Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-07 / 236. szám

1987. OKTOBER 7., SZERDA 5 Ä vizuális fantázia elszegényedése Közönség- és közösségteremtés Az iskola ne rajzolni, látni tanítson Ligeti Erika éremplasztikái Sj A zebegényiek az elsők között voltak. Nem csoda hát, ^ hogy nemrégiben ők rendezték a művészetbarát körök ^ országos tapasztalatcseréjét. A résztvevők meghallgat- ^ hattak előadásokat a pénzügyi feltételekről és a műke- ^ reskedelemről, találkozhattak a művészeti sajtó képvi- selőivel. Nagy érdeklődéssel várták Bereczky Loránd ^ vitaindítóját, amely a körök szerepéről soólt volna a $ vizuális nevelésben. Mint a fogalmazásból már érez- $ hető, erre a beszélgetésre sajnos nem került sor. A $ Nemzeti Galéria főigazgatója egyéb elfoglaltsága miatt § nem lehetett jelen, így munkahelyén kerestük meg, i hogy megtudjuk, mit takar a cím. Az ízlésnevelés — Először is meg kell kü­lönböztetnünk kétféle csopor­tot. Az egyik mint fogyasztó, azaz a műalkotások élvezője szerveződik, a másik pedig amatőr képzőművészekből áll, akik maguk is alkotnak. Mindkettőnek igen fontos sze­repe van az ízlésnevelésben, a hagyományok és értékek megőrzésében. De hogy a ki­alakult rend érthető legyen, szükség van egy rövid törté­neti visszatekintésre. A me- cénálás, a művészetek támo­gatásának új formái csupán a XIX. században születtek meg. Ekkor lép színre egy szé­les fogyasztó piac, amely szá­mára a műalkotások szellemi és tárgyi birtokbavétele egy­aránt fontos. Megjelenik a közvetítő réteg, a műkereske­delem, hiszen kiderül, hogy a műalkotások adásvétele is jó üzlet. Persze, pénz nem egyformán áll mindenki ren­delkezésére és a kritika, az emberek ízlése sem. Feltűnik hát a giccs. Az új, napi konfliktus már az értékek megítélése. Gyakorlatilag háromféle értékrend ala­kul ki. Elsősorban említeném a szakmait, majd a kritikuso­két és végül ,a műkereskedele­mét. A kritikusoknál hangsú­lyozni kell a pillanatnyiságot. Nem történelmi távlatból, ha­nem kortársi helyzetből kell ítélkezniük. — Ügy vélem, hogy az ek­kor kialakult helyzet nap­jainkra ugyanúgy jellemző. — Valóban. Csakhogy most nem három, hanem számtalan értékrend érvényesül. Éppen az a műgyűjtők egyik legfon­tosabb feladata, hogy vásár­lásaikkal támogassák az alko­tókat és formálják a piacot. A lényeg az értékmegőrzés. Ezek az emberek rendszere­sen járnak tárlatokra, kiállí­tásokra, aukciókra. A környe­Képes történelem A nagy október „Ahogy a tömeg éle a nyíl­egyenes proszpekteken egyre közelebb került a Téli Palotá­hoz. a mellékutcákból kozák­csapatok vágtattak elő. A rend­őrség váratlanul elállta a me­net útját. Hirtelen sortűz dör- rent. Az emberek azt bitték, valami tévedés történt. Szá­zak és százak futottak a cári palota felé, most már mene­déket is keresve ott, az ural­kodó védőszárnyai alatt. A Palota térnél azonban a cári gárda golyói terítették a föld­re őket.” E sorokat olvasva alighanem mindenki tudja, miről van szó: az 1905-ös január 9-i véres va­sárnapról, amely elindítója lett az első orosz forradalomnak. De valóban tudjuk, s tud­ják-e gyerekeink is? Mégsem vagyok ebben olyan biztos, még akkor sem, ha a diákok minden szóra figyelnek a tör­ténelemórán. A nagy októberi szocialista forradalommal kap­csolatos ismeretek pontosítá­sát, bővítését segíti Földes Pé­ter : A nagy október című kö­tete — amelyből idéztem az iménti sorokat. Az előbbi kéte­lyeket pedig minden bizonnyal igazolja az, hogy a könyvet már hatodszor adta ki a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó a Képes történelem című soro­zatban, az évfordulót megelőz­ve. A szerző mesélő hangvétele azt a benyomást kelti, mintha olyan valaki emlékezne vissza, aki részese volt az események­nek. A gördülékeny stílust szí­nesíti a sok fotó. dokumentum karikatúra térkép, piakát. A tanulást könnyíti a kötet végén ta’álható időrendi táblá­zat. Jő ötlettel egy mellékletet is elhelyeztek benne, amely a legfontosabb képek gyűjtemé­nye: kivágásra és felragasztás- rá, vagy tablókészítésre egy­aránt felhasználható. zetük véleményét mindenkép­pen tudják befolyásolni, de higgye el, hogy a közönség is figyel rájuk. — Mennyire fordul a gyűj­tők figyelme a kortársak fe­lé? Számomra logikusabbnak tűnik, hogy bizonyos távolság­ból, a már letisztult értékeket szerezzék meg. — Kétségtelenül ez utóbbi­nak kisebb a kockázata anya­gi és esztétikai szempontból egyaránt. Mégis azt kell mon­danom, hogy nagyon sokan fordulnak a kortársak felé. Vannak gyűjtők, akiknek sok­szor értékesebb kollekciójuk van, mint bármelyik múzeum­nak. Ez egyébként nem is baj. Sőt, nem szabad, hogy a múzeumok részéről valami egészségtelen rivalizálás kez­dődjön el. Fontos a megfele­lő munkakapcsolat, a szakem­berek segítőkész támogatása. Ügy is mondhatnám, hogy az összeköttetés a „hivatalos” művészi körökkel, az alkotók­kal, a kritikával, illetve a ki­állítótermekkel az a szellemi vezérfonal, amire a művészet- barátok tevékenységüket épít­hetik. Nem más ez, mint egyfajta speciális közművelő­dési munka. Mi tagadás, kö­zösség- és közönségteremtés. A művészetbarátok . -ami :■ — Mégis azt hiszem, hogy ezeknek a köröknek megvan­nak a korlátái. Elsősorban csak azokra tudnak hatni, akikben már eleve megvan az érdeklődés. — Természetesen és sem akarom túlzottan felnagyítaná szerepüket. Sem az iskolai ok­tatás helyét nem vehetik át, sem akkora hatásuk nem le­het, mint a nagy tömegkom­munikációs eszközöknek, el­sősorban a rádiónak és a té­vének. Olyanok ők, mint a vitamin. Nem a legfontosab­bak. de nélkülözhetetlenek. Különösen napjainkban, ami­kor általánosan tapasztalha­tó a vizuális fantázia elszegé­nyedése. Pedig a világról szer­CSALÄDI TÜKÖR. Néhány esztendővel ezelőtt jelent meg egy könyv, amelyet magyar és külföldi tudósok tanulmányai­ból állítottak össze. Címe: A jó halál. Témája pedig az eu­tanázia volt. Ez az egy szó tu­lajdonképpen azt foglalja ösz- sze, hogyha valaki gyógyítha­tatlan beteg, kérheti: segítse az orvos az örök nyugalom­hoz — a hosszú szenvedés he­lyett. Vártam, hogy majd hatal­mas vihart kavar e kö­tet, azonban nem így történt. Éppen ezért felkaptam a te­jem, amikor szombaton Ju­hász Judit utcai járókelőket faggatott: vállalkoznának-e adott esetben, hogy magukat vagy szeretteiket ily módon el­altassák? v Ám amikor dr. Konrády András orvos kandidátushoz fordult — a szakember más irányba terelte a szót. Fur- csállottam ezt a kitérőt, de aztán megértettem őt. Mert ugyan Nyugaton van lehető­ség az eutanáziára, de nálunk még nem. Hogy miért? Mert hazánkban még az sincs ter­jedőben: megmondják-e a be­tegnek egyáltalán, hogy ment­hetetlen? Joguk van-e meg­vonni a szenvedőtől a már reménytelen reményt? zett információink döntő több­sége a szemünkön keresztül jut tudatunkig. Ezért lenne fontos, hogy az iskola ne raj­zolni, hanem látni tanítsa még a diákokat. Ez utóbbi nélkül nem sikerülhet a másik sem. A művészetbarát körök ezt a hiányt csupán csökkenteni tudják, megszüntetni nem. Az­tán a hatásuk erősségéhez tar­tozik még a társadalmi közeg is. Adott szituáció erősítheti vagy gyengítheti szerepüket — gátak emelésével, illetve meg­szüntetésével. Például azzal, hogyan ítélik meg a modern képzőművészeti irányzatokat. Vagy aktuálisabb példával: jelenleg — amíg nem tanuljuk meg az új adórendszert — megtorpan a vásárlás. Az élet­színvonal-csökkenés általában amúgy is a kultúra területét szokta elsődlegesen érinteni. — Az eddig elmondottak in­kább a műgyűjtőkre, kiállítás­látogatókra vonatkozik. Mi a helyzet az amatőr képzőmű­vészekkel? Mi az érték? — A feladatok bizonyos mértékig velük kapcsolat­ban is igazak. Csak he­lyeselni tudok, minden értel­mes szabadidős elfoglaltságot. A képzőművészet agymunká­val, kitáguló világlátással jár együtt. A kiállításaikkal szű- kebb környezetüket, a baráto­kat, családtagokat ők is befo­lyásolják. És ha közben vala­melyikük egy kicsit elhiszi magáról, hogy művész, az sem baj. Csak az a fontos, hogy igazodjanak a saját területük­höz. Az már baj, ha ezt a te­vékenységet nem a kedvtelés irányítja, hanem pénzszerző forrásként, esetlegesen vala­miféle felvételi előképzőként kezelik. Bár* művésszé nem attól válik valaki, hogy diplo­mája van; ennek hiánya sem bizonyíték. — Ügy érzem, ezzel ismét visszakanyarodtunk a megíté­lés problémáihoz. — Ezért is hangsúlyoztam korábban, hogy milyen fontos az összhang, az együttműkö­dés a körök és a szakma kö­zött. Igaz, a tévedés lehetősé­gét ez sem zárja ki. Magam részéről azt a tanácsot adnám bárkinek, hogy ne azt akarja eldönteni egy műalkotásról, hogy értékes-e, hanem csak annyit, hogy neki tetszik-e vagy nem. Ez utóbbi gondolatot azon­ban mástól is hallottam. Olyan indokkal, hogy talán még az segíthet, adhat erőt netalántán a kór leküzdéséhez. Bizonyára akadnak orvosok, akik tudnak erre példát. De mindenképpen emberségesebb­nek vélem ilyen helyzetben az őszinte szót. Jusson ideje elJ rendezni a dolgait, hiszen a gyász mellett az elhunyt sok gondot is hagyhat hátra. S azt tapasztalom: remény ak­kor is van, amikor már — nincs. 168 ÓRA. Olykor ránkfinto­rog a sors. Mondhatom: kel­lemetlen érzés. írásban is és szóban is szoktam Zsámbékot emlegetni jó példaként, ahol szeretik, megbecsülik műemlé­küket. Várady Júlia is ott járt, de ő egészen mást tapasztalt. A templom környékén — felte­hetően a középkori temetőből származó — csontokkal fut­balloztak a fiúk, két ifjú pe­dig e leletekből igyekezett egy gyűjteményre szert tenni. Amikor a riporternő megkér­dezte, miért van erre szüksé­gük, a válasz így hangzott: csak úgy összeszedegetnek egy párat. Nem vagyok pártatlan, mert már szinte hallom a tanács­elnök keserű-indulatos meg­? A Munkácsy-díjas, érdemes 4 művész önálló tárlata az abo- V nyt Falumúzeum kiállítóhe- V. lyiségében (Vigyázó-kúria) v, november 10-ig látható az r Abonyi ősz rendezvényeként. Az érem és a kisszobor sok alkotónál nagyméretű . művek vázlatát, lírai beszá­molót jelent, Ligeti Erikánál mindent. Munkásságában a kisplasztika nem epizód, ha­nem a teljesség. így tud iga­zán csöndben és meghitten üzenni az élet egyszerű, áhí­tattal telített hétköznapi ese­ményeiről. Ez nemcsak ars poetica, hanem igazság. An­nál is inkább az, mivel mű­vészetének főszereplője vi­rág, madár, gyerek és a já­ték, a mese varázsa. Még pontosabbak vagyunk, ha ezen motívumaiban tetten érjük belső önarcképét, hi­szen mindez nemcsak Ligeti Erika világa, hanem körülha­tárolt személyisége. Ritka je­lenség, abban különösképpen, hogy rendkívüli ötleletessége, az érem és a kisbronzok szel­lemes fogalmazása takarja, rejti az emberi mélységet és megrendülést. Ligeti Erika a magyar érem egyik kiemelkedő mértéke. Abban az, hogy érzelemmel és gondolatokkal telített éle­tét azon frissiben a bronz­felületekre ülteti a teljes szellemi készültség érett ál­lapotában. Ez egyénisége és teljesítménye egyben — mű­vészetének teremészetes ál­landója. Ez az ő belső törté­nése — a többi ehhez társu­ló adat. Az, hogy Szabó Iván növendéke volt a Képzőmű­vészeti Főiskolán, 1955 óta kiállító művész, önálló tárlata nyílt Budapesten, Vásárhe­lyen, Szegeden és Szentend­rén. 1972-ben kitüntették a Munkácsy-díjjal, megkapta az 1974-es pécsi kisplasztikái brenrráié díját és Tornyay- plakettbén részesült, 1985- ben érdemes művész lett. Itáliában, Franciaországban, a Szovjetunióban, Csehszlo­vákiában, Bulgáriában és Kambodzsában járt tanul­mányúton. Abonyi tárlatán régi és új műveivel szere­pel. A Pro Űrbe Esztergom gyűrődéséből győztesként fel- türemkedő kéz érmet tart — érem az éremben, a vá­ros hajdani rajzát, s benne múlt, jelen, az idő folyama­ta érzékelhető az alkotó mé­lyen átélt és ötletté formált megoldásában. A Szentendrei nyár 1978 is telített játékos­sággal, a szigorúan szerkesz­tett formarend bájával és a jegyzését: biztos, hogy azok nem helybeli gyerekek voltak. Hiszek neki, annál is inkább, mert a műsorból ez már nem derült ki. S ha netán mégis odavalósiakról lett volna szó, a zsámbékiak érdemei — mű­emlék ügyben — vitathatatla­nok. Bár a belépő jegyárus né­mileg megingatott ebbeli hi­temben, mert tulajdonképpen ő is ejthetett volna néhány védelmező mondatot. Megle­het: korábban megtette, s olyan válaszokat kaphatott, hogy elment ettől a kedve. Mindenesetre a figyelmeztétő riport alighanem jókor jött. ÖSSZEVONT DŰLÖK. A Kossuth adó vasárnap reggel portréműsort sugárzott az Óbuda Tsz nyugdíjba készü­lő elnökéről, Varga Ferencről. A szerkesztő Lakatos Pál volt. A lírai hangulatú cím mö­gött azonban egy igen kemény ember életútja rejlett. Hatvan­öt esztendős, negyvenöt évet dolgozott. A téesz vezetése alatt hét ízben nyerte el a kiváló címet, a közelmúltban pedig első díjat kapott a Pest megyei tejtermelők között. Sok mindenről beszélgettek, hiszen a vadásztársaság, az ökölvívó szövetség elnöke. V. A. Szabó Z. Levente Rádiófigyelő Pro XJrbe Esztergom rá annyira jellemző huncut kedvességével, melyben sze­mernyi felületesség sincs — mindez csak végeredmény. Külön sorozatot szentelt a Júdó-nak, mintegy sürget­ve az atlétikus készenlétet mindannyiunktól, mely az élet és boldogulás egyik pil­lére, a test és lelkűiét össz- harmóniájának nyitánya és lehetősége. Sokan elrontjuk magunkban ezt a távlatot, Ligeti révén a szobrászat kor­rekciót sürget. Életmódban, iskolai testnevelésben, sport­ban. Rekordhajhászás és tes- pedés helyett a testgyakorló rendszerességet, a játék ele­meivel átitatott tömegsport elméleti hangoztatása helyett gyakorlatát. íme, az érem csiszolt és minden tekintet­ben hiánytalan látványa ezt a morált is tartalmazza, Li­geti Erika szépségeszménye ezúttal is az erkölcs. Imponáló a türelmetlensé­ge, melyet önmagának cí­mez. így kerüli el azt, hogy ne váljon soha eredményei­nek manieristájává. Bronz­leporellója álmokat testesít, az élet állomásait. Körösi Csorna Sándorról komponált bronzlapozgatója remek ötlet és szabatos körüljárása egy eszmének, példának — szob­rászattal. Szemlélődésének nemes el­ágazásait is láthatjuk az abo­nyi bemutatkozáson. Jan van Eyck után — szoborrá mű­fordítva a festményt, az Ar- nolfíni házaspár férfialakját, otthona eddigi összes cicáját is összegzi a Macska általá­nosított formájában és min­den tekintetben megoldott körhintás figurája, továbbá Madár jiesztő-fe. Az utóbbi években Ligeti Erika részt vesz a siklósi művésztelep munkájában. így került kap­csolatba a kerámiával. Kerá­miaszobrai közül derűjével és olykor humorával is ki­tűnik portréja Rékassy Csa­báról és Schrammel Imré­ről. valamint Paulikovics Ivánról. Losonci Miklós A Betonútépítő Vállalat ferihegyi főmérnöksége út-, vasút-, valamint földmunkagépek üzemeltetésében jártas, középfokú végzettségű gépészetimunka-vezeíőket keres a ferihegyi és Budapest 60 km-es körzetében levő építési munkahelyeire. Felvilágosítást ad: Farkas László és Kelemen Attila. Telefon: 570-711, 476-745. A Pest Megyei Duna Vdcn budai üzemigazgatósága felvesz munkaügyicsoport­vezetőt és munkaügyi előadót Feltétel: középfokú végzettség és szakirányú tanfolyam. Bérezés; megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen a munkaügyi osztályon, cím: Budapest, Zay u. 24. 1037, telefon: 804-522, 127-es mellék. Vállalóiunk központjába, az áruforgalmi osztályra közép- vagy felsőfokú végzettségű, többévi papíripari, illetve nyomdaipari gyakorlatot szerzett előadót felveszünk. Jelentkezni lehet a Compack Vállalat személyzeti osztályán, Budapest, Landler Jenő u. 23-25. 1078. Telefon. 424-103.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents