Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-17 / 245. szám
198*. OKTÓBER 17„ SZOMBAT u p s 1 . ... magazin £-v^y V .; ■'Z.'AZJS&y; • ■'8 • 1 . .... Flamm János: Irigység — Nászutasok f Fogadok, hogy nászutasok — mondja Téneri. — Miből gondolod? — kérdi a2 asszony és felül, hogy szemrevételezze az ifjú párt. Téneri azt válaszolja, ami elsőnek eszébe jut. — Abból, hogy olyan tökéletesen kieiégültek. Visszadőlnek a plédre és ezen hallgatnak egy sort. Kisvártatva Téneri felemelkedik, s úgy helyezkedik, hogy tartósan és feltűnés nélkül megfigyelhesse azokat. Együtt sem lehetnek több mint ötvenévesek — gondolja. Alig pár méterre fekszenek tőlük, a nő hason, a férfi háton, egymással váltott szavaikat a strandolok szüntelen zsinatolásában nem lehet érteni. Téneri ennek tulajdonképpen örül, így izgalmasabb megfejteni titkaikat. Egy pillanatra felötlik benne, hogy szemtelenség, sőt pofátlanság, amit művel, de szinte kényszert érez, hogy az imént spontánul feltörő megállapítására igazoló részleteket találjon. Megnyugtatja magát: úgysem törődnek ők senkivel, és a lopakodó tekintetek lepattannak a maguk fölé' borított burokról. Mindketten szőkék, a férfi haja erősebb szálú, mintha inkább vörösbe fordulna, a kevésből, amit arcukból lát, felfedezi, hogy hasonlítanak egymásra. Valamikor, akik nem tudták, hogy együtt járnak, róluk is azt hitték, hogy testvérek. Ahogy egymáshoz igazították lépéseiket, ahogy mimikájuk alig mérhető késéssel kopírozta a másikét. Így volt valamikor. A nő hason, a férfi háton, testük mellett a kinyújtott kezük, ujjaik összefonódnak. — Még mindig őket bámulod? — kérdi az asszony szemrehányóan és nem mozdul. Na és — vágja oda Téneri —< nyilvános hely ez! 1A férfi és a nő elengedték egy- nfüs kézét: -esák a^kisuj-jakr utolsér- ízével érintkeznek. Téneri előrébb hbjol. de nem lát jegygyűrűt ujjai- kon. Ez egy pillanatra meglepi, mégsem tágít első gondolatától, nászutasok, semmi kétség. Már nem kezdő, ügyetlen kamaszok, és nem lehetnek szerelmet lopó alkalmi szeretők sem, ahhoz túlságosan feltűnően, sőt kihívóan birtokolják egymást. Megakad, egy szót, egy kifejezést keres, aztán megtalálja: a legalitás, igen, ez a találó, ez árad belőlük, a mindenki előtt vállalható kapcsolat. Rutinos házastársak? Azok meg pláne nem! Ezek itt most pihennek és erőt gyűjtenek, békésen, mint két jóllakott oroszlánkölyök hevernek, nyugalmukat nem zavarja semmi, sem a rohangáló kissrácok, sem a szomszédban rikácsoló ősanya, sem az ő kutakodó tekintete. Ä burok tökéletes. Téneri feláll, belegázol a már kora délelőtt is langyos vizbe, de nincs türelme az úszáshoz. Kijön, s jobb ötlet híján lefröcsköli a vizet kezéről asszonya hátára, ami még kedveskedésnek is felfogható. Aztán végigpillant rajta és önmagán. Tizenhat év. Mondana valamit, de nem szólal meg. A vizet bámulja. Egy beárnyékolt szoba, ilyenkor nyáron, lehúzott redőnyök, az kellene. Szabadságolnák a gondokat, a múltat, ami már úgy kérgesedik rájuk, mint fatörzsre az évgyűrűk, elkerülhetetlenül. Téneri megint mondana valamit, de nem tud megszólalni, mert maga elé képzel egy erős törzsű fát, amit a kéreg nemcsak öregít, de véd is, és elmosolyodik. Már nem is elégedetlen, és kezdi megbocsátani amazok felhőtlen, csaknem öntudatlan heverészését. Megnyugodva dőlne vissza, amikor a szőke asszonyka felül. Napolajat vesz elő, és bekeni először társa lábait, aztán a férfi közelebbi oldalát simítja végig, majd áthajolva a hanyatt fekvő testen, a túloldalát. Előbb véletlenül, majd néhányszor szándékosan alkarjával megérinti párja* .!ürdonadrágjál)«k elejét. A férfi nem nyitja ki szemét, csak elmosolyodik. Az asszony még békém váítát 'mellkasát, és hogy befejezte, vísszafekszik. A férfi következik. Felül, és végigsimogatja asz- szonya testét. Lassú, szakavatott Varjasi Tamás bőrplasztikája mozdulatokkal fegyelmezi ujjait, de Téneri tudja, minden érintése egyetlen információt szolgál. Az asszony ismét feltérdel, a férfi arcán matatja végig a napolajat, alsó ajkához ér, amin talál valami babrálniva- lót. — Megharaptál — olvassa le Téneri a férfi szájáról a büszke szemrehányást. — Nem emlékszem — válaszolja az asszonyka. A férfi felkacag. Egyszerre elkönyveli az elismerést és ígéri a folytatást. Ténerinek most már meg kell osztani feleségével a látottakat. Fölébe hajol, és fülébe susogja a meglesett mozzanatokat. — Szemérmetlenek — kuncog a felesége, és csókot lehel Téneri szájára, arni kis harapással fejeződik be. Téneri odabújik asz- szonyához. Az előbb még elviselhetetlen hőség nem zavarja őket, megfeledkeznek a szomszédjukban rikácsoló ősanyáról, a rohangászó kissrácokról, a nászutasokról is. Egymás'fülébe duruzsolják hirtelen fel- lobbánó vágyaikat, a csak a sajátjuknak vélt titkaikat s föléjük borul egy láthatatlan, pattanásra mindig kész, erőt adó burok. Testvérek 3>uium m. Durkó Gábor rajza Gőz József: Órakaland Nápoly felé igyekeztek az úton. Nem a napfényről elnevezett sztrádái választották, hanem egy azzal párhuzamos ÍŐutat. A gyors előrehaladás helyett a látnivalók bőségét! Égy kis falucska 'után megelőzte . őket egy országúti cirkáló»,- kisvártatva minden indok nélkül fékezni kezdett. A férfi szitkot fojtott el magában, kikerülte az út szélére lehűzódott „cápát”,-‘s elhúzott mellette. Kisvártatva újra feltűnt a visszapillantó tükörben az amerikai kocsi. „Mi a fenét akar ez?" — de alig" ötlött fel a kérdés, a behemót kocsi ismét' megelőzte, s most már veszélyesebben elévágott, és azonnal fékezett. Éppen hogy ki tudta kerülni az összeütközést. A második kikerülés után kisütötték: valamit akar tőlük a Ford gazdája. így aztán a harmadik manővert nem is várták meg, lehúzódtak az útpadkára, s várták a fejleményeket. 1972 volt, még a kemény terrorizmuson innen tartott az emberiség. A Ford is megállt mögöttük, s volánja mögül barátságos, kerek képű, tüskefrizurás alak szállt ki, s amikor kocsijukhoz ért, tört olasz- sággal megszólalt: — Per íavore, Signore . .. vagyok amerikai tiszt. Itt van nekünk légibázis Gaeta. Elfogyott nekem pénz... • Hát ez vajon mit akarhat? ösz- szenéztek az asszonnyal, még a nekik sem túl ismerős olasz nyelv megértésére koncentrálva. Az idegen nem hagyott sok időt a gondolkodásra. Lecsatolta karóráját, anjelyik sárga színben pompázott. — Lenni nekem óra arany ... Omega Adni oda magunknak. Nekem kell húszezer líra. Aztán Nápoly kikötő change ... cserélni visz- sza. Minden világos lett. A feleség nagyvonalú akart lenni: — Ugyan már, miért kellene ezt csinálni. Adj neki oda húszezer lírát, mi az a kilenszáz forint? Aztán Nápolyban visszaadja. A fickó természetesen nem érthette, amit magyarul beszélnek. Azt hitte, keveslik a pénz: — Óra enyém lenni értékes ... Százezer líra ... A férfi nem tartotta tisztességtelennek a zálogosdit. Elvette az órát, nyomban zsebrevágta. s odaadta az ismeretlennek a kért összeget. Mire Nápolyba értek, már meg is feledkeztek a dologról. Az ezernyi látnivaló elvonta figyelmüket. Míg egyszer véletlenül egy órásüzlet kirakata elé értek. — Na, nézzük meg. mennyit ér egy ilyen óra — mondta a férfi. Ugyanolyant nem találtak, pedig buzgón keresték az Omega Seamas- ter feliratú kronométer párját. Aztán' egyszer csak az asszony felkiáltott. — Nézd! Ott a sarokban! A sarokban állt a zálog hasonmása. Igaz, nem arany, csak közönséges fém. de az ára! Az ára százezer líra volt. Mennyi lehet akkor ugyanez aranyban? Millió? A kikötőben bárhogyan is keresték, nem látták sem a tisztel, sem a kocsiját. Vagy talán nem is keresték már olyan nagy buzgalommal...? Az óváros sikátorait járták. amikor egy sötét sarokból kilépett egy feketére égett’.képű dél- olasz, fizimiskájú alak. Körülnézett, s egy újságpapírból készített zacskó tartalmát ürítette lapáttenyerébe. — Signore, tessék venni aranyórát. Csak húszezer líra. Megnézték a sárgásán csillogó kupacot. Egy tucat Omega Seamas- ter volt. Szakasztott olyan, mint az „amerikaié”. Egy pillanatig megsemmisülve álltak. A férfi eszmélt először. Kivette zsebéből az órát. s megmutatta az olasznak: — Grazie, signore, nekünk már van. Kompromisszum elven Rátkai János versei: Munkásnők Arcukra írva az árnyak Két műszakba járnak (Vagy háromba) Férjük nemegyszer goromba Kretén Ittas egyén De diplomásra hiába várnak — ily hibába nem eshetnek (Különben azok se szentek) Vannak Még rosszabbak Szemránckrémre sem jut soknak Mégsem nyavalyognak Több a felhő Mint a napfény, de az első helyen Gyerek legyen Este fáradtak, de várja Őket még egy pálya A második műszak, ott is magasodik gond már S megoldást vár Soká itt se tűrnek Látom, érzem belül t Pedig a bűnnek Gondolata is elkerül Vagyok bármi árán Első perctől fogva Fekete bárány Bizalmatlanságnak foglya Csupa kispolgárok A semmin rágódnak Nélkületek Hogy leinek napjaitok Mióta nem vagytok velem Envimek — nem titok — Nehezen — cipelem A sok emlék súlyát Bár már erőm meghaladta Üsszeroskadok alatta Nem hittem hogy így fog fájni Hogy így megviseli elmém Történne már bármi Boldogan viselném Az összes konfliktust De a szálakat eltéptem Késő bánat nyögnöm vétkem De azért várok Hátha bedőlnek a bóknak Érteni nem fogom Hogy mást mért szeretnek Milyen jogon? S miért vagyok én eretnek? Nem mint forradalmár Kompromisszum elven Forr a dal már S hívom sorsom magam ellen Nem lesz könnyű az új kezdet Tudom semmi se megy könnven Most is emlékeztet Rátok egy-két könnyem Jó volna köztetek Csalt még egyszer ott lehetnék De mindez már csupán emlék Lassan magamtól meghalok Anélkül hogy megölnének Szívemet vasmarok Fogja — börtönének Zárja már nem lazul Sírógörcs fojtogat aláz Ég Veletek — üres a ház Nélkületek
