Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-05 / 3. szám

8 19SS. JANUAR 5., EEDD IIt E K M: 1938. január 5. Kedd Simon napja. r A nap kél 7.32 • 16:07 órakor. ' A hold kél 17.15 B.52 órakor. nyugszik • nyugszik 88 VA ií n, Kedden változóan felhős lesz az cg, számottevő csapa­dék nem várható. A délnyu­gati szél napközben kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 5 és 13 fok között, a tartósan ködös területeken 5 fok közelében alakul. KOSZORÚZÁS Rácz Pál, az 1986-ban el­hunyt diplomata, újságíró, a magyar munkásmozgalom és közélet kiemelkedő személyi­sége születésének 60. évfordu­lója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek hétfőn Budapesten, a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi pan­teonjában. Sírját megkoszo­rúzták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának, a Külügyminiszté­riumnak, a Belügyminiszté­riumnak, a Magyar Ellenál­lók, Antifasiszták Szövetségé­nek. valamint a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának a képviselői. A kegyelet, a megemlékezés vi­rágait helyezték el a család­tagok, a barátok, a volt har­costársak és kollégák. KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Garamvölgyi Ká­roly pénzügyőr vezérőrnagy­nak, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának több évtizedes kiemelkedő munkás­sága elismeréseként, nyugál­lományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Villányi Miklós pénzügyminiszter hétfőn adta át. RICHTER ALADÁR százhúsz éve született Richter Aladár; (1868 —1927) botanikus, egyetemi ta­nár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Egyetemi tanulmányait Bu­dapesten folytatta. Növénytan­ból bölcsészdoktori és tanári oklevelet szerzett, majd külföl­di egyetemeken tanult. 1892- ben meghívták a göttingai egyetemre asszisztensnek, de ő itthon akart tevékenykedni. Rövid ideig gimnáziumi ta­nár volt, majd újabb külföldi tanulmányutak következtek. 1893-ban a Nemzeti Múzeum növénytárának vezetője lett, majd néhány év múlva Ko­lozsvárott az Erdélyi Múzeum könyvtári osztályának igazga­tója. Tudományos munkássá­gában az élettani növényana­tómiai irányzatot képviselte. Jelentősek növény szövettani kutatásai. Tudományos mun­kássága es oktatótevékenysé­ge mellett kultúrpolitikai kér­désekkel — főként egyetemi intézetek, múzeumok, botani­kus kertek létesítésével, illet­ve fejlesztésével — is foglal­kozott. Néhány fontosabb munkája: Egy magyar természetbúvár útinaplójából (a hatkötetes mű 1904—05-ben Kolozsváron lá­tott napvilágot), A természet- búvár Apáthy István kortör­téneti jelentősége a tudomány­ban és politikában, A viztar- tószövet és az élettani felc- máslevelöség némely esete. Gödöllő—Bréma Egyet©ioek csereakciója Két esztendővel ezelőtt ér­kezett az első csoport a bré­mai egyetemről a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemre an­nak a csereakciónak a kereté­ben. amelynek célja, hogy a két felsőoktatási intézet hall­gatói mind szélesebb körű sze­mélyes kapcsolatokat szerez­zenek egymással, s megismer­kedjenek a két ország egyete­mi oktatási módszereivel. A kezdeményezés azó*a fo­lyamatossá vált. Az elmúlt nyáron már 20—20 fiatal ér­kezett Brémából, illetve uta­zott Gödöllőről az NSZK test- vérintézményébe. A csereak­ció keretében a német egye­temi hallgatók ismerkedtek a magyarországi nagyüzemi gaz­dálkodással, a háztáji gazda­ságokban folyó munkával. A magyarok részére lehetőség nyílt, hogy a brémai egyete­men folyó biológiai, ökológiai, környezetvédelmi oktatással közelebbről is megismerked­jenek. Visszatértek eredeti foglalko­zásukhoz a kéményseprők. Az év végén mint afféle szeren­csehozók minden bizonnyal sok ajtón bekopogtattak, és elmondták az új esztendőre szóló jókívánságaikat. Teg­nap óta ismét csak a kémény­kotrással foglalkoznak, de azért, ha szembetalálkoznak velük — biztos, anii biztos—, nem árt, ha mindenki meg­fogja a gombját. Képünkön: Szabó László, a Kémcnyseprő- Cserépkályhaépítő- és Tüze­léstechnikai Vállalat dolgozója az egyik érdi tetőn tisztítja a kéményt. (Hancsovszki János felvétele) — Menetrendváltozás. A Vo­lánbusz értesíti utasait, hogy a Dunakeszi. Barátság u.— Dunakeszi, SZTK—Fót útvo­nalon január 4-től megváltoz­tatta .az autóbuszok közleke­désének menetrendjét. — A legjobbak. A Lee Cooper cég termékeinek li- cencét a világon 39 cég vá­sárolta meg. Közülük a múlt évben a legjabb licencfelhasz- nálónak járó elismerést a Bu- da-flax kapta. Nyugdíjba vonulás A honvédelmi miniszter sa­ját kérelmére nyugállomány­ba helyezte Szőke András ez­redest, a Pest megyei hadki­egészítő és területvédelmi pa­rancsnokság parancsnokát, akit a néphadseregben vég­zett munkája elismeréséül a miniszter disztőr jutalomban részesített. Van elegendő gyógyszer Jolib, ha természetes Megfelelő gyógyszerkészle­tekkel rendelkeznek az ország és így a megye gyógyszertárai is. Eddig Magyarországon és a környező országokban nem jelentkezett az influenza- járvány, de a patikák a téli hónapokra a szokásosnál na­gyobb mennyiségű gyógyszert készleteztek. Nemcsak inf­luenzajárvány esetén, hanem hűléses megbetegedések sze­zonjában is átlagosan 20—30 százalékkal több gyógyszer fogy, például lázcsillapítók­ból, antibiotikumokból. A megbetegedés megelőzését szolgáló C-vitamintabletta helyettesíthető aszkorbinsav- val, azaz C-vitaminporral. A Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 16.05: Külföldi tudósítóink jelentik 17.45: Logikusan véve, 19. rész 18.30: Vállalaton belüli vezetés. Kisfilm 19.30: Tv-híradó 20.00: Start ellenirányban. Tévé­játék, 1. rész 21.10: Külpolitikai szemle az 1987. évről 2. MŰSOR 18.05: Daniela. Tévéjáték 20.00: Fiatalok tv-klubja MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 4.30: 120 perc. Reggeli zenés műsor 6.30: Gyerekeknek a kisállatok­ról 7.00: Hovanscsina 9.45: Hírek 13.30: Hírek 13.40: A titkos hajóút. Film, 4. rész 14.50: Hírek 14.55: Zene, zene, zene 15.35: A Szovjetunióból az Északi- sarkon át az Egyesült Államokba. 50 éves évfor­duló. Dokumentumfilm Ifi.35: Orosz népdalok 17.10: Világhíradó 17.30: Isten veled, nyár . . . Uzbég film 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektor- fényében 19.50: Nemzetközi ifjúsági tv-híd 21.05: Iván Vasziljevics monológ­ja. Dokuxnentumfilm 21.55: A színház. Film, 2. rész 22.55 : Hírek 23.00: Sportösszefoglaló 23.30: Operettek RADIO ES TV MUSORABOLmS KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8,0.5: MűSurisüícrtétés 8.20: Társalgó 9.44: Az év gyermekei 10.05: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót 10.25: Éneklő ifjúság 10,40; Nőtacsokor 11.32: Húsz év múlva 12.09: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12,40: Rólunk van szó! 1?,42: Világhírlap 13.00: Klasszikusok délidöben 14.05: Műsorismertetés u.iő: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok 14.30 : Dzsesszmeiödiák J5.C0: Arcképek a bolgár irodalomból 15.18: Népdalok, néptáncok 15.54: Muzsikáló természet 16.95: Képek 63 jelképek 16.35: Ide nekem a rádiót! 17.00: Ki kit formáit? 17.30: Beszélni nehéz 17,45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: kenyvujdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: E?ti magazin 19.15: Rákos Sándor: Catullusi játékok 20 03: Tusa Erzsébet zongorázik 20.30: TöJt«ön egy érát kedven­ceivel ! 21.30: Fabula rasa 22.20: T’Z perc külpolitika 22.30 : Mendelssohn’: I. szimfónia 22.59 : Iskolapéldák 23.09 : Operaest 0.15: Éjfél után. 7. PETŐFI PvADIÓ 4 30: Reggeli zenes műsor 7.35: Slágerek mindenkinek 8.05: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika 9.95: Napközben 12.10: Fúvóstáncok 12.30: Oláh Kálmán népi zenekara 12.58: Műsorismertetés 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Sokfele 13.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 15.29: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Segíthetünk? 18.30: Talpaíávaló 19.05: Csak fiataloknak! 2,0.00: Rólunk van szó! 20.04: A rádió dalszínháza 22.25 : Zeneközelben a hallgató 0.15: Éjfél után . . . BARTÓK RADIO 6.05: Muzsikáló reggel 8.03: Műsorismertetés 8,03: Időszaki kiállítások 8.13: Olasz muzsika 8.55: Zenetörténeti értéktár 9.31: Weber: Euryanthe 11.03: Műsorismertetés 13 35 : Hídfők a végtelenben 14.05: Kamarazene 15.05: Zenei tükör 15.40: Egyetemi és főiskolai kórusok találkozója 16,19: Zenekari muzsika 17.30: Basszusáriák 17.48: Dccscnyi János műveiből 18.30; Na maternjem icziku 13.03: Műsorismertetés 19.05: In der Muttersprache 19.35: Operamuvész-lemezek 20.05: önveszélyes tizenévesek 20.25: Zenekari muzsika 21.22: A kamarazene kedvelőinek 22.23 : Küzdelem a szörnyekkel 23.00: A Divya dzsesszegyüttes műsorából 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.55: Képújság 9.09: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Szerkezet és funkció 9.30: Az ember térben és időben 9.55: Delta 10.20: Azt azért mégsem 11,20: Mozgató 11.30: Képújság ifi.55: Hírek 17.00: 100 perc 19.10: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: A klinika 21.40: Stúdió ’38 22.25: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.10: Stiri. Hírek román nyelven 17.15: Gyermekek a békéért 15.00: Dél-alföldi magazin 13.C9: Kcnúiság 10.05: A korona hazakeríilcse 10.15: Lisz*: Esz-dúr zongora­verseny 20.05: Ith weig dich ein, ich lull dich ein.. . 20.10: Unokáink is látni fogják 2’ .70: Híradó 2. 21.05: Betüreklám 21.10: A füld lázcsillapítók, antibiotikumok, torokfertőtlenítők, köhögés­csillapítók között is sok az egymást pótló készítmény. Az utóbbi években egyre többen keresik a természetes gyógy­szereket, a különféle teákat. Egyedül kamillából áll keve­sebb rendelkezésre az idén, hársfa-, csipkebogyóteából, különféle teakeverékekböl vi­szont megfelelő mennyiséget kínálnak a gyógyszertárak. A gödöllői egyetem kolK giumának kezdeményezésér ebben az évben a kölcsönös kapcsolatokat továbbfejlesz­tik. A német fiatalok, akik július elején érkeznek Ma­gyarországra, itt-tartózkodá- suk idején részt vesznek az egyetem állattenyésztési te­lepe munkáiban, ugyanakkor sportolási, szórakozási lehető­ségeket is teremtenek részük­re. K. Z. Könyviárban olvashatók Rokumcntiiniok Jó kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet a százhalombattai művelődési ház könyvtára. Sokakban fo­galmazódnak meg kételyek a város életét meghatározó ta­nácsi döntésekkel kapcsolat­ban. Ezért, akié érdekel, meg­találhatja a városi tanács be­számolóit. pénzügyi tervek el­fogadásáról szóló dokumen­tumokat a könyvtárban Töb­bek között itt olvashatók a város egészségügyi helyzetével, a törvényességgel foglalkozó részletes beszámolók is. Még most készülnek Éj útlevélkéra lapok A Belügyminisztérium tájé­koztatása szerint a rendőrka­pitányságokon tegnap meg­kezdték a világ összes orszá­gára érvényes, többszöri uta­zásra jogosító útlevélkérelmek átvételét. Már az első napon is többen keresték az új út- levélkérő lapot, ám mint azt korábban közölték: azok most készülnek, gyártásuk folya­matos. Az új nyomtatványok megjelenéséig a rendőrkapi­tányságokon elfogadják a szo­cialista országokba történő utazáshoz eddig használt kér rőlapoka.t és a nyugati utazá­sokhoz az utazási irodákban már korábban megvásárolt kérőlapokat is. Munkaidőn túl is fogad a hadkiegészítő Bejelentési kötelezettség A Magyar Néphadsereg Pest Megyei Hadkiegészítő és Te­rületvédelmi Parancsnoksága teljes munkaidejében fogadja a hadköteleseket a honvédel­mi kötelezettséggel kapcsola­tos ügyeik intézésére. Hétfőtől csütörtökig, fél 8-tól fél 5-ig, pénteken fél 8-tól fél 4-ig. A munkaidőalap védelme ér­dekében a bejelentési kötele­zettségeket kedden és csütör­tökön 19 óráig a meghosszab­bított ügyfélszolgálat keretein Tovább keresik az ellopott csecsemőt T&bbirányú a nyomozás Sajnos még nem találták meg a két hónapos Horváth Renátát, akit tavaly december 23-án vittek el Budapesten a VII. kerület, Lenin körút és Majakovszkij utca sarkán levő Halló étterem elől, ugyanakkor újabb adatokkal bővültek a nyomozáskor hasz­nosítható ismeretek — tájé­koztatott hétfőn dr. Mérges István rendőr ezredes, a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának veze­tője. Mint már korábban, a so­kakból aggodalmat . kiváltó bűncselekménnyel kapcsolat­ban ismertté vált: a csecsemő eltűnését megelőzően a kis­gyermek anyja a babával vá­sárolni indult lakásukról. Út­közben több üzletbe bement, s addig a gyermeket a kocsi­ban az utcán hagyta. Ezután érkezett a Halló étteremhez, ahol elkövették a bűncselek­ményt. A televízió, a rádió, vala­mint az újságok már többször ismertették az eltűnt kislány ruházatát és a babakocsi le­írását. valamint annak az is­meretlen nőnek a személyle­írását, aki a tanúk szerint el­vitte a gyermeket. Több tanú — ők csak hátulról látták a gyanúsított nőt — megegyező személyleírása szerint az is­meretlen nő 25—30 év körüli, körülbelül 165 centiméter ma­sas. sötétbarna, váltig érő ha­jú Világosbarna fél bőrkabá­tot. ugyanilyen színű csizmát, kék farmernadrágot és szür­késfehér usarikát viselt.. A rendőrség várta annak a férfinak a jelentkezését, aki a csecsemő eltűnése után a ba­ba keresésére siető anyát út­baigazította. A tanú jelentke­zett, s beszámolójából kide­rült — ő szemből látta az el­követőt —, hogy az általa is- merte*ett, személvleírás eltér az előzőtől. Megfigyelése sze­rint az ismeretlen nő 30 év körüli, de — benyomása sze­rint — ápo’atlansáea miatt a koránál jóval idősebbnek tűnt. Testmagassága 160—165 centiméter körüli, arca kreol színű, hosszúkás, sovány. A nő rtíhá'ját áhliahú nem tudta részletesen visszaidézni, de emlékezete , szerint viselőjéhez hasonlóan elhanyagolt, gondo­zatlan volt. Dr. Mérges István tájékoz­tatást adott arról is, hogy a nyomozás több irányban foly­tatódik. Így például folyama­tosan ellenőrzik azokat, akik elme- és idegbetegségben szenvednek, s erősen vonzód­nak a kisgyermekekhez. Szám­ba veszik azokat is, akik eset­leg további bűncselekmény el­követéséhez akartak gyermek­hez jutni. Figyelmük kiterjed azokra a nőkre is, akiknek gyermekük nem születhetett meg, vagy a születés után meghalt. A nyomozás szerve­zését ugyanakkor megnehezíti, hogy a csecsemő szüleinek rendezetlen az életvitele, Re­náta apja többszörösen bünte­tett előéletű, ezért nem zár­hatják ki azt sem. hogy valaki bosszúból vitte el a gyerme­ket, vagy zsarolni altarja a szülőket. Természetesen a legfonto­sabb az, hogy a gyermeket mielőbb épségben, egészség­ben megtalálják. Ezért a rend­őrség kéri a lakosságot, hogy aki a környezetében felfigyelt valamilyen, az esettel össze­függésbe hozható eseményre, jelentkezzen. Bejelentést vár­nak a többi között olyan ese­tekről,. amikor például vala­kihez minden előzmény nél­kül december 23-át követően csecsemő került. Ilyen esetek elsősorban azok lehetnek, ami­kor karácsonyt megelőzően egy családban nem vártak vagy nem gondoztak csecse­mőt, az anya terhességéről nem tudtak, illetve egy várat­lanul feltűnt kisgyermek je­lenlétét „felkérésből eredő gondozással” magyarázzák. A bejelentéseket Budapesten á 123-455-os, vagy a 07-es te­lefonszámon tehetik meg. de fogadják azokat a fővárosban és vidéken bármelyik rendőri szervnél. belül is lehet teljesíteni. Az ügyfélszolgálat munkatársai felkészültek a honvédelmi kö­telezettséggel, hadkötelezett­séggel kapcsolatos informá­ciók szolgáltatására, valamint alapvető igazolások kiadásá­ra is. A bejelentési kötelezettség teljesítésének azonban nem csak személyes megjelenéssel lehet eleget tenni. Írásban tör­ténő bejelentésnél azonban el­engedhetetlenül szükséges fel­tüntetni a bejelentő nevét, sze­mélyi számát, valamint édes­anyja nevét, ellenkező esetben nyilvántartásukban a bejelen­tett változásokat nem tudják átvezetni. Munkaidő-kiesés címén iga­zolást csak abban az esetben adnak, ha a hadkötelest a me­gyei parancsnokság kötelezte megjelenésre. Bizonyos köte­lezettségek teljesítésének ki­vételével idézéseikhez csatol­ják az ügyfélszolgálat munka­rendjét és 10' napos időtarta­mon belül határozzák meg a megjelenés időpontját. A had­kötelesnek így lehetősége van kiválasztani a munkaidején kívül eső időpontot. A bejelentési kötelezettség a honvédelmi kötelezettség na­gyon fontos részét képezi. Ez szolgáltatja az alapot a kü­lönböző katonai szolgálatok idejének, helyének tervezésé­hez. Nem mindegy ugyanis, hogy egy többgyermekes, ne­héz szociális körülmények kö­zött élő vagy egy alapvetően problémamentes hadköteles szolgálatának helyét és idejét kell meghatározniuk. A különböző ktíonai foglal­kozásokon rendszeresen tájé­koztatják a hadköteleseket a honvédelmi kötelezettségek­ről. Ennek ellenére sokszor kell szabálysértési eljárást in­dítaniuk kötelezettségmulasz­tás miatt. Évente több ezer adatkérő lapot postáznak a hadkötelesek részére. Felada­tuk csak annyi lenne, hogy ki­töltve. a csatolt térítésmentes válaszborítékban a parancs­nokságra visszaküldjék. Ennek ellenére 8—10 százalék közü­lük ezt sem teszi meg, s így a parancsnokság kénytelen személyes megjelenésre köte­lezni őket. Komoly problémát okoz, hogy a hadkötelesek egy ré­sze nem kellő körültekintéssel bánik katonai okmányaival, s azok elvesztését az előírt 48 órán belül nem jelenti be a hadkiegészítő parancsnoksá­gon. Ellenük kötelezően sza­bálysértési eljárást kell indí­tani. A katonai igazolványokban levő betétlap tanulmányozása s az abban foglaltak szigorú betartása sok kellemetlenség­től kímélheti meg a hadköte­leseket. jvar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága is a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bírd András. — PFRT MEGYEI HÍRLAP Föszerkesztö-helvcues: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest Vili.. Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IBANYITÖSZAM: 1416. — ■ kV I Ilik • Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest, Blaha Lujza tér 3 1959. Felein:; kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: ..........................— 1 1 ----- 313-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 333-365. FlOKSZKRKESZTÖSEGF.rNK: CÉGI.EDI HÍRLAP. Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. - ÉRDI H ÍRLAP Érd F-n-nis u 1—3 £030 Telefon: 43-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő. Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor. Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGY- Körösi’IMRLAP°’-'a^'vkürös Hősök tere 5 2750. Telefon: 51-399. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesitöknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hirlap-elofizetési és tápellátási Irodánál íHFLIR) Budapest V Jézsef nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—95 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap. ára: 0 oldal 1.80 Ft; 12 oldal 2.20 Ft. Előfi­zetési dii1 eg-’ hónapra 43— Ft egy negyedévre 120— Ft, félévre 23:-.— Ft: egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516.— Ft. — ISSN Ó133—0639 Pest Megvei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceg­lédi Hírlap), “iSSN 0203-5167 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap). ISSN C133—2651 (Monon Hírlap). ISSN 0133-2703 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap). Kéményseprők

Next

/
Thumbnails
Contents