Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-06 / 262. szám
JtfClfl 1987. NOVEMBER 6., PÉNTEK 3 A nagy október tiszteletére (Folytatás az 7. oldalról.) kasok és a parasztok életmódját, viseletét, használati tárgyait. Befejezésül kifejezte reményét, hogy az itt látottak talán arra késztetik a látogatókat, hogy átadják a múzeumnak a munkásélet otthon őrzött, ilyenfajta emlékeit. (Dr. Molnár János beszédét részletesen későbbi számunkban ismertetjük.) Vállalatközi kapcsolatok a magasabb műszaki követelményeknek, s azáltal a nyugati export felét az idén már e termékekből biztosítják. Az idén várható újfajta extruder- termékek révén négyszázmillió forint termelési érték létrehozása válik itt lehetővé. Solymáron mostanában talán a gépészek érzik magukat legjobban, hiszen ez alkalommal vehették birtokba a gépészeti gyár hatvanszor huszonnégy méteres alapterületű csarnokát. Az öröm oka pedig az, hogy eddig ez a részleg szét- tagoltan, különböző egységekben végezte munkáját, pedig tevékenységük rendkívül jelentős, különösen a devizatermelés szempontjából. Az átadási sorozat harmadik állomása a 4050 négyzet- méteres kéthajós üzemcsarnok volt, amely a poliuretán termékeket és a csomagolóDr. Hella László (bal oldalon) cs Jevgcnyij Szidorenko kézfogással pecsételi meg az együttműködési szerződés aláírását Magyarországon nemcsak új autóhoz jutni nehéz, de néha szinte megoldhatatlannak tetszik beszerezni egy-egy elhasználódott, tönkrement alkatrészt is. Ezen a gondon kíván enyhíteni az Autótechnika Gépjármű és Alkatrész Termelöeszköz-kereskedelmi Vállalat azzal a szocialista együttműködési szerződéssel, amit tegnap — a 70. évforduló alkalmából— kötöttek meg az Avtoekszport budaörsi műszaki bázisával. Az aláírás ünnepi aktusán ott volt dr. Kocsis Péter, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese,-ry, .valamint Budaörs párt- és állam! vezetői is. Az együttműködési szerződést, Jevgenyij Szidorenko, az Avtoekszport mösz'akí bázisának vezérigazgatója és dr. Hella László, az Autótechnika vezérigazgatója írta alá. A megállapodás célja: javítania Lada típusú gépkocsik hazai alkatrészellátását. — Milyen konkrét változásra számíthatnak a jövőben a gépkocsitulajdonosok? — kérdeztük dr. Hella Lászlótól. — Csodákat nem lehet várni egy aláírástól, továbbra is lesznek feszültségek az alkatrészellátásban, ezeket legfeljebb csökkenteni, enyhíteni tudjuk. A mai szerződés-aláírás egy hosszú, többéves munkakapcsolat eredménye, s további perspektívákat nyit a szovjet pártnerünkkel való együttműködésben. Olyannyira, hogy felmerül egy magyar—szovjet közös - vállalat alapításának a gondolata is, amelynek a feladata használt anyagok és alkatrészek felújítása,. újrahasznosítása lenne- De a szerző^ ^etűftéget ad arra is, hpgy közvetlenebbé tegyük-, kgpcsplatajpkat partnéreinklreí, ehhez hozzájárul az is, hogy . most már a Lada gyár és mi is rendelkezünk önálló kereskedelmi joggal. Éppen ma írtunk alá a Lada gyárral egy 24 millió rubel értékű szerződést az 1988. évi alkatrészszállításra. Ez az összeg a korábbinál bővebb lehetőségeket kínál, s már tartalmazza a Lada Samara alkatrész-utánpótlását is. Új üzemek a Remiinél Horváth Ferenc beszédét tartja a Purpack gyár új csarnokának avatásán. Mellette Simon László, a gyáregység vezetője és Szemcthy Lászlóné. (Hancsovszki János felvételé) Ritka pillanatnak lehettek részesei tegnap azok, akik a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat átadássorozatanak vendégei voltak. A nagy októberi ■ szocialista forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából három új üzemcsarnok kezdi meg működését e napokban. egy a zsámbéki gyáregységben. kettő pedig a solymári gyárban. Az ünnepség részvevőit, köztük Szemethy Lászlónét, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának tagját, a budaörsi városi pártbizottság első titkárát, Bakányi Pált, a HVDSZ osztályvezetőjét, Soltész Lajost, a HVDSZ Pest megyei- titkárságának vezetőjét, s a helyi párt-, társadalmi és tömegszervezetek képviselőit Horváth Ferenc, a Pemü vezérigazgatója köszöntötte. anyagokat előállító Purpack gyárnak ad otthont. Termékeik a világ minden részére eljutnak, s olyan partnereik vannak, mint a világhírű Volkswagen cég. E létesítménnyel lehetővé válik a fejlett nyugat-európai munka- kultúra és minőség meghonosítása a vállalatnál. Az imént felsorolt létesítmények a hozzájuk tartozó infrastruktúrával több mint százötven millió forintba kerültek. s ha ehhez hozzáadjuk az idén átadott ötvenmillió forintot érő sportcsarnokot, s a közelmúltban hasonló összegből felújított üdülőket, méltán lehetnek büszkék munkájukra a solymáriak. Szemethy Lászlóné gratuláló szavak kíséretében vágta át a nemzetiszínű szalagokat, s adta át a Pemü kollektívájának az új létesítményeket. Elismerés a tagcsoportnak Az MSZBT , országos elnökségének meghívására P. Ivanov vezérezredes, a Szovjetunió hőse, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság első elnökhelyettese vezetésével hazánkban tartózkodó szovjet delegáció november 5-én, tegnap Pest megye vendége volt. A Vácra látogató vendégeket elkísérte Nagy Mária, az MSZBT országos elnökségének alelnöke és Bárd András, a megyei pártbizottság osztályvezetője, az Országos Béketanács elnökhelyettesei A delegáció tagjait délelőtt dr. Olajos Mihály, az MSZMP Váci Városi Bizottságának első titkára fogadta, tájékoztatva őket a város életéről, múltjáról, jelenéről, eredményeiről és gondjairól, a kibontakozási program időszerű feladatairól. A vendégek ezután városnézésre indultak. Meglátogatták a zeneiskolát és, megismerkedtek a Setiiof Váci Kötöttárugyár tevékenységévéi. ■ Vábrát'VéWéemafosra' vezetett a vendégek és vendéglátók útja, ahol többek között megtekintették a Gorka Múzeumot is. A delegáció tagjai és az őket kísérők délután a Tungsram váci fényforrásgyárában, a 70. évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen vettek részt. Az elnökségben helyet foglaló vendégeket Eröss Béla, a gyári pártbizottság titkárhelyettese köszöntötte. A Szovjet—Magyar Baráti Társaság első elnökhelyettese beszédében köszönetét fejezte ki a meghívásért, majd szólt a két nép hosszú ideje tartó barátságáról, melyet a történelem tragikus pillanatai sem tudtak megtörni. Mint mondotta, a baráti társaság feladata. hogy tovább erősítse a két nép barátságát, együttműködését. Az évforduló alkalmából a Tungsram váci fényforrásgyárának MSZBT-tagcsoportja tevékenysége elismeréseként magas kitüntetésben részesült. Az aranykoszorús MSZBT- jelvényt Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság alelnöke adta át a tagcsoport elnökének, Papp Lászlónak. Internacionalisták köszöntése A nagy októberi szocialista forradalomban harcolt; a munkás-paraszt hatalom megszilárdításáért Szovjet-Orosz- országban küzdött egykori magyar internacionalistákat köszöntötték csütörtökön a Szovjetunió budapesti nagy- követségén. A magyar veteránoknak Borisz Sztukalin nagykövet átnyújtotta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának üdvözlő levelét, valamint emlékérmét. Az ünnepségen megjelent Padányi Mihály, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének elnöke és Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára. A maguk örömére táncolnak Mint ismertes, a vállalat a világbanki hitelkérelméhez kapcsolódó szerkezetátalakítási elképzelések jóváhagyását követően döntött úgy, hogy 198ti-ban és 1987-ben érdekeltségi alapjának jelentős részét építési beruházásokra fordítja, és felkészül az új gépek és berendezések fogadására. E döntés megvalósításának jelentős állomása volt a most átadott három új üzemcsarnok. A zsámbéki létesítmény — a 2580 négyzetméter alapterületű úgynevezett, kompaundáló üzemcsarnok — beruházását eredetileg nyíltszíni tárolóként indították, ám a hitelből vásárolandó granuláló sorok elhelyezése érdekében alakították ki a jelenlegi épületet. így olyan műanyagot is elő tudnak itt állítani, ami megfelel ötnapos vendégszereplésre érkezett megyénkbe tegnap délben az Omszki Forradalmi Harcosok nevű szibériai gyár ének- és táncegyüttese. Dr. Szabó József, a Pest megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese és dr. Végh Károly, a PMKK igazgatója fogadta az együttest a Ferihegyi repülőtéren. Az énekkarból, a Kalinka táncegyüttesből, szólóénekesekből és iskolás korú hegedűsökből álló közösség ma Százhalombattán, szombaton Vácott a megyei ünnepségen ad műsort. Két festőművész is érkezett a csoporttal: inán Zseljaszov- nak és Alekszandr Temerev- nek a szentendrei alkotók szerveztek különprogramokat. Olga Ahnonina, az Ortvszk megyei pártbizottság oktatási osztályának vezetője elmondta, hogy nagyon örülnek a meghívásnak, amely a két meMunkásőrök ünnepe Kitüntetési ünnepséget tartottak tegnap, november 5-én a Munkásőrség Pest Megyei Parancsnokságán. Rágyánszki Pál megyei parancsnok és Simon János, a Pest megyei pártbizottság osztályvezetője adta át az elismeréseket. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, vette át Dózsa Jenő, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium erdőrendezési irodájának vezetője, ezüst fokozatát Aipli Sándor, a Herceghalmi Kísérgye lassan húszéves kapcsolatának újabb bizonyítéka. — Most, amikor a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját ünnepeljük, úgy érezzük, nem csupán vendégként érkeztünk önökhöz, amikor hazánkat képviseljük azokon a színpadokon, melyeken műsort adunk az elkövetkező napokban — mondotta a csoportvezető. A csoport tagjai pártmunkások, dolgozók, értelmiségiek, diákok, akik meglehetősen sok egyéb elfoglaltság mellett énekéinek, táncolnak a maguk örömére — fejezte be szavait Olga Ahnonina. A vendégeket a megyei pártbizottság székházában délután fogadta Nagy Sándorné, aki a szívélyes légkörű," baráti beszélgetés során tájékoztatást adott szűkebb pátriánk politikai és kulturális életéről. leti Gazdaság telepvezetője, bronz fokozatát Lestár János monori nyugdíjas és Rácz Sándor, a ceglédi Közgép mérnöke. Az ünnepségen jelentették be, hogy Bodócs István, a Telefongyár nagy- kátai üzemének művezetője a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát a Munkásőrség Országos Parancs nokságán vette át. A felsoroltakon kívül még húszán kap tak elismeréseket és jutalma kát. A kormányszóvivő tájékoztatója (Folytatás az 1. oldalról.) vételek alkalmával általában a lakásállományt, valamint a családokat, a háztartásokat, illetve azok körülményeit mérik fel. Szükségesek ezek az információk az államvezetés, a népgazdasági tervezés, valamint a közigazgatás szempontjából is. Bányász Rezső rámutatott, hogy az 1990-es népszámlálást a korábbiaknál korszerűbben, egyszerűbben és takarékosabban bonyolítjuk le. Az előzetes számítások szerint költsége mintegy 350 millió forint lesz. A kormány szóvivője hangsúlyozta: az adatokat hivatali titokként kezelik, azaz névtelenek. Hozzáfűzte azt is, hogy bizonyos, sokak által kényesnek tekintett kérdések, amelyek a jövedelemre vagy az adózásra vonatkoznak, ezúttal sem szerepelnek majd az összeírásban. A tényleges árszínvonal alakulása 1987-ben Egy kérdésre válaszként elmondta, hogy a kormány mostani ülésén — az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének jelentése alapján — elemezte az idei tényleges árszínvonal alakulását. A Minisztertanács azt állapította meg — mondotta Bányász Rezső —, hogy az eddigi tendenciák alapján az év végéig, az egész esztendőre tervezett 7 százalék helyett, feltehetően 8,7, maximum 9 százalékos áremelkedés lesz. Az államtitkár egyik válaszában kitért arra is, hogy a Minisztertanács mostani ülésén a Nemzeti Színház építésének ügyével is foglalkozott. Újra megerősítette azt a szándékot, hogy a színházat fel kell építéni, és vállalja ennek érdemi költségeit. Mivel azonban jelenleg hiányzik az elegendő pénz, az elfogadott terv és hely, egyelőre nem lehet a hárommilliárd forintra tervezett beruházást a közeli időbén 'élkezdeni. A színházat akkor építjük fel. amikor az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi — jelentette ki a szóvivő, s hozzáfűzte, hogy mivel a korábban tervbe vett helyszínt bírálták, a Minisztertanács felkérte a Fővárosi Tanács elnökét, valamint az építési és a művelődési tárca vezetőjét: hirdessenek pályázatot a színház helyének kiválasztására. Közölte azt is, hogy az illetékeseket arra utasították, hogy gondoskodjanak a Nemzeti Színház számláján lévő 220 millió forint értékének megőrzéséről. Bányász Rezső beielentette továbbá: a kormány felkéri Szinetár Miklóst, a Magyar Televízió művészeti igazgatóját. hogy a Nemzeti Színház építését, a szervezőmunkát kormánybiztosként kísérje a jövőben figyelemmel. Építkezési korlátozások a Dunakanyarban A Tájékoztatási Hivatal elnöke egy másik kérdés kapcsán közölte, hogy a kormány előreláthatólag következő ülésén foglalkozik az útlevelekre vonatkozó új törvényerejű rendelet tervezetével és az ezzel összefüggő valutakérdések szabályozásával. Kérdést intéztek arról a szór vivőhöz, hogy mit tesz a kormány abban az ügyben, hogy a Dunakanyarban egyes építkezések veszélyeztetik a tájvédelmi érdekeket. A kérdés felvetője szerint ugyanis a helyi tanácsok a parcellázásokból jelentős bevételekhez jü,t- nak. s nem érdekelték abban, hogy útját állják e folyamatnak. Bányász Rezső elmondta, hogy a kedvezőtlen területfelhasználási folyamatok megállítására, illetve a hosz- szú távú idegenforgalmi és természetvédelmi céljaink elérésére a kormány jóváhagyta, hogy az építésügyi és város- fejlesztési miniszter rendkívüli intézkedéseket hozzon. Egyebek között bizonyos építési tevékenység korlátozásáról van szó — hangsúlyozta a Tájékoztatási Hivatal elnöke. A lényeg abban foglalható össze — mondotta —, hogy a Dunakanyar egyes körzeteire előbb konkrét, regionális rendezési programokat kell kialakítani, s azután lehet majd ezekhez illeszteni a jövőbeni építkezésekét, fejlesztéseket. Növekszik az egyesületek száma Bányász Rezső egy kérdés kapcsán tájékoztatót adott arról a KNEB-vizsgálatról, amely a tőkés import körülményeit vizsgálta, s hiányosságokat, szabálytalanságokat derített fel. Kitűnt, hogy a piackutatás gyakran formális volt, s a vállalatok kiküldetési költsél gei pazarlóan magasak voltak. A kormány a piackutatás megjavítására hívott fel, s az importra szánt összegeket fokozottabban ellenőrzik. Kérdés hangzott el az egyesületek számának növekvő tendenciájáról is. Bányász Rezső közölte, hogy jelenleg 5395 egyesület működik hazánkban. Ebből 143 országos, s a túlnyomó többség (csaknem 3400) sportegyesület. Az egyesülési kedv élénkülését jelzi Magyarországon például a nagy- családosok országos egyesületének. a nyugdíjasok országos egyesületének és a józan élet elnevezésű országos családvédő egyesület szervezése, illetve alakulása. Á. I. Vita az ipar helyzetéről Jövőre szerény növekedés Csütörtökön a Budapest Kongresszusi Központban 800 iparvállalat és szövetkezet több mint 2400 gazdasági, politikai és társadalmi vezetője, a vállalati tanácsok elnökei, az iparral foglalkozó országgyűlési képviselők értekezleten vitatták meg az,ipar ez évi tervteljesítését, valamint a kormány munkaprogramjából és az ipari szerkezetváltási programból adódó jövő évi feladatokat. A tanácskozás elnökségében foglalt helyet Néméth Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Berecz Frigyes, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nagy Sándor, a SZOT titkára, valamint az ipari minisztérium, a társminisztériumok és országos főhatóságok vezetői, a gazdasági, a politikai és a társadalmi szervezetek képviselői. Az értekezleten Kapolyi László ipari miniszter értékelte az egyes ágazatok munkáját és ismertette az ipar hosz- szú távra szóló munkaprogramját. Az ipari miniszter az idei várható tervteljesítésről szólva elmondta: az ipari termelés a tervezettnél nagyobb ütemben, körülbelül 2.8 százalékkal bővül, a konvertibilis export 13 százalékkal, az import pedig csak 2,7 százalékkal növekszik, s így valamelyest javult a mérleg egyensúlya. 1938-ban az ipari termelés mérsékeltebb ütemű, 1,5 szá.- zalék körüli fejlődését tervezik. A tanácskozáson szót kért Berecz Frigyes, a Minisztertanács elnökhelyettese is. Elmondotta: az ipar fellendülő szakaszához érkezett, ezt mutatja a konvertibilis exportban elért idei eredmény, valamint. az ipari termelékenység emelkedése. Kelényi Gábor, a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkárhelyettese a külföldön tartózkodó Beck Tamásnak, a kamara elnökének írásos hozzászólását olvasta fel. Ebben a kamara elnöke rámutat: jövőre erőteljes pozícióváltozásra lehet számítani. A 180 vállalatnál elvégzett. felmérés szerint egyharmaduk számolhat veszteséggel. A tanácskozás az ipari miniszter zárszavával ért véget.