Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-09 / 33. szám

Sikeres piiagpoiiglBelvege Eire állt a Szentendre Seltirilla György C áfolt Téli fürdés a Butiéiban 1988. FEBRUÁR 9. Jutalmazás Fiatalok is szerepelnek az NB Il-es csapatokban. Így Kuts Nándor és Nagy Róbert a Szentendrei Petőfi együttesében. Kuts volt egyébként a megyei egyéni bajnokság legjobbja két arany­éremmel. A másik felvételen a monori Bara Éva és Füri Szilvia, akik ugyancsak jól helyt­álltak a megyei ifjúsági bajnokságon. (R. Varga Margit felvételei) Jól vették az' asztalitenisz­ig kacláty okát a Szentendrei Petőfi játékosai. A'z eddigi ta­vaszi eredményekről Nemes Tibor szakosztályvezető tájé­koztatott. — Az NB Il-es férfigárda helyet cserélt az eddigi éllo­vassal, a Szondi SE gárdájá­val a Barna-csoport B mező­nyeben. Ez annak köszönhető, hogy legutóbb az egymás el­leni találkozón Szentendrén legyőzték a székesfehérvári katonacsapatot. Ezzel a Pest megyei együttes visszavágott az őszi vereségért. Méghozzá a 15-10-es siker azt jelenti, .fölényes revánsot vettek, hi­szen a korábbi találkozó szo­ros eredményt, 13-12-es fehér­vári győzelmet hozott. A rangadót megelőzően nagykanizsai kiránduláson volt a szentendrei csapat. Kérték a szövetséget, egymás utáni két napra osszák be mérkőzésüket, s akkor egy utazással túljutnak a két meccsen. A szombati mérkő­zés után az éjszakát Nagyka­nizsán töltve, a másnapi aka­dályt is győzelemmel vették. Ekkor volt a nehezebb ellen­fél, de most is fölényesen nyertek. Mint ismeretes a szakosz­tály új otthonba költözött. Eddig a felszabadulás-lakó­telepi általános iskolában volt az' “otthonuk, itt vívták mér­kőzéseiket. Már egy héttel ko­rábban átköltöztek a szom­szédos gimnázium új csarno­kába. A férfiak még a régi helyen játszották a rangadót, a nők már a gimnáziumban álltak asztalhoz, ök is siker­rel vették a legutóbbi aka­dályt. Ezzel a 6. helyen áll­nak a Benkő-csoport A me­zőnyében. A nők eredményéhez tarto­zik a korábbi fővárosi kirán­dulás, amikor a Statisztika tartalék csapatától 10-4-re ki­kaptak. Söpkéz (2), Németh és Váczi szerezte a Pest me­gyei győzelmeket. A hétvége szentendrei sike­reit a megyei bajnokságban elért eredmények gazdagítot­ták. A felnőttek 14-2-re. az ifik 9-0-ra nyertek a Gödöllő ellenében. A felnőttmeccsen a két sikerkovács, Hagymási és Lámszkij volt 4-4 győze­lemmel. A Szentendrei Petőfi aszta­litenisz-szakosztályának elnöki tisztét Karát József tölti be, helyettese Kun Péter. Ugyancsak az NB II-ben játszik, de sokkal szerényebb eredménnyel a Monor női csa­pata. A közelmúltban szerez­ték első döntetlenüket. Kuti József edző, azaz a csapat mindenese elmondta, hogy ifisták szép számban szó­hoz jutnak az együttesben. A döntetlenes találkozón a Szentendréről átigazolt Vei- mola Katalin és Kuti Katalin mellett két-két győzelmet ara­tott az ifista Pál Szilvia, Túri Szilvia és Bara Éva. Az emlí­tetteken kívül Dvorákovics Katalin, Péter Anita és Csat­lós Andrea szerepel az együt­tesben. Mivel ebből a csoportból csak egy kieső lesz, szeretnék megpróbálni a lehetetlent, a Folytatás a sakkozóknál Por tisch—Timman Az utolsó páros mérkőzés is befejeződött a kanadai St. Johnban, a világbajnökjelöl- tek tornáján, a sakkfesztivál azonban még február 20-ig tart, többek között a villám- világbajnokság is hátravan. St. Johnban tartózkodik a Fülöp-szigeteki Florencio Campomanes, a FIDE elnöke, aki kihirdette a következő vi- lágbajnokjelölt-forduló párosí­tását. Ezek szerint Portisch bajos a holland Jan Tim- :vannal ül asztalhoz, hogy hat átszmában eldöntse, melyi­kük a jobb. A hét St. John-i továbbjutóhoz csatlakozott Anatolij Karpov, a legutóbbi vb-döntő vesztese. Campomanes nem közölte a negyeddöntő helyszínét és időpontját, de valószínűleg májusban lesznek a mérkőzé­sek. A következő világbajnoki döntő 1990-ben esedékes. A 6. játékhét Nagy nyeremény A totó 6. fogadási hetén nagy nyeremények voltak. Az egyetlen 13+1 találatos szelvény 7 millió 791 983 forintot, az ugyancsak egyetlen 13 találatosé pedig 4 mil­lió «75 190 forintot kap. 12-es 349, 11-es «323. 10-es 57 406 darab akadt. Nyeremények cehenként: 17 861, 986, illetve 163 forint. Pest megyei helyezettek Minifoci diákoknak Országos általános iskolás minifoci döntőt játszottak Bu­dapesten. Ezen Pest megyei általános iskolás csapatok is részt vettek. Az első helyen az Újhelyi DSE gárdája vég­zett, s ezzel jogot nyert arra, hogy az április 3-án és 4-én Belgiumban megrendezésre kerülő tornán induljon. A do­bogó második fokára az alsó- némeii gyerekek állhatták, míg harmadik helyet az al- . bertirsai pajtások szerezték meg. A torna gólkirálya az albertirsai kisiskolás Török ,Csaba lett. Solymáíon, a PEMÜ sport- csarnokában rendezték meg a megyei minifoci döntőt közép­iskolás .együttesek számára, négy csapat, részvételével. Kö­zülük az első kettő jutott a február 14-én Budapesten megrendezésre kerülő országos dö'-'mbe. Eredmények: 1. Budakeszi Gimnázium,'^2. Váci Sztáron Sándor Gimnázium, 3. Szi­gethalmi Steinmetz Miklós Szakközépiskola, 4. Monori József Attila Gimnázium. A torna legjobb játékosa Tóth János (Budakeszi), a gólkirály Pecha Róbert (Buda­keszi). N. P. J. Hétfő délután az Ipari Szö­vetkezetek Országos Tanácsa (OKISZ) székhazában elnöki fogadást rendeztek. Az ese­ményen a tavaly sikeresen szerepelt Spartacus-sportoló- kat tüntették ki. Köveskuti Lajos, az OKISZ elnöke rövid bevezetőjében az elkövetkező időszak tervei­ről beszélt. Elmondta, hogy idén sem csökken a sportra szánt anyagi támogatás össze­ge, így az ország 80 Sparta- cus-egyesülete — mintegy 11 ezer igazolt sportoló — 16,3 millió forintot kap az OKISZ- tól, A tervek ismertetése után 17 sportoló kitüntetésére, il­letve jutalmazására került sor. Az Engi Klára, Tóth At­tila jégtáncospár, valamint Sinkó Andrea ritmikus sport- gimnásztikázó, a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitün­tetést kapta. A többiek pénz­jutalmat vehettek át. Gyorskorcsolya A Wisconsin állambeli West Al- lisben befejeződött a gyorskor­csolyázók sprintvilágbajnoksága. Az első nap után vezető Christa Rothenburger és Dan Jansen meg­tartotta helyezését, így elnyerték a7. összetett világbajnoki címet.— Nők: 1. Christa Rothenburger (NDK 166.625 pont. Férfiak: 1. Dan Jansen (Egyesült Államok) 155.975. A távolmaradók büntetése Nem kapnak támogatást A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság hétfőn Calgaryban el­kezdődött ülése előtt a NOB Végrehajtó Bizottsága az ülés­szak résztvevőinek szóló ajánlásokat fogadott el az olimpiai játékokról távol ma­radó nemzeti olimpiai bizott­ságok esetleges megbünteté­sével kapcsolatban. A végre­hajtó bizottság tagjai, élükön Juan Antonio Samaranch el­nökkel azt az előterjesztést fogadták el, hogy az olim­piai játékokról távol maradó nemzeti olimpiai bizottságok nem részesülhetnek a NOB anyagi támogatásából, az úgy­nevezett olimpiai szolidaritási alapból. (A NOB a televíziós jogdíjak egy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot illető ré­szét engedte, illetve engedi át tagországainak.) A végrehajtó bizottság ha­tározatával kapcsolatban Mi­chels Verdier, a NOB szóvi­vője elmondta: — A nemzeti olimpiai bi­zottságoknak morális köteles­sége, hogy sportolóit elküldje az olimpiai játékokra. Ugyan­akkor ezeknek a bizottságok­nak jogában áll a NOB meg­hívásának visszautasítása is. A NOB egyetlen tagországát sem kötelezi az olimpiai rész­vételre, ugyanakkor fenntart­ja annak jogát, hogy az ötka­rikás versenyekről távol mara­dó nemzetek olimpiai bizott­ságait kirekeszti az anyagilag támogatottak köréből. A NOB különbséget tesz a visszauta­sítás okai között. Nem bün­teti azokat, akik pénzügyi ne­hézségekre hivatkozva ma­radnak távol az olimpiai ver­senyektől. Más a helyzet azokkal az olimpiai bizottsá­gokkal, amelyek politikai okokra hivatkoznak, s megint Vá toga to tt- ta Iá Ikozó Az őszi vb-selejtezőkre ké­szülő magyar labdarúgó-válo­gatott szakvezetése minden lehetőséget megragad, hogy megfelelő képességű edző­partnereket találjon. A válo­gatott keret tagjai háromhe­tes franciaországi edzőtáboro­zás után már egyesületeikben folytatják az előkészületeket a márciusban kezdődő tavaszi idényre. A legújabb, a válo­gatottal kapcsolatos hír, hogy Magyarország március 16-án, szerdán Törökország ellen lép pályára a Népstadionban. — Váratlanul jött a törökök telexe, de annál kellemeseb­ben érintett bennünket — mondta Tajti József, a váloga­tott edzője. — A Belgium el­leni, a brüsszeli Heysel sta­dionban március 26-án sorra kerülő barátságos 90 perc előtt hasznosnak ígérkezik a törö­kök ellen játszani. más azoknál, amelyek elfo­gadják a meghívást, de aztán megmásítják véleményüket. A szóvivő szavaiból is ki­derül: a NOB calgaryi ülése egyéb szankciók lehetőségével nem foglalkozik. így a bün­tetés azon formájával sem, hogy az 1988. évi nyári já­tékokon nem szereplő nemze­teknek nem ad lehetőséget az 1992. évi olimpián való indu­lásra. Immár sokadszor birkózott * a jeges, sőt jégtáblákkal tarkított téli Dunával Schiril- la György. E nem mindenna­pos eseményre több ezer em­ber volt kíváncsi Vácott, kísérte addig, amíg partra nem ért. Ott pedig, a város fú­vószenekara indulóval fogad­ta az érkezőt, akit a városi diáksport bizottsága nevében üdvözöltek, máj egy virágcso­kor is előkerült. Ezután Schi- rilla György — azaz becene­vén Gyuri — hálája jeléül el­szavalta egy versét. A 49 éves „Gyuri” 1952 óta merül a jeges Dunába, idén nem először. Sokan kételked­nek az ilyen úszás sportlété­ben. inkább látványosságnak tekintik. A másik tábor, s eh­hez tartozik természetesen ö is. e téli úszás testedzésre moz­gósító szerepét hangsúlyozza. Megmutatni azt, hogy a fizi­kailag edzett ember szerveze­te kibírja a szélsőséges hely­zeteket is. Egyébként immár harmad­szor ragad tollat és könyvben írja le az egészséges életmód­ról szerzett tapasztalatait. Va­jon ebben szerepel a vasár­napi esemény, a 3 fokos Duna átúszasa is? Kép és szöveg: Vimola Károly Az utolsó tempók Fogadtatás a váci Duna-parton bent maradást. Sorsdöntő eb­ből a szempontból a március elején sorra kerülő Monor— Nyíregyháza találkozó. Egyéb­ként a csapat a művelődési házban vívja mérkőzéseit, s itt tartják az edzéseket is. Bár az NB II-ben nem je­leskednek, a megyei egyéni bajnokságon dicséretesen sze­repeltek, a nőknél ők hódítot­ták el az érmeket. NB II. Férfiak. Nagykanizsai Tungsram—Szentendrei Petőfi 9-16. Győztesek: Nagy Balázs, Verebes, Medveczky (4-4), kuts, Nagy Ró­bert (2-2). N. Üveggyár—Szent­endrei Petőfi 7-18. Gy.: Verebes (3) , Kiss A. (4), Nagy B., Volly, Kuts (3-3). Szentendrei Petőfi—Szondi SE 15-10. Gy.: Verebes (5), Volly (4) . Kiss A. (3), Nagy Balázs (2), Nagy Róbert. NB II. Nők. Szentendrei Petőfi— Komárom 13-3. Gy.: Söpkéz, Vá- czi, Németh (4-4), Horváth And­rea. NB III. Férfiak. Budaörsi SC— Váci Izzó 10-6. Gy.: Inzsel (4), Szendrei, Mellay (3-3), ill. Lábai (3), Jeszenszki, Lovas, Adorján. Csákvár—Vecsés 10-6. Gy.: Futó-Molnár (3), Molnár I. (2), Kovács G. Reitter László A kísérő csónakig gyalog ment, aztán irány a túlsó part Magyar mérleg Calgary előtt Elutazott az első csoport A magyar téli olimpiai küldöttség első része hétfőn eluta­zott Calgaryba. A csapattal együtt tartott Kanadába Schmitt Pál, a Nemzetközt Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Olim­piai Bizottság elnöke. A küldöttség vezetője Greminger János, az ÁISH főosztályvezető-helyettese, tagjai: Holéczy Tibor, a síszövetség főtitkára, Kovács József szakágvezető és a két ver­senyző, a sífutó Mayer Gábor és a biatlonista Kovács Zsolt. A magyar olimpiai küldöttség többi tagja — a műkorcsolyázók cs szakvezetőik — február 11-én kel útra. megtekintésére Calgaryba re­pül. Az 1984-es téli olimpiai lé­tesítmények, versenyszínhelyek a négy esztendővel ezelőtti szarajevói játékok óta kevéssé kihasználtak — mondták el a Jugoszláviából érkezett sport­vezetők. ★ A XIV. olimpia óta a tava­lyi alpesi sí világ kupa-idény­ben rendeztek egy-két futa­mot, 1987-ben a Zetra-csar- nokban bonyolították le a mű- korcsolyázó és jégtánc Európa- bajnokságot. A Zetra mellett lévő gyorskorcsolyázó oválon alig rendeznek versenyeket. A Trebevics bobpályán sincs sok dolguk a pályamunkásoknak, az Igman hegyen pedig csak néhány kisebb jelentőségű sí- iutóviadalt láttak vendégül. Olimpiai rendezés ide, olim­piai rendezés oda, Jugoszlávia sem számít nagyhatalomnak a havas-jeges sportágak világá­ban ... A Canada Olympic Park szánkó- és bobkatlanjában minden rajtra kész. Igaz, több hozzáértő úgy vélekedett, hogy ha a „chinooks” megérkezik (ez a sokak által rettegett, hir­telen hőmérséklet- és klíma- változást kiváltó főnszél), ak­kor egyszerűen felolvad majd a jég ... — Egy szó sem igaz ebből — mondta a szánkóversenjfe- kért felelős helyi főrendező, Doug Hansen. — A közelmúlt­ban ugyan a pálya alatt elhe­lyezett fagyasztóberendezés a cirkulációs rendszerben kelet­kezett kisebb hiba miatt nem üzemelt néhány óráig, de a gondot megoldottuk. kásos zászlófelvonás és a him­nuszok elhangzása után a toll- forgatókat az olimpiai falu biztonsági emberei egy mellék­kijáraton akarták kiereszteni, lévén az jóval közelebb mint a főbejárat. A biztonságiak nem adták túl sok tanújelét műszaki fel- készültségüknek. Képtelenek voltak megnyitni a kiskaput. Majdnem negyedóráig bíbe­lődtek a bonyolult biztonsági szerkezettel, azután bosszúsan félbehagyták a műveletet, és inkább a főkapuhoz kísérték vissza a látogatókat. ★ Albert monacói herceg nem illusztris vendégként, ha­nem versenyzőként lesz je­len Calgaryban. A 29 éves Albert a kettesbobok küzdel­mében indul majd: ő kormá­nyozza a „szivart”. Reményeit igen sajátosan fogalmazta meg: „győzni jöttem az olim­piára, de a 20-25. hely vala­melyikével is elégedett len­nék ...” A herceg családi nevén — Grimaldi — versenyez, és nyil­ván sokan szorítanak majd si­keréért. Akik a legjobban buz­dítják: a családtagok, akik kö­zül ketten, a papa, Ráinier herceg, Albert húga, Karolin hercegnő a bobküzdelmek Magyarorszag minden eddigi téli olimpián részt vett. Mér­lege nem is rossz, tudván azt, hogy az ország nem éppen a télisportok paradicsoma. Az eddigi tizennégy ötkarikás csúcstalálkozón olimpiai baj­noki címet nem sikerült ugyan szerezni, de ezüstérmet igen. Már kétszer is. A modellkol- lekcióban szerepelt még négy bronz. Az értékes helyezéseket is számba véve 1924 óta a ma­gyarok 42 olimpiai pontot gyűjtöttek. Az első dobogós helyezés — egy harmadik — a Rotter, Szállás műkorcsolyázó kettős érdeme, az utolsó — ezúttal ezüstérmes hely — pe­dig a jégtáncvilágbajnok Re- gőczy, Sallai duó jóvoltából született 1980-ban. Magyarország a téli olimpiá­kon eddig csak a bob- és a szánkósportban nem képvi­seltette még magát. Legutóbb a magyar színek képviselői a műkorcsolyázás mellett alpesi síelésben, gyorskorcsolyázás­ban és biatlonban indultak. Calgaryban a műkorcsolyázó­kon kívül sífutásban és biat­lonban lesz magyar résztvevő. ★ A dél-koreai és a brit együt­tes szállásfoglalására, a kisebb ünnepi ceremóniára több új­ságíró is kíváncsi volt. A szó-

Next

/
Thumbnails
Contents