Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-08 / 6. szám

1988. JANUAR 8., PÉNTEK 3 A kistermelő csak katasztrófabiztosítást köthet Ha beteg, elpusztul a csirke Ebből igazán nem lehet meggazdagodni Az ország más területeihez hasonlóan Pest megyében is jó néhány ágazat van — főleg a mezőgazdaságban —, amelyben a kister­melők munkája nélkül nem jutnánk előbbre. A főváros, illetve szűkebb pátriánk élelmezé­sében jelentős szerepet kapnak azok a kis­gazdaságok, amelyek naposcsirkék nevelésé­vel foglalkoznak. S hogy miért éppen a ba- romfinevclést emeltük ki a sok közül? A kér­désre az a sajnálatos eset adja meg a választ, amely a múlt év végén az inárcsi csirkeneve­lőkkel történt. S maga a történet? Röviden: a szokatlanul nagy elhullás. Részleteiben pe­dig ..., de inkább mondják el az érintettek! — Egy 4500 darabos turnus naposcsibe mintegy 300 ezer forintba kerül nekünk, terme­lőknek. Elképzelhető, hogy mekkora tragédia, ha naponta húszat, harmincat vagy még ennél is többet kell kivinni a trágyadombra. — mondja XVeisz Dezső, aki maga is ál­lattenyésztési szakember. — Éjt nappallá téve dolgozunk, s a végén még mi fizetünk. Most például 9 mázsa döggel számolhatunk, s ha a 35 fo­rintos kilogrammonkénti árat vesszük, elég tekintélyes ösz- szeg kerekedik — veszteség­ként. Az órák is számítanak — Olyan szerződés nem lé­tezik, amely ilyen esetben se­gítséget nyújtana? — Szerződésünk van — mondja Szilágyi László, aki­nek 3 ezres állományából ..mindössze” 375 darab pusz­tult el —, de az arról szól, hogy a kakuc.si Március 21. Termelőszövetkezet veszi át tőlünk a csirkét, s viszi a her­nádi vágóhídra. Ám ilyen tö­meges elhullás esetén nem so­kat segít, mert rövid idő alatt kellene szállítani a még fo­gyasztásra alkalmas állatokat, s erre nem sok a lehetőség. — A szakcsoporttagság sem jelent semmiféle előnyt ilyen helyzetben? — Ugyan kérem! Ha jól megnézzük a szakcsoport tag­jainak számát, kiderül, hogy az utóbbi időben mennyire visszaesett a vállalkozói kedv. Persze a gazdaság is tesz va­lamit — folytatja Szilágyi László —, de azért nem vala­mi rózsás a helyzetünk. Igaz, megkapjuk a szükséges gyógy­szereket, a keverékeket meg­szerzi a gazdaság, ám abban ők sem tudnak segíteni, hogy soron kívül elszállítsák a ve­szélyeztetett állományt. Itt az órák is sokat számítanak ... Dr. Buncsák Jenő, a kakucsi Március 21. Termelőszövetke­zet általános elnökhelyettese a közös gazdaság nyújtotta se­gítségről a következőket mondta: — Mivel a szakcso­portnak szövetkezetünk a gesztora, felsorolni is nehéz, mennyit teszünk a termelő­kért. Beszerezzük a csirkéket, a tápokat; vállaljuk, hogy a 42 -52 naposra felnevelt csir­kéket. elszállítjuk, beszerezzük a gyógyszert, s ami a legfon­tosabb: a naposcsibéket hitel­be adjuk a termelőknek, s ezért nem kapunk 12—13 szá­zalékos kamatot, ami a pénz egyéb befektetésénél megté­rülne. Ennek csak töredéke a nyereségünk. Egyébként pedig nem megy a gazdáknak olyan rosszul, csak arról van szó, hogy most nagyobb az elhul­lás, s egy kicsit „megijedtek”. De hát kockázat nélkül nincs nyereség! — Nehogy azt higgyék, hogy ebből igazán meg lehet gaz­dagodni — cáfolja meg az előbbi állítást Petrányi János. Ö azt mondja, hogy most a 4500 darabos állományból 3300 csirkét szállított a vágóhídra, a többi elhullott vagy elko­bozták. — Sokan azt hiszik — folytatja —, hogy csak a na­poscsibe meg a takarmány ke­rül pénzbe, de még felsorolni is nehéz, hogy a forgácstól az áramig mennyi mindenért kell fizetni. Volt bonne napraforgóhéj — Akkor miért nem hagy­nak fel a csirkeneveléssel? — Ha ennél nagyobb ká­runk lenne, akkor is nehéz abbahagyni, hiszen ehhez ér­tünk, ehhez vannak meg a nem éppen filléres eszközeink. Ez egy ördögi kör ... — A mostani, szokatlanul nagy; elhullás mitől eredhe­tett? — Egerből kapjuk a kiscsl- béket — mondja Szilágyi László —, s meglehet, hogy már ezek sem sterilek. Ez is okozója lehet a nagy veszte­ségnek. — Persze, a tápokkal sincs minden rendben — folytatja Weisz Dezső —, hiszen a csil­lagászati árak ellenére gyak­ran találunk benne a baromfi begyének nem használó nap­raforgóhéjat, vagy egyéb hul­ladékot. — A naposcsibéket a szak­csoporttagok kérésére hozat­juk Egerből, s a hernádi ke­verőüzemből szállítjuk nekik a jó minőségű takarmányokat is. Eddig megfelelt mind a kettő, most már nem... — mondja elgondolkodva Kecskés Ist­vánná, a szakcsoport számvi­teli nyilvántartási felelőse. — Egyébként a létszámcsökke­nésről szóló információk sem valósak, hiszen a számok min­dent bizonyítanak. S még va­lami hozzá tartozik az igaz­sághoz: a kistermelők most ugyan panaszkodnak, de az el- hullási adatokat akkor becsül­hetjük fel igazán, ha tudjuk, hogy a szövetkezet beleegye­zésével esetenként több száz darabot értékesítettek a kü­lönböző piacokon. Ez a megál­lapodás ilyen kritikus helyzet­re vonatkozik elsősorban. — Mit tudtak tenni az el­hullás csökkentéséért? — Az állatorvos beadta a szükséges gyógyszert, mi pedig várunk, amíg az életben mara­dó állatok fogyaszthatok, le­adhatók lesznek — mondja Szilágyi László. — A gazdaság és a hernádi vágóhíd is igyekszik segíteni, ám ez elég kevésnek bizo­nyul, mert. igazán komoly lé­pés most sem történt — ez volt Weisz Dezső véleménye. Elkobzott állatok Oláh István, a hernádi Már­cius 15. Termelőszövetkezet vágóhídjának és húsfeldolgozó­jának élelmiszer-ipari terme­lési igazgatója nem sokat tud tenni az ügyben, hiszen mint mondja: — A dolgozók napon­ta 10 órát töltenek munkával, s ezt tovább növelni nem na­gyon lehet. A napi 200 ezer baromfi vágása nagy feladat, de azért néhány kistermelő csirkéi még „beférnek”, csak­hogy ezt előtte időben kell je­lezni. — Az elhullás is megviseli a kasszánkat, hiszen egy egész család kéthavi kemény mun­kájának értékét — jó esetben 30—40 ezer forintot — fel­emészti: de a ráfizetésünket csak növeli, hogy a vágóhídon az átvételnél nem képviseli igazán senki az érdekeinket, s így az is előfordulhat, hogy a leadott állatok csaknem 10 százalékát elkobozza az állat­egészségügyi technikus — pa­naszolja Petrányi János, az egyik nagy vesztes. Az átvételi minősítést nem a vágóhíd munkatársai végzik, ezért az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Intézet szakemberének véleményét kértük ki: — Az állat-egészség­ügyi technikusnak, aki az ál­latorvos mellett működik, jo­gában áll, sőt kötelessége el­kobozni azokat a lábasjószá­gokat, amelyeken szemmel is jól látható károsodás észlelhe­tő. Ezt a kistermelők is tud­ják. A beteg állatokért pénzt nem kapnak, ám ha kíván­csiak az elkobzás okára, akkor lehetőségük van arra, hogy az ott dolgozó szakembertől vé­leményt kérjenek, illetve a? átvételt elismerő bizonylatul is megnézhetik a termelők azon fel van tüntetve a beteg csirkék kórismerete. A betegség lehetséges kiala­kulásáról annyit mondott az intézet szakembere, hogy a naposcsibéket átadás előtt át­vizsgálják, s így a komolyabb rendellenességeket kiszűrik. Ám a leadásig 7 hét telik el, s ez az idő elég arra, hogy a nagyon érzékeny szárnyasok a legnagyobb gondoskodás mel­lett is összeszedjenek valami­lyen fertőzést Harminc fillér darabonként S hogy ilyen nagy kockázat árnyékában miért nem kötnek biztosítást a kisgazdák? A kérdésre az Állami Biztosító Pest Megyei Igazgatóságának osztályvezető-helyettese, Ben- kó László adta meg a választ: — Az általunk nyújtott szol­gáltatás ez esetben csak ka- tasztrófabiztosítás, s a teljes elhullás esetén éri meg iga­zán. Egy adott turnusra csak 30 fillért kérünk csirkénként, de célunk, hogy a kistermelő mindent elkövessen az állo­mány érdekében, s ezért csak 12 százalékos elhullás felett fizetünk 30 forintot darabon­ként. Kétségtelen, hogy a gazdák veszteségei nagyok, ha valami­lyen betegség alaposan meg­ritkítja az állományt. A szak­emberek véleménye azonban azt támasztja alá, hogy min­denki igyekszik megtenni min­dent — már amennyire az ér­dekei erre lehetőséget adnak. Mert azt nem várhatja senki, hogy akár a kistermelő, akár a felvásárló, akár a feldolgozó fizessen olyan esetben, amikor nem az ő gondatlanságukon múlik a kudarc. Ám azt is ér­demes észrevenni: a háztáji kistermelésben már számta­lanszor bebizonyosodott, ha a nagy bajban magára hagyják a gazdát, az előbb-utóbb há­tat fordít a nagyüzemnek. Ezért a csirkeügyben érintet­teknek is érdemes lenne még egyszer elgondolkodni arról, hogy valójában kinek mi az érdeke! Bánsági György Beszélgetés dr. Szabó Gáborral A politikai oktatás megújulásáért A tempót a szocialista valóság diktálja Listát lehet összeállítani ar­ról, hogy a politikai oktatás­ban korábban használt anya­gok tekintélyes része elavult, felülvizsgálatra szorul a jegy­zetek, a tankönyvek megálla­pításai közül jó néhány. Tud­ja ezt az oktató, a hallgató, s éppen ezért az előadások je­lentősége most nagyobb, mint a tankönyveké. Az élet diktál­ta kényszert azonban nem­csak a vizsgáztató és a vizsgá­zó ismerte fel. Csupán emlé­keztetőként: az MSZMP Po­litikai Bizottsága még 1985. november 5-én hozott határo­zatában alapvető feladatként jelölte meg a pártoktatás át­alakítását, továbbfejlesztését. S megbízta Politikai Főiskolá­ját a különböző pártoktatási anyagok átdolgozásával, azok tartalmának korszerűsítésével. E sokrétű feladat ellátására 1986. február elsejével a rek­tori tanács létrehozta a főis­kolán belül a pártoktatási és továbbképzési osztályt. Veze­tője dr. Szabó Gábor, aki több évtizede a főiskola tanára, öt kerestük meg kérdéseinkkel. — Huszonkét hónap nem nagy idő, de arra alkalmas, hogy számvetést készítsünk. Milyen eredményt tudnak fel­mutatni? Sújtjá^-e azok a ne­hézségek a tankönyvkiadást is, melyek a nyomdai kapacitás miatt jellemzőek a kiadók te­vékenységére? A tananyagok átírására van-e megfelelő szerzőgárda? — Feladatunk felelősségtel­jes, sokrétű. A négyfős osz­tállyal szemben megfogalma­zott alapelveknek megfelelően munkakapcsolatunk szerte­ágazó. A Központi Bizottság agitációs és propagandaosz­tályával, a Politikai Főiskola tanszékeivel, az oktatási igaz­gatóságokkal, a propagandis­tákkal, a Kossuth, a Reflektor Kiadóval, az egyetemekkel, a Társadalomtudományi Intézet munkatársaival szinte napi munkakapcsolatban vagyunk. Az eredmények? Amit fel tu­dunk mutatni, azzal elégedet­len vagyok. Az 1986—87-es tanévben 34 tanfolyam közül 28-nak a tematikája készült el, került jóváhagyásra. A te­matikák összeállításával igye­keztünk a bennünket körül­vevő valóságból kiindulni. Azt néztük elsősorban, hogy ma az adott kérdésben mi lehet a korszerű, a cselekvést legin­kább orientáló válasz. — Ebből az említett 28-ból múlt év őszén 26 tematikát vezettek be az oktatásba. To­vábbi hat tanfolyamnak a te­matikái is elkészültek, így például a párt a gazdaságban; a kádermunka kérdései; az MSZMP történelmi tapasztala­tai, politikai gazdaságtan az esti egyetemek általános és szakosított tagozatai számára. Ezek alapján őszre készülnek el az új tananyagok. Ezek ki­ragadott példák, nem teljes a felsorolás, ám még ide kíván­kozik: minden tanfolyam pro­pagandistáinak néhány napos felkészítőket is szervezünk, ezeken a tananyagokat és a módszertani kérdéseket vitat­juk meg. Decemberben szá­mítástechnikai tanfolyam in­dult, az idén az első félévben pedig további felkészítőket, továbbképző kurzusokat szer­vezünk az oktatóknak. Néhány napos tanácskozás lesz a vi­lágnézeti, az erkölcsi kérdé­sekről, a szocializmuskép vál­tozásairól, a nemzetközi poli­tika, vezetési ismeretek, a pe­dagógia, a retorika témaköré­ben. — A nehézségekről eddig nem szólt. Zöld útja van a pártoktatási tananyagok ki­adásának? — Azt nem állíthatnám, hogy a szemafor zöldet mutat. A nyomdai átfutási idők túl hosszúak. Féléves késéssel is jelent már meg időben leadott jegyzet, tananyag. Csalódtunk néhány szerzőben is. Hiába egyeztettük előre, hogy mit ké­rünk, ragaszkodott a megszo­kotthoz, a régihez, alig hasz­nálható anyagot adott. Ráadá­sul, késéssel. Egyesek mintha nem éreznék a megújulás, a korszerűsítés sürgető szüksé­gességét. Vagy egyszerűen a Politikai Főiskola feladatát? Tény, hogy a régi beidegződé­sek, reflexek működtek. Ez káros. Mert vallom, hogy az a megújulás, melynek szüksé­gessége a gazdaságban, a tár­sadalom egész életében elen­gedhetetlen. nem mehet vég­be a politikai oktatás meg­újulása nélkül. Az oktatásban a hétköznapok feladatainak, a cselekvésnek az egységét kell megteremtenünk. Nyomdai fé­kek, nehézkesség nélkül! Még szerencse, hogy a megfelelő szerzőgárda rendelkezésünkre áll. — Az osztály megkülönböz­tetett figyelmet fordít az alap- és középfokú pártiskolai tanfolyamok tanulmányi prog­Értékeket rejtenek az öreg házak padlásai Régiséget gyűjt a vasutas városban dolgozik. Nagylá­nyuk, Ildikó, a család rendkí­vüli figyelmességét, szeretetét élvezi, amikor hazatér a szo­ciális foglalkoztatóból. Fiuk már megnősült, kilenc hóna­pos az unoka, a fiatal apa vasútgépészeiét tanult, mert eredetileg mozdonyvezető akart lenni. A kis család otthona azon­ban sok egyébről is árulko­dik. Például arról, hogy igazi mesterember a vasutas apuka. Az esztergált lábú, faragott parasztbútorok, a díszes pol­cok, más faragványok, a nyá­ri pihenőszobácska, a télire felállítható, nyáron „szétszed­hető”, hótól és hidegtől védő előszoba, mind-mind a család­fő kézügyességét, fantáziáját dicséri. Ám a nagy meglepe­tés csak akkor ért, amikor megmutatta kis műhelyét és összegyűjtött kincseit: a múlt századi parasztkonyha fából készült felszerelési tárgyait, a századokkal korábban hasz­nált ácsszerszámokat, pákász- kellékeket, a még működő század eleji borszivattyút, a kézzel hajtott kovácsfújtatót, a szimpla és a dupla igát, s seregnyi más érdekességet. Nekem természetesen az a Frolio márkájú régi angol írógép nyerte meg a tetszése­met, ami a mai gömbfejes írógépek elődje lehetett egy­két emberöltővel ezelőtt. Ezek a kincsek, hosszú évek gyűjtéséből, régi házak pad­lásáról származnak. Ugyanis Szécsényi János gyakran se­gít ismerősöknek tetőt átrak­ni, javítani. Mostanság meg­szaporodott az ilyesféle mun­ka, sok a tetőtér-beépítés, modernizálják az emberek az örek házakat., Fizetségként pedig másoknak csak lim­lomot, neki értékes régiségeket kap. Aszódi László Antal ramjainak, tananyagainak el­készítésére. Az 1987—88-as tanévben tizennyolc egyéves speciális tanfolyam indul új programok, jegyzetek alapján a pártiskolai és esti egyetemi szervezeti keretekben. Üj tan­folyam például Az erkölcsi formálódás társadalmunkban. Elkészült A marxizmus—leni- nizmus alapjai új tananyagá­nak első része. A Központi Bi­zottság 1987. július másodiki állásfoglalása, az ideológiai munkával foglalkozó doku­mentumok, s más, a pártokta­tást érintő határozatok alap­ján az 1988—89-es pártokta­tási évre a most elkészített jegyzeteket tovább kell kor­szerűsíteni, kiegészíteni. Jó színvonalon és időben elkészí­teni, hogy amikor kell, a hall­gatók rendelkezésére álljon. — Hovatovább valóságos bibliográfia kerekedik ki be­szélgetésünkből. Ám a párt­oktatás bármely formájában tanulók maguk is nyomon kö­vetik a sorozatban megjelent tankönyveket, segédanyagokat. Éppen ezért célszerűbb talán az osztály kevésbé látványos munkájáról beszélni. Például a szervezésről. — A szervezés, mely ha rossz, buktatója, ha jó, sikere munkánknak. Sok időt, ener­giát igényel, nem csak a meg­felelő szerzők felkutatása az egyetemeken, az ország okta­tási intézményeiben. Monda­nom sem kell, hogy nemcsak a már ismert neveket kérjük fel egy-egy fejezet megírásá­ra, hanem a téma legjobb is­merőjét, a fiatalokat is az or­szág bármely részéből. Ugyan­akkor a tapasztalatokat is ösz- szegyűjtjük egy-egy új tema­tika szerint beindított tanfo­lyamról, s azokat az anyagok újbóli kiadása előtt hasznosít­juk. A megyékben, a városok­ban dolgozó propagandisták­kal találkozunk, vagy írásban kérünk véleméhyt tőlük anya­gainkról. Tananyagvitákat, tájértekezleteket, konzultáció­kat szervezünk a tapasztala­tokról, az új elképzelésekről. Állandó kontrollt jelent szá­munkra, a jó, az alaposan fel­készült propagandistákkal folytatott eszmecsere, s az, hogy az oktatási igazgatóságok egyúttal konzultációs bázi­saink is. — Ha, mint megfogalmaz­ta, elégedetlen is a nyomdák gyorsaságával, de könyvszek­rényének polcán szöveggyűjte­mény és tankönyv mintegy ti­zenkilenc új akad, nem szólva a tematikákról, a kisebb lé­legzetű jegyzetekről. Nem túl gyors a tempó, amit diktál­nak? — Nem! Ezt a tempót nem mi, hanem az élet, a szocia­lista valóság diktálja, s aki et­től elmarad, óriási hibát kö­vet el. Ideológiai kérdések­ben, annak oktatásában elma­radni, késlekedni nem lehet, nem szabad! fii 3, amídor megújulásra van szükség a társadalomban, a gazdaságban, akkor a politikai oktatás különböző szintjei nem kerülhetnek lépéshátrányba. Parancsoló szükségszerűség hogy mindhárom terület egy­szerre, egy ütemben újuljon meg. Varga Edit Szécsényi János és felesége együtt fogták az öreg, még mű­ködő írógépet, nehogy véletlenül megsérüljön, amikor meg­mutatták. (A szerző felvétele.) Amikor az ember vonatra várakozik, nemigen tehet mást, mint nézelődik. Figyeli az áthaladó szerelvényeket, a néhány várakozó utast, a vas­utasok munkáját... Egy ilyen várakozós késő délelőttön lát­tam meg a váltókezelőt, amint a távoli sorompókhoz igyeke­zett. Később Szőlőstelepen adott ki jegyet. Amikor har- modszorra találkoztam vele Sülysápon, éppen a váltókat 1 tisztogatta a jéggé fagyotl hótól. Akkor is vonatra vártam, hát figyeltem, hogy dolgozik Szécsényi János, majd szóba elegyedtem vele. Megtudtam tőle, hogy majdnem harminc éve dolgozik a MÁV-nál, az első naptól kezdve a sülysápi : vasútállomás a munkahelye, de gyakran lát el Szőlőstele­pen jegykiadói feladatot, s a • váltókezelés és -tisztítás is mindennapos feladatai közé ■ tartozik. Mint minden szak- i mának, ennek is megvannak ■ a nehézségei — főleg telente ■ — és a szépségei is. Azonban t mindebből nem sokat vesz­- nek észre a nem vasutasok. • Azt is kevesen tudják, kit ta- ! kar valójában az egyenruha- Ezért ahhoz, hogy Szécsényi ' Jánost kicsit jobban megis- t merhessem, Farmoson keres- . tem fel őt otthonában, család- > ja körében. A feleség takarítónő, a fő-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents