Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-23 / 250. szám

Találkozás egyházi személyekkel Legyen hitele az ígéretnek s Ilyesmire nemigen volt még példa, vonzáskörzeti szinten legalábbis nem — bár amint később elhangzott, egyes településeken, községekben az effajta nyitottság gyakorlata nem ismeretlen. Elmondta a vecsési, a süly- sápí tanácselnök is, hogy minden esztendőben legalább egyszer találkoznak az egyház helyi képviselőivel, hogy megbeszéljék a településfejlesztési célokat, mindazt, amiben együtt tehetnek valamit. Mindebből már való­színűleg sejthető, milyen tanácskozásról lesz szó az alábbiakban. A Hazafias Népfront Monor Városi Jogú Nagyközségi Bi­zottságának szervezésében ér tekezletet — azaz, mint a helyszínen azután kiderült, nem is jó megjelölés ez, in­kább illik rá az eszmecsere — tartottak a körzeti nép- frontbizottságok képviselői, társadalmi és tömegszerveze­tek vezetői, országgyűlési képviselők, megyei tanácsta­gok, a körzetbeli tanácsok el­nökei, s erre az eszmecserére meghívót kaptak a községek lelkészei is. Jelen volt Ko­vács Györgyné, az MSZMP Monor Városi Jogú Nagy­községi Bizottságának titkára, Romhányi András, a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizott­ságának titkára és helyettese, dr. Fogd Mihály, Juhász Sán­dor református esperes, az egyházak papi békebizottsá­gának titkára és Kovács Be­nő, a körzetközpont tanács­elnöke is. Járadi László, a HNF mo­nori bizottságának titkára mondott megnyitó szavakat, majd Romhányi András szólt azokról a feladatokról, ame­lyek az elkövetkezendő idők­ben a népfrontbizottságokra, az aktívákra várnak. Igye­keztem alcímezni kötetlen előadásának lényegét, hiszen oly sok mindenről esett szó. rendkívül tág határok között mozog megszámlálhatatlan gond, tenni- és változtatni- való: alaposabban kiépíteni a helyi kapcsolatokat, még in­kább segíteni a tanácsok munkáját, bekapcsolódni erő­feszítéseikbe, napi kapcsolatot tartani a lakosság választott képviselőivel, országgyűlési képviselőikkel és megyei ta­nácstagokkal, erősíteni a szemléletformáló törekvése­ket, mintegy jelzőrendszer­ként közreműködni... S mindezeket semmiképp sem papírmunkával, hanem gya­korlattal, konkrétumokkal, a munkatervbe építve. Többször elhangzott az elő­adásban a mindig, minden­kor, jószerivel már untig is­mételgetett szó: közösen. Együtt, összefogva. Ezúttal mégsem tűnhetett agyonkop- tatottnak, tudniillik az esz­mecserén jelen lévők min­dennapjaiban korántsem használódtak el az együttes cselekvés jelzői. Jórészt ki sem alakulhattak — bár ahol igen. azt most követésre méltó, jó példaként emleget­ték. Fekete János, monori re­formátus lelkész volt a hoz­zászólók között az első. Har­minc éve működik Monoron — mondta —, s jóleső érzés­sel veszi tudomásul a meghí­vást, amelyre még nem volt példa. Az egyháznak mindig voltak, vannak olyan etikai vonatkozású feladatai, ame­lyek találkoznak a szocialista társadalom törekvéseivel — ezekben az egyház minden­kor kész a szolgálatra. Kérte: tiszteljék meg a községi ve­zetők az egyházak helyi kép­viselőit a jövőben azzal is, hogy meghívják őket egy-egy helyi vonatkozású, szűkebb körű, baráti őszinteségű esz­mecserére, tájékoztatásra. Horváth József, maglódi plébános Romhányi Apdrás előadásának arra a részére reagált, amely az ifjúság bi­zonyos rétegeiben tapasztal­ható céltalanságról, céltévesz­tésről szólt. Magyarországon — mondta — ismeretei sze­rint egy év alatt 450 tizen­négy éven aluli gyerek követ el öngyilkosságot. A házassá­gok egyre jelentősebb hánya­da végződik válással. Hód­mezővásárhelyen — korábbi lelkészi működésének helyén, ahová nemrég visszalátoga­tott — 450 narkóst tartanak nyilván. Mentő, megelőző sze­repet kell vállalnia minden­kinek, aki a maga helyén va­lamit is tehet, ebből az egy­ház is igyekszik minden ere­jével részt vállalni. Ám olykor falakba ütközik. Személyes példáit sorolta, egyebek között azt: ha isko­lákban jár, megdöbbenve ta­pasztalja, hogy a durva, ká­romkodó gyerek a pedagógus füle hallatára, szeme láttára viselkedik úgy. ahogy — még csak feddő szót sem kap. Fe­nyőket ültettek közös mun­kával a templomtérre — büntetlenül tördelik, fűrésze­lik a fákat. A 1 legelemibb emberségre szeretnénk ne­velni — folytatta —, és eb­ben egyre több a felada­tunk ... — Ügy érzem — mondta dr. Foltin Brúnó, Péteri evangélikus lelkésze —, egy­más mellett ülünk ugyan, de nem közösségben. Pedig az együttmunkálkodásban az lenne a döntő, alaposabban megismerve egymás lehetősé­geit. S legyen hitele a szónak, az ígéretnek, s a szó ne író­asztal mögül hangozzék el. Sok a közös tennivaló, de íróasztal mögül mozgósítani nem lehet. Hosszan sorolhatnánk a hozzászólásokat. Erdei Gábor üllői tanácselnökét, aki közös szolgálatként emlegette a nemzet boldogulásáért folyta­tandó munkát, Csányi János vecsési tanácselnökét, aki az adott szó becsületére vissza­térve mondta el: sokszor épp a pénzügyi lehetőségek gátjai az adott szó teljesítésének — ám mindenkor szükséges a kellő információ időbeni el­juttatása az érintettekhez, a lakossághoz, Böszörményi András pilisi népfronttitkárét, aki a községi népfrontbizott­ság és az egyház élő, jó kap­csolatát illusztrálta példákkal. Kovács Györgyné Lenin sza­vait idézte: a szocializmus építéséhez nem elég a mun­kásosztály és a párt — kel­lenek hozzá tömegek. A tö­megkapcsolatok erősítésére ta­lán sosem volt még ekkora szükség, szinte minden terü­leten : emelni társadalmunk erkölcsi szintjét, az embersze- retetet, a humanizmust taní­tani, hazafiságra nevelni, küzdeni a közömbösség, a le­mondás, a befelé fordulás ellen. Romhányi András foglalta össze az eszmecserét, tanulsá­gosnak ítélve, s érdemesnek tartva a folytatásra, azzal: a jövőben is szükség lesz ha­sonlókra, s „nem az a lényeg, hogy ki kit hív meg, hanem, hogy milyen céllal találko­zunk.” Koblencz Zsuzsa ŐRI man A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM 1987. OKTOBER 23., PÉNTEK Mindennap reflektorfényben Sokrétű szolgáltatást nyújtanak Ki gondolná, hogy a postahivatalok milyen sok­rétű feladatot látnak el. Csak néhányat sorolunk fel szolgáltatásaik arze­náljából: levélpostai külde­mények továbbítása, hír­lapterjesztés, csekk és ta­karékbetét be- és kifize- Sj tésével kapcsolatos közve- ^ títő szolgálat, értékcikk-ki- J bocsátás és forgalmazás, stb. Pest megyében a Budapest- vidéki Postaigazgatóság fel­ügyelete alatt működnek a végrehajtó szervek, amelyeken keresztül a Lakosság igénybe veheti a postai szolgáltatáso­kat. Több előfizető Üllőn számos problémát je­lent, hogy a községben vi­szonylag magas a nyugdíjasok száma (2 ezer 500), s ez a nyugdíjak kézbesítését eléggé megnehezíti. Az érdékeiteknek Kulturális programajánlat Ecseren pénteken 10 órától a fogyókúrázók klubjának foglalkozása, 14-től az ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör összejö­vetelé, 18-tól néptánc. Monoron a művelődési köz­pont galériájában 10-től 18-ig Detzky Júlia festőművész tex­tilfestményeinek kiállítása, 17-től az Ady Endre ifjúsági klub foglalkozása, 18-tól gom­baismereti és modern konyha tanfolyam, valamint számítás­technika, 19.45-től a Kortárs filmklub vetítése: Malom a pokolban (magyar film), a filmszínházban 18-tól és 20- tól: Asterix, a gall (színes, szinkronizált francia rajzfilm). Pilisen 8-tól 18-ig Kaszner Margit festőművész kiállítá­sa az asszonyklubban. Vecsésen 17-től KRESZ-tan- folyam, 18-tól a Jaguár együt­tes próbája. Erdészeti üzem Tizenöt éves üzemterv A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság mono­ri erdészeti üzemében száz- hatvanan dolgoznak jelenleg. A vállalati eredmény alapján az idén hétszázalékos bér­emelésre volt lehetőségük. A Idegesek, ha éhesek Messzi útra keltek a gályák lálékkeresési ösztönének kiala­kulása. A feketerigók viszont ma­radnak, annyira megszokták a mi klímánkat, hogy igen nagy populációjuk Magyarországon telel a városok nyújtotta eny­heség és táplálékbőség követ­keztében. Sajnos a hidegben berekedhet a hangjuk, mert nem énekelnek, nyáron bizo­nyosan több a rovar- és ku­kacpecsenye, s az dalra fa­kasztja a rigókat... A bokrok alján még több­féle madárka kapkod a rova­rok után. öreg vörösbegyem hol lehet, néhány hónapja nem látom; megjelenése épp most várható. A ragadozómadarak is ritkábban fognak tollas ál­dozatot, aligha akad könnyű zsákmány számukra, de az éh­séget mégsem szenvedhetik el az Ölyvek, vércsék, sólymok, mert akad elég riadt rágcsáló szerte a mezőkön. ★ Valahol ^szakon pedig már talán készülnek a majdani té­li jövevények. A legszebb sü­völtők pompás színükkel éneklő paradicsombogyónak néznek ki, akárcsak a csapa­tostul érkező tarka tengelicek, pirókok, zsezsék. Amikor a legszigorúbb a tél, a jégmadár, a léprigó és a csonttollú nem figyel a hidegre: az üres begy érzete idegessé teszi ezeket a madarakat, az ostorfák bogyó­ja kínálja magát. ★ Etetni kell, etetni érdemes a madarakat. Már most el­kezdődhet, a madarak szokta­tása, de semmiképpen sem ad­junk nekik kenyeret, mert a begyükbe belesavanyodik és ettől elpusztulhatnak. A varjak sem készülnek tétlenséggel a télre, elhagyják költőtelepeiket, s irány a me­ző meg a szeméttelep, ahol annyi ínyencséget lelnek mint a diófákon. A cserfes seregé­lyek még kellemetlenkednek, pedig lassan visszaindulnak az Adria partvidékére, ahonnan feljöttek szüretelni. Üjabban megfigyelhettük, hogy néhány pár seregély kihúzza a telet a környéken, így a fémes kék pettyekkel díszített, didergő fekete madarak talán télen riadtak, de bátorságuk vissza­tér majd cseresznye- és szőlő­érés idejére. Addigra azonban ismét egy évvel öregebbek le­szünk. S. D. Október első felében igazat adok a gólyának, mert meg­érezte, hogy nem szabad sokat téblábolni, a száraz szeptem­ber kevés táplálékot kínál. Mire a Mária-napok elmúl­tak, a gólyák sorba rendeződ­ve útra keltek. Az idei gólyák is számtalan veszélybe kerül­nek útjuk során: a vegyszerek feldúsulása a1 testükben és a lőfegyverek halálos veszélyt jelentenek. Még nagy szorgalommal kapkodták tele magukat rova­rokkal a fecskék is. Sajnos volt mit, hiszen rengeteg szú­nyog keserítette életünket, de legyekben sem volt hiány. A rigók is elrepültek, akár­csak a fészekrakásra, fióka­nevelésre mindig lusta kakuk­kok vagy a szalakóták és a gyurgyalagok. ★ Nagy kort megért nagyapám annak idején azt mondta, hogy amikor érlelődik az új bor, a kertekben cinegék az urak. Egyre beljebb és beljebb me­részkednek, túl vannak a fió­kák nevelésén, most már min­den egyed a saját jövőjéért küzd. Különösen télidőben fontos a fiatalok normális táp­monori üzem idei terve, hogy 11,5—12 millió nyereséget produkáljon. Hogy ezt sike­rül-e teljesíteniük, az még attól is függ, növelni tudják-e az exportszállításokat. Jövőre az erdészeti szolgá­lat górcső alá veszi a mono­ri üzem valamennyi erdőrész­letét. Annak alapján készítik el az üzemtervet, amely 15 évre szabja meg számukra a soros tennivalókat. nincs tudomásuk arról, hogy a nyugdíjak esedékességi ide­je a hónap utolsó napja. A posta a kézbesítést a nyugdí­jasok nagy létszáma, a kézbe­sítéshez szükséges pénzösszeg korlátozott mennyisége miatt kezdi az esedékesség előtt 10 nappal. A közelmúltban — sajnos — akadt olyan kézbesítő Üllőn (is), aki nem az előírásoknak megfelelően végezte munkáját, saját érdekeit tartotta szem előtt. Figyelmen kívül hagyta a nyugdíjkifizetési rendet, s ez félreértést okozott az érde­keltek körében. Nos, a hivatal­vezetés hamar megvált ettől a dolgozójától, a helyén al­kalmazott új kézbesítővel már nincs gondjuk a nyugdíjasok­nak. A hírlapszolgálat terén igen szép eredményeket vallhatnak magukénak az üllőiek, A napi­lapokra egyre többen fizetnek elő. az úgynevezett áruspéldá­nyok száma is folyamatosan emelkedik. A Pest Megyei Hírlapra több mint ezren fi­zetnek elő a községben. Ugyanakkor gond. hogy az im­port alapanyagból készülő sajtótermékekre csak korláto­zott számban tudnak elfogad­ni előfizetést. Az üllői postahivatal az első félévben 100 százalékra telje­sítette bevételi tervét, a hír­lapszolgálat bevétele — az előbb említett gondok ellené­re — elérte a 102 százalékot. A postaszolgálat bevétele 98 százalék volt. ennek oka, hogy csökkent a külön szolgáltatá- sos küldemények (expressz, légi, ajánlott) darabszáma. Panasz nélkül A televízióelőfizeíési-díj beszedése a tervezésnek meg­felelően alakult, ennek elle­nére sok készüléktulajdonos nem fizet díjat. Televízió-el­lenőrök, illetve a kézbesítők útján kívánják csökkenteni a számukat. Az üllői postahivatal sze­mélyzete nagy gondot fordít arra, hogy a lakosság elége­dett legyen a munkájukkal. Ennek keretében fokozott fi­gyelmet fordítanak dolgozóik szakmai felkészültségének fo­lyamatos növelésére. Többek között ennek keretében került sor a magatartáskultúra-tan- folyamon a kézbesítő közön­ségszolgálati tevékenységgel kapcsolatos továbbképzésre. Bár írásbeli panasz az idén nem érkezett az üllői postahi­vatal munkájára, az ottaniak tisztában vannak azzal, hogy van még javítanivalójuk. El­sősorban a távbeszélőközpont kezelésében — a kapcsolások időtartamának indokolatlan növekedése miatt — mutatko­zott visszaesés. Tizennyolcain dolgoznak az üllői postahivatalban. A kö­zelmúltban új vezető került a posta élére Hermanné Csík Zsuzsanna személyében. Az egyre növekvő mennyiségi és minőségi követelmények ma­radéktalan teljesítése érdeké­ben számos kezelési kisgéppel, könyvelő és naplózó géppel rendelkeznek. Társadalmi tulajdon Fokozott gondot fordítanak a társadalmi tulajdon védel­mére, a hivatalnál nem volt visszaélés. A területen elhe­lyezett nyilvános állomások közül a Marx téri készülék perselyét rendszeresen kifosz­tották. A rendőrség intézkedé­se nyomán megszűnt ez a probléma. G. J. Nyugdíjasoknak Beszámoló A vasutasok szakszervezeté­nek monori nyugdíjascso­portja november 9-én, hétfőn 15 órai kezdettel tartja be­számoló taggyűlését a műve­lődési központban (Bocskai u. 1.). bküü Ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyomron, Maglódon és Ecseren: köz­ponti ügyelet (Gyömrő, Stein­metz kapitány u. 62., telefon: Gyömrő, 70.), Monoron, Mo- nori-erdőn, Csévharaszton, Vasadon és Péteriben: köz­ponti ügyelet (Monoron, a szakorvosi rendelőintézet­ben), Pilisen és Nyáregyhá­zán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40), Sülysápon, Üriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi u. 1., telefon: Sülysáp 50.), Ül­lőn: dr. Balázs László. Vecsé­sen: központi ügyelet a szak­orvosi rendelőben (Bajcsi-Zs. u. 68.) Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri, az üllői és a gyömrői. * Fogorvosi ügyelet: szombat reggel 7-től 13 óráig Mono­ron a szakorvosi rendelőinté­zetben, a vecsési és az üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogásza­tán látják el. (Cím: Vecsés, Bajcsy-Zs. u. 68.). Egyéb idő­pontban, tehát szombaton, 13 órától hétfő reggel 7 óráig Budapesten a VIII. kerület­ben, a Szentkirályi utcai szak­rendelőben van sürgősségi fo­gászati ellátás. Ügyeletes állatorvos: dr. Rudó József. Üllő, Ecseri u. 1. Beteg állatok bejelentése: Monoron a főtéri gyógyszer­tárban szombat reggel 8-tól 13 óráig. Egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. Labdarúgás Tabellaparádé A Körzeti Labdarúgó Szö­vetség által megrendezett há­rom bajnokság ifjúsági és serdülőtabellája a versengés derekán különösebb meglepe­tést nem mutat. Bár az ifik­nél meglepő kissé a tavalyi bajnok, Ecser halványabb szereplése. Ezek után lássuk a tabellákat: IFJÚSÁGIAK 1. Gyömrő 8 6 1 1 32- 6 13 2. Vecsés I. 9 5 3 1 27- 7 13 3. Ecser 8 5 — 3 28-15 10 4. Ceglédbercel 8 4 2 2 24-12 10 5. Űri 9 4 2 3 24-22 10 6, Nyáregyháza 7 3 3 1 12- 7 9 7. Maglód 7 4 — 3 24-12 8 8. Dánszentm. 7 3 1 3 24-14 7 9. Péteri 8 3 — 5 11-20 6 10. Albertirsa 8 3 — 5 18-32 6 11. Vecsés TI. 8 2 2 4 12-28 6 12. Újszilvás 8 2 1 5 19-27 5 13. Tápiószőlős 7 2 — 5 13-26 4 14. Mende 8 1 1 6 11-51 3 SERDÜLÖK 1. Monor 5 5 — 39- 5 10 2. Vecsés 5 5 — _ 19- 4 10 3. Pilis 5 3 — 2 18-13 6 4. Nyáregyháza 5 3 — 2 9- 7 6 5. Gyömrő 5 3 — 2 9- 9 6 6. Üllő 5 2 — 3 7-18 4 7. Ecser 5 2 — 3 11-25 4 8. Maglöd 5 1 — 4 9-14 2 9. Sülysáp 5 1 — 4 r-20 2 10. Űri 5 — — 5 0-15 — K. J. Monori apróhirdetések A Fővárosi Finom- mectianikai Vállalat monori üzemébe fel­vesz: hegesztő szak­munkásokat Jelent­kezés: Lantod Mihály üzemvezetőnél MÓ- nor. Jókai utca 0-n Bérezést a vállalat kollektív szerződése alapián megegyezés szenet JA mázsa v^cisebi^ka poszta eladó, érdek­lődni lehet. Monor Báthori u. 7. Kiadnám Monor köz­pontjában 4 helyiség­ből álló házrészemet, lehetőleg gmk vagy szövetkezet számára. Üzlet, iroda vagy rak­tározás céljára kivá­lóan alkalmas. Érdek­lődni: Báthory u, 7.. illetve Budaoest 299­140 tplofnns^árnon ViUaiuussagi ooji nyílt 1987 október 17-én Monor Petőfi u. 27 sz alatt Várom ked vés vásárlóimat Eladó Monor központ­jában 3 szobás család’ ház. Érdeklődni: Mo­nor. Bacsó B. 7. h óra után vagy telefo non 35/18, HIRDESSEN A MONORI HÍRLAPBAN! (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents