Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-30 / 25. szám
6 1988. JANUÁR 30., SZOMBAT ZÍNHÁZI LEVÉL A galgamácsai műemlék magtár sorsa Képzőművészeti Kiadó A csodák padlása Fellebbezésnek helye nincs — Mindenkinek hiányozna! — vallja Volter Józsefné kedves arcú fiatalasszony, s meg hozzáteszi: — Ha jön egy idegen autó, biztos, hogy itt megáll... Valamelyest ritkul a köd, s így teljességében csodálhatom meg a hajdani korona uradalmi magtárat. Egyszerű, háromszintes barokk épület, magas, lekontyolt tetővel. Hosszúsága 25 méter lehet, szélessége pedig 12. A XIX. század elején kétszintes gazdatiszti lakással toldották meg. Amint azt Boros György nyugdíjas, a kulcsok őrzője meséli, az ötvenes években rabházként használták. Akkor befalazták a boltíves ablakokat és erkélyajtókat. Az erkélyeket is már csak hozzáképzclhetjük a toronyhoz. Furcsa (és szomorú is) belegondolni : gyerekek tízezrei nőttek, nőnek fel padlás nélkül. Kimaradt, kimarad valami az életükből, amit sokuknak talán már megmagyarázni sem könnyű. Honnan is tudná a házgyári lakótelepek szülötte, mi a padlás, amikor a panelházaknak ilyesmijük nincs. És esetleg már a második generáció veszíti el a padlás élményét, hiszen lakótelepi gyerek volt az a szülő is, akinek a gyermeke most úgy tízéves lehet. A padlás a csodák világa volt, s talán falun, a régi házakban (nem a többszintes, lapos tetős vagy beépített padlásterű házakban, mert ott sincsen már) még most is az. Több nemzedék hordta föl e régi padlásokra élete fontosságukat vesztett, vagy csak odalent útban levő tárgyait, holmijait. Elmondhatatlan, leírhatatlan, mi minden tudott összegyűlni az évtizedek alatt ezeken a padlásokon. És elmondhatatlan, micsoda titokzatos helyszín volt egyáltalán egy ilyen sötét, sejtelmes zugokkal, félelmet keltő zajokkal, különös fényekkel, ismeretlen szagokkal teli padlás. Hogy tudott süvíteni a szél a cserepek, gerendák, szarufák között őszi délutánokon. Hogy csikorgóit a kémények vasajtaja, ha vihar dudált odakünt, s hordta a havat, és nyomta le a füstöt a kéményben. Hogy csillogott az általában deszkából rótt oromfal szív alakú nyílásain át behulló holdfény az ócska palackokon, törött tükrökön. Micsoda mesebeli lényekként tűntek elő a zugokból a felaggatott, porlepte, molyrágta öreg kabátok, csontkemónyre száradt, felnyílt talpú, krako- diluspofájú csizmák. Milyen titkokat rejtettek a kopott festésű, rozsdás vasalású utazóládák. Mekkora élvezet volt elsárgult újságok, kifakult írá- sú leveleik, illatjuknak már csak emlékét őrző otkolonos üvegcsék, szakadt lószerszámok, törött fonatú kosarak, horpadt, lepergett zománcú zsírosbödönök, szárazságtól szétrepedt kenyérdagasztó tek- nők, háromlábú hintalovak, kiszakadt iilósű, meztelen rugóitat mutogató fotelok, lyukas kalapok, félig elporladt, nagyapánk kori lepkegyűjtemények, rejtelmes rendeltetésű, csorba edények között turkálni. Hogy lehetett bujkálni a felhalmozott, üres al- másládák, a sorba állítgatott kukoricás- és búzászsákok, a vastag kötélcsomók, a megbámult ruhaszárító kötelekre teregetett hatalmas lepedők és dunyhahuzatok között. Mily csodás öltözékeket lehetett összeválogatni a szúette öreg ruhásszekrényben talált ruhákból. Mennyire lehetett sóvárogni a felaggatott füstölt sonkák, ráncosra száradt kolbászok, mazsolává töppedt szemű szőlőfürtök, hatalmas gyékénytálcákra aszalni kiöntött besztercei szilvák íze után. És micsoda csigalassúságú volt a délután, ha várakozni kellett a barátokra, hogy kezdődhessen a játék, a fantáziát mozgató, ott fönt, a cserép- vágy a nádtető alatt. Lehetett saját készítésű bábszínházát felállítani, kitalált darabokat játszani éppúgy, mint csak üldögélni, beszélgetni az iskoláról. a múlt heti kirándulásról, a lányokról. Csodákkal volt teljes a padlás, még akkor is, ha később, felnőtt fejjel újralátogatva, már csak poros, koszos, ócska lomtárnak tűnt. E csodáktól fosztotta meg oly sok felcseperedő gyereket a nagyváros modern építészete. A régi utcák régi házaiban persze még van padlás, de ki jár már föl azokra? József Attila még ordított és toporzé- kolt, hogy anyja „hagyja a dagadt ruhát másra", s őt vigye föl a padlásra. Az öreg padlások a nagyvárosokban is titkok helyszínei voltak. Ma, a lomtalanítások korában, mór ezek sem a régiek. És különben is a tévé, a videó, a csöndesen, de határozottan butító nyomkodós elektronikus játékok divatja idején, nincs idő a romantikus, képzeletet megmozgató, nemzedékek felhalmozott érdekes emlékeit kínáló padlásokra. Nem tudom, volt-e padlása gyermekkorában Horváth Péternek. és Sztevanovity Dusánnak meg Presser Gábornak, a Vígszínház új musicalje íróinak és zeneszerzőjének. Az a gyanúm, ismerik ezt a sejtelmes világot. Ha nem így volna, aligha tudnák megteremteni új munkájuk, A padlás hangulatát, aligha tudnák elmesélni azt a történetet, amely ott lejátszódik, A padlás itt is csodák helyszíne. Csak éppen ezek a csodák már modernek, maiak. Rádiós, a zseniális fiú mindentudó robotot eszkábál. Süni, a szomszéd lány, farmerminiben jár, és bár hegedülni tanul a Zeneakadémián, nagyon jóban van Robinsonnal, a csodarobottal, Témüller, a feljelentgetős házmester több legújabb kori periódusból ismert. Üteg, a kissé lökött detektív valószínűleg sok Starsky és Hutch-íűmet nézett, azért olyan, amilyen. A padlásra váratlanul megérkező régi mesehősök pedig nagyon is mai gondolkodásúak, mintha nem is röpült volna el felettük átlagosan ötszázötven év. Aki pedig, tévelygő és bolyongó, elveszett mesehősként mégis előbukkan, az Révész, akinek az volna a feladata, hogy mesehős társait elkalauzolja az emlékek csillagára, szabályos terrorista külsővel jelenik meg, pedig jámbor és kedves lélek. Valóság és mese vetül egymásra ezen a csodás padláson. Fehér Miklós díszlete is egyszerre pontps, igazi padlást idéző, és mesebéli házikóra emlékeztető. A finom lelkű mesehős, a Herceg, a nézőtéri kupolából drótkötél siklópályán suhan alá. Kölyök, a naiv szellem, és Lámpás, az izgága és zsörtölődő nyolcadik törpe a Hófehérke és a hét törpéből, a légből ereszkednek alá. Sziporkázó csillagokkal teli ég borul a padlás fölé, de e szépséges égből harci helikopterek is aláereszkednek, hogy megpróbálják szétszedni a padlást, amikor a bujkáló terroristát üldözik. De szerencsére ott a Mamóka. aki csodás szilvásgombócaival sok mindent helyrehoz. F élig mese — félig musical, 9—99 éves korig, mondja a színlap. Így is van. Mesemusical, amelyben sok a nagyon komoly, nem mesei gondolat. És unokák meg nagypapáik egyaránt élvezhetik. Jó a zene, jók a színészek; különösen Kaszás Attila Rádiósa, Méhes László Hercege. Rudolf Péter Lámpása, Igó Éva Sünije, Tábori Nóra Memókája aranyos. A Vígszínház a múltkori Csókos asszony után újabb biztos kasszasikert produkált, és megnyugtató, hogy a színvonal itt is, most is magas. Ami ismét igazolja: minőség és közönségsiker nem egymást kizáró fogalmak. Takács István Címerek a téglákon Az 1985-ben készült statikai szakvélemény a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat munkája. Idézek belőle néhány mondatot: „A szerkezeti falak állapota az egész épületen nagyon rossz. A vakolat lemál- lott, a téglák kifagytak, kilazultak ... A falazóhabarcs is kifagyott, sok helyen csak porként található a téglák között. A falak koszorú nélkül készültek, ezért sok a repedés ..., az épület egyenlőtlen süllyedése is hozzájárult. Különösen kirívó az északkeleti homlokzat repedt fala. Sokat rontottak az épületen a meggondolatlan vésések és átalakítások. A faanyag: rovarrágott, gombafertőzött, a helyzet egyértelműen életveszélyes!” (Ezt a szót aláhúzták.) Lépteink kopognak a kihalt, hideg, félhomályos épület gazdatiszti lakásában, ahol nem ritkán címeres téglákon tapodunk. Boros György dohog: — Nem vagyok szakember, de az életveszélyt túlzásnak tartom! Nézze a gerendákat! Amelyik eredeti, az mind jó. Néhányat ugyan kiváltottak, vagy megerősítettek, hát azok nem egészségesek! Mindössze két helyen okoztak komoly kárt a rovarok. Repedések? Egy van, de azt már harminc évvel ezelőtt fölfedeztük — kívülről. Be ugyanis nem jöhettünk ... Kívülről is megmustráljuk a falakat. Az elmúlt harmincnegyven évben ezt aligha vakolták, de azért erősén tartja magát a szép barokk-sárga szín. A téglák valóban rossz állapotban vannak, már ahol a rozsdás-roggyant csatornából ömlő eső utat vájt magának. — Méghogy porlad! — mérgelődik a szikár ember. Én sem vagyok statikus mérnök, ezért hallgatok. Pedig legszívesebben vele értenék egyet. • Öt esztendő levelezése Tóth András tanácselnök asztalán egymásra helyezett két dosszié, öt esztendő levelezését gyűjtötték össze ezekben. Ezeket részben, nekik címezték, részben ők írták, illetve csak másolatokat küldtek számukra. Az egyik arról tanúskodik, hogy 1982-ben az Országos Műemléki Felügyelőség vizsgálatot tartott, s megállapította, hogy alakításokat végeztek az épületen szabály- 'talanul. A tanács kötelezte a magtár kezelőjét, a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi Vállalatot az eredeti állapot visszaállítására, az épület renoválására. (Az OMF egyébként minden esztendőben — írásban — rákérdezett a védett épület állapotára.) 1984. április 18-án újabb felszólítást kaptak. A válasz három hónappal később keltezett: .. .gazdasági helyzetünk nem teszi lehetővé a szükséges fenntartási munkák maradéktalan elvégzését... Felajánlottuk eszmei értéken való átadását, de átvevő nem akadt...” A védettség megszüntetéséről szóló határozat 1985. november 18-án érkezett az OMF-től. — Ekkor adták be a bontási kérelmet a vonzáskörzetközpont — Gödöllő — tanácsához. Talán éppen a statikai szak- vélemény utolsó bekezdésére gondolva: „... a felújítási költségek elérik egy hasonló nagyságú és rendeltetésű épület új árát, ezért azt kifejezetten gazdaságtalannak tartjuk.” A négy-öt esztendővel ezelőtt kétmillió forintra értékelt épületért egy szekszárdi — a cigánylakosság építkezését segítő, bontási anyag forgalmazásával foglalkozó munkaközösség 151 ezer forintot ígért. — Miért nem pályázott a községi közös tanács? — Mert a lehetőségről késve értesültem. De azonnal felhívtam a gabonaforgalmit, hogy várjanak további jelentkezőkre, akikkel esetleg megegyeznénk. — Mit kezdenének az épülettel? — Vállalkozót keresnénk, aki nyári vendéglátás, szállás céljaira használná ... Az utolsó védett épület Galgamácsa egyike annak a tizenkilenc községnek, amely az aszódi tájmúzeum gyűjtő- területéhez tartozik. Asztalos István igazgatót arról kérdezem, mit tud a történtekről? Indulatos kifakadásából kiderül, hogy — mindent: — Ez volt a település utolsó védett épülete! — mondja nekikeseredetten. A századfordulón még létezett az a középkori templom, amely a török időket is átvészelte; eltűnt, akárcsak Ferenc József vadászháza. nem tudni hogyan, miért. Ikladon a magtárt szedték szét. Kérdőjeles Versegen a XIX. század közepén épült klasszicista Valkó-kúria sorsa. Kétségbeejtő Túrán a Schoss- berger-kastély és a magtár állapota is ... Egyébként — folytatja már higgadtabban, de ugyanolyan hangerővel — Galgamácsa ügyében megkerestem az OMF-t, ahol minden segítséget megígértek ... Amikor megmondom Klani- czay Péternek, az OMF Pest megyei területi referensének, hogy milyen ügyben keresem, arca gondterhelt lesz: — Még nem dolgoztam itt, amikor a műémlék jellegű épület védettségét megszüntették. Igen: sajnálatos, hogy így történt ... Megpróbálom megakadályozni a lebontást... A Pest Megyei Gabonaforgalmi Vállalat igazgatója, Boros András rövid kitérőt tesz: — Bevezetőként hadd mondjak néhány gondolatot. Hat éve kezdtük el megvalósítani a területfejlesztési programunkat. Az a törekvésünk, hogy az alapraktárak a feldolgozás színhelyeire kerüljenek. Ezért az elmúlt három esztendőben összesen több mint 40 ezer tonna befogadására alkalmas tárolókat létesítettünk. — Ezek a régi tárházak elvesztették jelentőségüket — veszi át a szót Jáksó György műszaki igazgatóhelyettes. — Nem tudjuk használni azokat. Azonban legalább a ráckevei Árpád malmot és a gyömrői magtárt szeretnénk megmenteni. Nagybörzsönyben szinte a semmiből hozattunk rendbe egy malmot, megvettünk egy parasztházat, s megszereztük a működési engedélyt. 1982- ben még el akartuk adni a galgamácsai magtárt, de nem vették meg. Amikor felszólítottak bennünket rendbehozására, hiába próbálkoztunk, nem találtunk kivitelezőt. Azt követően kerestük meg a helyi tanács ügyintézőjét, van-e akadálya a bontásnak. Válasza után meghirdettük. Megkésett tájékoztatás — Ezután hívott föl bennünket Tóth András tanácselnök, aki valószínűleg késve szerezhetett tudomást a javaslatunkról — folytatja az igazgató. • — Azt követően jelentkezett még egy pályázó, a Budavidé- ki Állami Erdő- és Vadgazdaság, amely 152 ezer forintot ígért az épületért. Tudomásunk szerint ők nem akarják lebontani ... Ez most már nem is lehetséges, mert a napokban megszületett — a gödöllői tanács gyors intézkedése nyomán — az erről szóló határozat, amely azt is kimondja: fellebbezésnek helye nincs. El,HAGYOTT A KÖZÉRZETEM. Dokurqentumműsor, méghozzá a maga nemében kitűnő. Szerzője Csörsz István, aki már első írásaival is azt bizonyította, hogy van merészségé és vállalkozó kedve elvegyülni a társadalom olyan rétegeivel, melyekbe a köznapi halandó nemigen téved be, és ha be is kukkant egy pillanatra, ijedten kapja visz- sza a fejét, számára annyira különleges világról van szó. Csörsz ez alkalommal azoknak a fiataloknak a képviselőit hívta mikrofon elé, akik az utcán, tereken, aluljáróban céltalanul lődörögnek, és akiket legjobb nagy ívben elkerülni, mert a velük való közvetlen találkozás kiszámíthatatlan következményekkel járhat. A műsor keretében csövesek, digók, popperek és punkok szólalnak meg és keresetlen őszinteséggel vallanak nézeteikről, önmagukról és a köröttük levő világról. Ezt a társaságot arc nélküli nemzedéknek szokt .k nevezni, melynek nincsen sajátos programja. Ez utóbbi a megszólalók szavaiból egyértelműen kitetszett. Legelsőbben is azzal kezdték, hogy a különböző csoportosulások résztvevői a többieket lepocskondiázták. A punkok elhúzták a csövesek nótáját, azzal, hogy azoknak elég a napi 5—6 liter bor és amikor már nagyon „erősek”, hajlandók mindenféle „balhéba” belekeveredni. A digók,. azok „úri gyerekek", akik mindenféle kacatot aggatnak magukra, s azt hiszik, hogy ezzel már jól öltözöttek, ám nem szoktak rendszeresen mosakodni. A hippik, azok vallásosak és úgy gondolják, virággal meg lehet váltani a világot. A leghangosabbak a punkok voltak. Elismerték ugyan, hogy olykor ők is a pohár fenekére néznek, ám csak önbizalmuk erősítése kedvéért. Egyébként az egyes csoportok a többieket „bunkóknak” nevezik, föltehetően ezzel éreztetve valami vélt fölényüket önmaguk igazolására. Az összkép, ami kialakult szavaik nyomán, sajnos, siralIdei újdonságok Az egyetemes és a hazai művészet kiemelkedő alkotásait bemutató új köteteket, fotóalbumokat jelentet meg idén a Képzőművészeti Kiadó. A tavaly elindított Remekművek című sorozat két kötettel bővül. Prekopp Mária művészettörténész könyve, a pa- dovai Aréna kápolna Giotto freskóit ismerteti meg az olvasókkal. A reneszánsz festészet történetében új korszakot nyitó firenzei mester egyik fő műve a padovai freskóciklus: a varázslatos XIV. századelejl faliképek világa mellett áttekintést ad a kötet a trecento- beli Itália életéről, Padova történetéről is. A Remekművek másik kötetében Kelényi György az egyetemes barokk művészet egyik legjelentősebb alkotójának, Rubensnek a Medici ciklusát elemzi. A párizsi Louvre-ban őrzött festménysorozat — amely Medici Mária rendelésére készült a XVII. század elején — a királynő életének és uralkodásának eseményeit örökítette meg. A szerző nemcsak a festményciklusról, hanem a barokk művészet általános jellegzetességeiről is szól. A Medici ciklusról magyar nyelven eddig még nem jelent meg publikáció, ezért a gazdag képanyaggal kiegészített kötet egyszersmind hiánypótló munka is. A kiadó idei új fotóalbumai között lesz Szabóky Zsolt Görög kolostorok című könyve, amely a bizánci művészét remekeivel ismerteti meg az olvasót, valamint — ugyancsak Szabóky Zsolt munkája A belváros, amely Pest utcáit, tereit, jelentősebb épületeit vonultatja fel újszerűén, érdekesen, Idén jelenik meg A budai hegyvidék címmel egy másik képeskönyv, amely száz színes felvétellel és a hozzájuk kapcsolódó magyarázó . szöveggel segít eligazodni e tájegység sokszínű kulturális .örökségében, történelmi, néprajzi, művészeti látnivalóiban. masait elszomorító. Tulajdonképpen majd mindegyike jobb Sorsra! méltó fiatal. Kiszakadva a családi élet kötelékéből, utat tévesztve cél nélkül támolyognak a világban. Érződött, hogy valami fogcsikorgató elszántsággal próbálnak önmaguk magatartására kényszerű igazolást találni, de csak hamis képzeteket tudnak kitalálni rendhagyó viselkedésükre. Legtöbben abba kapaszkodnak bele, hogy nem tudják elviselni a kispolgári életforma nyűgét és ez ellen lábadnak. Vagyis a szorgos napi munka, a terített családi asztal rendszeressége, a gyermeknevelés felelőssége ellen. Ám, ha közelebbről szemügyre vesszük, kiderül, hogy sokuknál éppen a családi életforma összetartó ereje, az emberi szeretet melegsége hiányzott, ezért kerültek az utcára, az aluljárók folyosóira. Most az egyes csoportok tagjai egymásba csimpaszkodva próbálnak megállni a maguk .jábán, minden távolabbi elképzelés nélkül. SZAKKÉPZETTSÉGÜK és munkájuk nincs. Mérhetetlenül lenézik a tanult embereket, a velük egykorú egyetemistákat különösen. Az utóbbiakat egyenesen „szemeteknek” nevezik, akik külön világban élnek, őket megvetik: csak tanulnak. A műsor hallgatása közben állandóan az járt a fejemben, hogy ezekért a kallódó életekért a mai felnőtt nemzedékek is valamilyen formában felelősek. Vajon miként lehetne kézen fogni őket és segíteni abban, hogy visszazökkenjenek a rendes kerékvágásba? Hiszen eszményeket minden korban az idősebbek plántáltak belénk; politikaiakat, emberieket egyaránt. Erre Csörsz István dokumentumösszeállítása nem is keresett választ. Pedig kell lenni megoldásnak, nem lehet föladni a reményt. Érdemes lenne ennek érdekében pedagógusoknak, népművelőknek és szülőknek még szorosabban összefogniuk. Szombathelyi Ervin Jelenet A padlás előadásából: Rudolf Péter és Méhes László. Vermes Aranka BRa dió figyelő Mi
