Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-18 / 298. szám
I Apróhirdetések Általános építőipari művezetőt és munkahelyi technikust keresünk két évig biztosított ráckevei munkahelyre. A továbbiakban budapesti vagy Pest-környéki foglalkoztatás várható. Telefon : 131-633. ________ A Földgép Környezet- védő Szolgáltató Leányvállalat pályázatot hirdet az Aszódi Veszélyes Hulladék Lerakó Telepének gazdasági vezetői állására. A gazdasági vezető feladata az önelszámoló telep gazdálkodásának irányítása. Pályázati feltételek: mérlegképes könyvelői képesítés. 5—10 év gyakorlati idő. legalább 3 -év vezetői gyakorlat. erkölcsi bizonyítvány, 30-45 éves életkor. Elsősorban a környező településeken lakók jelentkezését várjuk. Szükség esetén a lakáskérdés megoldásában segítséget nyújtunk. Illetmény az 5/1983. (XI. 12.) ME rendelet alapján, meg. egyezés szerint. A pályázatokat a felhívás utolsó megjelenési napjától számított 30 napon belül kell benyújtani, részletes önéletrajzzal az alábbi címre: Földgép Környezetvédő Szolgáltató Leányvállalat, Budapest, Bogdánfy u. 2— 3. 1117. _______ A Fővárosi János Kórház Rendelőintézet műszaki osztálya felvesz középfokú szakirányú képesítéssel energetikust, kazánüzemvezetőt, raktár- vezetőt* továbbá burkoló, festő-mázoló. víz- és központifűtés- szerelő, asztalos, üveges, kőműves, tetőfedő-bádogos, klíma- szerelő, víz- és gázhegesztő, csőszerelő, kazánlakatos szakmunkásokat, valamint kazánkezelő, fűtő, hő- központkezelő, vízlágyító betanított munkásokat. Jelentkezés személyesen vagy , az 560-766 telefonon. ADÁSVÉTEL Tápiószőlősön ' 800 négyszögöles telek, termő gyümölcsfákkal, alápincézett, emeletes hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. Meleg vizes fürdő a közelben. Érdeklődni lehet egész nap. Tápiószőlős. Bogaras 184. Sáfrányikéknál. Eladó! Háromszobás összkomfortos, vil- lanyfűtéses családi ház, melléképülettel. 460 n.-öl gyümölcsössel eladó. Dunához közel. Érdeklődni lehet :> hétvégeken. Cím: Szigetszentmiklós, Horgász u. 38. 231T). Sürgősen eladó Nagykőrös, Encsi u. 11. számú, 2 szoba összkomfortos családi ház. Érdeklődni mindennap 11—14-ig, Rákóczi út 1. fszt. 1. Tel.: 331. Eladó egy db IFA háromszögre vizsgáztatva első és hátsó meghajtású és pótkocsit vontathat, friss műszakival. Beleszámolnék 80-as, 82-es ekét, tárcsát, talajmarót vagy első és hátsó meghajtású robultot. Eladó 750-es markoló. Érdeklődni 18 óra után vagy vasárnap egész nap. Nagykőrös, Tisza út 14. sz. Kéri Sándor. Budapesttől 35 km-re, M7-től 10 km-re, Válón. 750 n.-öles szőlő, szántó eladó. Érdeklődni: Vál, Arany J. u. 45. 453-909, dr. Szerencsés. KÖZLEMÉNY Az interag Rt. közli kedves vásárlóival, hogy az év végi leltározási munkák miatt, december 27. és január 3. közölt, valamennyi Shell-töltőállomáson csak üzemanyag-kiszolgálás lesz. Monor központjához közel eladó állattartásra alkalmas, 1600 n.- öles, külterületi föld. Irányár: 240 Ft/négy- szögöl. Telefon: munkaidőben. Monor. 317. Dunakeszin saját ingatlanban, bevezetett cukrászda, műhellyel együtt, sürgősen eladó. Dunakeszi, Fillér u. 5. 2120. Családi ház eladó. Érdeklődni 3—5-ig. Nagykőrös, Vági lkt. IV. ép. I em. 29. Tel.: 81-01. Gödöllőn, Diófa utcában 370 négyszögöl üdülőtelek eladó. Érdeklődni : Gödöllő, Rö- ges u. 42. szám alatt. Gödöllőn kertvárosban eladó' 200 n.-öles telek, ölenként 1200 forint. Gáz. víz, villany, városi buszjárat van. Mecskei Tstván. Gödöllő, Korvin krt. 17 2100. 0 km-es S 51-es Simson eladó. Cegléd IV. kor., Hait-'ú u. 43. 4 éves, 67 crn-es finn in-line képcsövos, IC s szovjet színes tv, (Pál-Seoam). Külön videobemepettel 18 ezerért eladó. Érdeklődni hétköznap 20 órától, Nagykőrös. 407 es telefonon hétvégen bármikor, Kálvin tér 10. szám. Garázs eladó Vác, De- ák.váron. -Érdeklődni lehet pénteken este, szombaton délelőtt. Kocsis Gábor, Vác, Erdős Bernát utca 62. sz. (2600). Nagykőrösön, Pesti út mentén, Szurdok d. 5. Khirer tanya eladó. Érdeklődni a helyszí- nen vagy Dévai u. 12. 56—íi-es Zetor billenő- platós, pótkocsival kettes ekével eladó. Vizsgáztatva, Nagykörös 2. j. Lencsés d. 8. Kállai László. Félkész padlásszobás, alsószint lakható, saját házamat eladnám vagy elcserélném. Érdeklődni egész nap: Nagykőrös, Kárpát u. 82. szám. Eladó Nagykőrös, Ba- racsi út 15. sz. alatt 650 négyszögöl házhely, alappal, fúrott kúttal, tervrajzzal, , érvényes építési engedéllyel. Kedvező ár. Érdeklődni: .Bárány út 13/B. fszt. 2-es ajtó. Napközben is! Házhelyek eladók Nagykőrös, Hangácsi u. 22. sz. alatt. Érdeklődni Tulipán cukiban. Tanya eladó Lajosmi- zse, Mizse 286. szám alatt (az 5-qs főútvonal 64-65 km között) Kossuth tsz. Kónya Majorhoz közel, félhold háztájival részben legelő, részben gyümölcsös, állattar., tásra, gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni: 17 óra után Dabas. 667 telefonon. Kecskemét 76-25-0.85 telefonon. ______' B p-töl 5Q km-re 6,5 hold ingatlan, 240 nm istálló. 2 szoba, fürdőszobás húzzál, egyéb melléképülettel eladó, vagy bp-1 lakásra cserélhető. Ugyanott MTZ—80-as bálázó, silózó, Zil lassújármű eladó. Al- bertirsa, Homokrész 18. Tel.: 336-274. Hobbitelek házzal Csemőben és MZ 250/1 S motorkerékpár, jó állapotban eladó: Érdeklődni Csibrán László. Nagykőrös, Szolnoki u. 33., du. 17- től. Sürgősen eladó Cegléden, Posta dűlő 12. számú ház, szoba, konyha, melléképületekkel, 210 négyszögöl telekkel. Vasúthoz, faiparhoz közel. Érdeklődni Nagykőrös V., Rózsa F. u. 3. vagy Budapest XIII. kér. Gidófalvy L. u. 9. fszt. 1. sz. Műszakija lejárt Skoda S 100 gépkocsi eladó. Érdeklődni lehet Nagykőrös, Esed u. 8. Nagykőrösön, Barcsai úton telek eladó. Érdeklődni : Maros u. 5. 1988. szeptemberig vizsgázott, hosszúpla^ tós IFA tgk. eladó. 833-007. Simaszőríi foxi kölykök eladók. Jakus András, Kösd, Székely út 81. Sürgősen eladó 2.5 szobás, OTP-örökla- kás. Nagykőrös, Gát u. 3. IV. 18. A holt Tiszánál nyaraló eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Dózsa Gy. u. 1. Eladó 3 db beépíthető telek, valamint eladó beköltözhetően 1 szoba, konyha, veranda, kamrás ház, 953 nm telekkel, fúrott kút van. Érdeklődni lehet szombat, vasárnap Sti- ák Pálnál, Csemő, Árpád u. 19. szám. Albertirsán a gyógyfürdő és a halastó közelében üdülőtelkek eladók. Érdeklődni lehet: Albertirsa, Dáno- si u. 21. Családi ház városközpontban eladó. OTP- lakáscsere is érdekel. Érdeklődni: levélben. Sárikné, Cegléd. Csen- geri közép dűlő 2Eladó Nagykőrös, Pacsirta u., kétszintes galériás, 80%-os ké- szültségű ház. Érdeklődni: Nagykőrös, Mentovich u. 5. Cegléden az Almás utcában építési telek és szántóföld eladó Érdeklődni: Nagykőrös, Tel.: 306. 18 óra után. Családi ház eladó vágy Cegléd úti lkt.-re cserélhető. értékkülönbözettel. Nagykőrös. Abonyi u. 22. Tel.: 567. Emelőasztal eladó, ori- ginált állapotban. Mérete : asztalméret 1 méterx2 méter, teherbírása 2 tonna, emelő- magasság 4 méter 20 cm, ára: 390 000 Ft. Érdeklődni lehet: 7 órától 3 óráig. Könyvkötő Szövetkezet, Szi- gethy Imréné műszaki vezető. Telefon: 227409, 225-805. Telex: 22- 7406/ _____ E ladó Vác, Földvári téri, 55 négyzetméteres, második emeleti, két szoba, összkomfortos, tehermentes lakás. Érdeklődni a helyszínen: Vác, Haraszti Ernő utca 12., II. emelet 8'A. Eladó Vác, Pálffy utcában 484 négyzetméter térmértékű, beépíthető, közmövesít- hető (víz, villany, szennycsatoma, gáz), telek ingatlan. Mérete 11x43 méter. Érdeklődni lehet: Vác, Kertész utca 16. sz. alatt 17—19 óra között. Széna eladó kb. 100 q Érdeklődni: Nasv kőrös. Zrínyi 124 Pest közelben kétlakásos. gázfűtéses csa ládi ház reális áron eladó. 2x5 szoba. 3 fürdőszoba, 2 garázs. Isaszeg. Somogyi Béla út 32. szám. Gyomron 466 négyszögöl házas ingatlan sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Tóth Istvánná, Gyömrő, Ernő u. 9. szám. 4 szobás, komfortos családi ház, termő szőlővel eladó. Sülysáp, Pesti út 42, Bélkereskedés nyitva 7—12 15—17-ig Kecskemét. Budai u. 4. ESKÜVŐI ’■ruhakölcsönzo'í Bp. XII., Creguss u. 4. (Déli pályaudvarnál) ,J?zomhaton is nyitva! Vidékre is! jüCKCEDSS , SÖSfigÖÍ Szentendrén 2 és fél szobás, komfortos, távfűtéses, bútorozott lakás kiadó. Kányáné, Szentendre, Költői A. u. 19. Kisiparosok, kiskereskedők figyelem! Otthonában 2 fiatal nő bármilyen bedolgozást vállalna. Minden megoldás érdekel. Szállítás esetleg megoldható. Csak levélre válaszolunk, megkereső levelet ..Pontos munka, 199 382” jeligére kérjük, a Hírlapkiadó Váll. Kir. Cegléd. Teleki u. 30. sz. Eltartási szerződési kötnénk idős nénivel vagy bácsival. Leveleket a Monori Hírlap kérem szeretnénk” ieligére Szerkesztőségébe ti .jMagymamát Kuvasz kiskutyák, kitűnő szülőktől, fülte- továltan, védőoltással eladók. Pádár István. Érd, Bogyó u. 42. 2030. Tel.: 06-26-45-990. CEGLÉDEN 70% OTP-hitel TELEK VÁSÁRLÁSÁRA! Közművesített telkek, tömbbeépítéssel eladók. Sorházas, korszerű, csoportos láncházas beépítési forma. Cegléd belterületén, az összekötő út mentén. CSAK AZ IDÉN!, Érdeklődni lehet Sallai Miklós ügyintézőnél, személyesen, munkaidőben. Cím: Cegléd, Kossuth tér 1., telefon: (20)-11-077 vagy levélben a városi tanács műszaki osztályán, levélcím: Cegléd, PL: 85. 2701. 54 éves, 92 kg és 184 cm, magas, monorier- dei üdülőfaluban egyedül élő, vidám férfi, korban hozzáillő feleséget keres. Azoknak a vidám igaz szívű hölgyeknek levelét várom, akik hozzám költöznének. Boldog lennék, ha a karácsonyt együtt tölthetnénk. Lehoczki János, Monorierdő, Róka u. 11.» irányítószám: 2213. Naposcsibe Hampshy- re, F I, Hybro vér- vizsgáit. állománytól. Ugyanitt naposkacsa. Előnevelt csirke, kacsa. Kamarás Gábor baromfikeltető, Mogyoród, Dózsa Gy. 19, 21*6- Telefon: 13. 10 omr cH> toj ysíTsv Ger gely-i_éie keltetőgépek olcsón eladók Este: 759-095. 1987. DECEMBER 18. Ollanaí iiiiiirpscg Lángérkezés Szerdán megérkezett a téli olimpiai játékok lángja Kanada fővárosába, Ottawába. A téli ötkarikás játékok színhelyéig a fáklya 88 napos utat tesz meg. A kanadai parlament előtt Brian Mulroney miniszterelnök ünnepélyes keretek között fogadta a lángot. Nagy tömeg gyűlt össze a hóesés és fagy ellenére, politikai személyiségeit, diákok és kíváncsiskodók hallgatták Mulroney szavait. dnígozoíí az rlisökscg Labdarugók számvetése A Pest Megyei Labdarúgó- szövetség idei utolsó elnökségi ülésén, akárcsak az elmúlt esztendők záró összejövetelén, most is egy napirendi pont szerepelt: Saiga Lajos.fő- titkár beszámolója. A legnépszerűbb sportág irányító testületé teljesítette feladatát — kezdte Saiga Lajos. — Pedig az év gondokkal' indult, hiszen lemondott a korábbi elnök, dr. Köteles György, s egy elnökségi tag utódjáról is gondoskodni kellett. Tavasztól dr. Vass Imre irányítja a munkát, s a testület létszáma tíz tagra emelkedett. SIí7©<*.««>ásá;ok Ezután a különböző bizottságok munkájáról esett szó. A játékvezető-testület kapcsolatot alakított ki Szolnok és Heves megyével, s kölcsönösen Sa-pen gazdagod®** megyénk Pályaépítési akció Tíz évvel ezelőtt kezdődött a Szakszervezetek Országos Tanácsának akciója. Azóta minden évben — így idén is — meghirdették. Az első kiírástól az volt a cél, hogy önálló és közösségi összefogás eredményeként újabb és újabb sport-, valamint turisztikai létesítmények épüljenek. Egy évtized alatt a sportpálya-építési mozgalom tért hódított, sőt, kibővült. Először csak a szakmunkásiskolák és a hozzájuk tartoző munkahelyek, üzemek értesültek a pályázatról. Négy éve a szabadidősport fejlesztése érdekében valamennyi szakmunkás- iskola, az üzemek dolgozói és diákkollektívák kézhez kapták a felhívást. Nem csak a sportolási és testedzési lehetőségek bővítésére, a létesítmény fettételek javítására hívta fel a ügyeimet a SZOT. Kulcsosházak, szabadidőközpontok, parkok és játszóterek, horgásztanyák, a honvédelmi sportok fejlesztését szolgáló építmények megvalósítását szorgalmazták. Mindezt jórészt társadalmi munkával megvalósítva. Tíz év alatt 4016 létéstmény (mintegy 1,7 milliárd forint értékben) épült fel. összesen 520 000 társadalmi munkás vállalt feladatot közel 277 millió forintnyi munkát elvégezve. A társadalmimunka-órák száma 15 millió óra. Az idén 168 pályázatot bírált el a SZOT. Látványos fejlődés valósult meg három megyében. Pest megyében 19, Zalában 16 és Vas megyében 14 sportlétesítményt adtak át. Csütörtökön délelőtt a SZOT székhazában az idén kiváló munkát végzett társadalmi aktivistákat és munkahelyi kollektívákat jutalmazták. Jövőre újból meghirdeti pályázatát a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Asiíalhcnisz-emlékvcrseiiT Egy hely még kiadó Szombat és vasárnap egyaránt benépesül Szigetszent- miklóson a Csepel Autó SE csarnoka. Előbb ifjúsági ka- ratézók veszik birtokba a dunavarsányi elhunyt sportköri elnök, Kiss Lajos emlékére kiírt versenyen. Az országos viadalt idén másodszor tartják, tavaly a rendező egyesület nyerte az összesített pontversenyt. Vasárnap labdarúgók szerepelnek. Most a szigetszentmiklósi második csoport csapatai játszanak, s a győztes a Dömsöddel mérkőzik majd a végső elsőségért. Közülük kerül ki a ceglédi finálé negyedik szereplője. Eddig három hely már elkelt. Az asztaliteniszezők Berki József-emlékversenyét szombaton Budaörsön tartják. Férfi, női egyéni és páros, valamint vegyes páros szerepel műsoron. Szombat ASZTALITENISZ. Berki Józsefemlékverseny (Budaörs, lyék iskola, 9.30). ' . KARATE. Országos kick-box gyernjrek- és serdülőverseny (Szi^ getszentmiklós, Cs. Autó, csarnok, 11). Vasárnap ASZTALITENISZ. Megyei férfi csapatbajnokság. Veresegyház— Budaörs II., Cegtéd III—Kemence, Vecsés II.—Gödöllő, Szenteúdre II.—Göd (10 órakor). LABDARÚGÁS. Megyei teremtorna Szigetszentmiklóson a Csepel Autó SE csarnokában. 9: Érd—Szigetújfalu, 9.35: Maglód— Zsámbék, 10.10: Érd—Gyömrő, 10.45: Szigetúj faUn-Maglód, 11.20: Zsámbék—Gyömrő, 11.55: Érd- Maglód, 12.30: Szigétújfalu— Gyömrő, 13.05: Érd—Zsámbék. 13.40: Maglód—Gyömrő, 14.15: Szigetújfalu—Zsámbék. A két csoportgyőztes 14.30-kor dönti el az elsőséget. KiTükcniétrn a Kőolaj Kapuzárás vereséggel A kosárlabda férfi NB I őszi fináléján idegenben szerepelt a Dunai Kőolaj és alulmaradt. KSC—Dunai Kőolaj 99-77 (56-33). ' Kecskeméten 300 néző előtt így állt fel a Pest megyei csapat: Farkas (12), Jenei (13), Márton (12), Horváth (15), Kaszás (11). Csere: Dani Cs. (10), Dani I. (4), Svaj- da, Kovács B., Baricza. Az első félidőben mindkét csapat emberfogással játszott. Jó ideig fej fej mellett haladtak az együttesek, majd a félidő közepétől elhúzott a kecskeméti gárda, kihasználva a vendéged érthetetlep kapkodását. Szünet után zónavédekezést alkalmazott a Dunai Kőolaj és ismét nyílttá tette a mérkőzést, 64-57-re feljött. Sajnos ezután rendre elvesztették a megszerzett labdákat, s a magára talált KSC ismét elhúzott. A sereghajtó helyiek nagyobb akarással játszottak, s ennek köszönhetik győzelmüket. Jó: Farkas, Jenei, Horváth. Kosárlabda NB I. Férfiak B csoport 1..SAÉV 2. Pécs 3. Dombóvár 4. Dunai Kőolaj 5. Atomerőmű 6. Sopron 7. H. Táncsics 8. Ganz-Mávag 9. Kecskemét 10*. Szolnok 7 2 873-797 16 6 3 921-862 15 6 2 778-738 14 5 4 818-814 14 4 5 772-789 13 4 5 786-846 13 3 6 911-941 12 3 6 747-791 12 3 6 824-820 12 3 5 687-719 11 Hátralevő sző mérkőzés: Dombóvár—Szolnok (XI. 19.). delegálnak bírókat egymás mérkőzéseire. Elégséges ez az együttműködés, újabb megyékkel nem érdemes bővíteni a kört. Sokrétű feladatot Iát el a szervezési és versenybizottság, s az eddigi tapasztalatok! azt mutatják, bevált a sárggj lapok mérkőzés utáni elévülése. Az edzők tevékenysége megfelel a megyei követelményeknek. Az utánpótlásbizottságra 1988-ban a tehetséges fiatalok felkutatásán, foglalkoztatásán kívül, az országos serdülőtorna egyik csoportjának megrendezése is vár. Ennek Nagykőrös ad otthont. A fegyelmi bizottság asztalára kevés fellebbezés került, s ez döntéseik helyességét igazolta. Pályabetiltásra nem került sor, tettlegesség, a bíró bántalmazása egy találkozón fordult elő. A technikai bizottság évek óta tartó eredményes tevékenységének is köszönhető a létesítményhelyzet javulása. MN K-Ielie* ««'■!} A megye labdarúgásának elismerését az is jelzi, hogy évente tíz csapatot delegálhatunk a Magyar Népköztársasági Kupa országos selejtezőjébe — vidékről a legtöbbet. A bajnokság színvonala megfelelőnek mondható. Nagy örömet jelentett a Váci Izzó feljutása az NB I-be. A legmagasabb osztályban most először látszik szűkébb pátriánk képviselője. Évről évre szép sikert arat a teremtorna. Korábban a megyei I. osztályú csapatok indulása kötelező volt, legutóbb 53 együttes rajtolt. Idén fakultatív volt a szereplés, s bizony kezdetben gyéren érkeztek a nevezések. Végül több mint negyven csapat indult. Sajnos ezt a játékos viadalt néhol túl komolyan veszik. Ezt bizonyítja Tápiószecső esete, az együttest sportszerűtlenség miatt ki kellett zárni a folytatásból. Dr. Ransburg Gábor elnökhelyettes hozzászólásában megemlítette, hogy az új tagokkal megerősödött a szövetség. Sajnálatos viszont, hogy Elsősorban regisztráló szerepet tölt be, hiányzik a kezdeményező képesség. Azt javasolta, akárcsak korábban, ezután is legyen kötelező a részvétel a teremtornán. Hétfői *alá!kozó Mint ismeretes, idén mostoha időjárás fogadta a tavaszi rajtot. Ezt elkerülendő, 1988-ban a szokottnál későbben, március 13-án lesz az I.1 osztályú nyitány, a finálé pedig június 13-án. Dr. Vass Imre, a PLSZ elnöke zárta be az összejövetelt, méghozzá a közeli viszontlátás reményében, A szövetség hétfőn 17 órakor rendezi az aktívák évzáró összejövetelét a Steindl Imre utcában, s ezen ismét találkoznak majd. Reitter László Leány és fiú esel^ánrsozók Diákolimpia Cegléden Az asztaliteniszezők és a birkózók úttörő-olimpiájának országos döntője után újabb sportág utánpótlása lép a hét végén a Ceglédi Tornacsarnok küzdőterére: az általános iskolások diákolimpiái bajnoksága cselgáncsdöntőjére kerül sor, A program. Szombat: 15.00: Ünnepélyes megnyitó. 16.00: A verseny kezdete. , Vasárnap: 9.00: Elődöntők, döntők. 12.00: Eredményhirdetés. 12.30: Záróünnepély. Cegléden a területi döntők első négy helyezettjei, összesen tizenhatan állhatnak majd rajthoz súlycsoportonként. A bajnoki címekért s a helyezésekért száztizenhárom fiú és 57 leány vetélkedik. A ceglédi cselgáncscsoportot Bíró Norbert képviselheti, a területi döntőről neki sikerült kiharcolnia a továbbjutást. 'A helyi rendezők az előző évek tapasztalataira támaszkodva — hogy minden rendben legyen — már szeptemberben tizenöt tagú szervező- bizottságot alakítottak. A konkrét szervezőmunkában már kevesebben vettek részt. Négy ülésen beszélték meg a már elvégzett és a még hátralévő feladatokat. A megyei és a ceglédi tanács támogatásán túl több vállalatot, üzemet sikerült megnyerniük a szponzorok közé. Akik a tárgyi és anyagi feltételek biztosításában segítenek: Dél-Pest Megyei Tanáqsi Építőipari Vállalat, Opál Kereskedelmi Vállalat, Dél-Pest Megyei Áfész, Évig Kisgépgyár ceglédi leányvállalata, Parképítő Vállalat, Ipari Műszergyár, Abonyi Űj Világ Mgtsz, Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat, Tejipari Közös Vállalat, Penomah. Ungureán László Vlcérincsok inrrluí/ése Argentína ismételt Szerdán késő este Buenos Airesben játszották az 1986- os mexikói világbajnokság arany- és ezüstérmesének mérkőzését. Az 55 000 néző előtt rendezett találkozón 3 tavalyi vb-döntő vesztesének, az NSZK-nak nem sikerült a visszavágás, ismét az argentinok nyeltek. Argentína—NSZK 1-0 (0-0) Vezette: Coelho (brazil). Gólszerző: Burruchaga (54. P). A második félidei nagyszerű játékával megérdemelten győzött a megismételt „világ- bajnoki döntőn” Argentína. A csapat vázát a világbajnokságon szerepelt kitűnőségek alkották, az, NSZK együtG»l/áp«r Kanada ellen Magyarok a kisdönlőben Csütörtökre már csak tizenkét csapat maradt versenyben a bulgáriai női kézilabda B- világbajnokságon, egyben olimpiai selejtezőn, a 13—16. helyért játszók ugyanis, befejezték küzdelmeiket. A papírforma alapján úgy tűnt, hogy ezen a játéknapon Magyarországon érdektelen mérkőzést játszik Kanadával. Hogy ez nem így történt, az részben a jugoszláv válogatott érdeme, amely a cso'portrangadón meglepetésre négy góllal legyőzte az NDK csapatát. Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyarok még beérhették az NDK-belieket, igaz, ehhez a bravúrhoz 26 góllal kellett verni’ a kanadaiakat. Magyarország—Kanada 45-14 (19-6) A magyar válogatott a vasárnapi helyosztón Ausztriával mérkőzik a harmadik helyért, s a döntőt Jugoszlávia és Románia vívja. Jó: Rácz, Kiss, Lőrinczyné, Szilágyi, Gódorné, Szabó, illetve Rouleau. tesében viszont csak Matthäus maradt meg hírmondónak a tavalyi mundialfináléról. Sevillában -> Karpov vezet Sevillában a Kaszparov— Karpov sakkvilágbajnoki döntő 23. játszmáját az 57. lépés után a kihívó Anatolij Karpov megnyerte. Ezzel a pénteki, utolsó parti előtt 12:11 arányban vezet. Kajak-kenu Edzőtábor Pénteken a kajak-kenu válogatott keret befejezi az olimpiai felkészülés első, háromhetes edzőtáborozását Dunavarsányban. — A szöuli olimpiára, illetve a nottinghami első maratoni világbajnokságra készülő keret* 42 tagja gyakorolt Ká- rorh héten át — mondta Parti Jáiios szövetségi kapitány, aki szakvezetőként második, ösz- szesítésben ötödik olimpiája előtt áll. — Nagyüzem volt itt a dunavarsányi edzőtáborban, velünk dolgozott a csehszlovák olimpiai keret is. Így viszonozzuk, hogy már évek óta rendszeresen meghívnak bennünket a Csorba-tó partjára, a magas-tátrai sítáborba.