Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-21 / 17. szám

JPest Megyei ti ír lap SPORT Labdarugó-készülődés Éllovas és sereghajtó A Cüoprl ellen — Csak január 10-e után kezdtük meg a felkészülést — mondotta Dalnoki József dömsöd i edzó. — Két részre osztottam a játékosokat. A fő­városiakat a Ganz-Villany- pályán én vezetem, a domsó- diek otthon Elekes István irá­nyításával gyakorolnak. Két héten át napi edzés vár a lab­darúgókra. Ezután csökken a tréningek száma, az előkészü­leti meccsek játszanak majd főszerepet. Ezekből minden hétre három jut. Január 27-én a Csepel elleni barátságos meccs jelenti a nyitányt. A ceglédi katonacsapat, a Bem SE játékosai nem vallot­tak szégyent a teremben. Tu­lajdoniképpen kezükben volta végső elsőség eldöntésének le­hetősége. Ha ugyanis legyőzik a Bag gárdáját, akkor más­ként alakul a végső sorrend. Nem így történt, gól nélküli döntetlent hozott a kétszer 15 perc, majd a 7-esrúgásokat a bagiak. nyerték, s így övék lett az elsőség. Cél: a benmnaradáv Edzői tanácsadás a dömsödicknek. Balról jobbra: Roltcnbiller Zoltán, Dálnoki József edző, Dunai András és Feszt Zoltán. (R. Varga Margit felvételei) szokatlan volt számomra, hogy túl sok időt kellett eltöltenem a kispadon. Ez az időszak sze­rencsére .nem tartott sokáig, fél esztendő elteltével ifiként az első csapatba kerültem. A Bem SE az egyedüli nye­retlen a megyei bajnokságban. A teremtornán viszont nem maradt nyeretlen, s a ceglé­diek remélik, hogy a győzel­mek a szabadtéri bajnokság­ban. sem maradnak el. Reitter László Feed ménve«»kor Helyezések ATLÉTIKA, az Olimpiai Csar­nokban idén immár másodszor vetélkedtek a fiatalok: több mint fél ezren álltak rajthoz, sorukban Pest megyeiek. A serdülőknél, a fiúknál hármasugrásban 2. lett a ceglédi Krékáes, a leány távoliig- foknál Piíán (Váci Izzó) 580 cen­timéteres eredménnyel nyert. Fel­nőtt nők. 60 m gát: 1. Karczag (Váci Izzó) 8.8. GYORSKORCSOLYA. A városli­geti Műjégpályán távonkénti ver­senyt rendeztek a fiataloknak. A Rozmaring SE sportolói jól szere­peltek. A fiúknál a serdülő A korcsoportban Gellért nyerte az 500 és 1000 métert. A leány ifjú­ságiaknál Horváth K. volt a leg­gyorsabb 1500-on. A serdülő A korcsoportban Szeles (500 m), a B korcsoportban Zufalvi (500 és 1000 m) győzött. CSELGÁNCS. Serdülő leány rangsorversenyen a fővárosban első lett súlycsoportjában a váci Kiss. Al<»g>oródi Forma—I Bemutatóval színesítve A labdarúgók megkezdték felkészülésüket a tavaszi idény­re. A megyei bajnokság négy csapata számára a felkészü­lést segítette a teremtorna ceglédi döntője. Az itteni sor­rend rácáfolt a szabadtéri táb­lázatra. Az éllovas Dömsöd utolsó lett, a sereghajtó Bem SE megelőzte őket. 1988. JANUAR 21. Franeiaországi edzőtáborozás Ismét magyar győzelem A Franciaországban edzőtá­borozó magyar labdarúgó-vá­logatott kedden este újabb edzőmérkőzést játszott, s 4-1 (2-0) arányban győzött a má­sodosztályú Sete csapata el­len. Bálint László technikai igazgató szerda reggel számolt be a részletekről az MTI munkatársának. Disztl P. (Andrusch 46. p.) — Farkas, Pintér, Kozma, Sass — Heredi, Kosa (Disztl L. 70. p.), Bognár — Katona (Gyimesi 60. p.). Kiprich, Ko­vács K. összeállításban az esőáztatta, mély talajú pályán szép támadásokat vezettek a magyarok, s ezek közül Ko­vács K., Katona, Kiprich és Bognár révén négyet értéke­sítettek. A keret már harma­dik győzelmét aratta. Salíai Sándor, a Bp. Hon­véd hátvédje kiújult lovaglór izom-sérülése miatt már hét­főn hazautazott Budapestté. Tuboly Frigyes, a Vasas játé­kosa hasfalizom-húzódássa! bajlódik. Amennyiben állapo­ta egv-két napon belül nem javul, ö is idő előtt hazatér. A válogatott keret legköze­lebb szombaton lép pályára, az edzőtábor központjától, Montpellier-től 30 kilométerre fekvő Béziers másodosztályú együttese ellen. Váei gyár a patronálok között Tekézők világversenye \r. ISSS-as év sport naptárá- J bői a téli és a nyári olimpia f emelkedik ki. A nem olimpiai j sportágak legrangosabb ese- í menyei a kontinenstalálkozók z rs a világbajnokságok lesznek, í Egy magyar sikersportág nagy £ eseményének Budapest ad otl- f hont: a 17, teke-világbajnok- j Ságot május 13—20. között a y Körcsarnokban rendezik meg. — Sajnos a teke nem tartozik a népszerű hazai sportágak kö­zé. pedig az egyik legeredménye­sebb — mondta Bihari Tibor, a szövetség főtitkára. — Az eddig megrendezett 16 világbajnokságon 13 arany-, IS ezüst- és 11 bronz­érmet szereztek a válogatott tag­jai, ennél többször csak a romá­nok (23) és a jugoszlávok (17) áll­tak a dobogó tetején. Az ered­mények ellenére versenyzőink nincsenek az érdeklődés közép­pontjában, csak egy-egy világ- bajnoki siker fordítja felénk a fi­gyelmet. — Mintegy ötezer igazolt ver­senyzőt tartunk számon, ebből több mint négyezer a férfi, alig ezres a női mezőny. De ez csak az igazolt versenyzők száma. Ál­lítom, hogy a teke tömegsport, több tízezren űzik rendszeresen. — Mindent megteszünk a világ- bajnokság sikeres lebonyolítása érdekében — mondta a főtitkár —. erre már támogatóink is van­nak: a pannonhalmi Univcr szö­vetkezet ingyen építi fel a Kör­csarnokban a pályát, a Vilati pe­dig a pálya automatikáját készíti el. A Váci Kötöttárugyár Senior szabadidőruhákkal látja el a ma­gyar versenyzőket. A részt vevő országok nevezési díjat fizetnek, saját költségen szerepeltetik ver­senyzőiket — ez nekünk nem je­lent külön kiadást. Bízunk ben­ne, hogy a hirdetésekből, a tv- közvetítési dijakból lesz annyi be­vételünk, hogy továbbra is tarta­ni tudjuk a szintet. — Bár „hazai pályán” ját­szottunk, csupán egyszer gya­koroltunk a ceglédi teremben — mondotta Keresztúri And­rás, a Bem SE játékosa. — Bár rosszul állunk a megyei bajnokságban, mégis megpró­báljuk a bennmaradás kivívá­sát. * A Bem SE együttesében csupán Keresztúri a helybe! i. Debrecenből és Szolnokról egyaránt hárman vannak. Re­mélik;- -hogy a bevonulások során Ttlegerősödik majd a csapat A dömsödi játékos elől igyek­szik a gödöllői védő hárítani A Bem SÍI góljainak orosz­lánrészét — a tucatból hetet — a 20 esztendős Keresztúri András szerezte. A Ceglédi Vasutas csapatában 10 évesen kezdett el játszatni. Ekkor ki­tűnően szerepelt a fiatal ceg­lédi gárda. Az Országos Ser­dülő Kupában például a nyolc közé jutott. Serdül »emlék — A serdülőknél állandóan szerepeltem. Ifikorba jutva Karpov Kaszparovról A páros döntő értékelése . . Anatolij Karpov sakk ex- világbajnok a Szovjetszkaja Rosszija című lapnak adott nyilatkozatában értékelte a sevillai világbajnoki döntőt. A cikkben Karpov több he­lyen is igen élesen bírálta el­lenfelét, Garri Kaszparovot, amiért valóságos hadjáratot folytatott ellene, szerinte sportszerűtlen és megengedhe­tetlen eszközökkel. Karpov már a sevillai pá­ros mérkőzés szívonalának ér­tékelésében sem ért egyet Kaszparovval. A világbajnok korábban kettejük eddigi pár­viadalai közül a legutóbbit nevezte a sakkszempontból leggyengébbnek, Karpov vi­szont az állítja, hogy a döntő igenis magas színvonalú, érde­kes. küzdelmes volt. — Kétségtelen, hogy mind­ketten játszhattunk volna job­ban is. ám egy ilyen nagy je­lentőségű összecsapáson a tét érthetően nyomasztott ben­nünket. Ennek ellenére — bár nem tudtam visszaszerezni a viágbajinoki címet — elége­dett voltam a küzdelemmel. Karpovot különösen a Vál­tozás gyermekei című Kasz- parov-könyvben leírtak döb­bentették meg. amelyet — jó időzítéssel — közvetlenül a sevillai döntő előtt adott ki a londoni Observer című lap, spanyol, angol, francia és né­met nyelven. Karpov úgy véli, hogy Kasz- parov a világ sakkozásának számos kiemelkedő egyénisé­géről nyilatkozott elfogadha­tatlan stílusban, s ezzel fel­mérhetetlen kárt okozott. Az ex-világbajnok szerint a Kasz- parov által viselt pszicholó­giai háború” intenzitása még azt is felülmúlta, amelyet 1978 és 1981 között az akkori kihívó. Viktor Korcsnoj foly­tatott ellene. B ajnofiokkal «zenitől «zenibe Híres sportolók A z olimpia évében járunk. Egyre többét lehet olvas­ni arról, hogy a világ sportolói hogyan készülnek a nagy nemzetközi vetélkedőre. Remélhetőleg a magyarok is ott lesznek: a nevezés már el­ment. a bizonyítás következik. Ilyenkor megélénkül az érdek­lődés a sportolók élete iránt is. Ebben segít Muha József a Bajnokokkal szemtől szembe című könyve, amely ötven hí­res magyar sportolót — olim­piai és világbajnokot — mu­tat be. Az interjúk a múlt években az Üj Tükörben már megje­lentek, de most kötetben újra érdemes elolvasni, mert a nyi­latkozók életéből, küzdelmei­ből, amelyek sporttevékenysé­güket végigkísérték, ma is le­het tanuThi. Ugyanis a győze1 met nem adták könnyen. Al­bert Flóriántól kezdve Föld;’ Imrén és Patocr.ka Márián át Varjú Vilmosig felvonultatja a magyar sportvilág legjobbjait, akik nagyon sok örömet sze­reztek a szurkolóknak, a kü­lönböző játékok kedvelőinek. Mindegyik élet egy külön vi­lág, valamiben azonban azo­nos: valamennyien szerették a sportot, mindent ennek szol­gálatába állítottak. Tehát pél­daképek is lehetnek a mai fiatalok számára. Az időseb­bek pedig szívesen emlékez­nek a nagy sikerekre, amikor kedvenceik rúgták a labdát, öklöztek, vívtak vagy éppen a páston vagy a futópályán szereztek dicsőséget a magyar névnek. ötven élsportoló egy kötet­ben. ök mesélnek, mondják el a riporternek, hogy leltek sportolók, miként találták meg a helyüket a „civil” élet­ben, miért veit érdemes egy célra feltenni az életüket. Jó kérdező Muha József, a lényeget tudjuk meg az inter- iúkból, s egyben a kötetből kikerekedik a magyar élsport többi három évtizede. A kötetet a Sportpropaganda Vállalat jelentette meg szép, tetszetős borítóval és eredeti, az egykori sikerekre, eredmé­nyekre emlékeztető fotókkal. G. S. Détári is ott Ie«z Aranycipő-átadás A Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) legutóbbi közgyűlésén jóváhagyta a For­ma—1 világbajnokság idei programját. A magyarokat leginkább érdeklő hír: a 16 futamból álló sorozat kilen­cedik versenyét augusztus 5—7. között a Hungaroringen rendezik. Izgalmasnak ígérke­zik a száguldó versenyautók mogyoródi csatája, hiszén is­mét „félidőben” érkezik Ma­gyarországra a nagy nemzet­közi mezőny, smik'cir már éle­sedik a pontokért folyó harc. A rendezők igyekeznek gaz­dag programot összeállítani az augusztusi három napra. A tervek között szerepel egye­bek között légi bemutató, ke­rékpárverseny, s a Porsche— 944-es turbók viadala. A háromnapos versenyre a jegyeket március elején kez­dik árusítani Budapesten és az ország sok más pontján. A Hungaroring idei ese­ménynaptárában még számos kiemelkedő rendezvény sze­repel. Április 28—30. között a négyütemű közúti motorok — 750 kem-ig két- vagy há­romhengeresek, 1000 kem-ig kéthengeresek — Superbike világbajnoki futamát, május 13—15. között a kamion Európa-bajnoki futamot, jú­niusban autós gyorsasági sprintversenyt az Alpok—Du­— Előfordult ugyan, hogy az idénykezdő viadal után gondot jelentett a többi ese­mény megrendezése, de egy­két verseny mindig volt. Tájfutók síléren — A mostani téli program­ban a korábbi esztendőkhöz hasonlóan öt erőpróba szere­pel. Kettőt, így az év eleji visegrádi lesiklóversenyt, va­lamint a Dunakanyar Kupa küzdelmeit el kellett halasz­tani. Kérdés, hogy megtart­hatjuk-e ezeket, még ha lesz is netán hó, időpontot nehéz találni. Jelenleg egy fix dátum van. Február 21-én Dobogó­kő vagy Laj ősforrás környé­kén tartják a Dunakanyar sí­tájfutó versenyt. Az ezt meg­előző napon a IX. kerületi szövetség rendezésében a Kő­bánya Kupáért vetélkednek a sítájfutók a Pilisben. Valkony Ferenc a megyei tisztségen kívül a Magyar na Kupa keretén belül, szep­temberben pedig' az NSZK túraautók bajnokságának egyik futamát rendezik a pá­lyán. A Forma—1-es verseny- pályák világszövetsége elfo­gadta a meghívást, és idei őszi kongresszusuknak a Hun­garoring ad otthont. örvendetesen nő a külföldi autógyárak, autós és motoros klubok érdeklődése a ma­gyar versenypálya iránt: mind többen szeretnék bemutatói­kat, versenyeiket vagy évi összejövetelüket a Hungaro­ringen megrendezni. Szöul Zászlófelvonás A dél-koreai fővárosban közvetlenül az olimpiai falu mellett ünnepélyes keretek között felvonták az árbocokra a nyári játékokra nevezett 161 ország nemzeti lobogóját. ★ Az Etióp Olimpiai Bizottság közleményben jelentette be, hogy az ország nem vesz részt a 24. nyári olimpiai játéko­kon. A közlemény azt is tar­talmazza, hogy ‘ Etiópia haj­landó megváltoztatni jelenlegi döntését, ha az olimpiát Szöul és Phenjan közösen rendezné meg. Tájfutó Szövetség sítáj futó­bizottságának a vezetője. A világbajnokságra készülő ma­gyar keret, számára január 24-re Pest megyei erőpróbát írtak ki. Ezt is el kell ha­lasztani. Gond, hogy Cseh­szlovákiában is nagy a hóín­ség, és ide sem tudnak átrán- dulni. A megyei szövetség vezető­je egyébként most utazik Ro­mániába a lehetőségek felku­tatására. Nemcsak erre a tél­re, hanem már a következő havas idényre is gondol. Budakeszi, Visegrád Visszatérve a megyébe, ha a havazás is segít, a megyei futóbajnokságot Budakeszin, a lesiklók viadalát Visegrádon rendezik meg. mindkét he­lyen a helyiek közreműködé­sével. Budakeszin sok fiatal sífutó van, azért is esett a választás rájuk, hiszen be­kapcsolódásukkal népes me­zőny vetélkedik majd. Détári Lajos, az Eintracht Frankfurt játékosa mint a múlt évi magyar labdarúgó- bajnokság gólkirálya is ott lesz csütörtökön a Monte-Car­manyos vetélkedőt évről évre a France Football és az Adi­das cég írja ki. Az 1986—87-es idényben a román Camataru, az osztrák Polster és a bolgár Szirakov bizonyult a legjobb­nak ebben a sorrendben. Az ezzel párhuzamosan kiírt klubcsapatok versenyében a holland Ajax lett az első, a francia Bordeaux a második, a nyugatnémet Bayern Mün­chen és a portugál Porto holt­versenyben a harmadik. Az 1943. Számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat, valamint a Nagykő­rösi Petőfi Sándor Általános Is­A korábbi esztendők me­gyei téli programjának elma­radhatatlan eseménye volt az úttörő-olimpia. A diákolimpia programjába azonban nem vették fel. így tehát eleve eggyel kevesebb esemény le­bonyolításáról kell gondoskod­nia a szövetségnek. A Börzsönyben A versenynaptár azért nem teljes, mert az egyesületek — Visegrád kivételével — nem közölték rendezvényüket. A szokolyai és a kemencei sportkör is évről évre meg­tartja versenyét a Börzsöny­ben. Jelenleg ezek megtartása is kérdéses. A Rozmaring SE a Mátrába, Galyatetőre írt ki viadalt. Egyelőre tehát pihennek a ródlik, a sílécek. A szokatla­nul enyhe tél kényszeríti őket erre. Igaz. alig jutottunk túl január derekán, tehát van még lehetőség arra, hogy a természet pótolja havas le­maradását. Csak nehogy márciusban ... — Reitter — — Űjabban az országos gól­királyok is meghívást kapnak a gálára, ezért utazik Momte- Carlóba Détári Lajos — mond­ta Csanádi Péter, az Adidas budapesti sajtófőnöke. Irány; Lajos-f orrás Emléktúra A SZOT Testnevelés! és Sport­osztálya, a Népszava és a Magyar Természetbarát Szövetség szom­baton emléktúrát szervez a Ter­mészetbarátok Turista Társasága által 1910 januárjában rendezett és a Népszavában meghirdetett első túra évfordulója alkalmából. A jubileumi emléktúra résztvevői­nek a Lajos-forrásnál lévő Ság- vári turistaházat kell érinteni 10 és 14 óra között. A nyílt túrát az MTSZ turavezetöi Irányítják, a pomázi HÉV-állomástól 9 órakor, a szentendreitől 9.30 órakor indul­nak. kola és Diákotthon diáksportköre az intézmény tornacsarnokában — immár ötödször — leány terem- kézilabda Petőfi Kupa-villámtor- nát rendezett. Sportszerű légkör, jó hangulat és több színvonalas összecsapás jellemezte a viadalt. A csoportos körmérkőzéses se­lejtezők után a helyosztókon 2X15 perces Játékidőben döntötték el a végső sorrendet. A kilenc talál­kozón összesen 123 gól esett. Az abonyiak harmadszor nyertek, testnevelőjük: Nagy Gábor. A döntőben: Abonyi Somogyi ísk.—Váci Gábor József Isk. 11-5 (6-4). A 3—4. helyért: Gödi Né­meth László Isk.—Nagykőrösi Pe­tőfi Isk. 14-8 (5-3). Az 5—6. he­lyért: Lajosmizsei Isk.—Kecske­méti Rákóczi Isk. 17-4 (4-2). A gólkirálynö a gödi Török Ag­nes lett: 16 találattal, a legjobb kapus — a testnevelők véleménye alapján — a váci Bagi Mőnika, a legtechnikásabb játékos pedig az abonyi Földi Anikó lett. Vasárnap a fiúk játszanak a Petőfi Kupáért. Sulyok Zoltán Párizs—Dakar ralit e Újabb áldozat Üjabb áldozata van a Párizs— Dakar rallye-nak. A francia Jean- Claude Huger (31), aki negyed­szer indult a veszélyes versenyen, vasárnap BMW motorjával bukott a Timbuktu—Bamako közötti sza­kaszon. Kómában szállították egy Párizs melletti kórházba, ahol kedden belehalt sérüléseibe. Huger az idei rallye negyedik halálos áldozata. Az 1978-tól író­dó Párizs—Dakar rallye-történe- lem 24. halottja. Jean-Marie Balestre, a Nemzet­közi Autósport-szövetség (FISA) elnöke a péntekre tervezett célba érkezés után szeretne találkozni a rallye szervezőivel, hogy tár­gyaljon a nagyon sok veszéllyel Járó verseny további jövőjéről. Zavarja a megyei programot Példátlan hószegénység Valkony Ferenc negyedszázada tevékenykedik Pest me­gyében. Ő tölti be a sí- és tájfutószövetség elnöki tisztét. Amikor arról érdeklődtünk, emlékszik-e a mostanihoz ha­sonló hószegénységre, egyértelmű nemmel válaszolt. lóban megrendezésre kerülő nagy gálán, amelyen átadják a legeredményesebb európai mesterlövészeknek az aranya ezüst- és bromzeipőt. A hagyo­A Petőfi Kupáért Nagykőrösön Most is abonyi elsőség

Next

/
Thumbnails
Contents