Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-21 / 248. szám

Közös dolgainkról Lyukas zsákunk hamar kiürül ' TAPASZTALT KOLLÉGÁM szerint mostanában — s iga­zán majd csak ezután — az újságjaink talán legizgalma­sabb, legérdekesebb olvasmá­nyait az apróhirdetések je­lentik. Hajlok rá, hogy higy- gyek neki, több okból is. Egyrészt, mert életkora kis híján kétszerese az enyém­nek, látott, hallott, megélt már egy s mást. Számomra a történelem legfeljebb ólom-, nyomda- vagy könyvszagú, ő viszont tudja, milyen volt a cselédlakások ajtaján kiszálló gőz illata, az ijedt, éhes, mos­dáshoz sem jutott emberekkel zsúfolt óvóhely levegője, a kilőtt, de még meleg töltény­hüvelyek szaga. Másrészt hallottam, láttam nem egy olyan társadalom- és korrajzot, amelyik az adott időszakban megjelent apró- hirdetések révén kapta meg igazi kontúrjait. S végül a magunk jelenlegi állapota — az egyes embereké, a nép­gazdaságé — valahogy mint­ha hasonlítana (persze a fej­lettség magasabb fokán) egy egyszer már volt időszakhoz. Ennyit arról, hogy miért ol­vasom mostanában megkülön­böztetett figyelemmel az ap­róhirdetéseket. Közben persze edződöm, s kezdem — vagy próbálom? — úgy látni bennük a dolgokat, mint aki tükörben a mostani arcképét nézve az üvegre festi majdani bajuszát, eset­leg szakállát és ráncait. Így azután nem akadok fönn azon sem, ha azok a redők nagyon is mainak látszanak. Szemlé­let kérdése. Mint az is, hogy nekem kimondottan tetszik a sokféle ötlet, kezdeményezés, próbálkozás, amiről az apró- hirdetések tanúskodnak. Pe­dig egyikről tudom, hogy hamvába holt dolog, a má­sik svindli, de a többi mind szép mustra azokról a tarta­lékokból, ami a fejekben van és életnedveinkből táplálko­zik. Néha bosszankodom is. hogy emez, amaz nem nekem jutott eszembe, vagy nem egy olyan gazdasági vezetőnek — bármelyik szinten —. aki a legtermészetesebb módon tár­ja szét a karját: ez sincs, az sincs, ezt sem lehet, azt sem szabad'... Itt vannak például az egy­re szaporodó, videóval kap­csolatos hirdetések, amelyek­ben kisebb-nagyobb közössé­gek felajánlják, hogy „csúcs- minőségben” megörökítik a családi eseményeket — szüle­téstől a halálig —, vagy a je­lentősebb helyi társadalmi rendezvényeken. Mi tagadás, először idegenkedtem: tessék, újabb rongyrázási lehetőség sznoboknak, státusszimbólum a majdani unokáknak. „A mi papinknak, maminknak már akkor is olyan jól ment, hogy még az esküvőjüket is videó­ra vették, amikor mások hol­mi adóreform miatt szívták a fogukat.” Azután a véletlen úgy hoz­ta, hogy láthattam egy ilyen felvételt. Ráadásul ügyes, csaknem profi munkára val­lott, ahogy egy mai falusi la­kodalom szombat délelőttől vasárnap reggelig történt ese­ményeit háromórás műsorba tömörítették. Tetszettek, naná. hogy tetszettek a jópofa jele­netek, a kamera előtt botor­káló. pipiskédé spiccesek, a szemérmes-büszke ifjú pór, egy-egy kardos menyecske férjnevelő mozdulata ... A SZALAG IGAZI ÉRTÉ­KÉT azonban számomra nem ezek a pillanatok jelentették, hanem azok a jelenetek, ame­lyekben a régi hagyományok, rigmusok elevenedtek meg: a menyasszonykikérés verssel, dallal, a vacsora fogásaihoz elkántált strófák, a szakács köszöntője, a menyasszony­tánc. a hozzá tartozó tréfás, bolondos pótmenyasszony- tánccal. a menyecskebemuta­tás. Nem sok helyen őrzik már ezeket a szokásokat, nem sokan ismerik a régi rigmu­sokat. Persze nyilván akad­nak. akik egyik-másikat — remélhetőleg kevés hibával — feljegyezték, összegyűjtöt­ték, de a papír csak a szava­kat, fordulatokat tudja visz- szaadni, a falusi lakodalom igazi hangulata onnan ugyan­úgy elpárolog, mint üres tál­ból a székelykáposzta illa­ta... Hát akkor mégis van ráció ezekben a videós ötletekben? Labdarúgás Csapataink fekete napja Labdarúgás,’ megyei II. osz­tály, Déli csoport: Örkény— Sülysáp 3-0 (1-0), Örkény, 400 néző, vezette: Oláh (jól). A tartalékosán felálló süly- sápiak remek mérkőzést vív­tak Örkényben. A hazaiak a 21. percben jutottak vezetés­hez, ezután azonban a ven­dégek valósággal ostrom alá vették a helyi kaput, de az Örkényi portás parádés védé­sek sorozatát mutatta be. A második félidőben továbbra is színvonalas küzdelem folyt a pályán. Az 54. és a 65. percben — védelmi megingá­sok után — növelték előnyü­ket az Örkényiek. A Sülysáp nem játszott alárendelt szere­pet, de ezen a meccsen a jó napot kifogó Örkény ellen nem volt semmiféle ellenszer. A sülysápi csapatból csupán Varga nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Ifi: Örkény— Sülysáp 2-0. Cs. J. Kakucs—Üllő 2-0 (1-0), Ka­kucs, 200 néző, vezette: Silye (gyengén). Igen jó iramú el­ső félidőt láthattak a nézők. A 25. percben Tóth II. L. beadása az egyik hazai védő kezét érintette, de a bíró síp­ja néma maradt. Nem sokkal később a kapu előtti kavaro­dás után vezetéshez jutottak a helyiek. A második félidő első (!?) percében növelték előnyüket a kakucsiak. Hiá­ba erőlködött a vendégcsapat, még szépíteniük sem sikerült. Ennek ellenére valamennyi játékos dicséretet érdemel küzdeni tudásáért. Ifi: Ka­kucs—Üllő 1-0. B. T. Monor—Tápiószecső 0-2 (0-1), Monor, 300 néző, vezet­te: Mocsai. A listavezető Tá­piószecső monori vendégjáté­kát kíváncsian várták a szur­kolók, részint köszönve ezt a vendégcsapat eddigi teljesít­ményének, részint a hazaiak vesszőfutásának. Az első húsz percben a Monor játszott, a vendégek nézték. A sors fa­nyar humora, hogy az első va­lamirevaló vendégakció a 25. percben úgy végződött, hogy a Csótit faképnél hagyó ven­dégjátékos beadását Fedeles lőtte a hálóba, 0-1. A félidő további részében a hazaiak egyenrangú ellenfelei voltak a listavezetőnek. Fordulás után a Monor minden mindegy alapon támadni kezdett, s ez­zel a vendégek malmára haj­totta a vizet. A 70. percben egy gyors ellentámadást kö­vetően a Tápiószecső megsze­rezte második gólját, eldönt­ve ezzel a találkozó sorsát. Ezt követően már csak bir­kóztak egymással a csapatok. Összességében jó iramú mér­kőzésen a valamivel tudato­sabban játszó vendégek meg­érdemelten' győztek. Jó: Ohát, Pokornyi, Rabi, Bokros P., Bokros R„ Fényes. Ifi: Monor —Tápiószecső 2-2 (1-2). K. J. Körzeti bajnokság: Péteri— Gyömrő 0-1 (0-0), Péteri, 200 néző, vezette: Szuda (tárgyi­lagosan). Közepes színvonalú, de igen küzdelmes mérkőzést vívtak a csapatok. A vendé­gek valamivel átgondoltab­ban szövögették akcióikat, de a helyi védelem biztosan visz- szaverte a támadásokat. A második félidő elején kétszer is vezetéshez juthatott volna a Gyömrő, de kimaradtak a kecsegtető lehetőségek. A 73. percben viszont korszerű tá­madás végén Lerner 20 mé­terről szép lövéssel bevette a hazai kaput. Ugyanő öt perc­cel később majdnem öngólt vétett, fejese nyomán a bal kapufa tövén landolt a lab­da. Végeredményben a mini­mális vendégsiker megérde­meltnek mondható. Jó: Folt, Kellner, illetve Bakos, Nagy- győr, Csirkó J., Lerner. G. J. Ha hasznos célra, okosan használják föl, úgy gondolom — mindenképpen. Hiszen hány kimúlófélben lévő, érté­kes népszokást, hagyományt lehetne — az utolsó pillanat­ban — megörökíteni sokkal élethűbben, mint arra akár a magnó, a fényképezőgép együtt képes. Az Ecseri la­kodalmas a néhai Rábai Miklósnak köszönhetően lett világhírű, s minden bi­zonnyal halhatatlan. De csak lakóhelyünk környékén hány különböző etnikai értéket le­hetne még felfedezni, megele­veníteni és megörökíteni. A húsvéti locsolkodást, a kézi aratás, marokszedés, kötélcsa­varás csínját-bínját (ha úgy is kellene most már megszer­vezni), a fűkaszálást, a gyűj­tést, a boglyázást, a behor- dást, a kazlazást, az aratóbá­lákat, a kézi kapálás hagyo­mányos eszközeit, módjait, a bakhátas szőlőművelés forté­lyait, a kukoricatörést és -fosztást, a szüretet, s per­sze az elmaradhatatlan szü­reti bálokat, a trágyahordást. Már most is nagyon kevés kisgyerek vagy akár kamasz tudja, hogyan fejték nagy­anyáink a tehenet, hogyan pucolja meg egy gondos gaz­da a lovát, hogyan fogja a kocsi és hogyan az eke elé. Arról nem is beszélve, hogy látott-e valamelyikük — uram bocsá’ — disznóherélést, karikázást, no és persze szal­más vagy kézi pörzsölős disz­nótort. Szívem szerint azon­ban a legelső felvételeket a kenyérdagasztás, -sütés meg­örökítésének szentelném... És ugye, hány ilyen vágy ha­sonló ötletet tudna adni pél­dául egy vecsési, maglódí, va­sad!, pilisi, kávai, nagykőrösi lokálpatrióta, hogy tovább ne is soroljuk. Tudom, már többen is meg- rovóan félbeszakítottak volna, ha mindezt szóban mondom el: hol van ehhez az eszköz, az ember. Hiszen a fiatalokat épp a videóval csalja lépre nem egy kocsma-, vagy ven- déglőtulajdonos, miközben a művelődési háznak már a fenntartása is egyre nagyobb gond. Az iskolák közül igazán látványosan leginkább azok gyarapodnak, amelyiknek akad egy bőkezű mecénása, valamelyik téesz vagy ipari üzem jóindulatú vezetője ré­vén ... E hogy rájuk lehet-e számítani a jövőben is...? Azért — hitem szerint — van megoldás. Abban ugyan­is biztos vagyok, hogy vállal­kozó lokálpatrióták mindenütt akadnak. S ami az eszközöket illeti, kár lenne azt hinni, hogy minden kocsmáros, ven­déglős, aki a haszonra (is) törekszik, fekete, mint az ör­dög. Akadna közöttük is, aki segítene. De megvásárolhatók az eszközök összefogással is. Jól szolgálhatja ezt a műve­lődési és oktatási intézmé­nyek egyelőre még inkább csak tervezett, mint bimbózó integrációja. De ajánlhatnám az ötletet a körzet tanácsel­nökeiből álló, úgynevezett vá­roskörnyéki bizottság figyel­mébe is. Igaz, ennek a beru­házásnak csak a gazdasági igénye mérhető egy összeg­ben, gazdasági hasznát még bonyolult áttételek révén is nehéz kimutatni. DE VAJON VALÓBAN CSAK A PÉNZ az egyetlen fontos haszonmérő? Talán még mindig nem késő fölis­merni: ha az emlékeinkkel teli zsákból hagyjuk kihulla­ni múltunk kincseit, könnyen szétszórhatjuk mai értékein­ket is. És mindez a jövőben hiányzik majd igazán. Már ha akad. akinek támad ilyen­fajta hiányérzete.. . Vereszki János A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM 1987. OKTOBER 21., SZERDA Befejeződött a paradicsom betakarítása Vetőmag a tulipánok országába Tavaly milliárdos lett az ecseri Rákos Mezeje Tsz, a közös gazdaság árbevétele elő­ször haladta meg a bűvös ha­tárt. Ennek az összegnek mindössze egy százalékát teszi ki a paradicsomtermesztő és -jeldolgozó ágazat, mégis igen jelentős a tevékenységük. Az ágazat idei termelési értéke 10 millió forint, ez önmagában is jó eredmény, hát még ha figyelembe vesszük, hogy a körzetbeli kistermelők gond­jainak megoldásában is min­dig segítő kezet nyújtanak. A paradicsomtermesztő és -feldolgozó ágazat immáron hét éve végzi a betakarítást és részleges feldolgozást ezzel a módszerrel. A 63 hektárról betakarított termést először jól megmossák, majd a Hód- gép által gyártott gépsoron — az úgynevezett lévonalon — feldolgozzák. Az ügyes beren­dezés különválasztja a levet, a héjat, s a magot is. A lét a Budapesti Konzervgyárnak szállítják, a héjat takarmá­nyozási célokra használják fel, a paradicsommagot pedig — különböző műveletek után — értékesítik. Méghozzá külhon­ban, mert a teljes mennyiséget Hollandiába exportálják évek óta. Prekler Péter ágazat vezető és harminctagú csapata most már egy kicsit nyugodtabban tekinthet előre, hiszen a na­pokban befejeződött a piros bogyók szedése a maglódi és gyömrői határban. Hatvanhárom hektáron kel­lett a termést betakarítani. Segítettek az ecseri, a magló­di. a gyömrői és a XVII. ke­rületi általános iskolások, de jó néhány felnőtt is, hogy mi­nél előbb biztonságos helyre — a feldolgozóba — kerüljön a termés. — Nehéz dolgunk volt a be­takarítással, hiszen a bogyók kissé késve értek be, így fele annyi idő alatt kellett meg- kopasztani a bokrokat — mondja az ágazatvezető. — A termés közepesnek mondható, hiszen 22 tonna termett hektá­ronként. A Budapesti Kon­zervgyárba szállított paradi­csomlé minősége is elég válto­zó volt. Valamennyi szállít­mányból mintát vettek, s an­nak alapján minősítették a paradicsomlevet. Most a legfontosabb felada­tunk a jó minőségű vetőmag kikészítése. A magot először kimossuk. majd szárítjuk. Utána kezdődhet a csomagolás és fémzárolás. Jó lenne, ha partnerünk elégedett lenne idén is a minőségével. El kell mondanom azt is, hogy a lévonalat kiszolgálók igazán derekas munkát végez­tek, hiszen az elmúlt hetek­ben 12—14 órás műszakokban dolgoztak fáradhatatlanul. Még a hétvégeken is műkö­dött a feldolgozó gépsor. De dicséretet érdemelnek a gye­rekek is, akik általában fe­gyelmezetten szedték a para­dicsomot tanáraik felügyelete mellett. SS" Sjyl&v.v. .jó Egyszerű és olcsó technológiával szétválasztják a magot, ame­lyet a tulipánok országába exportálnak. Képünkön Mcrczel Jánosné és Osztertág Józsefné seprüzi a napfényen száradó paradicsommagot. (Vimola Károly felvétele) Kulturális programok Ecseren szerdán 10 órától a Kolduskirály című mesejáték és a fogyókúrázók klubjának foglalkozása, 14-től matemati­ka-szakkör, 15.30-tól logopé­dia, 17.30-tól zenés torna óvo­dásoknak, 18.15-től dzesszba- lett, 19-től társastánc, 19.45- től női torna. Gyomron 16-tól a daganatos betegségek korai felismerésé­ről tart előadást a nyugdíjas­klub tagjainak dr. Altorjai Károly, filmvetítés 17.30-tól: Én is jártam Isonzónál (ma­gyar film). Monoron a művelődési köz­pont galériájában 10-től 18- ig Detzky Júlia festőművész textilfestményeinek kiállítása, 10-től néptáncpróba gyerekek­nek, 16-tól és 17-től művészi torna óvodásoknak, 17-től német nyelvtanfolyam felnőt­teknek és szabás-varrás tan­folyam, 17.45-től angol nyelv- tanfolyam és dzsesszbalett al­sósoknak, 18.30-tól felsősök­nek. A paradicsomtermesztésnek régi hagyományai vannak a moinori vonzáskörzetben. Saj­nos ma már csak a Rákos Me­zeje Tsz-ben foglalkoznak e fontos kertészeti kultúra ter­mesztésével. Ám tevékenysé­gükkel segítséget nyújtanak más közös gazdaságnak és szá­mos kistermelőnek is. Ellát­ják őket palántával, s a ter­mést is átveszik tőlük. Az idén is sok paradicsomot vet­tek át feldolgozásra Monorról, Vecsésről. Ez utóbbi helyről volt olyan kistermelő, aki csaknem 100 ezer forint érté­kű paradicsomot szállított a maglódi feldolgozóhelyre. Az ecseri közös gazdaság te­hát biztosítja a termelési ked­vet és biztonságot, amely ga­rancia lehet a jövőben is ar­ra, hogy sok-sok hektáron ter­mesztenek majd paradicsomot szűkebb pátriánkban (is). Gér József Gyerekek a múzeumban Életre szóló élmény — Megbámultuk a Nagysza­lontán született költőóriás. Arany János bronzba álmo­dott monumentális szobrát, esendő pirinyónak tűntünk még a mellékalak Toldi Mik­lós nagysága mellett is — mondja az eleven beszédű Moldován Mónika. — A cirádás márványlép­csőn ott állhattunk, ahol kö­zel 140 évvel ezelőtt a láng­lelkű költő, Petőfi Sándor többekkel együtt kibontotta a szabadság zászlaját, a sza badság lángját gyújtotta meg, amely a könnyek öntözte Aradnál hamvad el — ezt már Temesi Enikő mondja és már sorolják is az üllői általános iskola egyik negyedik osztá­lyának tanulói Aulichtól Pöl- tenbergig valamennyi hős ne­vét. A gyerekek a múzeumi hónap , keretében látogattak el a Nemzeti Múzeumba. Szent hely ez — lép a mellvédre Lengyel Csaba, ide csak levett kalappal illik lép­ni. A Polláck Mihály alkotta Nemzeti Múzeum hideget le­helő kőkockáin elhal az ajka­kon a szó, még a lépés is láb­ujjhegyen történik, amikor meglátják államiságunk szim­bólumát, a koronázási ékszere­ket. Már folyik is halkan a szó a magyarok bejövetelé­ről, szinte közeli ismerősként sorolják a hét vezér nevét, az országalapító István érdemeit. A szóvivő az osztály másik Csabája, Megyeri Csaba. Még István, a király közismert me­lódiáit véljük felfedezni, ami­kor már az Árpád-házi kirá­lyokat állítja időrendi sor­rendbe Práth Máté. Aztán jön a .tatárdúlás, a muhi-pusztai csatavesztés. A török ármádia sem kímélte az országot, 150 évig nyomorgatta, zsarolta a sokat szenvedett népet — hi­teles forrásokra hivatkozva állítják a szomorú történelmi esemény valódiságát. A hiteles forrás Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye, amely­ből már citálnak is részleteket a történelmet alaposan isme­rő diákok. Persze, akkor még nem vol­tak atommal töltött, tucatnyi robbanófejjel ellátott rakéta­fegyverek, cséphadaróval, ki­egyenesített kaszával „tizedel­ték” egymást a szemben álló harci alakulatok, ahogy azt Cegléden, a Dózsa-szóbomál látjuk. Nem feledkeznek el a gyerekek a vasútállomáson hevenyészett történelemórán — ahogy a vonatról leszálltak — a nagymajtényi síkról sem, ahol „letörött zászló”, s a nemzet büszkesége, hadvezére, Rákóczi, hűséges íródeákja, Mikes Kelemen kíséretében elindult a törökországi Rodos­tó felé. Nem is maradt más emlékünk, mint a Mányoki- kép és Mikes levelei a nem­létező „nénémasszonyhoz”. Gyorsain témát vált az osz­tály, csodálkozó arcomat lát­va a széles ismeretanyag hal­latán, mosolyogva jegyzik meg: hát ez mind tananyag, most tanuljuk éppen, s a tanító né­ni úgy vélekedik, hogy a mú­zeumokban látva a jeles tör­ténelmi események ránk ma­radt emlékeit, a tanult anyag jobban rögződik, s felnőtt kor­ban sem felejtődik el. Esetleg még akkor is múzeumok láto­gatására csábít. Nagyon saj­nálják, hogy a Kiss Károly sír­ásó ásatása nyomán napvi­lágra került, s a múzeumban őrzött nagy értékű leleteket még nem látták. Legközelebb azonban az első útjuk oda ve­zet, mert ez a múzeumlátoga­tás nem egyedi ritkaság. Jár­tak már a hadtörténeti, nép­rajzi, közlekedési, mezőgaz­dasági múzeumokban. Körül­járták, megcsodálták a mú­zeum előtt felállított, arcát állig fedett Névtelen jegyző szobrát is. Ezt magát is feledhetetlen emlékként jegyzi fel emléke­zetében az üllői általános is­kola negyedik osztályának 26 tanulója. A múzeumok látoga­tása pedig egész életre szóló élményt jelent, s a későbbiek­ben osztályközösség nélkül, szülők társaságában. majd egyedül is rendszeres látogató­jává válhatnak ezeknek az intézményeknek. Kiss Sándor •(ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents