Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-21 / 248. szám
aliiniiszrűl sokszínűén Hiányt pótló ötlet Balogh Sándorral legutóbb — nem is olyan régen — altkor találkoztam személyesen, amikor átvette a budaörsi asztalitenisz-szakosztály irányítását. Nos, azóta már ő az egyesület elnöke is, sőt mi több: a megyei asztalitenisz-szövetség elnöke titulus is megilleti. Most ez utóbbi tisztében ültünk le egy rövid beszélgetés erejéig. 1987. OKTOBER 21. Kaszparov egyenlített Sevillában kedden ellentmondó hírek voltak arról, hogy folytatják-e a Kaszparov—Karpov sakkvilágbajnoki döntő páros mérkőzés negyedik játszmáját. Végül a kora délutáni órákban bejelentették, hogy Karpov folytatás nélkül feladta a játszmát, így a világ- bajnoki címvédő egyenlített, az állás 2:2. Az ötödik partira szerdán: körül sor. Balogh Sándor egy örömteli hírrel kezdj mondandóját: megjelent a szövetség új kiadványa, a Megyei Asztalitenisz Híradó. Elém teszi az asztalra a jó kiállású, esztétikus lapot, címoldalán a ceglédi Har- czi Zsolt és a budaörsi Szend- rei Zsolt látható. — Ilyen kiadvány ez idáig — tudtommal — kettő volt az országban, s az országos szövetség ösztönzésére a mi megyénkben jelenik meg harmadikként — fűzi a látnivalóhoz Balogh Sándor. — Hogyan jött az ötlet? — Egyfelől, mint már mondottam, az országos szövetség ösztönzése nyomán, másfelől a Az utol«» fordulóban dőlt el Bajnokavatás Gyomron Mozgalmas jelenet az ikladi kapu előtt (Bagóczky Sándor felvétele) A megyei I. osztályú férfi kézilabda-bajnokságban csak ag AttoMi:íerdu£pbm -;dőIfc el a -bajnoki • cím ■ sorsa-. Ezen a.- játéknapon a gyömrőiek a ta- 1 valyi bajnokot, az Ikladot fogadták hazai környezetben. A gyömrőiek — elsősorban első íéli.deji jó játékukkal — biztos, 23-17 arányú győzelmet arattak-,-s-ezzel övék--lett a bajnoki cím. JVem zárták ki Pique-t! Magyar Nagydíj—mikor? Október elején hozták nyilvánosságra a Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) tervezett versenynaptárát a jövő évi Forma—1- es autós . gyorsasági világbajnokságra. A -Magyar Nagydíi Időpontjául jelölt 1988. augusztus 21. — amint több tárgyaláson is nyilvánvaló lett — a hazai szervezőknek., nem felel .meg. Erről nyilatkozott Balogh Tibor, a Nemzetközi Automobil szövetség (FIA) tagjai. között található, Magyar Autóklub .főtitkára. — Augusztus 7-re adtuk be jelentkezésünket. szerettük volna, ha jövőre-Is -megvalósul a Hockenheinmring—Hungaroring—öster- reichring háromszög, vagyis ez a három Verseny a megadott sorrendben egymást követi. A magyar . futamot végül augusztus 21-re jelölték, de ez még nem végleges, mert a hivatalos naptárt csak január közepére alakítják ki,.' Most : az érdekek egyezfptócún a «ót*. Végül is miért nem felel meg tz időpont? — Augusztus második felére rendszerint már szeszélyesebb az időjárás, kedvezőbb július vége, augusztus első fele. De ennél is nyomosabb érv, hogy az augusztus 20-i, alkotmány ünnepi események nagyon lekötik a magyar televízió közvetítési lehetőségeit, s képtelen lenne az igényeket megfelelő színvonalon kielégíteni. A Forma—1 futamot pedig a világ sok országában szeretnék az eddigiekhez hasonlóan, színvonalas közvetítésben látni. Hétfőn világgá röpítették a hírügynökségek a jelentést, hogy a vasárnapi Forma—1-es világbajnoki futamon második helyen célba ért brazil Nelson Piquet-t diszkvalifikálták a versenyből. Okként azt nevezték meg, hogy a francia Alain Prosttal való ütközés után, a brazil pilóta kocsiját megtolták, azaz „idegen segítséget” vett igénybe. A Reuter hírügynökség legújabb beszámolója szerint a kizárásról szóló híresztelések alaptalannak bizonyultak. Burdette Martin, a Mexikói Nagydil versenyigazgatója cáfolta a diszkva- lifikációt, s egyúttal bejelentette, hogy Piquet megkapta a neki Járó pontokat. Fiatalok a rinűben Remekeltek az óbudások Pest megye—Budapest serdülő és ifjúsági bajnoksága, Vasas-csafnok. Meglepően jól szerepeltek á „vérbeli” Pest megyeiek, ezen belül pedig az Óbuda -Tsz SE ökölvívói, Nagy László edző „gyerekei”. A serdülőknél Dudás Ottó (54 kg), Dudás József (57 kg) bajnok lett. Rajtuk kívül Horváth J. (42,5 kg) lett első helyezett, mivel nem volt ellenfele. Az ifjúsági korcsoportban — 54 kg — ugyanez volt a helyzet. A Csepel Autó is jól megállta helyét, amennyiben a serdülőknél a 60 kg-os Tóth József bajnok lett, de ugyancsak bajnoki címet harcolt, ,ki magának a +85 kg-os Varga György is. Az ifjúságiak 75 kg-os súlycsoportjában Ambrus került a dobogó legmagasabb fokára. A vecsé- siek egy bajnokot „ünnepelhettek” a serdülőknél Nánási Tamás személyében. Ezüst- és bronzérmes is „született” nem is egy. Bandi István (Cs. Autó) „csak” első helyezett lett, mivel egyedül indult a 40 kg-osok között. —öváry—• megyei szakosztályok igénye következtében vetődött fel elnökségünkben a gondolat: létre kellene hozni egy olyan kiadványt, amely csak a megyei eseményekkel, versenyekkel és asztalitenisz-szakosztályokkal foglalkozna. Tulajdonképpen egy hiányt szerettünk volna pótolni, hiszen a sportágunk első és második vonaláról még úgy-ahogy olvashatunk és hallhatunk, de a harmadikról már nem. — A mai gazdasági helyzetben azonban nem olyan egyszerű még egy időszakos kiadványt sem alapítani...?! — Könnyűnek én sem nevezném, de mint példánk bizonyítja, korántsem lehetetlen. Sok vállalatot, céget megkerestünk, amíg .ráleltünk azokra, akik reklámoldalak fejében anyagilag segítettek bennünket. Balogh Sándortól ezután megtudom, hogy idén májusban kezdtek a konkrét szervezőmunkához és most október közepére íme kezünkben a kiadvány, amely hátlapján éz ólvasható: terjesztve kézirat gyanánt — díjmentesen. — Ügy tervezzük, hogy később . évente négy ilyen kiadmányt jelentetünk meg és e célból már meg is alakult a szerkesztőbizottság: jövőre kettőt, az első és második félévben, majd ezután negyed évenként egyet-egyet. Ezekben felölelnénk megyénk asztalitenisz-életének mozzanatait, eredményeit, fonákságait. Bemutatnánk egyes szakosztályokat és közölnénk a legújabb szabálymódosításokat. Eddig a beszélgetés a megyei asztalitenisz-szövetség elnökével és befejezésül nézzük, mit is tártalmaz á napokban megjelent új kiadvány. Elsőként két szakosztályról, az 1981-ben alakult Szentendrei Petőfi SK-ról és az 1977-ben létrejött Monori SE-ről találhatunk részletes ismertetőt. Ezután az 1987. évi Pest megyei versenyekről, eredményekről láthatunk pontos ösz- szeállítást, de olvasható még egy-egy írás a mégyé asztaliteniszsportjának fegyelmi moráljáról, az ütőről mint sporteszközről, a nemzetközi versenyszabályok változásairól és új, az asztalitenisz- sportággal kapcsolatos határozatokról. Bódi István Duna varsányi gólparádé Szökik a Tápiószecső A kilencedik forduló is hozott változást az élen a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Tartja gyenge formáját a Pécel és a Monor. Tapiógyörgye az első győzelmével beiratkozott. A Tápió- szécső már kezdi leszakítani a mezőnyt. Az Északi csoportban a :vi a - rianosztra néni úszta meg egy tizes nélkül a varsányi kirándulást. Verőcemaroson a régi játékosok csatasorba állásával, mar egész más focit játszanak. Győzelmével most a Halásztelek az első. Eredmények. Déli csoport: Örkény—Sülysáp 3-0 (ifi 2-0), Dabas SE—Abony 2-1 (0-5), Tániógyörgv ■ —Tököl 2-t (1-1), Kakucs—Üllő 2-3 (1-0), Nagykőrös—Hernád 0-0 (7-0), PéCel—Szigefújfalü 1-3 (2-1), Mortor—TápióSZecsóT tf-2' (2-2). Élcsoport állása: 1. Tápiószecső 18, 2. Szigetúj falú 13, 3. Sülysáp Í3 ponttal. Északi csoport: SZTK—Párnáz 2- 3 (3-1), Halásztelek—Szokoly a 3- 0 (4-0), Dunavarsány—Márianosztra 10-0 (1-0), Varöcemaros— Solymár 4-1 (2-1), PUlscsaba—Veresegyház l-i (0-1), Hévlzgyörk— Törökbálint 2-2 (1-1), Budaörs— Aszód 2-1 (4-0). Élcsoport állása: 1. Halásztelek 14. 2. Dunavar&ány 13. 3. Veresegyház 13 ponttal. Szaesky Zoltán A 4.‘í. héten Totótippek 1. Videoton—Ferencváros 2. Bp..Honvéd—Rába ETO S. Zalaegerszeg—Pécsi MSC 4. Debrecen—Vasas 5. Roma—Napoli fi. Intemazionale—Juventug 7. Pescara—Sampdoria 8. Verona—Milan 9. Torino—Fiorentina ló. Padova-Lecce 11. Messina—Cremonese 12. Taranto—Catanzaro 15. Piacenza—Lazio Pótmérkőzések: s, 1, 1. 1 X 2 1 x 1 2 2 x 1 x x i Ferencvárosi változások Dalnoki helyett Rákosi A Ferencvárosi Torna Club elnöksége kedden megtárgyalta, a labdarúgó-szakosztályban kialakult helyzetet. Megállapította, hogy az N3 I-es csapatnál az 1987 /88-as bajnoki évre tervezett célkitűzés végrehajtása nem halad megfelelően — jelenleg a 12. helyen áll —, a kiváltó okok elemzése időt vesz igénybe. A jövő javítása érdekében azonban szükségessé vált néhány szervezeti és személyi változtatás soron kívüli megtétele. Ezt megerősítette az a tény is, hogy Dalnoki Jenő (5fi) megromlott egészségi állapota miatt kérte a vezető edzői funkcióból való felmentését. Ehhez az elnökség hozzájárult, elismerve az FTC-nél több évtizeden át végzett sokoldalú tevékenységét. További munkaköréről felépülése után vele egyetértésben dönt. Az elnökség egy korábbi határozatát figyelembe véve úgy döntött, hogy a szakosztályban a vezetés és a távlati tervezés, valamint a gyakorlat összhangjának biztosítása érdekében a jövőben a szakmai munkát szakosztály-igazgató irányítja. Ennek ellátásával Albert Flóriánt <4fi) bízta meg, míg az NB I-es csapat edzője Rákosi Gyula (48). Változások lesznek a szakosztály vezetésében is, az elnöki tisztséget viszont továbbra is Furulyái János tölti be. Az egyesület elnöksége jóváhagyta, hogy az eddigi technikai vezető, de ezentúl már az MLSZ-ben dolgozó Havasi Mihály utódja Magyar Zoltán, az FTC munkatársa legyen. Am. FEFA-kupácrt D. Chaves—Bp. Honvéd Kedden egy mérkőzést már lejátszottak az európai labdarúgókupák második fordulójában, az összecsapások zömét azonban a hagyományoknak megfelelően ma bonyolítják le. Ma 16 órakor a Bp. Honvéd — a magyarok egyedül versenyben maradt „hírmondójaként” — Portugáliában lép pályára. A spanyol határ közelében fekvő Chaves Három kategóriában Pest megyei crossozók Három Pest megyei moto- crossegyesület is indult a közelmúltban rendezett romániai versenyen. A tápióbicskei Április 4. Tsz SK, az ürömi Barátság SE és a Kiskunlachází KSK sportolói szép eredményeket értek el. Marosvásárhelyen 10 ezer néző volt kíváncsi az eseményre. 80 kem: 1. Kátai Szabolcs (Hódgép), 2. Kökényesi György (Üröm), 3. Keller Krisztián (Kiskunlacháza). 125 kem: 1. Harald Pfeil (NDK-beli), ... 3. Zsiros Zoltán (Tápióbicske), ... 5. Halász Csaba (Kiskunlacháza). 250 kem: 1. Martin Uwe (NDK-beli), ... 4. Bohuszláv József (Kiskunlacháza). Az eredményekről Gödöny György tápióbicskei szakosztályi titkár tájékoztatott. városában a helyi Deportivó- val mérkőzik a piros-fehér legénység. Chaves mindössze húszezres lélekszámú, mégis 25 ezer férőhelyes stadionnal rendelkezik, gyakorlatilag az egész város buzdítja majd a helyi kedvenceket a magyar együttes ellen. A D. Chaves az UEFA Kupa első fordulójában a román U. Craiova legénységét búcsúztatta idegenben rúgott több góllal. A craiovai első 90 perc során a románok 3-2 arányban nyertek, míg a visz- szavágón a Chaves diadalmaskodott 2-1-re. A Bicskei Bertalan vezető edző által felkészített csapat az első fordulóban a belga KSC Lokeren ellen a kispesti Bozsik-stadionban 1-0-ra nyert Fodor fejesgóljával, majd a visszavágón kiharcolt gól nélküli döntetlennel jutott tovább. A várható kezdő csapat: Disztl P. — Sallai, Disztl L., Csuhay, Cseh — Sikesdi, Fitos, Gyimesi (Fó- dor), Sass — Lippai, Kovács K. (Bodonyi). A Betonútépítő. Vállalat dunaújvárosi f<5- építésvezetősége százhalombattai munkahelyre felvételt hiiv üst csatornázási munkában jártas munka- vállalók részére. Érdeklődni: Százhalombattán, a vasútállomással szemben., a művezetőnél lehet. keresünk i tó munkatársat, vállalati szeméi y gépkocsi-vezetői munkakörbe. Feltételek: Hivatásos jogosítvány, erkölcsi bizonyítvány, megbízhatóság, több eves gyakorlati Idő. Fizetés gyakorlati időtől függően, megegyezés szerint. Cim: palota Bőrdíszmügyár Budapest, XV., Dembinszky u. 1. A 70-es busz megállójában, a Váci és Verésegynázi vasútvonalon a Landler megállóban.) KÖZLEMÉNYEK Értesítjük kedvé* vásárlőitikat, hogy 1987. Oktober 1-iétpl Szeptendre, Marx tér 11., Nagykőrös. -Daimady Gy. u. i'.. ' Monor, Forrás Arunáz, Patterinenn u. 2—4. alatti boltunkban, műszaki, híradás-számítástechnikai cikkek árusításával foglalkozunk. Ezeket a cikkeket. ar lakosságtól bizományi értékesítésre Is átvesszük vagy felvásároljuk. . Elveszett az- Üj‘ Élét Mgtsz. Tiszákkrárt, Budapesti Műszáki Föagftzat MNB 27(5—80853. Bp.' XIV.. Nagy L, király útja 23—25, sz. 1. sbrikämu bélyegzőié: Hászhaiaía 1887. október a-ától érvénytelen. A Dunai Vegyesipari Vállalat felvesz . műszaki előadót. Feltétel : szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. Kölcsönös megfelelés esetén vezetői munkakörbe történő kinevezés biztosított. Jelentkezés személyesén vagy írásban az alábbi címen: Dunai Vegyesipari Vállalat. Tököl. Ráckevei u. 6. 2318., munkaügyi osztály. Telefon: 686-709 2U-es mellék. Közlekedés Budapestről vállala. ti autóbusszal. A BVM Szentendrei Gyára felvesz munkaerő- és bérgazdáiko- dási előadót, legalább középfokú szakirányú végzettséggel S2TK- ügyintézőt, középfokú szakirányú végzettséggel és .értékesítési elő- adót. középfokú közgazdaság! végzettséggel. Számítástechnika lránt érdeklődők előnyben. Jelentkezni lehet személyesen v. telefonon Szentendre. Dózsa György út 20. Telefon: 10-822, a.személyzeti osztályvezetőnél^ __________ A NEFAG nagykőrösi üzeme, gyakorlott autószerelő szakmunkásokat vesz fel. Bér. megegyezés szerint. Jelentkezni ,a tmk- -vezetőnél lehet,? az Örkényi . u, 54. sz. alatt. A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI GABONA- FORGALMI ÉS MALOMIPARI VÁLLALAT (Budapest IX.. Vaskapu u. 4L 1097) KERES FELVÉTELRE az Öcsai malomüzemébe (öcsa, Bajrsv-Zs, u. 62.) molnár szakmunkást, lakásmegoldás lehetséges. ÉRDEKLŐDNI LEHET: az ócsai malom üzemvezetőiénél személyesen vagy a 28-78-Otfi-os telefonszámon. Figyelem, épületbontásból. kedvezmenyes szállítással eladó: ajtók. ablakok, központi fűtés gázégőfejjelj Totya kazán, radar és acéllemez radiátorokkal. Hévíz vízmelegítők. villanybojlerak, konvektorok, parketta. tégla és faanyagok. Kecskemét.. Reis- szánn S. u. 4. (Városi mozi mellett) BH 025-ös, tolólapos markoló. 40—78 cm-es kanállal, családi okok miatt, sürgősen eladó, fél áron. Érdeklődni: Nagykőrös, Lencsés dűlő 7. Németh József. 300 négyszögöl zártkert eladó, laktanyán kívül. — Érdeklődni: Nagykörös V,,' Munkács; utca 7. sz~. Nagykőrös központjában. Huba u. 10. sz, alatt ház eladó. Érdeklődni minden délután , Temesvári u.13. Eladó tanya, Nagykörös, Szurdok 36. Kút.. vllany van. . Érdeklődni : özv. Kaszala Istvánná.______■ , P ilisvörösváron. horgász tavak mellett 6«8 n.-öles, megosztható télek eladó. Érdeklődni: Forgács. Solymár. Marcibanylu. 11. Tel.: 16-28-39-040. Keresek megvételre Budapest—Vác—Gödöllő. háromszögben, országútho2 közeli tanyát, családi házat nagy gyümölcsössel. Levélcím: Kern Zsuzsanna. Fehérhajó u. 8. 1052. _________ IS LÉ-s, nyugati gyártmányú, hidraulikái kerti traktor pótkocsival. ekével, boronával eladó. Érdeklődni: Posovszki. Solymár, Szabadság u. 30. 2083. Tel.; (08)- 28-39-193 Dunakeszi x. számú postahivatal felvételt hirdet táviratkézbesítői munkakörbe. Jelentkezni lehet a hivatalvezetőnél V3ÄV telefonon: 27-ll-603-as Számon. ____________ O lajbányász, « évi fúrómesteri gyakarlat- tal, munkahelyet keres Budapesten vagy környékén. „Potari PMH 86 735" jeligére a kiadóba. ADÁSVÉTEL Tésztagyártő műhely génekkel. berendezésekkel sürgősen eladó. Megtekinthető: Nagytarcsa, Bocskai u. 25. szám alatt, min- dennap 8—18 óráig. Szalagfűrész és betonkeverő eladó. Verőce. Magyarkúti út 16/A. Érdeklődni: 18 órától ________ ' E ladó Abony Batthyány u. 57. szám alatti 1567 nm telek tri Katlan hal egvütt. — Ara: 350 ezer Ft. Érdeklődni a helyszínen vagy Vác Radnóti M. ú. 42. 2800 Telefon: OS—ts Óráig. 13-303, Eladó 2 szoba összkomfortos, gázfűtéses lakás, készpénzért. — Cim: Cegléd. Kozma S. u, 11.. „F" )h. IV ed). 12. Telefont 10- 177. Monoron, a 4-es roü- úttó! 50 méterré, saroktelken fekvő műhely eladó. Kisiparnak. kisvállalkozásnak kiválóan alkalmas. Részletfizetés megoldható. Érdeklődni: Ribár István, Pozsonyt úti lakótelep, A/HL épület és a monon takarékszövetkezetben lehet. Eladó Tápiószentmár- tonban, gyógyfürdővel rendelkező környezetben, 240 n.-öl telek, Éva típusú faházzal. Érdeklődni lehet: Kapus?:fa Tibor, Gödöllő. Gomba utca 2. 2100, __________ D abas központjában, trafikkal szemben. 4 szoba összkomfortos, gázfűtéses, kertes családi ház, garázzsal eladó. — Érdeklődni: Dabas II. kér.. Viola utca 2. Kancsár Miklós. Sürgősen eladó egy szoba összkomfortos családi ház. mellék- épületekkel, 143 négyszögöl telekkel. Érdeklődni lehet Ve- csés, Küküllői u. 54/A. szám. Eladó 300 n.-öl közművesített gyümölcsös telek, hétvégi teleknek is alkalmas. Aszód. Siklakt hegy 17/A. szám.__________ C egléd. Köztársaság u. 18. fszt. 9. 2 és fél szobás lakás, beköltözhetően eladó. Irányár: 800 ezer Ft + OTP-átvá!lalás, Érdeklődni lehet este 17 órától 19 óráig, _______ S zentendre központjában családi ház eladó Ernen Szabolcs. Tel.: 992-789. 18—22 óra között. 2 szoba összkomfortos családi ház. azonnali beköltözést lehetőséggel eladó. Irányár: 1 millió, kétszázezer forint. Fiatal gépkocsit beszámítok. Érdeklődni érd-parkvárosi trafikban 7-től 17 Óráig, szombaton és vasárnap. Érd-parkvátos, Szövő út 60. az. álát*. Ráckeve üdülőkörzetében közel a Dunához. három db hétvégi telek, süreősen eladó. Érdeklődni: Ráckeve. Gábor ■ Áron u 2 Kudar, Kerepestarrsán. Eperjesi út 28. alatt ER- GÉ eszpresszó (120 nth) eladó. teljes berendezéssel, a Forma —1 pályához 20 perere. Érdeklődni a helyszínen. Vállalatok és szövetkezetek jelentkezését várjuk Nyitva: ll—22-ig. \ C5-»f)rtnt»n Eladó Nagykőrös, Petőfi 29. számú ház, és egy zárt _ARO._ _____ G yömrö központjában, kétszobás, tégla, déli fekvésű családi ház, beköltÖ2hetöeri eladó. Irányár: 600 000 forint. Gyömfő; Tán- 'ttftcs M. u.; 75/A. Eladó MonOroh,^ Jókai utcai, 2 és fél szobás, gázbekötésre alkalmas családi ház. Érdeklődni: Monor, Pozsonyt u. 62. 'Háryék- nál. hétköznap délután 5 óra után, szombaton égész nap, vasárnap nem. Három szoba összkomfortos. + tetőtér- beepítéses családi ház eladó. Buszmegállótól 2 percre, két család részére is megfelel. — Érdeklődni: Szigethalom. Andfás- sy u. 2. _____ Tököl központjában 3 azoba összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Tököl, Fő u. 40. sz. alatti virágüzletnél, 9—1* óráig. Zsalugáter, reluxa, redőny maxi-min; kivitelben. garanciával. Petroyics Károly. Cegléd, Szövetség u. 1. II. em. 50, vagy Ai- bertinsa. Temető u 20. REDŐNYÖS: Bordás .Géza, Göd alsó, Kodály Zoltán utca IS. (2131), strandnál! : Szövetkezetünk felvesz sülysáp! üzemébe, magas kereseti lehetőséggel automata gépbeállító, kezelő, esztergályos, marós, köszörűs szakmunkásokat; budapesti telephelyére lakatos, hegesztő, géplakatos, szerszámkészítő szak- munkáspkat. 1987. no- Véfríber 29-áig történő belépéssel szövetkezeti tagnak. — Cim: NOVOMETAL Műszaki Ipart Kisszövetkezet, Bp. - HL. Jendrássik Gy. u. 4. 1038. Telefon; 602-428.______ _ E ladom vagy (gépkocsira cserélem Erdőkertes. Felszabadulás utca 87/B. szám alatt levő 90D n.i-öl zártkerti ingatlanom, egyben vagy két részre megosztva. Érdeklődni: 848-211. Szabó.■ ____________ 8 0 nm-es magánvendéglő berendezéssel, sörárusltási engedéllyel, megnyitás után, betegség miatt áron alul eladó. Érdeklődni.: Mavrák Györgyi, Bp. XXII. (Nagytétény), Há- mán Kató u. 5. • vidékieknek nyelv- tanítás levelezéssel, száz forinttól, havonta, angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul, (Te- lefonetlkával). Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár. Budapest. Tábornok huszonegy. 1149. (835- 761). Antennaszerelés, színes televíziókhoz garanciával, Pest megye egész területén. 231-072. : Duguláselhárítás, falbontás nélkül, közű leteknek is. Átalánydíjas szerződés köthető. Tel.: 580-950. Komondorok eladók, kölykök és felnőttek. Nagytestű, győztes szülőktől. Bukovszki. Tel.; 846-586. Érd. Felszabadulás út 40/A. 2030. SzölOuHvaiiyuk^ iugäs- szölők őszi telepítésié, termelői áron Díjmentes árjegyzéket küldök. — Valeskó. Gvöngyös l db I tonnás munkagép, friss műszakival, eladó. Verbsés, Szondi u. 13. Jó kereseti lehetőséggel legyen a mun- társunk. A Zöldmező Mgtsz IV. s2émú építőipart ágazata azonnal felvesz kőművest, állványozót. — Jelentkezni lehet, Danyi István ágazat- vezetőnél. a 1»7-805 telefonon vagy személyesen, Budapest V Akadémia ú to. Keresünk három műszakos munkára, 18 évet betöltött dolgozókat. szövőnői munka betanulására. Kereseti lehetőség, betanulás után 4500—6000 forint. — Ugyancsak keresünk textlltech- nikust, a gyártási csoportunkhoz. Fizetés: megegyezés szerint, MSV Váci Bélés- szövőgyára.