Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-14 / 242. szám
Kegyei válogató Lehet tovább izgulni Ä ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskolában tartották az országos gordonkaverseny megyei válogatóját, amelyet az intézmény kifogástalanul szervezett meg. Az eredményhirdetés után beszélgettünk Béres Károly igazgatóval. — Nagy kitüntetésnek vettük, hogy mi bonyolíthattuk le a zeneiskolák életében döntő jelentőségű versenyt, amely háromévenként kerül megrendezésre. Ennek az eseménynek igen fontos pedagógiai funkciója és nagy nevelő hatása van. Hiszen a felkészülés komoly lendületet ad valameny- nyi résztvevőnek — nemcsak a legkiválóbbaknak, helyezetteknek, hanem azoknak is, akik nem jutnak el az országos versengésre. A rendezvények — különösen az országos döntő — módot nyújtanak a legtehetségesebbek kiválasztására, megismerésükre, pályájukat figyelemmel kísérhetik. Nagyszerű lehetőség ez egyben a rutin, a koncentrálás és az állóképesség megszerzésére. Ugyanakkor jó alkalom ez az országos — és a Pest megyei — pedagógiai eredmények felmérésére, értékelésére és a célok kitűzésére. A gordonkatanárok zsűriztek, Lengyel Endre főiskolai tanár, a Pest megyei zeneiskolák cselló tanszakának szakfelügyelője vezetésével. A megye minden részéből érkeztek növendékek — harmincegyen — sok szülő is elkísérte őket, s végighallgatták az 5 órás programot. Négy korcsoport csellistái versenyeztek: az általános iskolák 1—4-dik osztályos tanulói, az ötödikesek, hatodikosok, a hetedikesek, nyolcadikosok és a közép- iskolások. Ahogy növekszik az életkor a diákok száma annak arányában csökken. Éppen ezért a zsűri mindig örül a középiskolások részvételének, mert nem kis dolog, ha egy- egy zeneiskola meg tudja tartani a 14—18 éves korú tanulókat. összesen 18-an jutottak tovább a szakközépiskolai válogatóra, csütörtökön lesz Budapesten. Többek között az első korcsoportból Banai Szilárd és Banai Viktor (Cegléd), a másodikból Bán Edina, Horváth Réka, Szűcs Bernadette (Cegléd), Boros Anita (Nagykőrös), a harmadikból Farkas Éva (Abony), Sasik Ildikó és Vida Edit (Nagykőrös). A csütörtöki válogatón a Pest és Fejér megyei csellisták közül mindössze heten kerülhetnek az országos versenyre, amelyet december első napjaiban Szolnokon tartanak. Egyébként nincs még egy ilyen megye, ahol 31 növendéket lehetne kiállítani versenyszinten. A színvonal hasonló volt, mint a korábbi években. Most is akadt egy-két kiugró tehetség. Egyértelmű, hogy Fenyő Lászlónak (Szentendre) van mit keresni az országos döntőn. Ám talán a Banai testvérek sem esélytelenek. Tehát lehet tovább izgulni. F. F. Dánszentmiklóson fiz egészségről Dánszentmiklóson ebben a hónapban egészségügyi előadásokat rendeznek, melynek jelmondata: Egészséget mindenkinek. A rendezvénysorozat keretében október 14-én, szerdán délután öt órakor a művelődési és sportház klubszobájában Az új betegség, az AIDS címmel dr. Lavicska Kálmán jászkarajenői főorvos tart előadást. A témához videofilm kapcsolódik, amelyet az összejövetel keretében levetítenek. Október 21-én, szerdán délután öt órakor a felnőtté válás folyamatáról, a serdülőkor egészségügyi kérdéseiről dr. Habony Pál szülész-nőgyógyász szakorvos beszél az érdeklődőknek. Elmentek az ég vándorai Jönnek a tarka tengslioék Október első felében igazat adok a gólyának, mert megérezte, hogy nem szabad sokat téblábolni, a száraz szeptember kevés táplálékot kínál. Mire a Mória-napok elmúltak, a gólyák sorba rendeződve útra keltek. Az idei gólyák is számtalan veszélybe kerülnek útjuk során: a vegyszerek feldúsulása a testükben és a lőfegyverek halálos veszélyt jelentenek. Még nagy szorgalommal kapkodták tele magukat rovarokkal a fecskék is. Sajnos volt mit, hiszen rengeteg szúnyog keserítette életünket, de legyekben sem volt hiány. A rigók is elrepültek, akárcsak a fészekrakásra, fiókanevelésre mindig lusta kakukkok, vagy a szalakóták és a gyúr- gyalagok. W Nagy kort megélt nagyapám annak idején azt mondta, hogy amikor érlelődik az új bor, a kertekben a cinegék az urak. Egyre beljebb és beljebb merészkednek, túl vannak a fiókák nevelésén, most már minden egyed a saját jövőjéért küzd. Különösen télidőben fontos a fiatalok normális táplálékkeresési ösztönének kialakulása. A feketerigók viszont maradnak, annyira megszokták a mi klímánkat, hogy igen nagy populációjuk Magyarországon telel, a városok nyújtotta enyheség és táplálékbőség következtében. Sajnos a hidegben berekedhet a hangjuk, mert nem énekelnek, nyáron bizonyosan több a rovar- és kukac- pecsnye, s az dalra fakasztja a rigókat... A bokrok alján még többféle madárka kapkod a rovarok után. öreg vörösbegyem hol lehet, néhány hónapja nem látom; megjelenése épp most várható. A ragadozó madarak is ritkábban fognak tollas áldozatot, aligha akad könnyű zsákmány számukra, de az éhséget mégsem szenvedhetik el az ölyvök, vércsék, sólymok, mert akad elég riadt rágcsáló szerte a mezőkön. m, w Valahol északon pedig már talán készülődnek a majdani téld jövevények, a legszebb süvöltök pompás színükkel éneklő paradiesombogyónak néznek ki, vagy a csapatostól érkező tarka tengelicék, pirókok, zsezsék. Amikor a legszigorúbb a tél, a jégmadár, a léprigó és a csonttollú nem figyel a hidegre: az üres begy érzete idegessé teszi ezeket a madarakat, az ostorfák bogyója kínálja magát. 1} mar Etetni kell, etetni érdemes a madarakat, már most elkezdődhet a madarak szoktatása; de semmiképpen se adjunk nekik kenyeret, mert a begyükbe belesavanyodi'k, amelytől gyakran elpusztulnak. A varjak sem készülnek tétlenkedéssel a télre, elhagyják költőtelepeiket, s irány a mező, meg a szeméttelep, ahol annyi ínyencséget lelnek, mint a diófákon. A cserfes seregélyek még kellemetlenkednék, pedig lassan visszaindulnak az Adria partvidékére, ahonnan feljöttek szüretelni. Űjabban megfigyeltük, hogy néhány pár seregély kihúzza a telet Cegléden, így a fémes kék pettyekkel díszített, didergő fekete madarak talán télen riadtak, de bátorságuk visszatér majd cseresznye- és szőlőérés idejére. Addigra azonban ismét egy évvel öregebbek leszünk. Surányi Dezső Szülőföldemen Dánszentmiklóson a művelő dési és sportház könyvtárában ma, szerdán, reggel 8 órakor az általános iskola 5—6. osztályos diákjainak Mint ha pász tortüz ég ... címmel, 9 órai kezdettel a 7—8. osztályosoknak Szülőföldemen címmel tart rendhagyó irodalomórát Sellet Zoltán előadóművész. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1987. OKTOBER 14., SZÉKI?A Újabb pénzforrások Egyenlő közteherviselést várnak Nemrég tájékoztató számolt be a városban működő gazdasági szervek részvételéről a városfejlesztési tevékenységben. Többek között megtudhatjuk, hogy a tanács és a cégek közötti együttműködésnek jelentős hagyományai vannak, amelyek további javítása, tartalmának gyarapítása a VII. ötéves tervben a kiemelt feladatok közé került. Jegyzet A zebra megszűnt Akinek az útja a Malom tér felé vezet, a piros iskola közelében érdekes értesítést olvas: o zebra megszűnt. Az iskola ennek ellenére helyén maradt, még a legújabb értesüléseim szerint is, viszont nagyon kevés gyermek jár a Molnár utca felől. Tehát igen veszélyes a diákok iskolába menetele, pláne hogy még ínycsiklandozó lángos is kínáltatja magát az ABC-áru- ház tövében. Mielőtt a hivatalosak tollat ragadnának; jelzem, tudom az érvet, ami nem nyugtat meg. emiatt fontos szóvá tenni. A tábla ugyanis szerintem szép kibúvó, így már senki sem hibás, ha valakit ott elüt a jármű, s főleg a felelősség a szenvedő félre hárítható, hisz átment az úton. Mit lehet tenni akkor, ha az iskola ott van, ahol; a gyerekek jönnek-mennek; a nátronlámpa pedig valóban drága. Mégsem értem, a rendelet ilyen rendelkezését. Pont akkor védhetné a kisiskolások életét, egészségét a zebra, amikor még nem kell lámpafény. A jog, a szabály, a rendelet van az emberért és nem fordítva. S. D. Szuper Liga A konkrét célok megvalósító- 1 sához, az állami támogatások és a helyi bevételek mellett szükség van újabb forrás bővítésére. ::::: A megállapodásokat évenként köti a tanács az egységekkel, a kölcsönös érdekű célok eléréséhez a legmegfelelőbb formákat választják. Ezek közül valamennyi módszer eredményes. Amíg 1986-ban az egész évi együttműködés 20,6 millió, addig 1987 első félévben 15,4 millió forint volt. A pénzeázköz-átadás egyre nehezebben valósítható meg. Ugyanakkor a gépi munka és szállítás annál eredményesebb. Egyébként a Kossuth Művelődési Központ második ütemének felújítási munkáihoz — 1985-ről áthúzódóan — közel 3 millió forintot vettek át és használtak fel. Ebben az esztendőben a fő célt a közmű- fejlesztésben jelölték meg. A teljesítés az év első részében szerény volt, a második félévben az előző évhez hasonló teljesítménnyel számolnak. Vannak közös fejlesztések is, így a Volánbusz a buszpályaudvar, a közúti igazgatóság a kerékpárút építéséhez nyújtott anyagi segítséget. ::: takarítással jár. A járda- és útépítés éppen az ilyen segítség felhasználásával vált eredményessé és népszerűvé. Komoly értékű az a támogatás, amelyet például a hóeltakarítással nyújtottak a közreműködők. Nem lebecsülendő a gázprogram megvalósításához igénybe vett segítség, amelyet a lakosság közvetlenül a cégektől kér. . Minden évben szívesen alkalmazott az a módszer, amikor az egységek anyagaiból térítésmentesen engednek ót, vagy, anyagvásárlást vállalnak egy konkrét célhoz. Növekvő tendenciát mutat a kézi munka — különösen a jó és speciális felkészültséget igénylő feladatok megoldásánál élnek ezzel a lehetőséggel. Egyre gyakrabban kapnak támogatást szellemi munkában — tervezéslebonyolítás, műszaki ellenőrzés stb. Bravúrra Eenes szükség Szerda délután öt órakor kezdődik — a városi torna- csarnokban — a Magyarország —Lengyelország asztaliteniszválogatottak Szuper Liga mérkőzése. A vendégek — akiknek legjobbjai az európai élmezőnyhöz tartozó Grubba és Kuharszki — védik a kupát, s egymás után kétszer diadalmaskodtak. A válogatott szakvezetői Kriston, Harczi, Németh, valamint Bátorfi és Urban — közül jelölik ki azokat, akik ma asztalhoz állnak. A találkozónak Lengyel- ország az esélyese, a papírforma felborításához bravúrra lenne szükség. U. L. Rendkívül sokat jelent a gépi erő — rakodás,,. szállítás, tereprendezés stb. Annál is inkább, mivel a városfejlesztési és üzemeltetési feladatok végrehajtása során ez az egyik legdrágább szolgáltatás, ezért a kiváltás komoly megUtánpótlást verbuválnak A Ceglédi VSE sportakro- batikai szakosztályának versenyzőgárdája az utóbbi időben jelentősen átalakult, többen abbahagyták az aktív sportolást — többek között Randos Gabriella, aki edzőként tevékenykedik tovább — a férfi négyes pedig új taggal, Tóth Ferenccel erősödött. Erzsébet kendere az új csemege A szakosztály egyébként gőzerővel készül az október 17—18-án Cegléden sorra kerülő Négercsók Kupa nemzetközi viadalra. A résztvevők gyakorlataik utolsó simításánál tartanak, s várják a bolgár koreográfusnőt, Szimeon- kát, aki még sokat tehet a mozgások csiszolásában, azok látványosságáért. ★ A sportakrobatikai szakosztály utánpótlásának fenntartására előkészítő csoportokat szervez. Óvodás és általános iskolás fiatalokat várnak, akik jelentkezhetnek Váradi László vezető edzőnél a tornacsarnokban vagy a helyszíneken. Szőke Tünde, az általános iskolai csoport vezetője a régi Várkonyi iskola tornatermében várja a jelentkezőket, csütörtökön és pénteken 17— 18 óra között. Az óvodáscsoportot Decsi Éva vezeti. Foglalkozásaikra a Mészáros iskolában kerül sor hétfőn és csütörtökön 17—18 óra között. Ungureán László Az együttműködés tehát igen sokféle módszerrel és formában valósul meg. A városban és a környező községekben vannak élenjáró cégek, amelyek sokat vállalnak a településfejlesztési munkákból. Ezek közé tartozik a Közgép, a Duna Volán Vállalat, az Évig, a Lenin és a Kossuth tsz. Ugyanakkor akadnak olyanok amelyek évek óta igen passzívak. Ezért 1987- ben minden egységet felkerestek, létszámarányos támogatást kértek tőlük. Remélik az aláírt megállapodások teljesítését. A tanács a közművek fejlesztésével, a szakemberek letelepítésével járó gondok egy részének átvállalásával, a közlekedési és távbeszélő-hálózat stb. bővítésével igyekszik segítséget nyújtani a gazdálkodó szerveknek. El kell érni, hogy valamennyi partner találja meg az együttműködésben a kölcsönös érdekeltséget és adjon az erejéhez mért támogatást. Eey- ben szükséges az, hogy ezeket a tevékenységeket rendszeresen értékeljék. ____________ F. F. f álsoros est Október 17-én 19 órakor a csemői általános iskola tornatermében műsoros estet láthatnak az érdeklődők. Teniszsorrend Vasárnap délután fejeződött be a ceglédi amatőr teniszezők bajnoksága. Eredmények: Férfiak: 1. Kudelich Géza, 2. dr. Virágh Ferenc, 3. ifj. Szűcs István. Nők: 1. Császárné Joó Gyöngyi. 2. Kárteszi Péterné, 3. Je- zerniczky Márta. Ifjúságiak: 1. Veres Rudolf. 2. Pákozdi Zoltán, 3. Máté István. Sok fiatal a fuiénapn Újabb kenyérfajtával bővült a szűkösnek eddig sem nevezhető ceglédi kenyérválaszték. A Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat Mizsei úti gyárában megkezdték az Erzsébet kenyér gyártását. A speciális adalékanyagok felhasználásával hosszabb ideig frissen eltartható kenyér a környék üzleteibe is eljut. (Apáti-Tóth Sándor felvétele.) A Ceglédi ősz rendezvény- sorozat keretében a CVSE- pályán és környékén futónapot tartottak. A csaknem 150 induló többsége a fiatalabb korosztályból került ki — legtöbben a Táncsics és a Mészáros Lőrinc Általános Iskolából álltak rajthoz —, ugyanakkor az idősebbeket a budapesti Pécsi Rezső képviselte, aki — mint a korábbi hasonló rendezvényeken is — vállalta a táv teljesítését. A résztvevőket a rendezők nem állították különsen nagy feladat elé, hiszen a jelentkezőknek választásuk alapján 1, 2 vagy hat kilométert kellett teljesíteniük. A célban a befutók tombolajegyet kaptak, mellyel a verseny végén sorsoláson vettek részt. Sokan nyertek apróbb ajándékokat. A csökkentett távokat rendben teljesítették a versenyzők, azok az általános iskolából érkező diákok is, akik a reggeli úszásoktatás után vállalkoztak a futásra is. —án KSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap)