Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-11 / 266. szám
4 1987. NOVEMBER 11., SZERDA Évszázados tölgyfarönkik alakítója Gépek zúgnak, cseng a kalapács Bár a szőlőszüreínek vége, és a pincékben már a hordókban forr a bor, a kádárnak így is bőven van munkája. Műhelyében javításra váró hordók sorakoznak, készülnek a káposztáskádak is. Nem pihenhet ifjabb Dósa Kálmán szentmártonkátai mester sem: műhelyében zúgnak a gépek, száll a fűrész- por, cseng a kalapács a vason. — Most főleg a savanyításhoz való hordókat, kádakat olyan mesternél tanuljunk aki lelkiismeretesen, hozzáértő kezekkel végzi a munkát. Nekem a nagykátai Bakondi Endre volt a tanítóm, nála a kádármesterség minden apró csínját kitanultam. Örülök, hogy fiaim is folytatják. Ezért is építettünk új műhelyt, itt könnyebben elférünk. ötven-hatvan kilométeres körzetből is hoznak ide javítani való hordót, a régi műhelyt kinőttük. Na, de megyek, hallom, Tibi bekapcsolta a fűrészgépet — fejezi be a beszélgetést ifjabb Dósa Kálmán. A 80—100 éves tölgyfarönkök perceken belül szétfűrészelve hevernek a földön Méretre darabolják, majd a dongákat szárítják. Nincs megállás, talán majd télen lazíthatnak egy kicsit. De hibás hordó mindig akad, s itt a környéken ők az egyetlen kádárok. Kép és szöveg: Csécsei Zoltán Munkában a fűrészgép Anyagot válogat a mester Állok a pitvarban. Teréz néni félrebillenti a függönyt a konyhaablakon, és fürgén siet elém- a folyosóra. — Kerüljön csak beljebb — mondja megilletődve. Megigazítja a kendőjét, tiszta kötényt vesz fel. Egy székre párnát tesz és az ablak mellé ültet. Tudom, hogy most valami felemel öt kellene mondani, de nem akarnak jönni a szavak. — A gyerekek miatt jött? — kérdezi. — Higgye el, ha öreg vagyok is, nagyon lelki- ismeretesen ellátom őket. Nem szenvednek hiányt semmiben. Nézze meg a szobájukat, milyen rendes és tiszta! írják a sok levelet Benézek a nyitott ajtón át és egy elégedett mosoilyaipró- bálom megnyerni a bizalmát. — Hogyan szánta rá magát ilyen sok gyermek felnevelésére? — Tudja, mikor összekerültünk a férjemmel, évekig békésen éltünk. Csak egy baj volt, nem akart jönni a gyerek. Mondtam az embernek, vegyünk ki egyet az árvaházból. Kihoztuk a Zoli fiamat, öt hónapos korában. Többször be kellett menni az intézetbe ügyes-bajos dolgokat intézni, meg a ruházatot elhozni. Majdnem megszakadt a szívem, amikor láttam a sok apátlan- anyátlan gyermeket. Hamarosan újra ” magunkhoz 1 vettünk kettőt.. Aztán így ment ez az évek folyamán. Amikor a gyerekek már felcsepéred- tek, munkába álltak, máris hoztuk á házhoz az újabb apróságokat. Mondták is itt a faluban sokan, hogy miért nevelem más anya gyermekeit? Nem éreztem én soha tehernek őket, teljesen kitöltötték az életemet. Sikerült is mindegyikből becsületes,1 tisztességes embert faragni. — Ha újrakezdené az életét? — Akkor se csinálnám másképp. Maga azt el sem tudja képzelni, milyen öröm, amikor készítjük — mondja a kádármester. — Fiam, Tibor nagy segítség, nem beszélve Bozó- ki Sanyiról, a tanulómról. Másik fia, Attila — aki szintén kádár — most katona. A családban tehát megvan az utánpótlás, pedig ez a szakma kihalófélben van. — Az a legfontosabb, hogy A tanuló. A cím fölötti képen: a fiú 7Vem nehéz megérteni 1 ' azok hangulatát, akiknek az év elején vagy még annál korábban megígérték. hogy ha társulnak, ha befizetnek, akkor az idei fűtési idény kezdetére már gázláng lobog a lakásukban. Nyugdíjba küldhetik a cserépkályhát, az olajtűzhelyet. Ám ahhoz, hogy ez így történjék, először terveket kell készíteni, az OTP-vel hitelszerződést kell kötni, össze kell gyűjteni a jelentkezéseket, a lakásonkénti hozzájárulásokat, meg kell szerezni a hatósági engedélyeket. Ha mindez megvan. akkor kezdődhet a munka, jöhetnek a kivitelezők. A szervező, beruházó szerepét legtöbb helyen a tanácsok vállalják magukra. De az ütemtervek és határidők ellenére szinte mindenki késik valameny- nyit a maga programjával. A megrendelők pedig az eredeti határidőben bízva már nem vásárolnak maguknak tüzelőt, amiből nagy baj lesz, mert az átmeneti időszakot drágán működő pótberendezésekkel próbálják átvészelni. Például villany hősugárzókkal, s a villanyszámla borsos különbözeiét senki sem téríti nekik vissza. Minden év őszén érkeznek a szerkesztőségbe türelmetlen. panaszos levelek, azt sürgetve, hogy írOszi lévé! juk meg, milyen nehéz helyzetbe kerültek, sürgessük az intézkedéseket. A napokban Fótról érkezett egy levél, amelynek írója az ottani Virág, Dimitrov és Vörösmarty utcák lakóinak türelmetlen panaszát foglalja össze. Ott már tavaly októberben kész volt az utcai vezeték, most mégis késik a lakásokba való bekötése. Ezeknek a hideg otthonokban fázlódó embereknek is október közepét ígérték, ezzel szemben csak e hónapban kötik majd be a vezetéket az említett első két utcában. A Vörösmarty utca lakói viszont még ezután is bajban lesznek, mert ahogy a tanács műszaki csoportjánál mondják, onnét nem érkeztek meg a lakások szerelési tervei, s ezek nélkül bekötésről sem lehet szó. A levélíró azt fejtegeti: a késések oka, hogy az okmányokat későn küldik a tanácsról a Tigáz-nak, aztán meg ígérgetnek hónapról hónapra. — No de továbbküldeni csak azt lehet, ami már kézben van — tromfolnak erre vissza a tanácsiak. A levélben szereplő körzet húsz igénylője közül eddig július óta csak hárman kötöttek szerződést az OTP-vel. A közeli Forma—1 pályákhoz vezető útvonal is a késedelem közvetett indokai közt szerepei. A szakhatóság sem mondható gyorsan intézkedő szervezetnek. Vagyis magyarázatot mindig lehet találni, de ettől nem lesz meleg a lakásokban, s úgy tűnik, hogy nemcsak a tűzhelyek melegére, hanem több emberi érzésre is szükség van az ilyen munkaterületeken. Jogos az az igény, ami Foton hangzik el, de a megye területén mindenütt érvényes, hogy végre elejét kell venni az őszi határidő-késéseknek, s ehhez a tanulságok levonása, a szigorú kritika és önkriti- . ka útja vezet. Természetesen nyíltan, szemtől szembe, korunk egyik legfőbb igénye, előbbre jut ásunk fontos feltétele szerint. Emiatt senki sem kerülhet olyan emberi hátrányba, amelytől a levélírónk tart, azt kérve a szerkesztőségtől, hogy tartsuk titokban a nevét, címét, mert nem szeretne kellemetlenséget sem a magánéletében, sem a munkahelyén. Igaz, hogy egy faluban 1 majdnem mindenki ismeri egymást, s bizonyos helyzetekben kínosnak tartják az emberek a panasz utáni találkozást. Ám ha ez utóbbi jogos, ha közérdekről van szó, ezt a kényelmetlenséget vállalni kell. önmagunkért és egymásért. Kovács T. István eljönnek meglátogatni, írják azt a sok levelet, hívnak az unokák esküvőjére. Mindegyikkel, egytől egyig, máig is tartom a kapcsolatot. Nagyon összeszoktunk A Dózsa György, úti általános isk'olaban az igazgatónő, Papp Béláné szívélyesen fogad. Mikor a Bajnok-fiúk után érdeklődöm, a következőket mondja: — Nagyon jól ismerem Teréz nénit, és csak csodálni tudom az erejét és energiáját. Sok fogadott gyermeke nálunk végezte el az általános iskolát. Nagyon jólneveltek, tisztelet- tudóak voltak mind. Megszólal a szünetet jelző csengő. Vidám gyermekzsivaj tölti be a folyosót. Háromszöghajú fiú igyekszik felém. Bajnok néni gyermekei. A fiúk illedelmesen bemutatkoznak, az ötödik osztályos Albertnek msgsred a nyelve. — Józsika meg én testvérek, vagyunk — mutat a nálánál jóval kisebb fiúra. — Édesapánkat is a mama nevelte, aztán amikor apu elvált, a mama magához vett bennünket. Persze ezt. úgy mesélték nekem, mert akkor én még csak pár hónapos voltam. — Nagyon jó hozzánk a mama — veti közbe a rangidős Béla. — De a rendet azt szigorúan megköveteli. Átnézi minden. este a füzeteinket,, meg a leckét is ki szokta kérdezni. Mind a hárman napközisek vagyunk, csak késő délután megyünk haza. Akkor szoktunk segíteni otthon: fát vágunk, kitakarítjuk a szobánkat vagy elmegyünk a boltba vásárolni. Este nagyon jó együtt lenni. Televíziót nézünk, mama olvas nekünk az Egri csillagokból. Meg néha veszekedni is szoktunk — néz egymásra a három kis kópé. — A szüléiteket ismeritek? — Az én szüleim Csemőn élnek — mondja megfontoltan Soha nem éreztem őket tehernek. Béla. Ök nem jönnek hozzám látogatóba, de a mamával kétszer voltunk náluk. — A mi szüléink Pesten laknak — így a kis Józsika. —Mi is voltunk náluk a testvéremmel, Alberttel. De legjobb csak a mamánál lenni. Nagyon ösz- szeszöktunk, a mama mindent megtesz értünk. Most lesz nemsokára a születésnapja. Összeadjuk a pénzünket és szeretnénk egy szép kardigánt venni neki ajándékba. Csöndesen, türelemmel Jakab Lászlóné gyámügyi előadóval a tanácson beszélgetünk. — A legelső Bajnok fiúval, Zolival együtt jártam általános iskolába — mondja, s a polcról egy vaskos irattömböt emel le és az asztalra teszi. — Ez Bajnok Lajosné dossziéja. Az elmúlt harminckét év alatt itt a tanácson mindent feljegyeztek. Rendszeresen figyelemmel kísérjük a nála levő gyermekek sorsát, iskolai előmenetelükről érdeklődünk. A lakására is gyakran kimegyek. hogy gondja-baja felől érdeklődjek. Teréz néni még soha nem panaszkodott. Teszi a dolgát, csöndesen, türelemmel. Keresztes Szilvia Nosztalgia és... Vágyálom a vonaton Hát nem, még mindig nem lehet olvasni a vonaton, állapítom meg keserűen. Nyáron, amikor még világosban érkezünk haza, elfelejtjük, hogy tavaly meg tavalyelőtt is így volt ez. Szóvá tettük még a falugyűlésen is, hiszen az agglomerációs övezetben az is illetékes fóruma a bejáró dolgozók érdekeinek, ha úgy vesszük. Ide is akkor jönnek el az emberek, ha már hazatértek a budapesti munkahelyekről. A főváros körzetében ez a legáltalánosabb életforma. Az ilyen embernek a vonaton lenne ideje tájékozódni, magát egy kicsit pallérozni, azokból a percekből hasznosítva, amelyeket már otthon tölthetne, ha helybeli dolgozó lenne. A hiba okát, amely miatt sötétek a kocsik, egyszer már elmagyarázták nekem, de megfeledkeztem róla, mert számomra az okozat a lényeges. Végigmegyek a szerelvényen. Keresem a megfelelően kivilágított sarkot, ahol kedvenc könyvemet, lapomat böngészhetném hazáig, de nem köny- nyű a dolgom. Itt az égő hiányzik, amott van égő, de nem világít. Végre találok egy megfelelőnek látszó helyet, de pár perc múlva ott is kiderül; gyér a fény, felismerhetetle- nek a betűbolhák, még halványabb lesz a világítás, amikor megáll a vonat. Szemünk világa ellen való vétek ez a kínlódás. El is teszem az olvasii' valót, s felkerekedek, hogy legalább ismerőst találjak a szerelvényen. Jó lenne, ha egy régi útitárssal kipanaszkodhatnánk egymásnak magunkat mi, veterán ingázók, enyhe nosztalgiával fölemlegetve a régi időket, amikor még volt tisztességes világítás, társadalmi szervezetek üléseinek napirendjén szerepelt a mi ügyünk Tisztelték, támogatták, sőt élesztgették is a művelődés szándékát annál fogva is, hogy az nem öncél, széplelkűsködés, hanem társadalmi és termelő erővé vagy ha folytatni akarom a szólamokat, innovációs készséggé váló befektetés, belső építkezés, ami közérdek. Budapest és Dunakeszi között, ahol én utazgatom, egyszer hivatalosan még a könyvtárkocsi gondolata is szóba került. Ezt ugyan túlzásnak tartottuk mi, utasok, de ma már mérföldkőnek tekintjük, amitől visszafelé is nagyon messzire kerültünk. Nem. találok ismerőst. Csalódottan huppanok le egy homályos sarokban, ahol nagy ákombákomokkal noteszbe kezdem vázolni a másnapi intéznivalóimat, s rájövök, hogy mivel a betűk méretét itt én szabom meg, írni azért lehet. Igaz,. hogy „sort sor alá tapogatva”, de lehet. Írni kezdem ezt a témát, ha már nincs kinek szóban elpanaszkodni magamat... K. T. L PlMm a családot, sziőt, szereiatet Apának és fiának egy mamája Hatalmas kiterjedésű, szépen gondozott udvar. A háttérben tág szántóföldek terjeszkednek, mögötte erdő sejlik fel. A drótkerítéssel körülvett területen fehérre meszelt parasztház húzódik meg. Ebben az egyszerűségben szépség van. És túl ezen, sok minden. Mindaz, amit Bajnok Lajosnéról, a törökbálinti parasztasszonyról tudok. Bajnokné, született Bokor Terézia a hetvenötödig életévet tapossa. Huszonöt állami gondozottat nevelt fel harminckét év alatt. Fogadott gyermekei és unokái sokfelé laknak széles e hazában. Férje váratlanul, hatvanharom éves korában meghalt. Ekkorra már 13 gyermeke önálló életet kezdett, egyetlen fia — akit férjével a nevükre írattak —, Bajnok Zoltán maradt vele, aki hamarosan megnősült, és végleg Törökbálinton telepedett le. Teréz néni ekkor újabb három fiúgyermeket vett magához a pomázi intézetből. Ennyi a rövid életrajz. A történet itt akár be is fejeződhetne, ha a száraz tények mögül nem sütne át az érzelem.
