Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-02 / 284. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖN KIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 1987. DECEMBER 2., SZERDA Mozgássérült gyerekek óvodája Beilleszkedni, elzárkózni Emberséges és hasznos megoldás A maga nemében egyedül­álló és máshol is követésre méltó óvodai csoportot hoz­tak létre Szegeden. A Mozgás- korlátozottak Csongrád Me­gyei Egyesülete szegedi cso­portja még tavasszal kezde­ményezte, hogy legalább a megyeszékhelyen teremtsék meg az óvodás korban levő korlátozott mozgásképességű gyermekek elhelyezését,' ami nyilvánvalóan hozzájárulhat a szülők tehermentesítéséhez is. Az elhatározást tettek kö­vették. Széles körű társadalmi összelogással 13 mozgássérült gyermekkel óvodai csoportot szerveztek a Hattyas-telepi óvodában, ahol a korszerű kö­rülmények, például a tornate­rem s nem kevésbé a ko­rábbról ismert magas színvo­nalú pedagógiai munka bizto­sított. A foglalkozásokon a mozgássérült gyerekek együtt vesznek részt a csoport többi — nem mozgássérült — tagjá­val. Külön figyelemre méltó, hogy a csoportban helyet kap­tak nehezen mozgó, különleges gondoskodásra szoruló gyere­kek is. Olyanok is, akik gyó­gyászati segédeszközzel' — bot­tal, mankóval, kerekes székkel — képesek csak közlekedni. Vigyáznak rájuk Mindez számukra nem okoz különösebb nehézséget, jól be­illeszkednek a csoport napi tevékenységébe. Ugyanakkor legalább annyira fontos, hogy a nem mozgássérült társaik is elfogadják őket. Természetes­nek veszik az ő „másságukat”, hogy nehezebben járnak, s netán játék közben segíteni kell nekik, vagy óvni kell őket attól, hogy fellökjék őket. Ők majd felnőtt korukban is megkülönböztetett figyelem­mel fordulnak fogyatékosság­ban szenvedő embertársaik­hoz. nem fordítanak nekik vi- szolyogva hátat. Mindenképpen örvendetes tény, hogy a vezető és még néhány lelkes óvónő, illetve daduska szívügyének tekinti a kérdést. Ezt mondhatjuk el a logopédusról, a gyógytestne- velőről, valamint a konduk­torról is, aki a legsúlyosabb esetekkel foglalkozik; státu­suk megteremtéséhez a taná­csi szervek, illetve a mozgás- korlátozottak egyesületeit tö­mörítő országos Alfa Ipari Vállalat nyújtott segítséget. Az óvodai csoport további fenntartását Szeged Város Ta­nácsa és a budapesti, Pető András nevét viselő Mozgás- sérültek Nevelő Intézete közö­sen vállalta, melyhez szerény anyagi lehetőségeihez mérten hozzájárul a Mozgáskorláto­zottak Csongrád Megyei Egye­sülete is. Ily módon is előse­gíti e szép és nemes ügy si­kerét, tehát a mozgásukban gyengébben vagy erősebben sérült gyermekek közösségbe való mielőbbi és optimális in­tegrálódását. Vannak vagy százan A Magyarországon élő kor­látozott mozgásképességű egyének pontos számát nem ismerjük, 1949-ben készült utoljára hazánkban ilyen át­fogó statisztikai felmérés. Számukat ma a legkülönbö­zőbb becslések az összlakos­ság 4—10 százalékára — vagy­is 400 ezer és egymillió kö­zötti főre — teszik. Nem tud­juk az óvodás- és iskoláskorú mozgássérült gyermekek (te­hát szellemileg nem fogyaté­kos!) pontos számát sem. Or­szágosan mintegy 70—100 ezerre tehető. Csak becsülni tudjuk a Pest megyében élő 0—14 éves mozgássérült gyer­mekek számát is, amely hoz­závetőlegesen 2500—3000 fő; Cegléden és környékén 100 körüli a számuk. Mindenképpen az lenne az ideális, ha ezek a gyerekek — és minden gyengébben és erősebben korlátozott mozgás- képességű gyerek — mielőbb normál közösségbe kerülné­nek. s a családi háttér mel­lett egészséges gyerekekkel együtt járhatnának óvodába, közösségben végezhetnék álta­lános iskolai tanulmányaikat. Sokszor beigazolódott tapasz­talat az. hogy azok a rokkan­tak (legyenek azok mozgássé­rültek, siketek vagy nagyot­hallók. vakok vagy csökkent- látók), akik gyermekkorukban a rendezett családi körülmé­nyek mellett közösségben nőt­tek fel. sokkal hamarabb, sok­kal szerencsésebben tudnak beilleszkedni az épek társa­dalmába. mint azok a társaik, akik csak tizenéves korukban — esetleg még később — ke­rültek be (pl. továbbtanulá­sukkal) közösségbe. Társadal­mi szinten sem közömbös, hogy a kezdettől, kisgyermek- kortól közösségben élők ké­sőbbi rehabilitációja sokkal kevesebb pénzt és jelentősen kisebb energiát emészt fel. Az elmondottak alapján — és még jó néhány, most rész­leteiben nem említett meg­gondolásból — mindenképpen kívánatos lenne, ha a szegedi példa minél szélesebb körben, országosan is követésre talál­na. Hasonló összefogással az ország több városában — így Pest megyében például Ceg­léden —, illetve a nagyabb községekben is szervezhetné­nek speciális óvodai csoporto­kat, megteremthetnék azokat a feltételeket, hogy a mozgás- sérült gyerekek általános is­kolai tanulmányaikat is kö­zösségekben végezzék el. Van jövője Szinte bizonyos, hogy a Sze­geden megvalósult elképzelés­nek — sajnos — van jövője az ország más településein is, hiszen a gyermekgyógyászok, a szülészorvosok az efféle be­tegségek újratermelődésével számolnak, amelynek egész­ségügyi és szociális indítékai egyaránt vannak. Kósik Lajos Sárkány József emlékezete Köztiszteletben álló tanár volt Sárkány József tanár urat Cegléden nem kell bemutat­ni. Nagy életműve fennmaradt könyveiben, tetteiben. A mu­zeológusok, helytörténészek azt már minden részletére ki­terjedően értékelték, méltat­ták. Mint négy fogékony esz­tendőn át volt diákja emlé­kezem rá egy-két epizóddal. A bálványa Kossuth Lajos volt. Így a turini százas kül­döttségnek a tagja. Az első földrajzóra is mindig ennek a jegyében telt el. Középtermetű ember — dús, deresedő hajjal, bajusszal, csontkeretes szemüveggel és füleiben a jellegzetes szőrtín- csekkel. Az öltözéke kifogás­talan, de szolid — mint maga a viselője — az akkor kötele­ző nyakkendővel, keménygal­lérral, kézelővel, sokszor az akkor divatos térdnadrágban. Többször voltam küldönce a Körösi úti kis, kétablakos sa­rokházba. Mert ezt a szerepet mi, Surányi „hadiárvák” töl­töttük be. Cipeltem a vaskos könyveket, iratkötegeket, a földrajzi rajzfüzeteket, mert akkor éjszaka sötétben, az álomból felriasztva is tudni kellett lerajzolni, kiszínezni az „atlaszt”, a világrészeket, az országokat, a hegyeket és fo­lyókat, no meg a városokat, ami neki érzékeny pontja volt. S ha már túl volt raj­tuk, vissza, a tanáriba. Egy- egy ilyen gyalogfuvarért két vajaskifli volt a fizetség. A dolgozatfüzetekbe nem volt szabad belesni, az osztályza­tot megnézni s előre elárulni írójuknak, rajzolójuknak. Voltak ilyen titkok akkor a Kossuth Reálgimnáziumban. Eljött az első osztálykirán­dulás Bulapestre 1928. május 1-jén. Életem első pesti útja elé — mint tanyai gyerek — nagy várakozással tekintet­tem. Társult hozzá Schmidt A. I. is, akit mi, hadiárvák a Surányiban csak Dőli bácsi­nak tituláltunk. Agglegény­ként lakott egy Rákóczi úti albérleti szobácskábán — po­lihisztor létére. Tanított éne­ket, zenét, a Lyra csellistája volt aprócska termetével. Tornatanár, természetrajz- és természettan-oktató az alsóbb osztályokban. A harmadik osztályon ér­keztünk meg Kőbánya-Alsóra, s cipeltük a hátizsákjainkban a meleg ruhát s a kis intézeti hideg ebédünket. De milyen is volt ez az első várva várt kirándulás. Villamoson jutot­tunk el a Kerepesi temetőbe. Útközben a sörösfogatokban Automata tölti a zsákot Összejöttek az öregek Bográcsban főtt a jó ebéd Nagy sürgés-forgás volt a napokban az albertirsai Sza­badság Termelőszövetkezet központjában. A nőbizottság asszonyai már kora reggel pu­colták a hagymát, burgonyát az ebédhgz. Gyönyörű terí­tett asztal várta a nyugdíja­sokat. akik a meghívóban jelzett 11 óra körül igyekez­tek is a termelőszövetkezet központjába. Ünneplőbe öltöz­ve helyezkedtek el a kultúr­teremben. A jó ebédet egy kis házi ünnepség előzte meg, Csapó Melinda elektromos orgonán játszott, majd R evuczky Lászlóné Várnai Zseni ver­sét adta elő, amit Kőhegyi Mihályné orgonajátéka köve­tett. Nagy Gábor, a tsz elnöke beszámolót tartott a szövet­kezet gazdasági helyzetéről, valamint a várható eredmé­nyekről. A nagyközségi párt- bizottság titkára, Fazekas László, a község új létesítmé­nyeit és a további terveket is­mertette. Ezt követően Kend­ra Ferenc párttitkár virággal köszöntötte Varga Jánosnét, egyben átnyújtotta a 40 éves párttagságról szóló díszokle­velet, amit nagy megható- dottsággal vett át, hiszen 1949-ben, megalakulása után, a tsz első párttitkára volt. A dolgozó tagok, valamint a bi­zottságok nevében a kulturális bizottság elnöke köszöntötte a nyugdíjasokat, majd követke­zett a bográcsban főtt finom ebéd. A megvendégelés után aján­dékokat sorsoltak ki, ami nagy izgalommal járt. Végül az ajándékok átadása után tangóharmonika szórakoztatta a nyugdíjasokat, a fiatalabb- jai táncra is perdültek. Négy óra felé a gazdaság autóbusza hazaszállította a távolabb la­kókat azzal a fogadkozással, hogy jövőre újra találkoznak. Kovács Károlyné gyönyörködtünk — hordóhe­gyek, hidegvérű lovak, rajtuk sallangos, rézveretes szerszá­mok. A Kossuth-mauzóleum előtt, s benne két óra hosz- szát időztünk. Nosza fel a Gellérthegyre, ahonnét megmutogatta Buda­pestet — hosszú-hosszú ma­gyarázattal. A helybeli meg­szemlélést a második osztályo­sokra hagyta. A harmadiké volt Visegrád s a negyediké Esztergom — a Dunán a Leányfaluval. Mire vége lett a városismertetőnek, indulni kellett a Nyugatiba. A vonat­ban a Kerek ez a zsemle nó- tázása közben mindenki el- szenderült. Ilyen volt az első osztálykirándulásom, pesti utam Kossuth Lajos földi maradványaihoz. Kisebb rekonstrukció során új keverőgépet és automata zsá- kolót állítottak üzembe a ceglédi gabonatárházban működő takarmánykeverőben. Ennek eredményeként 1987-ben — egy- müszakos üzemelés mellett — hatezer tonna takarmánykeve­réket gyártanak. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Sárkánjr József szigorú, igazságos, de jóságos ember volt, aki soha nem nyúlt a nádpálcához, amelyik pedig mindig kéznél volt a katedra vályulatában, a tintatartó mellett. Életem derekán igen meg­hatódtam, amikor New York­ban virágot tehettem a Kos- suth-szobor talpazatára. A ceglédi sokkal impozánsabb — anyagánál és elhelyezésénél fogva is. A metropoliszban el­vész egy szürke szoborként, de így is hirdeti szabadság­hősünk nemzetközi nagysá­gát. S mi, magyarok mély áhítatot érzünk meglelésekor. Mindig van rajta friss koszo­rú, nemzetiszínű szalaggal. Osztályunk ablakai a Szé­chenyi útra néztek — a felső szinten — és sokszor ásítozva tekintettünk a nagy lenyo­matra, amely Taorminát áb­rázolta, Sárkány tanár úr gyakorló idejének tanulmányi helyét. A képről már minden romos követ ismertünk s fúj­tuk a Dolomitokat. Akkor még nem, vettem biztosra, bár sejtettem, hogy egykoron én is eljutok oda. S ez hamar szilárd elhatározá­sommá vált. 1948-ban a Kos­suth Múzeumban találkoz­tunk utoljára, amikor érté­keltük — volt tanár és öreg diák — az alma matert a centenáriumi kiállítás alkal­mából. Magam is meglepődtem, amikor az Indiana állambeli Lafayettben, egy Kossuth Lajos utcai házban kaptam kvártélyt. Máris eszembe ju­tott: „Cegléd, az én Ceglé­dem!” A táblára tűztem is virágot. De eszembe jutott a Körösi utcai kis ház is, mely eredeti állapotában áll ma is. Nyársapáiról bejövét mindig meghat, mert ebben lakott Sárkány József földrajztaná­rom, Kossuthnak talán a leg­nagyobb tisztelője, rajongója, a Kossuth-kultusz ápolója. Dr. Domán Imre Könnyebbet kérdezzen! Mi lesz a kaszinóval? Túl nagy rend van a ceg­lédi kaszinóban, a „lakók” nyomai egyelőre nemigen lát­szanak. November 26-án este, mikor a nyelvtanfolyam hall­gatói szétszélednek, a művelő­dési központ kaszinóügyekkel foglalkozó előadója egyedül marad a Felház utcai épület­ben. A tízórai zárásig. Lűr Istvánnal, a Kossuth Művelődési Központ igazgató­jával az új intézmény első lé­péseiről váltottunk szót. — A kaszinó és környéke már az előkészületek idő­szakában teli volt óvatos­kodással. Tartani kellett attól, hogy a kaszinó viszonylag zárt körű társaságként létezik. Meg egy csomó üres, rossz ízű, a kaszinót idő előtt minősítő megjegyzéstől. Mindezek az­tán különböző jogi és szerve­zési megfontolásokhoz vezet­tek. melyek a kaszinó megala­pításáról szóló eredeti elkép­zeléseket a visszájákra fordí­tották. Miért nem vállalhatta magát a kaszinó úgy; ahogyan arról a Ceglédi Hírlapnak október 2-án adott interjúban beszélt? — Merem állítani, hogy a kaszinó egy teljesen új köz- művelődési forma, olyan, ami eddig nagyon hiányzott. És teljesen mindegy, hogy minek kereszteljük el. De hát éppen a neve az, ami miatt ekkora port vert föl. Ha azt írjuk ki a cégérre, hogy közösségi ház. a kutya se figyel rá. így viszont fárasztóan sok szó­beszéd vette körül. Ugyanígy történt ez a színház esetében is. Míg nem készült el, tömér­dek pocskondiázó megjegyzést lehetett hallani: miféle város az, ahol még egy tisztességes színház sincs.. Igaz, akik pocs­kondiázták, még egyetlenegy­szer sem tették be a lábukat a színházba. — Térjünk vissza a kérdés­hez. Miért kellett félni ezektől a megjegyzésektől? — Nem nevezném ezt féle­lemnek. Az természetes, hogy minden beérkező információt meg kellett vizsgálni. Minden vélekedést mérlegre kellett tenni. Még azt is, amelyik a régi értelemben vett úri ka­szinót emlegetett, holott ez gyerekes dolog. — Újból visszakanyarodva a kérdéshez: milyen okokból nem lehetett viszonylag zárt körű társaságként indítani a kaszinót? — Mert a kaszinó a ceglédi művelődési ház egy része, aho­vá mindenkinek joga van be­lépni. — Ezt értem. De mitől kel­lett tartani? — Időközben rájöttünk ar­ra, hogy a kaszinót nem lehet zárt körű intézménnyé ten­ni, csak akkor, ha valamilyen szakmai csoportként, vagy egyesületként működik. Ez utóbbiról folyt ís vita, de ar­ra a következtetésre jutottunk, hogy ha egyesület alakul, ak­kor olyanokat is kizárunk a dologból, akiket nem szeret­nénk kizárni. — Így hát megdőlt az az el­képzelés is, amely szerint ön választott volna ki 15 alapító­tagot, akik aztán újabb ka­szinótagokat verbuválnak. Mi­ként arról az október 2-ai in­terjúban nyilatkozott. — Szintén sok vita után dőlt el, hogy mégsem e szerint cselekszünk. Ki vállalhatta volna a válogatás felelősségét? Nem beszélve arról, hogy az a megoldás, amit végül is al­kalmaztunk, tehát hogy meg­hirdetjük a kaszinót, s bárki jöhet, demokratikusabb is. — De mennyivel tartalmaz több demokratikus elemet a meghirdetéses módszer? — Annyival, hogy kevesebb benne a szubjektív tényező. Tény, hogy az ilyesfajta szer­vezésben nem volt tapasztala­tunk. — Tehát november 14-én megalakult a ceglédi kaszinó. Úgy hírlik, a kiválóan be­rendezett helyiségek azóta is konganak az ürességtől. — Pontosan így van. — Miért? — Könnyebbet kérdezzen. V. S. Fotókiállítás Kaczur Pál fotóriporter fel­vételeiből nyílik kiállítás de­cember 4-én, pénteken dél­után 4 órakor a ceglédi Kos­suth Múzeumban. Megnyitót mond Eszes Katalin újságíró, a Pest Megyei Hírlap munka­társa. Mecénások A ceglédi gabonatárházban az ősszel festményekből ren­deztek kiállítást. A szocialis­ta brigádok kommunista mű­szakot tartottak, és annak be­vételéből három olajképet megvásároltak. Van közöttük olyan is, amely egy régi mal­mot ábrázol, megörökítve a szakmai hagyományt. ISSN 013S—2600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents