Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-12 / 267. szám
1987. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK mr , MEG rEi 5 KORUNK KORKEPE Osváth Ernő, a legendás hírű szerkesztő minden bizonnyal ugyanezt mondaná Urbán Tamás gödöllői fotó- kiállításának láttán, amivel Nagy Lajos egyik novelláját adta vissza: az még nem művészet, ha a társadalom arcába köpünk. Ma is vannak persze, akik a Jelenidö című tárlatot elutasítják, tiltakoznak az ellen, amit a képek társadalmunkról mondanak. Kétségtelenül mellbevágó a kiállítás. Urbán Tamás az életnek nem a napos oldalán járva készítette ezeket a fotográfiákat. Ilyen címeket olvashatunk a képek alatt: Angyalcsinálás. Üzenet Aszódról, Söröző, Szipuzók, Narkósok, Fiatalkorvak börtöne. Rehabilitáció, Mentők. Különböző okokból a társadalom perifériájára került emberek néznek szembe velünk a képekről. Vitathatatlan, hogy nem csak ez jellemzi jelenidőnket, de Urbán Tamás nem is állítja ezt. Mindössze megmutatja, hogy ez is jellemzi. Túl vagyunk már talán azon a szemléleten, hogy amiről nem beszélünk, az nem is létezik. Tudomásul kell vennünk, hogy vannak kábítószer-élvező és alkoholista fiatalok, öngyilkosok, életüknek értelmet kereső rokkantak, árvák, magányosok és bűnözők. Korunk kórképei ezek a fotográfiák. Teljesen kendőzetlenül mutatja be a valóságnak e szeletét Urbán Tamás. Képei egyenesen nyersek, de nem kegyetlenek. Mentesek ugyan minden érzelgősségtől, mégsem érzelemmentesek. Elborzasztóak olykor, anélkül, hogy hatásvadászok lennének. A szenvedély, a szenvedés és a halál legintimebb pillanataiba törnek be. minden szeméremsértés nélkül. Mindezt a fotográfia legtisztább eszközeivel éri el Urbán Tamás. Felvételei a riportképeknél gondosabban komoonáltabbak, szigorúan szerkesztettek, még sincs bennük semmi mesterkéltség. Nem folyamodik a fényképezés manapság oly divatos eljárásaihoz, módszereihez, amellyel a fotóról sokan el akarják .hitetni, hogy nem az, ami. Ha létezne ilyen, azt mondanám, hogy Urbán Tamás képei klásszikus fényképek. Egy kritikus kamerával írt publicisztikának nevezte ezeket a fotókat. A hasonlat némiképp sántít, mert a képek önmagukban, de még sorozattá rendezve sem képesek az ábrázolt jelenségek okait kutatni, feltárni — kérdéses, hogy a fotográfia egyáltalán alkalmas-e erre? —, amint ez a publicisztikai műfajoktól elvárható. Ha már mindenáron valamilyen műfaji skatulyába kívánjuk erőltetni ezeket a fotókat, akkor a szociográfiához való sorolással közelítjük meg leginkább az igazságot. E műfajnak a fényképezésen belül is mesz- szire nyúló hagyományai vannak, s ezek jegyei könnyűszerrel fölismerhetők Urbán Tamás képein. Még akkor is, ha nem az újdonság, a fölfedezés erejével hatnak, hiszen csupa olyan dolgot látunk, amelyekről egyre többet és többet beszélünk. A fotók hatása a képi megjelenítés minden szónál többet mondó nyersességében rejlik. Ez a hatás tükröződött a gödöllői kiállításmegnyitó közönségének az arcán is, s ugyancsak ez késztette a képek előtti meg-megállásra, s láthatóan töprengésre azokat a bőrruhás, feliratokkal, láncokkal díszített fiatalokat is, akik korosztályuk legsúlyosabb problémáival szembesültek. M. Nagy Péter Róluk — nekik. A fiatal tárlatlátogatók korosztályuk legsúlyosabb problémáival szembesültek. (Cím fölötti kép.) Urbán Tamás (jobboldalt) és Kincses Károly, a kiállítás rendezője a megnyitón. (Cím melletti kép.) Kép a Söröző című sorozatból. A Narkósok című sorozat egyik darabja. (Bal oldali kép, lent.) A váci módszer Tehetségkutatás Immár harmadízben rendezte meg a váci Lőwy Sándor Műszaki Szakközépiskola — egyelőre csak általános iskolás tanulók:" ak — az új típusú levelezési rendszerű matematikai tehetségkutató-ver- senyt. A hónap elején tették közzé, hogy Pest és Nógrád megyéből a 44 általános iskola összesen 250 versenyzője közül kik kaptak díjat. Huszonhat általános iskola összesen 48 tanulója ért el kiváló eredményt. Az első tíz helyezett: Erdélyi Tamás (Sződli- get), Rada Balázs (Vác), Zsigmond Judit (Szigetmonostor), Bartos Zsófia (Vác), Németh Katalin (Göd), Radványi Ildikó (Vác), Nagy Márk (Vác), Újhelyi János (Vác), Tóth György (Dunakeszi és Bauer Viktor (Balassagyarmat). A két megyében négy iskola volt, amelynek legalább annyi tanulója került a díjazottak közé, mint amennyi a nyolcadik osztályaik száma. Nekik köszönő oklevelet továbbított a váci szervezőbizottság. Ezek a váci Petőfi Sándor, a balassagyarmati Dózsa György úti, a váci Há- mán Kató, és a fóti 1. Számú Általános Iskola. A korábbi hagyományokhoz méltóan rajtuk kívül dicséretre méltóan szerepeltek: a váci Gábor József. a dunakeszi 3. számú és a dunakeszi Körösi Csorna Általános Iskola diákjai. Az idei versenynek a korábbi gyakorlathoz képest új vonásai voltak. A Hungária Biztosító védnökséget vállalt, és anyagilag is támogatta a versenyt. Ennek fejében biztosítási feladat is szerepelt a versenyfeladatok között. Azok a tanulók, akik nem kerültek a díjazottak közé, levelezési rendszerű megoldóversenyben vehetnek részt és így nyerhetik el a legnagyobb jutalmat: a váci városi központi matematikai tehetségkutató szakkörbe való felvételt. Az idén először a díjat nyert tanulók tanáraival találkozót szerveznek, amelyre országos hírű tehetséggondozási szakembereket hívnak meg előadóként. A legkiválóbb általános iskolai tanárok közül többet bevonnak a központi szakkör munkájába. Ügy tűnik — és a verseny iránti érdeklődés is azt bizonyítja —, hogy az általános és középiskolák számára is hatékony tehetségkutatási formát találtak a váciak. Így olyan tanulókra is ráirányították a pedagógusok figyelmét. akik eddig az ő értékelésük alapján hátrább álltak. Tv-FI GYE LŐ' Áprily. Természetszeretetének és kirándulókedvének köszönhette Áprily Lajos, századunk magyar költészetének most száz éve született kiválósága, hogy többé-kevés- bé egy olyan zugra lelt a főváros környékén, mint amilyet régebbi hazájában, Erdélyben otthagyott. Járva-kel- ve ugyanis elvetődött Vi- segrád alá is, ahol a kisoroszi révvel szemközt nyíló völgyben megtalálta azt a természeti környezetet, amire áhítozott. Noha most, szombaton egy külön műsor is emélkezni fog reá — mégpedig egy elnöki döntés nyomán nem a kettes adón eldugva, hanem az első csatornán fő adásidőben —, azért a Stúdió ’87 szerkesztősége is kötelességének érezte megidézni őt, mégpedig úgy, hogy leányát, Jékely Mártát szólaltatták meg. A felvétel színhelye nyilvánvalóan a föntebb emlegetett tuszkulá- num volt, a téma pedig a csupa szív, csupa lélek édesapa, akiről, Márta asszony egyszer egy pompás portrét mintázott. Hogy mennyire találó ez az arcmás, azt most a nézők milliói tapasztalhatták, hamarosan pedig azok a járókelők is megtekinthetik, akik Szentendrével ismerkednek. Pest megyének ez a kedves városa ugyanis úgy döntött: egy Áprily-szoborral tiszteleg az onnan nem messzire élt mesternek. Nagyon a szívügyének tekintette ezt a születésnapi megemlékezést a televízió, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számos állóképet és néhány snitt erejéig egy mozgóképsort is fölkutattak a stúdiósok. Különösen ez utóbbiak látványa volt egyszerre érdekes és megható, hiszen rajtuk teljes testi valójában mutatta meg magát ez a törékeny, ám markáns arcának tanúsága szerint is tántoríthatatlanul erős szellemi ember. Az a sokáig elhallgattatott poéta, aki köztudomásúan csak fordításokon láthatta viszont hosszú éveken át a nevét, saját verset viszont — ezt tőle magától hallotta e sorok írója — nem más lap kért, mint amelyikben a jelen emlékezés is ki- nyomtatódik. Áprily Lajos Pest megyeisége ilyenformán többszörös kötődésű: egyrészt új hazájának e szögletében lett teljesen honossá, másrészt meg itt akadt egy olyan fórum, ahol számon tartották, ahol költőként sem feledték el. Wistar. Hogy néhány évtized alatt mekkorát fejlődött a képrögzítés technikája, azt a szó legszorosabb értelmében mondva ragyogó felvételek tanúsították ugyancsak most, kedden késő este. Ekkor tűzték ugyanis műsorra azt a Wistar című riportfilmet, amely abba az USA-beli Philadelphiába kalauzolta el a nézőt, ahol az Egyesült Államok elsőül alapított orvosbiológiai központja működik. Alapkutatásokat végeznek itt, s hogy milyeneket és hogyan, azt a nyilatkozók szavai mellett éppen a káprázatos szín- és for- makavalkád ismertette. Amíg ugyanis arról beszélt a direktor, hogy miképpen öregedik el az emberi sejt, addig olyan mutatványokat produkált a számítógépes grafika, hogy nincs az az egyetemi tankönyv, amely alaposabb, egyúttal pedig közérthetőbb lenne. őszintén szólva, sokáig azt hihette az előfizető, hogy mindaz, ami itt koloritban és alakzatban megjelenik, holmi külhoni ajándék, átvett mutatvány, és csak a szöveget magyarították meg a szokás szerint. Mindennek az ellenkezője akkor derült ki, amikor a fejbe kólintott dobozgazda elővette a műsorújságot, és onnan puskázta ki, miszerint ez a Wistar című film mindenestül honi munka, nevezetesen Majoros Klára szerkesztő, Molnár Péter operatőr, Weinecker István gyártásvezető és Bártfai György rendező teremtménye. Ez volt az első, a hagyományos értelemben vágásokat nem tartalmazó műsor. Üdvözlet az új vendégnek! Akácz László ■ Heti filmtegyzeth A halott ember levelei Jelenet A halott ember levelei című filmből Valahol, valamilyen központi komputerben egy előre nem látható hiba következett be, és a földön elszabadult a pokol. Mi már csak a döbbenetes végeredményt látjuk: romba dőlt házsorokat, törmelékké vált épületeket, felszakadt közmű- vezetékeket, sivítva ömlő gázt, tüzeket, mocskot, füstöt és ködöt, olajos víztócsákat, roncs járműveket, védőruhás, gázálarcos alakokat, a romokon átkúszó lánctalpas (katonai?) páncélkocsikat, rongyokban vánszorgó, emberre hasonlító figurákat, húskonzervért gyógyszert csereberélő ügyeskedőket, hullákat, szétszórt könyveket, megégett iratokat, kifordult belű állattete- meket, meghatározhatatlan eredetű szemetet, hulladékot — egy atomrobbanás utáni világ pokoli képét. Es valahol, a pincékben, az óvóhelyeken, a félig-meddig epen maradt romok között iát- juk a meg éio embereket. Koruk, nemük alig határozható már meg. És eietnek is alig nevezhető már, ami pislákol bennük. Félig elégett roncs testek, üres szemuregek, a sokkhatástol megbénult érzékszervekkel vegetáló gyermekek, csordává alacsonyuk tömeg, mintha a világ kialakulásának hajnaláig zuhantak volna vissza az íciőben. S az egyik pincében, egy muzeum vagy könyvtár alagsorában, néhány, még életoen levő munkatársa körében, hosszú leveleket ír egy agg tudós — a fiának, akiről nem tudja, él-e még valahol, ebben a pokolban, vagy már rég halott, amint halott lesz hamarosan ő is, a leveleket író ember. Kétséges, eijuínak-e valaha is bárkihez ezek a levelek, de egyszerűen nem lehet mast tenni: meg kell örökíteni azt, ami történt, nyomot kell hagyni róla az időben, hogy a még élők, s a feltehetőleg létező túlélők sosem feledhessék, milyen iszonyat szabadult rá a földre. Ez a nyomasztó, vigasztalan, belénk markoló kép zúdul ránk Konsztantyin Lopusansz- kij szovjet rendező filmjéből. A halott ember levelei nem sci-fi, hanem véres és rettenetes figyelmeztetés: elég egyetlen meghibásodott áramkör egy központi komputerben, elég valami végzetes hiba, tévedés vagy • mulasztás, és ez lesz a Végeredmény. Már olyan veszélyhelyzetben él a föld, hogy még a kibékíthetetlen ellenséges indulatok sem kellenek egy katasztrófához. És ha alig több mint egy éve Csernobil tragédiája megdöbbentett bennünket, következményei elriasztottak, nem ári tudnunk, hogy mindaz, ami az ukrajnai városban történt, békés baleset volt, alig több, mint egy koccanásos iitközés a Nagykörúton — ha összehasonlítjuk egy tényleges atombomba- robbamssal. Igen, egyetlen bomba robbanásával. És ki ne tudná, hogy jelenleg már ez az egyetlen bomba is több száz-* szoros hatásfokú ahhoz az egyetlen bombához képest, amely annak idején egy virág- zó, több százezer lakosú japán várost törölt el a föld színéről. Lopusanszkij filmje nem vádol senkit, nem okinyomoz;, a tragédia eredőit nem kutatja. Egyszerűen csak megmutatja: ez lesz, ha elszabadul a pokol, ha az ember ellenőrzése alól kiszökik a rettenetes energia. Az lesz, hogy a túlélésben- már nem reménykedhetőket sorsukra hagyják, mert csak így védhetik meg azokat, akikről feltehető: átvészelik a katasztrófa következményeit. És az lesz, hogy ezek talán ötven, talán száz évig élnek majd valamiféle óvóhelyen, addig, míg odafent eloszlik a radioaktív sugárzás. Az lesz, hogy — nem is csak képletesen — barlanglakévá válik újra az ember, és nemzedékek sora sem lesz talán elég ahhoz. hogy újra elérjen a civilizáció és kultúra azon fokára, amelyen a katasztrófa előtt élt. Megrázó, lelkiismeretünket felkavaró film A halott ember levelei; talán még megrázóbb, mint több hasonló témájú film, egyszerűen azért, mert itt az egyes emberig hatolva látjuk a tragédiát, s nem technikai trükkök, a támadás és robbanás makettképei riogatnak, hanem az a kiszámítható szituáció borzaszt, amibe az ember kerül, kerülhet. És mégsem reményvesztett alkotás ez. A film végén az öreg tudós (Rolan Bikov játssza, szívbe- markoló egyszerűséggel) elindít valahová, valamely remélt cél. remélt megmenekülés felé egy csapat gyereket, öt apró lény, ormótlan rongyokba burkoltan, gázálarcot viselve, szinte mint öt történelem előtti figura, valamely furcsa állatfajta példányai, botorkál a sivatagos, lepusztult tájban, egymás gönceibe kapaszkodva. Talán a remény halad velük. a remény, hogy az élet, az ember mégsem pusztul el végképp a földön. / A Beverly Hills-i zsaru Mi először a Szerepcsere csőlakóból egy véletlen révén nagymenő bankemberré avanzsáló színesbőrű fiatalemberként láttuk Eddie Murphyt. Aztán — pár hete — egy kitűnően megcsinált, izgalmas krimi, a 48 óra akasztófahumorú börtöntöltelék bűnözője volt, akiből azonban még nem veszett ki az emberség. Most pedig abszolút főszereplőként mutatkozik be: A Beverly Hills-i zsaru már teljes egészében ennek a még csak huszonhat éves fiatalembernek a filmje. Eddie Murphy szédületes tempójú karrierje az időben korábbi (1983-ban készült) 48 óra kirobbanó sikerével indult; a Szerepcsere későbbi munka, s ez a most a mozikba kerülő zsarutörténet 1985- ből való. És bár zsarutörténet, s következésképp krimi, mégis a filmkomédia kategóriájába sorolható inkább. Axel Foyler, a furfangos zsaru, persze nem új találmány. Ez a fajta magányos hős, aki egyedül száll szembe a gonosz- szál, a bűnnel, régi ismerős, még a westernekből. Rokonai a magányos cowboyok és seriffek. Ami ebben a filmben új. az gyakorlatilag maga Eddie Murphy, kirobbanó életerejével, pompás mozgáskultúrájával, fanyar, vagányos, humorával és szédületes tempójával. Takács István
