Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-29 / 229. szám

Portiwh—Xnnn: donlcÜon Karnyújtásnyira a cél Portisch Lajos és John Nunn a Hilton különtermében (Jocha Károly felvétele) Hétfőn harmadik alkalom­mal ült le egymással szemben Portisch Lajos és az angol John Nunn a sakkvilágbajno­kok páros mérkőzésén a bu­dapesti Hilton szállóban. Por­tisch az első két játszma meg­nyerése után magabiztosan ér­kezett a sakkszentélynek ki­kiáltott Mátyás-terembe, Nunn pedig mosolyogva foglalt he­lyet .ezúttal a fekete bábuk mögött. Az első lépések megtétele után már sejteni lehetett, hogy Nunn a lélektani hátrányt még nem tudta behozni, s a fekete bábukkal nem törek­szik mindenáron a győzelem­re. Így is történt: 26 percnyi játék után a 14. lépésben fel­ajánlotta a döntetlent, amit Portisch ezúttal elfogadott. Az állás a harmadik játsz­ma után: Portisch—Nunn 2,5-0,5. A negyedik partit szerdán délután 3 órakor ugyancsak a Hilton szállóban bonyolítják le. így látta Mocsai Lajos Solymári analízis Megtisztelő vendége volt a solymári sportcsarnoknak va­sárnap délután: a Pemli SE Solymár és a Budapesti Honvéd hatalmas csatáját megtekintette Mocsai Lajos, a magyar fér­fi kézilabda válogatott vezető edzője is, akivel már a döntet­lenre végződött első félidőt követően megállapodtunk abban, hogy kérésünkre elmondja véleményét a látottakról. A vb-ezüstérmes gárda kapitánya állta a szavát, s a hár­mas sípszót követően a következő értékelést adta a 19-18-as Honvéd-győzelemmel végződött 60 percről. — Két olyan csapat mérte össze tudását, amelynek egyaránt égető szüksége lett volna a megszerezhető két pontra. A Hon- védnak az 1—4. hely valamelyikéért, a Pemünek pedig az NB I-es tagság biztosításáért Az első játékrészben a Honvéd mutatott taktikusabb játékot- több csapatkombinációt vonul­tattak fel, s átlövésekből is eredményesebbek tudtak lenni. A Pemü viszont elpuskázott lehetőségek együttese volt; az első 20 percben Král, Somogyi és Tóth játéka is csalódást okozott számomra. Ebben az időszakban Kárpáti teljes kiszolgáltatott­ságban szenvedett, sok gólt kapott a hatosról. Feltűnő volt, hogy a Pemü a gyors vendégtámadásokat sokszor csak a láb­munkát helyettesítő húzásokkal, illetve lövésekkel próbálta semlegesíteni. — A félidő végére létrejött egyenlő állást követően a csa­patok még kevesebb gondot fordítottak a védekezésre. Az 54-1-es védekezés a vendégek mellett szólt, de a 30. és a 45. perc közötti tehetőségeiket nem használták ki eléggé. Azután a Pemü percei következtek: Kárpáti feljavult, támadásban pedig a védelem külső oldalán aktivizálódó szélsők jóvoltá­ból lettek eredményesebbek. Az izgalmas, túlfűtött hangulatú perceket hozott végjátékban a solymáriak helyzeteik mellett két büntetőt s*m tudtak értékesíteni, így az ekkor inkább fe­léjük billenni látszó mérleg nj'elve kiegyenlítődött. S ekkor jött a végzetes hiba: az utolsó másodpercben sorra került szabaddobásná nem a lövő játékosra koncentráltak, hanem passzra helyezkedtek. Pedig jól tudhatták volna, hogy így már nem lőhetnek időn belüli gólt a honvédosok. — Az utolsó 6—8 perc lehetőségeinek elpuskázása meg­bosszulta magát. A Pemü nem rendelkezik kellő átlövőerővel, s hiányzanak a súlyoontáthelyezések. a témyeréses húzások, miként feltűnően kévé: volt a gyors indítások száma is. Ügy tűnt, mintha a rendezetlen védelem elleni támadások kocká­zatát eleve feladták volna a solymáriak, miközben számos alkalommal olyan megoldásokra vállalkoztak, amelyekből szin­te törvényszerűen következtek a labdaeladások. A Honvéd ezeket a próbálkozásokat jó! széttördelte, s bár náluk sincs túltengés lövőerőben, a végén a szabaddobás a javukra dön­tött. Így látta hát Mocsai Lajos, akinek hozzáértéséhez, tárgyila­gosságához nem férhet kétség. Amit elmondott, figyelemfel­keltő, jobbító szándékkal mondta. Aiknck van füle. az halljon belőle. Jocha Károly Asztalitenisz, cselgáncs, tömegsport Nonstop programokon Az asztalitenisz női NB 11 újabb fordulójában vereséget szenvedett csapatunk. Közgazdasági Egyetem—Szent­endrei Petőfi SK 10-6. Győztek: Söpkéz (3), Németh (£), Váezi (1). Férfi NB II: Honvéd Szondi SE —Szentendrei Petőfi SK 13-12. Győztek: Verebes (4), Nagy (2), Medveczki (2), Kuts (2). Férfi NB III: Budaörs—Tokod 11-5. Győztek: Inzsel (4), Szend- rei (3), Dohnál (3), Balogh (1). Zsámbék—Csákvár 9-7. Győztek : Sándor (4), Molnár (4), Jene! (1). A megyei felnőtt féri csb-n: Bu­daörs SC—Cegléd III 15-1. Győz­tek: Kiss (4), Rindt (4), Domo­kos (4), Kovács (3). ★ Az Utasellátó Kupa ifjúsági II. osztályú nemzetközi cselgancsver- senynek adott otthont Miskolcon a városi sportcsarnok. Ezen len­gyel, csehszlovák és román egye­sületeken kívül 10 magyar klub vett részt. Szűkebb pátriánkat a Budaörsi SC versenyzői képvisel­ték. » Eredmények. 62 kg: 7. Gruda Zoltán (Budaörs SC). +83 kg: l. Friedrich Gábor (Budaörs SC), 2. Selmeczi Péter (Budaörs SC). ★ A Szobi Gyümölcsfeldolgozó Szövetkezeti Közös Vállalat ren­dezte meg a szobi szabadidőköz­pont területén a vállalati tömeg­sportnapot. Az időjárás kegyeibe fogadta a résztvevőket. Igazi ősz uralta a tájat. Az egész napos non­stop programban mintegy kétszá­zan vettek részt. A vállalat dolgo­zói sakkban, kispályás labdarú­gásban, tekében, teniszben és fa­kultatív programokban -ehettek részt. Eredmények. Sakk, •férfiak: 1. Borbás Béla. Nők: 1. Huszák Györgyné. Kispályás foci, férfi: l. Május 1.. brigád. Nők: 1. Ifi csa­pat. Teke, nők: 1. Huszák Györgyné. Férfiak: 1. Vigb Al­bert. Tegnap délután a fegyveres eiők napja tiszteletére a körzet- központ fegyveres erői és testüle­téi sportdélutánt tartottak. N. P. J. A Göd állt az élre Helycserék fordulója A labdarúgó NB III Duna csoportjában a nyolc? iik for­dulót vívták. Mind az öt Pest megyei együttes négy hazai, négy idegenbeli találkozót ví­vott eddig. A negyedik ottho­ni meccsét játszó Dunakeszi minimális arányban nyert az Osztapenko SE ellen. Érdi sorozat Sajnos a többi együttes nye­retlen maradt. Igaz, közülük kettő az Érd—Kartal meccsen egymással mérkőzött. Míg egy évvel korábban 3-0-ás hazai siker született, most az 1-1-es döntetlen révén megosztoztak a pontokon. Érdekesség, hogy az Érd eddigi négy otthoni ta­lálkozóján csupán egy győze­lem volt, a többi döntetlen. Nem ismétlődött meg az el­múlt évi eredmény a Ráckeve —Oroszlány találkozón sem. Míg egy évvel korábban a Pest megyei együttes 2-0-ra nyert, most 2-1-es vereséget szenvedett. Hullámvölgyben van az Aranykalász, no és az Oroszlány nem lebecsülendő ellenfél, hiszen veretlenül áll a Duna csoport élén. A Népligetben vendégeskedő Dunai Kőolaj 1-0-ás vereséget szenvedett az Építőktől. A ha­zaiak az első félidőben egy- gólos előnyt szereztek, majd szünet után a jeljavult száz­halombattai csapat jó néhány helyzetet teremtett. Elügyet- lenkedték a lehetőségeket, így elmaradt az egyenlítés. Hor­váth. Kövesi és Török tűnt ki elsősorban. Gyors Becsei-gól A megyei bajnokságban a 7. fordulót játszották, de ez nem jelenti azt, hogy valamennyi együttes hét akadályon jutott túl. Mint ismeretes, a Gödöllői EAC első három meccsét el­halasztották, ebből egyet a múlt héten pótolt. GÉAC— Dany 1-1 (1-0). Gödöllő, 200 néző. V.: Boros K. Nagy iramú mérKőzésen igazságos ered­mény született. Puskás gólját szünet után kiegyenlítették a a vendégek. A 7. forduló két találkozójá­nak részleteit most ismertet­jük. Pilisvörösvár—Göd 0-0, Pilisvörösvár, 100 néző. V.: Kocsis. A lelkes hazai csapat javuló játékkal megérdemel­ten szerzett pontot a jól játszó gödiektől. A bíróhármas kitű­nően vizsgázott. Valámennyi hazai játékos dicséretet érde­mel, az ellenfélnél Balázsi, Fo­dor és Mészáros tűnt ki. (Ifi: 0-4. Tud.; lflinger Mátyás) Szentendre—Tápiószentmár- ton 1-0 (1-0), Szen.tnJre, 200 néző. V.: Toldi. Már az első percben megszületett a vég­eredmény Becsei fejesgóljával. Jó: Csonka, Becsei, Sándor, ill. Aszódi, Schmikli, Laczkó. (Ifi: 1-0. Tud.: Dombai Ru­dolf). Ej{y nyeretlen öt győzelem és három dön­tetlen volt a fordulóban, amely alapos „földindulást” hozott a táblázaton. A 16-os mezőny szinte valamennyi résztvevője helyet változta­tott. A leglényegesebb: 1 pont előnnyel a Göd állt a élre, megelőzve a bagi együttest. Szépen feljött a Dány, ugyan­ez vonatkozik az újonc GSC, valamint a későbben bekap­csolódott GEAC együttesére. Labtlnrúgó-knpacsapataink Nem mehetnek biztosra Keddtől csütörtökig bonyo­lítják le az európai labdarú­gókupák első fordulójának visszavágó mérkőzéseit. Ami a magyar csapatok sorsát illeti: egyikőjük sem mehet biztos­ra. Különösen igaz ez az MTK-VM-re, halvány remé­nyekkel várja a folytatást a Tatabánya, de az itthon győz­tes Bp. Honvéd és az Ü. Dó­zsa is csak helyes taktikával, jó formával biztosíthatja he­lyét a második fordulóban. Hírek a magyar csapatok­ról: BEK: MTK-VM—Steaua Bu­karest (román), szerda, Hun­gária körút, 20 óra (első mér­kőzés: 0-4). Az MTK-VM történetének 10. BEK-találkozóját vívja. Eddigi mérlege: 4 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 24-22-es gólkülönbség. Szalai Attilát Bukarestben kiállították, ő nem léphet pályára. Kisebb sérülést érez Boda és Talapa, ezért Verebes csak a keddi edzés után hirdet csapatot. KEK: FC Den Haag (hol­land)—Ű. Dózsa, szerda, Há­ga, 20 óra (0-1). Az újpestiek a jubileumi, Jövőre Abonyban folytatják? A Életrevaló az ötlet Súlylökés, aki előadja: Németh Szeréna Iterepestarcsáról. Tudomásunk szerint hazánk­ban első ízben és sokáig egye­dül Békés megyében tartottak rendszeresen cigánysportnapo­kat. Innen „vette” az ötletet Várady Géza, szűkebb pát­riánk cigányügyi titkára, amelynek nyomán tavaly előbb Nagvkátán. idén pedig e hét­végén, Gödöllőn rendeztek ilyen sporteseményt. Mindket­tőn jelen voltunk, mindkettő­ről hírt adtunk. így a szemta­nú hitelességével állíthatjuk: ez idáig a gyakorlat igazolta az ötlet életrevalóságát. Nagykátán is és Gödöllőn is majd félezer cigányfiatal volt jelen a sporteseményen, moz­gott, szórakozott önfeledten és a játék okozta örömmel. Mind­ezek nyomán cseppet sem meglepő, hogy folytatódik az eseménysorozat, nem hivata­los értesülések szerint jövőre Abonyban. Ez utóbbi még vál­tozhat, de hát nem a helyszín a lényeg, bár azt azért meg kell jegyezni, hogy sok múlik a házigazdákon a rendezvé­nyek végső sikerét illetően és ez idáig erre nem volt panasz. 25. találkozójukat játsszák a KEK-ért. Eddigi mérlegük: 11 győzelem, 4 döntetlen, 9 vere­ség, 49-35. — Budapesten nem derült ki, hogy a hollandok értenek-e a támadáshoz, hiszen csak vé­dekeztek — mondta Göröcs János vezető edző. — Ha gólt rúgunk, akkor .továbbjutunk. UEFA Kupa: Vitória Gui- maraes (portugál)—Tatabánya szerda, Guimaraes, 21.30 ó. (1-1). Nagy hátrány, hogy Csapó nem utazhat Portugáliába, mert a Vasas elleni találko­zón térdsérülést szenvedett. Lakatos sem játszhat, még az 1985/86-os KEK-idénybőI „ho­zott” kiállítása miatt. Az is kérdés, hogy Kiprich meri-e vállalni a játékot. KSC Lokeren (belga)—Bp. Honvéd, kedd, Lokeren, 20 óra (0-1). Ha Kovács Kálmán jól cé­loz, akkor egymaga eldönthe­ti a továbbjutást. A Bp. Honvéd eddigi UEFA Kupa-mérlege: 31 mérkőzés, 16 győzelem, 4 döntetlen, 11 vereség, 55-46-os gólkülönb­ség. Nagy a tömörülés, öt 8 pontos csapat van A sereghajtóknál is válto­zás volt, a Ceglédi VSE, amely mast aratta első győzelmét, el­került az utolsó helyről. A másik ceglédi együttes, a Bem SE kullog a táblázat végén, nyeretlenül. A Pilisvörösvár most „aratta” első döntetlenét, most már csak a Pilis döntet­len nélküli a mezőnyben. A legtöbbször a Szentendre osz­tozott meg a pontokon, négy­szer. A GEAC októberben pótolja be a hátralevő mérkőzéseit, 14-én lasz a GEAC—Bugyi Tes- sedik SE, 21-én a GEAC— Gödöllői SC helyi rangadó, Egyébként a GSC lejátszotta a szlovák Nőve Zámky elleni visszavágóját a Dunakanyar Kupa keretében. A kinti 1-1-es döntetlen után most 1-0-ás ve reséget szenvedett. 1. Göd 7 Reitter — 4 2 1 18- 7 10 2. Bag 7 4 1 2 24- 8 9 3. Dány 7 3 3 1 10- 6 9 4. Dabas 7 3 2 2 11-10 8 5. Szentendre 7 2 4 1 10- 9 8 6. GSC 7 3 2 2 13-13 8 7. VOSE 7 3 2 2 12-14 8 8. Pilis 7 4 — 3 10-16 8 9. GEAC 5 3 1 1 10- 3 7 10. T.-márton 7 3 1 3 12-11 7 U. Dömsöd 7 3 1 3 9- 3 7 12. Fót 8 2 2 4 12-15 6 13. Bugyi Tsz SK 6 1 3 2 6- 9 5 14. P. “Vörösvár 7 2 1 4 9-23 5 15. Ceglédi VSE 7 1 1 5 7-16 3 16. Bem SE 7 — 2 5 6-11 2 JPesl:ßS, Megyei Hírlap 1987. SZEPTEMBER 29. Elhunyt Puskás János A Pest megyei és a ceglédi körzet tekeszövetségének elnö­ke, Puskás János, súlyos be­tegség után elhunyt. Hosszú évek során nagy lelkesedéssel, rátermettséggel szervezte, Irá­nyította a megye és város teke- sportéletét. Munkáját elismer­ték több ízben is, kitüntetése­ket kapott. A 3». hét Hatmillió A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság tájékoztatása szerint a totó 39. játékhetére beérkezett 5 425 320 szelvény. 13 plusz 1 találatos szel­vény nem volt; 13 találatos szel­vény 1 darab. nyereménye 6 328 094 forint; 12 találatos szel­vény 145 darab, nyereményük egyenként 29 095 forint; 11 talá­latos szelvény 2383 darab, nyere­ményük egyenként 1770 forint; 10 találatos szelvény 20 980 darab, nyereményük egyenként 302 fo­rint. Hiányzó clhnllajfott pontok Váciak döntő hibái Balog — sötét mezben — a hazai csapat legjobbja volt a Bé­késcsaba elleni mérkőzésen. (Erdősi Ágnes felvétele) Ahogy telt az idő a Váci Izzó—Békéscsabai Spartacus mérkőzésen, úgy lettek egyre türelmetlenebbek a hazaiak drukkerei. Mindenki azt vár­ta ugyanis, hogy a Duna-par- ti város piros-kék gárdája megszerzi — történetében elő­ször — az NB I-es győzelmet. A dolog jól indult, hiszen a Vác nagy fölényben játszott, s az első félidő derekán veze­tést is szerzett. Aztán maradt az, amit már megszoktunk az NB I újoncá­tól; a játékosok végigrobotol­ják a meccset, kidolgozzák a helyzeteket, de a legelképesz- tőbb szituációkban hibáznak. Vasárnap legalább három százszázalékos gólszerzési le­hetőség maradt ki. Így aztán hiába a becsületes helytállás felvesz A Volán Telu Vállalat 4. sz. üzemigazgatósága szállítómunkásokat belső anyagmozgatásra és gépkocsirakodásra (utazással), várható havi kereset: 5000-8000 Ft (a teljesítménytől függően). A munkahelyek a következő kirendeltségeken vannak: vegyes szállítmányozási kirendeltség, Budapest, IX., Papay I. u. 5—7., rakodási kirendeltség, Budapest, IX.. Pápay I. u. 5—7., kábelgyári kirendeltség, Budapest. XI., Hengermalom u. 21., Ferroglobus-kirendeltség, Budapest, XV., Körvasútsor iparigáz kirendeltség. Budapest, XIII., Cserbalom u. PB-gáz kirendeltség, Budaörs, töltőállomás, Csepeli szabadkikötöl kirendeltség, Budapest, XXL, Kikötő u. 5—7., kerepestarcsai szolgálati hely, Kerepestarcsa, Viliért. Felvesz továbbá autószerelőket, targoncavezetőket, autódarukezelőket (K-162-es, IFA 7-8 tonnás, IFA ADK 125-ös típusú autódarukra, F-4-es kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezőket) Várható jövedelem: 7000-9000 Ft. Jelentkezni lehet a kirendeltségeken vagy a munkaügyi csoportnál. Budapest, IX., pápay L u. 5—7. Telefon: 331-743. Munkába járáshoz Pest Megye területére a Volán autóbusz járataira ingyenes utazási jegyet ad a vállalat. a két tizenhatos között, hiába a stílusos foci, a győzelem se­hogyan sem akar megszületni. Nagyon kellene az Izzóba olyan csatár (csatárok), aki (akik) minden idegszájukkal gólra törnek. Már a Szombathelyi Hala­dás ellen is megfigyelhető volt, hogy a csapatból néhány ember jól játszik, a többiek eltűnnek a szürkeségben. A Békéscsaba ellen Balog és Nagy vitte a hátán a gárdát, a többiek csak statisztáltak. Váradi elfáradása után a kö­zéppályán sem maradt senki, alti okosan elosztotta volna a labdát S említsük meg még a ta­pasztalatlanságot. Nemcsak a kitűnő gólhelyzeteket puskáz­zák el a csatárok, hanem a védelem is döntő pillanatok­ban hibázik. Brockhauser pél­dául az eddigi meccseken ki­emelkedőt nyújtott. Most Ka­nál indításakor teljesen feles­legesen futott ki a tizenhato­sig, felkínálva a szorongatott helyzetben lévő vendégnek, hogy az egyetlen lehetőséggel éljen; az üres kapuba emelje a labdát. Legalább húsz mé­terről. Az otthoni döntetlensorozat később megbosszulja magát. A végelszámolásnál égetően hiá­nyozni fognak az elhullajtott pontok. Mindenki azt várja, hogy a ZTE ellen végre meg­születik a várva várt váci győzelem, Vicsotka Mihály A labdarúgó NB I Állása: I. Ü. Dózsa 7 5 1 1 17- 5 11 2. Haladás 7 3 4 — 11- 5 10 3. Vasas 7 3 4 — 12- 8 10 4. Rába ETO 7 4 2 1 12- 9 10 5. Tatabánya 7 3 2 2 19- 9 8 6. Bp. Honvéd 7 3 2 2 11- 9 8 7. ZTE 7 3 2 2 10- 9 8 8. Pécs 7 2 3 2 5- 5 7 9. Békéscsaba 7 2 3 2 7- 9 7 10. FTC 7 2 2 3 8- 8 6 11. Siófok 7 2 2 3 9-11 6 12. Debrecen 7 2 2 3 9-16 6 13. Vác 7 — 5 2 6- 8 5 14. MTK-VM 7 2 1 4 10-20 5 15. Videoton 7 — 3 4 5-11 3 16. Kaposvár 7 — 2 5 8-17 2

Next

/
Thumbnails
Contents