Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-19 / 273. szám
1987. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK Szájtátva Útszélrői Milyen egyszerű (lenne) eligazodni tegnap és jelen sűrűjében, ha ott az ember kezében a mindent megmagyarázó bölcsek köve, a csakis-én-tu- dom-az-igazságot meggyőződése. Hiszen e kizárólagosság uralja a könyvecske lapjait, amelyeket az ifjú írónő válogatott és összegyűjtött dolgozatai töltenek meg. A könyvecske egy kiadásfolyam része, e folyam fiataloknak ad teret, helyesen, szükségesen. Helyesen, szükségesen, még akkor is, ha (érthetően) gyakran kócosak a gondolatok, egyenetlenek a művek, féligazságok az igazságok, hamisak az általánosítások. Mindezt tudva is meg-meg- akad a szem szövegrészeken, jelzőkön, de azután tovább siklik a tekintet, égy helyen azonban megáll, nem megy tovább. Mert volt eddig is jelző garmadával arra, miként látja az ifjú írónő nem csupán édesanyját, hanem anyja (és a szülők) egész nemzedékét, azaz a mostani ötven körülieket, hatvan felé közeledőket. Sikertelenek, neurotikusak, érdektelenek, Önállótlanok, meghunyászko- dók, kommunikációra képtelenek . . . tehát nem egy kitüntetési lista. Esze, szíve joga annak, aki írta, hogy így lássa anyját, apját. Talán még az is, hogy egy egész korosztályról ez legyen a véleménye. Ott azonban, ahol megállt a tekintet és nem ment tovább, frappáns hasonlat olvasható. Ami szerint ezek az anyák útszélen száradó tócsák, akik fölöttük átlépők árnyékát tükrözik . .. Frappáns hasonlat, ugye?! Van rossz anya? Van. Létezik sok rossz anya? Sajnos, igen. De ez az útszélre, tócsának tett korosztály azért kissé sok(k). Nehéz megemészteni. Olyannyira nehéz, hogy félretolja a könyvecskét az ember, nehogy már valami út- szélit mondjon az útszélre tettek védelmében... MOTTO Lesz-e Érdnek galériája? A művészi igazság sokfélesége Fél évtizede is van, jól emlékszem, 1982-ben volt utoljára (1982 május-júniusában!), hogy együtt szerepeltek Érd képzőművészei. Akkoriban a Benta-Völgye Tsz kultúrtermében mutatkozhattak be, mert állandó kiállítóterem már akkoriban sem igen akadt. Máig sincs persze ... Néhány művész azonban számos képet adott a városnak (mint Szepes Gyula is), vagy miként a Sárkány- hagyaték, hogy az állandó galéria alapját megvethesse. Tárlatok tehát — jobb híján — ez ideig a művelődési központban, abban a teremben szoktak lenni, ahol egyéb szakkörök is..., vagy pedig a városi könyvtárban, és újabban pedig az MSZMP székházának aulájában. Dicsérendő, de jól tudjuk, nem ez a végső megoldás! Az ügyesen Párt Galériának nevezett előtérbe aligha térnek be az utcáról „civil járókelők” ... Látvány és emlékezés Van egy ÉK (ekként nevezik magukat az itt élő művészek, írók, költők, festők, grafikusok, szobrászok, építészek), ami ÉK-essége is kell légyen a városnak ... Éppen a közelmúltban alakult meg az Érdi Városszépítő Egyesület is az ő kezdeményezésükre! Manapság gyakran mondjuk: a művészet szórakoztasson, kapcsoljon ki bennünket gondjainkból... Valóban Tv.LT GYELO Aranyóra. Legújabb kori irodalomtörténetünknek egy láj- dalmasan kedves anekdotája azt regéli Szép Ernőről, a jeles drámaíróról és népszerű költőről, hogy az 1950-es években reá is kiszabott szilen- cium idején így mutatkozott be: Szép Ernő — voltam. Sokan emlegették ezt a ke- sergését, így hát nyilvánvalóan igaznak kellett lennie, aminthogy arra is számos példa akad, miszerint ez a sokoldalú literátor manapság ismét reneszánszát éli. Főképpen mint színműszerző lett a dramaturgok kedvence. Nem ok nélkül. Egyrészt igen jól feleselő — a Molnár Ferenc tollán világszínvonalúvá nemesedett század eleji szecesz- sziós irányt követő — párbeszédeket tudott írni, másrészt meg olyan figurákat ötlött ki, akikbe örömmel bújnak bele a színészek, mert hol mulatságosak. hol szánnivalók, hol meg a szelíd erőszak jellemzi őket — tehát sorra lehet kezdeni velük valamit. Legutóbb az Aranyóra című úgynevezett felnőttmeséjét mutatta be a televízió a Játékszínnel közös munka eredményeként. Nem kellett ugyan ötpercenkint felújongani, hogy ez ám a felfedezés. íme egy újabb Szép Ernő-i reveláció, de aki rá tudott hangolódni erre az életképre, az igazán élvezhette azokat a szépen hullámzó, a manapság divatos bikkfanyelvtől oly igen különböző mondatindázatokat. S ugyanígy a színészek játékára is tág szemmel bámulhattunk, hiszen mind a főszereplő Kun Vilmos, mind a többi jól felskicceit panoptikumfigura alakítója fölöttébb élvezte ezt a feladatát. Aprily. x televízió elnökének személyes utasítására került a szombat esti főműsor élére az Áprily Lajosról — születésének századik évford- duiója alkalmából — szerkesztett összeállítás. E gesztus jóvoltából ilyenformán milliók és milliók ismerhették meg a szépszavú poéta szentgyörgy- hegyi kertjét, s hallgathatták meg legszebb verseinek egy csokrát a fölkért színészek helyszíni előadásában. Tegyük gyorsan hozzá, hogy végre-vég- re fejből mondódott a lecke sőt alkalmasint szívből is — papírról pedig egyáltalán nem. Óriási dolog ez manapság, amikor még a legünnepibb alkalmak sem riasztanak vissza sokakat attól, hogy leplezetlenül puskázzanak. Kedves meglepetés?,_yolt még ennek a tisztelgésnek, hogy egy régi filmtekercs jóvoltából maga az ünnepelt is megszólalt, s kedvesen dallamos hangját hallatva újból megmelengette azoknak a szívét, akiknek volt szerencséjük őt személyesen is ismernie Szövegek. Rímes — s többnyire bravúrosan rímes — szövegekkel írta be magát az irodalomtörténetbe az imént emlegetett Áprily Lajos, és szintén efféle regulák jellemzik azokat a sorokat is, amelyek a könnyebb műfajú nóták muzsikájára készülnek. Hagyományosan slágerrigmusok ezek, s mindaddig nem sokat törődött velük a közvélemény, amíg egyszer csak el nem kezdtek szólni — valamiről. Akkor hökkent meg tehát a nótás kedvű publikum, amikor már nemcsak a hold reszketett a tóóó vizén, hanem kimondatott: langyos a sör, de nekünk így is jó, de nekünk így is jó... Dicséretére Vágó Istvánnak és kis csapatának, végre vala- hára meglátták a témát ebben a változásban, és odaültették a .mikrofonok elé azokat, akik a szövegírás (-íratás) nehéz kenyerét eszik, olykor pedig túlbuzgóságuknak a levét isz- szák. Hogy mi minden hangzott el ebben a Pop-periszkóp című, s kedden este a második műsorban levetített beszélgetésben? Hát először is arról győzködték egymást a társalkodás résztvevői, hogy mennyire önálló poézis az efféle lírázás. Ha nehezen is, de megállapodtak abban, miszerint nem az; csak a dallammal együtt szuszognak jól a szavak. Hanem hogy mire éhes igazán a suszterinasok mai utódja, nos. e tárgykörben már nagyobb volt a nézeteltérés a tóóó vizén reszkető hold meg a langyos sörrel is beérők tábora között. Közvéleménykutatást ugyan e tárgyban nemigen rendeznek, de nyilván nem tévedünk, ha azt hisz- szük: ez utóbbiak— mármint a valamit mondásra sem restek — lesznek népszerűbbek mind a valóságosan, mind pedig a csupán emlékeikben fiatal dudorászók széles táborában. Akácz László T. Mészáros András Álom című fotógrafikája csupán ez lenne a feladata? Ezért alkotna szobrász, festő, grafikus és író? Ezért születne vers és zenemű?! Sokkal inkább azért kell, hogy műalkotás szülessék, mert bekapcsolni akar az élet vérkeringésébe. Magába az alkotásba is tehát, hogy érezze teremtő erejét az ember, az is, aki csak családot — népet és hazát teremt, amiben élni lehet ... légkört az alkotó munkához! Akik itt kiállítottak, azt mutatják: sokféleképpen lehet és kell kimondani a művészi igazságot, ami az emberi tudás fókuszában ég és éget avagy melegít... Szepes Gyula kiművelt piktorában, régi hagyományokon nevelkedve és nevelve nemzedékeket — mutatja meg az emlékezés 'és a látvány festőt összeillőségét. Mellette Katsch Manfred konstruktív művei jelzik — címhasználatukban is —, hogy a művészet ma már (íestői-vizuális és egyéb!) problémák megoldása is, vagy ahogyan Eöry Emil szobrával mondja: Erők kifejezése ... Eörynek konstruktív szellemű szobra, a Trónus nem a kiskirályok megdicsőülésének helye, hanem a mindenkori Dózsa Györgyök unokáié ..., akiknek a „szellemét a tűz nem égeté meg”, mert maguk is prométheuszi lánggal vannak megjelöltetve. A mindenkor elégők és magukat égetők trónusa ez. Vincze Lajos nagy mesterségbeli tudással felvértezve, mintegy lovagi pózban ábrázolja önmagát. Vele együtt a Munká- csy-díjas Rozanits Tibor játékos-pontos útirajzai az ars — a művészet — szóban rejlő artisztikum és mesterségbeli tudás kölcsönösségét érzékeltetik. Szivárványszín íriszek T. Mészáros András fényképein, feketén-ezüstben csillámló fotóeffektusokat rögzít, s mint egy tükörben látjuk magunkat... „homályosan”, s majd „színről-színre”. Márczi Kitti újfajta filmgra- fikai megoldást alkalmaz; a síkfilm és a szabadkézi rajz lehetőségeit kutatja, ahogy Zalavári József a foltfestészet és a kollázs megoldásait. A már említett Eöry Emil alkotásai érzékeltetik, hogy a szobrászat tér és forma konstellációja, egyensúlykeresése és kiegyenlítődése. A másik út is érvényes: Domonkos Béla hagyományőrző művészetében a szobormű (lovas és portré) az ábrázolás nagy- szerűségét hangsúlyozza. Arcaink ezek az alkotások, életünk színe és fonákjának megmutatása, létünk tükre és tört-tükörcserepei egyszerre. Most a Hazafias Népfront székházában Rozanits Tibor grafikái fogadják a látogatót, a Városszépítő Egyesület rendezésében. Művészetét-mes térségét magas fokon műveli, technikai és érzelmi szinten, s ezzel immár saját benső világát mutatja meg. Íriszek című sorozata antropomorf alakzatok is, hangulatok és virágtáncok, lélekrezdülések... Egyik-másik akár Degas tüll ruhás leánykája is lehetne, arca, karja is van, akár néven is nevezhető. Az íriszek szivárványszíneit bravúros grafikai eszközökkel, a tónuskülönbségekkel éri el. E virágszájak, írisz-tündérek (táncos alakjai) vibrálnak, libegnek, a mozgás él ményét sugallják a rézmetszetekben. Ehhez stílusosan kapcsolódik — virág-mitológiai ihlethez — a görög (hellén) táj emléknyomata, Thi- ram anzix-pillanata. Ugyan csak illik ide a koreai hegy szfumátós, ködös-homályló esős tájképe. Akárcsak az egyetlen lendülettel megraj zolt Csend a parton, a Bala ton hazai-hangulata. Női testek dús formái bomlanak ki az Ingres-hódolatból, a ton- dó-keretet itt négyszöggel váltja fel, amiből játékosan- csúfóndárpsan tekint ki egy fekete macska ... Mesterien, a „rész az egész helyett” műveszi élvét' Állítja ' á kifejezés szolgálatába. Kagyló, víz és szirtek, a tengerpart, a végtelenség élménye, a hajnal — mind-mind Rozanits Tibor érzelmeinek tükörképé ben, lendülettel és titokkal telítve ível fölénk, hétköznapjaink köré... Eredmények, tennivalók Az érdi képzőművészek hagyományt újító bemutatkozása a korábbi együttszereplés alkalmával mondottakat idézi, Losonci Miklós gondolatait: „Mindez nemcsak egyéni érdek, hanem a társadalom várakozása is, hiszen Érd köztereit, hivatali helyiségeinek belső tereit képek, szobrok sokaságával indokolt benépesíteni, új kiállítótermet, közös műtermet, új múzeumot kell létesíteni. Sok az eredmény, még több a tennivaló, és ha mindez megvalósul — akkor Érd nemcsak közigazgatási meghatározás alapján, hanem kulturális értékei révén szintén eléri a város rangját, Budapest határában.” Tegyük hozzá: addig aligha, s ezt illik és el kell mondani, legalább ötévente; az újabb közös kiállításig. Hacsak a helyi vezetés nem támogatja, hogy ez korábban megvalósuljon. Kelényi István Heti filmtegyzet Az utolsó kézirat Jozef Kroner és Hernádi Judit Az utolsó kézirat című filmbe Attól kell tartani, nem sokan fogják igazán szeretni ezit a filmet, Makk Károly alkotását. Pedig egész sor biztató tényező van együtt benne. Ilyen mindjárt az alapanyag, Déry Tibor 1956-ban megjelent kisregénye, a Vidám temetés, amelyet egyébként a forgatókönyv (írója; Makk Károly és Kamondy Zoltán) feldúsít más Déry-művek motívumaival is. Ez a matéria alkalmasnak mutatkozna arra, hogy egy bő harminc éve elmúlt időszakról az enyhén szatirikus téma által adjon képet. A történet ugyanis, mogyoróhéjban, arról szól, miképp keveredik nagy hajcihő a híres, sőt, nemzetközi hírű magyar író, bizonyos Nyáry György temetésekor az író állítólag létező utolsó kézirata, egy mindent és mindenkit leleplező és kompromittáló napló megtalálása és természetesen elsüllyesztése körül. És biztató tényezőnek nevezhető Makk Károly közismert profi filmkészítői gyakorlata, valamint a vele gyakran dolgozó kiváló’operatőr, Tóth János mindig esztétikus, roppant igényes stílusa. Hogy a film mégsem ígérkezik sikernek, annak okai többfelé kereshetők. Egyik fontos ok mindenképp az lehet, hogy nincs megnyugtatóan eldöntve, mit is akart csinálni a rendező a filmben: szatirikus rajzot vagy példázatot, egy korszak szellemi életének képét vagy leleplező- feltáró elemzést? Tiszta műfajok, makulátlan vonalvezetések persze ma már nemigen léteznek a filmművészetben sem, de a sokféleségből is kialakulhat valami felismerhető arculat. Ebben a filmben azonban a különböző stiláris rétegek, elemek nem szervülnek, nem állnak össze, nincs közöttük igazi kötőanyag. A történet egyes szálai jószerivel külön futnak, szinte külön filmmé kerekedhetnének — mint például Nyáry és régi barátja, a magas funkcióba került Márk Aurél viszonya (ez a féltékeny, s a bizalmas vélemények szellőztetésétől a pozíciója miatt joggal félő akadémikus állítólag éppúgy a korszak ismert alakját idéző kulcsfigura, mint az író alakja). Külön filmmé kereked hetne az író és a szép, fiata hegedűművésznő váratlan, ro mantikus kapcsolata, hiszen itt nem csupán a kapuzárás előtti utolsó nagy fellobbanás- ról van szó, hanem arról is, hogy egy összekuszált, áttekinthetetlen értékrendű világban a szerelem jelentheti az egyetlen, még tiszta, még megbízható emberi kapcsolatot. És hát külön történet lehetne a film (s a kisregény) szatirikus magja, a (vélt) kézirat utáni, burleszkelemekkel átszőtt hajsza, melyben sorra leple- ződnek le különböző magatartások, vélemények, kapcsolatok, érdekek. Ez a heterogén anyag talán attól is egységesebb képet kaphatna, ha jobban koncentrál magára a különös temetésben részesülő íróra. A mostani rajz nem kevés Déry- vonást is tartalmaz; talán lehetett volna ezt a vonalat erősíteni. S talán azzal is nyertünk volna, ha a film tempója élénkebb, nem olyan terjengős és nem olyan kénvei- itnes. Makknak időnként nincsen szíve kihagyni snitteket, felgyorsítani jeleneteket. A kétségtelenül nagyon szép operatőri munka is lehet ennek az oka; Tóth János talán túlságosan is szépen dolgozott, talán sok is ennyi finomság ehhez a témához. Mindenesetre a film lehetne jóval rövi- debb is; érdemben nem sérül ne. ha tizenöt—húsz percce: kurtább. Van azonban a filmnek eg: vitathatatlan értéke, s ez a színészi játék. Elsősorban a két férfi főszereplő, Jozef Kroner (magyar hangja Mensáros László) és Alexander Bardini (magyar hangja Garas Dezső) kitűnő. Az igazat megvallva sokkal plasztikusabb figurákat teremtenek, mint ami a forgatókönyv alapján várható volna. A figurák sémáit is képesek élettel, humorral, vitalitással megtölteni. Mellettük igen figyelemre méltó a hovatovább a magyar film- és a tévéjátékok legfoglalkoztatottabb fiatal színésznőjévé emelkedő Nagy-Kálózy Eszter szép. hamvas ifjú hegedűművésznője. Neki még ezt a fura szerelmet is el hisszük. A szél harcosai Márczi Kitti grafikája Legutóbb, A halott ember levelei című szovjet filmről írva az esetleges, akár egy tragikus hiba folytán is bekövetkezhető nukleáris pusztulás hátborzongató vízióit említettem. Most egy egész estét betöltő japán rajzfilm, A szél harcosai szól tulajdonképpen ugyanerről. Csak míg a szovjet film gyakorlatilag a jelenben játszódik, ez a rajzos sci- fi valamikor a távoli jövőben történő meseszerű eseményeket ábrázol. És a sivár, reménytelen kép, amely a filmben elénk tárul, nem is egy nukleáris katasztrófa következménye; legalábbis nincs erre konkrét utalás. Viszont feltehetőleg mégis valami hasonló tragédia következménye, hogy a földet hatalmukba kerítették az óriási méretűre nőtt rovarok, melyek a szárazföldet lassan teljesen elborító mérgező dzsungelben élnek. A riasztó lehetőség már nem egy sci-fiben merült föl — ebben sem És az sem nagyon eredeti, hogy mint valami Csipkerózsika vagy Hófehérke, vagy Hamupipőke, egy gyermekien tiszta és ártatlan lány győzi le a gonosz erőket. Ez a mese azonban eléggé ijesztő képi megfogalmazású. A rajzfigurák, az események, a különböző harci jelenetek nem kifejezetten gyerekeknek valók. Van bennük valami — talán nem szándékos — kegyetlenség, riasztó vonás. Férfiak Julius, a sikeres fiatal férfi rájön, hogy feleségének szeretője van. Egy véletlen folytán ügyesen a lakótársa lesz az illető férfiúnak, s lassan olyanná gyúrja, mint ő maga. Ettől azonban a szerető elveszti minden érdekességét az asszonyka szemében. Az NDK-beli rendezőnő, Doris Dörrie filmkomédiája sem nem különösebben mélyenszántó, sem nem frenetikusán mulatságos, de annyi kiderül belőle, hogy a rendezőnőnek nincs valami jó véleménye a férfiakról. Takács István
