Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
1987. NOVEMBER 21., SZOMBAT PEST .!«(. YE, magazin Krémer József: Győztünk! Milyen érzés kimondani — győztünk! Mi voltunk a jobbak, s a versenyben az ellenfél maradt alul, csatatér volt a pást. a tatami, a pálya, a föld, a víz, s ha kell, a levegőbe emelkedtünk, hogy kimondhassuk titokzatos belső büszkeséggel, izgatott hangon, emelt fővel, dobogó szívvel, s mosolygó arccal, tán pirulva is. ha nem is szerényen — győztünk! Mi voltunk a jobbak, munkánk, akarásunk gyümölcs«; ím aranybetűkkel írja életünk történetébe — győztünk, mert dolgoztunk érte keményen, izzadva, lemondva földi javakról, mit nem irigyeltünk másoktól, hadd legyen ' nekik is — valami kevés — a jóból, ha nem is tudják meg soha, milyen érzés belekiáltani a végtelenbe — győztünk! Ha ámuló gyerekek és bámész felnőttek között átszakad a célszalag, sípol a játékvezető, fölemelik a karunkat, kihirdetik — győztünk, tudjátok meg, mindez nem ingyen volt, nem csupán ölünkbe hullt a győzelem ... Ezért oly fölemelő, oly furcsa, oly boldog érzés belekiáltani a végtelenbe — győztünk! (1986) Apáti Miklós: A képzeleti tájban — ÁGH ISTVÁNNAK — Térdig, szügyig járj köznapokban, ünnepeinkhez szökkenően élj, motortalan repülőn se félj. dőlj hanyatt, mint jóllakottam Minden tiéd, míg látod színeit, idejét érezed. El-elkaiimpál egyik kezed, a másik érinti híveit, hadd gyógyuljanak. Hisz’ némely verssorod olyan otthonos, mint sosem volt, s hagyott családi birtok. A képzeleti tájban ott motoz, mit anyádnak, apádhoz irtok. Hát dátumozd bátran verseid! Az Idő csak akkor haragszik, ha szilánkjaiba belerúgunk: megvág, véreztet. elajjasít.. ’’’,fJ " ' ióbh, lia1 morzsáit kedyerré gyúrjuk. . Es a .Tiszától se félj,rCerg£lyiugornyán túl és mindenütt ott van Olcsva. Keresd a Tóth Maris fiát, s ha mondják, eltűntem innen is, el ne hidd: menj le a Szamosra, ott fogok folyni, lassú habként a gyors áradásban föl-fölcsillanok, kettészelhetne a komp. de nem bánt, elvágja drótkötelét, és kerül egy nagyot. Azért c sok és képletes beszéd, / hogy megértsd: e Haza nem bánt, de óv, a tank elől is elránt. Rád találna, ha elveszítenéd. 1987. augusztus 18—25. Kiss Benedek: Marafkó László: A csapda BAKOS ILDIKÓ: RITUÁLIS JELENET I. (Gajzágó Jolán felvétele) Szűkülő szemmel Egy hete még a tenger, eigánylány-sirályok rikoltozása, homokpart gyehennájára vetve testek kagyló-ki támlása, combok közt gyöngy-ígéret, csalánzó sötét moha, az örökkön-örökké-várlak, s a tiéd-nem-leszek-soha. Szítja szomjad a sós szél, de szemed egyre szűkül, és szűkülő szemedben minden nő egyre szőkül, már nem lányt keresel régen, mégis mind lánnyá válnak, bőrük feszes, nem rontja ránca tapasztalásnak, Győri László: Tanú Egy fölnagyított szívdobogás veri a házat. Hallgatom. Betonfal diibög, föl-le, föl-le valami vad vérpcrcegés dobban bele a fülekbe. Nem is vad, nem vad, egy megfontolt nyugalmú szív jár körbe-körbe, hogy nem tudok aludni sem, csak forgolódom és fölkelek ebből a robajos betonból. Attól vad, hogy olyan szigorú konoksággal, keménységgel jön, jön a lépcsőkön lefelé, akár a gyilkos. És sehol egy másik fülíanű. mint elsőt, mind ligy nézed, miként az Örök Évát, s nem tudod: öregedés ez benned, vagy fiatalság? Egy hete még a tenger, • eigánylány-sirályok rikoltozása, egy hete még a tenger, s most kész vagyok megint a halálra. Ez már a reggel. A hűvösség alattomosan settenkedik be a küszöb résein, hiába rakta oda azt a vastag rongyot. A hűtőgép is zörög, elmozdult a helyéről, fadarabot kellene a sarka alá tenni. A függöny mögött, a kirakatüvegen jégpáfrányok indulnak felfelé. Mindenütt hiányzik már a szigetelés. Magasabbra csavarja a konvektor lángját, kávét tesz fel. öregapja meg apja is a cikóriából milyen jó illatú italt csinált reggelente, ma is az orrában a gőze, nyelvén az ize. Ez meg inkább amolyan reggeli noszogató, hogy a feje kitisztuljon tőle. A vekker most szólal meg; de ő mindig megelőzi. De azért megnyugtatja, ha fel Van húzva, nem. kell félni, hogy elalszik. Fáj a jobb válla meg a dereka is. Valami gyerekkori felfázás lehet, egyre gyakrabban előjön. Nedves volt a házuk egyik fala, hiába akasztottak pokrócot, szőnyeget az ágy mellé, a hideg akkor is áramlott rájuk. Apjához bújt. de az egyik oldala mindig kimaradt a jó testmelegből. Hogy már nem él, hányszor is eszébe jut mostanában az apja! Húsz éve temették, akkor volt utoljára otthon a faluban. Minek menne: rokon nincs, ismerős alig, új házakat emeltek a szegénysor helyén, ahol laktak, egyforma emeletesek sorakoznak arrafelé. Apja mindig ellenezte, hogy Pestre menjen. Kire marad a ház, ha te elmész? De éppen ezt nem akarta, hogv a ház rámaradjon. Mert akkor előbb le kellett volna bontani a vályogfalat, téglából újra felhúzni, meg kicserélni a tetőt. Meg aztán ami a tagosításkor történt, azt az apja is szorongva figyelte. Ö meg nem akart szorongunk inkább fel- kerekedett. Ismerősök mondták, hogy kalauznak lehet menni Pestén.' Aktán meg amikor a kaláúz- : Jrodáshak befellegzett, mert lyukasztókat szereltek fel a kocsikon, "bekerült a remízbe mindenesnek. Télén ők takarították el a havat a vájt ók környékéről, a kaputól, meg . éijeliőrködött. Mondták, hogy továbbképezik villamosvezetőnek, de szinte megrémült, hogy megint iskolapadba kerül. Ezt az üzlethelyiséget még akkor kapta meg lakásnak, amikor kalauz volt. Főnyeremény a munkásszállás után,' ahol a konyhában összekeveredett a friss lecsó illata az otthonról hozott pörkölt kozmás szagával meg a sült szalonna sercegésével. Éjszaka a részegen danászók kurjongatására ébredt szívdobogással. A részegektől mindig tartott, pedig az apja sose randalírozott, inkább csendes, komor lett, amikor nagy néha leitta magát. Ilyenkor az egész család lábujjhegyen járt körülötte. Egy időben, amikor hallotta, hogy a lakásnak kiadott üzlethelyiségeket sorrá megszüntetik, járt bent a tanácsnál; egy segítőkész asszony megmutatta, milyen papírt töltsön ki, hogy lakásigénylő lehessen, bár hozzátette: nincs sok esélye, mert egyedülálló. Aztán később meg kellett volna ismételnie az igénylést, vállalva, hogy mennyit fizet, ha kiutalót kap. „Tessék mondani, kitesz-, nek engem abból az üzlethelyiségből?” — kérdezte az akkori ügyintézőt, egy kedvellen fiatalembert. „Miért tennék ki ? Hacsak a házat le nem bontják...” — tette hozzá a hivatalos ember. „Jó bérház az, eltart még ötven évig is” — mondta a se sava, se borsa legénynek és elballagott. Marad ebben, lesz, ami lesz. Még két éve van hátra a nyugdíjig, addig kibírja. Meg utána is. Motorzúgás az ajtó előtt. Egy perc múlva már érzi is a beszivárgó benzinszagot Már megint járatja a .motort, .melegíti. A fene enné el innen, az ő küszöbétől. Mindig ide áll be. Bezzeg hét közben, amikor ő korán kel, nem eszi fel a-fene ezt az alakot, de most, hogy ünnepnap van, s nyugalom lehetne, megy valahová. Egyszer a kis virágágyásba is beleállt a kocsival, amit itt a járdán, a gesztenyefa tövében alakított ki, s lécdarabokkal körülszegett. Árvácskákat ültetett oda, esténként meglocsolta a palántákat, s meleg nyári éjszakákon, amikor résnyire nyitva hagyta az ajtót, székkel megtámasztva, nehogy valakinek kedve legyen egy óvatlan pillanatban belibbenni, az enyhe hűvösséggel a virágillat is benyomult, és ő úgy érezte, otthon van, a faluban. Aztán egyik reggel, éjjeli műszak után hazatérőben látja, hogy a nagy, megbámulni való kocsi a farával fenn van a járdán, a kereke benyomta a léckerítést, szétmorzsolta a virágokat. Nem hagyták ki a helyét az utcán, hát felállt a járdára! Pedig ha csak a sarokig hajlandó elmenni, ott is lett volna hely. Napokig készült, hogy megmondja neki a magáét, de mindig elkerülték egymást. Amikor pedig meglátta, addigra elpárolgott a mérge. Nagydarab, hízásra hajlamos fiatal férfi a kocsi tulajdonosa, a felesége begyes, faros, a kislányuk meg olyan nyeszlettforma, nyafo- gós. Vajon mit csinálhat, ha ilyen fiatalon ilyen szép kocsija van? Biztos sportoló. De az ilyen kövéreknek ott nem sok jövőjük van. Vagy üzlete lehet valahol ?... Bár egy üzletben még a családtagoknak is akad munkájuk, ez az asszony meg itthon ül, nem dolgozik; éjszakás műszak után szokta látni: dél körül megy bevásárolni. A kocsi talán egymilliót is megér, nem könnyű ilyet venni, még külföldről sem. Akkor meg mit büdösít ide az orra alá, reggelente, nem is kellene melegíteni a motort, írták az újságok, hogy bemelegszik az menet közben. Le kellene ereszteni a gumiját éjjel, akkor majd rájönne, hogy rossz helyen áll. Csakhogy akkor őrá gyanakodna, mert a magasföldszinten, az ő kirakata fölött a Kozmáék már a gesztenyelombban gyönyörködhetnek, őket aztán nem zavarja a motorgáz. Árva fa ez, alig maradt egy-kettő az utcában, ezt is a legutóbbi járdajavításkor körülöntötték aszfalttal a tövénél, alig csorog le valamennyi eső a gyökereihez, már virágokat se lehet odaültetni. Kifolyt a kávé. éhgyomorra felhajtja, tör egy falat kenyeret, hogy ne fájduljon meg a gyomra. Nyirkos a kenyér tapintása, megül itt a nedvesség, pedig már tavasztól, amikor teheti, kinyitja az ajtót, ágyte- rítőt akaszt a nyílásba, nehogy bebámuljanak, hadd áradjon be a meleg, száraz, utcai levegő, bár jön vele a por is, büdös is. Mert any- nyi az autó, mint a nyű! Ennek is itt, az ajtó előtt valami vasdarabot kellene elhullajtani, akkor véletlennek gondolná a defektet. Van egy doboza, amiben mindenféle kacatot tart, alkatrészt, leszerelt villanykapcsolót, hátha egy- szet jó lesz valamire. Kutatni kezd. A villanykapcsoló falban megkapaszkodó fülénél hegyesebb vatak nem akad a kezébe. De ha ezt csak úgy teszi a földre, elbillen, valamire fél kellene erősíteni. Elkezdi leszerelni a kapcsoló kör alakú karimáját, el babrál vele vagy tíz percig. Az egyik hasítékon átbújtatja a kiegyenesített, hegyes fémkörmöt, úgy mered ki belőle, mint egy kis ekevas. Leteszi a kőpadlóra, cipőjével óvatosan ráhág. Igen, ez nem fog elbillenni. Alig várja az estét, hogy azok hazajöjjenek. Aztán amikor hallja a finom gázfröccshangokat, amint könnyedén beállnak a megszokott helyükre, megvárja, amíg a nagyfilmnek vége lesz a tévében, s mintha sétára indulna, zsebébe süllyeszti a fémsarkantyút. Az utca üres, először a cipője orrára ejti a csapdát, nehogy koppanjon, aztán lábbal csúsztatja a járdaszegélyig, ott egy pöccintéssel a hátsó kerék elé. Körülnéz,' sehol senki, gyorsan lehajol, megtapintja: a fémhegy felfelé áll. Minden rendben, Nyugtalanul alszik el, mint gyerekkorában, ha nagy betyárságot követtek el a társakkal. Egyszer kinyitották a haragosok óljait, a malacok elözönlötték a szomszéd veteményeskertjét. Tovább aludhatna, hiszen délutá- nos lesz, de már hajnalban figyeli, mikor gyújtják be a motort. Nem kel fel, az ágyból füleli a hangokat. Fél nyolckor hallja kattanni a kocsi ajtaját. Iskolába viszi a gyereket. A motor felmordul, majd egyenletes zúgással vagy fél percig jár. Aztán gáz, most kell áthaladnia a csapdán. Kihúz az utca közepére, ő felül az ágyban, várja a fékezést, a szitkozódást, vagy a meglepődés bosszús szavait. De a kocsi hangja eltűnik az utca zajában. Idegesen kapkodja magára a ruháját, a kirakat koszlott függönyét megemelve, kipillant. A járdaszegély eltakarja a szerkezetet. Műanyag tasakot kap fel, mintha bevásárolni indulna. Bezárja az üzletajtót, átvág a járdán. A szegélynél lepillant: a fémpecek elbillenve, laposra préselve ott hever, mint egy eltaposott béka. Néhány kipergett gesztenye és agvonpörkölődött falevél között olyan közel fekszik a járdaszegélyhez, hogy dühében még belerúgni sem tud. Hegyvidék Durkó Gábor rajza
