Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-24 / 277. szám
Ae őszi íoridobogon Dömsöd, VO A labdarúgó NB 711 Duna csoportjában folytatódott a Pest megyei csapatok gyengélkedése. Csupán egy mécsesén szereztek pontot éspedig azon, amelyen egymással találkoztak. Gyér érdeklődés Százhalombattán gyér érdeklődés mellett, 100 néző előtt zajlott a megyei rangadó, amely a Dunai Kőolaj 2-0-ás győzelmét, hozta a Kar- tal ellenében. Nyolc hazai mérkőzése közül a, másodikat nyerte meg a vendéglátó gárda. Egyébként mind az öt együttesünk nyolc hazai és ugyanennyi idegenbeli mérkőzésen jutott túl. A 16. fordulóban az Érd, a Dunakeszi és a Ráckeve egyaránt vendégeskedett, s mindhárom pont nélkül tért haza. Igaz, nehéz ellenfelekkel kerültek szembe. A Dunakeszi például az éllovas Dorog otthonában lépett pályára és ezer néző előtt 3-0-ás vereséget szenvedett. A Vasutas így állt fel: Herczeg — Fekete, Koraion, Mudri, Kiss, Bagyinsz- ki. Steidl, Kriska, Takács (Herr), Kovács, Harmincz (Kalvach). A Pest megyei együttesnem játszott alárendelt szerepet, a helyiek csak a hajrában tudták bebiztosítani győzelmüket A Pest megyeieknél Kriska, Kovács és Kolarov tűnt ki. Találat a hajrában Á harmadik helyen álló ESMTK vendégeként a Ráckeve 3-1-re kikapott. Az ösz- szeéllítás: Kovács — Marosi, Pánti (Czikora), Juhász, Csé- ve, Vigh. Gerendái, Vízi, Oláh (Acs), Weimper, Szanyi. A Pest megyei gárda a 89, percben Szanyi góljával szépített. Vizi és Vigh dicsérhető. A BKV Előre egy héttel korábban Kartalon 5-0-ra nyert a helyiek ellen. Most csak nehezen győzött a 87. percben elért góllal. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor a hajrában megszületett a győztes találat. Az érdiek összeállítása: Vigh — Pá- velkovics (Kiss), Kapa, Gál- völgyi. Gábor. Szalai, Sebestyén, Csizmadia, Bajor (Halász). Gombás, Juhász. Jó: Gábor, Kapa. Döntői írnek Az NB Ill-ban idén még két. akadály vár a Duna csoport csapataira. A megyei bajnokságon viszont most volt a kapuzárás. Könnyen előfordulhatott volna, hogy akárcsak egy évvel ezelőtt, az első három helyen 21 pontos csapatok végeznek. Ehhez a Dömsöd—VOSE rangadón vendéggyőzelem, valamint a Dabas kettős pontszerzése kellett volna. Nem így történt. A rangadón megszakadt hetek óta tartó sorozata, a második helyen álló soroksári csapat egy ponttal távozott. A Fehérakác SE alulmaradt Gödöllőn, s emiatt leszorult a dobogóról, ahol az idegenben -diadalmaskodó Dány váltotta fel. Dömsödön kívül Gödön is rangadót vívtak, s itt is pont- osztozkodás született. Folytatódott az elmúlt hetek gól- szegénysé'e, összesen .20 találat esett, mérkőzésenként átlagban 2.fi. A 16 együttes közül csupán három nem talált a kapuba. A bajnokság befejeztével nem térnek pihenőre az együttesek. a levezető edzések mellett a hagyományos teremtorna várja őket. — Reitter — Megyei bajnokság Őszi végeredmény 1. Dömsöd 15 10 2 3 25-11 22 2. VOSE 15 8 4 3 28-17 20 3. Dány 15 7 6 2 19-11 20 4. Bag 15 8 3 4 38-14 19 5. Dabas 15 8 3 4 20-19 19 6. Gödöllői SC 15 7 4 4 28-20 18 7. Szentendre 15 6 6 3 27-22 18 8. Göd 16 6 5 4 24-15 17 9. GEAC 15 5 6 4 18-12 16 10. Főt 15 5 6 4 28-27 16 11. Pilis 15 6 3 6 18-29 15 12. Bu«yi Tsz SIC 15 4 3 8 14-27 11 13. T.-márton 15 3 4 8 18-24 10 14. P.-vörösvár 15 3 2 10 18-47 8 15. Ceglédi VSE 15 2 3 10 10-25 7 16. Bem SE 15 — 4 11 12-26 4 Bajnokság után A Panatliinaikosz ellen Nincs idő Kispesten az ünneplésre: az őszi bajnok Bp. Honvéd szerdán újabb megméretés előtt áll. A magyar labdarúgás egyetlen képviselőjeként az UEFA-kupában a nyolc közé jutásért fogadják a Panáthinaikosz Athén csapatát. Bicskei Bertalan vezető edző hétfőn délelőtt foglalkozást tartott a Bozsik stadionban. Utána beszélt az előkészületekről : — A nemrégiben porccal operált Lippai kivételével minden játékos egészséges, bizakodva várjuk a nagynevű ellenfelet — mondta Bicskei. — Tiszteletet parancsol az athéniak kupabravúrja, a Juventus kiütése az előző fordulóban. Nagy sikernek, s a visszavágó előtt biztatónak tartanám, ha kétgólos előnyt szereznénk szerdán. A keddi műsor? ; — Reggel még Kispesten edzőnk, majd a lovasberényi „rejtekhelyünkre” utazunk, ahol délután,, majd szerdán délelőtt is lesz gyakorlás. A készülő 18 játékos: Disztl P; Géléi. Sallai, Disztl L., Csuhay. Sass, Sikesdi, Gyi- mesi, Romanek, Fitos, Fodor, Csak Elfkesnrk jár? Objektív mérce kell Amióta világ a világ, szubjektivitás mindig is létezett. Jómagam például a kézilabdázás javára vagyok — olykor talán a szükségesnél is jobban — elfogult, ezért erről a kemény, férfias sikersportágról gyakran van mondanivalóm. A legutóbbi napokban például az Elekes Csilla körüli bonyodalmakat figyeltem megkülönböztetett érdeklődéssel. Az eset meglehetős hamar nyugvópontra jutott: a Bp. Spartacus sokszoros válogatott beállója 23 éves korára rájött, hogy a jövőjére is kell gondolnia. Itt mindenki anyagiakra gondol, ő viszont választott klubjával, a BHG-val kapcsolatban ezt elhárította. Ugyanezt mondta a híradásipari egyesület elnöke is. Számomra máig is rejtély, hogy ha a BUG SE- vel összejött volna az egyezség, de az új klub sem ad többet, mint a régi, akkor a változatlan összeget hogyan lehet úgy beosztani, hogy abból sokkal többre fussa, mint a korábbi időszakban? Szerencsére ez a kérdés megválaszolhatatlan marad, ugyanis Csilla kísérlete sikerrel járt: klubja — egyben nevelő egyesülete — ugyanis rájött, hogy 6500 forint helyett 14 ezerért is tudja alkalmazni. S bárhogy is okoskodom, azért ezt az ősz- szeget már jobban be lehet osztani, ezért már lehet valamiféle tartósabb garanciát is adni a munkaadó egyesületnekEz meg is történt, Elekes Csilla 1990 végéig elkötelezte magát az 1986. évi magyar bajnok szövetkezeti gárdához. Amint nyilatkozta a sportnapilapnak, ő ezek után már nem akar más hazai csapatban játszani, innen csak külföldi klubba szándékozik majd elmenni. Elekes tehát maradt a Spartacusban, a visszalépésnek azonban komoly ára van. Az egyezség — egyszeriben több, mint kétszeres fizetés, kölcsön elengedése stb. — egy sereg más kérdést is felvet. Olyanokat, amelyek nem csak Elekest Izgatták, s amelyek egy sor, további bonyodalom mozgatórugói lehetnek. Az egyszerűség kedvéért maradjunk a női kézilabda-válogatottnál, amelynek Elekes Csilla vitán felül egyik biztos pontja, gyakran meghatározó egyénisége. Olyan játékos azonban akad még egy-kettő a nemzeti együttesben, mint ő, akiknek minden valószínűség szerint a fizetésük messze van a számára most nyilvánosan is beígért 14 ezertől. S mi van akkor, ha — például — a két, korábbi világválogatott, a debreceni jobbszélső. Szilágyi Katalin, vagy a Vasasban szereplő átlövő, György Anna is vérszemet kap: nekik is kell a 11 ezer forint. Ha ők nem kaphatják meg, ők is elkezdenek revolverezni. Aligha akad sportvezető, aki meg tudja magyarázni, hogy ami jár Elekesnek, azt miért nem kaphatja meg a bajnokcsapat legjobbja. Szilágyi, vagy a piros-kékek gólzsákja, György? Ugyanilyen feszültségek bármely más sportágban is előadódhatnak, de megint elég, ha maradunk a női kézilabdánál. Senki nem bizonyítja be az ellenkezőjét: a norvégiai Polar Kupáról az ál-átigazolási ügy miatt távol maradt Elekes biztosan hiányzott a B világbajnokságra készülő magyar válogatottból. Ember legyen a talpán, aki patikusmérleggcl ki- porciózza: kinek a felelőssege nagyobb, a játékosnak, vagy klubja vezetőinek. A játékosnak, aki jól megérezte a kritikus pillanatot, mikor kell sakkra állítani klubbeli főnökeit? A vezetőnek, aki igyekszik minél kevesebb pénzből kigazdálkodni a rábízott sportolók munkabéréi? Netán a felső sport- vezetésé, ahonnan még mindig nem érkezik a világos, egyértelmű és kötelező érvényű aiánlás: a nemzetközi kategóriába sorolt élsportolónak — sportágtól és egyesülettől függetlenül — ennyi vagy annyi forintos alapfizetés-minimum jár. Valahol itt kell keresni a megoldást. Amint ugyanis határozottak lesznek az anvagi kategóriák, akkor a klubok — esetünkben a Bp. Spartacus — nem adhatták a nénzt, hanem kötelesek lesznek adni. Ha pedig nem tudják megtartani élsportolóikat, akkor — illő és megint csak egyérte'mflen meghatározott — nevelési költségtérítés ellenében, el kell őket éngedniük oda, ahol megkapják, ami nekik jár. Jocha Károly Kovács, Cseh, Bodonyi, Krizán, XJrbányi, Bertus és Vajda. Nincs ok arra, hogy változtassak a csapaton, a Békéscsaba ellen győztes csapaton. ★ A Ciprus elleni labdarúgó Eb-selejtezöre Garami József megbízott szövetségi kapitány kihirdette 18-as keretét. Á játékosok pénteken 11 órakor találkoznak az MLSZ-ben. Meghívást kaptak: Disztl P., Bodnár (kapusok), Sallai. Torna, Kovács E„ Keller, Preszeller, Farkas (MTK- VM), Disztl L„ Varga (MTK- VM), D étári. Fitos, Bognár, Mészáros, Kiprich, Hajszán, Vincze 1., Kovács K. Technikai k. o. Tas Vegasban a 25 éves mexikói Julio Cesar Chaves a 11. menetben technikai k. o.-val győzött Edwin Rosario ellen és a WBA könnyűsúlyú hivatásos ökölvívó-világbajnoka lett. TotólisVck Sok nyertes A totó 47. játékhetén 17 darab 13-1-1 találatos szelvény volt, nyereményük egyenként 423 437 forint, Az 55 darab 13-asra egyenként 109 062 forint jut. 12-es 1402, 11-es 14 007, 10-es 83 174 darab volt. Nyereményük egyenként 3734, 374, ill. 94 forint. ★ A Göd—Főt mérkőzés döntetlenül végződött, tehát a helyes eredmény x a megyei totószelvényen és nem egyes. Pest Afeijyei Hírlap SPORT 1987. NOVEMBER 24. Siefíi Graf A „mester Vasárnap a nyugatnémet Steffi Graf feltette a koronát egész éves nagyszerű teljesítményére: a New Y’ork-i Madison Square Garden ben, a tenisz,mesterek tornája döntőjében 4:6, i; :4, 6:0, 6:4 arányban győzött páros partnere, az argentin Gabriela Sabatini ellen, s első ízben hódította el a „mester** címet. Ezzel olyan évet zárt, amelyhez hasonlóval csak nagy elődje, Martina Navratilova dicsekedhet. A 18 évés Graf idei'77 mérkőzése közül 75-öt megnyert, s a tenisztörténelemben csak egy ennél jobb éves mérleget jegyeztek fel, amikor 1984-ben Navratilova 78-szór győzött és kétszer szenvedett vereséget. Sínk«» Andrea Aranyérmes A ritmikus sportgim misztikái országos bajnokságon Sinkó Andrea (Szolgáltató Építők Spartacus) szerezte meg az összetett íelnőttverseny aranyérmét. (Csécsei Zoltán felvétele) Egy vereség, egy győzelem Varsányi változások Egy vereség, egy győzelem. Ez a mérlege a dunavarsányi NB 1-es női röplabdázók újabb fordulóbeli szereplésének. Ez alkalommal a BVSC volt az ellenfél és előbb idegenben a Tatai úton, majd otthon, a Krámmer utcában léptek pályára. Az első mérkőzés : BVSC—Dunavarsány 3-0 (2, 10. 6). Dunavarsány: Balázs, Kiss- né, Molnárné, Anker, Lánczos, Major; csere: Szőllősi, Hídvégi, Binder, Káplár. A találkozóról nem sok jót lehet elmondani a Pest megyeiek szemszögéből. A BVSC a játék minden elemében felülmúlta vetélytársát amely tény egyértelműen tükröződik az eredményből. A látottak bizakodásra egyáltalán nem adtak okot az egy nappal később sorra kerülő visszavágót illetően. A második mérkőzés: Dunavarsány—BVSC 3-1 (10. 11, —11, 3). A megyei színeket képviselő csapatban csak annyi változás történt, hogy a kezdők közé Major helyére Binder került. Magán a pályán azonban minden gyökeres fordulatot vett Most a varsányiak remekeltek és színvonalas mérkőzésen, hatalmas csatában teljesen megérdemelt győzelmet arattak. Szinte rá sem lehetett ismerni a társaságra, hiszen minden játékos a maga posztján kiváió teljesítményt nyújtott. Hét végén, pontosabban pénteken és szombaton a Spartacus lesz az újabb ellenfél, előbb a Kőér utcában 15 órakor, utóbb pedig a Krámmer utcában 15.30 órakor lépnek pólyára az együttesek. Az újabb forduló előtt az NB I-es tabellán a Pest megyeiek 16 csapat között a 12. helyet foglalják el. Bó. S. Ma: szovjet csapat Vácott Debreceni kontraakciók A debreceni hideg zuhany vasárnap egyszerre jött az égből és a zöld gyepről. Pedig a háromgólos vereség különösebben nem szokatlan az újonc együttesektől. Aki látta a DMVSC—Váci Izzó NB 1-es íocimeceset, bizonyára egyetért velem abban, hogy a két csapat között — a játék képe alapján — nincs háromgólos különbség. Mint ahogyan nincs négygólos, a Tatabánya és a Duna-parti város együttese között sem. De a sport ilyen ... Vasárnap nem játszott jól a váci gárda a nagyerdei stadionban. Főként a kulcsembereik teljesítettek halványabban. Balogot keményen fogta a „Lokomotív” Baloghja Horváth., talán hét közben támadó influenza miatt, kevesebbet mozgott, az aranyat érő indításai is pontatlanabbak lettek. A hátvéd Nagy felfutásai ritkultak, a beadásai mélyebbekre vagy rövidekre sikeredtek. A máskor oly magabiztos védelem a második félidőben elbizonytalanodott. A harmadik gól előtt Melis legalább harminc métert nyargalt a labdával, az eléje futó Brockhausérnék sem volt szerencséje. A másik oldalon Mező a 12. percben ugyanazon a helyen, ugyanúgy futott ki Balog elé, neki sikerült elcsípni a labdát. S folytathatjuk a ritkán látható szabadrúgással, no meg azzal, hogy a harmadik gól előtt sokak megítélése szerint Melis lesről indult el. Tehát 4-1, jelentős vereség. Mégis azt mondom, hogy jól vizsgáztak a váci játékosok. Elsősorban azt figyeltem, hogyan hatnak rájuk a gólok. Aki valaha kergette a bőrt a zöld gyepen, az tudja, hogy milyen indulatokat tud kiváltani egy-egy találat. Nos, a három-nullás hazai vezetés után sem hallottam hangos szót, nem észleltem törést a lelkesedésben, hanyatlást az akaratban. Sőt, előbb Kósa, majd Gyimesi biztatta kitartásra társait. S eredménynyel ... Mert még örültek a hazaiak, máris szépítettek a vendégek. S pillanatokkal később Nagy átverekedte magát a DMVSC védelmén, s Mező éppencsak leszedte a labdát a lábáról, a kapu torkában. S alig lélegeztek fel a hazai szurkolók, máris következett Horváth remek szabadrúgása. A debreceni portás méltán kapott tapsot a védésért. A 3-2-es rész- eredmény tehát a levegőben lógott. S akkor másként alakul a végső mérleg. A DMVSC-ben ezen a napon több volt a jó teljesítmény. Ök uralták a középpályát, pontosabban adogattak, veszélyesek voltak a kontráik. Ne feledjük, hogy az első és harmadik gólt az erőteljesen támadó és emiatt fellazuló védelem kapta. Vagyis a Pest megyei gárdát a saját jól bevált fegyverével győzték le. Az Izzó az őszi szezont 14 ponttal a 9 helyen zárta. Az elején részemről szívesein elfogadtam volna ezt az eredményt, a bravúrok ráadást jelentenek. Igaza van Haász Sándor edzőnek. A meccs után az öltözőben kérdésemre azt mondta: elkeseredésre nincsen ok, itt a tél, lehet felkészülni, felejteni, fejlődni. Vicsotka Mihály ★ A Váci Izzó ma a Lokomotiv Moszkva együttesét látja vendégül. A szovjet együttes a BVSC vendégeként szerepel hazánkban. A találkozót a Kosdi úti Ifjúsági sporttelepen rendezik 14 órakor. ★ Az MLSZ-ben elkészítették az 1988. február 28-án és március 2-án sorra kerülő újabb labdarúgó MNK-forduló sorsolását. Előbb a legjobb 16, majd a legjobb 8 közé jutásért küzdenek a csapatok. A kupavédő Ü. Dózsa az NB Il-es Kazincbarcika n'.no- nába látogat, az őszi első Bp. Honvéd pedig a Csepel vendége lesz. A 16 közé jutásért, február 28án: A 8 közé kerülésért a páratlan számú mérkőzések győztesei találkoznak a páros számúval (egyes a kettessel és így tovább). Minden esetben az alacsonyabb osztályú a pályaválasztó, ha egy osztályban játszanak, akkor a páratlan számú klub a fogadó. 1. Salgótarjáni Síküveg—Siófok, 2 Nyíregyháza—Rába ETO. .1. Répcelak—Haladás, 4. Kazincbarcika—O. Dózsa, 5. Haidúbösziir- mény—Vasas, 6. Oroszlány—Vác, 7 Komló—Zalaegerszeg, 8. Bog- lárlelle—Videoton, 9. Bp. Építők —Tatabánva. 10. Szolnok—Pécs, II. Szentes—Ferencváros, 12. Bp. Volán—Kaposvár. 13. Csepel—Bp. Honvéd. 14. Baja—MTK-VM, 15. Kecskemét—Békéscsaba, 16. Cell- dömölk—Debrecen. Karói nagy sikere Szabadtéri színpadon Hazaérkezett Szuezből, a nagy nemzetközi viadalról a három versenyzőből álló magyar súlyemelőcsapat. Mind a hárman első helyen végeztek súlycsoportjukban. Á 82,5 kilósok között Mészáros István 320 kilóval (150, 170) lett első. A 90 kilósok versenyét Barsi László 300- nal (165, 195) nyerte, míg a 110 kilósoknál Jacsó István eredménye 365 kg (165, 200) volt — Nagy érdeklődés kísérte a versenyt — mondotta Duska Emil, a Magyar Súlyemelőszövetség elnökségi tagja. — Szabadtéri színpadon zajlott az esemény. Európából rajtunk kivül bolgárok és görögök szerepeltek. További öt afrikai ország is indította legjobbjait. A mezőny legjobbjának, a világbajnok Barsi Lászlónak óriási sikere volt. ★ Kantonban nagyszerű eredményekkel kezdődtek meg a kínai nemzeti játékok súlyemelőversenyei. Százhalombattai kosarasok Váltakozó formában A Dunai Kőolaj NB I-es férfi kosárlabdacsapata két mérkőzésen jutott túl. Előbb egy elmaradt találkozót pótol- fccllí Ganz-MÁVAG—D. Kőolaj 89-79 (43-41) Dunai Kőolaj: Farkas (2), Márton (16), Jenei (10), Horváth (10), Kaszás (23). Csere: Suhajda (10), Dani I. (8), Dani Cs. A Kőolaj kezdett jobban és előbb 9-fí-ra, maid ll-10-re vezetést is szerzett, de ezzel mintha ellőtte volna minden puskaporát a társaság. A MÁVAG átvette az irányítást és rövid idő alatt 12 pontos előnyre tett szert. A második félidő elején ismét szebb napjaira emlékeztetőén játszott a Pest megyei csapat, sikerült is kiegyenlíteniük, de többre nem futott az erőből. Döntően a bedobok gyengébb formája miatt a továbbiakban sima vereséget szenvedtek. 1. SAÉV 5 1 599-548 11 2. Dunai Kőolaj 4 2 555-529 10 3. Pécs 4 2 620-578 10 4. Dombóvár 4 1 495-466 10 5. Sopron 3 3 525-548 9 6 H. Táncsics 2 4 620-651 8 7 Ganz-MÁVAG 2 4 510-523 8 fi Atomerőmű 2 3 422-438 7 9 Kecskemét 3 4 433-458 a 10. Szolnok 1 4 419-459 6 már olajozottan működött a kőolajos gépezet, Dani Csaba is magára talált és szinte minden helyzetből a kosárba talált, így aztán sikerült elhúznia a csapatnak. A tetemes vezetés után érthetetlen módon lefékezett a gárda — az utolsó négy percben mindössze négy pontot szereztek —, de' ez már nem jelentett veszélyt a győzelmükre. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy egyre gyarapszik a szurkolók száma, és úgy tűnik, manapság a kosárlabda a legnépszerűbb sportág Százhalombattán 1 A Dunai Kőolaj további menetrendje: november 25-én MNK-mérkőzést játszik a csapat Hódmezővásárhelyen, majd 29-én a Honvéd Táncsics kaposvári otthonába látogatnak. Végezetül íme a kosárlabda NB I B csoportjának táblázata: Ródi István A hét végén az élvonal másik újoncával, a Paksi Atomerőmű csapatával találkoztak a százhalombattaiak hazai környezetben. Félezer néző előtt kezdték a játékot és nagy lelkesedéssel, annak érdekében, hogy kiküszöböl* jék a MÁVAG elleni vereségüket: D. Kőolaj—Paksi Atomerőmű 85-77 (48-44) Dunai Kőolaj: Márton (8), Baricza (2), Horváth (6), Kaszás (25), jenei (6), Csere: Dani I. (10). Dani Cs. (21). Svajda (6), Farkas. Hazai rohamokkal kezdődött a mérkőzés, aminek eredményeként 10-5-Ös vezetéshez jutott a Kőolaj. A paksiak azonban nem nyugodtak ebbe bele és sikerült is fordítaniuk 19-16-ra. Ettől viszont a százhalombattaiak papriká- zódtak fel és jórészt. Kaszás teljesítményének köszönhetően visszavették a vezetést. A második játékrészben