Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-28 / 23. szám

1988. JANUÁR 28., CSÜTÖRTÖK PEST , MEGYE! 5 Festészet és kertkompozíció A virágok jelentik a világot p Még téli dermedtségében i is megtorpanásra késztet a £ kertköltemény. A járdán a ^ virágágyást kis szikladara- | bök veszik körül — vagy í inkább kiegészítik. A ij kompozíció a kerítésen be- í lüi folytatódik. Hogy fér- í hét meg ekkora helyen a természetből ennyi szín és * hangulat? A ház illik a környezeté­hez: nem nagy és nem túl­díszített. Belül azonban hal­ványzöld indák és levelek fogják körbe a különös szí­nű virágokat. Két tenyérnyi, kazettás mennyezetű szobács- ka jelenti a földszintet. A padlástérből pedig manzár­dot alakított ki gazdája, itt a falon virulnak a tarka szir­mok. Tán csak a szellő hiány­zik, hogy meglebbentse a „virágokat”. Ecsettel született Világoskék szemű, kis ősz asszony varázsolta ide ezeket a virágokat. A kérdésen — hogy hol ta­nult festeni — csak egy pil­lanatig gondolkodik, máris rá­vágja: vele született, a véré­ben van. Mintha mindig is ecset lett volna a kezében. Tanítóképzőt végzett, aztán megszerezte a politechnika­tanári képesítést. Talán éppen azért, mert volt hozzá kéz­ügyessége. Az ő fiatalkorában azonban még máshogy alakul­tak a női sorsok, mint ma­napság. Az dívott, hogy a lá­nyok férjhez mentek és gye­rekeket szültek. Hogy miért nem ment művészi pályára, s tanult tovább az Iparművé­szeti Főiskolán — arra talán ebben keresendő a válasz. Követte ő is a hagyományt. Tavaly 141 olvasó-, 91 köz- művelődési és 63 honismereti tábor nyitotta meg kapuit az ország különböző tájain. A felnőtteknek szervezett, nö­vekvő számú rendezvények legfontosabb;-' feladatuknak azt tekintették, hogy tartalmuk­kal, módszereikkel a táborve­zetői utánpótlásról gondoskod­janak. Mint a népfrontban nemré­giben elkészült összegző je­lentésből is kitűnik: az utób­bi években mind több intéz­mény, társadalmi szervezet, pedagógus, könyvtáros, nép­művelő és szülő ismeri fel a nyári művelődési 'táborok fontosságát, ismeretgyarapító, gondolkodást fejlesztő lehető­ségeit; nő az igény a nem csupán gyermekmegőrző funk­ciót ellátó táborozási formák iránt. A helyi hagyományok és igények alapján szerveződő táborok lakói elsősorban a népi írásbeliség emlékeit, a ragadvány- és földrajzi neve­ket gyűjtötték, s életmód­kutatásokat folytattak. Szere­pelt a programok között ki­halófélben lévő szakmák és foglalkozások felelevenítése, a növénytermesztés és állattar­tás sajátosságainak megisme­rése is. Jellemzője volt az idei kurzusoknak, hogy a tá­borvezetők olyan programokat alakítottak ki, amelyek segí­tették az egyes témák iránti érzelmi kötődést, népünk tör­ténelmének jobb megismeré­sét, ezáltal a nemzettudat erősödését. Sárospatak adott otthont nyáron a XV. honismereti akadémiának. A rendezvény rangját emelte, s meghatároz­ta egész programját, hogy a bevezető előadást a népfront főtitkára tartotta Mi a haza ma? címmel, kiemelve az el­mélyült nemzeti önismeret fontosságát, amelyhez a hon­ismereti mozgalom is hozzá­segíthet. Az akadémia alap- gondolata az volt, hogy a ma­gyarság érték, enélkül Euró­pa szegényebb lenne, nem­Három gyermeke született — s él ma is egészségben —, ve­lük volt otthon, közben hím­zett és festett; mindig csak virágokat, néha madarakat is. így díszítette a gyerekek szo­báit, ruhácskáit, s mindenki csodájára járt a motívumai­nak. Ellenszolgáltatás nélkül Solymárra már egyedül költözött másfél évtizede, s magányosan él ma is, de nem magányos ezen a hat és fél ezer lélekszámú településen. Annak idején jó lelkű embe­rek közé került. A virágfestő asszonyról Bognár Istvánná tanácselnök tisztelettel és sze­retettel beszél. Korábban a művelődési házban dolgozott, s innen ismeri dr. Pákay Zsoltnét, aki szorgalmasan jár a kultúrotthonba. Nem­csak a kertbarátok körébe, hanem hangversenyekre, szín­házi előadásokra. A jó kap­csolat megmaradt az után is, hogy a falu élére került, mert az idős nő meg-meglá- togatja. Beszélgetnek a nagy­község dolgairól, s mint azt a temperamentumos tanácsel­nöknő meséli — sok mindent észrevesz, amin változtatni kéne. Ez bizonyítja, hogy ér­dekli a közösség élete. A település lakóira egyéb­ként is jellemző az összefo­gás! Pákayné a maga mód­ján tesz érte. Virágaival szí­nesít, díszít termeket — min­den ellenszolgáltatás nélkül. Legutóbb például az újonnan csak a termelőeszközök, ha­nem a kulturális teljesítmé­nyek tekintetében is. A hon­ismereti mozgalom fórumán a továbbiakban elemezték a tör­ténelem és a nemzeti össze­függés egységét, áttekintették a falukutatás múltját és leg­újabb eredményeit. Holnap. Rendkívüli adásna­pon és rendkívüli formában foglalkozott a békemozgalom lehetőségeivel, feladataival a televízió. Egyrészt a máskor adások nélkül elmúló hétfő este kapott helyet a Szép hol­nap ... című eszmecsere a képernyőn, másrészt meg olyan újmódi formában, hogy mindig két hangulatos zene­szám között adták-vették a szót a meghívott vendégek. S nemcsak időzítése és tála­lása szerint különbözött ez a műsor, hanem tartalmában is más volt, mint a politikai fó­rumok lenni szoktak. Vala­hogy derűlátóbb, vidámabb, s lelkesítőbb a jövőnkre nézve. Mindemellett pedig filozófiku- sabb is, hiszen a Heltai And­rás vezette közös gondolko­dásban a béke. mint fogalom a szokásosnál mélyebb és ál­talánosabb értelmezést kapott. Ne csak a külvilágban töre­kedj ünik a konfliktusok kivé­désére, hanem önmagunkban is nézzünk szét, s idebent ugyancsak teremtsük meg a harmóniát — kérte, javasolta előbb a rokonszenvesen sze­rény katolikus lelkész, majd pedig az ő nyomában még többen mások is ezt a gondo­latot görgették tova. Köztük népszerű pop-sztárunk, Zorán, aki egyúttal a zeneszámok fel vezetőjeként, de töprengő magánemberként is rendkívül rokonszenvesen viselkedett. (Sajnos, éppen a békemozga­lom hivatásos vezetője vitte ] épült kis református templom ! kazettáit festette tele virágok­kal, a meszelt falak fehérsé­gét ez bontja meg csupán. Pákayné a festéket maga vásárolta meg, s hatszáz órát dolgozott a díszítésen. Hogy az mennyire értékes, annak bizonyítására hadd idézzem dr. Koós Judith művészettör­ténész —■ az Akadémia ren­des tagja — szavait: „Szívből gratulálok az őszinte érzése­ket tolmácsoló jeles munká­hoz ... Hagyományőrző, mégis új formában kifejezett tarta­lom, díszítőkészség, amivel a kazetták emlékünkbe idézik a régi református templomaink szép és méltó hagyományait.” De hát mégis honnan ered­nek, milyen magból nőttek ki ezek a virágok? Eltöpreng a kérdésen a festőasszony. Ren­geteget olvasott, járt múzeu­mokba, tárlatokra, sokat uta­zott, látott. Így fogalmaz: Mindent magába szívott és feldolgozott. Nincs kedvenc virága — a virág a kedvence. Színes képeslapot vesz elő: a Kertészet és Szőlészet egyik számát. Hátoldalán pompázik tavaszi kertjének fényképe. Ezerhatszázan pályáztak ta­valyelőtt a legszebb kert cím­re: ő nyerte a díjat. Hófehér hajjal Hogy az álombéli kerttel — amelyben télen is nyílnak a virágok — díjat nyer-e vala­ha, azt még nem lehet tudni. Pedig ezeket vallja igazi virá­gainak. Ez az igazi Pákay­né Hajnal Mária — jelenti ki szinte egy gyermek dacossá­gával. Szerencsés ember? Lehet. Nem sokan mondhatják el, hogy amit alkotnak —* egyen­lő velük. Meggyőződéssel ál­lítja; egész életén keresztül elkísérték fantáziavirágai, de ezek igazán talán most, életé­nek nyolcadik évtizedében nyílnak a legszebben, a leg­sűrűbben. Igencsak kevesek­nek adatik meg, hogy amit ifjúságukban vagy későbbi esztendeikben nem tudtak megvalósítani, az hófehér haj­jal mégiscsak sikerül. Persze azon az áron, hogy a virágok jelentik a világot. Vennes Aranka félre egy kicsit a magyjában- egészében igen jól sikerült ta­nácskozást, amikor újból és újból magához ragadta a szót, s azt nemigen akarta mások­nak átengedni. Pedig hát ez­úttal éppen azoknak a véle­ménye volt érdekes, akik a társadalom legkülönbözőbb posztjain és pontjain igyekez­nek tenni vállárait egy maj­dani fegyvertelen világért. Egyeztetés. Mivel a hétfő köztudomásúan szabadnap a készüléktulajdonosok számá­ra, a rádió éppen ilyenkor szokott kirukkolni súlyosabb mondandójú. közérdekű mű­soraival. Azzal a Rádiónapló­val például, amelyben .kiemel­kedő közéleti személyiségek mondanak véleményt a hall­gatóság kérdéseire válaszolva, így volt ez most is, amikor Szűrös Mátyás, a KB titkára elemezte hazánk külpolitiká­ját, s adott felvilágosítást számos, sokakat létükben érintő kérdésekről. S tette ezt éppen akkor, amikor a tévé­ben a föntebb emlegetett bé­kefórum pillanatai peregtek. Aki tehát erre is kíváncsi volt, meg amazt sem akarta elszalasztani, csak azt csele- kedhette, hogy egy kicsi zseb­rádióval a fülén nézte, figyel­te' Heltai Andrásokat, s ami­kor ők mondtak érdekesebbet, rájuk jutott nagyobb figye­lem, amikor viszont a rádió­ból szálltak izgalmasabb sza­vak, akkor meg azokat rak­tározta el. Szó, ami szó: fá­rasztó egy játék volt ez a te­Sorozatok a rádióban Új zenei akciók Űj zenei akciókat, meglévő adásainak korszerűsítését ter­vezi, továbbá a magyar és a külföldi zeneirodalom kiemel­kedő alkotásait és egyénisé­geit bemutató új sorozatokat indít idén a Magyar Rádió zenei főosztálya. Az elképzelések szerint áp­rilistól megújul a Bartók rá­dió Muzsikáló reggel című műsorblokkja: az elsősorban komoly zenei programot su­gárzó adásban több informá­ciót, riportot és híranyagot közölnek majd, s 6 órától az eddiginél egy órával tovább, 9 óráig tart majd az adás. Át­veszik a Kossuth rádió Reg­geli krónikájának híreit, s az élő műsorban beszélgetéseket, információkat közölnek. A rádiós zenei versenyek történetében az idén először rendezik meg a fafúvósok or­szágos seregszemléjét. A no­vember 21. és december 3. közötti versenyen fiatal fu­volások, oboások, klarinétosok és fagottosok mérik össze mű­vészi tudásukat, technikai felkészültségüket — három fordulóban. Az elődöntőket és a döntőt, valamint a de­cember 4-i zeneakadémiai díj­kiosztó ünnepséget természe­tesen a rádió is közvetíti. Márciustól hallhatják az érdeklődők A rádiózenekar műhelyében című új ciklust, amelyben a zenekar munká­ját, kiváló személyiségeit, és egy-egy produkciójának meg­születését mutatják be. Má­justól — hét részben —• a mai Zeneművészeti Főiskola életébe engednek bepillan­tást, áttekintve az egyes sza­kok művészi-oktatói tevé­kenységét, megszólaltatva ta­nárokat és diákokat egyaránt. Nyáron kezdődik az Opera­bérlet című sorozat, amely a zeneirodalom hat népszerű operájából — Szöktetés a sze- rájból, Rigoletto, Manón Lescaut, Carmin, Sevillai borbély és Bánk bán — ad egy-egy órányi kereSztmetsze­tet. A Kossuth rádióban hallható adásokat a követke­ző hétén a Bartók rádióban a teljes opera bemutatásával egészítik ki. ősszel emléke­zik meg a rádió Verdi szüle­tésének 175. évfordulójáról: Ez alkalomból a komponista valamennyi operáját műsor­ra tűzik. Sorozatot szentelnek az idén a világhírű zeneszer­ző, karmester és zongoramű­vész, Dohnányi Ernő művé­szetének is: a tízrészes port­réműsorban egyebek között tanítványai és pályatársai szólalnak meg. miután véget ént, nyilván szá­mosán vélekedtek úgy, hogy némi programegyeztetéssel ezt a besorolási malőrt könnyen el lehetett volna kerülni. An­nál is inkább, mert ez a két műsorszóró intézmény hajdan egy testvér volt, s a jobb memóriájú állampolgárok em­lékeznek agy Rádió és Televí­zió Bizottságra is. Ez a szerv ilyen kiélezett esetekben ta­lán még ma is hallathatná a szavát... Magyarok. Mindig izgalmas kailand — ha csak egy-egy útifűm segítségével is — a messze idegenben élő magya­rokkal találkozni. Hogyan él­nek, mit tudnak az óhazáról, látogatnak-e olykor haza — Ilyesmiről értesülni, mindig érdekes. Pláne, ha a riporter jól kérdez, s a látogatás nem egy elkapkodott vizitáció. Sajnos, már az elnevezésé­ben is fantáziátlan Jubiláló magyar egyesületek cimű do­kumentumfilm éppen olyan volt, amilyennek nem kellett volna lennie: tudakolózásai­ban közhelyes, mutatványát tekintve pedig fölöttébb sietős. Még csak meg sem meleged­tek az egyik helyen, máris rohantak tovább, s így a néző, aki szeretett volna valamelyik riportalannyal közelebbről megismerkeönii, csak pislogha­tott, hogy ki az a legújabb nyilatkozó. Bizony, bizony csalatkoznunk és bosszankod­nunk kellett. Akácz László lYJűvdődési táborok Mind népszerűbbek lesznek Minden eddiginél több művelődési tábort szerveztek múlt nyáron a Hazafias Népfront megyei és helyi bizottságai: a 295 táborban mintegy 10 ezer fiatal és felnőtt gyarapította ismereteit, kapott vá­laszt a kor kihívásai kapcsán felvetődő kérdésekre. Tv-FI GYE LŐ lekcmmundkáció masináival, s ■ Heti eilmtegyzetb Kobra Sylvester Stallone és Brigitte Nielsen a Kobra egyik jele­netében A Kobra-filmek rendezője ugyanaz a görög—kanadai George Pan Cosmatos, aki elő­zőleg a Rambo 2-t rendezte, szintén Sylvester Stallonéval, a body-builder küllemű haj­dani Rockyvai és későbbi Rambóval. Ezek a Rambo- fi Írnek rettenetesen rosszak. Gyermeteg ez a szuperhős fi­gura, és tulajdonképpen még a szélsőségesen jobboldali po­litikai uszítás is gyermeteg bennük. Tudom, hogy most azok a videótulajdonosok, akiknek a videótárában fél­tett kincs az eredeti vagy inkább a sokadik, már alig látható másolat-Rambo, itt abbahagyják e sorok olvasá­sát. Nem baj. Rambo ettől függetlenül mint hős, mint szuperember és mint példa­kép az ember legrosszabb tu­lajdonságainak valóságos gyűj­tőedénye, de e tulajdonságo­kat a fiímek úgy igyekeznek eladni, mintha csak az számí­tana embernek, aki minimum olyan agresszív, gyilkos indu- latú, elvakult, szűkagyú és izompacsirta, mint ő. Egy­szóval: Ramhót követendő példaképnek állítják be (épp a Cosmatos-féle Rambo 2 is), és ebből az. eszményképből én nem kérek. (És talán még akadnak, akik szintén nem kérnek belőle.) A Kobra azonban még Rambónál is ártalmasabb fi­gura. Itt ugyanis, látszólag a bűnügyi filmek vagy más szóval a zsarufilmek leplébe öltöztetve jelenik meg egy fickó, aki foglalkozásánál fogva — rendőr, tehát hivatá­sa a bűnüldözés — eleve a néző együttérzésére számít, hiszen ő az, aki a gonosz, a bűn ellen küzd. Valaha ez a hőstípus nagyon is elfogadha­tó volt. A westernék magá­nyos seriffjei, vagy akár a hét mesterlövész is, de még a Volt egyszer egy Vadnyugat Harmonikása is a gyilkosok, a banditák, a rossz emberek el­len harcoltak. Ha győztek — és ők akkor is győztek, ha esetleg otthagyták a fogukat a végső küzdelemben —, ve­lük az erkölcsi rend győzedel­meskedett, a törvény, a jog. Melléjük tudtunk állni, ügyü­ket jogosnak tudtuk elismer­ni. Ám ebben a filmben erről már szó sincsen. Itt az történik, hogy egy — a film alapján nyugodtan ál­líthatom — szerfölött buta, csökkent kommunikációkész­ségű, ámde kemény öklű, gát­lástalan és morálisan retardált ipse pusztán azzal, hogy gyor­sabban kap a pisztolyához, erősebb az ökle és megvan benne a primitív emberek né­ha hihetetlen agyafúrtsága, fölébe kerekedik valakiknek, akik pontosan ugyanilyenek, de pechükre nem náluk van a rendőrjelvény. Más szóval: Kobra, azaz Marion Cobretti gyakorlatilag csupa olyasmit tesz, olyan akciókat hajt vég­re, amelyekért a legnagyobb lelki nyugalommal el lehetne ítélni, ha történetesen nem zsaru. Szemrebbenés nélkül lő le embereket, ver hülyére fél tucat fickót, gázol át vé­ren, piszkon. Egy fikarcnyival sem különb, mint azok, aki­ket üldöz. Benne is ugyan­azok az indulatok munkálnak, számára is éppoly lényegte­len az emberélet, neki sem okoz gondot, ha ki kell nyírni valakit. Ami miatt mégis túl­éli a lövöldözéseket, csapdá­kat, az nem valamiféle er­kölcsi fölény, nem a jó ter­mészetes diadala, hanem a legerőszakosabb, a mindenki­nél agresszívabb győzelme. Fi­zikailag talán a legalkalma­sabb egyed éli túl az életve­szélyeket, de mindabból a szempontból, ami az embert igazán emberré teszi, a leg­rosszabb, a legalkalmatlanabb egyed marad felül. Hogy a banda, amely ellen küzd, még rosszabb? Nem biztos. Ök ugyanis azok, akik. őket nem kell szeretnem, ők a rossz emberek, ők a szükséges el­lenpólus. 1Vem álcázzák ma­gukat szeretetreméltónak vagy példaképnek. Kobra viszont azt várja tőlem, a nézőtől, hogy szeressem, mellé álljak, követendő példaképnek te­kintsem pusztán azért, mert az ő zsebében ott van egy rendőr jelvény. Igen, igaz, hogy gyilkosok­kal szemben elég keveset használ a miatyánk. De az sem megoldás, hogy a bűnül­döző és a bűnöző között el­mossuk a határvonalakat, és ugyanannak a terrorizmusba hajló bűnözésnek a két olda­lára állítjuk őket, oly szoro­san egymás mellé, hogy oly­kor már nem is tudjuk, ki melyik oldalon áll. Nem ez a film az első eb­ből a variációból. Nemrég láttuk A zsaru szava című munkát, Alain Delonnal. Az sem sokkal volt különb. De talán annyival mégis, hogy ott legalább személyes indíté­kai voltak a hajdani zsaru­nak. Itt viszont már nincs semmi személyes. Itt csak gépies erőszak van, gépies öl­döklés, gépies indulatok, gépies, mondhatni unott és közönyös akciók. Ijesztő vi­lág, borsódzik tőle a hátam. Ha ez a Cobretti a követendő példa, akkor valami rettene­tesen nagy baj van az emberi értékrenddel. Mindezek mellett az már csak tizedrangú kérdés, hogy Stallonéról ismételten kide­rül, milyen harmatgyenge színész, és mennyire csak ezt a neki (és általa) kitalált sé­mát képes megmutatni. Brigitte Nielsen, Stallone partnere (és a film forgatásakor még a felesége) maximális teljesít­ményként azt tudja nyújtani, hogy jelen van a filmben. Utolsó kívánság Ügy indul ez a bolgár film — rendezője és egyik írója Ranger Vilcsanov —, hogy érdekes, furcsa stílusú szatí­ra reményét kelti. Szatíráét, amelyben az első világhábo­rúra emlékeztető keretbe ágyazottan mondják el a szer­zők a nagyhatalmak háborús­dijának a kritikáját. A szenv­telen, már-már idióta ember­ölés tragikomikus ellenpont­jával — egy ütődött ünnep­ségsorozattal — mutatják meg, valójában mennyire egy hú­ron pendülnek a látszólag el­lenséges királyok, császárok, hadvezérek. Ám ebből a jó indításból végül is egy agyon­cifrázott, túlbonyolított, s igen terjedelmes film kereke­dik, amely sokfelé csapkod, de csak kevésszer talál célba nyilaival és ostorcsapásaival. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents