Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-22 / 301. szám

Hin: 12 oldal t PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXI, ÉVFOLYAM, 301. szAm Ara: 1,80 forint 1987. DECEMBER 22., KEDD AJÁNDÉK NAPTÁR 23-ÁN! Az Idén is tartjuk magunkat a hagyományhoz, hogy az új esztendő közeledtével ajándékkal lepjük meg ol­vasóinkat. A Fest Megyei Hírlap december 23-i, holna­pi számában található színes falinaptár szebb, gazda­gabb kiállítású, mint az eddigiek. Reméljük, megnyeri tetszésüket, s azt is, hogy jövőre is a Pest Megyei Hír­lap olvasótáborában köszönthetjük valamennyiüket. A kormány szóvivőjének tájékoztatója Ülést tartott a Minisztertanács Határozat a nyugdíjak és egyéb ellátások emeléséről A Minisztertanács hétfői üléséről a kor­mány szóvivője a következő tájékoztatást ad­ta: A Minisztertanács hétfői ülésén áttekintet­te a pályakezdő és a műszaki értelmiség anyagi-erkölcsi megbecsülésének helyzetét. Az elfogadott határozat lehetőséget teremt a pályakezdőknél az alapbérek növelésére, a műszakiaknál az ösztönzés javítására. A kor­mány felemelte a tudományok doktora cím­mel rendelkezők illetményét. A Minisztertanács határozatot hozott a nyugdíjak és egyéb ellátások emeléséről, va­lamint az életkörülményeket javító társada­lombiztosítási intézkedésekről és a rokkantsá­gi járadék bevezetéséről. A Minisztertanács javasolta a magánkeres­kedelemben foglalkoztatható alkalmazottak számának növelését. Ezzel összefüggésben módosította a kiskereskedelmi és vendéglá­tóiban üzietek szerződéses üzemeltetéséről szóló jogszabályokat. Nemzeti egységben előmozdítani a kibontakozást A jövő évi gazdálkodás terve est Megye! Tanács ülése Első lépés a kétszintű közigazgatás létrehozásához Bányász Rezső, a kormány szóvivője a Minisztertanács üléséről kiadott közlemény is­mertetése után, tegnap a Par­lamentben megtartott tájékoz­tatón válaszolt az újságírók kérdéseire. Elmondotta, hogy a Minisztertanács ülésének kezdetén Grósz Károly mi­niszterelnök vázolta, hogy ha­tékonyabb és célratörőbb te­vékenységet vár a kormány­zati munkában az új minisz­tériumi elrendeződés nyomán. Az a cél, hogy kevesebb na­pirendi pont kerüljön a Mi­nisztertanács üléseinek aszta­lára, de azokat jobban, alapo­sabban tárgyalják meg. Azt tervezik, hogy ne csak első­sorban gazdasági problémák kerüljenek megvitatásra, ha­nem az eddigieknél több tár­sadalmi, belpolitikai és külpo­litikai téma. Arra törekednek egyébként, hogy a miniszté­riumok, az egyes tárcák veze­tőinek felelőssége tovább nö­vekedjen. Bányász Rezső egy kérdés kapcsán kitért arra is, hogy igen eredményesnek érté­kelik az Országgyűlés most befejeződött téli ülésszakát. Ügy ítélik meg, hogy igé­nyéi vita zajlott a költségve­tésről és egyéb problémákról, köztük az állam és egyház kapcsolatairól. A kormány mindent megtesz, hogy megfe­leljen annak a bizalomnak, amelyet az Országgyűlés irán­ta tanúsított a költségvetés ügyében. Ezután a szóvivő foglalkozott azzal is, hogy az Országgyűlés tanácskozása és más fontos belpolitikai ese­ményeink milyen visszhangot keltenek a nemzetközi sajtó­ban. Rámutatott, hogy foko­zódott a hazánk iránti érdek­lődés. Kiemelte a lengyel saj­tót, amelynek figyelme külö­nösen nagy a problémáink és azok megoldására tett erő­feszítéseink iránt. Ami a szov­jet sajtót illeti, elsősorban azok a gazdasági lépések keltik fel a cikkírók figyelmét, amelyek rugalmasságunkról tanúskod­nak. De — mint Bányász Re­zső elmondotta — az utóbbi időben növekedett a hazai gyakorlatunk negatív tapasz­talatait bemutató írások szá­ma is, s ez nyilván ázt a szán­dékot tükrözi, hogy elkerüljék azokat a hibákat, amelyek egy-egy helytelen lépéssel ide vezethetnek. Ami a nyugati sajtót illeti — állapította meg a kormány- szóvivő — a polgári lapok nagy része bizonyos mérték­tartó bizalmat tanúsít a ki­bontakozásra tett erőfeszíté­seink várható sikere iránt. Pozitívan értékelték az utazá­sok megkönnyítésére vonatko­zó intézkédéseinket. Döntő mindaz, ami ma a gazdaságban történik Ismeretes, hogy a Tájékoz­tatási Hivatal megszüntetésére vonatkozó döntéssel egyidejű­leg Bányász Rezsőt kormány- biztosi tiszttel ruházták fel, hogy működjön közre a kor­mányzati sajtóirányítás kor­szerűbb megszervezésében. Egy kérdés erre vonatkozott a tá­jékoztatón. Bányász Rezső visszapillantva a Tájékoztatá­si Hivatal működésére, han­goztatta: reméli, hogy ha ké­sőbb majd értékelik tevékeny­ségét, azt mondhatják, hogy betöltötte hivatását. Közremű­ködésével alkották meg 70 év után a sajtótörvény terveze­tét, amelyet később az Ország- gyűlés törvényerőre emelt. Lé­nyeges eredménynek nevezte a tájékoztatáspolitikában azt, hogy a szóvivői rendszer lét­rejött. Mint elmondotta, kor­mánybiztosként az a feladata, hogy megteremtődjön egy kor­szerű kormányzati sajtóhiva­tal. Még nagyobb hangsúlyt kap majd a kormányzat mun­kájában a tájékoztatás, ame­lyet a sajtóval való íő kapcso­latának tekint. De továbbra is meg kell oldani olyan admi­nisztratív feladatokat, amelyek a sajtótörvényből adódnak. A cél az, hogy a lehető legjobb, legkorszerűbb szervezeti for­mát találják meg erre. Eányász Rezső közölte azt is, hogy a szó­vivő személyében előrelátható­lag változás következik be. De bizonyára változik majd a szó­vivői gyakorlat is, hiszen egy Szojuz TM—4 jelzéssel hét­főn — moszkvai idő szerint 14.18-kor — újabb szovjet űr­hajót állítottak föld körüli pá­lyára. Parancsnoka Vlagyimir Tyitov, a személyzet: Anatolij Levcsenko kutatóűrhajós és Musza Manarov fedélzeti mér­nök. új személy bizonyára kialakít­ja a maga módszereit is. Az ország közhangulatára vonatkozó kérdésre válaszolva, Bányász Rezső kijelentette, hogy ő is osztja az újságíró (Folytatás q 2. oldalon.) Időszerű kérdésekről Ideológiai tanácskozás Időszerű ideológiai kérdések­ről rendeztek tanácskozást hétfőn az MSZMP Politikai Főiskoláján a megyei pártbi­zottságok oktatási igazgatósá­gai tanárainak, valamint az egyetemi, főiskolai marxiz­mus—leninizmus tanszékek vezetőinek részvételével. A tanácskozás megnyitó előadá­sát Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára tartotta. Ezt kö­vetően a résztvevők szekció­üléseken megvitatták az MSZMP Központi Bizottsága 1987. november 11-i állásfog­lalása alapján a pártszerveze­tekben és a tudományos al­kotóműhelyekben az ideológiai kérdésekről folyó viták elvi és módszertani kérdéseit. A szovjet televízió, valamint a rádióállomások egyenes hely­színi közvetítésben számoltak be az előre bejelentett felbo­csátásról a bajkonuri űrrepü­lőtérről, és a Moszkva melletti irányítóközpontból. A Szojuz TM—4 a Mir űr- (Folytatás a 2. oldalon.) Az idei utolsó ülését tartot­ta a Pest Megyei Tanács hét­főn, a megyeháza dísztermé­ben. A testület elnöke, Ba­logh László terjesztette elő a napirendre tett javaslatot, s annak elfogadása után meg­kezdték az első pont tárgya­lását. A megyei tanács 1988. évi gázdálkodási tervéhez — ame­lyet előzetesen írásban meg­kaptak a testületi tagok — Vágvölgyi József általános tanácselnök-helyettes fűzött szóbeli kiegészítést. Elsőként Bruckner Tiborné, Biatprbágy és Páty megyei tanácstagja nyilvánított véleményt, őt kö­vette Csáki Illés (Dunaharasz- ti),fdr. Balogh Pál, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának tit­kára, U. Budai János (Kisoro­szi, Pócsmegyer, Szigetmonos­tor, Tahitótfalu) és Balogh László. Az elhangzottakra Vágvölgyi József válaszolt, majd a testület a gazdálko­dási tervet egyhangúlag elfo­gadta. Ezt követően a megyei ta­nács azzal a jelentéssel fog­lalkozott, amely a lakosság áruellátásának és szolgáltatási igényei kielégítésének helyze­tét elemezte a megye elma­radt. térségeiben és kistelepü­lésein. Az írásos anyaghoz Kiss József osztályvezető adott rövid szóbeli kiegészítést, majd véleményt nyilvánított Dómján Sándor, a Kereske­delmi Minisztérium főosztály- vezetője, Sticzai Jenő, a Du­na Füszért Vállalat vezérigaz­gatója, Pongrácz János, a Ke­mence Községi Közös Tanács elnöke, Komáromi Gyula (Ácsa), Vereszki János (Gom­ba). A megyei tanács a je­lentést egyhangúlag elfogadta. Jóváhagyta a testület a na­pirend következő pontjaként az 1988. évi munkatervét, majd arról az előterjesztésről tárgyalt, amely a kétszintű közigazgatás kialakítása első lépését tartalmazta, azaz négy település közvetlen megyei irányítás alá vonását javasol­ta. Az elképzelés helyesléssel találkozott, azaz 1988. január elsejei hatállyal Gyál, Kere- pestarcsa, Pilisvörösvár, Ve- csés közvetlen megyei irányí­tás alá kerül. (A napirendnek erről a három pontjáról a lap harmadik oldalán közlünk részletes beszámolót.) Módosította a megyei ta­nács több települést érintve az 1987. évi állami támogatást, majd ideiglenes bizottságot választott meg. a tanácsi irá­nyítású háttérszervezetekről szóló minisztertanácsi határo­zat végrehajtására. A testület elnöke Balázs Gézáné tanács­elnök-helyettes, tagjai tanács­tagként Bakonyi György (Mo- nor), Fekete Antal (Cegléd), Gáspár Ferenc (Perbál, Pilis- csatja) . Weisz György (Vác). Nem tanácstag tagjai,lettek a testületnek dr. Ábrahám Béla. dr. Erdélyi László, Oberczán József, dr. Schmidt Géza. a megyei tanács szakigazgatási apparátusának dolgozói. Amint arról korábban már hírt adtunk, a megyei tanács végrehajtó bizottságának tit­kára. dr. Barta Miklós, nyug­állományba kíván vonulni. Ennek hivatalos aktusára most került sor, amikor is Ba­logh László terjesztette elő a kérelmet, meleg szavakkal méltatva azt a munkát, ame­lyet dr. Barta Miklós a me­gye közigazgatásában, külön­böző ... posztokon kifejlett. Ugyancsak elismerően szólt a végrehajtó bizottság titkárá­nak tevékenységéről dr. Fo- nyó Gyula, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhe­lyettese is. A megyei tanács saját kérésére, érdemeit elis­merve és munkáját megkö­szönve, 1987. december 31 -i hatállyal felmentette dr. Bar­ta Miklóst tisztéből. A nyug­állományba vonuló tisztségvi­selő keresetlen szavakkal mondott köszönetét mindazok­nak. akik munkájában segí­tették. Az elfogadott programnak megfelelően ezt követően in­terpellációkra került sor, a ta­A fogyasztási szövetkezetek is csatlakoztak a párt és a kormány által meghirdetett, az Országgyűlésen törvényerő­re emelt kibontakozási prog­ramhoz, s tegnapi tanácskozá­sukon megvitatták: hogyan segíthetné a szövetkezeti mozgalom a maga sajátos eszközeivel, szervezetének, gazdálkodásának megújításá­val az országos célok meg­valósulását. A megye áfész-ei, takarék- és lakásszövetkeze­teinek többsége megbízható, stabil alapokról indulhat ne­ki a következő esztendőnek. Az alacsony hatékonyságúak- nak vagy a közepes ered­ményt produkálóknak az ed­digieknél nagyobb erőfeszítést kell tenniük az előbbrejutás- hoz. Gazdálkodásunk javításában nélkülözhetetlen a szervezeti rendszer és a belső érdekelt­ség korszerűsítése. Soha nem volt nagyobb szükség arra, mint most, hogy a vezetés naprakész pénzügyi, számvi­teli, adófizetési, forgalmi in­formációkat kapjon, hogy a szabályozás várható követel­ményeit, ha kell, alternatí­vákban kézhez kapja — hangsúlyozta vitaindítójában nácstagok kérdéseire az illeté­kes szakigazgatási szervek ve­zetői válaszoltak. Bene László (Abony) több ügyben is in­terpellált. Az Abony és Cegléd közötti autóbuszjárat Ceglé­den belüli útvonalának eset­leges módosításához további vizsgálat szükséges. Hasonló a helyzet az önerős gázvezeték- építést övező panaszok ügyé­ben is. ahol a megyei szak- igazgatás és az érintett gáz- szolgáltató vállalat között is­mételten megtárgyalják a vi­tás kérdéseket. Négy útsza­kasz burkolat-megerősítésének ügyében is szót emelt a ta­nácstag, arra hivatkozva, hogy erre korábban a tárca illeté­kes szervétől ígéret volt. A jelenlegi helyzet szerint az Abony és Tápiószele közötti útszakaszra 1988-ban sor ke­rül, a többi munkára azonban a megváltozott gazdálkodási körülmények miatt nincsen fedezet. A válaszokat a ta­nácstag elfogadta, a testület tudomásul vette. Pásztor Imre (Kemence, Vá- mosmikola) és Komáromi Gyula (Ácsa) az. áramellátás feszültségingadozása, illetve teljes kimaradásainak ismét­lődése miatt interpellált. A panaszok jogosak, hangzott a válasz, a szakigazgatási szerv jó ideje szorgalmazza a mu­lasztások miatt bekövetkezett zavarok felszámolását, kevés eredménnyel. Éppen ezért a megyei tanács úgy döntött, hogy az illetékes felügyeleti szervekhez továbbítja a ta­nácstagok által megfogalma­zott lakossági panaszokat, kel­lő intézkedéseket kérve. A vá­laszt a két érintett tanácstag elfogadta, a testület tudomásul vette. A megyei tanács ülése Ba­logh László zárszavával feje­ződött be. Beke András, a Mészöv el­nöke. A küldöttközgyűlés foglalko­zott a tagság és szövetkezetek kapcsolatával is. Közismeri, hogy jövőre nem lesz külön tagsági érdekeltségalap. De a szerényebb pénzügyi lehetősé­gek között is meg kell találni azokat a formákat, amelyek­kel szorosabbra fűzhető a tu­lajdonosi kötődés. Élőbbé kell tenni a tagsággal való talál­kozást, tájékoztatásukat, job­ban bevonni őket a szövetke­zeti döntésekbe, növelni vál­lalkozói szerepüket, s ezáltal anyagi érdekeltségüket, és ki­használni minden eddig bevált jó ötletet, tapasztalatot. A jogszabályok változásai miatt indokolttá vált a 10 évvel ezelőtt született Mé­szöv-alapszabály módosítása, amelyben konkrétabban szere­pelnek a Szövetség alapvető feladatai, céljai. Az új alap­szabályba már belefoglalták, hogy a Szövosz X. kongresz- szusának döntése alapján a jövőben, a társadalmi jelleg erősítéséért a Mészöv is el­nök-titkár vezetői formáció­ban működik majd. Tóth Andrea Két hétig szünetel a munka A bős—nagymarosi vízlépcső építésén dolgozó osztrák vállalkozó, a Donaukraftwerkc A. G. a Duna visegrádi oldalán végzi a mederkotrást. A. közelgő ünnepek miatt két hétig most szü­netel a munka, így a gépeket bizfos helyre kell helyezni, hogy az esetleges vízszintemel- kedés kárt ne legyen azokban. Képünkön: Josef Offenberger gépkezelő a hatalmas kot­rógépet az úszó hajóra telepíti. (Vimola Károly felvétele) Romanyenkéék visszatérnek Újabb szovjet űrtrió Fogyasztási szövetkezetek Szorosabb tagsági kötődés Év végi küldöttközgyűlésüket tartották meg tegnap a Pest megyei fogyasztási szövetkezetek. Az eseményen «rtt volt Kovács Antalnc, a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsá­gának elnöke, Rozgonyi Ernő, a Szövosz lakásszövetkezeti főosztályának vezetője, dr. Kocsis Péter, a megyei pártbizott­ság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Magócsi Pál, a megyei tanács igazgatási osztályának helyettes vezetője.

Next

/
Thumbnails
Contents