Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-23 / 276. szám

MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MA: megyéből kevesebb 'Sfí'vlí €3 pssri'sser tozás együtt jár a telep megmentésével is. Ugyanis a terme­lési rendszer fontos feladata a partnergazdaságoknál lévő sertésállományok állat-egészségügyi helyzetének a javítása, illetve az elért kedvező színvonal megőrzése. Pest megyében is arra törekednek, hogy a mezőgaz­dasági nagyüzemek körzetében lévő kistermelők állo­mányának állat-egészségügyi helyzete is javuljon.” (3. OLDAL) A Én tartom az árat, v J­Jubileumi ünnepség ^^ v?£oks és hUntJWet'Sen'jf gyermekkoromból pezső zenei életre emlékszem. Mindig volt alkalom, amire készülhettünk. Napjainkat újaljb és újabb cé­lok megvalósítása töltötte ki. Szabó Sándor, az abonyi zeneiskola alapítója és előző igazgatója felejthetetlenül szép emlékeket hagyott maga után .,(5. OLDAL) JJebtGCenS „A második félidőben mint­„ » , m ha nem is azt a két csapatot KtSBeCf XUtVCJny látta volna a közönség a pá­lyán, mint az első 45 percben. Főként a DMVSC jóvol­tából. Az 52. percben Plókai Miklós nagy cselsorozat után keresztbe vágta a labdát a váci kapu előtt. Bücs belerobbant és máris 2-0 lett az eredmény,” (7. OLDAL) Gépkocsival iárf „Személygépkocsin keres- - ■ s * te fel a helyszíneket. Az BSpnS egyik Tüzep-telepről több gázpalackot rakott kocsijának a csomagtartójába. Más­kor élelmiszerboltból szerezte meg a bevételt. Egy cse­peli gyárból számológépet zsákmányolt. Máskor egy magánlakásból több 10 ezer forintnyi készpénz tűnt el a látogatása nyomán.” (8. OLDAL) Füa: Sevardnadze—Shultz találkozó Genfben Szovjet-amerikai tárgyalások XXXI. ÉVFOLYAM, 276. SZÄM Ára: 1.210 forint 1987. NOVEMBER 23., HÉTFŐ Régi könyvek, kéziratok kalapács alatt Senki többet?... Harmadszor! Párímunkásküldöttség Látogatás Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghíyására no­vember 16—22. között szovjet pártmunkás-küldöttség járt hazánkban, élén Jurij Bjelik- kel, az SZKP KB gazdaság-, politikai osztálya helyettes ve­zetőjével. A delegáció tanulmányozta az MSZMP tapasztalatait a gazdaságirányítási rendszer fejlesztésében. A vendégeket fogadta Németh Miklós, az MSZMP KB titkára és Ko­vács Imre, a KB gazdaságpo­litikai osztályának vezetője. A hét végén, pénteken és szombaton rendezték meg a Könyvért Vállalat budapesti székhazá­ban a harmadik könyvaukoiót. Felvételünkön: megkezdődött az árverés, tj? . * 122-es tétel: A Föld felfe­dezői és meghódítói, öt kötet­ben. Kikiáltási ár: 600 forint ... 800 először ... 1000 elő­ször .... 1600 másodszor ... az az úr ott: 2600... Senki többet,? Harmadszor! — Ha­todik sor tizenegyes szék — jelzi és regisztrálja az érvé­nyes vételt a teremfelügyelő. Elkelt a Könyvértékesítő 'Vál­lalat harmadízben rendezett könyváukcióján a Cholhoky Jenő, Germinus Gyula, Kéz Andor, Baktay Ervin és más neves tudósok munkáiból ké­szült, a Révai Könyvkiadó gondozásában 1938-ban ki­adott összeállítás a kikiáltási ár több mint négyszereséért. Egymást követik a tételek: az elmúlt pénteken és szom­baton összesen 805 régi kiad­ványra licitálhattak a ritka­ságokat kedvelő gyűjtők. Leonardo da Vinci 1943-ban mindössze száz darab számo­zott példányban megjelent, az író keze nyomát is rögzítő Me­sék a 80 forintos kikiáltási ár helyett 1100 forintért talált új gazdára. Hasonlóképpen fölverték az árát Lisznyai K. Pál: Magyarok cronicaja. Melly be foglal M. C. XCVI. esztendőket. Avagy Christus születésének 268—1464. Esz­tendei alatt lett dolgait a’ magyaroknak ... című mun­kája 5 ezer forint helyett 11 ezerért' kelt el. Az 1692-ben napvilágot látott mű festett lapszélű, korabeli, kopott ge­rincű bőrkötésben került az új tulajdonos könyvespolcára. A tömött széksorokban mindenütt katalógusok fölé hajló fejek, a csöndet csak az árverésvezető, valamint a te­remfelügyelők hangja — és természetesen a licitálást le­záró kalapácsütések törik meg. Az aukciót megelőzően néhány napon keresztül meg­tekinthették az érdeklődők a könyvkínálatot, amelynek egyes darabjait most is szem­ügyre vehetik a {eremben föl­állított tévémonitoron. Az első nap szenzációja kétségtelenül az az 1700-ban kiadott — ma már ritkaság­nak számító — könyv volt, amelyet Regensburgban nyom­tattak, s amelynek szerzője egy bizonyos Glorez, aki kora mintagazdájának is tekinthe­tő. A könyv részletesen fog­lalkozik a dísz- és konyha­kertészettel, a konyhaművé­szettel, a terítéstudománnyal, a vadászattal és kütyaidomí- tással, a lótenyésztéssel, az énekesmadarak gondozásával, a méhészettel, a gyógyszerké- szítássel, az orvoslással, a tex­tilfestéssel, a rézmetszéssel és még százféle más dologgal. Glorez tanácsait igen szép il­lusztrációk kísérik. Munkájá­nak kikiáltási ára 24 ezer fo­rint volt, ám az eladó az utolsó pillanatban visszalépett az értékesítéstől. A miértet csak találgatni lehet. Tapasz­talt „aykciósrókák” szerint valaki kinyomozta az egyéb­ként titokban tartott eladó személyét és magánüzletet kö­töttek — bizonyára mindkét fél hasznára ... Amikor fotós kolléganőm­mel mi is megnéztük a kiállí­tást, mindkettőnknek föltűnt (Folytatás a 3. oldalon) Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere vasárnap Moszkvából. Genf be utazott. Sevardnadze a svájci városban George Shultz amerikai kül­ügyminiszterrel találkozik, aki­vel hétfőn és kedden megtár­gyalja a két hét múlva esedé­kes szovjet—amerikai csúcsta­lálkozó előkészítésével össze­függő kérdéseket. Sevardnadzét a repülőtéren Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára búcsúztat­ta, más hivatalos személyisé­gek társaságában. Sevardnadze ma kezdi meg tárgyalásait az amerikai kül­ügyminiszterrel. A szovjet diplomácia vezetője megérke­zésekor kijelentette: a szovjet fél azt várja, hogy az ellenőr­zéssel kapcsolatos nehézségek ellenére a munkát siker koro­názza majd. A december elejére terve­zett csúcstalálkozóról azt mondta, hogy annak előké­szítése döntő pillanathoz ér­kezett. Vasárnap indult Genfbe George Shultz amerikai kül­ügyminiszter is, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan két hét múlva esedékes csúcs- találkozója előtt még egy meg­Lássuk csak, mi a következő tetei. (Erdősi Ágnes felvételei) Megyei vezetek előadásai a pártfciskolán Mindenkit érdeklő témák . Kétnapos továbbképzést tartott november 21-22-én a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsága Budapes­ten, a. Politikai Főiskolán. A mintegy kétszáz résztvevő a községi, a városi jogú nagyközségi és a városi nép­frontélet irányítói, valamint a megyei elnökség mellett működő munkabizottságok vezetői közül került ki. A kétnapos tanácskozáson az embereket foglalkoz­tató társadalom- és gazdaságpolitikai kérdéseket, vala­mint az ezekből következő népfrontmozgalmi feladato­kat vitatták meg, Krasznai Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottságának első titkára szólt az MSZMP KB július 2-i határozatából adódó megyei tennivalókról, valamint az ehhez kapcsolódó lakóterületi teendőkről. Ismertette a megyei pártbizottság cselekvési programját és a népfront ebből adódó feladatait. Vágvölgyi József, a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese a megye várható gazdasági, pénzügyi helyzetét és a fejlesztések lehetőségeit vázolta, Ribánsz- ki Róbert, a HNF Országos Tanácsának titkára többek között arról beszélt, hogy ki kell állnunk eredményeink mellett, amelyek közül sokra joggal büszkék lehetünk. A mozgalmi munkában helyre kell állítani az értékren­det, mert csak ez vezethet a helyes cselekvéshez. Szervesen kapcsolódott az elmondottakhoz Romhá- nyt András, a HNF Pest Megyei Bizottságának titkára, amikor vitaindítójában a megyei népfront kibontako­zási feladatterv-ajánlásáról szólt. Módszertani útmuta­tást adott az elkövetkező időszak teendőinek megoldá­sához. A megyei bizottság munkatársai felszólalásukban beszéltek a béke-barátsági, valamint a szolidaritási munkáról, az egyház-, a nemzetiségi és a művelődés- politikáról, a környezetvédelemről és más fontos moz­galmi feladatokról. A tájékoztatókat követően az előadók készséggel vállalkoztak konzultációra, amely lehetőséggel a to­vábbképzés résztvevői minden esetben éltek is. Szám­talan kérdés, vélemény hangzott el a valóban mindenkit érdeklő fontos témákkal kapcsolatban. beszélést folytasson Eduard Sevardnadze szovjet külügy­miniszterrel. Amerikai részről pénteken nyomatékosan hang­súlyozták, hogy a miniszteri találkozót nem valamiféle vál­sághelyzet indokolja. Célja mindenekelőtt az, hogy a két vezető diplomata végleges for­mába öntse mind a csúcsta­lálkozó napirendjét, mind a közepes hatótávolságú és had­műveleti-harcászati nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződést. Sevardnadze és Shultz nem­csak a szerződés még nyitva lévő pontjaival foglalkozik, hanem valamennyi kérdéscso­portot áttekinti. George Shultz kíséretében van Colin Powell tábornok, Reagan elnök új nemzetbiz­tonsági tanácsadója. Az előző külügyminiszteri tanácskozá­sokon Frank Carlucci volt je­len. aki átvette a hadügymi­nisztérium irányítását. Wa­shingtonban figyelemre méltó fejleménynek tartják, hogy Carlucci kinevezésével egy időben lemondott tisztéről a Pentagonnak az a tisztségvi­selője, aki a leszerelési tár­gyalások kérdésében volt il­letékes: Frank Gaffney had­ügyminiszter-helyettes. Gaff­ney nyíltan ellenezte a Szov­jetunióval kötendő leszerelési szerződéseket. A külügyminiszter környe­zetéből származó értesülések szerint Shultz előbb a köze­pes hatótávolságú és a had­műveleti-harcászati nukleáris eszközökről szóló szerződés még nyitott kérdéseit akarja tisztázni, de a tárgyalásokon várhatóan szó lesz minden más, a -csúcstalálkozó napi­rendjén szereplő témáról is. A The Washington Post úgy értesült, hogy a hét% végén még mintegy harminc kérdés vár megoldásra. Ezek közül legfeljebb öt minősíthető je­lentősebbnek, a többi kisebb jelentőségű technikai kérdés — ezeket a szakértők viszony­lag könnyen rendezhetik. A legfontosabb vitatott kér­dések közül a lap kettőt em­lít meg: egyrészt az Egyesült Államok újabb adatokat kért (Folytatás a 2. oldalon.) Családvédelmi konferencia Gyakorlati szociálpolitika A családvédelemmel kap­csolatos munkájukról tanács­koztak a hét végén megyénk­ben a tanácsi és nem tanácsi intézményekben dolgozók azon a kétnapos konferencián, ame­lyet a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottságának család­védelmi tanácsa hívott össze a TOT oktatási és üdültetési központjában. (A tanácskozás első napjáról szombati szá­munkban részletesen beszá­moltunk.) Megyénk állami és politikai életének irányítói is részt vettek a rendezvényen, ahol a szociálpolitikát végre­hajtó intézményekben dolgozó pedagógusok, egészségügyi dolgozók, szervezők, szocioló­gusok. jogászok tartottak rö­vid előadásokat, majd kicse­rélték közös célú munkájuk eredményeiről, kudarcairól, tennivalóikról tapasztalatai­kat. A HNF alig egyéves' múlttal rendelkező megyei családvé­delmi tanácsának ez volt az első ilyen jellegű konferenciá­ja, amelynek nem volt és nem is lehetett a célja a tudomá­nyos vizsgálódás, értékelés, sem a szociálpolitikai munka problémáinak a megoldása. Egyszerűen az információcse­réhez, , a különböző területe­ken dolgozók személyes kap- csolatieremtéséhez kívántak a rendezők fórumot teremteni, s ezek kapcsán bizonyos köz­ponti irányelveket is terjesz­teni, adaptálva a konkrét he­lyi körülményekre. Ezt a cél­ját a tapasztaltak szerint be­töltötte a családvédélmi kon­ferencia, s ez arra sarkallja a rendezőket, hogy egy hosz- szabb, egy-két éves gyakorla­ti munkában eltöltött idő után ismét összehívják a konferen­ciát, amikor már megfogal­mazhatják a választ az itt fel­vetődött néhány, szociálpoli­tikánk gyakorlati megvalósu­lását érintő alapvető kérdés­re. A tanácskozás a második napon szekcióülésekkel fejez­te be munkáját Tájékoztató a városról Angolai delegáció Szentendrén Vasárnap Szentendrére lá­togatott az angolai MPLA- Munkapárt hazánkban tartóz­kodó delegációja, amelyet Miguel Domingos Junior, a párt ' központi bizottságának osztályvezetője vezet. Németh Ferenc, az MSZMP városi bizottságának titkára tá­jékoztatta a vendégeket a vá­ros és vonzáskörzetének poli­tikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről, feladatairól. A küldöttség ezután Szentendre néhány nevezetességével is­merkedett.

Next

/
Thumbnails
Contents