Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-29 / 255. szám

1987. OKTOBER 29., CSÜTÖRTÖK Porcelánfestő Érden Újra a panket mellett Immáron több mint két év­tizede, hogy Érden él és dol­gozik Kovács Imréné porcé lánfestő, népi iparművész Néhány évi szünet után isme ecsetet vett kezébe és újrí szebbnél szebb porcelántá nyérok tucatjai kerülnek k műhelyéből. A herendi tanuló és munkásidőszak, majd a: érdi alkotóévek után pályájí ismét visszakanyarodott a ki­indulópontra, a híres porce­lángyárba. Profi — a szó legnemesebb értelmében. Munkái Japántól Kanadáig a világ számos or­szágába eljutottak. Mintáit maga gyűjtötte, fejlesztette, a népi hagyományokból merítet­te. Ecsetvonásai a régi, vas­tag vonalvezetéssel szemben kecsesek, finomak, alkalmaz­kodnak a jelen irányzataihoz. Az elmúlt évben nagy meg­tiszteltetés érte. Az ezer tó or­szágába, Finnországba hívták meg egy hónapra. Északi ro­konainknál 17 ezer porcelán- festő dolgozik. Náluk ismeret­len a szakmai irigység; szer­vezetük, színes újságjuk van. Közösen, egymást segítve ter­veznek új mintákat, formá­kat. Itt állította ki Kovács Imréné tányérjait, dísztár­gyait és tartott több bemuta­tót — nagy sikerrel. Napjai most ismét a panket mellett telnek. Kezét rátámasztva dol­gozik a -maga szórakozására, a mi gyönyörködtetésünkre Kép és szöveg; Hancsovszki János Tv-FIGYELÖM ■Heti pilmtegyzet Toróesifc. A régebben tele' víziózók rémálmaiban máig vissza-visszajárhat az a mű­sor, amelynek keretében egy­szer szegény Törőcsik Marit megríkatták. Maár Gyula — éppen a művésznő férje •— rendezte ezt a portréfilmet, s ha az emlékezet nem csal, a Korona Pódium volt a vivi- szekció, vagyis az élvebonco­lás színhelye. Amilyen lát­ványossá akarták tenni ezt a kitárulkozást, olyannyira visszafelé sült el a dolog, mert ha valakihez, akkor a Kör­hinta kis parasztlányának egykori alakítójához nem illik a magánjellegű könnyezés. Törőcsiknek játszania kell, sok­felé és sokat játszani, és az, hogy közben mekkorákat szenved, vergődik, illetőleg él­vezi a pályáját, nos, mindez a legszemélyesebb magánügye. Erről csak akkor és úgy sza­bad kifaggatni, ha éppen ma­ga is kedvet érez a nyilvános gyónáshoz. Ügy látszik, mostanában is­mét igen tapsos korszakát éli, hiszen már-már fölsorolni is nehéz, hogy melyik színház­ban mit játszik, s a képernyő­kön, a mozivásznakon is rend­szeresen jelen van, így hát kellő okkal mert vállalkozni a Mestersége: színész című sorozatban való fellépésre. S mert kérdezgetője, Koltai Tamás ezúttal is roppant ta­pintatos. ám egyúttal tökéle­tesen tájékozott volt — még olyasmit is megemlített, ami­re a vendégének kellett volna visszaemlékeznie —, így iga­Herendi minta készül az érdi Egyetlen színnel több árnyalatot is képes festeni finom műhelyben ecsetjével a művész zán pompásan sikerült ez » társa Ikodás. Nem túlzunk, ha ezt mond­juk: egy bölcs, önmagát és az egész színi világot felülről és messziről is szemlélni tudó törékeny nagyasszony állította ki itt azt a bizonyos bizonyít­ványt. Azt az érdemjegysort sorolta el, amely egy életmű nek kijár, és amely listában egyáltalán nem csak jelesek­kel illette eddigi működését Volt bizony ő elégséges, sőt egyszer-másszor elégtelen mi­nősítésű nebulója is annak ; nyilvános alakoskodásnak. Kü­lönösképpen az imádott és sokszor elátkozott Major Ta­más mellett, aki hányszor és hányszor megszekírozta, akár egy rutintalan kezdő tanoncot. Örömmel hallhattuk, hogy ami a mesterséget, tehát a leg­különfélébb alakok előveze­tésének szakismeretét illeti abban már a legfelsőbb fokú jártasságig eljutott Ezért is áhítozik újabb és mindig egé­szen más feladatok után, hogy minél szélesebb skálán próbál­hassa ki az erejét. Rengeteg híve és tisztelője lévén mii liók és milliók kívánhatták magukban, hogy mindez íav >s legyen. Szomszédok. Az ördög cimborájának tarthatja magát így utólag mindenki, aki san­dán és rosszindulatúan arra tippelt, hogy a Szomszédok cí­mű televíziós Szabó család előbb-utóbb fuccsba megy, a megszervezhetetienség áldoza­tául esik. Hát éppen nem: sza lad ennek a merész vállal­kozásnak a kocsija, mégpedig jó tempóban, a lankadásnak a legapróbb jelét sem mutatva szalad! Ma már ott tartunk, hogy az előfizetők levélhalmai javasolják, milyen sors várjon a mentős doktorékra. És ami a legcsodálatosabb magában a tálalásban sincs baki. Ha tehát valaki az egyik fejezetben hupikék kardigánt viselve tűnik el, az a ki tud­ja hányadikban ugyanolyan ruhában tér vissza. Itt aztán jól működik a kellékes, itt az­tán sasszemű az ügyeletes rendező! — gondolhatja a publikum. Gondolhatja, de rosszul gondolja. Ez a Szom­szédok ugyanis nemcsak a mesebonyolításban tökéletes, hanem a technikai megregulá- zásban is. Mert figyeljünk oda: mindent, de mindent - jelmezt éppen úgy, mint akusztikus jelet — számító­géppel tartanak nyilván, ne­hogy megtorpantsa a folya­matot valami gubanc. A gép pedig tökéletesen szolgál; em lékezik és emlékeztet. Akácz László MINDKETTEN megdermedtek, ami­kor a megbilincselt rabot elvezették előttük. De hát miért kerültek ők „ezek” közé, miért rendelte őket ide a v.-i bí­róság? Nem sejtették, hogy elmeorvosi és pszichológiai vizsgálat vár rájuk. Há­rom hét múltán viszont a lehető leg­jobb eredményről értesítették őket. Ám addigra az asszonykát megviselt ideg­állapotára való tekintettel táppénzbe vették, a férjet pedig hirtelen megug­rott vérnyomása miatt tartotta állo­mányban az orvos. Merő véletlenségből tudták meg, hogy ez egy szokvány eljárás volt. amit a gyámhatóság hivatalból köteles elren­delni. Befogadtak ugyanis egy volt ál­lami gondozottat. Ugyan mi lett volna — azaz mindez nem történt volna meg —, ha tájékoz­tatják őket. Mégpedig előre! Naponta magunk is tanúi, szenvedő alanyai vagyunk hasonló eseteknek, amelyek ha nem is ennyire kirívónk, de igen bántok. Ügyeink intézésekor meg­kíséreljük megfejteni a hivatalnokok sokszor titkolódzó, homályos, nyakate- kert nyelvezetű utasításait, amelyek nem tisztázzák, hanem elrejtik a lénye­get. hogy ily módon is hangsúlyozzák pozícióik fontosságát. Nem akarom már fölemlegetni azt az asvoncsépe’t témát: milyen az eladó ív) iszonya a vevőhöz. Igaz. velem meg­történt már. hogy csupán hálából vásá­roltam: úgy el érzéken yiiltém az üzlet- hen tapnR^'-.’t kedves hangnemtől. Ál­lítom, jobb ízű a falat, ha a vendég iránt érdek'ődő pincérrel találkozunk, aki ráadásul kifogástalanul szolgát fel. és szívből kíván jó étvágyat. Tudom, számos mozgalom igyekszik szélesíteni a szén mn®var nvo’vvel élők táborát, ígv né’dául a KISZ által nem­régiben megindított Szép szó, tiszta szó. Hang-nem! a Kazinczy vers- és prózamondó ver seny, vagy az Édes anyanyelvűnk rádió­adás. Hallottam arról, hogy a győri Ke. reskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakkö­zépiskola és Szakmunkásképző tanárai és tanulói Anyanyelvi őrjárat címmel pályázatot hirdettek az idén, a kereske­delemben és vendéglátásban használa tos nyelvi, magatartásbeli visszásságok ellen, valamint a jó példák bemutató Sára. Hallhattuk a rádióban, hogy meg­újult a Magyarán szólva című műsor. Mostanában azonban mégis erőtelje­sebben hatnak az ellenáramlatok. Min­dennapi magatartásunk, megnyilvánu­lásaink sok esetben nem érik el az em­berhez méltó szintet. Türelmetlenül, bántóan rioakodunk egymásra. Néha az az érzésem támad, szinte lessük ennek lehetőségét. Mint például az a fiatal- asszony, akinek kis gyermekét a tömött buszon egv idős nő — feltehetően — meglökte. Ne nyomja agyon! — fakad» ki dühödten. hadd tudja meg minden­ki, hogy csemetéjével együtt ócsorog­nia kell. (Vajon, ha történetesen nél­küle utazna, s lenne ülőhelye, átadná-e annak az idős nőnek, aki mellettük to­porog?) Szerencsére mondandóját nem deko­rálta nyomdafestéket alig tűrő kifeje­zésekkel. mint ahogy ezt útón-útfélen tanasztaljuk. Nem akarom bántani az iskolát! Két­ségtelen, hogy szerepe rendkívül fon­tos, hiszen a legfőbb közművelődési in tézmény, amely harcolhat a szép ma­gyar beszédért, hozzájárulhat a nyelv' tisztaság iránti igény kifejlesztéséhez Ám a kulturált fogalmazás nem csupán az iskolai végzettség függvénye. A trágár szavak használata az anya­nyelvi műveltség színvonalának süllye­désére utal, míg a magatartásbeli el­durvulás a társadalmi érintkezés nor­marendszerében bekövetkezett bomlás­ra. Ennek csupán egyik tünete, hogy erejét veszti az emberi hang. Munka­helyi, otthoni konfliktusainkat egyre gátlástalanabbal egymáson vezetjük le. Félő, hogy a kivételek száma — akik a goromba kifejezés vagy viselkedés el­len szót emelnek — csökkenni fog. Több okra vezethető vissza, hogv miért lett magatartáskultúránk sekélye- sebb, gondolati megnyilvánulásaink pe­dig silányabbak. Például arra is, hogv annak idején — tévhitből — az elit tartozékának vélték a trágár szavak szabadjára engedését s térhódítását mind a hétköznapi nyelvben, mind az irodalomban. Ügy érzem, emiatt jutottunk el odáig, hogy elszoktunk az önfegyelmezéstöl. hogy csupán magunkra figyelünk. A mi igazságunk a valódi, a mi terhűnk a súlyos, a mi sértődöttségünk a jogos. Mindegy, hogy kivel szemben: legven az munkatárs, házastárs vagy ember­társ. VALÓBAN nem tudnánk tömött jár­művön türelmesen viselkedni? Csak­ugyan nem érezzük át, hogy annak a másiknak is lehet súlyos gondja? Iga­zán kisebb lenne a hivatalnokok tekin­télye, ha mosolyogva, érthetően és tö­mören mondanák el: mi a teendőnk? Vajon képtelenek lennénk — úgymond — tizenegyig számolni, s utána megszó­lalni? (M epedig szép magyar nyelven!) Hiszem, hogy nem. Csak meg kellene próbálni. De ki kezdje el és mikor? Mi. s még ma! Vennes Aranka Búcsú a fejedelemtől Bessenyei Ferenc és Hanna Mikuc a film egyik jelenetében. Lehetne ez a film, melyet Hankiss Ágnes írt és Vitézy László rendezett, nagyszabású, izgalmas történelmi film is. Elvégre arról az államról, s ennek az államnak oly fontos időszakáról szól, ami mind­két vonatkozásban példázat értékű manapság. Erdélyben vagyunk ugyanis, a XVII. szá­zad első harmadában, azok­ban az években, amelyek Bethlen Gábor fejedelem ural­kodása alatt teltek. És ez azért érdekes, mert az önálló er­délyi fejedelemség még igen fiatal, hiszen csak az 1570-ben kötött speyeri szerződés mond­ja ki, hogy Szapolyai János fia, János Zsigmond Erdély­nek mint önálló országrész­nek a fejedelme. Ugyanakkor az önálló Erdély az európai hatalmi politikai játszmákban nagyon is fontos szerepet ját­szik már kezdettől fogva, sőt, már akkor, amikor mint feje­delemség hivatalosan még nem is létezik. A téma izgalmassága pedig éppen itt rejlik. Azaz abban a szerepben, amelyet egy kis állam vállalni kénytelen a megmaradása, a fennmara­dása, a virágzása érdekében a nagyhatalmak erőterében. Bethlen Gábor harminchárom évesen, 1613-ban került a feje­delmi trónra, s azon haláláig, 1629-ig ült. Kiemelkedő poli­tikus volt, aki részint kon­szolidálni igyekezett a viszo­nyokat, részint megpróbálta Erdély hatalmát kiterjeszteni a királyi (azaz a Habsburg- birodalomhoz tartozó) Magyar- országra is — de a lehető­ségekhez képest a török füg­gőségtől is szabadulni pró­bált, s valamiféle kelet-közép- európai tömb létrehozásával is kísérletezett. Egy kis ország nagy évtize­deiben vagyunk hát; s ha olvastuk Móricz Zsigmond pompás Erdély-trilógiáját, tud­hatjuk: ő Bethlen Gábort ne­vezi a nagy fejedelemnek. (Ez a címe a trilógia középső részének is.) Mellette viszont ott a nagy ellentét: Báthory Gábor, aki szertelenségével, politikai rögtönzéseivel, vad szerelmi históriáival tökéletes ellenpárja a megfontolt, hig­gadt, mérlegelőén politizáló és mindenben mértékletesebb Bethlennek. Mindezek az események, s a két fő figura is megjelennek (bár olykor csak háttérként, halvány rajzolatban) Vitézy filmjében. De a hangsúly itt nem azon van, hogy miféle kompromisszumokra kell vál­lalkoznia országa megmentése, életben tartása érdekében egy kis fejedelemség urának, mit kell tenni a hatalmas erők közti balan-szírozás érdeké­ben, azaz miféle példázat értékű szituáció ez a néhány év Erdély történelmében. In­kább arról kapunk bő ismer­tetést, hogyan tárul fel fo­kozatosan az erdélyi fejedelmi udvar élete, intrikái, szerelmi szövődményei egy kívülről jött ember, a spanyol Diegodi Est­rada előtt. Hálószobatitkok­kal ismerkedünk, a bővérű if­jú fejedelemné változatos hó­dításainak tanúi lehetünk, az Öregedő és beteges fejedelem aggodalmait látjuk (nem tud­ni, mi lesz Erdéllyel és nehe­zen kivívott helyével a feje­delem halála után) —, de hogy mindez hogyan helyez­kedik el a történelemben, mi­lyen tényleges szerepe volt a szintén felbukkanó s gyakor­latilag csak a különböző nők ölében előforduló Báthory Gábornak Erdély és Bethlen Gábor életében, vagy hogy miért is volt jelentős Bethlen uralmának tizenhat éve, ar­ról édeskeveset tudunk meg. Szűk optikájú film ez, a magánszféra nem is túl érde­kes eseményeinél ragad le, sok benne a szépelgés és a mély­nek szánt töprenkedés, sejtel­mesek a fények, szépek a drá­ga szőrmék és kelmék, gusz­tusosak a kandallók tüzének fényében a szépasszonyok ele­fántcsontszín domborulatai, a Bethlen Gábort alakító Besse­nyei Ferenc sok friss almába harap bele harsogva, Cser­halmi György Báthory Gábor­ként indulatos és nőfaló, a lengyel színésznő, Hanna Mi­kuc élveteg és rafinált ötle­tekben gazdag fejedelemné, akinek valóban szép a lába, a másik lengyel vendég, Krzysz­tof Wakulinski hitelesen spa­nyol küllemű Don Diego pompásak a lovak, szépek a tájak — de ezzel körülbelül ki is merül a film értékeinek felsorolása. Bounty Az adatok szerint ez már az ötödik megfilmesítése a Bounty, őfelsége a brit király hajója kalandos történetének. Az 1780-as évek végén ját­szódó história meglehetősen közismert: az admiralitás ál­tal a Csendes-óceánban fekvő Tahiti szigetére küldött kis hajó legénysége fellázadt, a kapitányt, bizonyos William Bligh nevű urat (aki a hajó kapitánya volt ugyan, de nem kapitányi rangban) néhány társával együtt egy kis csónakban kirakták a nyílt tengerre, a matrózok meg egy Christian Fletcher nevű tiszt vezetésével, visszamentek Ta­hitira (illetve egy, a térképen fel sem tüntetett kis szigetre), hogy az édeni körülmények között vígan éljenek, míg meg nem halnak. A történetet rég megírták regényben is. Richard Hough munkájából készült most az új filmváltozat, Robert Bolt for­gatókönyve alapján. Roger Donaldson rendezte, s fő­szerepeit Mel Gibson (Fle­tcher), Anthony Hopkins (Bligh), Laurence Olivier (Hood admirális), valamint számos nagyon szép tahiti leány játssza. Varázslatosak a tájak, a déltengeri szigetek körül áttetszőén kék a ten­ger, sudárak, kívánatosak a ruhátlan tahiti lányok (nem csoda, ha a sok hónapos ten­geri úton kiéhezett matrózok annak idején itt valóban a paradicsomot vélték megtalál­ni), jól megcsináltak a tömeg­jelenetek, Fletcher alakítója kellően vonzó férfi, Bligh kel­lően undok. Az egész pedig: látványos szórakoztatás min­den különösebb cél vagy szán­dék nélkül. Ez az a film, ami holtbiztosán eladható Reyk- javíktól Szingapúrig. Takács István Munka közben Kovács Imréné

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents