Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-12 / 9. szám

1988. JANUÁR 12., KEDD mr % vei) 5 Ahol nem emelkedtek az árak Könyvek a vöröshagyma mellett Nyugdíjasok külön ajándékkötetet is kapnak Ilyen könyvhegyek között nem könnyű a választás (Erdősi Ágnes felvételei) Ónként vállalt visszalépés Így nevezték: szívszélhödés A házigazdát nem érhette szemrehányás. Kitett ma­gáért: ami étel, ital szem-szájnak ingere, ott roskadozott az asztalokon. Végül is adni öröm, jó dolog a vendéglátás, olykor nem árt lazítani. Ám Attila fáradtnak érezte magat, visszavonult segédkezni a konyhába. A kávét nem sajnál­ta, jól megtömte a főzőt, majd hagyta bugyborékolva csör­gedezni. Gondolta — akárcsak otthon — némi rum & ka­kaó segít rajta, belegőzölte. Annyi dicshimnuszt régen hal­lottam, mint amikor a tizenkét pohár gazdára talált. Nem sokkal később feleségével együtt elbúcsúzott. A szédülés már a kocsiban érte el, a hirtelen jött zsibbadásra ösztönösen hangos szóval hívta fel a figyelmet. Az asszony tétovázott. Néhány perccel később már a portás mutogatta, merre-tovább a hatalmas épületben, majd az ügyeletes orvos közölte a diagnózist: Infarktus. A nagy méretű hálószatyor- bótl krumpli, vöröshagyma, zöldség és fél kilónyi, zsírpa­pírba csomagolt hús kandikált ki. Az idős asszony a pénztá­roshoz fordult: — Kedves­kém, lerakhatnám magához a eső magot, amíg egy kicsit kö­rülnézek? A készséges fiatal lány eltette a Lehel téri pia­con bevásárolt holmit, a néni pedig egy kosárral a kezében elindult, hogy válogasson a Könyvesház hatalmas készle­téből. Nem ritka, hogy a Köny­vért Vállalat üzletében, ahol egész esztendőn át féláron kí­nálják a három évnél koráb­ban megjelent könyveket az olvasóknak, az emberek a pia­ci bevásárlás után ide is be­néznek, akárcsak azok, akik Vác. Dunakeszi környékéről járnak be a fővárosba dolgoz­ni. hiszen az autóbusz Bulcsu utcai végállomássá mindössze e>gy sarokra van a Könyvért székhazától, illetve az előbb említett bolttól. A vállalat néhány esztendő­vel ezelőtt vásárolt meg gyárépületet, amelynek — ipartörténeti emléknek számí­tó — hatalmas műhelycsarno­kából alakították ki a Köny­vesházat. Az 50 százalékkal olcsóbb készletben könyvkia­dásunk minden értéke meg­található, kezdve a szép kiál­Lakatos Barnabás vis mai­orra, elháríthatatlan aka­dályra hivatkozik. Állítja, a tejsűrű ködben nem indul­hattak ki a vízre, az Árpádot, a vállalat egyetlen radarral felszerelt kompját helyettesítő Toldival a közelmúltban ... A megbízó ismeretlen Mentegetőzésre ugyan nem számítón, am az a túlzottan magabiztos magyarázat, amely- lyel az igazgató a döntést, az Árpád más vizekre irányítá­sát indokolja, az bizony meg­döbbent. A vis maior említé­sén túl ugyanis szó sem esik sajnálkozásról, fogadkozásról, ígéretekről. Azaz ez utóbbiról mégiscsak beszél Lakatos Bar- nabás: — Legközelebb, ha hasonló helyzetbe kerülünk, igyek­szünk majd jobban, körülte­kintőbben tájékoztatni a la­kosságot — mondja, s ezzel minden kétséget eloszlat afe­lől. vajon hogyan is képzeli jövőjét az alapvetően szolgál­tató. az ellátásért felelős vál­lalat. Ügy tűnik, ezentúl ahíd- pótló szerep, az alacsony jö­vedelmezőséget biztosító utas­szállítás helyett inkább a vál­lalkozás egy másik, kockáza­lítású művészeti albumokon, a szépirodalmon, a költészeten, a gyermekeknek szóló kötete­ken keresztüli egészen a szák- könyvekig. Ezenkívül egység­áron, 10—20 forintért árulnak különféle kiadványokat, a nyugdíjas vásárlók pedig még külön könyvajándékot is kap­nak. Az embernek óhatatlanul eszébe jut az a néhány esz­tendővel ezelőtti, nagy port kavart botrány, amikor kide­rült, hogy vadonatúj, fölvá- gatlan könyvcsomagok kerül­nek a zúzdába, közöttük olyan tosabb. ám jobban megtérülő formáját választják majd. Népgazdasági érdekből kel­lett a szállításnak ezt a mód­ját választani, állítja beszél­getőpartnerem, s hogy meg­győzzön, hozzáteszi; nagyon magas szintről (!) kapták a felkérést, vállalják el a transz­formátorok háztól házig fuva­rozását a Fekete-tengerig, a Dunán. Arról azonban, hogy kinek a megbízásából és pon­tosan hová is utaztak ezek a portékák, egy szót sem árul el. Mint ahogy arról sem be­szél. mennyit is hozott való­jában az egyelőre egyedülálló vállalkozás a vállalat konyhá­jára — Annyit elmondhatok, megérte, hogy vállaltuk a fel­adatot, bár nem voltunk köny- nyű helyzetben. Négy. nap alatt kellett beszereznünk az összes okmányt, megpakolni a hajót, felkészíteni a legény­séget. De helytálltunk, s tisz­tességes a haszon is, amire így szert tettünk. Ha számí­tásaink valóra válnak, a jövő­ben rendszeresen vállalko­zunk hasonló feladatra. Szük­ségünk lesz rá, hiszen a sze­mélyszállítás nem biztosítja a vállalat előrelépéséhez szük­séges bevételt. örökérvényű alkotásokkal, amelyek minden házi könyv­tárnak alapvető darabjai kell, hogy legyenek. Ez mostanra szerencsére megszűnt. A bolt hatalmas forgalmat bonyolít 1« — igazolva, hogy a vállal­kozásra valódi igény van. De­cemberben például 9,5 millió forintos volt a forgalmuk. Csak december 23-án 7250 vá­sárló fordult meg az üzlet­ben és költött el könyvre 800 ezer forintot. Ugyancsak de­cemberben 700 nyugdíjas ka­pott a vállalattól ikönyvaján- dékot. Minden bizonnyal nem je­lent óriási hasznot a Köny­vért számára ez a kezdemé­nyezés, de nekünk, olvasóknak annál (többet ér, hiszen a szi­gorodott gazdasági helyzetben, amikor valamennyien rászoru­lunk arra, hogy az eddigieknél sokkal jobban taikarékoskod- junfc, az első, amire az embe­rek nem költenek, az. a film, a színház és a könyv. Kultu- rálódásra,. művelődésre azon­ban valamennyiünknek szük­ségünk van. S ha létezik olyan hely, ahol az árak nem men­tek föl, ahol kedvenc íróink műveihez fele költséggel hoz­zájuthatunk, akkor talán még­sem kell lemondanunk az írott szó, az olvasás gyönyörűségé­ről ... Azt hiszem, a személyszál­lítás kérdéséről szólva szán­déka szerint talán be is érné ennyivel az igazgató. Ám a kínos kérdést nem kerülheti el: mi lesz ezután, ha az Ár- fiád kalandozásainak alkalmá­val ismét köd száll a vízre? Hogyan tudják ezután radar híján, vaksi kompokkal he­lyettesíteni az Árpádot? Szerencsen múlik — Egyelőre csak a szeren­csében bízhatunk. Abban, hogy ha esetleg újabb útra indul az Árpád, nem köszönt ránk ismét rossz idő. Pontos dátummal ugyan még nem szolgálhatok, de annyit már biztosan ígérhetek, hogy 1988 során megszűnik ez a gond. Raktáron van már egy rada­runk és a megyei tanács ál­tal biztosított egymillió forint­ból még négyet vásárolunk, amennyiben megkapjuk erre a valutafedezetet. Ezzel — im­már kétévi várakozás után — a közeljövőben leszámolha­tunk a novemberihez hasonló gondokkal... Ám addig tovább folynak a tárgyalások, a Pest Megyei Révhajózási és Hajóépítő Vál­lalat új vizeken próbálkozik, hogy hírnevet, megbecsülést, de elsősorban pénzt szerezzen. Ha pedig erre egyelőre csak úgy van mód. hogy szerencse híján, a ködös időben az uta­zóközönség érdeke csorbát szenved? — Lehetünk mi a legjobb, legpontosabb szolgáltatók. Tel­jesíthetjük az utasok minden igényét, ott állhatunk nap­Már nem mozdult Régen a koszorúér-betegsé­gek okozta hirtelen halált így nevezték: „szívszélhűdés”. Ma a heveny szívizominfarktus vagy ahogy helytelenül mon­dani szokták: „szívtrombózis”, mindenki által rettegett meg­betegedés. Paradoxon, de aho­gyan a tudomány jóvoltából növekszik az átlagos életkor, legalább olyan ütemben emel­kedik a szív- és vérkeringési betegségekben szenvedők szá­ma. Miközben vitatkoznuk, hogy a stressz, a zsíros ételek, a dohányzás vagy éppen más „ri­zikófaktorok” a károsabbak, egyre gyarapszik az egészség- ügyiek munkája. A tapasztala­tok alapján egy-egy „front” idején kemény napra készül­hetnek a műszakba lépő men­tősök, s bizony a csendes kór­házi folyosókon tologatáskor sajátos hangot adó „bádogtep­si” is többször megfordul a bed- és intenzív osztályok, il­letve a kórboncnokok nem ép­pen felemelő munkahelye kö­zött. A nejlonzsákban „távo­zók” között egyaránt találha­tó kemény fizikai munkát vég­ző földműves, két doboz ci­garettára belőtt ifjú férj, ha­sát szerető gépkocsivezető, az üzemi újságban vastag betűvel szedett nekrológra érdemes kutató. Sztoriban nincs hi­ány, hallatűkön is összeszorul a „szívesek” szíve. — Egyedül jött, kocsival — idézi legutóbbi ügyeletét Má­ria nővér. — Éppen vizsgál­tunk egy kismamát, kértük, foglaljon helyet a kinti pá­don. Nem tiltakozott, semmi jele nem volt a hirtelen vál­tozásnak. Amikor szólítottam, hosszat a parton, vagy úszha­tunk a vízen — de ebből ez­után nem biztos, hogy meg­élünk. Márpedig ennél a vál­lalatnál is olyan emberek dol­goznak. akiknek az itt kere­sett pénz a megélhetést biz­tosítja. Nem mindegy tehát, hogy kiváló szolgáltatóként ki­elégítünk minden igényt, de feladjuk az eredményességet, vagy kockáztatunk, míg nin­csen radar, de addig is jól, eredményesen gazdálkodunk. Ez a két lehetőség áll rendel­kezésre. Egyértelmű, hogy mi — legalábbis egyelőre — ez utóbbit választjuk. Azt hi­szem. ennyi megértést az uta­zóközönség is tanúsíthat ve­lünk szemben. Hiszen nekik nem származhat akkora káruk néhány órás várakozásból, mint amit számunkra az Ár­páddal hozott nyereség elvesz­tése jelentene. Nem rokonszenves A magyarázat érthető és korrekt. A vállalat szemszö­géből nézve. A nagyközönség azonban — általában — uta­zó. Lehet, sőt valószínű, hogy számára a saját vesztesége a fájdalmasabb. Nagy ködben ugyanis, ha nem járnak a kompok, csak Budapesten át lehet eljutni a túlpartra. A nagy kerülő pedig nemcsak a személyautóval közlekedőknek jelent 100—120 forintos több­letkiadást, hanem tetemesen megnöveli az áruszállítás költ­ségeit is. Ami meg a vállala­tot illeti? Szándéka, hogy tal­pon maradjon, eredményt mu­tasson fel becsülendő. Csak a megoldás módja, a minden áron teljesítés, az utazók ér­dekeinek háttérbe szorítása nem rokonszenves. Ezen a szemléleten pedig a radarok felszerelése önmagában sajnos nem biztos, hogy segíthet... r. zs. nem mozdult, mindössze fél- reosuklott feje árulkodott. A halál oka infarktus, élt 28 évet. A kiszámíthatatlanság pél­dáját az egyik belosztály be­tegei mesélik. Társuk javulá­sának szívből örültek. Megjár­ta az intenzív osztályt, köztük is hetekig ápolták, s végre el­jött a nap: hazamehet. Ment a jó hír a hozzátartozóknak, ám a meleg front előbb érke­zett. Az újraélesztő készülék szétbontására sem volt idő, az utolsónak rohanó ápolónő már csak a lábcédula kitöltésében, az ágynemű áthúzásában se­gédkezhetett. Az ilyen hirte­len halálesetek egy részében az előzményben szívizomin­farktus vagy már hosszabb ideje meglévő angina pectoris szerepel. Mondják: még né­hány évvel ezelőtt főleg a 40 —50 éves korosztályt tizedel­te, újabban a fiatalabb, 28— 38 év közöttieknek is rette­gett betegsége az infarktus. Egyik vidéki kórházunkban, az ügyeletre érkezőkkel vagy beszállítottakkal együtt, alig egy hónap alatt nyolc esetben ez volt a halál oka csak az említett ifjabb korosztálynál. Jelzi a bajt — A nyugalom, a kíméletes életmód az igazi orvosság — vallja. több szakemberrel együtt a délelőttös ápolónő. A kijelentés határozott, hinni kell, hiszen Annuskának ugyancsak volt kórlapja, ame­lyen diagnózisként ez állt: in­termedier coronaria syndro- ma. — Pedig az éjszakázás, már­mint a bárban, nem volt az én műfajom. A cigarettával csínján bántam, afféle koca- bagósként tartottak nyilván. A kávét sem vittem túlzásba, legfeljebb a munkával való idegeskedés hozható fel ok­ként. No. meg a felelősség! Akkoriban főnővér voltam, de nem tartom magam veze­tői alkatnak. Nagyon gyakran inkább elvégeztem magam a hőmérőzóst, mint mást utasít­sak. Egy ideig mondogatta is az akkor főnököm, hogy más a főnővér feladata, más a be­osztotté. Ez végül oda vezetett, hogy igyekeztem előle titkol­ni, ha éppen feddés helyett magam fogtam meg az ágy­tálat. Ma már tudom, hogy a szív türelmes, de ha folyama­tosan gyötrik, felmondja a szolgálatot. Akárcsak nálam, előre tiltakozik: fáradtsággal, szorongással, szívtáji szúrá­sokkal, szédüléssel jelzi a bajt. Az eredmény az én esetem­ben sem váratott magára so­káig: három hónap kényszer- pihenő ... A balatonfüredi be­utalóról sikerült lebeszélnem a főnökömet. A gyógyulást követően rö­videsen másik osztályra kérte magát Annuska, beosztottnak. I Az idén is megrendezik Pé­csett a diák fotósok hagyomá­nyos tavaszi seregszemléjét. A rendezők — a Baranya Me­gyei Tanács művelődésügyi osztálya és a Tarr Imre Szak­munkásképző és Szakközépis­kola — most hirdették meg a középiskolások és szakmun­kástanulók XXI. fotópályáza­tát. A kiírás szerint a fiatalok személyenként négy-négy fe­kete-fehér vrgy színes képpel pályázhatnak, témájuk kötőd­jön az ifjúsághoz: életéhez és tanulásához, környezetének Azóta többet mosolyog, egyál­talán nem cigarettázik, a ká­vét, italt — még azt a keve­set is — végleg kitiltotta éle­téből. Ám a lelkiismerete a ré­gi. Fut a betegek kívánságát teljesíteni, helyettesíti a sza­badságon lévőket — szaikkép- zett ápolónőben nem dúskál az osztály —, a többieknek ő főzi a kávét, elvégre megkérték, mert ebben ugyancsak specia­lista. Azt azonban már a fér­jének sem meri bevallani, hogy néha kegyetlenül meg- gyötri a változó időjárás és akad éjszaka, amikor ébrein fekszik mellette, mert a szo­rítás a halálfélelem érzésével jár együtt. A kezdeti határo­zott kijelentés után csendesen zárja a beszélgetést. így fog elkopni — Szerintem ez alkati kérdés, az ember nem tud kibújni a saját bőréből. A mi munkán­kat csak szívvel-lélekkel le­het jól csinálni, legalábbis szerintem. Olykor úgy érzem, minden gyógyultan távozó egy-egy darabot elvisz belő­lem. Amivel ő gazdagabb lett, én annyival szegényedtem. Én már így fogok elkopni. Hasonló konfliktusokról fő­leg bel- és ideggyógyászok tudnak sokat beszélni. Mai történetek ezek, amelyek csak a legvégén buknak ki az em­berből a betegágyon. S ahol nem a lelkiismeret, ott a ko- nokség, a mindent gyorsan akarás, a pénz utáni hajsza, a mindezzel gyakran párosu- , ló káros szenvedélyek irányí- tótáblaként mutatják, hová ve­zet az út. — Országos méretekben kel­lene az első lépést megtenni — magyarázza orvos barátom. — Még egyetemista korom­ban hallottam, hogy szakmai körökben feszegetnek valami­féle szűrést, amelynek ered­ményeként felkutatnák, nyil­vántartanák, kezelnék a szív­betegeket. Valóban átfogó intézkedés ebben a kérdésben csak ma­napság kezd körvonalazódni. Tudok azonban néhány lelkes vidéki körzeti orvosról, akik — utasításra nem várva — sa­ját községeikben a cukorbaj- jal, tbc-vel s még néhány egyéb betegséggel együtt a szívbetegségek megelőzésére szintén bevezették a szűrése­ket, vizsgálatokat — már évek­kel ezelőtt. Szükség esetén a kezelést is elvégzik —ameny- nyire felszereltségükből, tudá­sukból telik. Az ő esetükben általában élő a kapcsolat a területileg illetékes kórházban dolgozó kollégákkal. Ez nem véletlen, elvégre a kezelőorvosnak sok esetben szakmai segítségre van szüksége, mert egy sze­mélyben nem lehet minden te­rület specialistája. Sajna ma még több helyen inkább irigy­ség, a kórházi és körzeti orvo­sok kölcsönös meg nem érté­se, esetenként egyes személyek szakmai téren való elmara­dottsága jellemzi a kapcsola­tokat. E konfliktus szakértő­je” az a fővárosi körorvos akit immár ismerősként kö­szöntöttek kollégái a balatom füredi állami kórházban. Pél­dákat citál, aztán csak le­gyint, nem akarja felizgatni magát, ö is beteg, immár tíz éve, hogy utolérte az infark­tus. Győri András változásaihoz. A pályázatra szánt fotókat február 26-ig le­het elküldeni a péc i iskolába. A nyilvános képbírálat már­cius 5-én lesz. A Magyar Fo­tóművészek Szövetségének tagjaiból, az Örs 'r,'>s Közmű­velődési Központ és a rende­ző szervek képviselőiből álló bizottság értékeli és rangso­rolja majd a képeket. Az or­szágos fotótárlatot hazánk fel- szabadulásának 43. évfordu­lója tiszteletére április 4-én nyitják meg Pécsett. Az ikrek az autőmodellezés iránt érdeklődnek. Remélhetőleg meg tudnak osztozni egy köteten. A szemléleten a radar nem változtat Hídpótlás helyett vállalkozás ^ Az ókori bölcsek igazát mindketten hisszük. Hajózni szük- ^ séges, ismétli azért a nyomaték kedvéért Lakatos Barnabás, S a Pest Megyei Rcvhajózási és Hajóépítő Vállalat igazgatója, s majd hozzáteszi: nem csak hajózni, vállalkozni is kell. Szí- S vem szerint ismét bólintanék, egyetértésemről biztosítanám, ^ ám tudom, miféle vállalkozásra céloz. Márpedig azzal, amire e § vállalatnál november derekán sor került, s amit a közeljö- ^ vőben rendszeresen követni kíván, azzal nem értek egyet. J Igaz, ez a tényeken mit sem változtat. Mint ahogy az sem té- s ríti el valószínűleg szándékától a vállalat vezetőit, hogy télen S a nagy ködben radarral felszerelt átkelőhajó híján Vác tér- § ségében órákig vesztegelnek a Duna két partján az autósok N és a gyalogosok. S akiminkástanulók, középiskolások Tavaszi seregszemle

Next

/
Thumbnails
Contents