk utódaink létét. Ezzel csak egyet lehet érteni az íróval. Ezért mutat túl egy városon Kunszabó Ferenc könyve. Gáli Sándor Dudás Zoltán Túlmutat a város határán Holtig tartó szerelmem, Bátor Ki tud többet a Szovjetunióról Megyei döntő Vácott