Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-07 / 5. szám

198$. JANUAR 7., CSÜTÖRTÖK PEST y .worm] 5 Balassi Bálint portyája Dömsödön Szinán basa panaszos levele Balassi Bálint egri had­nagysága éveiben 1579 júniu­sától 1582 legvégéig, 50 hu­szárja élén alaposan megis­merte Pest—Pilis megye és a vele 1569-től egyesített Solt- szék (ehhez tartozott a Duna- balparti Dönuöd is) viszo­nyait, lévén, hogy az uralkodó a Felvidék kapujának és a kincses bányavárosok kulcsá­nak számító legerősebb ma­gyar végvárra, Egerre bízta Pest megye és a Kiskunság valamennyi állami és egyházi adójának fegyveres behajtá­sát. Meglehet, hogy az 1384-es dömsödi vásárütés is vala­mely adóhátralék erőszakos behajtásával volt összefüggés­ben, s hogy a vitézek maguk is megtalálják a számításu­kat, alkalmasint felverték a nagy forgalmú vásárt is ... Hírnév és préda De mit kereshetett Balassi a sokadalmat felverő egri, to­kaji és siroki huszárok kö­zött, amikor már két éve ott­hagyta Egert, s visszavonult felvidéki birtokaira, ahol a saját tulajdonát képező Végles vára kapitányaként műkö­dött? ö is olyannyira rá volt szorulva a hadizsákmányra, mint az egyszerű közhuszá- rok? Nos: a híresen-hírhedt költő-katona egész élete, munkássága bizonyítja, hogy számára is elengedhetetlenül fontos volt a hírnév, a dicső­ség, az elismerés: „Az jó hí­rért névért / s az szép tisz­tességért / ők mindent hátra hadnak, / Emberségről példát, vitézségről formát / minde­neknek ők adnak .. A daliás termetű, erős, iz­mos, minden sanyarúságot jól elviselő, rettenthetetlenül bá­tor, sőt vakmerő Balassiról feljegyezték, hogy volt olyan nap, midőn egymás után 11 párviadalban aratott győzel­met! Vitézségét dicséri Sa- lánki György is az 1581. ápri­lis 2l-i, hatvani portyáról írt versében, melyben ugyanak­kor rámutat a hadi vállalko­zás anyagi természetű okaira is: „Lovaggal, gyaloggal vi­téz Balassa, / Házakat, pénzes boltokat törött vala, / Gyer­meket, bulyákat fogott vala, / Sok törököt nyakon kötöztél vala.'’ íme, a bizonyosság: a ha­talmas hadizsákmány, vagy ahogyan akkor mondták, a préda, valamint a török ra­bolt és rabnők (bulyák) sze­dése, akiket azután súlyos váltságdíjért engedtek szaba­don — ez volt Balassi egyik fő célja is portyáin! Hát ennyire rászorult volna az anyagiakra, vártulajdonos- földbirtokos főúr létére, Zó­lyom vármegye főispánja­ként? Sajnos, igen! Jól ismert, hogy a két árvát, őt és Ferenc öccsét (utóbbi is az 1594-es hadjáratban halt mártírha­lált) jórészt kisemmizte pénz­éhes nagybátyjuk, András: rá­adásul 1582-ben, amikor ki kellett házasítania két húgát, Máriát és Annát, teljesen el­adósodott! Márpedig minden­képpen pénzre volt szüksége megint (avagy könnyen fo­rinttá tehető árura, prédára, török rabokra), hiszen ő ma­ga is esküvőre készült: 1584. december 25-én el is vette fe­leségül Dobó Krisztinát. Neki tehát, alapos ólra volt rá, hogy csatlakozzon egy ko­moly prédával kecsegtető por­tyához. (Pethő Gergely felje­gyezte krónikájában, hogy a híres „fekete bég”. Nádasdy Ferenc dunántúli főkapitány, az egyik leggazdagabb föúr csak az 1587-es, ka.corlaki győzelem ideién szerzett török rab jai sarcából 200 000 Ft nyereségre tett szert — ez kb. 100 millió mai forintnak fe­lel meg .,. Osztályos társa, Batthyány Adóm, a „Kani­zsával szembe vetett végek’’ főgenerálisa 300 000 aranyon vette meg Borostyánkő várát és uradalmát — s ez jórészt szintén a török és „rác” ra­bok sarcából eredt.) Kutyabőrre is telt Kérdés: vajon helyesen vá­lasztották ki a célpontjukat Balassiék; valóban megért egy ilyen hosszú és súlyos kockázatot magában rejtő hadi vállalkozást a dömsödi sokadalom felverése? Nos: a magyaroknak 20-23 porta után adózó, a törököknek pedig 200-350 aranyforintot fizető, gazdag és népes Dömsöd messze földön híres országos Vásárokat tartott a török kor­ban. 1562-ben már 1700 akcse vásárpénzt és 2100 akcse vá­mot szedett itt a török, mi­dőn az egyszerű falvakban el­vétve nem találhatunk ilyen bevételeket, sőt a kisebb me­zővárosokban is csak a har- madát-felét írták össze a döm- södinek! Felettébb találóan nevezte el a mainál nem egy viszonylat­ban gazdagabb népnyelv igazi „sokadalmaknak” az országos vásárokat: egykorú leírások szerint ezeken 5-10 000 „árus ember” is megjelent. S mi­vel Dömsöd alig nyolc ki­lométerre helyezkedett el a harmadik legjelentősebb du­nai átikelőrévtől. Ráckevétól, amely 2 300 000-res vámbevé­telt hozott évente a török kincstárnak, vásárai még az átlagosnál is nagyobb forgal­mat bonyolítottak le. Annál is inkább, hiszen a Havasalföld­ről, Moldovából, Erdélyből, a Partiumból és a Duna-Tisza köze déli részéből éppen Döm­söd—Ráckeve—Lórév—Adony érintésével vezetett a marha- tőzsérek egyik legforgalma­sabb marhahajtó útja át a Dunántúlra, ahonnét egyaránt mehettek Székesfehérvár felé, azaz cseh-morv a és német földre vagy pedig Szigetvár irányába, Alsó-Ausztria, vagy a dalmát tengerpart felé. Jellemző, hogy a marhate- nyésztésbőí és a tőzsérkedés- ből meggazdagodó dömsödi Hajós család olyan vagyonra, tekintélyre és főúri pártfogók­ra tudott szert tenni, hogy ké­pes lett magyar nemesség megvásárlására is a „bécsi ki­rálytól”, s egyike lett a hó­doltsági mezővárosokban egy­re szaporodó (Ráckevén tu­catnyi ilyen élt), a köznyel­ven „kutyabórösöknek” neve­zett nemeseknek! Balassi és a mindig jól értesült egriek, akik a magyar végvári vonal legkitűnőbb hírszerző szolgá­latával rendelkeztek az 1550- es évektől, helyesen mérték fel a dömsödi vásárütés je­lentőségét, a várható préda nagyságát. Magáról a vásárütésről Szí­nin budai pasa, a magyaror­szági török főkormányzó is panaszt tett Habsburg Ernő 100 perc. Egy szelleme­sen nézőcsalogatónak aligha mondható címmel — 100 perc — indította útjára havonta je­lentkező műsorát a televízió művelődési főszerkesztősége. E vadonatúj vállalkozásnak célja az ismeretterjesztés, de úgy, hogy az minél időszerűbb és minél többek számára ér­dekes legyen. Legelőször az egészségügy és a szociálpolitika kapcsolat­rendszerét boncolgatták, rész­ben úgy, hogy a stúdióba meghívott vendégek kaptak szót élő, egyenes adásban, részben pedig úgy, hogy rö­vid filmbetéteket sugároztak két megnyilatkozás között. Nyilván azért Is, mert egy születő műsorról van szó. az eszmecsere kissé döcögve in­dult, és ahogyan látni lehe­tett, a nézői telefonok sem terhelték agyon a szolgálatos készülékeket. Ám ahogyan az idő telt. mégis pezsgőbb lett a mutatvány. Különösen akkor­tól fogva, amikor az általá­nos tudnivalókon túl — tehát azon. hogy mennyire fontos és lehetséges a tudományos családtervezés, hogy igenis van helyük az őst receptek­nek a modern medicinában stb. — végre egy igen elevon téma került terítékre. Neve­zetesen a nevelési tanácsadók sorsa. Ez az intézményrend­szer ugyanis, úgy ahogyan ed­dig működött, újabban fölös­legessé vált és azok a szak­emberek, akik éltették és a fél helytartónak. Egy másik adat viszont arról tanúskodik, hogy bár Balassiéknak hátra kel­lett hagyniuk az elhurcolt, leggazdagabb 4 török és 3 zsi­dó rabjukat, ám a busás pré­da java részét Egerbe tudták menekíteni, ahol megtartották a hadi árverést, a kótyave­tyél is. Abdullah jutalma A zsákmányról nem ma­radt fent konkrét adat, de valamelyest következtetni tu­dunk rá a Dömsödnél kétszer­ié népesebb és nagyobb adót fizető, szintén megyebeli Túra sokadalmának 1585. augusztus 24-i felveréséből az egriek és több más felvidéki vár hu­szárjai által, akik 137 török rabbal és másfél száz társze- kérnyi zsákmánnyal megra­kodva tértek haza! A budai pasa levelén kí­vül egy másik török adat is tájékoztatást nyújt a döm­södi portyáról: a székesfehér­vári szandzsák 1586—87-es timár-deftere (zsoldhűbérjegy- zéke) egy Kurd bin Abdullah (Allah szolgájának fia, Far­kas) nevű adománybirtokos szpáhiról megjegyzi, hogy Ná- dasladány 7000 akcsés jöve­delmét az 1584-ben a dömsö­di vásárra támadó lator cse- lebasi (rablófőnök) elleni hő­sies helytállása jutalmaként kapta. Meglehet, hogy az ille­tő eredetileg magyar volt, s talán a környéken született, esetleg éppen ő értesíthette a vásárütésről a törököt, lévén hogy az Abdullah (Allah szol­gája) jelképes nevet kizárólag az újonnan a mohamedán val­lásra áttért, keresztény rene­gátok kapták... Ilyeténképpen Balassi 1584- es dömsödi vállalkozásának elsősorban a győztes törökök látták hasznát, míg a végvá­ri vitézek és a vásáron kifosz­tott kereskedők egyaránt a kárvallottakat gyarapították. S még örülhettek, ha nem ke­rültek a rettegett budai cson- ka toronyba vagy egyenesen a sztambuli Jedikulába, amely a Gárdonyi által megörökített Bornemissza Gergely egri fő­kapitányt is örökre elnyelte. Alighanem maga Balassi is okulhatott a balsikerű ka­landból, mert többé nem ve­zetett portyát megyénkbe: az 1585-ös túrái akción részt ve­vő egrieket már Balázsdeák István hadnagy irányította ... Dr. Fenyvesi László életüket tették rájuk, most megcsalatva érzik magukat. Bizony jobb lett volna, ha a mostanában meghirdetett egészségmegőrzési programot úgy bonyolítják le, hogy e ta­nácsadók is megfelelő szere­pet kaptak volna benne — vélhette a néző, és nagyjában- egészében így nyilatkozott meg a 100 perc egyik hivatalos vendége is. MillllCZck után ismét egy olyan visszaemlékezés követ­kezett, amelynek tartalma va­lóságos újdonságként hatott. Dr. Üjhelyi Szilárd, a felsza­badulás utáni népjóléti kor­mányzat egyik államtitkára foglalta össze, hogyan is kép­zelték el ők annak idején a lakossággal való törődés igen tág ölelésű koncepcióját. Az eredeti dokumentumok és az ő ma is lelkes szavai szerint beletartozott ebbe a testi fo­gyatékosok segítése ugyanúgy, mint a lakáselosztás, sőt még a hadifoglyok hazahozatala és itthoni ellátása is —, hogy a társadalombiztosítás ügyes­bajos dolgainak intézéséről ne is beszéljünk. Ha teljességgel használható mintaként most nem is jöhet szóba ez az 1945 után kidolgozott program, az újonnan megalakult egészség- ügyi és szociálpolitikai ágazat biztosan sokat tanulhat belő­le. A most emlegetett adás leg­érdekesebb és a legtöbb új­donsággal szolgáló képsorai Sorozat a galériában A hónap műtárgya A hónap műtárgya ciklus idei első látnivalójaként ja­nuárban Vaszary János egy 1903-as alkotását, egyben a magyar szecessziós festészet egyik kiemelkedő darabját, a Fürdő után című festményt tárják a látogatók elé. A művet a századforduló körül, párizsi útján alkotta Vaszary. Februárban egy XVII. szá­zadi festőnek Wesselényi Bor­báláról készült arcképe látha­tó a kiállitássorozatban. A Csáky-család ősgalériájából származó arckép valószínűleg eljegyzése alkalmából készült a 14 éves leányról. Vőlegé­nye Kemény János erdélyi fejedelem fiia, Kemény Simon volt: az 6 ajándéka a képen látható nyilazó Cupido-figu- rával díszített eljegyzési nás- fa is. Mását az Eszterházy- kincstár Iparművészeti Mú­zeumban őrzött anyagából mutatja be — több más ék­szer, textil-, ötvös- és vise­leti tárgy mellett — az in­tézményben a márciusban nyíló Főúri ősgalériák című tárlat. Márciusban Csáky József szobrászművész születésének 100. évfordulójára emlékez­nek új kamarabemu tatéval. Műveit Párizs és Franciaor­szág jelentős múzeumai és magángyűjteményei őrzik; a galéria anyagából az Álló leány című, 1930-as munká­ja látható majd. Áprilisban a magyarorszá­gi kora reneszánsz ránk ma­radt egyik legkitűnőbb szo­borművének két töredékét, a reneszánsz kőtár fő díszeit, a diósgyőri oltártöredékeket mutatják be. Mestere Mátyás király szobrásza, az előzőleg Rómában, a pápai udvarnak is dolgozó Giovanni Dalmata, aki 1486-tól tartózkodott Ma­gyarországon. A bibliai jele­neteket megörökítő oltár anyaga halványszürke már­vány, szerkezete a korabeli itáliai oltártipusokat követi. Májusban a hazánkban ke­vésbé ismert művész, Stro- bentz Frigyes Adagio című munkáját állítják ki. Az al­kotót szinte egész munkássá­ga Münchenhez kötötte: az 1909-es festményen a német zsáner- és portréművészet leg­jobb hagyományai ötvöződnek a századfordulós szimbolista törekvésekkel. A félév utolsó bemutatója a hónap műtárgya sorozatban Benczúr Gyula 1875-ös képe, az Olvasó nő erdőben című festmény lesz júniusban. azonban még ezután követ­keztek. Ekkor játszották be ugyanis azokat a riportokat, amelyek a különféle vallási felekezetek, illetve egyesüle­tek kezdeményezéseit foglal­ták össze a szociális ügyek­ben. Bepillanthattunk ekkora katolikus egyház által életre hívott öregek otthonába — gondos orvosi felügyelet mel­lett ki-ki a saját pénzén vett kis lakrészben érezheti ott biztonságban magát —; lát­hattuk, hogyan zajlik le a re­formátus egyház egyik lelké­szének ónekes-imádságos fog­lalkozása az alkoholbetegek megmentésére —, itt több meg­rázó monológ is elhangzott megtévedt fiataloktól, jól szi­tuált idősebbektől egyaránt —; végezetül pedig egy olyan tanár házaspár vendégei le­hettünk, akik a négy saját gyermekük mellé még két ál­lami gondozott fiatal nevelé­sét is átvállalták, s mindezt még egy családsegítő egyesü­let szervezésével, vezetésével is tetézik. Nos. ezek azok a rejtett és mostanában felbuk­kanó társadalmi erők, ame­lyek a hivatalos ügyintézők gondjainak egy részét át akar­ják és tudják vállalni — hall­hattuk Csepeli György szocio­lógustól. aki ennek a 100 perc­nek mindenképpen a legak­tívabb, és a legfelkészültebb közreműködője volt. Remél­jük. máskor is találkozunk vele.., Akácz László TV-figyelő ■ Heti filmtegyzetb Ránts fegyvert! James Coburn és Kirk Douglas a Ránts fegyvert! egyik jele­netében. A legendás Vadnyugat le­gendás rabló vezére volt Jesse James. Mint annyi nehéz fiú, ő is az amerikai polgárhábo­rú után kezdett „dolgozni’’. Bandája családi alapon mű­ködött: egy famíliához tarto­zó fivérek csatlakoztak hozzá a legszívesebben. Bank- és vonatrablásaikat, gyilkossá­gaikat ki tudja meddig foly­tatták volna, ha a bandavezér Jesse Jamest 1882-ben, har­mincnégy éves korában le nem lövi (hátulról) az egyik banda­tag. A vadnyugati Rózsa Sán­dor történetét több film is feldolgozta; legutóbb a Jesse James balladája című, 1980-as variációt láthattuk mi is. Miért emlegetem a holta után valóban legendák hősé­vé lett rablóvezért? Azért, mert a most a mozikba kerü­lő western, a Ránts fegyvert! főhőse, „Handsome” Harry Holland, azaz „Helyes” Hajry Holland, a forgatókönyviró Stanley Mann szerint valaha a híres Jesse James-banda tagja volt, de mára — vagyis a film cselekményének idejé­re — „megrendesedett”„ És eléggé meg is öregedett. De nem annyira, hogy ne emlé­kezzen a hajdani szebb napok­ra, s hogy ne keverjen bajt Belle Cityben. Feltűnési visz- ketegsége, régi nimbusza meg­őrzésének vágya, útonálló lé­tére erős igazságérzete, vala­mint most is gyors keze és remek kártyakeverő képessé­ge sodorja bajba. És hogy a bajból egy régi ellenfél (aki már majdnem barát is), a volt seriff, de mára már csak al­koholista Sam Starret húzza ki, az talán meglepő, de nem érthetetlen. Mint ahogyan az sem, hogy „Handsome” Harry, úgy mellesleg, lefekteti a már nem éppen tinédzser, de még feltűnően jó karban levő Besst. egy vándor színtársulat sztárját. Talán ennyiből is kitűnik: a Steven H. Stern rendezte amerikai film egy sor hagyo­mányos westernelemet tartal­maz. Ilyen például a hős oda- kapcsolása egy közismert tör­ténethez és személyhez (Jesse James), ami által rögtön bi­zonyos mélységet kap a figu­ra. Ilyen az aktív rablóból megcsöndesült emberré lett, de igazán és teljesen megvál­tozni mégsem képes vonás. Ilyen a mőhódító képesség, s a változatlanul gyors kéz. Ilyen a magányos harcos stereotípiája. Seregnyi wes- ternben láttunk már ilyen fi­gurát, ilyen mozzanatokat, ilyen képsorokat. Még a ré­szeges. de a feladattól kijóza­nodó seriff is ismerős alak. És ismerős a nagy csel, amely- lyel kiszabadítja szorult hely­zetéből a főhőst. Azt már em­líteni sem igen kell, hány filmből ismerős a nagy pisz­tolypárbaj. A Ránts fegyvert! azonban egy kissé mégis másmilyen western. Ennek legalább két oka van. Az egyik: nem fia­tal, deli, ruganyos bőrű fér­fiakról szól, hanem megfá­radt, ráncos, megviselt, öre­gedő (ha ugyan már nem öreg) hősöket mutat be. (Nem véletlen, hogy Harry Hollan­dot az 1916-ban született KirK Douglas, a seriffet pedig az 1928-as James Coburn játssza.) Ettől az egész film valamifé­le nosztalgikus, szomorú fel­hangot kap. A másik eltérés a szabványoktól: a Ránts fegy­vert! alig alkalmazza a wes- ternek kötelező külső színhe­lyeit. Nincsenek nagy lovag­lások, illetve ami van (a se­riff delíriumos útja), az sem olyan, mint azt megszoktuk. Igen keveset látunk a kisvá­rosból is. A film elsősorban az úgynevezett belsőkre, azaz szobákra, kocsmákra, üzletek­re, ülétsermekre koncentrál Még a konvencionális finálé, a pisztolypárbaj a két főhős között sem mutat igazán tág teret; inkább a feszültségkel­tő apró részietek bemutatá­sával hat. És hát nem egészen a megszokott színvonalú a színészi játék sem. A két fér­fi főszereplő, de a Besst ját­szó Alexandra Bastedo is el­mélyültebb és gondosabb mun­kát nyújt, mint az a wester- nekben szokásos. A fiatal zeneszerző utazása A múlt esztendei szovjet filmnapokon már vetítették ugyan ezt a filmet, a kiváló grúz rendező, Georgij Senge­laja munkáját, de a mozihá­lózatba csak most kerül. Nagyon szép, de nagyon ke­serű film. Keserű, s mégsem pesszimista. Sengelaja hatalmas ívet rajzol meg főhőse, a gyanút­lan. mondhatni naiv fiatal ze­neszerző és zenekutató Nyi- kusa útja során. A fiatalember a festői Grúziába indul nép­dalokat gyűjteni. Az idilli táj, a hegyek, a folyók, a falvak képe azonban fokozatosan elkomorul. 1905-ben vagyunk, a pétervári és moszkvai forra­dalom után. A cári rendszer kíméletlen megtorlást indít minden haladó erő ellen. Grú­ziára különösen nagy nyomás nehezedik, mivel a februári s az októberi-novemberi meg­mozdulásokban igen sok grúz forradalmár vett részt. Ebbe a légkörbe, ebbe a vészterhes szituációba csöppen a fiatal zeneszerző, akit egyébként a legjobb szándék, az orosz ér­telmiséget (vagy legalábbis a legértékesebb részét) átható értékmentő, értékeket felkuta­tó törekvés vezérel. Politikai tájékozatlansága, naivitása is ennek az értelmiségnek az egyik jellemző vonása. Nyikusa ezt az ártatlansá­got veszti el, keserű, vad, tra­gikus tapasztalatok során. A véres erőszak megdöbbentő tényeivel találkozik, öt magát is végigkergetik egy majdnem végzetes procedúrán. Gyilkos­ságokat. gyújtogatásokat lát, él át. Grúz ismerőseit kivég- zik. A kísérője öngyilkos lesz, s ő is csak úgy menekül meg, hogy helyette egy teljesen ár­tatlan öregembert végeznek ki. Keserű film — mondtam az elején. Az. Némely képsorá­ban szinte kegyetlen is. De Sengelaja arra akar figyel­meztetni vele, hogy a szép, idealista elképzelések és a mindennapok kíméletlen való­sága között óriási a távolság, a szakadék. Viszont csak az értheti meg a történteket, aki megismeri a valóságot és át­éli a tragédiákat. S ha így tesz, akkor már más ember­ként áll a világban. A film éppen e felismeréstől áthatva tud reményt is sugározni. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents