Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

Brigádnapló Összeszokott gárda a patikában Patikába járni nem éppen jó dolog, de sajnos szük­séges, mert egyre több gyógyszert fogyasztunk. Ez egy­ben bizonyítéka annak is, hogy egészségünkkel nincs rendben minden. Ezért is születtek az utóbbi időben olyan fontos döntések, mint az egészségmegőrző prog­ram, vagy az Egészséget mindenkinek 2000-re!, stb. Szorgalmas gyógyszertárba járó vagyok, s bár ez ko­rántsem szórakoztató, én szívesen töltök egy kicsit több időt például a gyömrői Simon Mihály téri intéz­ményben, ahol mindig udvariasan, emberségesen bán­nak a vényt beváltani akarók népes táborával. ' Á gyömrői gyógyszertárban Jelenleg tizenhatan dolgoznak. Ezt aligha sejthetik a beté­rők, hiszen az üvegpult mö­gött legfeljebb két-három fe­hér köpenyest láthatnak egy­szerre, no meg a kis üvegka- Ii fkában a pénztárost. Első látásra is szűknek tű­nik a gyömrői gyógyszertár, s ezt aztán megerősíti Bellák József né vezető gyógyszerész, alti 1983 óta tölti be ezt a tisztséget: — Hát valóban még min­dig elég szűkösen vagyunk, pedig nem is olyan régen kap­tunk egy újabb szobát a szom­szédos — egy épületben lévő — szolgálati lakásból, amit aztán több kisebb helyiségre osztottunk. Ebédelni azonban most is csak úgy tudunk, hogy többen állva kénytelenek elfogyasztani az étket. Arról nem beszélve, hogy a kiszol­gáló helyiség és a várakozó sem éppen tágas. Ennek elle­nére igyekszünk a gyógy­szerért betérők kedvében jár­ni, elsősorban szakértelemmel és nem utolsósorban udvarias kiszolgálással. Két gyógyszerész, hét asz- szisztens, két pénztáros tar­tozik az itteni gárdához, a többi öt alkotja a kisegítő személyzetet. Jól összeszokott csapat a miénk, amit az is fémjelez, hogy az utóbbi idő­ben megszűnt innen az el­vándorlás, stabüizálódott a gárda. (Bellák Józsefné több mint harminc éve szerezte meg gyógyszerészi diplomáját. Ko­rábban pendliző volt, Pest me­gye különböző gyógyszertá­raiban helyettesítette a távol lévő kolléganőket, kollégákat. Négy éve azonban Gyomron teljesít szoglálatot. A főváros­ból ingázik naponta munka­helyére. De nincs egyedül, mert több munkatársnője is hasonló módon jut el naponta Gyömrőre.l — Éppen mostanában kap­tunk értesítést Bai Zoltánné- tól — aki Tápiógyörgyén la­kik —, hogy megszakítja a gyest, s szeretne visszajönni dolgozni — mondja Suba Mi­hály né, a gyógyszertár Por­szász János nevét viselő szo­cialista brigádjának vezetője. De említhetném még Jancsó Borbálát, aki Ceglédről, vagy Hornyák Jánosnét, aki Úriból jár dolgozni a gyógyszertár­ba. 'A W A közelmúltban nagy siker­élményben volt részünk, részt vettünk a monori főtéri gyógyszertár által meghirde­tett megyei szocialista brigád­vetélkedőn, ahol a második helyen végeztünk, mindössze négy ponttal maradtunk el az érdi Schulek Elemér kollek­tívájától. — Tedd hozzá azt is, hogy némi szerencsénk volt a ver­senyen — szól közbe Oldal Sándorné gyógyszerész-asszisz­tens, aki 17 éve dolgozik ezen a munkahelyen. — A harma­dik helyezett nagykőrösi Arany János brigádot ugyan­is csupán egy ponttal tudtuk megelőzni... (E sportszerű közbevetést valóban szép gesztusként köny­velheti el a krónikás. Oldal- néról tudni kell, hogy óvónő szeretett volna lenni, miután elvégezte a nagykőrösi Arany János Gimnáziumot. Most már cseppet sem bánja döntését, mert szerinte érdekes, válto­zatos munka az övék. Igye­keznek a betegek kedvébe jár­ni. Az idős embereknek ház­hoz hordják a nélkülözhetet­len gyógyszereket, s egészség- ügyi felvilágosítást is szívesen adnak bárkinek.) A gyömrői gyógyszertár leg­fiatalabb dolgozója a mind­össze 18 éves Kézér Rózsa. A nyáron érettségizett a Mono­ri József Attila Gimnázium- és Szakközépiskolában. Az óvónőképző főiskolára szere­tett volna bejutni, de nem si­került a felvételije. Mielőbb dolgozni akart, ezért jelentke­zett a gyömrői gyógyszertár­ba, ahonnan máris kétéves tanfolyamra küldték. Hetente kétezer kell Budapestre utaz­nia, a többi napon dolgozik. Asszisztens szeretne lenni. sSfc A Porszász János szocialis­ta brigád két évvel ezelőtt ala­kult a gyömrői Simon Mihály téri gyógyszertárban. Névadó­jukról csak annyit tudnak, hogy ő volt az első honi szak­ember, aki tudományos meg­alapozottsággal bizonyította a dohányzás károsságát az egész­ségre. Talán ez is közrejátszik abban, hogy a gyömrői gyógy­szertár dolgozói sem hódolnak ennek a káros szenvedélynek. Gér József Közlemény Az adóügyek intézéséről A Monori Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács il­letékeseitől kaptuk a tájékoz­tatást, hogy a Pest megye te­rületén állandó lakóhellyel, illetve telephellyel rendelke­ző állampolgárok (kisiparo­sok, kiskereskedők, mező- gazdasági kistermelők, szer­ződéses üzemeltetők és szel­lemi szabadfoglalkozásúak) személyi jövedelemadó, általá­nos forgalmi adó, vállalkozói Őszi finálé után Serdülő- és ifitabella A körzet serdülő- és ifjúsá­gi együttesei is befejezték őszi versengésüket. Az ifjúságiaknál a Gyömrő gárdája szerezte meg az első helyet, további bizonyítékát adva annak, hogy Gyomron évek óta eredményes utánpót­lás-nevelő munka folyik. A tavaly nagyszerűen szereplő Ecser őszi negyedik helye meglepetés. A serdülőknél a körzetköz­pont Monor csapata végzett a tabella élén. Ez a gárda új szakvezetővel és új játékmód­dal a korábbi évek színvona­las serdülőcsapatainak méltó folytatója. Második helyre a Vecsés futott be. Itt az üllőiek gyengélkedése meglepő. IFJÜSÄGIAK: 1. Gyömrö 13 9 2 2 53-18 20 2. Vecsés I. 13 8 3 2 43-12 19 3. Maglód 13 9 1 3 45-21 19 4. Ecser 13 7 1 5 40-23 15 5. Dánszent­miklós 13 6. Ceglédbercel 13 7. Nyáregyháza 13 8. Újszilvás 9. Űri 6 2 5 41-28 14 «25 28-19 14 544 22-19 14 13 6 2 5 33-31 14 13 5 4 4 34-35 14 10. Vecsés II. 11. Albcrtirsa 12. Tápiószőlös 13. Péteri 14. Mende 13 3 4 « 25-41 10 13 5—8 33-51 10 13 4 1 8 21-40 9 13 3—10 16-37 6 13 l 2 10 18-77 4 SERDÜLÖK: 1. Monor 2. Vecsés 3. Pilis 4. Nyáregyháza 5. Gyömrö «. üllő 7. Sülysáp 8. Ecser 9. Maglód 10. Üli (Megjegyzés: 7—1 66-12 14 7 — 1 40-12 14 6—2 38-13 12 4—4 15-34 8 4—4 13-28 8 3—5 12-27 6 3—5 16-27 6 1—7 11-41 2 1—7 10-27 2 törölve serdülőknél adó ügyeivel az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal Pest megyei adófelügyelőlése fog- lalkozik. Az adófelügyelőség az 1988. január 1-jétől hatály­ba lépő jogszabályok alapján a lakosság tájékoztatásának — teendőinek — elősegítése ér­dekében ügyfélszolgálati iro­dákat hozott létre az alábbi helyeken: Budapest II., Rét u. 3., Cegléd Városi Tanács szék­háza, Gödöllő Városi Tanács székhaza, Vác Városi Tanács székháza. Az ügyfélszolgálati irodák munkatársai hét­főn 10 órától 18.30 óráig, szer­dán 10 órától 18.30 óráig áll­nak a lakosság rendelkezésé­re. A Rét utcai iroda a fen­tieken túl kedd, csütörtök és pénteki napon 8 órától 16 óráig is működik. Az ügyfél- szolgálati irodák az adózással kapcsolatos tájékoztatáson túl kiadják mindazokat a nyom­tatványokat, amelyek az adó­zó bejelentkezéséhez, az adók bevallásához szükségesek. Ha­tósági ügyintézést nem végez­nek. A későbbiek során — megye több városában — fo­lyamatosan tervezzük az ügy­félszolgálatok városi tanácsok kai közös, illetve önálló létre­hozását. IX/IOjMORI kJCM a n A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM 1987. DECEMBER 5., SZOMBAT A pártbizottság napirendjén II. A gondokkal nő a felelősség A monori pártbizottság legutóbbi ülésén — mint la­punk tegnapi számában megírtuk — a körzet egészség- ügyi helyzetéről, az egészségmegőrzés társadalmi prog­ramjából adódó főbb feladatokról tárgyalt a testület. A bizottság elé került jelentés reális, átfogó képet fes­tett — az eredményekkel, gondokkal együtt — a té­máról. Mind abban, mind pedig a hozzászólásokban megfogalmazódott azonban, hogy a még hatékonyabb intézkedéseket, a látványosabb sikereket, az általános javulást a helytelen szemlélet, önnön kényelmességünk, az értékrendek felborulása is nehezíti. Épp ezért is hangzott el a pártbizottság ülésén, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása nem szűkíthető le az egészségügyi ellátás fejlesztési feladataira. Az egészséges élet­mód vonzóvá tétele, a szerve­zetet károsító szokások, a túlzott alkoholfogyasztás, do­hányzás visszaszorítása a fel­adatvállalás kiszélesítését in­dokolja. Társadalmi összefo­gás és szemléletformáló cse­lekvés szükséges ahhoz, hogy a kedvezőtlen tendenciák rö­vid távú mérséklése, megállí-. tása, hosszabb távú csökkené­se megvalósuljon. Ebből adód­nak a feladatok is, amelyeket a testület összegzett. A pártszervek és -szerveze­tek az MSZMP Pest Megyei Bizottságának — az egészség- megőrzés társadalmi program­jából adódó főbb feladatokat tartalmazó — irányelveit fel­dolgozva, annak szellemében tevékenykedve érjék el, hogy az egészségvédelem váljon a helyi politikai munka szerves részévé. Irányító és ellenőrző munkájuk terjedjen ki a la­kosság egészségi állapotára ha­tó gazdasági, l társadalmi, kör­nyezeti feltételek ■ rendszeres áttekintésére, javítására —fo­galmazódott meg az állásfog­lalás. Céltudatos és folyama­tos szemléletformáló tevé­kenységgel, személyes példa.- mutatással erősítsék a közös­ségek és az egyén felelőssé­gét az egészség megőrzésé­ben. Kezdeményezzék és se­gítsék a társadalmi erőforrá­sok mozgósítását. Munkálkod­janak folyamatosan a gyógyí­tás-megelőzés átfogó fejleszté­sén. Fordítsanak kiemelt fi­gyelmet az ifjúság, az idősek és a többszörösen hátrányos helyzetben lévők csoportjaira. Elemzés A pártbizottság felkéri a he­lyi' tanácsokat, hogy egészség- védelmi feiadajaik kidolgozá­sakor fordítsanak kiemelt fi­gyelmet a megbetegedési és egyenlő pontszám esetén az egy­más elleni eredmény dönt.) K. J. Kulturális programok Ecseren szombaton 18 órá­tól videóvetítés, 19-től bá­tyus bál a kisiparosok és a községi tanács rendezésében, vasárnap 16-tól a nyugdíjas­klub foglalkozása. Gyomron ma zeneoktatás, 9-től gépjár­művezetői tanfolyam, 10-től karate és az ügyes kezek szakkör foglalkozása (az alko­tóházban), 19-től diszkó az út­törőházban Mikulás-napi ját­szóház 10 órától. Holnap a művelődési házban 14.30-tól társastánctanfolyam. Maglódon szombaton 9-től kirakodóvá­sár, 10-től bolhapiac, csere­bere játékbörze, vasárnap filmvetítés. Monoron ma 8.30- tól és 10.30-tói német és an­gol, 14-től angol nyelvtanfo­lyam, 10-től NB Il-es női asz­talitenisz-mérkőzés, 16-tól ka­rate, holnap 10-től Mikulás- nap keretében játszóház; 11- től Csalavári csata vér bábjá­ték az Állami Bábszínház elő­adásában, belépődíj 25 forint. A filmszínházban ma és hol­nap 16-tól: Hattyúk tava (szí­nes, szinkronizált japán rajz- mesefilm), szombaton 13-tól Mackenna aranya (színes amerikai kalandfilm), 20-tól video: Éjszakai játékok (ame­rikai krimi), vasárnap 18-tól és 20-tól: Kincs, ami nincs (színes, szinkronizált olasz ka­landfilm). Vecsésen ma 19- től diszkó, 13.30-tól ifjúsági, 14.30-tól felnőtt dzsesszbalett. Üriban szombaton 15-től Mi­kulás-diszkó. Évente legalább egyszer el­látogatunk a gyomrai szociális otthonba, ahol mindig szíve­sen fogadják a látogatókat, így volt ez az elmúlt napok­ban is. Négyen indultunk el, a mo­nonak közül négy személyt látogattunk meg.. Az egyik idős néni sírva panaszolta, hogy a gyerekei nem látogat­ják, Hiába van meg minde­nük, hiányzik a család szere- tete. A vezetőség és a nővér­kék mindent megtesznek, hogy a légkör családias legyen. A férfiak, akik tehetik, szívesen vesznek részt az udvar rend­ben tartásában. Mikor eljöt­tünk. elnézést kértünk a za­varásért, de az otthon vezető­je Rigó Mihályné kérte, hogy minél többször menjünk el. Az albertirsai evangélikus egyház szociális otthonának la­kója egy fiatal rokkant is a körzetünkből. Mivel édesany­ja meghalt, testvérei dolgoz­nak, nagyon sokszor egyedül volt, két évig házi szociális gondozók jártak hozzá. Az ut cabeli szomszédok, ha szük­séges volt. szívesen segítettek. Egyedül járni nem tud. Több esetben hosszabb ideig kór­házban volt. Mikor utoljára hazajött, elhatározta, hogy be megy a szociális otthonba. A sorsa hamarosan megoldódott A szociális otthon vezetője 30 éve tartja kezében az ott la kók sorsát és a monori evan gélikus lelkésszel közösen tud tak ez ügyben eljárri. Látoga­tói szinte minden héten van­nak. amiért ’"en hálás tud lenni. Az otthon lakói és dol­gozói szeretik öt, mindenben segítségére vannak. Kellemes környezetben élnek az ott la kók. A kis szoba, ahol él, igen otthonos. Marika néni. a szo­batársa hamarosan megked­velte. A vezetőségnek, az otthon dclgozóinak munkájukhoz to­vábbi sikereket kívánunk. Olasz Józsefné ......Monor h alálozási adatok elemzésére, a vonzáskörzet elhelyezkedé­séből — Budapest közelsége, agglomeráció s>tb. — és egyéb sajátosságokból eredő főbb környezeti ártalmak feltárásá­ra, azok megszüntetésére. A városkörnyéki koordinációs bi­zottság tervszerűen foglalkoz­zon a körzet egészségügyi fel­adatainak összehangolásával, a feltételek fokozatos megte­remtésével. A településfejlesz­tési elképzelésekben érvénye­süljenek az egészségmegőrzés szempontjai. Takarékosság A vonzáskörzet egészségügyi vezetésének viszont gondos­kodnia kell arról, hogy szol­gálatai és intézményei min­denütt a program szervezésé­nek és végrehajtásának mo­torjaivá váljanak. Az ehhez kapcsolódó konkrét feladatok meghatározása érdekében az egészségügy vezetése vegye számba saját feladatait, En­nek során fordítson kiemelt figyelmet a vezető halálokok és jellemző megbetegedések elemzésére, a megbetegedési és halálozási arány — ezen belül különösen a csecsemőhalálo­zás — csökkentésére irányuló intézkedésekre. Az egészség- ügyi alapellátás és járóbeteg­szakellátás minőségi — a hi­ányszakmák területén mennyi­ségi — fejlesztésére, a folya­matos betegellátásra, a tarta­lékok feltárására, a munka- szervezés színvonalának eme­lésére, a munkafegyelem erő­sítésére. A gazdálkodás korszerűsíté­sét gyorsítani szükséges. Tö­rekedni kell arra, hogy az ész­szerű takarékosság követelmé­nyeinek betartása mellett a rendelkezésre álló anyagi esz­közök felhasználása elsősor­ban a program fő célkitűzé­seihez kapcsolódó szakmai, feladatok feltételeinek meg­teremtésére koncentrálódjék Az egészségügyi dolgozók mél­tó anyagi és erkölcsi elisme­rése olyan érdekeltségi rend szer kialakítását teszi sürge­tővé, amely a szűréssel, megelőzéssel és a gondozással összefüggő tevékenység ará­nyának és színvonalának eme­lésére ösztönöz. Az egészség nevelő tevékenység korszerű, a jelenlegi követelményekhez igazodó módszereinek elter­jesztésére, annak elősegítésére, hogy az egészségnevelő mun­ka főbb színtereivé az okta­tási és közművelődési intéz­mények, valamint az ifjúsági szervezetek váljanak. A munkahelyek szerepe is nagyon fontos. Aktív közre­működéssel vállaljanak részt a program célkitűzéseinek vég­rehajtásában, a munkahelyi egészségvédelem fejlesztésé ben. A Köjál, az üzemegész­ségügyi és a munkavédelmi felelősök bevonásával mérje fel a munka- és környezetvé­delem területén fennálló hiá­nyosságokat és törekedjenek folyamatos felszámolásukra. Fokozottan gondoskodjanak a munka- és környezetvédelmi rendszabályok, a munkahelyi alkoholtilalom betartásáról, s szükség esetén alkalmazza­nak következetes felelősségre vonást. A közoktatási és közműve­lődési intézményekben egész­ségnevelő, magatartást formá­ló tevékenység erősödése ér­dekében az oktatási intézmé­nyekben aktív közreműködés­sel törekedjenek az egészség- ügyi ismeretek elsajátítására, különös tekintettel az egész­séges táplálkozásra, a rend­szeres testmozgásra, valamint a káros szenvedélyek megelő­zésére, illetőleg elterjedésének csökkentésére. Nem lehet nél­külözni ebben a pedagógusok személyes példamutatását. Az iskolaegészségügy dolgozóinak bevonásával szülői értekezle­teken foglalkozzanak az egész­séges életmód kérdéseivel, az egészségnevelésben kiemelke­dően fontos szerepet betöltő család felelősségének erősíté­sével. A közművelődési intézmé­nyek rendszeresen és széles körben szervezzenek olyan programokat, amelyek szoro­san kapcsolódnak az egészség- megőrzés célkitűzéseihez. Ki­emelten foglalkozzanak a rendszeres testmozgással, az egészséges táplálkozással, ille­tőleg a korszerű élelmezéssel, valamint a modern konyha­technikával összefüggő ren­dezvények, tanfolyamok szer­vezésével. Legyenek kezdemé­nyezői az egészségmegőrző program végrehajtásával ösz- szefüggő klubfoglalkozások (alkoholizmus elleni klub, dié­tásklub, cukorbetegek és szívbetegek klubja, minta­konyha stb.) megszervezésé­nek. A társadalmi és tömegszer­vezetek tagságuk aktivizálásá­val, sajátos programokkal ve­gyenek részt á lakosság egé­szére kiterjedő munkában. A folyamatos tudatformáló és agitatív tevékenység mellett széleskörűen igényeljék az adott szervezetben tevékenv- kedő egészségügyi dolgozók, pedagógusok, népművelők közreműködését. A szakszer­vezeti bizottságoknak, alap­szervezeteknek ajánlják, hogy lehetőségeik széles körű fel­tárása mellett törekedjenek a rehabilitációs munkahelyek fejlesztésére. A HNF-bizottságok a prog­ram célkitűzéseit elősegítő társadalmi munkaakciók szor­galmazásával, a településfej­lesztéshez kapcsolódva az egészséges lakókörnyezet ki­alakításában és a környezet- védelemmel, valamint az egészségügy társadalmi ellen­őrzését szélesítő lakossági fó­rumok szervezésével vállalja­nak aktív részt az egészség­megőrzési program megvaló­sításában. A Vöröskereszt­szervezet folytassa és erősítse az egészségvédelmi munka to­vábbfejlesztésének támogatá­sát. Példamutatás A pártbizottság konkrét szervezeti intézkedéseket is meghatározott, amelyek arra hivatottak, hogy a gyorsabb javulás, előrehaladás — mond­hatni: gyógyulás — erőforrá­sai legyenek. Örök igazság azonban az is, amit az egyik hozzászóló úgy fogalmazott meg: a hívők sem követik azt a papot, amelyik vizet prédi­kál és bort iszik. Mindenki­nek kötelessége tehát, aki bár­milyen módon hatással lehet másokra, a példamutatás. Va­ló igaz. a körülmények egy — nem kis — része most a felvázolt program ellen dol­gozik. Ez azonban nem csök­kenti, ellenkezőleg: növeli a közös felelősséget. Vereszki János ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) levelesládánkból A családot kell pótolni

Next

/
Thumbnails
Contents