Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

magazin ff st MFC VE, 1987. NOVEMBER 14., SZOMBAT Színházi levél Jó az ördög a háznál Előfordul, hogy a véletlen (vagy inkább a gének, az át­öröklés ?) jóvol­tából egy-egy családban egész sor művészi tehetség terem, vagy hogy testvérek valamennyien tehet­ségesnek bizonyulnak egy vagy több művészeti ágban. Példa elég sok akad; talán elegendő a Ferenczy-család képzőművészeti tehetség­öröklődésére gondolnunk, vagy új és helyi példaként a Békés-család gyermekeinek színházi tehetségét idéznünk — esetleg a most épp idősze­rű Áprily Lajos—Jékely Zol­tán apa—fiú tehetségöröklő­dést felemlítenünk. Akiről ezúttal a Színházi le­vélben szó esik, Vaszary Gá­bor. szintén ilyen tálentumos testvérhármas egyik tagja volt. ő 1897-ben született, öccse, János, 1899-ben, húguk, Piroska pedig 1901-ben. Már egyikük sem él; Gábor 1985- ben Luganóban, János 1963- ban Madridban, Piroska 1965- ben Palma de Mallorcán hunyt el. Svájc és Spanyolor­szág — idegenbe szakadt ha­zánkfiai lettek? Az író—ren­dező—újságíró—képzőmű­vész—filmforgatókönyv-író fi­vérek, s a kitűnő komikus szí­nésznő, sok-sok film- és szín­padi szerep alakítója valóban idegenben éltek. Jánost — fő­leg felesége, a ’30-as évek végén, ’40-es évek elején nép­szerű, s a magyar jobboldali politika mellett magát erősen exponáló Muráti Lili révén — megérintette a honi fasizmus szelleme, Ügyszintén. Piroskát is. Jánost 1945-ben le is tar­tóztatták, de megszökött^ s fe­leségével ' együtt" 'nyugatra ment. ..Piroska már 1944-ben elhagyta az országot. Ellenben Gábor maradt, mert nem volt oka elmenni. Másként gon­dolkodott, mint a testvérei. Már 1939-ben, s épp a Ma­gyar Nemzetben, tehát egy haladó polgári gondolkodású lapban, a fasizmus veszélyei­re figyelmeztette olvadóit, s amikor 1944-ben bekövetkezett a német megszállás, üldözöt­teket mentett, bújtatott. 1945 után még nyolc darabját játsz- szák az alatt a három év alatt, míg itthon él. 1948-ban szabályos útlevéllel hagyja el az országot, de testvérei és főleg sógornője magatartásá­nak árnya rá is ráhull. Ennek tulajdonítható, hogy nemkívá­natos írónak minősül hosszú évtizedekig. Az annak idején oly népszerű színműíró, regé­nyek szerzője, filmíró — a Ketten Párizs ellen, s a Monp- ti című regényeit harmincnál több nyelvre fordították le, filmeket forgattak belőlük, s darabjait tucatnyi külföldi színház játszotta — teljesség­gel kiesett a magyar iroda­lom és a magyar színház tör­ténetéből. C sak 1982-ben reha­bilitálták. Régi ba­rátja és sok siker­ben közös társa, Fényes Szabolcs, a kitűnő ze­neszerző, a Vidám Színpad megbízásából is, felvette vele a kapcsolatot, segített — a színház vezetőivel együtt — átverekedni Vaszaryt a félre­értések, hibás vélekedések, el­ferdített tények barikádjain, s így jöhetett létre az egyik legjobb Vaszary-vígjáték, a Búb us premierje a Vidám Színpadon, öt évvel ezelőtt. (A sikerszéria azóta is tart; je­lenleg már a háromszázadik előadás körül járnak.) A Bubus megtörte a jeget. A körülötte feltámadt érdek­lődés, a Vaszary Gáborra visz- szaemlékező írások, s a saját nyilatkozatai, beszélgetései se­gítettek tisztázni hajdani sze­repét, állásfoglalását, s így a „nemkívánatos” szerző visz- szakerült a magyar színházi élet nagy forgatagába. Nem érdemtelenül magatartása okán sem, de nem érdemte­lenül mint író, szerző, mint színdarabíró sem. Vaszary..ugyanis igen jól tudta azt, amit a két háború közötti színpadi szerzőknek minimumként kellett (nem il­lett, — kelett!) tudni. Tudott darabot írni, tudott szerkesz­teni, tudott szituációkat fel­építeni és karaktereket alkot­ni, tudott humorral elegyített, kitűnően mondható, poéndús dialógokat írni, és megvolt az a fanyar, ironikus látásmódja is, amitől meg az alkalman­ként nem túl igényes témák is érdekes színeket kaptak. Ha skatulyákban gondolko­dunk, akkor Vaszary Gábort — aki grafikusnak, festőnek sem volt jelentéktelen — az úgynevezett polgári vígjáték­író feliratú dobozban kell el­helyeznünk. De ott elég jó társaságban találhatja magát, mert e régi kategorizálás oda- tartozónak ítéli Molnár Fe­rencet, Hunyadi Sándort, Nó- ti Károlyt. Aszlányi Károlyt, Zilahy Lajost, Vadnay Lász­lót. Lengyel Menyhértet, s még vagy tucatnyi, annak ide­jén rendkívül sikeres színpa­di szerzőt. A skatulyák azon­ban nem célszerűek. Jobb, ha azt mondjuk: Vaszary a ma­ga témáin belül — s ezek va­lóban főként a polgár, sőt, a kispolgár életét vitték színre — tisztesen gondolkodó, szak­mailag kifogástalan munká­kat alkotott. Olyanokat, ame­lyek ma is szinpadképesek, mert épkézláb a meséjük, gör­dülékeny a cselekmény vezeté­sük, hitelesek a figuráik, szel­lemes a szövegük. Egyszóval: jól játszhatók, színvonalasan szórakoztatnak, és manapság bizony ezek nagyon is kívá­natos erények a színházban. Főleg az úgynevezett szóra­koztató színházban, amelynek egyik fő gondja, hogy mi­képp tudja megőrizni a szak­mai, a művészi színvonalat is. és egyúttal bevonzani a kö­zönséget. a jegyéért (egyre többet) fizető nézőt. A Vidám Színpad most önnön ha­gyományait foly­tatja egy másik Vaszary-komédia, Az ördög nem alszik színre vitelével. Hatalmas siker volt ez bemu­tatójakor, 1940-ben. Egy év múlva már filmként is lát­hatták a nézők, Csorty Gyu­la, Tolnay Klári és Hajmássy Miklós főszereplésével. (Sze­repüket most a Vidám Szín­padon Csákányi László, Détár Enikő és Straub Dezső játsz- sza; a rendező is Straub De­zső, a zenét Fényes Szabolcs műveiből válogatták, a dal­szövegeket Szenes Iván írta.) Ez a kedves komédia nem olyan jellemvígjáték-ízű mun­ka, mint a Bubus. Ebben több a remekül pergő cselekmény­ből fakadó mulatságos szi­tuáció, ez inkább helyzetvíg­játék a bogaras angol lord­ról, aki furfangos végrende­lettel éri el végül is, hogy balkézről való unokája és egyenesági unokaöccse egy­másba szeressenek. A darab elsősorban humorával, itt-Qtt megcsillanó lírájával, biztos kezű dramaturgiájával, jó szerepeivel vívja ki az elisme­rést. És hát a mai vígjáték­ínséges időkben nagyon is jó egy ilyen ördög a háznál. Igen pozitívan tudja befolyásolni a pénztárkönyv Bevétel rovatát. Takács István Megújuló gyermekvédelem Foton Föl kell oldani a merevséget Fejlesztő-tanácsadó szakszolgálat segít majd Amióta egy szobában nevelkedhetnek Foton a Hundzsa test­vérek, nemcsak magatartásuk javult, hanem tanulmányi elő­menetelük is. Néhány héttel ezelőtt hosszabb riportban szá­moltunk be a Fóti Gyermek- város megújulásáról. Igaz, ezek még csupán papíron látható elképzelések, azon­ban máris megértésre ta­lálnak. Az épületeket ugyanis olyanná alakítják, hogy megfeleljenek a kor­szerű, családias nevelés feltételeinek. Hiányzik nekik a családi kötődés Miért volt szükség a változ­tatásokra? Mit fejez ki a csa­ládias nevelés? Erről beszél­gettünk Gazsó Ferenc műve: lődési ’miniszterhelyettessel.' — A mintegy harmincezer állami gondozásba adott gyer­mek meglehetősen merev sza­bályok szerint él — állapítot­ta meg rögtön az elején a mi­niszterhelyettes. — Minden­képpen szükség van ennek feloldására, és a gyereknek mint embernek előtérbe állí­tására, a családi élet több mozzanatát reprodukáló élet­forma kialakítására. A szocia­lizáció során megtanulhatják a mindennapok feladatait: a bevásárlást <agy akár egy szelet kenyér levágását. Ily módon szert tehetnek elemi környezeti és társadalmi is­meretekre. A nevelő-nevelt kapcsolatot pedig felváltja egy bensőségesebb kötődés. — Hogyan született a meg­újítás gondolata? — Sokféle tapasztalat hívta fel a figyelmünket -arra, hogy a helyzet megérett a gyer­mekvédelem egészének, így intézményeinek korszerűsíté­sére is. Az idekerülő gyere­keknek hiányzik a családi kötődés, ami még egy kevésbé jó családban is kialakul. Mindezek újabb hátrányokkal tetéződnek, amikor kilépnek az életbe. Pedig ez nem sors­szerű, nem olyan dolog, amit ne lehetne valahogy pótolni. Annak idején összehívtuk az intézetek vezetőit, a tanácsok illetékeseit, s feltártuk gondo­latainkat. Többen — így a fó­tiak is — belátták, hogy meg kell keresni a beilleszkedés problémáinak megoldását. — Ezért kerül sor Foton el­ső lépésként a belső terek át­alakítására? — Komáromban és Miskol­con ugyancsak megindultak a folyamatok. Ezeken a helye­ken is több száz gyerek él együtt valóban várost alkot­va. Nemcsak az épületek egyéniesítése vált szükségessé, hanem a bútoroké és a ruhá­zatoké is. Így már helyt lehet adni olyan tevékenységi kö­röknek, amelyek a hétközna­pokat jellemzik. Mivel nagyon sok gyereket kellett befogad­ni, korábban a mennyiségi szempont uralta az egész gyermekvédelmet.1 Ez viszont nem tette lehetővé, hogy csa­ládiasabb vagy intimebb kö­zösségek alakuljanak ki. Értékteremtő munka — a kornak megfelelően Jelenet a Vidám Színpad előadásából ___ — Fóton már most kísér­leteznek azzal, hogy a testvé­reknek külön szobát biztosíta­nak. — Jó, hogy ők felismerték ennek a jelentőségét. Az ilyen kezdeményezéseket tá­mogatni kell. Fóton elkerül­hetetlenné vált a rekonstruk­ció, s ha már el kell végezni, nyilvánvaló, hogy azt a peda­gógiai célszerűségnek megfe­lelően indokolt megtenni. — Miben különböznek Főt lehetőségei a többiekétől? — Nem szabad semmiféle megkülönböztetést alkalmazni! Bár a cél azonos, a megvaló­sítás módozatai különbözhet­nek. hiszen körülményeik sem egyformák. Például Főt egé­szen közel fekszik Budapest­hez, míg a komáromi intéz­ményből kikerülő fiatalokat egy kisváros fogadja. — Hogyan ítéli meg a fóti rekonstrukciós terveket? — Igazodnak a korszerű pe­dagógiai elképzelésekhez, való­ban biztosítják a tárgyi-tér­beli lehetőségeket. A kiviteli terveket már megrendeltük, s ezek elkészítése után a jövő esztendőben el tudjuk kezdeni a gyakorlati megvalósítást. Szóba került egy szakközép- iskola építése is, amely a mi­nisztérium, a megye és a helyi tanács közös beruházása lenne. Az elképzelés nagyon körvo- nalazatlan, s bár nem vetet­tük el, de meggondolandó, hogy a mostani számítások szerint kétszázmillióra lenne szükség elkészítéséhez. Leg­fontosabb azonban a rekonst­rukció végrehajtása, amely az előzetes kalkuláció alapján mintegy százmillió forintot igényel. A Művelődési Minisz­térium a gyermek- és ifjú­ságvédelmünk fejlesztésére ebben az ötéves tervben mintegy nyolcszázmillió fo­rintot fordít. Az ország ne­héz gazdasági helyzetben van, ezért évenként döntünk arról, hogy az összegnek mekkora hányada költhető el. — Hogy a rekonstrukció után javul-e a nevelés minő­sége, az a pedagógusokon is múlik. Azonban az új lehe­tőségek új problémákat vet­hetnek fel. Nem maradnak-e magukra? — Szóba került egy szak- szolgálat kiépítése, amely fejlesztő-tanácsadó tevékeny­séget lát majd el. Eddig ilyen nem működött a gyermekvé­delemben. A pedagógusok szakmai kérdésekben fordul­hatnak hozzájuk. A munka­társak feladatai közé tartozik majd, hogy új megoldási mó­dokat dolgozzanak ki. Többek között a hivatásos nevelőszü­lői hálózattal kapcsolatban, vagy az állami gondozottak és családban élők együttes neve­Az óvodás otthonnak ez az egyetlen helyisége, amely ét­tanulásra, játékra szolgál. (Vimola Károly felvételei) léséről, az iskola keretei kö­zött. Korábban a legtöbb ilyen intézet lakói értékterem­tő munkában is részt vettek. Hasznos lenne föieleveníteni ezt a szokást; természetesen a mi korunknak megfelelő tevékenységekkel. Még pozitív kísérlet sem lehet — Mindennek csupán az a célja, hogy feloldjuk a zárt­ságot? — A hivatásos nevelőszülői hálózatok kiépítésével csök­ken majd az intézetedben élő gyerekek száma — bár ahol csak lehet, a családot kell al­kalmassá tenni arra, hogy valóban családként működjön. Ha ez mégsem sikerül, az új családjogi törvény lehetővé teszi, hogy rokon vagy isme­rős nevelje a gyermeket. Csupán legvégső megoldás­ként marad az intézeti elhe­lyezés — de már ott is csalá­dias nevelésben! Ez a feladat azonban egyik láncszemében nem megoldott! Nincs család- segítő szolgálat, pedig a ta­nácsadásra azért is szükség van, mert a gyerekek erős szocializációs problémákkal kerülnek a nevelőszülőkhöz. A kollégiumi elhelyezésen szintén változtatni kell. Mind­ez azonban nem lehet kísér­let, még akkor sem, ha csu­pa pozitívumot takar a kife­jezés. Vennes Aranka |RaD IÓ FIGYELŐI EGY PÁLYA VONZÁSÁ­BAN. Érzelem- és gondolat- gazdag emberrel ismerkedhet­tünk meg szerda este a Bar­tók rádióban. Laca Béla gyermekfelügyelő mesélt kacskaringós életútjáról, amely végül visszavezette a nevelőotthonba az egykori ál­lami gondozottat. Tanult szakmája esztergá­lyos, de hiába keresett tizen­ötezernél is többet havonta, nem érezte jól magát abban a munkakörben. Egyre határo­zottabban körvonalazódott benne a cél: a nevelőotthoni gyermekekkel akar foglalkoz­ni. Azonban várt néhány évig, mert nem érezte magát elég tapasztaltnak ehhez a hiva­táshoz. Annak idején jó tanuló volt, szakközépiskolába is fel­vették volna, azonban az otta­ni pedagógusok megjegyzései félelmet keltettek benne, el­vették kedvét a próbálkozás­tól. Szívszorító volt ez az egy­szerűen hangzó mondat szá­momra, mert a jogosan kifo­gásolt elítélő-lenéző közvéle­mény búvik meg mögötte. Annál is inkább, mert okta- tásra-nevelésre hivatott embe­rek szájából hangzott el — biztatás helyett. Érthető, hogy visszavágyott a hasonló sorsúak közé. Ti­zennégy gyermekkel törődik nap mint nap. Egészen ponto­san fogalmazok: missziót tel­jesít. Akkor is, amikor meg­simogatja a kis arcokat; ami­kor a gyengén tanuló diákkal együtt majd kibújik a bőré­ből örömében, mert jó jegyet hozott; amikor egyikük-mási- kuk föltárja előtte szívbéli gondjait. Mert ez a tiszta sze­retet, amit egy-egy gyereknek juttat — segíthet visszaadni a társadalomnak ezeket a sérült emberkéket. Sajnálom, hogy a riportból nem derült ki: hol dolgozik a gyermekfelügyelő ? Életkorát sem tudjuk, bár hangja után ítélve még nem tölthette be harmincadik évét. (Ám annál tiszteletreméltóbb, hogy vál­lalta ezt a küldetést.) Vasvári Júlia is tisztelettel közelítette meg a témát, sajnos azonban — talán éppen az érzelgősség elkerülése miatt — kívülálló maradt. Pedig néhány kérdé­se hozzáértésről tanúskodott. Csupán egyetlen dolog za­vart nagyon: tegezte a riport­alanyt (talán egykori tanítvá­nya lehetett?), aki viszont tisztelettudóan magázta. FEHÉR BOT. Milyen nagy­szerű dolog lehet, hogy egy hajdani kollégiumi közösség tagjai nem csupán kerek év­fordulókon találkoznak, ha­nem rendszeresen. Legutóbb egyik társuk fehér botra tá­maszkodva jelent meg. A megdöbbenést együttérző sza­vak kísérték. Később azonban tisztázódott a helyzet: lábtö­rése után csak bot segítségé­vel tudott járni, és az SZTK- ban ezt adták. A balesetet szenvedett növénytermesztő hosszasan ecsetelte az embe­rek jó szándékát, segítökészsé- gét, amit azóta úton-útfélen tapasztalt. A csütörtök reggeli jegyzet­író eljátszik a gondolattal: mindannyiunknak csak fehér botot kellene a kezünkbe fog­ni, amikor támogatásra, rész­vétre lenne szükségünk. De talán az is elég, ha odakép­zeljük a másik ember mellé ezt a fából készült jószágot, máris mennyivel derűsebb lenne az életünk! Mindig szívesen hallgatom Tóth Benedeket, nemcsak ízes beszédje, hanem tartalmas mondanivalói miatt is. Közel áll hozzám az általa megtes­tesülő újságírói magatartás: az emberben a jót látja, hangsúlyozza — a jobbítás tiszta szándékával. Hitet téve mindenkor az emberiesség mellett. V. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents