Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-06 / 235. szám

1987. OKTOBER 6., KEDD 5 Nincsenek kicsit kevesen? Az akadályozók sem lehetnek próféták... Borítékolt párbeszédek helyett Dalba szorult bánat és öröm A kórus vezetője: dr. Balázs Józsefné. Amikor az Illés Andreával való beszélgetésre készültem, elhatároztam, hogy egyetlen általánosságokat tartalmazó válaszát sem fogadom el. Ma­kacs nekibuzdulásomat néma személye iránti ellenszenv táplálta — hiszen eddig nem is találkoztunk —, hanem a kíváncsiság: milyen elképze­lései vannak, mennyire vilá­gosan beszél egy ifjúsági ve­zető ma, amikor csakis a va­lós, kézzelfogható terveknek, eredményeknek adunk hitelt. • Mi a feladata a KISZ Dunakeszi Városi Bizottsá­ga titkárának? — Igyekszem összefogni a konzervgyár, a hűtőház, a MÁV Járműjavító, a házgyár, a Mechanikai Labor, a Bőr­ipari Kisszövetkezet, a fóti Piért, • a gödi egészségügyi gyermekotthon meg néhány gimnázium és szakközépiskola alapszervezeteit. 9 Hány KISZ-tagja van összesen ezeknek az üze­meknek, iskoláknak? — Körülbelül ezerötszáz. Kevesebb, mint a megelőző években, de álljunk meg egy pillanatra, mielőtt még véle­ményt alkotnál. Hiszen csak azok maradnak el tőlünk is, akik eddig sem kötődtek kö­zösségünkhöz túlságosan. To­vábbmegyek: éppen hogy az alapszervezetek nem ragasz­kodnak némelyekhez. De van­nak prózaibb okai is a tagfo­gyatkozásnak, például az, hogy a KISZ is emelte a tag­díj összegét. Egyébként pedig meggyőződésem, hogy nem a tömeg sokaságában, hanem az egységében van az igazi erő — ígérem, több közhellyel nem untatlak beszélgetésünk so­rán. fi Ügy tudom, hogy az elmúlt években bárkit fel­vettek a szervezetbe, aki hajlott az agitáló szóra és leszurkolta a tagsági díjat. A cél az volt talán, hogy a létszám minél nagyobb legyen? Nem egy esetben a különböző vállalások és vállalkozások végrehajtása is csupán papíron létezett. — Ma már nem lehet bárki tagja á közösségnek az általá­nos iskola elvégzése után. Aki gimnáziumba jár, pontosan tudja, hogy előbb öntevékeny diákkörben kell dolgoznia. Az ott végzett munkája alapján döntenek arról, hogy felve­szik-e a KISZ-be. Ugyanígy változott a helyzet az üzemek­ben is. A Lóverseny Vállalat alapszervezete például sok el­ismerést szerzett annak elle­nére, hogy mindössze tizenöt­húsz tagú a csapatuk. 9 Nincsenek kicsit ke­vesen? — Lennének többen is, ha felvennék a jelentkezőket! Ehelyett egy olyan követel­ményrendszert állítottak fel, amelynek nem is lehet eleget tenni néhány hét alatt. Ez a közösség józan ésszel kialakí­totta a valós, kézzelfogható és minden érdekelt számára elő­nyös elvárásokat. Ök mond­ták ki először, hogy a csak vetélkedőre járó tagokra nincs szükségük. 9 Mit tartasz napjaink­ban egy jól működő ifjú­sági szervezet legfontosabb feladatának? — Amiről eddig is beszél­tem: a létező, konkrét igé­nyek kielégítését. Ehhez per­sze hozzátartozik az informá­ciók gyors áramlása. Legutóbb például az adóreformról szóló KISZ KB kiadvány népszerű­sítésére fordítottunk nagy fi­gyelmet. Az eredmény: töme­gesen kerestek fel bennünket olyan emberek is, akik már régesrég nem KISZ-korúak ... 0 Csak az olyan igénye­ket lehet kielégíteni, ame­lyeknek a létezéséről pon­tos információink van­nak ... — Értem a célzást. Érdek­lődhetsz bármelyik üzemben arról, hogy milyen gyakran lá­togatom azokat a munkahe­lyeket, ahol fiatalok dolgoz­nak. Hidd el, nem íróasztal mögött töltöm a napok na­gyobb részét... 9 Ha már az informáci­ók továbbításánál tartunk, elmondom egy régi, ám máig tartó hiedelmemet: nagyon sok fiatal eleve ide­genkedik a politikai elő­adásoktól. Legtöbbjük csak­is muszájból jár ilyen ren­dezvényekre. Egyes prog­ramszervezési módok, mint például az előadások előtti rockkonccrtek műsorra tű­zése, igazságomat sejte­tik... — A mi esetünkben a poli­tikai munkabizottság feladata, hogy megbeszélje a tagsággal, milyen témáról szeretnének előadást hallgatni. Sőt, né­mely esetben az előadó sze­mélyét is meghatározzák! Te­hát nem a kész programhoz toborzunk fiatalokat, hanem az igényekhez igazítjuk a mű­sort. így egyszerűbb is a dol­gunk. • Hogyan kapcsolódtok az ország gazdasági kibon­takozási programjához? Mi­lyen módon érvényesül a közösség akarata? Egyálta­lán: hol mondhatjátok el a véleményeteket, hol és ki hallgatja meg a gondjaito­kat? — Volt egy összevont titká­ri és bizottsági értekezletünk, amelyre meghívtuk a városi pártbizottság titkárát. Meg­kértük, hogy tájékoztasson bennünket a cselekvési prog­ramról, amely után mi is is­mertettük a magunkét és vé­leményt is kértünk róla. A közeljövőben pedig vitafóru­mot rendezünk, amelyre meg­hívjuk a város tanácselnökét, a párt- és a szakszervezet képviselőit és a különböző üzemek vezetőit. Ezen az ösz- szejövetelen nem „előre borí­tékolt” párbeszéd hangzik majd el! A tagok határozot­tan kérték, hogy az ott és ak­kor megfogalmazott kérdések­re kapjanak választ. 9 Mi szerepel a cselek­vési programotokban? — Segítjük a fiatalok la­káshoz jutását, a konkrétu­mokról még korai beszélni. Parkfenntartást, takarítást is vállalunk különböző intézmé­nyekben, amelyek szívesen fi­zetnek nekünk, hiszen féláron elvégezzük a munkát, így mindkét fél jól jár. A jár­műjavító KISZ-esei például mozdonyokat generáloznak, a szakmunkásképző intézet a vi- deoberendezését igyekszik hasznosítani az esküvőkön, névadókon, egy másik közép­iskola pedig játékprogramo­kat készít a számítógépein. Az országban elsőként él­sportolókat oktató általános iskola kezdte meg működését Budapesten. A XIV. kerületi Őrnagy utcai általános iskola és a központi sportiskola kezde­ményezésének célja, hogy ösz- szehangolják az iskolai mun­kát a versenysport által tá­masztott követelményekkel. Az első tanévben 16 osztályban mintegy kétszázötven gyerek kezdte meg tanulmányait. Az intézményben a hagyo­mányostól eltérő időbeosztás­sal tanulnak a diákok. Az óra­rend rugalmasan alkalmazko­dik az egyes sportágak edzési y A televízió éppen a Röpülj j páva középdöntőit közvetítet- ^ te és 19GS-et írtak, amikor í Varga Böske megállította őt / az utcán. — Tanító néni, mi ‘j is tudnánk úgy dalolni, mint j azok az asszonyok a képer- j nyőn! Miért nincs nekünk is í énekkarunk? Dr. Balázs Jó- z zsefné — merthogy ő volt az í a pedagógus, akinek nekisze- y gezték a jogos kérdést — né- y hány nap múlva vállalta a í nótásabb kedvű nők összefo- V gását. Megalakult a tizennégy 'y tagú hévizgyörki asszonykó- y rus. Majd’ húsz év telt el az- y óta, s aligha van olyan sarka y az országnak, ahol ne ismer- í nék őket. — Éppen akkor adták át az új művelődési házunkat, amelynek avatásán először felléptünk — teszi elém a jó erős kávét az immár nyugdí­jas tanárnő. — Az az igaz­ság. hogy szerencsém volt, mert sikerült megnyernem a legjobb hangú nőket. — Nem lehetett könnyű a dolga, hiszen a családos em­bert gyakran megszólták fa­lun, ha „kántálni járt a kul- túrba”, ahelyett, hogy a dol­gát végezné a ház vagy akár az unokák körül! Asszonyok a laktanyában — Látja, erre is csak azt tudom válaszolni, hogy sze­rencsénk volt! — nevet az idős tanárnő és kezembe ad­ja a tájolások emlékét őrző fotóalbumot. — Rendes a férfinép errefelé! Elengedik a nejüket a vasárnapi próbákra és elvégzik a munkát helyet­tük otthon. Ismerek olyan családfőt is, aki kipucolta fe­lesége cipőjét fellépés előtt! Persze, jönnek is velünk, aho­vá csak lehet. Legutóbb egy közös kirándulásunkra is el­vittük őket, amit egy nívó­díj mellé kapott négyezer fo­rintból szerveztünk. idejéhez. így a héten több napon a tanítás délelőtt tíz órakor kezdődik és szükség szerint délután is tart. A ti­zenhatos vagy annál kisebb létszámú csoportok a tanterv­ben előírt anyagot az órákon sajátítják el, otthoni feladatot csak a legszükségesebb eset­ben kapnak a diákok. A következő tanévtől már gimnáziumi oktatással is bő­vül az iskola, három első és három másodikos osztályt in­dítanak. A tervek szerint az 1991—92-es tanítási évre már megvalósul a tizenkét éves képzés. — ön korábban éneket ta­nított az általános iskolában, ahol igazgatóhelyettesi teen­dőket is ellátott. Munkaköre és a pozíciója is könnyíthette az anyaggyűjtés gondjait. Bár bőséges forrása lehet itt a népdaloknak, hiszen a Ma­gyar Tudományos Akadémia könyvben is feldolgozta a Hévízgyörkön fellelhető dal­kincset, illetve olyan eredeti népi játékokat, amelyeket nem a később hozzá applikált koreográfiák tettek színpad­képessé ... — Inkább úgy mondanám, hogy az egész Galga menté­nek vannak gazdag hagyo­mányai. Kétszáznál is több dalt tartunk repertoárunkban, amely folyamatosan bővül. Olykor éppen a kórustalál­kozókon hallunk általunk is ismert dalokat más tájról ér­kezett asszonyoktól. Ilyenkor „megajándékozzuk” egymást a különböző dallamváltoza­tokkal. Máskor meg felrémlik egy-egy réges-régi nóta töre­déke, és annak nézünk utána. — Merre jártak és milyen eredményeket értek el az el­múlt két évtizedben? — Nem lehetne elkerülni ezt a kérdést? Attól tartok, hogy az olvasók dicsekvésnek veszik-e — néz maga elé zavartan. — ön egy haszonnal dolgo­zó közösség munkásságát bi­zonyítja, ha elmondja, hogy mit nyertek, hol léptek fel eddig. — Csakis első díjaink és arany fokozatú elismeréseink vannak. Nyertünk Galga menti fesztivált, szerepeltünk a népzenével foglalkozó rá­diós szakemberek nemzetközi találkozóján. Daloltunk a Ze­neakadémián, az Egyetemi Színpadon és Szegeden a szabadtéri játékok program­jában is. Legutóbb a Mezőgaz­dasági Minisztériumban éne­keltünk — sorolja kipirulva. — Ja, majd elfelejtettem, hogy kaptunk egy katonai ki­tüntetést is. — Tessék? — Jól hallotta — derül ér­tetlenségemen. — Felléptünk egy laktanyában, ahol ugyan­olyan emlékplakettet kaptunk, mint amilyen az ünnepeitek­nek dukált. Szállás az GTP-ben — Egyre többet hallani a hévizgyörki asszonykórust a rádióban; elégedett lehet — teszem vissza az asztalra a fotóalbumot. — Nem mondom, jólesik a távolabbi környezet elismeré­se. — Miért? Helyben talán le­gyintenek a munkájára? — kérdem, mert olyan furcsa hangsúllyal mondta az előbbi mondatot. — Miért is tagadnám, van­nak gondjaim. Néha érthetet­len, megmagyarázhatatlan akadályoztatásokkal kell meg­küzdeni ... Elmondom ma­gának a néhai legelsőt és a legutóbbit: 1972-ben történt, hogy akkori munkahelyi elöl­járóm hivatott és felelős­ségre vont: milyen jogon nyilatkoztam a Nők Lapjá­nak a kórusról? Miért nem kértem engedélyt tőle előző leg? Az idén pedig ugyan­csak az általános iskola igaz­gatója nem akarta elengedni a gyerekeket egy országos ta­lálkozóra. Végül hozzájárult az utazásunkhoz, ám az isko­la címére érkezett részletes programot — benne az elszál­lásolásra, étkezésre vonatkozó adatokkal — a helyi OTP- ben találtam meg, véletlenül. Mint utóbb megtudtam, az oktatási intézmény takarítónő­je által került oda ... Egy­szóval nem olyan egyértelmű a helyi elismerésünk. Már újabb napló van a ke­zemben. Olvasom a nemzet­közi hírű és rangú szakem­berek összegyűjtött vélemé­nyeit: „Az egyetlen kórus, amely ilyen kiválóan...”, „Egyedül ők azok, akik eny- nyire jellemzően ...”, „Ahol ők ott vannak, ott mindig van meglepetés...” Jazsek Éva, Csapó Károly és Olsvay Imre kritikái egyértelműen dicsérőleg szólnak a közösség­ről. — Kik és mennyire támo­gatják a csoportot? Száz év múltával is ? — Tízezer forintot kapunk minden évben a helyi ter­melőszövetkezettől. A műve­lődési ház pedig próbahelyi­séget biztosít. Az utazásaink költségeit általában a meghí­vó fél fedezi. Legtöbbször üdítőitalokkal, esetleg étellel várnak a különböző helyszí­neken. Ennél többet nem tu­dok mondani... — ráncolja a homlokát a kórusvezető. Eltűnődöm. Azt még csak meg lehet magyarázni, hogy miért nem kap jelentősebb anyagi támogatást egy ilyen eredményeket felmutató cso­port. Példának okáért a leg­rövidebb lehetséges válasz: mert nincs több pénz. Bár minden valamirevaló közmű­velődésért lótó-futó pontosan tudja, hogy ezen a területen csakis arra van pénz, amire akarják, hogy legyen... De azt már végképp nem értem hogyan fordulhat elő, hogy ráadásul még akadályozzák i- a közösség munkáját A dr Balázs Józsefné által vezetet gyermekjátszó csoportot a kecskeméti tavaszi napokr; hívták meg nyár elején. A találkozó színvonalára jellem ző, hogy mindössze hét csapa tot kértek fel a bemutatko­zásra az országból. Erről a bizonyítási lehetőségről ma­radtak le kis híján az emlí­tett ok miatt. Ki érti ezt7 — Mit gondol, lesz, aki folytatja azt, amit önök el­kezdtek.? Élnek-e még ezek a dalok, gyerekjátékok száz év múlva is? — Bízom az általános isko­lás csoportomban. — De hiszen olyan gyorsan változik az élet körülöttünk Mi a garancia arra, hogy a leendő felnőttek is szépnek tartják majd a régi dalkin­cset? — A népi kultúrák mélyeb­ben gyökereznek annál mintsem könnyen elhagyha­tók, elfelejthetők lennének Egyik kórustagunk magya­rázta egyszer találóan, hogy ha a határban énekel kapálás közben, akkor az arra járó idegen csak annyit érzékelhet, hogy a dal szép. Holott bele­szorult a nótába az éneklő minden öröme és bánata is Szerintem mi ilyenek voltuk és ilyenek is leszünk. Sz. Z. M ásfél évtizede jelennek meg rend­szeresen Losonci Miklós írásai a Pest Megyei Hírlapban. Egy­szer összegezni kellene, hány festőmű­vész palettájának színeit méltatta, tar­totta érdemesnek tollával ékíteni? Losonci Miklós lelkesedése, túlfűtött érzelme hány alkotónak nyitott utat tizenöt év alatt az olvasó előtt? Tudrp kellene azt is, hány embert vezetett írásain keresztül egy-egy tárlat megte­kintésére? A tanítóképző főiskola tanárá, a ráckevei gimnázium volt igazgatója, számtalan képzőművészeti tárlat meg­nyitója, a Pest megyei, de az országos művészet ismerője és rajongója egy­más után népesíti be a könyvtárak művészeti gyűjteményét az alkotókról szóló könyvekkel. Sokszor kérdezték már T.osond Miklóstól: soha nem fárad el? Mikor pihen? Megszállottan űzi, hajtja magát — nemcsak magára vállal mindent, amire felkérik: békétlenkedik. ha ki­sebb tér jut neki, mint amennyit tu­dásával, tolierejével be tudna tölteni. Tréfálkoznak vele barátai: „talán min­den újságot művészeti lappá kellene átalakítani?!” Felesleges lenne. Loson­ci Miklós — bőséges, kifogyhatatlan mondanivalója — számára az ország pa­pírja is kevés lenne. Ezúttal két könyv fekszik asztalo­mon: Pomáztól Párizsig című művé­ben Oltvainé Dancsó Ilona festészetét ismerteti meg az olvasóval — mintegy 57 illusztráció kiemelésével. Kár. hogy a kötetben több a fekete-fehér kép, mint a színes. Hiszen a Kék szoba (kék nélkül), a Napraforgós tábla (sárga, barna, rozsdaszíne nélkül) vagy az Őszi táj (komor téliségbe burkolóz­va) kevésbé támasztja így alá a mű­vész tehetségét, a könyv szerzőjének örömét, lelkesedését a mű fölött, mint­ha a valóságos kép tükröződne az ol­dalakról. A másik könyv megszerkesztéséért, azért, hogy felkeltse Zsignár István iránt a figyelmet, Miskolcra kellett utaznia, ahol a művész él s alkot. Itt is fekete-fehérben tárul elénk a Nápolyi-öböl, a Bodrog, a Nagyanyám asztala — mintegy 29 festmény, hogy még inkább örülhessünk a megrázó Golgotának (ez a könyv címlapján gyönyörködtet) vagy a nyolc olaifest- mény színes képének. Mindkét művész más-más irányza­tot képvisel, Zsignár István fő élmény­anyaga a táj, nem idegen tőle az ipar világának ábrázolása sem — képzele­tében újrateremti ezt a világot. Oltovainé Dancsa Ilona művészetéről azt írja Losonci Miklós: „Minden al­kotása bársonyos mese, egyszerű va­rázslat, színes áhitat.” Nemcsak meg­örökíti azt a világot, amit átfog ecset­jével, hanem javítani is akarja Mű­veiben nagy helyet foglal el Pomáz, Szentendre, Leányfalu, a Pilis vidé­ke .,. A Loire — kastélyok, a Szajna men­te, a csendéletek gazdag világában a pomázi művelődési ház, a tanácsháza. saját otthona, a szentendrei téli képek harmonikus egységet teremtenek Minderről és Zsignár István művé­szetéről ezúttal ’s magas hőfokon ír Losonci Miklós. Nemcsak ismerteti az alkotók életútját, művészetük forrá­sát, ars poeticáját, egy-egy mű szüle­tésének, továbbélésének történetet idézi, nagy költők, festők, írók szavait — mert a könyv szerzője jártas az egye­temes művészetben és szépirodalomban —, hanem értelmezi is a festmények mondanivalóját, küldetését. Mindkét kötetben fontosnak találta a szerző Arany Jánost citálni, mert Losonci Miklós szerint a világ „égi mását” kutatják a művészek ábrázolá­suk közben. Könyvek sora, cikkek sokasága, tár­latok megnyitása bizonyítja, Losonci Miklósnak sok a mondanivalója, ki­apadhatatlan a szava, a tolla, ha mű­vészetről van szó. Láttatni tudja az igazi értékeket és bizalmat képes adni a még induló, szárnyát próbálgató művésznek is Olykor ez aránytévesz­tést is, bírálatot vált ki egyesekből. B 'rálói sem tagadják azonban: energiáját, szeretetét, tudását mé­retlenül szórja szét Losonci Miklós. Amit utazásai, világlátása so­rán összegyűjtött, ahány művészeti irányzattal s azok képviselőivel össze­hozta a sors, nem zárja magába, nem őrzi szentendrei otthonában — ahol es amilyen nemes eszközzel lehet —, ter­jeszti. Az emberek életét színesíti a mű­vészeti alkotás Kinek csak csendélet vagv tájkép, másnak az akt vagy port­ré fejezi ki, amit önmaga nem tudna megfogalmazni, de az így feltáruló vi­lág örömöt szerez számára. Ezt az örömöt akarja mindenki szá­mára megszerezni — ezúttal a művé­szettörténész Losonci Miklós. — 1. — s. Szilas Zoltán Sportoló gyerekeknek Speciális iskolában Két könyv az asztalon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents