Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-21 / 17. szám

1988. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK 5 A szerepjátszó, lázadó költő Moszk va—B udapest Premiercsere Ettől az évtől kezdődén ha­marabb láthatják a filmbará­tok a legérdekesebb szovjet filmeket Magyarországon és a legjobb magyar filmeket Moszkvában. A Moszkvai Filmforgalma­zási. Vállalat és a Fővárosi Filmforgalmazási és Moziüze­mi Vállalat (Főmo) szerző­dést kötött az új, egész es­tét betöltő játék-, dokumen­tum- és animációs filmek közvetlen cseréjéről. A szer­ződés alapján a két főváros egy-egy kijelölt mozijában gyakorlatilag a hazai bemu­tatókkal egy időben vetíthe­tik a másik ország nézőinek érdeklődésére számot tartó filmalkotást. A filmbemutatási tervek alapján válogat mindkét fél: a Főmo évente 12 szovjet, a moszkvai vállalat pedig 6 magyar filmet visz a közön­ség elé ebben a konstrukció­ban. A budapesti Kossuth filmszínházban, illetve a szov­jet fővárosban, a Zarjagye moziban legfeljebb 21 napig lesznek láthatók e filmek szinkrontolmácsolással. Tárgyakat keresnek Iskolatörténet Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum múzeu­mi osztálya készülő kiállítá­sához iskolai berendezési tár­gyakat és korabeli öltözéke­ket keres a XIX. század vé­géről és a XX. század ele­jéről, A tárlat az ercsi Eöt­vös József Emlékmúzeum ál­landó bemutatóját egészítené ki a századforduló idejéből származó eredeti tantermi tár­gyakkal. Várják azok jelentkezését, akiknek a következő tárgyak vannak a birtokukban, illetve azok ■ lelőhelyéről felvilágosí­tást'tudnak adni: 4—5 szemé­lyes padok: katedra székkel; „szamárpad”: tábla — áll­vánnyal; tanulói fogas; álló­fogas: mosdóállvány fali víz­tartállyal; falióra; iskolai címtábla; falitáblák: a Him­nusz szövegével és kottájával; betűtáblák az írás-olvasás ta­nításához; vaskályha; fali és asztali csengő; iskolatáska; pedagógus- és tanulói öltö­zék. Cím: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum múzeu­mi osztály (1055 Budapest, V., Honvéd u. 19.). Postacím: Bp. postafiók 49. 1363. Biztató. Amióta nálunk is I megindult a televíziózás, az­óta most először fordul elő, hogy a Magyar Tudományos Akadémia testületileg támogat egy műsorsorozatot. Ez a Biz­tató című egészségügyi felvi­lágosító, amely éppen tizen­hét alkalommal igyekszik majd eligazítani a nézőt, ho­gyan éljen, azaz főképp ho­gyan ne éljen vissza a civili­zált élet kínálta csábításokkal. E vállalkozás nyitó adása még csak afféle beharangozás volt, tehát egy olyan beszélge­tés, amelyben elmondták: miért kényszerült erre a vész- harangkongatásra a tudós tár­saság és a legtöbbek által fi­gyelt műsorszóró intézmény. Nos, egészen egyszerűen azért, mert vészesen rosszak a sta­tisztikai mutatóink. Szinte minden kimutatás, amely ha­zánk népességének egészségi állapotát tükrözi, negatív re­kordnak számít. Hogy mást ne mondjunk, lakosságunk 13.8 ezreléke halálozik el évente — s köztük éppen a 40—50 éves férfiak vannak számosán —, ami pedig a várható életkort illeti, nos, az jelenleg 69 év, szemben a japánok és a skan­dinávok 75 esztendejével. Volt tehát min borzongani, mi minden miatt fógadkozni, és egyúttal azt is elhatározni, hogy ezt a közös munkát, ha törik, ha szakad, az előfizető mindenképpen megnézi. Még akkor is, ha amúgy a lebo­nyolítók egyelőre nem mutat­T?yron olyan életet élt, hogy mellette a kor és korunk írói valamennyien sápadt szo­baembereknek vagy kicsiny sürgő-forgóknak látszanak. Az élet ormain járt; előkelő, gaz­dag, szép és csodálatosan okos volt, minden lépését or­szágos felháborodás és világ­raszóló mániákus rajongás kí­sérte. Hölgyek ájultak el, amikor belépett egy terembe, maga a pápa foglalkozott sze­relmi bonyodalmaival, palo­tát tartott, hadjáratot vezetett és amikor meghalt. Goethe a Faustba beillesztett gyászének­kel siratta el. Évtizedeken át Európa legfontosabb embere. Mégsem tartozott az írófeje­delmek sorába. — inkább az irodalom Prince of Walese volt és meghalt, mielőtt ki­rályi örökébe léphetett volna. Így jellemezte nagyon talá­lóan Szerb Antal világiroda­lom történetében az angol ro­mantika egyik legkiemelke­dőbb. egyben legtalányosabb alakját. Ahogy mondani szokták ál­talában, reá valóban illett az, hogy élete kész regény. Apja, aki régi nemesi családból származott, annak idején kár­tyán elvesztette felesége va­gyonát és a hitelezői elől kénytelen volt külföldön, Franciaországban meghúzni magát haláláig. Fia gyermek­korában megismerte az úri szegénység dacos büszkeséggel leplezett kiszolgáltatottságát. Tetézte szenvedéseit, hogy jobb lábára sántán született, amit hősi erőfeszítéssel igye­kezett aztán egész életében leplezni. Tízesztendős, amikor váratlanul birtokot és főúri címet örököl. Cambridge-ben tanul, majd tanulmányai be­fejeztével elfoglalja helyét a lordok házában, ahol később két beszéddel is bemutatkozik. Ezt követően — a ko,r divat­ja szerint, — nagy utazásra szánja el magát. Ennek során átúszta a Helleszpontoszt és még Kis-Ázsiába is elkalan­dozott. Visszatérve egyre je­lentősebb a szerepe London társasági életében. Kiadta Childe Harold első két éne­két, óriási sikert aratott, min­denki türelmetlenül várta: a folytatást. Már kezdeti írói sikerei után jövedelme vetekedett a főúriéval. Ilyenformán min­den nagyszabású pompára, mérhetetlen fényűzésre meg lett volna a lehetősége. Byron azonban mindennek fittyet hányva gáláns szerelmi ka­landokba vetette magát, mint koznak olyan vérbeli televí­ziós személyiségeknek, mint az utolérhetetlenül népszerű dr. Czeizel Endre. Sőt! Aki most a gazda szerepét elvállalta, egyenesen irritál a hibás hangképzésével. Nyilván nem jókedvéből teszi, de azok a szerkesztők, akik végül is őt ültették bele abba a székbe, megfontoltabban is válogat­hattak volna. Egy ilyen való­ban országnak, világnak szóló medicinális propagandát alig­ha lehet püszögve, selypítve végigdirigálni. Szükség. Szerencsére Vinkó József, a Stúdió újabban szer­ződtetett műsorvezetője sem magyarul nem töri a szót, sem pedig kedves nyelvén, a fran­cián. Ráadásul még eléggé friss szellem is ahhoz, hogy ne rutinból szemezgessen az éppen aktuális rendezvények közül, hanem élőén eleven té­mák után kutat. Ezúttal a színházi lét kulisszái mögé kukkantott be, s ott előbb a siker természetét vizsgálgatta Gálvölgyi Jánossal —ez a méltán népszerű ifjú művé­szünk bizony büszke, és jog­gal büszke a teljesítményére; egyszerűen szereti, ha szere­tik —, majd a fővárosi teátru­mok most tervezett átformálá­sát adta hírül dr. Mezei Gyu­lának, a Fővárosi Tanács fő­osztályvezetőjének a segítségé­vel. Nem mindennapi változ­tatásokra számíthatunk! Ha az előterjesztésre pecsét kerül, a író pedis minden sorában ar­ra törekedett, hogy önmaga szerepében tetszelegjen a nagyvilág előtt. Eszeveszett szerelmeivel azonban egyre több parazsat gyűjtött a fejére. Rövid ideig tartó házassága Anne Isabel­la Milbanke-kel botrányba ful­ladt, aki férjét őrültséggel vá­dolva hagyta faképnél. Kide­rült ugyanis bűnös szerelme féltestvére, Augusta iránt. Ebből a viszonyból — akár­csak a hivatalosból — gyer­mekük is született. Igaza van abban is Szerb Antalnak, mi­kor azt írja, hogy Augusta a legigazibb szenvedély Byron szerelmei között, mert a köl­tőn kívül csak Augusta igazi Byron, féltestvérében önmagát szerette, önimádatát, élte ki. Gőgös önimádatára és fék­telen szerepjátszására mi sem jellemzőbb, hogy amikor föl­kereste Thorwaldsent, a szob­rászt és az hellyel kínálta, fájdalmas arckifejezést öltve valamiféle mesterkélt pózt öltve magára ült a karos­székbe. A szobrász, mielőtt a mintázáshoz fogott volna, fi­gyelmeztette, hogy viselked­jen úgy, mintha otthon lenne. Byron kurtán válaszolt: ilyen vagyok otthon is. Amikor vi­szont Thorwaldsen elkészült a szoborral, a költő megint csak kurtán, ám a művészre nézve lesújtóan nyilatkozott: nem jó az egész, én ennél sokkal szerencsétlenebb vagyok. Házassági botránya utáni kényszerű száműzetése halá­láig tartott. Először néhány hónapra Svájcban talált ideig­lenes menedéket. Ez időt köl­tőtársa és barátja, Shelley társaságaiban tölti a Genfi-tó partján. Ezután ismét szedte a Több új sorozatot indít az idén a Magyar Rádió irodal­mi osztálya. A tervek szerint negyed évenfeint egy-egy órás műsorban a Magvető Kiadó Tények és Tanúk című so­rozatának legfrissebb és leg­jelentősebb darabjait mutat­ják be. A keretbeszélgetés mellett részleteket közölnek majd a művekből. Űj ciklus lesz — várhatóan májustól — a Humor és Ma­por nyomában című, amely a magyar szatíra és humor tör­ténetét tekinti majd át több társulatok kikölcsönözhetik tagjaikat — így lenne szerve­zettebb és ellenőrzöttebb a haknizás —, épületeikben akár éttermet is nyithatnak; mind­emellett pedig a könyv-, a le­mez- és a videokazetta-kiadás­sal is megpróbálkozhatnak. E számos új és a hagyományos régi feladat legfőbb irányító­ja és felelőse maga az igaz­gató lenne, aki így széles ha­táskörrel, de az ezzel járó fe­lelősséggel is ülne a maga tró­nusán. Hogy így lesz-e — majd kiderül. Mindenesetre megpördülne egy kissé az a ringlispíl... Sárvár. A haknit emlegettük az imént, s most, amikor a Gyógyító esték című vállalko­zásnak A csodatevő só című darabját hozzuk szóba, ismét csak ezt a pejoratív szócskát kell elszajkózni. Azon egy­szerű oknál fogva, hogy az a mutatvány, amellyel Vitray Tamáséknak ez a majd egy­órányi felvétele szolgált, igen­csak hasonlított azokra a köz­ismert és általában nem di- csérőleg emlegetett brigádmű­sorokra. Ebben is fővárosi vendégművészek kellették ma­gukat, az a néhánv kis inter­jú pedig, amellyel az immár nemzetközi hírű sárvári ter­málkristályt vegyelemezték, hát az is roppantul hasonlított az előre megrendelt hírveré­sekhez. Egyszóval nagyon de nagyon hiányzott onnan, leg- alulról az a bizonyos X. Akácz László nagyúri sátorfáját és áttele­pült Olaszországba. Velencé­ben ismerkedik meg élete utolsó nagy szerelmével, Te­resa Guiccioli grófnővel. Nagy hiba volna azonban, ha Byronról olyan képet fes­tenénk. mintha egy javaiban dúskáló úri léhűtőről, költői szerepjátszásába beleszédült ripacsról lenne szó. Fellépése tulajdonképpen korszakváltást jelentett. Shakespeare után az angol irodalom legnagyobb alakja Shelley és Keats tár­saságában. Mint azok, ő is lázadó angyal volt, aki kitár­ta az angol főúri kastélyok ablakait és megtalálta a kul­csot a legmeghittebb szobák­ba vezető szárnyas ajtókhoz, hogy ikiszellőztesse a százado­kon át ott megült áporodott levegőt. Az ördög maszkjába bújt lázadó angyal Olaszországban is hű maradt önmagához. Ra- vennában részt vett az olasz felszabadítási mozgalmak lángját csiholó titkos társasá­gok munkájában. Majd Geno­vából indul a szabadságáért küzdő Görögországba. Saját költségén szervezett csapata azonban hamarosan vezér nél­kül maradt, mert meghalt gö­rög földön maláriában. A most kétszáz esztendeje született nagy szerepját- sző — ahogy egyik méltatója megjegyzi —, a látszólag nagyvonalú világfi meg tu­dott halni az eszméért, melyet nála sokkal komolyabb és meggyőződésesebb költők ez- sei csak íróasztaluk fedezéke mögül hirdettek. Halála visz- szarqgnőleg hitelesít mindent, emberi súlyt és méltóságot ad mindennek, amit írt. Szombathelyi Ervin mint húsz részben. A humor és a szatíra szemüvegén át igyekszik képet rajzolni a XIX. századi magyar társada­lomról és életről a Handa- banda című új sorozat, amely a legjelentősebb korabeli ma­gyar élclapok írásaiból válo­gat — hat adásban. A verse­ket, jeleneteket, zenei betéte­ket és ismertetéseket ötvöző műsorban egyebeik között Jó­kai Üstököséről, a Bolond Miskáról, az egykori Ludas Matyiről, a Borsszem Jankó­ról és a Bolond Istókról hall­hatnak az érdeklődök. Az elképzelések között sze­repel a szomszédos országok magyar irodalmát szisztema­tikusan áttekintő sorozat, je­les irodalomtörténészek köz­reműködésével, valamint egy havonta jelentkező műsor, amelyet közismert személyisé­gek — tudósok, képzőművé­szek, színészek — állítanak össze irodalmi élményeik, ol­vasmányaik alapján. Külön műsorokkal emlékezik meg a rádió íróik munkásságáról, év­fordulóik alkalmából. Változatlan címmel, de új formában folytatódik az idén a mai szovjet irodalmat be­mutató, eddig egy-egy ki­emelkedő alkotó személye kö­ré szervezett műsorsorozat, az Etűdök hangszalagra. A Shakespeare életmű tel­jes bemutatására tesz kísérle­tet a világirodalmi szerkesz­tőség tavaly megkezdődött s idén folytatódó Tükörképünk harmichét darabban című ciklusa. Havonta egy-egy adásban dolgozza fel Shakes­peare királydrámáit, vígjáté­kait és tragédiáit. Ugyancsak havonta egyszer jelentkezik majd a modern egyetemes no­vellairodalom groteszk, hu­moros, abszurd vonulatának egy-egy jellegzetes darabját bemutató öszeállítás-sorozat. A világirodalom úgyneve­zett bestseller-könyveinek tit­kát, sikerük szociológiai, lé­lektani okait igyekszik feltár­ni az az új sorozat, amelyet kéthavonta sugároznak majd. míg a Beszélő múlt című ciklus egy-egy korszak kul­túrtörténeti képét vázolja fel irodalmi értékű külföldi em­lékiratok tükrében. TV-FIGYELŐ A Magyar Rádió műsorterveiből Új irodalmi sorozatok bHeti filmtegyzetb Lidérces órák Griffin Dunne és Linda Fiorentino, a Lidérces órák főszereplői. Nem érdektelen gyűjtemény állna össze, ha egybeválogat­nánk a modern nagyvárosról szóló irodalmi alkotásokat, s nem akármilyen kiállítás vol­na rendezhető, ha valaki ösz- szegyűjtené e téma képzőmű­vészeti megfogalmazásait. A romantika már ráérzett arra a változásra, amit a hatal­masra duzzadt városok az emberek életformájában, szo­kásaiban, kultúrájában hoz­tak. Eugene Sue Párizsról írt, a magyar Nagy Ignác a pol­gárosodó, reformkori Pest életképeit rajzolta meg, aztán később az angol nagy­városról adott riasztó képe­ket Dickens, hogy a múlt század második felében ezt is elmossa a francia költészet vagy Maupassant nagyváros­ábrázolása. Amikor pedig a legifjabb művészet, a film megkezdte diadalútját, mindjárt a leg­természetesebb módon nyúlt a nagyváros kínálta témák­hoz. Megszülettek itt is a klasszikus művek, élükön Chaplin Nagyvárosi fények című remekével. De talán jobb is, ha abbahagyom ezt az áttekintést; a nagyváros művészeti ábrázolása oly gaz­dag, hogy itt legfeljebb utal­ni lehet rá. Mégpedig azért, hogy valamiképp bevezessem a heti új film ismertetését. A több munkájából — Alice már nem lakik itt, A dühön­gő bika, Az utolsó valcer — nálunk is jól ismert amerikai rendező, Martin Scorsese új filmje igen rangos díj fényé­ben tündököl: 1986-ban Cannes-ban elnyerte a leg­jobb rendezés díját. Ami per­sze nem feltétlenül és egyér­telműen a kiemelkedő minő­ség jele, hiszen tudunk olyan cannes-i díjazott filmről, me­lyet soha nem fognak a film­művészet remekei között em­legetni. Ám ebben az esetben a díj nem érdemtelennek ju­tott. A Lidérces órák olyan munka, amelyben ez a nagy­várostéma igen sajátos meg­fogalmazást kap, szokatlan megközelítést nyújt. A történet tulajdonképpen roppant egyszerű. Egy min­dennapi foglalkozású fiatal­ember — számítógép-progra­mozó — az egyik unalmas, üres estéjén megismerkedik egy lánnyal, aki meghívja a lakására. A fiúval aztán az éjszaka során sokféle dolog történik még. Egy fillér nél­kül marad. Belekeveredik egy betörésügybe. Gyilkosság tanúja lesz. Betéved egy punkpincébe. Nőkkel Ismerke­dik össze és nők ismerkednek össze ővele. Üldözik félreve­zetett emberek és üldözi a balszerencse. Keresztül-kasul bolyong a nagyváros, New York utcáin, míg a legfan­tasztikusabb kaland révén (szoborrá gipszeli egy szob­rásznő, a szobrot elragadják, de a szobor leesik a szállító- kocsiról, összetörik, s így a fiatalember épp a bank előtt, ahol dolgozik, kiszabadul a gipszbörtöből) tulajdonképpen visszatér oda, ahol a történet kezdődött: munkahelyéhez. Elmúlt a lidérces éjszaka, amelyre csak saját megviselt külseje emlékezteti hősünket. A film érdekessége azon­ban nem elsősorban a mesé­jében van, bár tagadhatatlan, hogy Scorsese ezt is kitűnően adja elő. A fordulatok szóra- koztatóak. az egyre gyorsuló tempó szinte minket is bele­sodor az események forgata­gába, s a felbukkanó figu­rák meg a mulatságos vagy éppen hátborzongató ötletek roppant módon szórakoztató­vá teszik ezt a filmet. Ám az igazi értéke az emberi kap­csolatok megmutatásában rej­lik. Ezek a figurák mind a modern nagyváros ijesztően elmagányosodott emberei. Kétségbeejtő kísérleteket tesz­nek a kapcsolatteremtésre, reménytelenül küzdenek, hogy tartozzanak valahová, s hogy valamiképp meg tudják fo­galmazni saját magukat. Vad extravaganciákba menekül­nek, a tánc, a kábítószer, a szex pótszerével igyekeznek valami tartalmat vinni az életükbe. De ez eleve kudarc­ra ítélt próbálkozás. Paul, a film hőse, egy valóban lidérces éjszaka után végül is nem jut el sehová; ott pottyan le a te­herautóról, ahonnan esti-éj­szakai bolyongására elindult. A körből nem lehet kitörni. És a film többi fontosabb fi­gurája sem tud kitömi önnön köréből. Vagy csak erőszak­kal, mint a véletlenül megis­mert fiatal lány, aki öngyil­kos lesz — tulajdonképpen nem is nagyon tudjuk, miért. Emberi sorsok mélységeibe, egy életforma kulisszái mögé világít be Scorsese. A nagy­város dzsungelének éjszakája ember lakta vadonként jele­nik meg, kuszán, áttekinthe­tetlenül, minden pillanatban veszedelmeket rejtve, rend értelem, szépség, humánum nélkül. A film nem filozofál nem moralizál, nem elemez — egyszerűen megmutatja a dolgokat, amelyek olykor mulatságosak, olykor tragiko­mikusak, olykor tragikusak De leginkább — és ez a film­ben a fontos — elkeserítőek, riasztóak és elcsüggesztőek Scorsese varázsa az, hogy mindezt a borús, komor, sőt. kiábrándult véleményt egy igen szórakoztató, nagyon jól fogyaszthatóra készített film kereteiben tudja elmondani A Lidérces órák úgy közön­ségfilm, hogy alig vesszük észre: a kellemes ízű bevonat milyen keserű labdacsot rejt. Csapda a sakáloknak Szovjet-tadzsik film, s ez lehetne akár különlegesség is, mert a szovjet köztársaságok filmgyártása nem egy megle­petéssel szolgált már az utób­bi időben. Ám Mukadasz Mahmudov rendező filmje nem ebből a sorból való, saj­nos. Pedig nem indul rosszul a történet. Egy, a polgárháborús időszakban tevékenykedő ban­da s egy rablócsapat vetélke­dik egy halom nagy értékű drágakőért. Ezek a képsorok jó kalandfilmet ígérnek. De aztán vált a kép, s a jelen­ben vagyunk, amikor is e sok évtizedes történetet a mai utódok folytatják. Ez már erőltetett, kimódolt, hi­teltelen. S olykor zavaróan összekuszált is, mert nem mindig világos, hogyan, miért, minek játszik át minduntalan egymásba a régmúlt s a jelen. Figurák, mozzanatok, utalások maradnak tisztázatlanok, ez pedig egy kalandfilmnek szánt alkotásban több mint hiba. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents